Sam, Declan és Daniel kényelmesen sétáltak el a bárig, majd bementek, és letelepedtek az egyik sarokasztalhoz, és rendeltek három guinnesst maguknak. Sam már egészen megkedvelte a kátrányszínű sört, mióta Declannel volt, Daniel azonban gyanakodva figyelte a poharat a kezében.
Daniel, lehet, hogy főzni nem tudunk - nevetett rajta Declan -, de a teánk és a sörünk verhetetlen.
A teátok indiai, a sörötöket meg jól álcázzátok - méregette tovább a sötét folyadékot a poharában Daniel, de aztán óvatosan belekóstolt.
Methos eközben, aki a szemben lévő bárból figyelte a helyet, csak megcsóválta a fejét, kiitta az italát, fizetett, és távozott.
Visszatérve a professzorra - pillantott Daniel Declanre. - Nem válaszoltál a kérdésemre.
Nem tudom - fojtott el egy mosolyt Declan.
Egyik szabadkőműves nem tesz terhelő vallomást a másikra? Ez a szabály, igaz? - nézett rá kérdőn Daniel, mire Declan elnevette magát.
Daniel, az Isten áldjon meg, nincs nekem elég bajom Praxisszel, meg az összes többi kiszámíthatatlan abnormálissal, kell még egyéb kolonc a nyakamba? Gyakorlatiasabb problémáim vannak, mint mítoszokat üldözni. Ami pedig a professzort illeti, akár szabadkőműves, akár nem, majd ő elmondja neked, ha akarja. Egyébként pedig, ha szabadkőműves lennék, az irodámban eléggé árulkodó nyomokat kellene találnod, nem gondolod? Angliában, akár csak Amerikában, a szabadkőművesek nem titkolják a kilétüket, szöges ellentétben a kontinenssel, ahol hétpecsétes titokként kezelik.
Miért? - nézett rá Sam kíváncsian.
Ennek történelmi háttere van - válaszolt Declan helyett Daniel. - Amerikában alapító őseink nagy része szabadkőműves volt, így másként tekintünk rájuk, mint Európában, ahol többnyire csupán sötét összeesküvés-elméletek szereplőiként, forradalmak és polgárháborúk kirobbantójaként tartják nyílván a szabadkőműveseket. Vagyis Amerikában inkább tisztelik, míg Európában inkább félik őket. És a félelem, mint te is tapasztaltad néhányszor pánikot és tébolyt szül. Ezért arrafelé nagyobb a titoktartás.
Készenlét! - szakította felébe a történelmi kiselőadást Declan, aki meglátta az utcán közeledő Jeffersont. A másik kettő rutinosan nem nézett hátra, csupán a tartásuk lett kissé feszültebb, ahogy Daniel folytatta a történetet.
Bár összeesküvés-elméletben az amerikaiak is jók, meg sem közelítjük Európát. Egyrészt maga a pápa volt, aki a történelem során többször is ördögtől valónak kiáltotta ki a testvériséget, másrészt valóban számtalan valóságtól elrugaszkodott elmélet kapott szárnyra, még akár az elmúlt időszakban is a társaságról, ami elég jól rontotta a renoméjukat - mesélte, és fel is idézett közülük néhányat, miközben lassan fogyott az italuk, és a szemük sarkából figyelték a célpontot, ahogy a párpulthoz ül, és whiskyt rendel magának.
Daniel és Declan kis ideig még meséltek Samnek, de aztán Daniel egy hirtelen ötlettől vezérelve elköszönt tőlük, és kisétált az utcára, majd elrejtőzött, Sam pedig egy elfojtott mosollyal nézett a párjára.
Igen, Philips professzor szabadkőműves - bólintott rá Declan. - És nem, én nem vagyok az. Többször is szóba került köztünk a dolog, de nekem kicsit túl elvont ez az egész. Az alapelveikkel tudok azonosulni… hit, remény, jótékonyság, testvéri összetartás, önmagunk tökéletesítése, a minket körülvevő világ megismerése, az emberi élet értelmének keresése, egyéb szép nagy szavak… de a többi nekem túl kultikus. Tudod, hogy a jelöltnek először rituálisan meg kell halni, hogy aztán testvérként szülessen újjá, meg ilyenek…
Pedig el tudnálak képzelni ilyen rituálén - kuncogott Sam.
