A két testvér rögtön másnap neki is láthatott, hogy teljesítse fogadalmát, ami abból állt, hogy megszervezzék a cirkuszba vágyók védelmét- tökéletes titokban akarták tartani a kis kirándulást, abból az egyszerű indokból kiindulva, hogy ha a jövőbeli-támadók nem tudják, hogy az uralkodó elhagyja a palotát, nem is próbálnak majd rátámadni. A hatamas titkolódzás azonban rögtön két okból is lehetetlenségnek bizonyult: az egyik az volt, hogy amint a két „apa" közölte lányukkal a jó hírt, a kislány csaknem repdesett az örömtől, és minden útjába akadó mazokuval meg is osztotta, milyen remek szórakozásban lesz része másnap délelőtt.
A másik ok pedig az volt, hogy Gwendal, vérszemet kapva a gondolatban tett fogadalomtól olyan kíséretet rendelt a társaság mellé, hogy avatatlan szemlélődő, háborús készülődésnek nézhette volna a reggeli gyülekezőt a kastély udvarán. Gwendal, habár arca gondterheltségről tanúskodott, mégis elégedetten mustrálta embereit, akik katonás rendben sorakoztak egymás mellett, bizonyára a parancsnokuktól eltanult mogorva arccal.
Konrad kissé megütközve bámult, mikor az udvarra lépve, pár emberes testőrség helyett egy egész hadsereget talált teljes fegyverzetben. Tekintete idősebb testvérét kutatta, és felfedezve a magas, zöld egyenruhás alakot, el is indult felé, máris azon tűnődve, hogy közölje vele tapintatosan, hogy kissé eltúlozza a dolgot.
Gwendalt meggyőzni arról, hogy nincs igaza… huh… és ez a nap csak most kezdődött. –csóválta a fejét és lopva elnyomott egy ásítást, mielőtt odaállt volna bátyja mellé. Gwendal csak egy biccentéssel jelezte, hogy tudomásul vette a jelenlétét.
-Khm… -köszörülte meg a barna hajú katona a torkát –És mi lesz a „titkos" kirándulással? –szólalt meg végül, gondosan megválogatva szavait.
-Annak már úgyis annyi. És így legalább biztosra mehetünk.
-Biztosra, hogy teljesen elrontjuk Heika és a többiek szórakozását? –vonta fel Konrad merőn a szemöldökét.
-Biztosra, hogy holnap nem kell új Maout választanunk! –csattant fel a másik –Te is tudod…
-Tudom, persze, hogy mindent tudok. –csitítgatta Konrad, mert a kitörésre többen is felkapták a fejüket a közelben állók közül. –De ez Greta szülinapi ajándéka. Vagy valami olyasmi. Egy kisebb kíséret ugyanígy megteszi, és nem is hívja fel ennyire magunkra a figyelmet. Ha a támadók eddig nem értesültek a kis kiruccanásról, ez a… -és körbemutatott az udvaron hangyaként nyüzsgő tömegen -…sereg, végleg ránk irányítja a figyelmüket.
Gwendal, aki már bánta előbbi erőteljes hangvételét, kissé megenyhültebben válaszolt:
-Nekem ugyanúgy fontos Greta, mint bárki másnak itt a kastélyban, de azt sem szeretném, ha valami baja esne. Persze, egy kíséret is vigyázhatna rájuk, de magát a Maout is elrabolták már az orrunk elől, pedig akkor te és Wolfram is vele voltatok. –emlékeztette a szürke hajú férfi testvérét az ominózus esetre Stoffellel.
-Ahogy most is vele leszünk. De, mivel lehet, hogy TE régen jártál már ilyen helyen, hadd mondjam el, egy cirkusznak az a lényege, hogy az ember elvegyüljön a tömegben, és közben bámészkodjon. Ha Gretáékat katonák gyűrűje veszi körül, akkor akár itthon is maradhatnának, mert semmi értelme nem lesz az „ajándéknak". –érvelt Konrad.
