Halo, itt a folytatás. Kellemes olvasást kívánok.

Chase

A kalapos, vörös hajú fickó észrevett és rám vigyorgott, ugyanazzal a szadista vigyorral amivel egykor régen.

- Nocsak, kölyök! Te még élsz?! - Gyorsan a tőrömért nyúltam. - Ejnye, így kell üdvözölni azt aki megmentette az életed?

- Kassady, mit keresel itt?! - Brynjolf meglepődött hogy közös múltunk van.

- Ismeritek egymást?

- Fogjuk rá. Az egykori társam, Dareus mentette meg a sz*ros kis életét. - Kassady továbbra is vigyorgott. - Közelebb lépett hozzám és felém tornyosult, sokkal magasabb volt nálam és orgyilkos létére elég jó fizikuma volt. - Nem tudod mi lett Marshallal? 13 éve nem láttam. - A hangja gonosz volt és könyörtelen, mint régen, most is a hideg futkosott a hátamon tőle.

- Egy jó ideje nem láttam. Valószínűleg meghalt.

- Az kár, én akartam megölni. - Úgy tudtam jóban voltak, ő és Marshal. Valami biztos történt kettejük között.

- Miért? - Szélesen elvigyorodott.

- Csakúgy. - A vállamra tette a kezét és megnyugtató stílusban magyarázott. - Nem kell aggódnod. nem foglak megölni, még. - Megfordult és elhagyta a ciszternát. - Csak ne tegyél nekem keresztbe. - Ez volt a vég szava.

Brynjolfot és engem is megrémített az öreg fickó.

- Akkor közös múltatok van?

- Egyszer találkoztunk vele, én és a barátom, Marshal. Vele és az egyik társával, Dareussal. Egy csapat piti tolvajok voltunk akik két Sötét Testvériséges orgyilkost próbáltak kirabolni. - Ezen meglepődött, visszagondolva elképesztően nagy ostobaságnak tűnhet.

- A Testvériség két tagját?! Ez őrültség.

- Akkor még gyerekek voltunk és nem ismertük a Testvériséget.

- Hogyan úsztátok meg?

- Dareus Marshalt, Kassady engem fogott el, - Az arcomon lévő hegre mutattam. - tőle kaptam ezt. A társa Dareus leállította, valahonnan megismerte Marshalt és azt mondta egy adósságot akar vele rendezni. Megkegyelmeztek nekünk. Akkor láttuk egymást utoljára. Nem tudom hol van Marshal és azt sem hogy él-e. Az önmagam ura vagyok és tolvaj lett belőlem. Egy darabig Cyrodiilban tevékenykedtem, de egyre több bandita és egyre kevesebb kereskedő és gazdag nemes lett, végül visszatértem Égkoszorúba. Sodrásd a szülővárosom, gondoltam jobb lesz a sorom itt. Eleinte minden könnyű prédának tűnt, de találkoztam veled és innentől már tudod. - Brynjolf érdeklődve hallgatta a történetem.

- Nem kell aggódnod, fiam, bemutatlak a céhmesternek, Mercer Freynek aki valószínűleg be vesz közénk.

A céhmester, Mercer Frey, egy alacsonyabb, őszes hajú, talán az 50-es éveiben lévő breton férfi volt, ugyanolyan sötét vértben amilyen Brynjolf is. Szigorú tekintete volt ami arról árulkodott hogy nem érdemes ujjat húzni vele. A vízgyűjtő közepén állt ahova négy keskeny kőhíd vezetett. Érdekes építmény volt, láthatott mindenki, de nem lehetett hallani hogy miről beszélünk. A ciszterna közepére, a tetőn keresztül beszűrődött a napfény és egyfajta megvilágítást adott az egész helynek.

- Mercer, ő az újonc akiről beszéltem. - Mercer megdörzsölte a homlokát, egyértelműen sokat csalódott az utóbbi időben.

- Ajánlom hogy ne csak a Céh készleteit pocsékoljuk a megérzésed miatt, Brynjolf. - A vörös hajú nord, jóval magasabb volt nála, de megadta neki a tiszteletet, mégis büszkén kihúzta magát, jelezve hogy kiáll mellettem és a saját döntése mellett. - Mielőtt belekezdünk, egy dolgot szeretnék tisztázni. - Csak magabiztosan figyeltem és nem riadtam vissza semmitől amit elém küld. - Ha a szabályok szerint játszol, gazdaggá teszünk. Ha megszeged őket, elveszted a részed. Nincs „esetleg", nincs „talán" és nincs „beszéljük meg"! Azt teszed amire és ahogyan utasítunk és kész. Ugye megértetted? - Sokáig voltam szabadúszó és rendszerint egyedül dolgoztam, szabályok és felelősség nélkül.

