III. Fejezet: Események
„A szerelem egy érthetetlen dolog. Egy érzés, mely nem kézzel fogható. Nem érezzük a bőrünkön, nem ízlelhetjük, nincs illata, sem hangja. Mégis létezik. Sosem válogat, leginkább spontán jön. Olyan ellentéteket képes összekovácsolni, melyet semmi más nem tud. A szerelem egy jó dolog, és mégsem az. Felrepíthet a fellegekbe, viszont a mélybe is taszíthat, ahonnan nincs visszaút. Óvatosan kell vele bánni, mert érzékeny dolog." Antoin Michel
~~o~~o~~o~~o~HP&TD~o~~o~~o~~o~~
Tom érzelemmentes arccal bámult az igazgatóra, aki elhűlve meredt vissza rá. Harry úgy érezte, menten elsüllyed a fotelben. Egy ilyen horderejű dolgot eltitkolni Dumbledore elől nem kis dolog. Fogalma sem volt, hogy miként reagál az igazgató eme roppant érdekes fejleményre, de bízott benne, hogy nem lesz túlságosan dühös. Legalábbis reménykedett benne nagyon.
Visszaemlékezés
- Harry…
- Nem Hermione, szó sem lehet róla! – csattant fel Harry – Mégis mi történne szerinted, ha kiderülne, hogy Denem köztünk van?
- Már megbocsáss Potter, de én is itt vagyok – szólt közbe Tom összevont szemöldökkel.
Hermione ügyet sem vetve rá folytatta – De szólnod kell Dumbledore professzornak! Ha lebuktok, még nagyobb baj lehet belőle!
- Nem és nem! Titokban tartjuk, és te sem fogod elmondani senkinek – vágott vissza Harry, majd fogta magát és elvonult a hálókörletek felé.
- Te ezt helyesled? – kérdezte Hermione bosszúsan a halvány alaktól.
- Nem szólhatok bele – vonta meg a vállát Tom – Ez Harry döntése. Egyébként sem szívelem az igazgatótokat. Megkeserítette az ittlétem minden egyes évben.
- Talán volt rá oka, hogy gyanakodjon rád – szúrta oda a lány.
- Most mégis mi bajod?
- Mikor mondod el neki, Tom?
- Mit kellene elmondanom?
- Talán azt, hogy tetszik neked?
- Most komolyan kérdezgetve társalgunk?
- Tom!
- Inkább visszavonulok, ha nem gond. Fárasztó egész nap a Griffendél ház szedett-vetett lakóinak a hülyeségeit hallgatni – válaszolt a szellem fennkölt stílusban, majd eltűnt.
Harry halkan sóhajtott a lépcsőfordulóban, majd valóban felsétált a hálók felé.
- Ez bizony, felvet némi problémát – szólalt meg halkan Dumbledore. – Úgy tűnik, két nagy gonddal kell szembenéznünk.
- Hogy érti, hogy kettővel – kapta fel hirtelen a fejét Harry, majd hozzátette. – Uram?
- Tulajdonképpen, teljesen más témáról szerettem volna veled beszélni, édes fiam – mosolyodott el halványan az igazgató. – Ha pontos szeretnék lenni, Piton professzorral kapcsolatos.
Harry érezte, hogy Tom egy pillanatra óvatosan megszorította a vállát, mire kérdőn nézett fel rá. Társa azonban folyamatosan az idős mágust nézte, így Harry nem tudta mire vélni az előbbi megmozdulást. Visszatekintett az igazgatóra, majd óvatosan rákérdezett.
- Nekem mi közöm Piton dolgaihoz, Dumbledore professzor?
- Piton professzor, Harry. A téma pedig eléggé kényes. Hogy úgy mondjam, mindkettőtökre tartozik, így ha megbocsátasz egy pillanat és ide hívom.
Óvatosan Tomra nézett, aki jelenleg őt figyelte csillogó fekete szemekkel. El nem tudta képzelni, mi köze lehet neki Piton dolgaihoz. Vagy esetleg fordítva. Lehet, hogy az órán történtek miatt kell bocsánatot kérnie? Vagy Dumbledore elújságolja annak a denevérnek, hogy itt van Denem? Nem, az nem lehet! Ijedten nézett az ajtó felé, menekülési utat keresve. Nem fogja hagyni, hogy Piton mindent tönkre tegyen. Újra társára nézett, aki érdeklődve figyelte vívódását.