-Esetleg veszélytelenebb ajándékot is adhattak volna neki. –Gwendal arcán egyre szaporodtak a ráncok, mert érezte, hogy a másiknak igaza van, de büszke férfi révén ezt nem nagyon akaródzott bevallani még önmagának sem.
-Greta csak egy gyerek. –vonta meg a vállát Konrad. –És mint ilyen, neki is olyan vágyai vannak, mint minden más gyereknek. A cirkusz is ezek közé tartozik. Yuuriék pedig mindent meg akarnak adni neki, amit csak lehet.
-Elmehetnének a Maou nélkül is. –jutott hirtelen a parancsnok eszébe, de Konrad rögtön hevesen rázni kezdte a fejét. –Elvégre a támadók elsősorban őt akarják elintézni. –folytatta rendületlenül, remélve, hogy meggyőzi igazáról fiatalabb testvérét.
-Tény, hogy Yuuri veszélyben lehet, de nem tilthatjuk meg, hogy élje az életét. És Greta nagyon csalódott lenne, ha pont ő nem menne. Ez egy CSALÁDI összejövetelnek indult, hármójuk között.
-Igaz… -sóhajtott hatalmasat Gwendal. –Több ötletem nincs. De a szokásos kíséret helyett, dupla annyi embert viszünk, mint megszokott és ebből nem engedek!
-Hai, hai! Ahogy gondolod. –mosolygott a kapitány –És milyen ürüggyel oszlatod fel ezt a hadsereget? Szegények már biztos alig várják, hogy akcióba léphessenek.
-A parancsnokuk vagyok, nincs rá szükség, hogy bármit is megmagyarázzak. –felelte az könnyedén. –Majd azt mondom, teszteltem a gyorsaságukat. Előre nem bejelentett hadgyakorlat volt, vagy valami.
-Güntert már megkértem, hogy maradjon itthon, elvégre valakiek a „házat" is őriznie kell, Anissinára pedig gondolom, nem szívesen hárítod ezt a tennivalót. –mosolygott cinkosan Konrad.
-Hát nem! –vágta rá Gwendal villámsebesen, mert a kardos teremtés gondolatára is megborzongott –Nem egy kacsalábon forgó palotába akarok visszatérni és ezt szó szerint értem.
-BÁTYÁM! –csattant ekkor egy éles hang a hátuk mögött, amire a katonák közül többen is összerezzentek, de a két testvér csak egymásra nézett és lemondóan felsóhajtottak.
-Nem kéne már korán reggel kiabálnod. –fordult Wolfram felé a két férfi.
A fiú, mintha nem is hallotta volna a megjegyzést vörös képpel állt meg előttük.
-Mit jelentsen ez?! –tett egy széles karmozdulatot, amivel mintegy befogta a kastély egész udvarát elözönlött sokadalmat. –Remélem nem így akarsz kivonulni a cirkuszba! –villogtatta fenyegetően a szemét, elsősorban Gwendalra, aki -egyrészt képzett katona révén, másrészt, mivel már több éve volt része a hirtelenharagú fiú viharos hangulataihoz, mint vissza tudott volna emlékezni- faarccal viselte a hozzáintézett szavakat, és a tüzes pillantások is úgy pattogtak le róla, mint szúnyogok a szélvédőről- utóbbi mondást Yuuritól tanulta el. (habár fogalma se volt, mi is az a szélvédő.)
-Talán van valami ellenvetésed? –vonta fel egyik szemöldökét, Konrad pedig csak égre emelte a tekintetét, mert tudta már mi következik.
-Már hogyne lenne! Mégis mit fog gondolni Greta, ha meglátja ezt? –bökött ismét a sereg felé heves lendülettel. –És mit szólnak a cirkuszosok? Egyből összepakolnak, mert azt fogják hinni, kitört a városban a zendülés! –lihegte Wolfram magából kikelve.