Tényleg? - sandított rá oldalra Declan. - Talán, majd, ha öregebb és bölcsebb leszek.
És… James? - kérdezte Sam óvatosan, mert tudta, milyen fájó pont a párjának a volt főnöke és mentora, akit néhány évvel korábban veszített el. Ugyanakkor abból, amit a londoni Menedék korábbi vezetőjéről tudott, el tudta volna képzelni a férfiról, hogy tagja legyen a testvériségnek.
James… - tűnődött el Declan. - Volt időszak az életében… de nem most… még… a testvériség fénykorában. Mielőtt ki nem pusztították majdnem teljesen az egészet.
Egyszer majd mesélhetnél róla.
Jamesről? - tűnt fel egy szomorú mosoly a férfi arcán. - Jó, egyszer majd mesélek - mondta, miközben odapillantott Jeffersonra, aki mellé letelepedett egy nő és beszédbe elegyedtek egymással.
Tudom, hogy nehéz Jamesről beszélned - fogta meg Sam a párja kezét.
Ahogy telik az idő, talán könnyebb lesz - sóhajtott Declan. - Tudod…
Még mindig magadat hibáztatod - bólintott rá Sam. - De… James maga akart menni… arra a küldetésre.
Ezt Magnus mondta neked? - pillantott Declan Samre, aztán a tekintete Jeffersonra tévedt, aki épp whiskyt iszogatott és jókedvűen nevetgélt az ismeretlen nővel.
Igen - vallotta be töredelmesen Sam. - Azt mondta, hogy… egyszer majd veled is megbeszéli ezt az egészet.
Ő is nehezen beszél Jamesről, akár csak én - meredt maga elé Declan.
Sajnálom, hogy nem ismerhettem - mondta Sam, majd megszorította a kezét. - Nem vagy hibás, Declan.
Az eszem tudja, de… nem tudok elmenni a kérdés mellett, hogy mi lett volna, ha…
Tudom. Nekem is számtalan ilyen mi lett volna, ha kérdésem van - bólintott rá Sam.
Tudom - bólintott rá Declan. - És annyi energiát elpazarolunk olyan dolgokra, amiken már úgysem tudunk változtatni.
Hé, ez olyan Lytha-féle hozzáállás.
Bocs - vont vállat Declan. - De tényleg így van. A logikus elménk tudja ezt, mégsem tudunk tenni semmit.
Emberi természet - vont vállat Sam, majd megszorította Declan kezét, aki a célpontra pillantott, mert az épp fizetett.
Nem siettek utána, tudták, Daniel figyelni fogja, és jelzi majd nekik, hogy merre menjenek, így még vártak egy percet, és csak akkor léptek oda a pulthoz fizetni.
Sam telefonja akkor csipogott, mikor kiléptek az utcára, és Daniel utasításának megfelelően arrafele indultak el, amerre a parkhoz vezetett az út, és nem sokkal később egy sikátorból Daniel is csatlakozott hozzájuk.
Park fele megy, ahogy sejtettük - tájékoztatta a többieket.
És hol van MacLeod és csapata? - vetette fel Sam.
Rejtőzködnek, ahogy mi is - tippelt Declan.
Reméljük - húzta el a száját Daniel. - Legalábbis én nagyon remélem, hogy nem otthon csicsikálnak az ágyukban.
Menjünk, és majd kiderül - mondta Sam, mire a másik kettő rábólintott, és elindultak a park fele.
Eközben Joe, aki alig húsz méterről Declanéket figyelte, szintén aggódva pislogott a park irányába, és az utca másik oldalán, az autók takarásában a kis csapat után indult.
Declanék lassan haladtak, úgy gondolták, pontosan tudják, merre ment Jefferson, és ráérnek a parkban utolérni, ezzel szemben Duncan és Methos a fák árnyékában rejtőztek, alig tíz méterre attól a helytől, ahol a férfi megölte Claudiát.
Kívánj szerencsét! - sandított Mac Methosra, mikor messziről megérezték a másik halhatatlan közeledését, majd kisétált az útra.