- Szabályok? Tolvajok vagyunk. Mi szükségünk van szabályokra. - Brynjolf kínosan összezárta a szemeit, mintha valami őrültséget mondtam volna, Mercer továbbra is a szigorú arcával bámult, egy darabig kínos csendet tartva fenn.

- Most úgy teszek mintha meg sem hallottam volna, mivel új vagy. Csak tegyél keresztbe valamelyikünknek és akkor bajok lesznek. - Szóval nem közönséges tolvajok, egyfajta bűnszövetkezett, íratlan szabályokkal. Ez új és tetszett. - Megértettük egymást? Azt hiszem tudom is hogy mi lesz az első komoly megpróbáltatásod. - Egy alattomos vigyort eresztett az arcára, mintha előre látná hogy nem lennék rá képes. Brynjolf megneszelte mire készülhet.

- Várjunk egy kicsit, ugye nem az Aranyfény birtokra gondolsz? - Előre aggódott a válasz miatt.

- Arra ám.

- Még Vexnek sem sikerült megoldania. - Mercert nem érdekelte hogy új vagyok, egyből a mély vízbe akart dobni.

- Azt mondtad hogy ő alkalmas jelölt, bonyolultabb feladatokra is.

- De ez őrültség! Vex is alig jutott ki onnan és akkor még csak nem is számítottak behatolásra, azóta valószínűleg megtöbbszörözték az őrséget! - A két tolvaj vitába kezdett egymással, de én leállítottam őket.

- Vállalom!

- Látod, had bizonyítson a kölyök. - Ragaszkodott Mercer az eredeti tervéhez, valamiért ódzkodott hogy én is a Céh tagja legyek. Örömmel cáfolnék rá hogy téved.

- Rendben, de nem mehet egyedül. - Szögezte le Brynjolf, ellentmondást nem tűrően. - Vex legalább kísérje el!

- Kizárt! Vex az egyik legtehetségesebb emberünk. Nem hagyom hogy egy taknyos kölyök miatt elveszítsük!

- Nem csak az életéről van szó. Vex valószínűleg elégtételt szeretne venni ami ott történt. Legalább kérdezzük meg, ha nemet mond, akkor Chase egyedül megy. - Mercer beadta a derekát.

- Jól van. Chase, igaz? - Újra felém fordultak. - Vex a legtehetségesebb besurranó tolvajunk. Kérdezd meg hogy veled tart-e. Ha igen, ajánlom ne ölesd meg. A részleteket vitassátok meg magatok között. - Ezzel ott is akartak hagyni, de volt pár dolog amit tudnom kellett

- Csak még egy pár kérdést! - Mercer lefáradtan fordult vissza, elfelejtette hogy új vagyok a környéken és el kellett magyaráznia a dolgok rendjét.

- Igaz, elég annyit tudnod, az Aranyfény birtok egy nagyon kritikus fontosságú település a legnagyobb kliensünknek. A tulajdonosa hirtelen úgy döntött hogy megtagadja a kliensünk támogatását és egy riválisát kezdte támogatni. Meg kell tanítani neki a leckét. A többit Brynjolf elmagyarázza. - Örült hogy végre megszabadulhat tőlem és mehet a saját dolgára.

Brynjolf jóval türelmesebben magyarázta el a dolgokat.

- Mercer, nem felejtettél el valamit? - Csak megforgatta a szemeit, egyáltalán nem volt kedve a formalitásokhoz.

- Hm? Jah, igen. Brynjolf biztosított róla hogy a Céh előnyre tett szert általad, beveszünk. Üdv a Tolvajok Céhében. - Ennyi volt a beavatás, gyors, de mégis egyszerű, „Akárcsak az egész hely.". Kezdtem megérteni a dolgokat. Tolvajként nem szabad elérni hogy felfigyeljenek rád, ha hírhedt tolvaj vagy akkor rosszul csinálod a dolgod. A legfontosabb hogy megőrizd az egyszerűség és a szürkeség látszatát, nem vagyunk erősek, sem hatalmasok, sem hősök. Az ügyességünk és a ravaszságunk a legnagyobb fegyverünk amit kamatoztatnunk kell ha nem csak élni, de meggazdagodni is szeretnénk.

