Ace of Spades II.
K
Kettesével szedte a lépcsőfokokat, kabátja lobogott utána, ahogy rohant felfelé a toronyba. Nagyon régen nem járt itt, az uralkodása első időszakában, mikor még mindig nem sikerült mindenben megegyezniük Arthurral, de aztán egy idő után túl fáradt volt, hogy felvánszorogjon még a nyugati toronyba a testvéréhez, inkább csak lement a dolgozóba egy takaróval, és ott aludt. Talán ott romlott el valami, de hogy ennyire…
Berontott a helyiségbe, Matthew az ágyon ült, mellette gyertya égett, és egy könyvet lapozgatott. Világosszürke nadrágja rajta volt, bakancsa is befűzve a lábán, lándzsamintás inge kifogástalanul, gyűrődésmentesen, kabátja, sála, sapkája mellette pihent.
Megrezzenve pillantott rá fel, szemei elkerekedtek, ahogy felismerte alakját a félhomályban. A láng fénykörén kívül maradt, úgy figyelte a fénytől sápadt arcot, a zavartan csillanó lila szempárt. Mint aki készül valahová, csak megnéz előtte valamit… Tekintete továbbsiklott a szerény berendezésű helyiségen, és megállapodott az üvegvázán, benne egy szál lila virág.
- Szóval igaz – vonta le a következtetést.
Matthew követte a pillantását.
- Ajándékba kaptam – mondta halkan, szelíd nyugalommal a hangjában.
- Elismered, hogy találkozgatsz azzal a diamondsival? – szegezte neki a kérdést. Öccse hirtelen felé fordult, de nem tűnt ijedtnek, talán egy kicsit csalódottnak.
- Te is csak a rosszat gondolod arról a népről, igaz? – érdeklődte a maga csendes hangján.
- Szóval igen?! – erősködött, hogy kicsikarja a választ.
- Tudod, én nem érzem, hogy bármi rosszat tettem volna. Nincs érvényes törvény vagy rendelet arról, hogy ne érintkezhetnénk más királyságok lakóival. Csak sétálgattunk, beszélgettünk. Ennyi az egész. Ez, ha jól tudom, még nem számít halálos bűnnek.
- Elárulni a Királyt viszont igen – suttogta hűvösen.
- Elárulni a… Királyt? – ismételte, és minden vér kifutott az arcából. Egy hosszú pillanatig elhomályosuló szemekkel nézett maga elé, aztán tekintete megkeményedett. – Te komolyan azt gondolod, elárulnálak? – kérdezte fájdalmasan egyenesen.
- Nem vagy hajlandó elmondani, kivel voltál, és hol. Mégis mit higgyek?
- Nem most kezdtem kijárni a palotából – jelentette ki. – Amikor a könyvtárba jártam három évig minden nap, az nem érdekelt. Amikor napkeltétől napnyugtáig a város határában bóklásztam lóháton, nem érdekelt. Ha szóba elegyedtem is valakivel, nem érdekelt. Amikor megtanultam távolságot ugrani, és a déli kikötőket fedeztem fel, nem érdekelt. És amikor a keleti határ erdeiben sétálva véletlenül találkozom egy diamondsi férfival, az hirtelen olyan érdekes lesz, hogy a Királynő utánam küldi a Jokert, és jé, te is szóba állsz velem. Többet kellene külföldiekkel barátkoznom – fonta össze karjait a mellkasa előtt.
Hirtelen lendült előle, kapta el a másik ingét, és rántotta fel magához.
- Megtiltom, hogy találkozz azzal az emberrel! – sziszegte fellobbanó dühvel. – Vagy bárki mással a palota személyzetén kívül!
- Miért? – kérdezte, és a hangja valóban érdeklődő volt. Kíváncsi, értetlen. – Ha elmondom, ha válaszolok minden kérdésedre, akkor megnyugszol végre?
- Mit akar tőled?
- Semmit – felelte határozottan.
- Mit mondtál neki rólam?
- Se-semmit… – Egy pillanat múlva elakadt a lélegzete, és döbbent tekintettel meredt rá fel. – Te… te komolyan azt hiszed, hogy meg akarom dönteni a hatalmad vele? Komolyan?! – Így kimondva borzalmasan csengett. Borzalmasan, hihetetlenül, hiszen… Matthew a testvére. Az édesöccse. Aki végig támogatta, mikor király akart lenni, és kész volt fegyvert fogni, hogy segítsen neki. Soha nem harcolt magáért, mindig csak őérte.