-Semmi szükség rá, hogy jelenetet rendezz. –nézett rá szigorú arccal idősebb testvére –Annál is inkább, mivel Konrad már meggyőzött: a sereg marad, csak kíséret megy.
-De akkor is tiltakoz… -Wolframhoz, aki nem szokott hozzá, hogy ilyen gyorsan elérje, amit akar, csak most jutott el az imént hallott szavak értelme és meglepetten pislogva elnémult. –Ó… akkor jó. Az már más.
-Yuuri, Greta? –szólalt meg Konrad is, most először, mióta Wolfram is megjelent a színen, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy másra tereli a „beszélgetést".
-Mikor eljöttem már Yuuri is öltözött. Greta azt mondta, megvárja, és együtt jönnek le. –tájékoztatta a fiú, továbbra is a katonákat vizslatva, akik közül a fegyelmezetlenebbek egyre türelmetlennebbül pillantgattak a testvérhármas felé. Hirtelen azonban mind vigyázzba vágták magukat, amikor egy fekete hajú, vidáman integető fiú, Gretával kéz a kézben megjelent, kissé megütődötten oldalazva, a Maoujuk láttára csillogó szemű katonák között.
-Heika! –köszöntötte Konrad kedvesen, Gretának is odakacsintva egyet, mire a kislány jókedvűen kuncogni kezdett.
-Hát ez? –intett Yuuri Gwendal serege felé, annyira meglepődve a reggeli sokadalmon, hogy még Konradot is elfelejtette kijavítani, aki nem átallotta ismét Felségnek nevezni. –Nem is tudtam, hogy újra hadban állunk az emberekkel.
Gwendal bosszúsan felmordult, mert immár harmadszor tették fel neki, ha nem is ugyanúgy, de ugyanazt a kérdést és Konrad, megelőzve a választ, megszólalt:
-Ne is törődjetek velük, csak egy kis hadgyakorlat. –mosolyodott el mindentudóan. –Készen álltok az indulásra?
-Igen! Induljunk, induljunk! –Greta nem tudta tovább magában tartani az örömét, és hevesen megszorította fogadott apja kezét, aki kissé fel is szisszent a vasmarkú szorítástól, hiszen egyetlen fiatal sem lehet erősebb máskor, mint mikor teljesül egy hőn áhított kívánsága.
-Igen, ne csak álldogáljunk itt, hanem menjünk már valamerre. –fogta meg lánya még szabad kezét Wolfram is.
-A lovak már készen állnak. –jelentette be Konrad, szája szegletében kis mosollyal a látványra, amit a kis „család" nyújtott. –És a kíséret is, ha minden igaz.
-Te is jössz Konrad? –kérdezte Greta, mire az vidáman bólintott egyet. –Jaj, de jó! Kár, hogy Anissina nem jöhet velünk.
A jelen levő férfiak nem igazán osztották ezt a véleményt, amire Yuuri zavart nevetgélése, Wolfram fintora és a Gwendal arcán megzsaporodó ráncok szolgáltatták a tökéletes bizonyítékot. Konrad, lévén ember, akit nem fenyegett a laborpatkánnyá válás veszélye, csak nevetni tudott a kis társaságon.
-Ő talán nem jön, de Gwendal igen. –mondta vigasztaló hanglejtéssel, hogy elterelje a lány figyelmét az árulkodó arckifejezésekről. Erre már Yuuri is felkapta a fejét.
-Nahát, ez komoly? –lepődött meg, nevezett férfira meresztve szemeit.
-Mért talán én nem mehetek? –villant meg Gwendal tekinete vészjóslón, mire Yuuri bőszen mentegetőzni kezdett.
-Jaj, dehogyisnem… csakhát… úgy értettem, hogy… nem vagy az a kimondott… cirkuszba járó típus, ha érted, mire gondolok. –fejezte be óvatosan.