Mercer ezzel otthagyott, ahogy a beszélgetés elején is szerette volna. Brynjolf is üdvözölt, a maga módján.

- Üdv a családban, fiam. Elvárom hogy sok pénzt termelj nekünk, sokat kockáztattam azzal hogy szembe szegültem a céhmester véleményével. Szóval ne okozz csalódást. - Egy dologra azért kíváncsi voltam.

- Pontosan mit is várnak el tőlem? Sosem találkoztam még ilyen jól szervezett tolvajokkal mint ti. - Ezt bóknak vette mert elmosolyodott.

- Egyszerű. Tégy úgy ahogy mondjuk és lehetőleg tartsd tisztán a pengédet. Ölésből nem tudunk profitálni. - Ezt mondani sem kellett, sosem voltam olyan aljas hogy megöljem azokat akiket kiraboltam. Nem vagyok gyilkos. - Vex és Delvin a két legjobb emberünk. Ők intézik a megbízásokat. A felszerelésed Toniliától kérd el, ő az orgazdánk.

- Ami a feladatomat illeti, az Aranyfény birtok. Van valami tipped hogyan jutok be? - Rögtön el akartam kezdeni a munkát, tetszett eddig a Céh és ki akartam érdemelni a helyem.

- Csak annyit tudok mondani amit mindenki tud róla. Kezdetben egy egyszerű méhfarm, ahol mézet termelnek. Egy nagyszájú, de ravasz bosmer fickó a tulajdonosa, Aringoth. Móresre kell tanítanunk azzal hogy felgyújtunk három méhkaptárt és kitakarítjuk a biztos széfét a pincéje mélyéből.

- Ez eddig nem hangzik nehéznek.

- Most jön a nehezebb rész. Nem égetheted porig az egész kócerájt. A fontos ügyfelünk, akiről Mercer beszélt, nagyon dühös lenne ha háromnál több kast gyújtanánk fel. - Nem mintha terveztem volna, de nincs sok értelme.

- Mitől olyan fontos ez az ügyfél?

- A Céh nagyban függ a befolyásos emberek támogatásától. Nélkülük komoly bajban lennénk. - Már értettem.

- De akkor mit csináljak Aringoth-al? - Nem terveztem megölni és kétlem hogy ő is szeretné.

- Az ügyfelünk jobban szeretné ha élve maradna, de ha komoly gondot okozna, megölheted. - „Csak így, simán?". - Nem értem miért téged kért fel Mercer, még ott a tojáshéj a fenekeden. Sok múlik ezen, a Céh jóhíre. Próbált ne elbaltázni.

- Egyet se félj, Brynjolf. - Vetettem egy magabiztos vigyort, miközben keresztbe raktam a karjaim. - Könnyebb lesz mint babát lopni a cukortól.

- Mármint cukrot lopni a babától? - Még a barátomtól, Marshaltól hallottam ezt a mondást és úgy sokkal több értelme volt ahogy én mondtam.

- Annak semmi értelme. A cukor nem csinál semmit ha a babát lopod el, de ha cukrot veszed el a babától, úgy üvölt mint a megszórt malac.

- Aha.

- Mit tudsz még mondani magáról a birtokról? Hol érdemes próbálkozni, gyengepontok, veszélyes pontok, meg ilyenek.

- Tény ami tény, már egy hegynyi aranyat hozott a Céhnek. Mondhatni a legédesebb befektetésünk. - Egy kicsit viccelődött, „Az irónia.". - Amikor Aringoth felbontotta a szerződését az ügyfelünkkel és nem küldött többé pénzt nekünk, Mercer dühös lett. Elküldtük Vexet hogy derítse ki, m történt a háttérben, de kiderült hogy egy halom zsoldost bérelt fel hogy távol tartsa a nem kívánt látogatókat. Alig jutott ki. Mindenképp beszélj vele mielőtt elindulsz és kérd meg hogy kísérjen el. Vex nem az a tipikus segítőkész és becsületes tolvaj és előbb lökne oda a zsoldosok elé hogy mentse a saját bőrét, de bosszúálló és nem szereti ha valaki kikezd vele. Biztos vagyok benne hogy elkísér.

- Felteszem, jó érv szól amellett hogy ne gyújthassam porig a kócerájt.

- Csak egy, de sziklaszilárd érv. Feketehanga Maven. Ha felgyújtod az egész birtokot, kénytelen lesz külföldről importálni a mézet, ezáltal elvágva őt egy komolyabb profittól. - Már hallottam hírét ennek a Mavennek és találkoztam is vele. Azt sejtettem hogy befolyásos, de hogy ennyire.