Megremegett a keze, elengedte a másikat, aki szabadulva azonnal elperdült a közeléből.
- Amikor eldöntötted, hogy te leszel az új Király, azt mondtad, minden más lesz. Azt mondtad, változtatsz egy csomó dolgon. Tudod mi változott? Semmi. Ugyanúgy Arthur irányít mindent, és te továbbra is azt teszed, amit mond. Gratulálok a koronádhoz, tényleg. – Felkapta a kabátját, a nyakába dobta a sálát, és úgy tárta szélesre az ablakát. Aztán visszafordult, egészen a szemközti falig lépdelt.
Már tudta, mire készül.
- Ha most elmész… – kezdte rekedten.
- Mi lesz? – villantak rá a lila szemek. – Körözést adsz ki ellenem? Kitagadsz? Kiűzöl a királyságból? Bezársz? Megölsz? Ha képes lennél megtenni, bármelyiket akkor nekem már mindegy. Az egyetlen veszítenivalóm a testvérem, Alfred volt, de őt már évekkel ezelőtt elvesztettem, mikor a helyére léptél te, King of Spades. – Nézte, ahogy nekilendül, és amikor kiugrott az ablakon, egyszerűen csak eltűnt. Sejtette, hogy nem juthatott még messzire, hiszen alig pár lépést tett az ugrás előtt, de nem érdekelte. Lerogyott az ágyra, az egykori közös, gyerekszoba-béli ágyra, és a tenyereibe temette az arcát.
Menthetetlenül összezavarodottnak és összetöröttnek érezte magát, és a máskor megnyugtató tikk-takkolás, ami az órájából jött, most rettenetesen idegesítette.
A
Matthew lépett még egyet, ezzel továbblendülve, újabb ugrás, újabb mérföldek röppentek el a talpa alatt, és amikor zihálva, reszketve, zúgó fejjel és könnyes szemekkel egy fának támaszkodott, már tudta, elég messze van ahhoz, hogy senki ne akadjon nyomára egy ideig. Térdre zuhant, hangosan és vigasztalhatatlanul zokogni kezdett az éjszakában. Soha ennyire elveszettnek, ennyire magányosnak, ennyire összetöröttnek és zavarodottnak nem érezte még magát. Soha semmi nem fájt ennyire, mint most ez, és egyszerűen képtelen volt addig koncentrálni, míg legalább a kártyáját megidézi, hogy üzenetet küldhessen Francisnak.
Francis…
Mi van, ha Alfrednek igaza van, és tényleg azt tervezi: ráveszi a korona megszerzésére? Elvégre az a történet az Ace nevűről még ide is passzolna. Az egész világ összeesküdött ellene, minden felborult, minden felbolydult, nem volt többé értelme azt játszani, hogy van bármilyen oka a létezésre. Mert neki nincs. Mióta Alfred Király lett, azóta semmit nem tett. Azóta ő nem létezett. One of Spades! Nincs ilyen lap! A sor Kettessel kezdődik és a Királlyal zárul. Semmi, de semmi, semmi értelme az egésznek.
Hajnalig ült ott mozdulatlanul, csak a vállai rázkódtak, és a hideg mart belé, de nem volt ereje összébb húzni magán a kabátját, rendesen megkötni a sálát. Ült ott, míg az erdő derengeni kezdett körülötte, előbb élesen elvált a fák sötét törzse, aztán már látszottak a lombkoronák, a levelek. Fogalma sem volt, hol van, mekkorát tudott ugrani a külvárosból. Elég nagyot, de…
Maga elé emelte egyik tenyerét, lehunyta a szemeit, aztán felderengett előtte a kártyalap, és elsuttogta neki üzenetét, végül elküldte Francishoz. Mivel ismerte a férfit, biztos volt benne, hogy bárhol is van, megtalálja a varázslat. És csak várt, nekidőlve egy fatörzsnek, reggeli harmattól vizesen, figyelve a napfényt átszűrő ködpamacsokat, melyek lassan felszáradtak, eloszlottak. Ha egy kicsit körbefordult volna, látja az északi hegyek körvonalait, és alig tíz perc rendes gyaloglásra húzódott tőle a főút, ami összeköti a keleti kereskedelmi városokat a Fővárossal.
Hallotta a lépteket, de csak akkor nézett fel könnymaszatos arcával, mikor a férfi a nevén szólította. Látta a meglepődést az arcán, és az aggódást a szemeiben.
- Francis… – suttogta rekedten a nevét, és erőtlenül a kabátjába kapaszkodott, mikor elé térdelt. – Ugye… te nem akarod, hogy eláruljam Alfredet…? Kérlek, mondd, hogy nem!
