A korhatár továbbra is 18 év. Erotikus tartalom!
A gyönyör fokai
Harmadik fok
Perselus egy pálcaintéssel a táblára varázsolta a főzet receptjét, és leült az asztalához, onnan figyelte, ahogy a diákok elkezdték kipakolni a hozzávalókat. Végre egy kis nyugta volt tőlük. Fárasztó volt ez a szerdai nap, mindkét elsős csoporttal órája volt, és ezen kívül is, reggel értekezlet, aztán meg órák hosszú sora – egy szó mint száz, nem bánta, hogy a körülötte nyüzsgő emberek átmenetileg kicsit elcsendesedtek. Az elsős hollóhátasokkal amúgy is nehezen lehetett bírni, mert határozottan túlbuzgott bennük a tudásvágy, de ilyenkor, amikor visszakaptak egy-egy dolgozatot, végképp megőrültek. Biztos volt benne, hogy óra után a csoport fele itt fog toporogni az asztalánál, hogy kimagyarázza a válaszait, nehezményezze a pontlevonásokat és fitogtassa a tudását. Azon kívül, hogy elég tapasztalata volt már a dologban, már csak azért is biztos lehetett ebben, mert egész idő alatt, amíg a mai órán használatos növényekről magyarázott nekik, sustorogtak vagy a jegyzeteik között keresgéltek, hogy aztán a macskakaparásukkal teleírt pergameneket úgy nyomják az orra alá, mint perdöntő bizonyítékot.
Ráadásul a viselkedésüktől az egyébként békés, minden igazságtalanságba beletörődő hugrabugosok is hajlamosak vérszemet kapni. Perselus már előre fázott a gondolattól, hogy nem csak a legalább értelmes vitára némi hajlamot mutató hollóhátasok, hanem a hugrabugosok is pontokat kezdenek majd hiányolni az óra végén. Különös tekintettel az egyik minden lében kanál, mitugrász kölyökre, aki, bár a Hugrabugot gazdagította, folyton jelentkezett, folyton kérdezett, folyton válaszolt és okoskodott. Őszintén szólva olyan volt, mint Hermione Granger fiatalabb kiadása fiúban, s ez jócskán bosszantotta Perselust. Mint ahogy az is, hogy eszébe jutott Granger. Ugyanis a griffendéles fruska már eszébe jutott ma néhányszor: amikor felkelt, és átgondolta a napját, amikor a reggelinél meglátta, hogy a barátaival beszélget, amikor a tanári értekezleten McGalagony dicshimnuszt zengett róla – Perselus kénytelen is volt közbeszólni, hogy az nem annyira nagy csoda, ha egy iskolaelső mutat némi tehetséget –, amikor az ötödévesek kis híján felrobbantották a termet – erre azóta se jött rá, hogy ekkor miről jutott eszébe –, meg úgy általában öt percenként.
Tehát valójában ugyancsak aktuális volt, hogy Granger járjon az eszében, hiszen most még csak nem is tett semmit, egyszerűen csak üldögélt az asztalánál, reflexből nézett szúrósan a diákokra, és mondjuk úgy, pihent. Habár egyáltalán nem tűnt pihentetőnek Grangerre gondolni. Perselus ugyanis ki nem állhatta Grangert. Nem szerette, ha a szavába vágnak, nem szerette, ha valaki arrogánsan hirdeti a tudását, dupla hosszúságú házi dolgozatokkal fárasztja a tanárát, minden kérdésre válaszolni akar. És azt sem szerette, persze, ha valaki segített annak a diáknak akit ő éppen ki akart tenni az óráról. Igaz, ilyen fokú szemtelenséggel eddig még nem is találkozott – talán azért sem, mert eddig senkit sem akart kitenni az órájáról. Perselus szerette elfogadni a sorscsapásokat, s magában büszkélkedni, hogy milyen erősen tűri őket. Így hát elég magasra tette a mércét, és megbízott az RBF-bizottság értékítéletében: aki szerintük képes volt megütni azt, annak jelenlétét beletörődően eltűrte. Igaz, azok után, hogy Longbottom is megfelelően vizsgázott, Perselus úgy érezte, talán felül kellene bírálnia korábbi bizalmát.
