Nem tudom, mikor kerültem vissza az ágyamba, és hogy hogyan, de mikor felébredtem, a szobám plafonját pillantottam meg legelőször. Ami azt illeti, még kellemes is lett volna, ha nem egy bizonyos férfi ideges, öntelt hangjára riadtam volna fel. A műterem részből hallottam, ahogy Pepper próbálta fékezni. Lábainak dobbanására kissé ijedten ültem fel. A hajamba túrtam, megdörzsölgettem a szememet. A szokásosnál is nehezebben tudtam felfogni a körülöttem történteket, túlzottan korán volt nekem ahhoz, hogy a legjobb formámat hozhassam.

A szívroham kerülgetett, mikor Tony felrántotta az ajtót, összerezzenve húztam magamon össze az alvásnál nélkülözhetetlen pulóveremet.

- Te boszorkány! – ordította, de egy pillanatra elbizonytalanodott, amikor Pepper teljes erejéből a vállára csapott. Megrázta a fejét, s újra rám meredt. – Hogy merészelted felbolygatni a szentéjemet? Hozzáértél a drágaságaimhoz! És még Jarvist is zaklattad!

A küszöböt nézegetve húztam magamhoz a lábaimat, s átöleltem őket, miközben végig hallgattam, mit is tettem tulajdonképpen az ő műhelyében. Az igazat megvallva kicsit sem izgatott az, amit gondolt rólam, de azt igenis sértésnek vettem, amivel megvádolt.

Miután hajlandó volt befogni a száját, felvontam szemöldökömet, majd megvontam a vállamat, jelezvén nemtörődömségemet. Ezzel a két momentummal olyannyira felidegesítettem, hogy az ajtófélfát kezdte verni az öklével, közben szitkozódott, újabb vádakat emelt ellenem. Pár szaftosabb káromkodás után már csak vigyorogni tudtam esztelenségén. Jól szórakoztam rajta, annyi szent.

- Fejezd ezt be! – őrjöngte, beljebb lépett, Pepper pedig elcsusszanva a férfi mellett, az ablakomhoz sietett, onnan nézte az eseményeket. – Mondj már valamit! Meg akartál ölni, mert nem foglalkoztam kicsinyes céljaiddal? Csak egy napra hagyom ott a drágaságaimat és estére mindegyik ott áll, harcra készen? Mi a fenét akarsz? Ha beleszállok, majd felrobban?

- Tony, kérlek, én kértem meg, hogy segítsen! – nyögte a vezérigazgató.

- Ő pedig a lehetőséget kihasználva ördögi tervet eszelt ki.

- Megmentettem az életedet, fafej – mondtam, utána kinyújtózkodtam. – És amúgy sem akartam még öldöklőset játszani, egyelőre fel kell építenem a karrieremet. Majd aztán visszatérhetünk a témára.

- Micsoda szemtelenség! Hogy mersz így beszélni velem?

- Akármit is gondolsz, kedvesem, rád ütött ezzel a vonásával… - kuncogta Pepper, de azonnal elhallgatott, mikor mindkettőnktől megkapta a gyilkos tekintetet.

Tony nem hagyta abba, már azon kezdett el tombolni, hogy mégis mit tettem a művészeti részleggel, mit keresek egyáltalán ott, na meg azt sem felejtette ki, miért nem kelek minden reggel hajnali hat órakor, mert elvileg az egészséges.

Biztosra vettem, hogy megártott neki a hajtóvadászat, kicsit az agyára mehetett az őrült félisten hajkurászása, már-már megsajnáltam, csakhogy nem rajtam kellett volna levezetnie a dühét, véleményem szerint.

- Azonnal nézz a szemembe! – kezeivel hadonászott, fenyegető hangvétele mégsem rémisztett meg. Nem reagáltam, gondoltam Pepper majd kiment, de nem történt semmi, Tony várt, én pedig továbbra is a küszöbre bámulva gyűrögettem a takarómat. – Azt mondtam… nézz… a… szemembe…

- Tony, hagyd őt békén, nem látod, mennyire kimerült? Miattad fáradozott éjnek évadján, becsüld meg szegényt!