- Shh, dehogy akarom – ölelte magához szorosan. – Eszemben sincs ilyesmit kérni tőled, hiszen képtelen lennél rá. Nyugodj meg szépen, és mondd el, mi történt – kérte megnyugtató, mély hangján, és ő nagy levegőt vett, hogy nekikezdjen.
- Én… én… össze vagyok zavarodva, nem tudom, nem értem…
- Semmi baj, semmi baj. Jobb lesz, ha most hazaviszlek a királyságomba, és elmondok neked valami nagyon fontosat, akkor talán megérted, mire ez a hajcihő, rendben? Na gyere. – Francis felállt, finoman felhúzta a földről, ő bizonytalanul állt elgémberedett, áthűlt lábain, izmai nem akartak engedelmeskedni neki. A férfi ráborította hosszú, narancsvörös kabátját, és gyengéden megtartotta.
- Azonnal tűnj el a fiú közeléből! – csattant a parancsoló hang. Összerezzent, és csak jobban Francishoz bújt, aki védelmezőn ölelte.
- Megvédelek, nem kell félned – nyugtatta. – Emlékszel, mit mondtam neked korábban arról a negyedikről, aki a Király felett áll? – Odahajolt a füléhez és belesuttogta: – Te vagy Ace of Spades, Matthew, bármi történjék is, ezt soha ne feledd el. – Hirtelen megperdült, félig elé állva pillantott az érkezőkre. – Micsoda öröm újra látni téged, Arthur – szólalt meg, de a hangja hűvös volt, amilyennek még soha nem hallotta.
- Takarodj vissza a határon túlra, semmi jogod itt lenni! – mordult rá Queen of Spades azonnal.
- Na-na-na, a törvények nem mondják ki egyértelműen, hogy tilos lenne átjönnöm ide – mondta határozottan.
- Én viszont igen! – sziszegte Arthur.
- Csakhogy, mint tudjuk, nem te vagy a Király – válaszolta határozottan. Matthew csak most mert a bátyjára nézni.
- Ki vagy te? – kérdezte Alfred felvonva egyik szemöldökét.
- Mi a fenét tanítottál te nekik? – Francis odafordult a szemüvegeshez, és finoman meghajolt felé. – Francis Bonnefoy, én vagyok King of Diamonds.
- Mi dolgod a királyságomban? – szegezte neki a kérdést, miután viszonozta a bemutatkozást.
- Úgy tűnik, nekem kell elmondanom néhány dolgot a királyságok működéséről neked és az öcsédnek – válaszolta.
- Nem engedem, hogy telebeszéld a fejüket! – csattant fel Arthur, oldalra nyújtotta karját, lándzsaheggyel díszített jogarát magához idézte, és előre lendült, kardként maga előtt tartva rontott Francisra.
Érezte a lökést, nekiesett egy fának, és a következő pillanatban a férfi kezében csatabárd villogott. Egyetlen mozdulat, nem is a bárd élével, hanem annak nyelével kapta oldalba a férfit, az nekicsapódott egy fának.
- Arthur! – kiáltott fel Alfred, hangjában riadtság, tekintete azonban dühösen villant, gyilkos indulat lobogott szemeiben, ahogy megidézte pengeéles lándzsáját.
Tudta, hogy King of Spades varázsolni fog, valami olyasmit, amit King of Diamonds nem tud kivédeni, mert neki nincs akkora hatalma. Tudta, hogy Francisnak komoly baja eshet…
Ellökte magát a fától, botladozott csak, de nem érdekelte.
- Elég! – kiáltotta. Végighullámzott rajta valami, valami hihetetlen erős mágia, és Alfred megdermedt a mozdulatban. Súlyos csend ereszkedett az erdőre, Matthew egy pillanattal később rájött, mi zavarja: a testvére zsebórája elhallgatott. – Nem fogom engedni, hogy bántsd – jelentette ki rekedten. A másik arca megnyúlt meglepetésében, próbált mozdulni, de nem tudott.
- Nem akarok veled megküzdeni, Alfred – szólalt meg Francis. – Főleg, mert minden bizonnyal veszítenél. Kénytelen vagy engedni, hogy elmenjünk. – Odafordult hozzá, tekintete aggodalmasan csillogott. – Ha velem jössz, minden kérdésedre tudok válaszolni. És ha King of Spades felkeres a palotámban, az ő kérdéseire is szívesen válaszolok. – Biccentett, mire a férfi odalépett hozzá, magához húzta. Most tűnt csak fel, hogy egész testében remeg, gyengén kapaszkodott belé. – Semmi baj – nyugtatta. – Felveszlek. – A diamondsi finoman térdei alá nyúlt, és a hátát megtámasztva felvette a földről. Megfordult, és olyan könnyedén ugrott meg, mintha nem lenne terhe.