-Nem is szórakozni megyek! –tette karba a kezét a katona.
-Nem szórakozni? –szólt közbe Greta csodálkozva –De mi másért mennél akkor cirkuszba, ha nem ezért?
-Jó kérdés. –szólalt meg Wolfram kajánul, aki úgy gondolta nem árt testvérének egy kis cikizés.
Yuuri, Gwendal homlokának vészes elborulását látva és Konrad kis figyelmeztető mosolyára, jobbnak látta, ha közbeavatkozik: -Ao már biztos unatkozik, hogy ennyit kell várnia ránk. És vár a sok látnivaló is. Én már alig várom, hogy láthassam az előadásokat, te nem Greta?
A kislány rögtön megfeledkezett az előbb feltett kérdéséről és ismét lázba jőve húzni kezdte a két fiút a lovak felé, közben folyamatosan fecsegve a rájuk váró izgalmakról. Wolfram, aki szívesen megvárta volna, milyen válasszal rukkol elő Gwendal a keresztkérdésre, kissé szúrósan nézett Yuurira, és cseppet sem érdekelte, hogy a lovak esetleg unatkoznak a kapunál.
-Yuuriból jó diplomata lesz. –jegyezte meg Konrad csak úgy magának, felismerve az ügyes fogást, amivel a Maou felkeltette lánya érdeklődését a cirkusztéma iránt, ezzel hárítva el a legfiatalabb és legidősebb testvér között alakulóban lévő vihart.
-Hogy mondtad? –ráncolta Gwendal a homlokát.
-Semmi, semmi. Induljunk, mert még lemaradunk.
A másik megvonta a vállát és egyetlen határozott intéssel magához parancsolta a kíséretet, persze csak miután meghagyta egyik alárendeltjének, hogy oszlassa fel a sereget. A katonák, akik rég megszokták már, hogy egyetlen szavára ugorjanak, cseppet sem ütköztek meg a hirtelen megváltozott helyzeten, hanem tüstént a dolgukra indultak, mitha mi sem történt volna.
-Akarsz velem lovagolni Ao-n Greta? –kérdezte Yuuri, amint a földet kapáló lovakhoz érkeztek.
-Még csak az kéne! –vágta rá azonnal Wolfram, mielőtt lánya egyáltalán kinyithatta volna a száját.
-Most mért mondod? –vette fel a kesztyűt Yuuri, aki habár megfogadta, hogy ma megpróbál nem összeveszni a fiúval, nem volt képes lakatot tenni a szájára.
-Mert a lovaglótudásod nem éppen a legtökéletesebb, azért! –így Wolfram.
-Talán nem vagyok olyan ügyes, mint EGYESEK! –nyomta meg a Maou jelentőségteljesen az utolsó szót, a szőke hajú fiúra meredve –De már sokat javultam, mióta itt vagyok.
-Azt elismerem, hogy javultál, de akkor sem engedem Gretát egy tapasztalatlan lovas mögé felülni! –kötötte az ebet a karóhoz Wolfram.
-Undok!
-Az vagyok! És akkor mi van?
Greta pillantása ide-oda siklott hol egyikre, hol másikra, ahogy a szópárbaj kibontakozott, és elengedve a két fiú kezét, akik heves vitájuk közben ezt észre se vették, Gwendalhoz sétált.
-Most mi lesz? –kérdezte a férfitól, aki egyetlen mozdulattal felpattant a lovára, aztán lenyúlt érte, és a lányt is maga elé ültette.
-Ez lesz. Ha nem bánod persze. –tette még hozzá és megeresztett egy félmosolyt, ami nála már vigyornak is beérte volna.
-Nem! –nevetett Greta, aztán az „apák" felé fordult –Yuuri, Wolfram! Mehetünk már?
Azok meglepve kapták fel a fejüket, és egyetlen pillantás elég volt, hogy megértsék: ez a vonat már elment!