Csak ésszel, MacLeod - mondta inkább az idősebb halhatatlan, és a fának támaszkodva figyelte Jeffersont, amint közeledik, majd odasétál Duncanhez. Ahhoz túl messze volt, hogy hallja is, mit beszélnek, de ahogy egy perccel később megcsillant a holdfény Duncan kardján, csak egy sóhajjal megcsóválta a fejét. De aztán, ahogy a kardok első pendülése felhangzott, meglátta a másik csapatot közeledni a gyéren kivilágított ösvényen, így fél szemét a küzdőkön tartva a fák között arrafele indult.
A másik csapatból Declan volt, aki először meghallotta a küzdelem hangját, így egy pillanatra megállította a csapatot, és kémlelték maguk előtt a sötétséget, amiből csak homályos kísértetként tűnt elő Duncan és Jefferson alakja, ahogy egymással harcoltak.
Mondtam nektek, hogy itt lesz - súgta a többieknek Declan.
És most? - nézett rá kérdőn Daniel.
Nem hiszem, hogy tehetnénk bármit is - pillantott rá Declan. - De azért nézzük meg! - mondta, és letérve az útról, a fák sötétebb árnyékába húzódva közelebb lopóztak Duncanékhez.
Állj! - szólt rájuk egy határozott hang az egyik fa árnyékából, majd Methos lépett elő, hogy feltartóztassa őket. Nem húzta elő a kardját, de azért a keze ügyében tartotta arra az esetre, ha meg kell akadályoznia, hogy a jövevények közbeavatkozzanak.
De hát megölik egymást! - nézett rá értetlenül Sam.
Most úgy csinál, mint aki nem is sejti, hogy ennek ez a rendje - nézett rá végtelen nyugalommal Methos, de aztán a hátuk mögül hallották egy pisztoly kibiztosításának hangját.
Daniel, Declan és Sam hátrafordultak, és látták, hogy Joe valóban fegyvert fog rájuk, és a szemében elszántság csillogott, de miután néhány másodpercig farkasszemet néztek, Daniel megszólalt.
Nem fog lelőni minket - állította határozottan.
Miből gondolja? - kérdezte Joe.
Mert maga ugyanolyan, mint mi. Feltette az életét arra, hogy megvéd egy titkot, ami semmiképpen sem derülhet ki.
Van is magának fogalma arról a szóról, hogy titok - csóválta meg a fejét Joe, de végül Methos leintette őket.
Nem fognátok be legalább addig, míg ennek vége lesz? Ha elterelitek MacLeod figyelmét, én leszek a következő a pályán, és nekem ma elmondhatatlanul nincs kedvem harcolni.
Mindig kibújsz a feladat alól, mi? - bicegett mellé Joe, miközben elrakta a fegyverét, így a többiek figyelme is a küzdelem fele fordult.
Duncan derekasan küzdött, bár időnként bekapott egy-egy vágást, ilyenkor Sam felszisszent, de aztán a többiekkel együtt lélegzetvisszafojtva nézte a küzdelmet. Methos, szakértő szemmel nézve a két ember harcát, nem aggódott túlságosan. Látta, hogy Jefferson technikája messze elmarad Duncanétől, így várta, hogy a Hegylakó mikor unja meg a bohóckodást a másikkal. Végül aztán Jefferson, aki nem csak harcolt, hanem mellette még szövegelt is, elérte, hogy a skótnál elszakadjon a cérna, és pár szemmel szinte nem is követhető csel után megtegye a végzetes csapást.
A következő pillanatban beálló elképzelhetetlen csend még azoknak is megborzongatta a bőrét, akik nem tudták, mi következik. Joe, ahogy meggyőződött róla, hogy Duncan győzött, elfordult, Methos azonban rezzenéstelenül nézte végig a serkentést. Sam, Declan és Daniel ösztönösen közelebb húzódtak egymáshoz, és talán még menedéket is kerestek volna, ha nem látják a másik kettőn, hogy nincs okuk igazán menekülőre fogni.
Mikor vége lett, és minden elcsendesült, Joe odabicegett Duncanhez, és felsegítette, majd visszatértek a többiekhez.
Jól van? - nézett az ezer sebből vérző Duncanre Sam.
Nem, de hamarosan jobb lesz - nyögte Duncan, majd gyorsan eltűntette a kardját, mert látta, hogy a nő iszonyodva nézi a véres fegyvert.
El kéne tűnnünk - tett egy gyakorlatiasabb javaslatot Methos, hogy megelőzze a további aggodalmaskodást.
