Mestermunka
Figyelmeztetések: femslash, erotikus tartalom.
Korhatár: 18 év!
III.
– Ne, kérlek, ne… – Felemelte a fejét, várakozón nézett a szemébe.
– Ne…?
– Ne hagyd abba!
A lány lágyan elmosolyodott, és visszahajolt a mellére. Csókokkal borította el, az ajkaival, a nyelvéven kényeztette, hogy a nő levegő után kapkodjon. Most már ha akart volna, se lett volna képes tiltakozni. Nem értette, hogy ez a lány hogyan találhatja meg rajta mindig azokat a pontokat, amik azonnal reagálnak a simogatására. Nem értette, hogy hogyan lehet ennyivel kellemesebb az érintése, mint bárkié, aki valaha is a közelébe jött. Elég volt egyetlen apró simítás is, és beleremegett a kéjbe. Hát még ez a lassú, gyengéd kényeztetés! A másik keze lesiklott a lába közé, és a nő halkan felnyögött, amikor végigcirógatta a bugyi anyagát.
Kapkodva kezdte ő is kényeztetni a lány testét. Egyik keze a combját simogatta, míg a másik a mellét kezdte masszírozni. A lány ajkai megálltak, lélegzete csiklandozta a nő mellei közötti, libabőrös területet, amikor felsóhajtott. A nő imádta a hangját, imádta a gondolatot, hogy élvezi az érintését, hogy ő is képes olyan gyönyört okozni a másiknak, mint amilyet az neki okoz. Végighúzta az egyik ujját a lány belsőcombján, hogy aztán elérjen a legféltettebb pontjára.
Hermione nem emlékezett rá, hogy valaha is ennyire gyorsan elrepült volna a hétvége. Pedig diákként is többször előfordult, hogy azon kapta magát, már vasárnap este van, és ő semmi mást nem tett, csak tanult – és tanárként is nehéz volt néha visszarázódni a hétköznapokba. Különösen a kicsik születése után, amikor még sokkal jobban álltak a dolgok Ronnal, és amikor legszívesebben minden percét a gyerekeivel töltötte volna. Persze a hétvége most is róluk szólt. Meséltek, sütit sütöttek, Rose játékpálcával varázsolgatott, Hugo pedig állandóan Hermionén lógott. Elaludni is csak úgy volt hajlandó, ha a nő szorosan magához ölelte. Hermione nem bánta: így legalább alig kellett kettesben maradnia Ronnal.
– Legalább Harry is ott lesz – jegyezte meg a férje bizakodó hangon, amikor elindultak hétfő reggel a minisztérium felé. Hermione nem felelt. Több barátjuk is meglátogatta a hétvégén, nem egy biztosította arról, hogy hisz az ártatlanságában, volt, aki kijelentette, hogy nem olyan nagy bűn egy nagykorú diákkal kezdeni viszonyt, ezért a bizottságnak fel kell mentenie. De Harry nem jött. Hermione biztos volt benne, hogy barátja nagyon is haragszik rá.
Ron úgy döntött, eljátssza a megbocsátó férj szerepét, és úgy tesz, mintha első este egyáltalán nem beszélgettek volna a nappaliban. Mintha Hermione nem mondta volna azt, hogy mégse rá vágyik, nem lökte volna el magától. Ha vendégeik voltak, a kezét szinte mindig a nő karján vagy derekán tartotta, ha őt kérdezték, egyszerű botlásról beszélt, és arról, hogy egy házasság sokkal mélyebb kapocs annál, hogy ennyi tönkretegye. Hermione tudta, hogy fontos, sőt hasznos lehet neki, hogy a férje kiáll mellette. Ez azt szimbolizálta, hogy a bűne messze nem olyan nagy, mint ahogy egyesek próbálták beállítani. Mégis szörnyen zavarta Ron érintése.
A minisztérium tárgyalótermébe is kézen fogva mentek be. Minerva odajött hozzájuk, és arról faggatta Hermionét, hogy mit fog mondani, mire fog hivatkozni. Hermione nem tudta, mit feleljen. Amikor először véla szépségről, megbabonázó erőről beszélt, az igazgatónő kinevette. Azt állította, hogy már Fleur sem rendelkezik semmivel se a nagyanyja hatalmából – s így nyilvánvaló, hogy Victoire sem csábíthatta el ilyesmivel Hermionét. Hermione nem látta értelmét annak, hogy vitatkozzon. Valójában ő sem a vélaságban hitt. Vonzódott Vichez, és a szépsége csak az egyik tényező volt. Azt mondta hát Minervának, hogy az igazságot fogja elmondani, és csak egy kicsit aggasztotta, hogy valójában még ő maga sem tudja, mi az.