- Minden rendben lesz – súgta Denem apró mosolyt villantva – Ne aggódj, itt vagyok melletted.
- Kösz – nyögte Harry, majd nyelt egyet mikor a bájitaltanár megjelent a kandalló lángjai közt.
~~o~~o~~o~~o~HP&TD~o~~o~~o~~o~~
- Vége az órának! – ordította Piton. Mégis mit képzel magáról ez a szemtelen kölyök? Mikor tanulja meg végre, hogy tisztelettel kell szólni egy felnőtthöz? Nyögve ült le, mikor az utolsó diák mögött bezárult a terem ajtaja. Hogy viselkedhet úgy, mint az az átkozott James Potter? Hisz semmi közük egymáshoz, Merlin csapna bele!
- Persleus.
Dühöngésében észre sem vette az igazgató érkezését. Borzalmasan kikészülnek az idegei. Egy kémtől az ilyesmi nem elfogadható. Végül is, megfolytja a fiát, kibelezi a nagyurat és máris szép lesz az élet. Sem agyvérzés, sem rettegés. Ahhh…
- Édes fiam… minden rendben?
- Elnézésedet kérem, Albus. A kedvenc diákod ma túlteljesített még önmagán is.
- Mi történt pontosan?
Míg Dumbledore helyet foglalt, Piton az asztalt támasztva beszámolt neki az órán történtekről.
- Ez egyáltalán nem vall az ifjú Harryre. Gondolod, hogy Voldemort?
- Nem Albus, semmiképp. Harry elméje tiszta volt.
- Ki volt a padtársa az órán?
- Senki. Egyedül dolgozott.
- Egyedül? – hökkent meg az igazgató.
- Szóval, mit kívánsz tenni?
- Beszélek vele, Perselus.
- Rendben. És, minek köszönhetem mai látogatásod?
Dumbledore varázsolt egy csésze teát magának, majd félhold szemüvege fölül nézett a bájitalmesterre, miközben kortyolgatta. Perselusnak a haja égnek állt az igazgató effajta húzásaitól.
- Nos?
- Volna egy feladatom számodra, Perselus.
- Erre magamtól is rájöttem. Megtudhatom mi volna az?
- Szükséges volna elhintened egy apró információt Voldemortnak.
- Miért érzem úgy, hogy nagyon nem fog tetszeni a következő mondatod?
- Tudasd vele, hogy Harry apja él.
- MICSODA?!
- Meg kell őrizned a jelenlegi posztodat Tom mellett, és nem hiányzik, hogy megrendüljön beléd vetett bizalma. Ez az információ számára valódi kincs lehet, viszont sokat nem tud vele kezdeni.
- Nem, Albus. Én ebbe nem megyek bele.
Az idős mágus komótosan felállt, majd a kandallóhoz sétált.
- Tedd meg a fiadért, Perselus. Szüksége lesz még az apjára – szólt halkan, majd eltűnt a zöld lángok közt.
Dumbledore csészéje millió darabra robbant szét az asztalon, mikor Piton szitkozódva elhagyta a helyiséget.
~~o~~o~~o~~o~HP&TD~o~~o~~o~~o~~
Perselus halántékát masszírozva ült lakosztályának kanapéján, mikor az igazgató újra feltűnt.
- Rendben, Albus. Nem kell győzködnöd. Megteszem.
- Azt hiszem, jelenleg nagyobb gondunk is van Voldemortnál.
- Mi történt? Ugye nem…
- Nem, nincs Harrynek semmi baja. A probléma forrása, Tom.
- Albus… az imént mondtad, hogy nincs köze Voldemorthoz.
- Valóban így van.
A bájitalmester észrevette azt a bizonyos őrült csillogást az igazgató szemeiben. Ajjajj…
- Mi az, amiről nem tudok? – kérdezte aggódva.
- Úgy tűnik Perselus, két sötét nagyúr van jelen a varázsvilágban, és Harry jelen pillanatban az egyikük társaságát élvezi az irodámban.
- MICSODA?!