Azt hiszem, lenne miről beszélnünk - mérte végig az egész csapatot Declan. - Menjünk a Menedékbe - javasolta, de a halhatatlanok, és persze Joe is gyanakodva fürkészték. - Ahogy már kifejtettük, mindannyiunknak vannak titkai - csóválta meg a fejét Declan. - Egyikünknek sem érdeke elárulni a másikat. Menjünk! - mondta, majd megfogta Sam kezét, és a kocsija fele indultak, a többiek csak vonakodva követték őket.
Jövünk maguk után - állt meg Declan kocsija mellett Methos.
Megpróbál lenyomozni útközben? - kuncogott Declan. - Sok szerencsét. Ne maradjon le, mert eltéved! - tanácsolta, majd beszálltak a kocsijába, és lassan elindultak.
Lehet, hogy jobban ismerem a várost, mint maga - morgott Methos mintegy magának, aztán beszálltak ők is a kocsijukba, és pár autóval lemaradva követték őket.
Mindenki jól van? - kérdezte a kocsiban Declan.
Most erre milyen választ vársz? - sandított rá Sam.
Hát, mikor a múltkor befogtuk a szalamandert, jobban fel voltál dobva.
Azért az egy kicsit más volt - csóválta meg a fejét Sam. - Legalábbis nem halt meg senki.
Igaz - hagyta rá végül Declan.
Szerintetek mire számíthatunk tőlük? - pillantott hátra Daniel.
Hát… vagy eltűnnek félúton a Menedék fele, és soha többé nem látjuk őket, vagy szert teszünk néhány új barátra.
Miért engedted őket külön jönni, ha ennyire tartasz attól, hogy lelépnek?
Szabad emberek, Sam, el tudják dönteni, mi nekik a legjobb - pillantott oldalra Declan. - Ha le akarnak lépni, hát menjenek. De személy szerint én nagyobb esélyt adok annak, hogy eljönnek hozzánk, bár eleinte gyanítom, elég bizalmatlanok lesznek.
Abban biztos lehetsz - sóhajtott Daniel. - De majd megoldjuk.
Veled a csapatban ebben biztos vagyok - pillantott a tükörben Declan Danielre.
Nem a legrövidebb úton mész - konstatálta Sam.
Esélyt akarok adni nekik.
Meglépni?
Vagy meglépni, vagy lenyomozni minket, ha eddig nem tették meg. Bár gyanítom, próbálkoztak már. De most már menjünk haza! - javasolta Declan, így a Menedék fele kanyarodott, és egy tíz perccel később behajtott az épület alatt lévő garázsba, és már kiszálltak a kocsiból, mikor a másik csapat begördült melléjük, és mögöttük becsukódott a kapu.
Hol vagyunk? - kérdezte Joe, ahogy kikászálódott a kocsiból.
Ezt a helyet úgy hívják, Menedék - tájékoztatta Declan.
Jártam már egyszer olyan helyen, amit Menedéknek hívtak - tűnődött Methos. - De az más volt.
Mikor? - sandított rá Daniel.
Régen - kapott válaszul egy éles pillantást Methostól.
A Menedéket a tizenkilencedik század közepén alapították - mondta Declan.
Az nem volt olyan régen - vont vállat Methos.
Oké, hölgyem és uraim - nézett végig a csapaton Declan. - Keressünk valami kényelmesebb helyet - mondta, így elindultak a vezérlőterem fele, ahol mindannyian elfértek volna, de Terry épp szembejött velük a folyosón.
Declan, hívtunk, de nem értünk el - állt meg a főnöke előtt.
Tudjátok, hogy megfigyelésen le van némítva a telefonom. Valami gond van?
A készenléti csapat terepen van, elhívták őket a város északi részébe. Állítólag láttak „valamit" a csatornákban - mutatott két képzeletbeli idézőjelet a lány.
Két nagyra nőtt patkányt? - nézett rá kérdőn Declan.
Reméljük - vont vállat Terry. - Majd kiderül, ha visszatértek.
Ki vezeti őket?
Murray.
Helyes. Értesítsetek, amint tudtok valamit! - utasította Declan, majd visszatette a hangot a telefonjára, miközben folytatták az útjukat a vezérlő fele.
