Fred
éhes volt.
George
mellette ült falfehér arccal. Percy feszesen állt mögöttük. Ron
a sarokban gubbasztott McGalagony irodájában. Hermione meg a
Gyengélkedő egyik ágyán, kővé dermesztve. De a dolgok most még
rosszabbak, Ginny, a kis Ginny… az egyetlen lány… a legkisebb…
A szörnyeteg elvitte a Kamrába. Fred szörnyen érezte magát. Ha
még nem ölte meg a szörny, hamarosan megteszi.
-
Holnap az összes diákot hazaküldjük – mondta McGalagony mély
hangon, de mégis lágyan. –Gilderoy Lockhart egyetértett, hogy
meg kell próbálni kiszabadítani Ginnyt. Meg is teszi.
-
Mi?- kérdezte George, meghökkenve.
-
Lockhart?- ismételte Fred szörnyülködve. – Az a nagy rakás
szar?
-
Fred! - kiáltott Percy.
-
Oh, ugyan már, Percy, ismerd el, hogy Lockhart egy semmirekellő! -
érvelt Fred dühösen.
-
Fiúk! - szólt élesen McGalagony. – Megértem, hogy nehéz
nektek, de Lockhart professzor a Sötét Varázslatok Kivédése
tanárotok, és elvégzi a kellő intézkedéseket.
-
Képes rá, Professzor? – kérdezte Percy.
McGalagony
egy kis szünetet tartott.
-
Ő…megpróbálja.
A
csend a klubhelyiségben kibírhatatlan volt. Ez a hely soha nem volt
még ilyen kihalt és síri csendes, holnap mindenki megy haza. A
suli bezárja tölgyfa kapuját és Ginny…
Fred
behunyta a szemét, amit égettek a könnyek, rettenetesen érezte
magát. Még nemrégiben itt ugratták Ronnal, annyit piszkálták,
hogy még sírt is.
George-ra
nézett, aki ugyan olyan magányosnak tűnt. Fred nem bírt tovább
itt lenni, felállt és elindult a negyedikes fiúk hálótermébe
egy hatalmas gombóccal a torkában.
„Ne
sírj, te hülye" –mondta magának, pedig legszívesebben ezt
tette volna.
Ginny.
Él még? De ha él is… Fred el sem merte képzelni milyen szörnyű
és kegyetlen dolgokra lehet képes az a szörnyeteg.
Fred
most ébredt rá, hogy húga ebben az évben megváltozott. Még
szerelmes is lett Harrybe. Meg nem is lettek igazi barátai. Nagyon
visszahúzódó és csendes lett, erre a nagy tesói mit csináltak?
Csak piszkálták.
Fred
azzal vigasztalta magát, hogy Ron és Percy sem voltak jobbak, ők
sem voltak túl barátságosak a lánnyal, akinek biztosan kellett
volna a testvéri támogatás. Fred gyomra összeszorult.
A
hálószoba ajtaja kinyílt.
-
Hé – lépett be George. Egymásra néztek, megértették a
másikat, nem mondtak semmit.
George
egy idő után odalépett saját ágyához és ledőlt, a csend
ezután rémes volt.
-
Mennem kell – mondta Fred, testvére hallgatott, majd bólintott.
Fred felkapta a Tekergők Térképét és elindult –egyedül akart
lenni, anélkül, hogy valaki megtalálná.
Lement
a lépcsőn, vissza a klubhelyiségbe, ami üres volt, innen el
kellett mennie.
Kimászott
a portrén, pár diákkal találkozott, de azok nem szóltak az
éjjeli szabályszegőnek. Valaki azonban követte.
-
Hát te? Hová mész? – találta szemben magát Angelina
Johnsonnal.
-
Hagyj magamra, Angie – mondta bosszúsan.
-
Fred – kezdte a lány és szomorúan fürkészte őt.
Fred
ránézett és már megint észrevette, hogy a lány gyönyörű,
most, hogy megint nőtt egy kicsit, majd hirtelen ráeszmélt, hogy
nem akar egyedül lenni.