De még ha a bizottság tévedett is, Perselust zavarta, hogy nem korrigálhatta a hibát – hála Granger közbenjárásának. Valójában persze nem a lányra kellett volna igazán haragudnia, és nyilván nem őt kellett volna büntetőmunkára küldenie, hanem Longbottomot. Ez több szempontból is előnyös lett volna, mert Perselus nyilván nem érzett volna késztetést arra, hogy Longbottom mellét csókolgassa – ha pedig mégis, akkor sürgősen felül kellene bírálnia eddigi világképét. Vagy, ha már Grangert akarta büntetni – nem csak az órai események miatt, hanem az elmúlt hét évért, minden egyes okoskodásért –, küldhette volna Fricshez, és ez esetben őt kevéssé érintette volna az, ha a büntetőmunka során mellcsókolgatásra is sor kerül. De nem így tett, és sejtette, hogy ez bizony meggondolatlanság volt. Ugyanis úgy képzelte, hogy például az igazgató egyáltalán nem lenne elragadtatva, ha tudna arról, ami a büntetőmunka végén folyik az irodájában. Talán még holmi panaszt is felterjesztene Perselus ellen, és a férfi nem nagyon volt tisztában az felügyelő bizottság működésével, de arra csaknem mérget vett volna, hogy azt a bizottsági tagok nem értékelik, ha egy tanár mindenféle érzelem nélkül szexel a diákjával. Talán azt se, ha érzelmekkel, de ez a kérdés őt nem érintette.
Legalábbis szerette volna magabiztosan azt állítani, hogy nem érinti, de tudta, hogy előbb-utóbb el kellene gondolkoznia azon, hogy hogyan is jutott el idáig. Miért is találta annyira jó ötletnek azt, hogy hozzányúljon a lányhoz, hogy simogassa – és főleg, mióta érdekli őt valaki más öröme anélkül, hogy a sajátja érdekelné? Le merte volna fogadni, hogy ezek olyan kérdések, amelyekkel a bizottsági tagok is szívesen zaklatták volna, s ez elégedetlenséggel töltötte el. Az egyetlen, amit leszögezhetett magában, az volt, hogy idegesítette Granger, valamint az, hogy pokolian vonzó volt. No, nem azért, mert az idő során idegesítő kislányból idegesítő, nőies nagylánnyá nőtte ki magát. Látott ő éppen elég nőiesedő tanítványt az elmúlt évek során – néha egy-egy mardekáros még azzal is megpróbálkozott, hogy valamivel látványosabban mutassa meg neki bájait, abban a reményben, hogy elcsábul. Perselus nem volt az a csábulós fajta. Jó, csábító sem, inkább hideg fejjel átgondolt üzleteket kötő személy, aki olyan mértékben adott, amilyenben kapott – és ezzel tökéletesen elégedett is volt.
Felállt, és ment egy kört a teremben, nehogy a diákok túlságosan megnyugodjanak, és utána kétszeres intenzitással zaklassák a dolgozat miatt. Lassan haladt, és kifejezetten elégedett volt, amikor egyik-másik gyerek összerezzent, látva, hogy az üstje fölé hajol. Nem szerette, ha a diákok elbízzák magukat, akkor ugyanis kifejezetten hajlamosak lettek arra, hogy okoskodni kezdjenek. Különösen a hollóhátasok, akik ha nem az okoskodással, akkor a kérdésekkel dühítették. Bájitalmesterré válni nem volt éppen egyszerű feladat, és Perselus úgy gondolta, hogy őt senki sem kötelezheti arra, hogy mindazokat a finomságokat megossza a diákokkal, amiknek a mesteri cím megszerzését köszönheti. Pontosan annyit mondott el az órán, amennyit tudniuk kellett azon a színvonalon, amelyen mozogtak. Aki ennél többet akar, keressen magának valami hasznos olvasmányt a könyvtárban. Körbejárt tehát, kötözködött, becsmérlően nézett, pontokat vont le, és máris jobban érezte magát.