Üljünk le! - mondta Declan, így körbeülték a hatalmas helyiség egyik sarkában lévő kerekasztalt. - Szóval… meg kéne beszélnünk ezt az egészet.
Miért kellene bármit is mondanunk? - nézett rá Joe kényelmesen hátradőlve, némi megjátszott lazasággal. Szigorúan eltökélte magában, hogy nem mond semmiről semmit, és biztos volt benne, hogy a többiek is makacsul hallgatnak, de persze nem számolt a másik oldal eltökéltségével.
Elgondolkodott már azon, honnan származnak? - intett az állával Daniel a két halhatatlan felé. Tudta, hogy első körben valami nagyon ütőssel kell előhozakodnia, különben a másik három sosem fog megnyílni, és csak húzni fogják egymás agyát egészen reggelig, anélkül, hogy akár egy tapodtat haladnának előre. - Mit szólna, ha azt mondanánk, mi meg tudjuk mondani?
Azt, hogy valaki mást akasszon hasba - szólt közbe Duncan.
Miért? Olyan hihetetlen? - nézett rá Sam. - Ahogy már mondtuk, mi is ismerjünk egy-egy titkos szegmensét az univerzumnak. Én is egyiket, Declan is egyiket - mosolygott a nő a párjára, majd újra Duncanre nézett -, és maguk is egyiket. Rakjuk össze, amink van, és talán okosabbak leszünk.
És miért lenne jó ez nekünk? - pillantott rá Methos. - Én már jó ideje nem a magyarázatot keresem.
Mióta? - sandított rá Sam.
Egy ideje.
Mennyi idős?
Ilyet nem illik megkérdezni - évődött vele a férfi, de azért az óvatosság ott volt a szemében.
Csak úgy hozzávetőlegesen… - ütötte tovább a vasat Sam.
Elégedjen meg azzal, hogy három nulla van a végén - mondta Methos, mire Sam lesápadt, Duncan pedig rászólt a barátjára.
Adam!
Van valami ebben a helyben Duncan - nézett rá Methos. - Ne mondd, hogy te nem érzed… nagyon rég éreztem utoljára hasonlót.
Declan - pillantott a férfira Sam -, talán meg kéne előlegeznünk a bizalmat.
Mivel? Mutassam be nekik Fredericet? Úgy elhúznák a csíkot, mint a kedvenc F16-osod - nevetett a férfi. - Vagy várjuk meg, mit fognak a srácok? Na jó, van egy ötletem.
Isten irgalmazzon - nevetett Sam. - Hova megyünk?
Mintha nem tudnád - kacsintott rá Declan. - Menjünk egy kört odalent. De utána maguk is mondanak valamit, addig nem mennek el innen sehova! - mondta, miközben felállt, és a többiek követték.
És a végén én is mondok valamit - ígérte Daniel.
És maga? - sandított Joe Samre.
Hát, én mondani nem tudok sok mindent, de talán segíthetek máshogy. Vannak… érdekes kapcsolataim.
Mi jár a fejedben, Sam? - nézett a társára Daniel.
Az, hogy rég láttuk Maleket - kuncogott a nő. - Igazán segíthetne bebizonyítani az elméletünk helyességét. Lévén biokémikus és technológiailag százszor fejlettebb nálunk, neki ez ujjgyakorlat lesz.
Még mindig ott a kérdés, hogy mire jó ez nekünk - cukkolta tovább Methos.
Puszta kíváncsiság - vont vállat Sam. - A kirakós egy újabb darabkája kerülne a helyére. Na menjünk le, mielőtt még minden és mindenki elalszik odalent - javasolta, így lesétáltak az alsóbb szintekre.
Egy jó órával később mindenki a gondolataiba volt mélyedve ült vissza a helyére, de végül Duncan felnézett.
És melyik cellát szánta nekünk? - kérdezte Declantől.
Mondja, veszélyt jelent az emberekre? - kérdezett vissza állva a pillantását Declan.
Elméletileg nem.
És az emberek veszélyt jelentenek magára?
Elméletileg nem.