Lehunyta a szemeit, érezte az ugrást, azt is, hogy egy ideig csak suhannak, némán, csak a szél süvített és borzolta a haját, reszketni kezdett az áthűlt, vizes ruháiban, Francis kabátja nem segített sokat. Megálltak, felpislogott, a nap a szemébe tűzött, úgy tűnt, hogy a semmi közepén vannak. A férfi tenyerén valami derengés, ismerte, így hívatják a királyok fontos embereiket. Valaki érkezett, de nem látta pontosan, mintha egy lángoló alak lenne, köpenye kavargott körülötte, és a narancsvörös ruhák felragyogtak, ahogy a nap rájuk sütött mögüle.
Francis mondott valamit, egészen halkan, csak elmosódó szavakat értett, Spades… katonák… határ… Királynő… kíséret… belépés…, a másik, lángoló alak válaszolt, de abból végképp nem tudott kiszűrni semmit, inkább arcát az őt tartó vállának simította, és elaludt. Arra rezzent fel, hogy valami puhára kerül, és félhomály borul a helyiségre. Még mindig fázott, vacogva húzta összébb magát. Francis felé fordult, rámosolygott.
- Mindjárt kapsz váltás ruhát, és nyugodtan alhatsz, rendben?
- Hol vagyunk? – kérdezte lassan felülve, körülpislogva. Nagy ablakok, amik előtt sötétítőfüggönyök lógtak, kicsit hasonlít a nyugati torony gyerekszobájára, ahol lakott.
- A palotámban, Diamonds Fővárosában – hangzott a válasz.
- Sosem mondtad, hogy te…
- Mert nem volt fontos – vágott közbe, és leült mellé. – Figyelj… amíg Lili ideér, el kell mondanom valamit.
- Szerintem sok valamit kell mondanod – jegyezte meg halkan.
- Igazad van – hagyta rá. – Biztosan emlékszel arra, mikor először találkoztunk, igaz?
- Meglestelek a pataknál – biccentett. – És aztán észrevettél.
- Igen – erősítette meg. – És amikor megkérdeztelek, azt válaszoltad, One of Spades a neved. Én visszakérdeztem, mert furcsálltam, hogy ezt mondod, mert…
- Az a lap nem létezik – fejezte be.
- Ezt így nem mondanám – csóválta fejét. – Mindenesetre rögtön rájöttem, hogy valami nem stimmel, de azt hittem, csak azért mondtad, hogy ne kelljen a másikat mondani; és mikor említetted a bátyádat, biztos lettem benne, hogy akármennyire is próbálod titkolni, te vagy a Spades Királyság Ásza, mert azt tudtam, hogy az új Királynak van egy testvére. És amikor legközelebb hosszabban beszélgettünk, világossá vált számomra, hogy téged valaki rettenetesen félrevezetett és becsapott. Kérdezősködtem egy kicsit, amiből azt szűrtem le, hogy talán nem is te vagy az egyetlen, akit itt homályban tartanak. Egyszer sem említetted az Ászokat, miután beszéltem neked róluk, viszont bármi másról szívesen beszéltél magadat kivéve.
- Nem értem teljesen – suttogta maga elé.
- Arthur, királysága végén még törvénybe iktatta, hogy minden elérhető tudást zárjanak el az Ászokról az országában, így amikor Alfred letaszította a trónról, már semmit nem tudott meg róluk, és Spades továbbra sem nyitott egyik királyság felé sem, így nem volt esély, hogy találkozzon más királyok Ászaival, érted? Mindazonáltal Arthur bizonyára rájött, hogy abban a pillanatban, mikor a bátyád Király lett, te rögtön Ász lettél, mert ez a szerep feltételezi azt, hogy az illető közel álljon a Királyhoz, és te nagyon szereted a testvéredet. Azonban a képességeid nem mutatkoznak meg, csak akkor, mikor okvetlenül szükséged van rájuk. Talán voltak megérzéseid, furcsa benyomásaid, amiket nem tudtál hová tenni, és nem foglalkoztál velük. Megtanultál ugrani, mi így hívjuk azt, aminek te magadtól a távolságugrás nevet adtad, és szinte tökéletesre fejlesztetted. És most megállítottad Alfredet, mielőtt komoly harcba keveredhettünk volna. Nem azért, hogy engem ne bántson, hanem mert az ösztöneid megsúgták, hogy veszített volna ellenem. Nincs még elég tapasztalata, és én nem akartam őt bántani, de a számításaim igazolták, amire gondoltam: kritikus helyzetben közbeléptél. Azt hiszem, amint a Királynő magához tér, lesz pár megválaszolandó kérdése a Királytól. – Bámulta a takarót, a rá lógó sálát, és alatta a narancsvörös kabát ujját.