Ugyanis máskülönben valami szokatlan izgatottság járta át, amely általában az olyan gondolatokhoz kötődött, hogy mikor ér már véget ez az óra, és az összes aznap aktuális óra, s általában, mikor lesz már vége a szerdai napnak, vagyis mikor lesz hat óra. Nos, ez a vágyakozás volt az, ami meglepte Perselust. Visszaült a helyére, továbbra is rutinból gyakorolta a gúnyos arckifejezést, miközben látszólag a diákokat méregette, közben pedig az elmúlt két napon gondolkozott. Egyszer csak úgy érezte, Granger nem idegesítő okostojás, hanem vonzó nő. Vagyis ez tévedés, továbbra is okostojás volt, és cseppet sem érdekelte, hogy milyen különleges ötletei vannak a bájitalok kategorizálására, vagy hogy mennyire ért a bájitalok felismeréséhez, vagy bármi olyasmi, amivel kérkedni kezdett volna a lány. Ellenben az nagyon is érdekelte, hogy mennyire selymes a bőre tapintása, hogy mennyire izgatóak a kiáltásai, amikor élvez, mennyire finom hallgatni, ahogy a szíve össze-vissza ver a gyönyörtől. És Perselus undorodva állapította meg, hogy ezek az gondolatok erősen hajlanak a szentimentalizmus felé.
Az egyik hugrabugos a földre ejtett egy egész üvegnyi porított egyszarvú-szarvat, mert azt hitte, hogy Perselus undorodó pillantása neki szól – persze utána ő is kiérdemelte. A háza húsz pontot veszített, és Perselus annyira felháborodott az értékes hozzávaló elpazarlásán, hogy átmenetileg felhagyott a Grangerrel kapcsolatos gondolatokkal, és óriási pusztításba kezdett az elsősök között. Egy részüknek eltüntette a bájitalát, másokat annyira megijesztett, hogy maguktól rontották el a főzést, a maradék pedig igyekezett vitézül kitartani, és befejezni a közepes minőségű munkáját. Az óra végén néhányan sikeresen visszarettentek attól, hogy reklamáljanak, de így is hosszúra nyúlt perceken keresztül kellett gúnyosan felvont szemöldökkel hallgatnia három elszánt hollóhátast, és a mitugrász hugrabugos fiút, majd néhány lényegre törő mondattal a földbe döngölte őket.
Ezek után úgy érezte, hogy az események alakulása kellően feltöltötte energiával a következő órákra. Így a griffendéles-mardekáros órán már elemében volt, és nem is hagyta kizökkenteni magát: a Griffendél-ház legalább ötven ponttal lett szegényebb, és még a mardekárosok közül se sikerült mindenkinek értékelhető munkát leadnia az óra végén. Perselus nem bánta. Igazán nem árt a mardekárosoknak sem megtanulni, hogy nem tökéletesek. Igaz, nagyon közel tudnak járni ahhoz, hogy azok legyenek, de azért Perselus azt sem akarta, hogy ők azt higgyék, bármit megengedhetnek maguknak vele szemben. A nap további része már villámgyorsan eltelt, s Perselus egyszer csak azon kapta magát, hogy öt perccel hat előtt az irodájában pakolja a ládákat. Ez már az utolsó harmad volt, és Perselus nem tudta eldönteni, hogy mit szeretne inkább, azt, hogy a lány fejezze be a munkát és az utolsó két napon már ne is jöjjön a közelébe, vagy inkább valahogy kitalálna neki még egy hét büntetőmunkát. Azonban nem nagyon jutott alkalma arra, hogy ezen morfondírozzon, mert kopogtak.
Granger elvörösödött, mikor meglátta, és Perselus sokadszorra ismerte el, hogy ez az arcszín jól áll a lánynak. A megszokott fehér ingét és fekete szoknyáját viselte, és Perselus elégedetten futtatta végig rajta a pillantását. Félreállt, hogy beengedje.
– Jöjjön, Miss Granger. – A lány biccentett, majd egyenesen odament az asztalhoz, és dolgozni kezdett. Egyértelműen zavarban volt, és az ideges mozdulatok, az ide-oda röppenő tekintet, az, ahogy a lány harapdálta a száját, és a füle mögé tűrte a haját, pokolian vonzóvá tette.