Akkor mi a bánatért akarnám bezárni? - csóválta meg a fejét Declan. - Ennek a helynek az alapvető célja, hogy megismerjük az ismeretlent. Hogy megértsük a színfalak mögött zajló dolgokat. Hogy megőrizzük azt, aminek már épp csak hírmondója létezik a földön. Hogy megvédjük a veszélyeztetett abnormális fajok utolsó példányait. A Menedék nem börtön. Azok a lények, amik tudatosan gondolkodnak, bármikor elmehetnek. Az egy másik kérdés, hogy a legtöbben belátják, itt biztonságban vannak. De maguk tudnak vigyázni magukra - vont vállat végül. - Mi csak… ahogy Sam is mondta… szeretnénk összerakni egy képet. A múlt mozaikját. A múltét, ami talán jóval a történelemírás előtt kezdődött.
Ezt de szépen mondta - nézett rá Joe.
Na, megszólalt a történész - nevette el magát Methos. - Ha már megszólalt, mesélhetne is a múltról.
Megérem egyszer, Methos, hogy nem passzolsz le valami feladatot? - nézett rá morcosan Joe.
Ugyan, szereted elmondani ezt a történetet. Figyelő büszkeség, meg ilyenek - ugratta Methos, mire az öreg megcsóválta a fejét.
Hol kezdjem? - sandított Declanre, de a férfi már nem szakította félbe. - Halhatatlanok mindig is léteztek… - kezdett bele a mondandójába, majd egy pillanatra megállt, hogy összeszedje a gondolatait, majd több, mint fél óráig beszélt folyamatosan a halhatatlanokról, a Figyelőkről, a versenyről és a jutalomról, míg a többiek szinte levegőt sem vettek, miközben hallgatták. Lassan kibontakozott előttük több ezer év történelme, egészen attól kezdve, hogy a figyelők elkezdték figyelni a halhatatlanokat, egy kicsit más szemszögből megvilágítva, mint ahogy azt a történelemórákon tanítják.
Ennyi a történet az őskortól máig - nézett végül Samre. - Ki folytatja?
Mi régebben kezdjük a történetet - nézett rá a nő. - Élt egy faj ebben a galaxisban, amit most csak úgy hívunk, hogy az Ősök. Ez… régebben volt, mint amit maga őskornak nevez. Ez az összefüggés még nem is jutott eszembe - fordult Daniel fele.
Mire gondolsz?
Hát, hogy az ősök, meg az őskor…
Most, hogy így mondod - tűnődött el Daniel. - Én sem gondoltam rá, de akár lehet összefüggés.
Na látod. De azért az ősökről beszélhetnél inkább te, jobban képben vagy.
Mit vársz tőlem? Kis versikéket, amiket Omától tanultam? - kérdezett vissza Daniel, de aztán inkább tényleg mesélt az ősökről, és közbe-közbeszólva Sam is mesélt ezt-azt a kapuról, más világokról, a galaxisban élő fajokról, és arról, hogy álltak odébb az ősök, néhány szóban megemlítette a goa'uldot is.
Maguk tényleg azt várják, hogy ezt elhiggyük? - nézett végig Duncan Samen és Danielen.
Miért, mennyivel hihetetlenebb, mint a sárkány vagy a tűzelementál, amit odalent látott? Ha nem akarja, ne higgye - vont vállat a nő. - Maguk is mondtak nekünk egy mesét, meg mi is mondtunk egyet maguknak. Lehet, hogy a kettőből egy sem igaz. Lehet, hogy mindkettő.
És hol vannak most ezek az ősök? - kérdezte Joe.
Egy másik galaxisban - mondta Daniel.
Hála istennek - tette hozzá Sam.
Sam, kérlek! - nézett rá Daniel.
Miért? Évezredek óta három galaxis nyögi az áldásos munkájuk eredményét. Mi és az alteraiak az Ori-t, odaát meg a lidérceket. Nehogy már megköszönjem nekik! - fakadt ki Sam, mire Daniel csak elhúzta a száját.
Szóval azt állítják, hogy a halhatatlanok egy félresikerült kísérlet eredményei - nézett Methos félrebillentett fejjel Danielre.
Nem igazán figyelt rám. Az egész emberi faj egy kísérlet. Hogy félresikerült-e vagy sem, arról sok vitát lehetne folytatni. Mindenesetre magára hagyott kísérlet vagyunk, szóval egy ideje csak rajtunk múlik, mit kezdünk magunkkal - vont vállat Daniel. - És tulajdonképpen… régi mondás… nem az számít, hogy honnan jössz, hanem, hogy merre tartasz.