- Akkor sem értem, Francis – motyogta. – Miért titkolta el előlünk az Ászok létezését? És ha így van, ahogy mondtad, hogy te az elejétől tudtad, akkor miért nem mondtad meg nekem?
- A második kérdéssel kezdem, az előbbi túl hosszú lenne. – Egy pillanatra elhallgatott, vett egy mély levegőt. – Be kell ismernem, hogy először csak azért voltál érdekes, mert általad megbonthattam Arthur szépen felépített kártyavárát, hiba csúszott az ő tökéletesnek hitt tervébe, hiszen nem gondolt arra, hogyha eléri, hogy Ace of Spades ne sejtsen semmit magáról, és eléri, hogy ne legyen módja King of Spades közelében lenni, akkor elindul, hogy unalmában felfedezze a Királyságot, és végül az ország legnyugodtabb helyét kedveli meg, ahol véletlenül találkozhat külföldiekkel. Arthur csak Alfredet ismerte ki, téged nem, azt nem tudta, te hogyan fogsz reagálni minderre. Meg sem fordult a fejében, hogy valahogy mégis a füledbe juthat valami, és a képességeidből, személyedből adódóan van benned annyi akarat, hogy el is kezdj nyomozni utána.
De… az én számításaimba is hiba csúszott. Soha nem gondoltam volna, hogy ebben az ostoba bosszúban megakadályozhatom önmagam, és mégis ez történt. Hányszor terveztem, hogy újra felhozom az Ászokat előtted, és te hányszor tudtad elterelni róluk minden gondolatom, ha megszólaltál, ha kérdeztél valami mást, ha megkértél, meséljek neked a hazámról, milyen szokásaink vannak, hogyan élünk! Teljesen elfelejtkeztem mindenről, mert te ragyogó szemekkel hallgattál, és nem tudtam nemet mondani. Ám aztán a nyakamba szakadt saját tettem visszhangja, mert te bajba keveredtél miattam. Már tudtam, hogy csak akkor érhetünk ennek a végére, ha valahogy ráveszem Arthurt, mondja el nektek az igazat. De azt nem tudtam, mégis úgy keveri a lapjait, hogy kijátsszon titeket egymás ellen. Mert ez történt, igaz? – Bólintott. – Sajnálom, hogy így történt, Matthew, nem akartam neked ennyi fájdalmat okozni.
- Végül is… magamnak köszönhetem, nem igaz? – kérdezte halkan. – Ha nem járkálok el… ha megmondom az igazat, amikor kérdezik… – Mélyet sóhajtott.
- Miattam történt az egész – jelentette ki határozottan, szomorúsággal a hangjában. – Rögtön megérted, ha elmondom a másik történetet is, azt, hogy Arthur miért akarta eltörölni az Ászok létezésének emlékét is…
És Francis beszélt, beszélt, mély hangja bódító volt, szomorúsága és megbánása szívet szaggató, tekintete egyre sötétebb. Szerelemről, odaadásról, hűségről, hatalomról, boldogságról, nehézségekről, egy háborúról (mikor is volt az utolsó…? régen-régen több száz éve…), széthúzásról, árulásról, csalódásról, győzelemről és veszteségről.
Zsongott a feje, mikor a párnára hajtotta. Nem nyugodott meg, hiába látta tisztán a dolgokat. Hiába értette meg az okokat és indokokat. Félt, fázott, és nem akart felébredni többé.
A
Amikor megérintette az éjjeliszekrényen hagyott kártyalapot, az semmivé vált az ujjai között. Zavartan nézett utána, és gyorsan felöltözött, még egy fésűt is talált, és a ruhái is megszáradtak. Mire végzett, kopogtattak az ajtaján, megrezzenve nézett oda. Sárgába öltözött, kedves mosolyú lány lépett be, és hajolt meg előtte.