- Ó, nem, nem miatta dolgoztam, hanem miattad, Pepper – ráztam a fejemet.

- Nem érdekel semmi! – üvöltötte a férfi. Az ágyam mellé trappolt, a hajamba markolt és hátra felé kezdte húzni, hogy kénytelen legyek rá emelni szemeimet. De arra az egy dologra nem számított, hogy esetleg eltekintek a válla fölött. Egyre idegesebb lett. – Nézz a szemembe, Lullaby Stark!

Számat szorítva készültem fel a következőekre. Mikor Tony már a földön ült, döbbenten tapogatva az állát, ahol eltaláltam az öklömmel, felpattantam, elrendeztem fekete hajkoronámat, aztán a tükröm elé lépdeltem. Még a saját szemembe sem mertem belenézni, nem hogy máséba…

Pepper ijedten ugrott apám mellé, felsegítette, míg én magam elé tartottam néhány ruhát, amikből válogathattam aznapra. Tony az asztalomba kapaszkodott, megpróbált felébredni döbbenetéből, nem is csodálkoztam, még én sem nagyon akartam elhinni.

- Te… - vicsorogta, s rám sandított.

- Én? – megpördültem, ártatlan arcot vágva mustráltam az ingét. Nem vártam meg, míg folytatja, bementem a fürdőszobámba és gyorsan magamra kaptam a fekete legginget, barna trikót és kockás inget.

Tony csak elgondolkozva nézte mozdulataimat, mikor újra a szobában tevékenykedtem. Megvetettem az ágyat, kihúztam a függönyöket, befújtam magamat parfümmel, mindent türelmesen figyelemmel kísért, s követett a műtermembe, ahol a helyére rángattam pontosan öt darab állványt. Aznap tanítványaim jelentek volna meg, de még nem tálaltam a torony tulajdonosa előtt, s ezért kétségeim támadhattak volna, mégis nyugodt maradtam. Elvégre a részleg jogilag az enyém volt.

Ellenőriztem az ecsetek minőségét, megigazítottam a falon a képeket, minden féle olyan dolgot csináltam, amivel elüthettem az időt, na meg kihozhattam Tonyt a sodrából.

- Figyelj, Lullaby… - kezdte nagy sóhajtás utána férfi, s a szekrényemnek támaszkodott.

- Csak Lu.

- Figyelj! – mondta újra, ügyet sem vetve a megjegyzésemre. Letettem a kezemben lévő festékes dobozt, s kíváncsian a hajára meredtem. Bűnbánó hangja volt, ami eléggé meglepett. Gyorsan dolgozott a lelkiismerete, annyi szent. – Ne haragudj, olyan sok minden közre játszik most… szeretnék jó apa lenni, de…

- Erről lekéstél – motyogtam, újra a szerszámaimhoz fordultam.

- Tudom, és hidd el, nagyon röstellem a történteket…

- Nekem aztán mondhatod. Ha igaz lenne, akkor sem tudnék veled mit kezdeni, elég bajom van már így is, nincs szükségem egy potya apára – hadartam, de ő nem engedte, hogy befejezzem, lepisszegett. Felháborodva toppantottam, s a nyakkendőjére néztem.

- Megértem, ha gyűlölsz, én is gyűlölném magamat, de értsd meg, hogy per pillanat nem tudok foglalkozni a hozzám tartózókkal, meg kell mentenem a világot!

- Ilyen nagyképű mondatot rég nem hallottam – nevettem fel gúnyosan. – Rendben, én akkor szerzek most valami harapnivalót, te pedig mész, hogy megmentsd a világot. Hogy tetszik az ajánlat, ó, nagy Vasember?

Tony nem válaszolt. Sértődötten faképnél hagyott, ahogy mindig is tették velem az emberek. Kezdtem megszokni.