Ron odaintett Harrynek, amikor bevonult a bizottság. Harry nem volt tanár, a minisztérium Varázsbűnüldözési Főosztályán dolgozott. De mint a varázsvilág legfontosabb embere, részt vett az iskolai felügyelő bizottság munkájában is. Rajta kívül még hat másik tagja volt a bizottságnak, köztük Lucius Malfoy, aki hideg fensőbbségteljességgel mérte végig a társaságot. Hallgatóság alig volt, csak néhány tanár és az áldozat rokonai: nem akarták, hogy még több cikk kerekedjen a témából. Röviden ismertetették a vádat – mely szerint Hermione elcsábította az egyik diákját, és szexuális viszonyba keveredett vele, pedig ismerte a Roxfort házirendjét, s tudta, hogy tiltott a tanár és a diák közötti mindennemű intim viszony –, majd tanúkat hívtak.
Kezdetként Hermione néhány volt tanítványát hívták be, akiknek korábban segített a mestermunka elkészítésében. Kifaggatták őket a közös különórákról, és Hermione kicsit fellélegzett, amikor mind ugyanazt vallották: Weasley professzor kiváló tanár, és az órákon csakis az átváltoztatástanhoz kapcsolódó témákkal foglalkoztak. Utána annál rosszabb volt a rövid szünet alatt szembejönni Perselus Pitonnal. A férfi végtelenül hideg és megvető pillantással mérte végig, és Hermione reménykedett, hogy nem jön a közelébe, de Piton elé lépett.
– Most én jövök – jelentette ki halkan. – Remélem, nem várod el, Granger, hogy bármit is szépítgessek.
– Mit várhatnék tőled, Piton? – kérdezte Hermione keserűen. – Élvezd ki teljesen a bosszúdat…
– Neked sok élvezet jutott, most hadd kapjak belőle én is egy kicsit – susogta a férfi gúnyosan. – Bevallom, izgalmasabb, ha vele képzellek el, mint ha Weasleyvel.
– Talán jobb lett volna, ha akkor is a saját izgalmaddal foglalkozol – morogta Hermione. Piton úgy nézett rá, hogy kétség sem férhetett hozzá, azzal is kellő mértékben foglalkozott. Hermione elvörösödve, dühösen fordult el.
Piton gyűlölte őt, amióta hozzáment Ronhoz. Hermione sohase hitte volna el, hogy Perselus Piton féltékeny lehet, de kétség sem fért hozzá, hogy ez állt a dolog hátterében. A háború alatt, amikor egy időre közösen külföldre kellett utazniuk – Hermione régi könyvekben kutatott arról, hogy hogyan kell legyőzni egy horcruxot, Piton pedig kémkedett és növényeket gyűjtött –, együtt töltöttek néhány éjszakát. Ron akkor még nem döbbent rá, hogy Hermione az igazi. Amikor egymásra találtak, a nő nagyon fáradt és a sok sikertelen kutatás miatt frusztrált volt. Piton kedvessége szokatlan, de nagyon is kellemes élmény volt. Csupán néhány alkalomról volt szó, és amikor hazatértek, már semmi sem történt köztük.
Nem sokkal később Hermione járni kezdett Ronnal, és amikor Piton az esküvőjükön felkérte fel táncolni a nőt, hogy végtelenül gúnyos hangon gratuláljon unalmas és tökkelütött választottjához, csak akkor jutott eszébe, hogy ő talán többet, valamiféle folytatást remélt. Pitont a vereség nem hagyta nyugodni, s ezután csak csípős gúnnyal tudott a nőhöz szólni. Hermione már előre rettegett attól, hogy hogyan adja majd elő a légyottot, amelyen elcsípte őket. És nem is tévedett. Annyira rossz volt Pitont hallgatni, hogy inkább kizárta az elméjéből, s visszatért az emlékekhez.
– A lótuszt a távol-keleti kultúrákban különleges, kultikus növénynek tartották. Istenek ültek lótusztrónuson, a gyermek Sziddhárta léptei nyomán lótuszok nyíltak – magyarázta Vic lelkesen a sokadik papírtekercset is kiteregetve. Három hét telt el csakis elmélettel. A növény felépítése és biológiája után a hozzá kapcsolódó mítoszokat és történeteket vették sorra. Ősi könyveket és modern meséket egyaránt elolvastak. Mindent, ami közelebb hozhatta őket a lótuszokhoz.
– Az istenek miatt olyan fontos neked a lótusz? – kérdezte Hermione. Általában nem foglalkozott vele, hogy mit választanak a diákok a mestermunka tárgyának, most mégis kíváncsi volt. Mindenre kíváncsi volt, ami Vichez kapcsolódott. Nem tudta volna megmagyarázni magának, hogy miért, de a hétnek az a néhány óra volt legjobb része, amikor Vickel dolgozott.
– Nem, engem inkább a másodlagos jelentés vonz, ami szerint a lótusz a nőiesség, a termékenység szimbóluma. – Vic arrébb tolta az istenekről szóló jegyzeteket, és újabb pergament tekert ki. Lassan már beterítették vele a teljes asztalt. – Van, ahol a női nemi szervhez hasonlítják a virágot – jelentette ki a lány, és Hermione csaknem belepirult a pergamenen díszelgő rajzba.