- Szia, a nevem Lili – mutatkozott be, a hangja vidáman csengett. – Üdvözöllek a királyságunkban, én vagyok az itteni Királynő. – Dermedten nézte a lányt, az alig lehetett idősebb nála, sőt, talán fiatalabb, és egész lénye kedvességet, nyugalmat sugárzott. Mégis tartott tőle. Mert Királynő.
Megköszörülte a torkát, szertartásosan bemutatkozott, bár egy pillanatig fogalma sem volt, mit is mondjon. One of Spades vagy Ace of Spades? Utóbbi mellett döntött.
A lány határozottan kedves volt vele, lekísérte az ebédlőbe, terített asztal várta, de alig tudott enni. Inkább csak gyümölcslevet kortyolgatott, néhányszor végignézett a hatalmas helyiségen, végül összeszedte magát, és megkérdezte:
- Hol van Francis?
- Sok dolga van most, hogy visszatért, ezért kért meg engem, hogy foglalkozzam veled – hangzott a válasz.
- Oh. Sok a dolga… Értem. – Mélyet, reszketeget sóhajtott. Persze, hiszen Francis is Király. Nincsen rá ideje, hogy olyan senkikkel foglalkozzon, mint ő… Fontosabb a népe, az országa, természetesen. Ennek így kell lennie. – Visszamehetnék a szobámba, kérem? – pillantott fel Lilire, aki elgondolkodva nézett rá zöld szemeivel. Lehajtotta a fejét, hogy ne lássa, nem akarta tudni, mit gondol róla a lány.
- Természetesen – hallotta végül a hangját. – Visszakísérlek. – A kopogó léptek elindultak, ő felpattant és követte. Nem nagyon nézett szét, még a szobához vezető utat sem jegyezte meg. Nem érdekelte. – Ha szükséged van valamire, csak fogd meg a kártyát, és idejövök, rendben? – Némán bólintott, mire Lili elhagyta a helyiséget, ő meg egyedül maradt.
Ledobta kabátját az ágyra, és a vastag szőnyegre ült a fekhely mellé. Felhúzta térdeit, nekitámasztotta homlokát, és nem gondolt semmire. Újra fogolynak érezte magát, csak más helyen, de a helyzet ugyanaz: teljességgel haszontalan és hiábavaló a jelenléte, és itt még felesleges gondot is okoz, hiszen nem ide tartozik. De otthon… otthon az első szava előtt kimondanák rá a halálos ítéletet, és talán mindenkinek az lenne a legjobb.
Elaludhatott egy időre, mert halk beszélgetésfoszlányokra rezzent fel.
- … lehet? Lili és Vash is azt mondta, itt van – morogta az egyik.
- Akkor bizony itt kell lennie – mondta a másik. Felemelte a fejét, felszisszent, a nyaka elgémberedett, fájdalmasan húzódott.
- Áhá, meg is van – szólt az első hang tulajdonosa. – Hali, kölyök – vigyorgott rá egy furcsa férfi. Fekete-lila szerelése volt, fehér haja és vörös szemei. Hajából szarvak tűntek elő, és háromszögben végződő farok hullámzott mögötte. Nagyon emlékeztette Jolly Jokerre, aki a palota déli tornyában lakott. – Gilbert vagyok – mondta, ahogy leguggolt elé. – Kezet nem fogok, mert a végén Kettessé változtatnál.
- Maga…
- Bizony, Joker vagyok – villantotta rá fogait. – Spadesben mindenki az ágy mellett alszik? – érdeklődte félredöntve a fejét.
- Én nem…
- Jaj, hagyd már – szólalt meg a másik, ő narancsvörösben volt, sötétebb bőréhez jól álltak ruhái, borzas, sötét haja volt, és hirtelenzöld szemei. Valahonnan ismerős volt, talán őt láthatta hajnalban…? – Antonio vagyok – mosolygott rá kedvesen. – Ace of Diamonds. Francis küldött minket, hogy megtanítsunk téged pár dologra.
- Értem – motyogta, és lassan felállt, kinyújtóztatva tagjait.
- Mit mondott neked Francis a képességeidről? – kérdezte Antonio, mikor már folyosókon haladtak keresztül a palotában.
- Nem sokat. Csak az ugrást emlegette – válaszolta halkan.
- És egyszer megállítottad a Királyodat.
- Igen – súgta.
- Megtanítjuk, hogyan védheted meg magad – jelentette ki diamondsi. És hosszú magyarázatba kezdett arról, hogyan tudja legjobban kihasználni minden képességét. Hallgatta a komoly és súlyos szavakat, és egyáltalán nem volt benne biztos, hogy valaha képes lesz arra, amiről a másik Ász beszél neki, de ezt nem akarta megmondani.