- Ő ez a bizonyos ügyfél?

- Van egy megegyezésünk vele. Mi szemmel tartjuk az Aranyfény birtokot, biztosítjuk hogy a méz csakis kizárólag Mavennek csöpögjön. Ha egy munkás sikkasztani próbál, elintézzük. Ha valaki más próbál, nagyobb mennyiségben mézet venni Aringoth-tól, ellopjuk a szállítmányát.

- És mit kapunk cserébe? - Erre felfigyelt, magamat is beleszámoltam a Céhbe, ezáltal már el is lettem kötelezve a Céh mellett.

- Cserébe, Maven hagyja Aringothnak hogy ő vezesse a birtokot, aki egy hatalmas összeget fizet nekünk. - „Ő hagyja hogy fizessen nekünk?".

- Mennyire veszélyes keresztbe tenni neki?

- Mielőtt bármit tennél, had tisztázzak valamit. Sodrásdban semmi sem történik, Feketehanga Maven tudta nélkül. Csak egy szavába kerül és ha szerencséd van, a negyedkor végét rácsok mögött töltöd.

- Akkor jobb ha nem teszek neki keresztbe.

- Így gondoltam.

- Akkor, hol találom Vexet?

- A Kopott Kancsóban. Ott ahol találkoztunk.

- Akkor megyek is!

Érdekes napnak néztünk elébe. Visszatértem a Kancsóba hogy megtaláljam Vexet, csak annyi probléma volt ezzel a tervvel hogy fogalmam sem volt hogyan is néz ki. Ismét a jól bevált „körbe kérdező" módszeremet alkalmaztam.

- Elnézést, nem tudod merre találom Vexet? - Egy sötét bőrű, szürke bőrvértes nőt kérdeztem aki nagyban árukat pakolt egy raktárba.

- Itt kell lennie valahol. Ő is Brynjolfhoz hasonló vértet visel. - Vagyis feketét. Jobban körülnéztem és mindenki barna vértet viselt, néhol volt aki szürkét, de feketét csak Brynjolfon és Merceren láttam, eddig.

- Azt hiszem megtalálom. - Indultam is volna, de még megállított.

- Várj egy kicsit!

- Igen?

- Te vagy Brynjolf újonca, igaz?

- Chase.

- Igen, megkért hogy ezt adjam át neked. - Egy barna bőrvértet nyújtott át.

- Ez meg mi?

- Gondoltad hogy hagyjuk hogy csak úgy, civilben mászkálj? Itt az egyenruhád.

- Egyenruha?

- Hidd el, nem csak kényelmes, de praktikus is. - Még hogy egy tolvajnak egyenruha? Soha nem hallottam hasonlóról.

- Felpróbálom. - Bementem a raktár mélyebb zugába és átöltöztem.

- Na, milyen?

- Nem is olyan rossz. - Nagyon tetszett, a többséghez hasonlóan, barna volt, de a csizma kényelmes és könnyen lehet benne lopakodni, a kezemre illesztett vért, amit a középső ujjamhoz kötöztek, nem csak védelmet nyújtott, de jól tudtam mozgatni a kezem, a vérten magán, olyan sok zseb volt hogy egy fegyver arzenált is elrejthettem volna magamnál, „Nem beszélve a sok csempészáruról.".

- Jól áll.

- Én is így gondolom.

Azzal tovább kerestem Vexet. Meg is találtam. Egy asztalnál ült és épp néhány papírt böngészett, valószínűleg, lehetséges ügyfelekről és megbízásokról. Idős, kopasz férfi volt, fekete bőrvértben és kapzsi, zsugori szemekkel.

- Vex? Egy szóra. - A kopasz fickó zavartan felnézett rám.

- Segíthetek? - A hangja mély volt és kissé rekedtes.

- Igen, Brynjolf küldött hozzád hogy segíts az Aranyfény birtokkal kapcsolatos munkában. - Hivatalos hangsúlyt vettem fel, azt akartam hogy komolynak gondoljanak, legalább az első bevetésem előtt.

- Valóban? Elég komoly kihívás. - Csak félrebeszélt.

- Segítesz vagy sem?! - Sunyin elvigyorodott.

- Inkább őt kérdezd. - Hirtelen egy női hangot hallottam magam mögül.

