Üdv újra itt!
Condesa sangrienta, nagyon örültem a véleményednek :D Örülök, hogy tetszik. Anglia még bőven fog szenvedni a vége előtt...
A következő napokat, úgy ahogy végigszenvedte Anglia. Általában a csapat végén poroszkált, és elsőként ült le pihenni. Az országok nem vettek észre semmi különöset, amiért a brit nagyon hálás is volt. Persze, volt egy eset, amikor igen közel került a lebukáshoz, bár nem tudott róla.
Olaszország és Németország takarította fel az ételmaradékokat, amíg a többiek a saját táskájukat pakolták egy kicsit messzebb. Olaszország megkérdezte a németet, hogy ki evett ebédre ketchupot. Mire Németország Olaszországhoz ment, hogy megnézze, mire is gondol az olasz, egy vörös foltot látott a hóban, a fatönkök mögött, amikre leültek.
- Szerintem ez nem ketchup, Olaszország. – mondta a szőke német – Sokkal inkább vér.
- Vee? Vér?
- Úgy tűnik. Anglia ült ezen a helyen. Tudod, mit jelent ez?
Olaszország pár pillanatig gondolkodott, aztán valami eszébe jutott:
- Anglia lány?!
Németország értetlenül pislogott, és kellett neki egy kis idő, amíg felfogta, mire is gondol a barátja.
- Nem, nem arra gondolok, hogy megjött neki. És nem hiszem, hogy Anglia lány lenne.
- Akkor?
Németország megrázta a fejét.
- Valami nincs rendben vele…
Az olasz pár pillanatig német barátját figyelte.
- Megkérdezzük tőle?
A szőke habozott.
- Felejtsd el. Úgyis elmondja, ha baj van.
Az olasz bólintott, és folytatták a munkát.
Anglia szokás szerint hátul kullogott és sűrűn pislogott, hátha elmúlik a szédülése. Ez a kísérlete sikertelennek bizonyult, a lábaiból lassan kiszállt az erő, a háta meggörnyedt a hátizsákja (egyébként nem nehéz) súlya alatt. A többiek beszélgetéseiből csak foszlányokat csípett el. A hazáik ételeiről beszélgettek. A brit ország megbotlott és gyorsan előrelépett, hogy ne vágódjon el. A hirtelen mozdulattól csak még jobban megfájdult a feje. A látása egyre jobban elsötétült és végül Anglia a tudatlanságba esett.
- Szerinted is finom volt a tészta a hazámban, igaz, Anglia? – fordult hátra vidáman Olaszország – Anglia?
A mosoly az arcára fagyott, amikor látta, hogy Anglia már nem kullog a csapat végén, hanem arccal a hóban fekszik.
- Anglia! – kiáltotta, mire mind visszafordultak.
Ketten a brit nemzethez futottak. Amerika a hátára fordította, Németország pedig finoman pofozgatni kezdte az eszméletlen országot. Franciaország szeme tágra nyílt, aztán egy pillanatra gúnyosan elmosolyodott, mielőtt aggódó kifejezés ült ki az arcára. Ő is Anglia mellé térdelt.
- Mi történt? – kérdezte Oroszország.
Senki nem válaszolt. Senki nem látta, csak a földön fekvő Angliát.
- Leüthette valaki? –találgatott Kanada.
- Kilométerekre vagyunk a legközelebbi városoktól. – emlékeztette Oroszország.
Németország felhagyott a pofozgatással.
- Van jó orvos köztünk? – kérdezte.
Mindenki hallgatott.
- Japán segített nekem, amikor megettem azt a paradicsomos csokitortát és fájt a hasam! – mondta Olaszország.
- Miért ettél paradicsomos csokitortát? – kérdezte halkan Kanada, de mindenki figyelmen kívül hagyta.
- Japán! Gyere, vizsgáld meg! – mondta határozottan Németország.
- De… de az csak hasfájás volt, ez komolyabbnak tűnik! – ellenkezett Japán.
- Japán, légy szíves! – kérte kedves-ijesztően Oroszország.
Amerika felállt, helyet adva a keleti szigetországnak. Franciaország az ölébe húzta Anglia fejét. Szinte ebben a pillanatban nyíltak ki a brit nemzet szemei. Pislogott néhányat, mire felfogta, hogy a riválisával néz farkasszemet. Erejét meghazudtoló sebességgel vágta állon Franciaországot. A keze ezután élettelenül a teste mellé zuhant.
- Perverz… - krákogta.