Nem értette, miért hozza zavarba a látvány. Házvezető tanárként beszélt már diákokkal a testiségről, az órákon pedig elkobzott már nem egy olyan újságot, amelynek a tartalmát nagyon is felnőtteknek szánták, és egyiktől se jött zavarba. Ráadásul a pergamenen nem pornográf, inkább anatómiai pontosságú rajz volt, s látszott, hogy Vic inkább a hasonlóság miatt rajzolta le. Hermione mégis úgy érezte, mintha lángolni kezdene a bőre a látványra, és arra a gondolatra, hogy ilyen képeket nézeget Vickel együtt. Úgy tűnt, a lány cseppet sem jött zavarba, helyette magyarázni kezdte, hogy milyen, a témával kapcsolatos másodlagos utalásokat talált különböző szövegekben.
– Azt hiszem, ideje lenne varázsolnunk – szólalt meg végül Hermione, amikor Vic éppen szünetet tartott a beszédben. A lány elmosolyodott, és hosszas, kutató pillantással mérte végig. Hermione zavarba jött ettől a nézéstől. Vic pillantása szinte simogatott, a nő mégis úgy érezte, hogy a lány a veséjébe lát. Talán a mindentudó mosoly, talán a villanásnyi gúnyos arckifejezés volt az oka, de Hermione hirtelen furcsán érezte magát a lány mellett. Nem kellemetlenül, inkább bizsergetően furcsán.
– Mivel kezdünk? – kérdezte Vic, és a nőnek szüksége volt néhány másodpercre, hogy emlékezzen rá, miről van szó.
– Először más növényeket fogsz átváltoztatni lótusszá – válaszolt tehát rövid hallgatás után. – Kezdésként rózsát, liliomot, és egyéb olyan virágokat, amelyek valamennyire hasonlíthatnak a lótuszhoz.
– Rendben.
Hermione intett a pálcájával, és elővarázsolt egy szál liliomot. Néhány nappal ezelőtt már megbeszélte Bimba professzorral, hogy a gyakorláshoz milyen virágokra és növényekre lesz szükségük, így most előhúzhatott egyet a gyógynövénytan professzor készletéből. A virágot vázába állította, majd Vic elé tolta. A lány kedvtelve nézegette.
– Köszönöm. Nem emlékszem, hogy mikor kaptam utoljára ilyen szép virágot – jegyezte meg könnyedén.
Hermione elkapta a pillantását. Érezte, hogy ég az arca, ami már csak azért is dühítő volt, mert semmi olyat nem tett, ami miatt zavarba jönnie vagy szégyenkeznie kellett volna. A virág nem ajándék, hanem oktatási segédlet volt – arra se nagyon volt esély, hogy túléli a következő negyed órát, amíg ők újra meg újra átalakítják –, és természetesen ezt Vic is tudta. Volt a szavaiban valami cinkos összemosolygás, ami miatt Hermione még akkor is sejtette, hogy csupán viccelt, ha a hangja komoly maradt.
– A fiúk nem valami lovagiasak ebben a korban – mondta végül diplomatikusan. Vic beharapta az ajkát, egy pillanatra úgy tűnt, kikívánkozik belőle valami, aztán megrázta a fejét.
– Tényleg nem. Úgyhogy most jólesett ezt néhány másodpercig ajándéknak tekinteni – villantott egy mosolyt Hermione felé. – De most már folytathatjuk a munkát.
Hermione megköszörülte a torkát. Vic egyetlen pillanatra elesettnek és rosszkedvűnek tűnt, és Hermionének valamiért rosszul esett látni a szomorúságát. A karjára tette a kezét, és közelebb hajolt hozzá.
– Szeretnél beszélgetni valami másról? Ami nem kapcsolódik a mestermunkához? – Házvezető tanárként és általában az iskola nem túl idős tanáraként meggyőződése volt, hogy a diákoknak néha nagyobb szükségük van egy kedves szóra, őszinte érdeklődésre, mint arra, hogy még egyszer elmagyarázzanak nekik egy varázslatot, vagy átbeszéljék a házi feladatot. Vic magabiztos, könnyed álcája mögött most egy másodpercre sikerült meglátnia a törékeny kamaszt.
– Köszönöm – rázta a fejét a lány –, de most nem állok készen rá. Még nem.
Hermione összevonta a szemöldökét. Különösnek tűntek a lány szavai, de nem firtatta tovább az értelmüket. Bólintott, és meghagyta Vicnek a hallgatás biztonságát. Inkább elmagyarázta, hogy mik az átváltoztatás lépési, hogyan kell megragadni és felhasználni a két növény hasonlóságát, lótusszá változtatta a liliomot, aztán az új lótuszt visszaváltoztatta, és intett Vicnek, hogy most próbálja meg ő is.