- Én vagyok Vex, te idióta! - A szívem is majd kiugrott a helyéről, annyira megijedtem. Megfordultam és láttam a hang tulajdonosát. Egy hosszú, ezüsthajú, gyönyörű nőt, nem sokkal volt alacsonyabb nálam, a szemei aranysárgák voltak amik kapzsiságot és szigort árasztottak. A nő lételeme leginkább a megvetés volt. Egyszerűen hipnotizált a szépségével, az oldalán egy ében tőrrel és fekete vértben volt, akárcsak a kopasz, Brynjolf és Mercer. - Figyelsz rám egyáltalán?! - Hirtelen észbe kaptam.

- Bocsánat, csak a Vex elég fura név egy lánynak. - Próbáltam kimenteni magam.

- A Chase jobb név egy fiúnak? - Vágott vissza.

- Hát… - Erre nem tudtam mit mondani, őt ez nem érdekelte és rögtön Delvinhez fordult.

- Ez a kopasz fejű hörcsög, akiről azt hitted én vagyok, Delvin Mallory. Az értékbecslőnk és a legjobb orgazdánk. Ne tévesszen meg, egy rohadt perverz. - A kopasz, Delvin egy csábos mosolyt eresztett Vex felé.

- Ugyan, csak túljátszod! Inkább arról mesélj, hogy sikerült a legutóbbi szállítmány elrablása? - Delvin elégedetten dőlt vissza a székébe és egy üveg sört kezdett inni.

- A szállítmány amit eltérítettek az embereink, értéktelen volt! Hála neked! - A hölgy, Vex, mint kiderült egy nő, bosszúsan jött Delvinhez.

- Nekem?! Biztosan hallottam hogy a szállítmány ritka szőrökből áll!

- Szilt mondott és nem szőrt!

- Mi?

- Egy kib*szott fa szállítmányt térítettek el az embereink! - A kopasz csak pislogott egy darabig mire rájött hogy ez bizony az ő hibája. Még én is kuncogtam rajta.

- Hoppá. Mindenki hibázhat.

- Aha. - Vexet nem érdekelte, komoly kárpótlást követelt.

- Mennyi esély van rá hogy nem mondod el Mercernek?

- Miért ne tenném?

- Mert elárulom mindenkinek, mi történt, tavaly Fagyhullás 29-én. - Vex, aranyszemei erre kitágultak a rémülettől, de gyorsan visszavette a szigorú tekintetét.

- Nem mernéd. - Delvin csak elvigyorodott.

- Hé, új fiú, Fagyhullás 29-én, Vex… - A nő félbeszakította.

- Jól van! Nem mondom el Mercernek, de elvárom hogy kárpótolj! - Nem adta olyan könnyen magát.

- Köszönöm.

- Mi történt Fagyhullás 29-én? - Kapcsolódtam be a beszélgetésbe.

- Nem a te dolgod! - Rögtön Vex vágott oda.

- Ugyan, Vex, ne legyél gonosz az új fiúval. - Delvin csak önelégülten dőlt hátra.

- Az új fiú? Akkor te vagy Brynjolf kedvence.

- Nem tudom hogy a kedvence vagyok, de ő hívott meg és mondta hogy te segíthetnél az Aranyfény birtokkal.

- Oh, az Aranyfény birtok. Vex is alig jutott vissza. - Delvin csak gúnyolódott Vexen.

- Fogd be! Igen, jól ismerem a helyet. Ha az a nyomorult elf nem bérelt volna fel olyan sok zsoldost, könnyebben ment volna mint a kalitkacsapás. - Delvin és én is furán néztünk rá.

- Úgy érted a karikacsapás? - Kérdeztem.

- Nem, annak a mondásnak semmi értelme. A karikacsapás egy bonyolult, jó kézügyességet igénylő mutatvány. A kalitkát viszont könnyű becsapni. - Ő is szeret pontosítani a mondásokon és a dolgok mögé lát. Egyszerűen tökéletes.

- Amúgy, miért zsoldosokat bérelt fel? Miért nem sodrásdi őröket kért?

- Aringoth elég paranoiás lett az utóbbi időben és jól tette. Nem készültem fel ezekre a zsoldosokra és majdnem az életembe került.

- Van egy olyan érzésem hogy bosszút tervezel. - Meg is lett a gyenge pontja, talán rá vehetem hogy velem jöjjön.

- Azt hiszed nem látom mit csinálsz? - Rögtön átlátott rajtam.

- Hogy? - Egy kicsit még rájátszottam, feleslegesen. - Nem értem miről beszélsz.