Ott álltak a teremben, Gilbert előtte megkérte, hogy fogja meg a bal kezét, amitől hirtelen megváltozott. Hosszú, kék kabátja lett, sötét nadrágja, és az óra ketyegése… Mintha Alfred ruháit vette volna fel. Morogva nézett végig magán, aztán elhúzta a száját, ledobta a kabátot, kigombolta a mellényt és meglazította a nyakkendőjét is.
- A Jollyk bárkit tudnak helyettesíteni egy ideig – magyarázta Antonio neki. – Figyelembe kell venniük, hogy ki az, akit el kell játszaniuk, és az alapján beállni a sorba. Mivel hivatalosan az Ász az utolsó lap, ezért a balodon kell állnia, mert a másik oldalon Kettessé változna. Valójában csak a Királyok parancsolhatnak nekik. – Gilbert felemelte karját, és feljebb húzta ingének ujját, csuklóját narancsvörös szalag futotta körbe. – Ezzel van megkötve. Így elkerülhetjük, hogy egy másik Király magához hívja, mikor nekünk van szükségünk rá.
- Na ja, különben már rég hazamentem volna – jegyezte meg a Joker.
- Kingdom of Heartsben lakik, az öccse a Király, de azért elég sokat van itt is – kacsintott rá a diamondsi.
- Mintha te nem járkálnál át, amikor csak lehet! – mordult fel. – Diamonds előző Királynője a nagy szerelme, aki most Heartsben lakik, mert az öccse az ottani Jack. – Matthew kezdte elveszíteni a fonalat a különböző címek és rokoni kapcsolatok között. Annyira nem is fontos…
- Ez most mindegy – vágott közbe az Ász, és visszapillantott rá. – Akkor gyakoroljunk, kész vagy? – Megvonta a vállát.
Gilbert varázsolt magának egy ugyanolyan lándzsát, mint amilyen Alfrednek is volt. Elgondolkodott, talán a Jokerek a hatalmat is megkapják, ami az adott személy helyettesítésével logikusan járna? A férfi mindenesetre nem úgy harcolt, ahogy a testvére tette volna. Vörös szemei fellobogtak, próbálgatta a fegyvert, ő feszülten figyelte, és gyorsaságát latba véve ellépett előle, amikor támadott. A terem másik felében perdült csak meg, addigra a Joker felé tartott, a penge élesen villogott. És hirtelen arra gondolt, mi lenne, ha egyszerűen csak hagyná magát? Annyira… nem lehet nehéz. Lehunyta a szemeit.
Érezte a rántást, és Antonio dühösen felkiáltott.
- Eszednél vagy?! Majdnem megölted!
- Azt hittem, direkt csinálja! – védekezett Gilbert, és amikor felpillantott, már megint azok a lila-fekete ruhák voltak rajta, amikben először látta. – Hé, jól vagy?
Felbámult a zöld szemekbe, amik aggódva nézték őt, és lassan a saját lábára állt, arrébb lépdelt tőlük.
- Az egésznek semmi értelme – jelentette ki suttogva. – Alfred nem akarja, hogy vele legyek, akkor teljesen mindegy, hogy mit tudok, és mit nem. – Előrelökte tenyerét, pikk lapok százai hullottak körülötte, és álltak össze akaratának megfelelő fallá, hogy utána, mint a királynő kártyái abban a mesében, élettelenül hulljanak alá. Ezt várták tőle, ezt kellett volna megtennie, amikor Gilbert megtámadta. – Csak… hadd menjek vissza a szobámba – kérte halkan, és a másik kettő felé fordult.
A Joker elhúzta a száját, zsebre vágott kezekkel indult az egyik ablak felé.
- Mondj már neki valamit! – mordult hátra Antonióra, aki csak mélyet sóhajtott.