-
Akkor… kövess – intett a lánynak és elindult.
-
Hová mész?
Fred
a térképet vizsgálta, szeme megakadt két ponton "Harry
Potter" és "Ronald Weasley", akik Gilderoy Lockhart
irodájában tartózkodtak, magával a professzorral. Mit kereshetnek
ott? Mindegy is, egy magányos hely kell neki.
-
Csillagvizsgáló – suttogta az üres helyre mutatva,
-
Rendben –bólintott Angelina.
Nemsoká
a toronyban voltak, a térképnek köszönhetően senkivel sem
találkoztak.
Fred
észrevette, hogy Harry, Ron és Lockhart elhagyták az irodát és
egy… lány wc kellős közepén állnak. Ez furcsa. De újra a
saját ügyére koncentrált. Majd holnap megkérdezi Rontól,
amikor… Ginny már biztosan halott lesz.
Leült
a teleszkópok közé és az égre nézett, a tiszta, fényes holdra,
majd a tó felé pillantott, ami még ilyenkor is szép látványt
nyújtott. Majd a Tiltott Rengeteg felé nézett, Hagrid kunyhójára,
ami sötét és kihalt volt. Minden olyan nyugodtnak tűnt, mintha
misem történt volna, ez belehasított a szívébe.
-
Jól vagy?
Fred
Angelinára nézett, aki aggódóan nézett vissza rá. Fred nyelt
egyet. A lány csodálatos volt, szép, magas, magasabb, mint eddig,
és… a mellei is megnőttek. Ezt az iskolai egyenruha alatt eddig
nem vette észre, sem a mugli ruhákban télen, a Roxmorts-i
hétvégeken. A lány csípője is arra ingerelte a fiút, hogy
magához húzza. A haja is más volt, furcsa fonatokkal és
szalagokkal. Bűnösnek érezte magát, hogy pont ma este kezd el más
szemmel nézni a lányra.
-
Nem – mondta remegő térdekkel.
„El
ne sírd magad" –mondta magának. Ez lett volna a legutolsó,
amit akart, Angelina előtt sírni. Amúgy is rossz mások előtt, de
egy LÁNY előtt? Teljesen elfogadhatatlan és nem is férfias.
-
Fred – mondta a lány és leült mellé.
-
Gondolkoztam, hogy lehettünk ekkora barmok vele? Mielőtt…
megtörtént.
-
Nem tudhattátok.
-
Figyelnünk kellett volna rá Angie – Fred teljesen magába
roskadt. – A kicsi húgunk, felelős voltam érte! Mindannyian azok
voltunk, de most…
Fred
nem tudott mást mondani. –Meghalt. Ezt akarta mondani.
-
Nem a te hibád – mondta a lány gyengéden és átölelte.
Fred
megborzongott az érintéstől, de jól esett neki. A szemei könnybe
lábadtak, ettől nevetségesen érezte magát.
-
Angie – kezdte majd elcsuklott a hangja.
-
Semmi baj, Fred – szorította meg, majd suttogva hozzátette. –
Nem mondom el senkinek.
Fred
sírt.
Hat
órával később az éjszaka közepén az öröm javában állt.
Fred
el sem tudta hinni. Harry és Ron (nos, főleg Harry) megmentette
Ginnyt, aki él és virul, vagyis még csak él. Hagrid is visszatért
az Azkabanból, az a szerencsétlen Lockhart meg a Szt. Mungóban
kötött ki, a Ron pálcájával végzett felejtés-átok miatt.
A
kővé változottak is rendbe jöttek, az asztaloknál mindenki ott
ült a legfinomabb ételeket fogyasztva. Fred Angie mellett ült, aki
kedvesen mosolygott rá, mint régen. Ha ez még nem lenne elég,
Dumbledore kimondta, hogy az év végi vizsgák elmaradnak.
Angelina
lelkes beszélgetést folytatott Alicia Spinettel és Katie Bellel.