- Nagyon is érted. - Nem szerette ha félrevezetik. - Rá akarsz venni hogy segítsek neked bejutni és aztán felmarkolod az összes zsákmányt, azt állítva hogy jó munkát végeztem. - Tökéletesen elkapott.

- Osztozhatunk. Tied a bosszú, enyém a zsákmány. - Csak összehúzta a szemeit.

- Mi lenne ha enyém lenne a bosszú, a zsákmány és cserébe szólok pár jó szót Brynjolfnak és Mercernek, feltéve ha hasznos leszel. - Egyszerűen nem ismert kegyelmet és önző volt akit csak a pénz érdekelt, „Pont olyan mint én.". Tetszett.

- A zsákmány fele és nem fizetem le Delvint hogy elmondja mi történt Fagyhullás 29-én. - Delvin csak nevetett a háttérben.

- Meg kell hagyni, a kölyök tud alkudozni! - Vex dühösen nézett mindkettőnkre, de a bosszúvágya felülemelkedett a kapzsiságán.

- Jól van, a zsákmány fele. - Kezet fogtunk. - Gyere.

- Máris indulunk?!

- Nem, majd holnap. - Nem tudtam eldönteni hogy szarkasztikus vagy komoly.

- Öhm… tényleg?

- Ne játssz a türelmemmel!

Elhagytuk a Kancsót és a ciszternát is egy létra segítségével. Amint felmásztunk, egy zárt és szűk helységben találtuk magunkat.

- Mit csinálunk itt?

- Csak fogd be és kövess. - Utasított, majd meghúzott egy láncot az egyik falon mire a tető kinyílt és szabad utat biztosított a városba.

- Titkos kijárat?! - A temetőbe nyílt, késő éjszaka amit senki sem látogatott.

- Igen, ezt a kriptát senki sem látogatja, állítólag a Céh alapítója fekszik benne és ő tart elrejtve minket, de én nem hiszem hogy igaz lenne. - Én sem voltam biztos benne és nem is voltam vallásos.

A várost könnyedén elhagytuk, senki sem tartott fel minket. Az utcán elhaladva elmentünk a gyilkossági helyszín mellett, amit valószínűleg Kassady hagyott maga után.

- Mondd, mit tudsz mondani Kassadyről? - Kérdeztem.

- Egy rohadt elmebeteg. Ha nem állna Maven szolgálatában, rég elkapták volna és kivégezték volna. - Úgy tűnt nem szívleli Kassadyt. - A Sötétség Testvériségét képviseli itt Sodrásdban és a Céh jó viszony ápol a Testvériséggel.

A városon kívülre érve, több farm mellett haladtunk el, a nyár Égkoszorúban hideg volt, akárcsak a tél Cyrodiilban. Vex már hozzászokott a hideghez, de én egy kicsit remegtem és majd megfagytam. Nem adtam semmi jelét, nem akartam gyengének tűnni egy nő előtt.

- Ott is van. - A tó közepén lévő kis szigetre épült kúriára mutatott, mondjuk inkább egy kisebb erődre hasonlított.

- Elég biztosnak tűnik. Van valami gyenge pontja? - Vexet csak bosszantotta a kérdésem.

- Csak fogd be és kövess! - Nem úgy tűnt mint aki szereti a társaságot. A tó partján sétáltunk, távolról figyelve a kúriát.

- Most mit csinálunk? Az rendben van hogy itt sétálgatunk körülötte, de legyen már valami.

- Jól van, van a déli részén egy kis csatornanyílás. - Akkor eddig azt kerestük. - Legutóbb ott jutottam be és kétlem hogy azóta megtalálták volna. - Leült egy kivágott fatökre, levette a csizmáját és berakta a táskájába.

- Hogy jutunk át? - Hülye kérdés volt.

- Átúszunk. - Már a vízben volt, én csak néztem és követtem a példáját.

Sietnem kellett hogy tarthassam a tempóját, de utolértem. A víz jéghideg volt és vacogtam mire átjutottam.

- Jól van, átjutottunk. - Visszavettük a csizmáinkat és tovább mutatta az utat.

- Valahol itt kell lennie. Meg is van! - Egy régi csatornalejárót nyitott ki amin azonnal lement. Én követtem.

A csatorna értelemszerűen sötét volt, nyirkos, a falak be voltak nőve mohával és pókhálóval, „Hányszor kell még csatornákban mászkálnom?".

Vex nem törődött a mocsokkal, csak egyenesen vezetett előre, „Eddig nem voltam valami hasznos.", még volt idő.

A távolból kapirgálást hallottunk, megállított.