Huhh! Ez is Yuuri hibája. –morgott magában a szőke hajú katona csalódottan. Mondjuk én is befoghattam volna a szám. Megfogadtam, hogy ma Greta a legfontosabb és nem fogok veszekedni, erre tessék! Esküszöm, egyszer a nagy szám lesz a vesztem, pont, ahogy Konrad mondta!
Ezzel sóhajtva saját lovához ment, hogy könnyedén felugorjon rá, szeme sarkából a fekete hajú Maout figyelve, aki Ao felé indult.
Yuuri agyában hasonló monológ bontakozott ki, mint Wolframéban, és hiába mondott mást az előbb, saját magának nem hazudhatott.
Wolframnak igaza volt. Nem vagyok még elég jó ahhoz, hogy Greta velem jöjjön. Nem is szóltam volna egy szót sem, ha nem förmed rám megint olyan gorombán! Nem tudom, hogy csinálja, de képes egy pillanat alatt kihozni a sodromból.
Ezekkel a gondolatokkal a fejében lépett Ao mellé, aki egy boldog nyerítéssel üdvözölte gazdáját, amire a fiú kedves paskolgatása volt a válasz. Aztán a ló oldalához lépett és megfogadta magában, hogy olyan elegánsan fog felszállni, amennyire csak tud. Erősen koncentrálva, összevont szemöldökkel fel is vetette magát a nyeregbe, és örömmel nyugtázta, hogy ha nem is tökéletesen, de legalább mindenfajta megszégyenülés nélkül sikerült a feladat végrehajtása.
Wolfram kritikus szemmel figyelte munkálkodását, és látván, mennyire igyekszik a fiú, nem tett megjegyzést a meglehetősen ügyetlen mozdulatra, amivel Yuuri a nyeregbe pattant. Inkább elmosolyodott, mert aranyosnak találta, hogy a Maou még ennyi idő után sem képes rendesen felszállni egy lóra. (persze ezt hangosan soha be nem vallotta volna) Megcsóválva hát a fejét, gyorsan Gwendal mellé ugratott, hogy ha már nem is egy lovon, de legalább egymás mellett mehessen lányával, aki máris megállás nélkül fecsegett a legidősebb testvérnek, amit az egyébként morcona katona meglepően türelmesen fogadott.
-Akkor indulhatunk, mindenki? –kiáltotta Yuuri, amire a többiek vidáman rábólintottak és a kis társaság elindult az annyit emlegetett cirkusz felé.
Legelöl ment a kíséret kisebbik fele, mögöttük Wolfram és Gwendal Gretával, aztán Yuuri, mellette Konraddal, mögöttük pedig a velükrendelt katonák nagyobbik része.
A Maou az előttük haladók hátát bámulta, bár Gretából még a haja csücske se látszott ki, mivel Gwendal előtt ült a lovon. Konrad pár percig figyelte és várt, hogy egyszer majd csak megszólal, de mikor 10 perc után továbbra is nagy némaságban poroszkáltak egymás mellett, úgy döntött, ő lesz az, akinek meg kell törnie ezt a kellemetlen hallgatást. Annál is inkább, mivel ez igencsak szokatlan volt a fiútól, aki általában minden volt, csak csendes nem.
-Már jó rég nem voltam cirkuszban. –kezdett bele az első témába, ami eszébe jutott. –Greta lelkesedése mindenkire átragadt, még rám is.
-Hm. –mondta Yuuri és továbbra is mereven meredt előre.
-És Gwendal elhatározta, hogy egyszer felpróbálja Wolfram rózsaszín hálóingét! –szólalt meg Konrad ismét, hangjára komolyságot erőltetve.
-Hm. –mondta megint Yuuri, de aztán hirtelen levegő után kapva felvetette a fejét és Konrad vigyorgó arcával találta magát szemben.