Perselus kényszerítette magát, hogy visszamenjen az asztalához. Meglehetősen furcsán vette volna ki magát, ha két órán keresztül ott szobrozik a munkaasztalnál, s bámulja a lányt. Jó, elismerte, hogy Granger tetszetős, és van mit nézegetni rajta, de az ő helyzetében és személyiségével ez mégsem volt megengedhető. Egy darabig a jegyzeteit rendezgette, aztán dolgozatkérdéseket írt össze a RAVASZ-csoportok számára, és közben csak néha nézett fel Grangerre. Aki csak néha nézett fel rá, és mindketten gondosan kerülték egymás tekintetét, ha pedig mégis éppen elcsípték, hogy a másik őket nézi, úgy tettek, mintha mi sem történt volna. Perselus nem volt mestere a szemezésnek – és a flört egyéb technikáinak se nagyon –, de azért abban biztos volt, hogy az ő tevékenységük egyelőre igencsak kezdő szinten mozog. Másfelől ő nem is flörtölési célzattal méregette Grangert, hanem hogy megértse, hányadán is áll vele. Korábban a lány jelenléte mindig idegesítette. Azt szerette, ha a diákjai hallgatnak, de Gragerben volt valami izgágaság. Ezt most is látta rajta – és a szokott ingerültséggel töltötte el –, de volt még valami más is Granger kisugárzásában, valami, amitől meg akarta érinteni.
És ráadásul nem is arra vágyott, hogy a lány révén örömet okozzon magának – jó, azt se utasította volna vissza, azért nem volt fából –, hanem arra, hogy hallja a sóhajokat, a szívverést, lássa a szorítástól elfehéredő ujjakat. Egyszóval Granger orgazmusára vágyott, arra, hogy a lány rájöjjön, hogy ezt hányféle módon lehet elérni, és minden módját élvezze. Felállt, és közelebb lépett az asztalhoz.
– Azonnal kész vagyok, uram – szólt Granger. A hangja kicsit remegett, és Perselus gúnyosan mosolyodott el, ahogy megértette, hogy miért olyan izgatott a lány. Szó se róla, jót tett a hiúságának a gondolat, hogy milyen vágyakat keltett Grangerben. Az asztalnak támaszkodott, s figyelte a másiakt. Most sem volt rajta melltartó, és gyanúsan kevés gomb tartotta összefogva az ingét. Egyre feslettebb lesz – gondolta magában Perselus kajánul. Ha előrehajolt, tökéletes rálátás nyílt a mellei ívére, de a bimbók éppen a ruha takarásában maradtak, és az, hogy Perselus nem látta, csak sejtette őket, szinte izgatóbb volt, mint a nyílt meztelenség.
Granger lassan dolgozott, Perselusban már az is felmerült, hogy direkt húzza az időt. Időről-időre hátralökte tincseit, s Perselusnak türtőztetni kellett magát, hogy ne álljon mögé, s fogja ő hátra a puha hajzuhatagot. Persze, akár meg is tehette volna, de úgy érezte, be kell tartania a rituálét, amelyet kialakítottak. Granger nagy sokára letette az utolsó fiolát is, és felnézett.
– Parancsol egy teát? – kérdezte Perselus. Élvezte, hogy a lány megremeg a gondolattól.
– Igen, köszönöm. – Granger hangja meglepően nyugodt volt, barna szemei azonban arról árulkodtak, hogy ugyancsak izgatott. Perselus intett a pálcájával, s az asztalon két csésze, mellettük pedig egy-egy szék jelent meg. Leültek. Granger várakozón nézte a férfit, de Perselus ráérősen kortyolgatott. Meg kellett adni a módját.
– Látom, sok használható bájitalt talált – intett a ládák felé.
– Igen, a legtöbbel nem volt gond – csacsogott Granger lámpalázasan. – Holnap elkezdem a rendszerezésüket.
– Mit gondol, szüksége lesz hozzá két délutánra? – kérdezte Perselus gúnyos mosollyal az arcán. Granger megdermedt, majd lassan bólintott.
– Azt hiszem, mindenképpen. Elég sok minden maradt még. – Kihívóan akart elmosolyodni, s bár pillantásából sütött a zavar, Perselus még így is vonzónak találta. Igaz, mostanra lényegében a lány minden megmozdulását vonzónak találta.
– Helyes, nem kell sietni. Úgy látom, túlságosan kifárasztja magát… – Granger halkan felnyögött, amikor meglátta, hogy Perselus feláll. A férfi közelebb lépett hozzá, és lassan mögé állt. Egyik kezét a lány nyakára tette, érezte az ér lüktetését, Granger hajszálai csiklandozták a kezét. Másik keze belesiklott a lány hajába, eljátszadozott a tincsekkel, s lassan a hátára, majd a vállára simult. Granger felsóhajtott, amikor masszírozni kezdte, s Perselus újra elmosolyodott.