Franciaország nyugodtan dörzsölte fájó állát. A többiek ledöbbenve figyeltek.
- Japán! – intett a fejével Németország Anglia felé.
- I-Igen!
Japán először Anglia mellkasára tette a fülét, aztán megérintette az arcát és a csuklóját.
- Mi ez… miért? – kérdezte Anglia.
- Elájultál, mon ami.
- Az nem jelent semmit…
- De igen. Azt, hogy nem vagy jól. – válaszolta Franciaország.
- Anglia-san, fáj, ha itt megnyomom? – kérdezte Japán, és a tenyerével körzött Anglia alhasán.
Anglia megrázta a fejét.
- És itt?
Japán ezúttal a brit férfi mellkasát nyomta meg. Anglia habozott a válasszal.
- Igen, fáj neki. – mondta Franciaország.
- Hé! – ellenkezett Anglia.
- Ne tagadd. Mást se hallok, csak a fuldoklásodat egész nap. – forgatta a szemét a francia. Anglia elhűlve nézett fel rá.
Japán kérdőn nézett a franciára, arra várva, hogy elmondja, mit tud.
- Angleterre nagyon köhög. Gondoltam, hogy fájhat neki.
- Egy tízes skálán mennyire fáj, Anglia-san?
Anglia újra habozott.
- Kettes. – mondta végül.
- Voltál lázas? Volt még valami más tünet?
- Csak… fáradt vagyok…
Németország kételkedve nézett a szőke britre, és a vérfoltra gondolt, amit Olaszország talált. Franciaország arcából ítélve ő sem volt megelégedve a válasszal, de nem mondott semmit.
- Meg kéne mutatni egy rendes orvosnak. – pillantott fel Japán Oroszországra.
- Igen, holnap délután mindenképp. Vigyázzunk Angliára, az év ezen szakaszán nem ritkák a fagyhalálok. – mondta derűsen Oroszország.
A többiek tágra nyílt szemmel néztek rá, Anglia kivételével, aki még mindig Franciaország ölében pihent. Becsukta a szemét, és kizárta a külvilágot. Hideg volt, és fáradt is volt. Csak aludni akart.
- Szóval holnap délután érünk Arhangelszkibe? – kérdezte Németország.
- Ha sietünk. – bólintott a szuperhatalom.
- Akkor márpedig sietünk. – mondta Franciaország – Majd én cipelem Angleterre-t.
Gyorsan levette a saját, és Anglia hátizsákját is. Az egyiket Kanada, a másikat Amerika vette fel. Franciaország a hátára vette a brit ernyedt testét.
- Angleterre, magadnál vagy?
Halk morgás hallatszott az angoltól. Franciaország halványan elmosolyodott.
Oroszország vezetésével a csapat újra elindult. Mintha egy kicsit gyorsabban haladtak volna így, hogy Anglia nem sétált olyan lassan.
Ó igen, Anglia. A brit ország csak félig volt tudatos. Szemét csukva tartotta, de nem tudott elszakadni a valóságtól. A fejét nekidöntötte Franciaország vállának. Még mindig hideg volt.
Maga sem értette miért, de megnyugodott, amikor a többiek megtudták, hogy rosszul van. Bár a vérről még mindig nem tudnak. Talán szólnia kéne? Nem, semmiképpen sem most, Franciaország háta egész kényelmes és valahogy biztonságérzetet nyújt. A vér még ráér…
Sötétedéskor Oroszország megint felverte a hatalmas sátrat és az országok megkönnyebbülten terültek el benne az egész napi kutyagolás után. Olyan fáradtak voltak, hogy még enni sem volt kedvük.
- Hogy van Anglia? – kérdezte Amerika Franciaországtól.
- Elaludt. – biccentett az angol felé Franciaország. Útközben Anglia elaludt, és amikor megérkeztek, a francia csak lefektette és ráterített néhány vastag takarót. Azóta egy percre sem tágított mellőle.
- Akkor remélem, most már jobban lesz. – sóhajtotta Amerika – Ha felébred, hozok neki hamburgert.
Franciaország bólintott, bár nem hitte, hogy Anglia kérni fog a hamburgeréből. Az országok lassan nyugovóra tértek, és a francia is a hátára feküdt az összegömbölyödött Anglia mellett. Holnap már egy biztonságos helyen tudhatja, ezt a teavedelő britet. Addig is vigyázni fog rá. Sőt, utána is vigyázni fogja Angliát, hiszen… Anglia fontos számára.