Nem túl fényes ez a kép - tűnődött el Joe is.
Eleinte minket is bántott - vont vállat Sam. - De aztán rájöttünk, hogy túl sok múlik a hozzáállásunkon, és a sarkunkra álltunk. Ennyin múlik. De most… azt hiszem, mindannyiunknak van mit átgondolni. Tegyük el magunkat holnapra, reggel majd pihent fejjel megbeszéljük a többit. Magára - pillantott Duncanre -, úgyis ráférne egy fürdés és valami tiszta ruha.
Kerítek valamit - bólintott rá Declan. - Sam, addig keresel szabad szobát a vendégeinknek?
Valahol az enyém mellett? - mosolygott Sam a párjára.
Igen - bólintott rá a férfi, majd a tekintete Joe-ra tévedt. - Tudom, hogy még mindig bizalmatlanok - mondta -, de ha van biztonságos hely a világon… akkor a Menedék-hálózat házait annak nevezhetjük. Aludjanak nyugodtan, itt semmi veszély nem fenyegeti magukat - tette még hozzá, aztán elment, hogy kerítsen Duncannek egy váltás ruhát.
Declannek igaza van - mosolygott Sam is a vendégekre. - Jöjjenek, és pihenjenek le. Nehéz nap áll mögöttünk.
Rendben - bólintott rá Duncan, így a kis csapat elindult az egyik felső emeletre, és elszállásolta a vendégeket, majd Daniel is elköszönt Samtől és Declantől, és elment aludni.
És mi? - nézett Sam a párjára.
Nézzük meg Alistairt, szerintem még pepecsel valahol valamit - javasolta a férfi.
Mehetünk - bólintott rá Sam, majd tíz perccel később a saját laborjában találták meg a srácot, ahova alig lehetett bemenni, annyi elektronikus kacattal volt telezsúfolva.
Helló, kölyök! - lépett be Declan a beosztottjára mosolyogva.
Főnök! Üdv! - mosolygott rá Alistair. - Tudom, tudom, megyek lefeküdni, és reggel nem kések el.
Helyes - nevetett Declan. - De most csak szerettem volna megköszönni a segítségedet az elmúlt két napban. Gyors és szép munka, mint mindig.
Ez a dolgom - vont vállat lazán a fiatal vérfarkas, majd Samre mosolygott. - Hiba nélkül lefutott a délutáni szimuláció.
Akkor holnap megcsináljuk élesben - bólintott rá Sam. - Reggeli után?
Én itt leszek.
Ha nem alszol el - ugratta a nő.
Ha igen, ne árulj el a főnöknek - kérte a srác.
Te mindig azt hiszed, hogy a főnököd nem tud a dolgaidról - nevetett Sam. - Jobban tudja, mikor hol vagy és mit csinálsz, mint te magad.
Én is ettől féltem - nevetett Alistair. - De akkor most tényleg menjünk aludni, mert holnap ki leszek rúgva - sandított a szeme sarkából Declanre.
Túl jó vagy ahhoz, hogy kirúgjalak. De azért ki tudnék találni olyan büntit, hogy elmenjen a kedved a sorozatos késésektől.
Mentem lefeküdni - kacsintott Alistair Samre. - Semmi kedvem döglött csirkéket pakolni a raktárban - mondta, miközben kikapcsolta a gépét, és eltűnt az emelet irányába.
Megyünk mi is? - nézett Sam Declanre, mire a férfi rábólintott, és elindultak.
Szerinted a vendégeink alszanak ma éjjel? - vetette fel Sam.
Hát… MacLeodnak megnyugodott a lelke, hogy megbosszulta Claudia halálát, a másik kettő meg megkönnyebbült, hogy túlélte - tűnődött Declan. - Lehet, hogy összegyűlnek még megbeszélni néhány dolgot, de azt hiszem, utána fognak tudni aludni.
Remélem, igazad van. Nekik sem volt egyszerű az elmúlt időszak. De pihenjünk mi is, mert nekünk Daniellel holnap haza kéne mennünk, és előtte még Alistairrel is van egy kis munkám.
Nem is volt időnk egymásra - elégedetlenkedett Declan.
Hát majd jövő hétvégén te jössz hozzám, és akkor semmi nem vonja el a figyelmünket.