- Sivítók. Hiába ölsz meg egyet, kettő jön a helyére. - Fogott egy kavicsot és elég erősen a falhoz vágta. A visszhangot a csatorna másik felében is lehetett hallani amitől a rágcsálók egyből felénk indultak meg. - Elhelyeztem pár kártevőirtó csapdát visszafelé.

Az óriáspatkányok beindítottak egy csapdát amit Vex állított, egy hatalmas tócsányi gyúlékony olaj volt szétfolyatva ami fölött egy lámpás égett. A madzag ami tartotta elszakadt, halálra égetve ezzel a kártevőket.

- Elképesztő!

- Csak előrelátó. Utálom azokat a dögöket. - A hangjában csak undorral keresztezett céltudatosság volt.

A csatorna végénél egy létra vezetett minket a házba. Lassan, hangtalanul felmásztunk és egy raktárban találtuk magunkat amiben elsősorban kertészeti eszközök voltak. Kikémlelt az ajtón majd egy szó nélkül, nesztelenül kezdett lopakodni a folyosón, követtem, de megállt az egyik nyitott ajtó előtt.

Két őr volt az a közös étkezdében és beszélgettek. A túloldalon volt a pincelejáró, a célpontunk.

- Van egy ötletem. - Suttogtam. Fogtam egy vázát, elvittem egy másik folyosóra és összetörtem. Bebújtam egy szekrénybe, ahelyett hogy visszamentem volna Vexhez.

Hallgattam hogy a két őr odaért és a váza eltörőjét keresték.

- Talán az emeletre ment, gyerünk! - Utasította az egyik a másikat. - A főnök veszélyben lehet.

Erről eszembe jutott amit Brynjolf mondott, a papír amit keresünk egy széfben van, egy széfet nem könnyű kinyitni és a kulcsa biztos Aringothnál van. Követtem a két zsoldost, halkan, feltűnés nélkül. Egy kisebb szobába mentek be ami a zsoldosok egyik pihenőhelye volt, legalább még három fegyveressel. Kizárt hogy átverekedjem magam rajtuk, lassan és óvatosan becsuktam az ajtót és kerülőutat tettem.

A szoba mellett egy másik folyosó volt amin egy járőr sétált fel-alá, „Nem csoda hogy Vexnek nehézségei támadtak legutóbb, rengeteg őr mászkál.". Egy újabb ötletem támadt, elbújtam egy másik szekrénybe.

- A behatolót odakint láttuk! - Kiabáltam amire az összes őr lerohant a földszintre, „El se hiszem hogy működött.".

- Elkapni! Velem senki se húzhat ujjat! - Egyértelműen Aringoth kiabálta, ő is az embereivel ment.

Nem maradt senki sem az emeleten, gond nélkül bementem a szobájába és elkezdtem keresni a kulcsát. Megtaláltam egy nagy, aranyból készült méhkirálynő szobor alatt, mindkettőt elraktam, „Talán kapok érte egy kis extrát.". Az ajtó kinyílt mögöttem és gyorsan bebújtam egy sarokba.

Rossz rejtekhely volt, könnyedén kiszúrhatott és nem volt máshova mennem. Aringoth volt az, rájött hogy itt hagyta a kulcsát és azért jött, „Ez nem jó! Észreveszi hogy eltűnt!". Aringoth egyből ahhoz az éjjeliszekrényhez ment ahonnan elemeltem a szobrot és a kulcsot. Már épp azon volt hogy felém forduljon amikor egy hatalmas mennydörgést hallottunk az éjszakában.

- DOHVAKIIN! - Teljesen ledöbbent a dörgéstől, de ez épp elég időt adott nekem hogy elhagyjam a szobát.

Nem tudtam mi volt az a dörgés, de annak köszönhettem az életem.

Az őrök még mindig odakint rohangáltak, engem és Vexet keresgélve, hiába. Könnyen lejutottam a pincébe, Vexhez. Volt még néhány őr, de őket könnyen kicseleztem és sikeresen megtaláltam a társam.

- Már azt hittem meghaltál. - Felém sem nézett, csak a saját dolgával törődött.

- Még nem! Feleltem magabiztosan. - Megtaláltad a széfet?

- Igen, de piszok nehéz feltörni. - Alig maradt néhány tolvajkulcsa és ahogy eddig kinyitotta az összes zárat, egyértelműen jobb zártörő volt nálam, kizárt hogy nekem jobban ment volna. - Meg kell szereznünk Aringoth kulcsát mert anélkül hajnalig sem nyitom ki. - Egy széles, önelégült mosoly húzódott a számra.