-Gondoltam, hogy ez hatásos lesz. –nevetett a katona. –Merre jártál Heika? Már azt hittem egész végig magammal kell beszélgetnem.
-Yuuri vagyok. –javította ki a fiú a férfit gépiesen, de közben nevetett az előbbi tréfán. -És bevallom, most megfogtál. Kicsit elbambultam.
-Kicsit? És megkérdezhetem, hogy mi volt a nagy mélázás tárgya?
-Csak azon tűnődtem…
-Igen?
-Nos csak azon, hogy… béna vagyok a lovaglásban igaz?
Konrad, aki nem erre számított, meglepetten pislogott egyet-kettőt, aztán mosolyogva válaszolt az elszontyolodott képű fiúnak.
-Nem vagy az. –nyugatta meg –Wolfram szeret mindenkit a saját mércéjével mérni, de ahhoz képest, hogy mióta lovagolsz, nagyon is jól csinálod.
-Nagyon is jól, vagyis totál ügyetlenül. –erősködött Yuuri, de már kevésbé csüggedt arccal. –Ismerd csak be nyugodtan.
-Nem kell beismernem semmit. Ezt komolyan mondom Yuuri. –mondta a férfi mély meggyőződéssel, miközben ő is az előtte lovaglókra függesztette a pillantását. –Mi mindannyian már gyerekkorunk óta lovagolunk, Wolfram szinte előbb ült lóra, mint ahogy járni tudott volna. Ha nekünk kéne, mondjuk biciklizni megtanulni, akkor az ugyanúgy nem menne, mint ahogy neked sem ez. Nincs ezen semmi szégyelnivaló.
-Tényleg? –nézett fel reménykedve a Maou –De fogok valaha úgy tudni, mint ti?
-Ha ennyire zavar téged ez a dolog, szívesen adok neked különórákat lovaglásból. Mit szólsz?
-Ez komoly? –derült fel Yuuri arca és a szeme is felragyogott.
-Naná, hogy az. –Konrad örömmel látta a boldogságot pártfogoltja arcán –Csak találjunk egy időpontot, amikor Günter éppen békét hagy neked…
-És amikor Wolfram sincs a közelben… -fejezte be helyette a mondatot Yuuri.
-Ez fontos tényező? –kérdezte pajkosan a másik.
-Az hát! Semmi szükségem rá, hogy ott álljon mögöttem és kétpercenként azt hangoztassa, hogy milyen nyámnyila vagyok. Dühömben még le találnék fordulni a lóról, ahelyett, hogy jobban megtanulnék.
-Ebben talán igazad van. –értett egyet nevetve Konrad. –Akkor ezt még megbeszéljük. Ma foglalkozzunk csak a szórakozással.
-Ebben mindig szívesen benne vagyok. –vágta rá Yuuri gyorsan, a másik nagy derültségére.
-Ja és Yuuri… -váltott hirtelen kevésbé könnyedre Konrad hangja –Ugye megígéred, hogy nem mész túl távolra a kísérettől?
A fiú látva az aggodalmat a férfi szemében, hevesen rábólintott a kérésre.
-Tegnap már megígértem igaz? És be is tartom. Csak azt szeretném, ha Greta jól szórakozna.
-Akkor egy a célunk. –értett egyet Konrad, hálás hangon, mert érezte, hogy a Maou ez egyszer tényleg komolyan gondolta, amit ígért. Mert, ha nem is volt olyan paranoiás, mint idősebb testvére, azért ő sem volt teljesen nyugodt.
-Hallod ezt? –egyenesedett fel hirtelen a nyeregben a fiú és a többiek is hegyezni kezdték a fülüket, mert fura zsibongás zaja szűrődött el hozzájuk, ami egy kis helyen összetömörült rengeteg ember félreismerhetetlen moraja volt. A kis társaság már nagyon várta, mit tartogat számukra ez a nap. HA tudták volna…