Igen, ez pontosan így szokott lenni - mondta némileg kételkedve Declan, hisz tisztában volt vele, bármelyiküknél töltik is a hétvégét, a munka bármikor alaposan keresztülhúzhatja a számításaikat.
Ne morgolódj! - állította meg Sam, és adott neki egy puszit. - Unatkoznánk, ha nem zajlana körülöttünk az élet. És amúgy is előttünk az éjszaka.
Jól hangzik - nevette el magát a férfi, majd megfogta a nő kezét, és maga után húzta a szobájába.
Nagyjából ugyanebben az időben kopogott át Methos Duncanhez, és meg sem lepődött, hogy Joe-t is ott találta.
Jól vagytok? - nézett végig rajtuk, ahogy becsukta az ajtót, és megállt a falhoz támaszkodva.
Próbáljuk sorban felfogni a dolgokat - nézett rá Duncan.
Máshogy nem is lehet - bólintott rá az idősebb halhatatlan. - Szép győzelem volt. Bár azt hiszem, csak rövid időre enyhítette a fájdalmadat.
Valóban - bólintott rá Duncan. - Tudtam, hogy így lesz, de…
Nekem nem kell magyarázkodnod - vont vállat Methos, majd letelepedett az egyik fotelba. - Tedd rendbe magadban… meg a külső lelkiismereteddel - intett az állával Joe fele, mire az megforgatta a szemét, és inkább témát váltott.
És mit szóltok a többihez?
Tulajdonképpen változtat bármin is? - tette fel a kérdést Methos.
Nem is tudom - tűnődött Duncan. - Ez az egész… iszonyú régen történt. Több, mint kétszer olyan régen, mint ahogy te megszülettél. Te fel tudod ezt fogni?
Ennél jóval kevesebb időt sem lehet egyben felfogni - csóválta meg a fejét Joe. - Szerintem még nektek sem.
Akkor számít, hogy mi történt akkor? - kérdezte újra Methos.
Talán Danielnek igaza van - mosolyodott el Duncan. - Csak az számít, hogy hova jutottunk el. És hogy még hova juthatunk el.
Így van - bólintott rá Methos. - Érdekes adalék a történelem előtti időkhöz. Megválaszolhat pár kérdést, amire tudat alatt mindig kíváncsiak voltunk, de nem hiszem, hogy a jövőre bármilyen hatása lenne.
És ez a hely? - nézett rájuk Joe.
Eléggé… meglepő volt - csóválta a fejét Duncan. - Te tudtál róla? - pillantott Methosra.
Bármily meglepő, még előttem is vannak titkai a világnak - rázta meg a fejét Methos.
Hát… ezt sem lehet könnyű rejtve tartani - tűnődött el Joe, akinek azért van tapasztalata ezen a téren.
Szerencséjük van az embereknek - fűzte tovább a gondolatot Methos. - Bármi… veszélyes… zajlik körülöttük, mindig van valaki, aki megvédi őket.
Ez igaz, de… nem lenne joguk tudni róla? - vetett fel egy megosztó kérdést a figyelő.
Mint a középkorban a boszorkányokról? - kérdezett vissza Methos.
Lehetne ezt úgy tálalni - ellenkezett Joe.
Hogy? - kérdezett vissza Methos. - Hé,emberek, van itt egy ötezer éves pasas, karddal a kezében, de ne aggódjatok, senkit nem akar bántani? Vagy itt van ez a metrószerelvény méretű gyík, amelyik a farkának egyetlen csapásával letarol egy fél várost, de semmi pánik, nagyon békés jószág, növényevő. Így képzelted? - kérdezte, mire Joe elhúzta a száját.
Methosnak igaza van. Joe! Te is tudod… emlékezz csak… ti ketten küzdöttetek legjobban, mikor Don felesége fel akarta fedni a halhatatlanokat. Akkor te is tudtad, milyen következményei lennének.
Tudom - látta be végül a figyelő. - Igazatok van.
Mint mindig - bólintott rá Methos, mire a másik kettő elnevette magát.
Menj aludni, Methos - mondta Duncan. - Fáradtan még kiállhatatlanabb vagy, mint máskor.
Megyek is - állt fel a férfi, de Joe is csatlakozott hozzá, így elköszöntek, és lassan mindenki nyugovóra tért.