- Gyere, beszélgessünk – kérte kedvesen, és rámosolygott. Félredöntötte a fejét. – Nem foglak győzködni arról, hogy helyes vagy helytelen, amit teszel, vagy nem teszel – mondta. – Csak el szeretném mondani, hogy én is éreztem magam így. Ez… talán a felelősségünkkel jár, és rád azért van ilyen hatással, mert ezelőtt nem voltál… más. Nem voltál másik lap. Én azelőtt… Király voltam, Diamonds Királya, de aztán kitört a háború, amit az akkori Spades Király szabadított ránk. Mi van, nem tudtál róla? – Hökkenten rázta meg a fejét. Úgy tudta, nem volt másik háború az erőviszonyok rendezése óta. – Pedig annyira nem volt régen. Na jó, valószínű még nem éltél akkor. Szóval én voltam King of Diamonds, és Francis volt az akkori Ace of Spades, ezt tudod, ugye? – Biccentett. – És Arthur volt a Királya. Francis nem akarta a háborút, győzködte, hogy semmi szükség rá, tudta, ő a varázslat miatt előre érezte, hogy nem lesz jó, valami történni fog, ha nem is vesztenek, nyerni sem fognak. De a Spades Király nem hallgatott rá, elborult, és az Ász nem tudta megállítani. Én vesztésre álltam, a népem hullott, és nem tehettem semmit, a varázsereje túl erős volt. És akkor jött Francis, szinte haldokolt az árulása miatt, de azt mondta, véget vet a háborúnak. A koronámat kérte cserébe, és nekem nem volt választásom, átadtam neki. Még volt annyi varázsereje, hogy cseréljünk, belőle Diamonds Király lett, belőlem Diamonds Ász, bár közöltem vele, hogy nem adom az udvarom, így a Királynőm is lemondott a Jumbóval együtt. Francis még akkor, emlékezve Ász képességeire, és az újakkal indult Arthur ellen, visszaszorította a határon túlra, békeszerződés nem köttetett, de nem volt több zavargás, és miután új Királynő és Jumbó került a régiek helyére, ő mindent megtett, hogy visszahozza a békét és a gazdagságot, ami a Királyságunkat jelezte azelőtt.
Mindezek ellenére rettenetesen gyűlöltem őt. Sokáig azt hittem, megállíthatta volna máshogy a másik Királyt, nem kellett volna cserébe az áldozatom. Aggódtam a népért, ami így már nem volt az enyém, és úgy éreztem, megbuktam, mint Király. De ő sokszor fordult hozzám kérdéssel vagy kéréssel, mindig tisztelettel beszélt velem, amit először gúnyolódásnak érzékeltem, és csak később jöttem rá, hogy komolyan gondolja. Az biztos, hogy nehezen barátkoztam meg a helyzettel.
Végül kissé összébb csiszolódtunk, egyszer elmondta, hogy valójában nem Spades-szülött, hanem diamondsi, de… szerette Arthurt. Nagyon, és amikor eltervezte, hogy megdönti a Spades trónt, akkor mellé állt, és együtt harcoltak, hogy Arthurból Király legyen, belőle pedig Ász. És boldogok voltak együtt, bármilyen hihetetlen is. Francis egyengette Királya útját, figyelmeztette mindenre, a kapcsolatuk nagyon szoros volt. De valami elromlott, nem tudom, mi, és ez mindkettejüket megviselte.
Francison látszott, hogy nincsen jól, minden erejét és idejét az uralkodásnak szentelte, menekült, szó szerint. Szólnom kellett neki, hogy ez így nem mehet tovább, átvittem Heartsbe, nem felejtette el, hogyan kell ugrani, én meg akkortájt tökéletesítettem, elbohóckodtunk az úton, úgy néztem, egészen feloldódott. Jack of Hearts pedig, volt Királynőm öccse, életet lehelt belé valami varázslattal, amit mi nem érthetünk. Talán megnyugtatta valamivel a lelkét, nem tudom, sokkal jobban érezte magát utána.
Nem sokkal később magyaráztam el neki, miben mások a Diamonds Király képességei a Spades Királyétól, és ő elmondta minden tapasztalatát az Ászságról, ki tudtunk békülni magunkkal, én főleg vele – és barátok lettünk. Talán nem én vagyok a legjobb választás, mert egy Ásznak sokkal jobban kötődnie kellene a Királyához, de az igaz, hogy együttműködőbbek vagyunk, és engem az ország sorsa aggaszt elsősorban, ezért figyelek rá is. – Gilbert felmordult. – Jól van, kedvelem őt, de azért mindennek van határa! – vigyorodott el, és a vállára tette a kezét. – És az biztos, hogy te nem ilyen vagy – mosolygott rá a férfi. – Mert te nagyon szereted a testvéredet. Te született Ász vagy, és ezért sokkal erősebb, mint bárki. Ezt hamarosan a Spades Király is belátja majd, és akkor nyugodt lehetsz a sorsodat illetően.
Matthew összeszorította a fogait. Szerette volna ezt hinni, de már nem mert bízni.
*KWR*
Ésss ez még mindig nem a fejezet vége, azt egy harmadik darabban töltöm majd fel~
