03.

- Francis… – suttogta a Mathieu, ahogy az ajtófélfába kapaszkodva bekukkantott a konyhába. Éppen a mosatlant pakolta be a mosogatógépbe – a huszonegyedik századnak is megvannak a maga előnyei.
- Igen? – pillantott hátra a válla felett.
- Tudsz adni egy pólót vagy valamit, amiben alhatok? Úgy tűnik, otthon hagytam a pizsamámat.
- Máris kerítünk valamit – biccentett mosolyogva, és megindult a szobája felé. A kanadai megtorpant a küszöbön, ami nem kerülte el a figyelmét. – Gyere csak be nyugodtan. Mondtam, hogy érezd magad otthon.
- De ez mégiscsak a hálószobád – motyogta, ahogy lassan beljebb lépett, és leereszkedett az ágy szélére. Mély levegőt vett, mintha szimatolna valamit. Francis elmosolyodott, és nem akarta azt mondani, hogy mindkettejüknek ugyanannyi joga lenne használni a szobát. Kedvese még mindig jobban érezte magát a vendégszobában, és ha éppen nála voltak, nem ajánlotta fel a saját ágyát.
- És akkor jössz be, amikor szeretnél – tette hozzá, és egy mosollyal átnyújtotta a pólót.
Mathieu egészen úgy szemlélte a ruhadarabot, mintha valami különlegesség került volna elé.
- Kérdezhetek valamit? – érdeklődte halkan, mire határozottan bólintott. – Mi ez a különös vonzódásod a rózsaszínhez?
- Nem tetszik valami? – vonta fel egyik szemöldökét, miközben elmosolyodott, nehogy a fiú egy pillanatig is komolyan vegye.
- Minden a legnagyobb rendben – válaszolta. – Igazán remek szín – tette hozzá majdnem nevetve. – Mindjárt jövök – ígérte, és felpattant, majd osonó lépteivel elhagyta a helyiséget.

Az ajtót csak belökte maga után, arasznyi rés maradt és a villanyt sem kapcsolta fel. Ledobta a pólót, amit kénytelen volt visszavenni fürdés után és felvette a másikat, amit Francistól kapott az imént. Nem vette észre az utána osonót. Összerezzent, mikor a férfi hozzásimult hátulról, és az alig lehúzott póló alá csúszott egy forró kéz, ami végigsimított a hasán. Megdermedt, még a lélegzete is elakadt.
- Milyen gyönyörű vagy… - suttogta a fülébe Francis hangja, és érezte a forró ajkakat a nyakán. Megborzongott.
- Fra… Francis, hé…
A férfi eligazgatta rajta a ruhadarabot és hozzásimult, közben átölelte.
- Megijedtél, hm? – kérdezte halkan, valami rezgéssel a hangjában. Matthew rájött, hogy a nevetését próbálja visszatartani. Megköszörülte a torkát.
- Tekintve, hogy megtámadtál, amíg én öltöztem, igen, meg – válaszolta tettetve a sértődöttet, mire a másik hozzádörgölte az arcát az övének. Borzongatóan jó volt ez a közelség, hogy Francis öleli, és ő érzi minden lélegzetvételét. - Szóval most itt kell maradnod, hogy kiengesztelj – tette hozzá.
- No fene, és hogy gondoltad? - érdeklődte halkan. A fiatalabb érezte, hogy elvörösödik, aztán szusszantva eresztette ki a levegőt, és azt mondta:
- Talán... itt maradhatnál velem éjszakára.
- Talán? - Francis megdörgölte orrával a nyakát, mire csiklandósan összerándult.
- Szeretném... - sóhajtotta.
- Ahogy óhajtod – suttogta a nyakának, és csókot lehelt a bőrére.
- És...
- És?
Matthew kibontakozott az ölelésből, és próbált nem arra gondolni, hogy ez mennyire nehezére is esik, mikor már sikerült akaratlan ellenkezés és ijedtség nélkül közel engednie magához. Mégis, odalépett a bőröndjéhez, és elővette a cipzáras zsebből az ott tartott kártyák egyikét. Pontosan tudta, milyen sorrendben vannak, ez volt az utolsó. A homályos értelem miatt, de még elfogadható kategória. Francis úgysem rohanna nagyon előre, igaz?

„Szeretgetés."

Francis nem pont egy ilyen helyzetet képzelt maga elé, mikor papírra vetette a szót, de ő vállalta, hogy megoldja az ezzel járó kihívásokat. Most csak ismét magához ölelte a kedvesét, aki bújt hozzá, és míg simogatta a hátát, megcsókolta egyszer, kétszer, háromszor, míg mind a ketten egészen beleszédültek. Elbotladoztak az ágyig, lezuhantak rá, de egy pillanatra sem távolodtak el egymástól.
Pár percig csak az érintéseivel, apró csókjaival kényeztette, végül óvatosan hátradöntötte az ágyra és fölé hajolt, Mathieu átkarolta a nyakát, szorosan ölelte és halkan sóhajtozott vagy kapkodta a levegőt. Érezte, hogy forró az arca, a teste, és ahogy a nyakát csókolta, ajkaival is ki tudta tapintani az ütőerét, amin rohamtempóban zubogott keresztül a vére. Elmosolyodott, milyen hatással van a fiúra, pedig még meg sem erőltette magát, Mathieu mégis reszketve fekszik alatta. Egy kis ideig még kényeztette, végül egy hosszúra nyúlt csókkal befejezte; nem akart túl messzire menni és nem akarta elveszíteni a fejét, hogy még véletlenül se tegyen semmi olyat, amitől esetleg a kedvese megijedne.
Odafeküdt mellé, Mathieu nem eresztette el, szorosan bújt hozzá, mintha attól tartana, hogy megszökik előle. A csendben csak a gyors, egyre elnyugvó lélegzetvételei hallatszottak, és ahogy kicsit fészkelődött.
- Minden rendben, kicsim? - kérdezte halkan, ahogy kisöpört pár tincset az arcából és óvatosan levette a szemüvegét.
- Hát persze. Csak... csak még nem tértem magamhoz. Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek?
- Én is téged – mosolyodott el, és adott egy csókot a homlokára.
Így aludtak el, összebújva.