Ujjai pillanatok alatt visszasiklottak Granger nyakára, onnan le a kulcscsontjára, majd a mellkasára. Benyúlt az inge alá, és egyik kezével finoman masszírozni kezdte a lány egyik mellét. Granger halk nyögést hallatott, Perselus másik kezével pedig kigombolta az inget. Megkerülte a lányt, és ismét mellétérdelt. A két puha mellet egy-egy kezébe vette, egy darabig nézte őket, majd odahajolt, és csókolgatni kezdte. Granger sóhajtozott, de Perselus figyelmét nem kerülte el, hogy kicsit szétnyitja a lábait. Nyilvánvalóan többre vágyott. Perselus az egyik kezét a lány térdére tette, és lassan kezdte el simogatni, egyre feljebb haladva a combján. Másik keze még mindig simogatta Granger mellét, ajkai pedig lejjebb tévedtek a lány hasán. Granger egyre jobban szétnyitotta a combjait, hagyva, hogy Perselus ujjai egyre finomabb és érzékenyebb helyeken simogassák a pihés bőrt.
Perselus eljutott a szoknya alatt a combok hajlatáig, s meg akarta simogatni a bugyi vonalát, azonban itt meglepetés érte: Granger nem viselt bugyit, Perselus ujjai a selymes bőrt simították. Granger felsóhajtott, Perselus pedig elmosolyodott. Ezúttal nem vette le a lányról a szoknyát, izgalmasabban tűnt a sötétben tapogatózni. Benyálazta ujjait, és ismét végigsimította a lány combhajlatát. Granger előrébb tolta altestét, lábát annyira szétnyitotta, amennyire csak tudta, és fejét hátrahajtva, lehunyt szemmel várta a folytatást. Perselus nem is késlekedett: egyik ujjával végigsimította a szeméremajkak domborulatát, egy másodpercre érintette a középső, nedves területeket, majd a túloldalon ujjbegye lesiklott a nagyajkon. Feljebb csúsztatta a kezét, tenyerét rátette a lány Vénusz-dombjára, úgy, hogy hüvelyksőujjával érintse meg utoljára a testét; ujjbegye éppen a lány csiklójára került. Granger felnyögött, Perselus pedig lassan simogatni kezdte az érzékeny területet. Granger nyöszörgött, egész testében megfeszült, s végül dühösen szisszent fel, amikor Perselus elhúzta a kezét. De a férfi nem akarta ennyire könnyen adni a gyönyört.
Tenyerét rásimította a lány két lába közötti területre, éppen úgy, mint előző nap, de most nem volt köztük a bugyi anyaga, s tisztán érezte Granger forróságát, puha bőrét, s azt, hogy mennyire nedves. Lassú masszírozó mozdulatokkal kezdte simogatni a lány punciját, s középsőujja szinte magától siklott egyre mélyebbre a lányban. Granger sóhajtozott, miközben Perselus lassan ki-be kezdte húzogatni az ujját. A lány teste forró, nedves és végtelenül puha volt, ahogy körbeölelte. Perselus hol egészen mélyre nyúlt, hangos sóhajokat váltva ki a lányból, hol kijjebb húzta az ujját, körkörös mozdulatokat tett, tágítgatta a puncit. Kihúzódott, mielőtt Granger a csúcsra jutott volna. Csókolgatni kezdte a lány nyakát, mellkasát, és közben ismét elkezdte a csiklóját finoman simogatni. Az új, másfajta gyönyörtől Granger újra sóhajtozni kezdett, kezei remegtek, annyira erősen szorította a széket, ajkai elnyíltak, aprókat nyögött. Perselus harapdálni kezdte a lány mellét, majd szájába vette az egyik bimbót, és szopogatni kezdte. Közben középsőujja visszatért, ismét belemerült Granger puncijába, és hüvelykjével tovább simogatta a lány csiklóját. Mélyre hatolt, és Granger hangosan nyögött fel. Elég volt néhány gyors, kemény lökés, hogy a lány megrázkódjon, és Perselus ujja körül össze-összehúzódjanak az izmok, egyértelműen jelezve, hogy a lány a csúcsra jutott.