- Erre gondolsz? - Mutattam a nemrég szerzett kulcsot amit egy szó nélkül kikapott a kezemből, kipróbálta és kinyitotta a széfet. - „Nahát, Chase, lenyűgöző vagy! Köszönöm!" - Imitáltam a hangját, jelezve hogy egy kis hálát elvárok. - Oh, semmi gond, elvégre ez a munkám. - Vex nem értékelte az előadásom.

- Befejezted?

- Egy „köszönöm" olyan nehéz lenne?

- Amíg nem gyújtjuk fel a méhkasokat, jutunk ki, élve és kapjuk meg a pénzünket, addig nincs miért köszönetet mondania, egyikünknek sem. - Legalább két nagyobb és egy kisebb zsák volt a széfben, arannyal és drágakövekkel tele. Vex a kezembe nyomta a kisebb zsákot, a két nagyobbat megtartotta magának.

- Nem lehetne azok közül valamelyik?

- Te hálát vártál a kulcsért, most megkaptad. - Egy kicsit sértődötten, de elfogadtam. Terveztem hogy megosztom vele a méhkirálynő szoborért kapott pénzt, de azt már lesheti. - Megtaláltam! - Egy eladási számla volt, a tetején egy pecséttel, egy tőr ami egy sötét gömböt szúrt át.

- Várjunk csak, eladta a birtokot! - Nem voltam ismerős ebben a játszmában, de azt tudtam hogy nem túl okos döntés.

- Az a rohadék ezért nem fizet már nekünk! - Vexnek ez nem tetszett. Még felgyújtjuk azokat a rohadt méhkasokat és eltűnünk innen!

- Egyetértek.

Visszamentünk a raktárba, egyenesen a csatornába ahonnan jöttünk és visszajutottunk a kiindulási pontra.

- Hogyan tovább? - Érdeklődtem.

- Az őrök nem mennek közel a méhkasokhoz. Félnek azoktól a ki dögöktől. - Elővett két fáklyát amit a raktárból szedett össze. - Odalopakodunk a kasokhoz, meggyújtjuk őket, velük a kasokat és a zűrzavarban eltűnünk.

- Jó terv.

- Tudom. - Továbbra sem mosolygott, még nem láttam mosolyogni, egyszer sem.

Sajnos sok őr bóklászott az udvarban, sötétben rejtőzködő alakokat keresve, de az eszükbe sem jutott hogy olyanokat keressenek akik magabiztosan járkálnak, közöttük, akik úgy tesznek mintha betolakodókat keresnének, „Szinte már túl könnyű.".

Feltűnés nélkül eljutottunk a kasokig, meg kellett gyújtanunk a fáklyáinkat.

- Add ide a tőröd! - Kértem és odaadta. Ugyanolyan ében tőre volt mint nekem, egymáshoz súroltam a két sötét pengét amik szikrát teremtettek amik aztán meggyújtották az egyik fáklyát amivel meggyújtottam a másikat is. A tőrt visszaadtam és az egyik fáklyát is odaadtam Vexnek.

- Nem rossz. - Az első dicséret amit hallottam tőle.

A méhkasok felgyújtása nem volt nehéz, a kis dögök védekezése megnehezítette a dolgunkat, de a fáklyák füstje védelmet nyújtott ellenük. Az őrök is már csak a hűlt helyünket találták. Már rég messze jártunk mire megértették mi is történt.

A víz alatt elmenekültünk, a sok zsákmány egy kicsit lehúzott mindkettőnket, de a kapzsiságunk súlyát el kellett viselnünk.

- Egész jó csapatot alkotunk, nem? - Kérdeztem miután biztos távolságba értünk. Nem mosolygott és még csak nem is tűnt boldognak.

- Csak hagyj békén! Megkapjuk a pénzünket és vége ennek a munkának. - „Hűha, egy igazi kis napsugár vagy.".

Nem tudtam eldönteni hogy Vex haragszik-e rám vagy egyszerűen ilyen a stílusa, de egyvalamit elhatároztam magamban.

„Megszerzem magamnak ezt a nőt!"

Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett jelöld be követésre és a kedvenceid közé és ne felejts el kritikát írni. Ha érdekel, a többi történetemet is elolvashatod:

- Elfen Lied, ahogyan még nem láttad

- Egy történet Myrtanából

- Fable: A szükséges rossz

- Elder Scrolls: Égkoszorúi krónika (a főszál)