Nem nyerték meg a Kviddics kupát ebben az évben, a legutolsó
meccsük a Hugrabuggal érvénytelen volt, de a lányok és Wood
egyetértettek abban, hogy jövőre bezsebelik a díjat.
Fred
egy ideig nézte Angelinát, jobban is érezte magát. Egy része
hülyén, mert a vállán sírta ki magát, de a lány nem nevette ki
és nem is mondja el senkinek. Jobb barát volt, mint amit
megérdemelne. Angelina most felé fordult és rámosolygott.
-
Mi az? – kérdezte. – Mit bámulsz?
-
Téged – mosolygott a fiú. - A legjobb barátot a világon, köszi,
Angie – megpróbálta szavakba önteni az érzéseit.
-
Nem tesz semmit.
-
Azt hittem én vagyok a legjobb barátod! – vágott közbe Lee
Jordan.
-
Te is Lee.
-
A hugi jól van amúgy?
-
Ja, halálra rémülten, de nem sérült meg.
Csoda
volt, tényleg. Ginny egy kicsit kiakadt, mert a haja tiszta tinta
lett (az okát Fred nem tudta), de aztán lenyugodott.
-
Nem hiszem el, hogy az öcséd és Potter bementek a Kamrába –
mondta Wood.
-
Ha nem így lenne, akkor le kéne tennünk a vizsgákat –
vigyorgott George.
-
De a Kviddics Kupát is megszerezhettük volna – morgott Wood.
-
Miről beszélsz? A Ház-kupát megnyerjük több száz ponttal –
magyarázta Katie Bell.
-
Ja – vigyorgott Fred és a Mardekár asztala felé pillantott,
főleg Marcus Flintre és az ő kis fogójára, Draco Malfoyra, akik
savanyú képpel bambultak.
-
Rossz lehet nekik - mondta Lee. – úgy néz ki, a mugli születésűek
maradnak.
-
Aha – Fred Hermione Grangerre sandított, aki lázasan csevegett
Ronnal és Harryvel; azok ketten meg gyengéden néztek rá, Ron
talán még gyengébben.
-
Jó – kezdte Fred hirtelen. – azt hiszem jóéjszakát kívánok
a pici huginak, jössz Tesó?
-
Ja – mondta George egy Aliciára villantott mosoly kíséretében.
-
Később találkozunk, Fred? – kérdezte Angelina.
-
Hát persze! – mondta túl magabiztosan az iker, majd felkapott pár
sütit és egyéb édességet, aztán követte testvérét kifelé a
Nagyteremből.
Pár
perc múlva már a Gyengélkedőben voltak, addig egyikük sem szólt,
most viszont George törte meg a csendet.
-
Gondolod, hogy jól van?
Fred
ránézett.
-
Remélem. Nem mondott semmit arról, ami lent történt.
-
Talán Ronból és Harryből majd kiszedjük – javasolta
George.
Fred
töprengett, aztán megrázta a fejét, mire George bólintott.
-
Igaz, ne emlegessük ezt fel többé. És ne is bosszantsuk.
-
Persze, csak egy kicsit. De ő a pici hugink.
-
És ezt mi figyelmen kívül hagytuk – nézett a földre George.
-
Sajnos.
-
De mi figyelünk rá, mert… Percy? A végén még prefektust nevel
belőle.
-
És Ron – kezdte Fred. – szánalmas. Úgy értem Ron még magára
sem képes vigyázni.
-
Szóval nekünk kell kézbe venni a dolgokat. Emlékszel mit mondott
anya? Nőljünk fel.
Fred
megállt az ajtó előtt, végül beléptek. Ginny aludt egy ágyon,
mellette a szüleik is becsukott szemmel, erre Fred vigyorogni
kezdett.
-
Na, most persze alszik. De azért jó érzés, nem?
-
De – vigyorgott George is, majd lepakolták a sok édességet az
éjjeliszekrényre és elhagyták a Gyengélkedőt.