Perselus rásimította tenyerét a lány lába közötti, meleg területre. Ujja még mindig Grangerben maradt, kiélvezve a nedves, puha zugot. Ráérősen puszilgatta a lány mellét, feljebb kúszott, és megcsókolta, megharapdálta a nyakát is. Granger mélyről jövő, szinte morgásszerű hangot hallatott. Perselus kihúzta az ujját, párszor megsimogatta a nedves puncit, egy pillanatra még vissza is csúszott bele, aztán elhúzta a kezét. Granger felnézett, másodpercekig pihegett még, képtelen volt felkelni. Végül lassan összezárta lábait, és az ingét kezdte gombolgatni. Perselus felállt, az asztalnak támaszkodott, lenézett a lányra, ahogy a kimerültségtől kicsit remegő kézzel igazgatja a ruháját. Többször is meg kellett próbálkoznia egy gombbal, mert kicsúszott izzadt ujjai közül. Végül, amikor úgy-ahogy rendezte az öltözékét, Granger felállt, és mélyen szemébe nézett. Perselus nem elégedettséget, hanem vágyat látott továbbra is a pillantásában, és Granger arcán halvány félmosoly játszott, ahogy tekintete a férfiébe mélyedt. Perselus felvonta a szemöldökét. Úgy tűnt, a lánynak egy orgazmus már nem elég.
A férfi ellépett az asztaltól, és úgy mozdult, hogy helyet cseréljen Grangerrel. A lány az asztalnak támaszkodott, mellkasa megemelkedett, s várakozón figyelte a férfit. Perselus közelebb lépett, egyik kezét a lány nyakára tette, s hüvelykjével lassan simogatta az áll és a nyak találkozásánál a selymes bőrt. Közelebb hajolt, belelehelt Granger fülébe, élvezte, hogy a lány jólesően megborzong, majd megharapta a fülcimpáját. Granger újra felmordult.
– Még többet szeretnél? – suttogta Perselus a fülébe. A hangja érdes volt, sokkal rekedtebb a megszokottnál. Hüvelykujja alatt érezte, hogy Granger nyel egyet, aztán lassan bólint. Perselus elmosolyodott. Az ingen keresztül megmarkolta Granger mellét, és lassan masszírozni kezdte, miközben végigharapdálta a nyakát. Aztán keze lejjebb siklott, körbesimította és megmarkolta a lány fenekét, hogy onnan még lejjebb csússzon a szoknya szegélyéig, és a ruha anyaga alatt, Granger combján térjen vissza. A lány felsóhajtott, amikor Perselus ujjai elérték a szeméremdombját. Megtámaszkodott az asztalon, egyik lábát feltette a mellettük álló székre, amelyen korábban még Perselus ült, hogy utat engedjen a férfi kezének.
Perselus megsimogatta a lányt, ujjbegyeivel kissé végigcsiklandozta a nagyajkakat, aztán lassan beljebb hatolt az egyik ujjával. Granger hátrahajtotta a fejét, engedte, hogy a férfi megtámassza a tarkóját, s halk nyöszörgéssel élvezte, ahogy Perselus ujja ki-be húzódik benne. A férfi minden lökéssel beljebb hatolt, és hamarosan még egy ujját csúsztatta a lányba. Granger felnyögött, kicsit még jobban szétnyitotta a lábát, és remegve élvezte, hogy két ujj hatol egészen mélyen a testébe. Perselus a lány nyakát szívogatta, miközben ujjai egyre gyorsabb ütemben csúszkáltak a nedves punciban. Granger egyre hangosabbakat sóhajtott, és teste másodperceken keresztül remegett, amikor eljutott a csúcsra. Perselus végigcsókolta az arcát, és közben lassan húzta ki a kezét. Granger lesimította a szoknyáját, begombolt még egy gombot az ingén. Perselus előtte állt, és arcán halvány mosollyal nézte. Néhány hajszál a lány arccsontjára tapadt, szeme lázasan csillogott, arca kellemesen kipirult.
– Holnap hatkor várom – mondta Perselus. Granger lágyan mosolyodott el.
– Itt leszek, uram – bólintott, és lassú léptekkel kiment.
