4.

Perselus két pohár pezsgővel tért vissza a szobába. Hermione mosolyogva nyújtotta felé a kezét, és elvette az egyik poharat. A szájához emelte, de a férfi nemet intett a fejével.

– Még van fél perc éjfélig. – Letette a poharát az ágy melletti asztalkára, és óvatosan becsúszott a lány mellé.

Hermione teste forró volt. Piton odahajolt a vállához, és apró csókokkal hintette be a bőrét. A lány halkan nevetett. Hihetetlen volt számára, hogy az elmúlt néhány napban jószerével ki sem keltek az ágyból. Soha nem gondolta volna magáról, hogy el tud feledni minden mást a világon, és csak lustálkodni meg szeretkezni lesz kedve. Perselus nagyon szenvedélyes szerető volt. Olyan gyönyört szerzett Hermionénak minden alkalommal, amit még előtte senki. Időnként, mikor a férfi elaludt, a lány fölé hajolt, és csak nézte őt. Nagyon szerencsésnek érezte magát.

De mélyen belül ott motoszkált benne egy másik érzés is. A félelem. Félt attól, hogy bármelyik pillanatban szertefoszlik ez az álom, amiben most él. Tudta, hogy a barátai szinte egy emberként fognak tiltakozni az ellen, hogy ő Perselusszal legyen, és bár fájt a szíve miatta, ő már döntött. Nem fogja veszni hagyni a boldogságát, még akkor sem, ha Harryék nem lesznek hajlandók szóba állni vele többet.

SS/HG

A szünet utolsó napján visszatértek a kastélyba, de mindketten úgy érezték, hogy az év hátralevő része felér egy kínzással. Hermione imádott tanítani, de most valahogy egyáltalán nem volt kedve órákat tartani. Semmi másra nem vágyott, csak hogy együtt lehessen a szeretett férfival, aki olyan odaadóan gondoskodik róla.

Alighogy befordultak a pincébe vezető lépcső folyosójára, Harry eléjük vágott, és a legmérgesebb pillantásával mérte őket végig.

– Csakhogy végre méltóztattál előkerülni! – kezdett bele köszönés nélkül. – Van róla fogalmad, mennyire aggódtunk miattad?
– Nem kell aggódnia, Potter, a kisasszonynak egy haja szála sem görbült – morogta Piton, és védelmezőn átkarolta Hermione vállát.
Harry figyelmét nem kerülte el a mozdulat, és undorodva húzta el a száját.
– Beszélnünk kell! – parancsolt rá a lányra.
– Rendben van – bólintott Hermione érzelemmentes ábrázattal. – Később találkozunk a laborban – mondta a férfinak, és kibontakozott az öleléséből.

Perselus idegesen robogott le a pincébe. Tudta, hogy Potter mire készül. Megbízott Hermionéban, de tudta, hogy a barátai mindig is nagy befolyással voltak az életére. A gyomra öklömnyire zsugorodott, ahogy elképzelte, hogy Hermione eljön a laborba, hogy közölje vele, közöttük vége mindennek.
Fásultan roskadt le arra a székre, amin a lány szokott ülni, és meredten bámulni kezdte a falon lógó órát, aminek a mutatói ólmos lassúsággal mozdultak csak meg.

– Nem fogsz tudni lebeszélni róla! – figyelmeztette Hermione a barátját, ahogy becsukódott mögöttük a férfi szobájának ajtaja. – Szóval ne is próbálj választás elé állítani, mert már döntöttem, és az neked a legkevésbé sem fog tetszeni.
– Igen, látom, hogy teljesen elment az eszed – morogta az orra alatt a kócos hajú férfi. – Jó ég, Hermione, hogy állhattál vele össze? Éppen vele?

A lány hangosan kifújta a levegőt. Nem is ringatta magát illúziókba, hogy Harry esetleg meg fogja érteni, mit is jelent az, hogy szereti Perselust, és a férfi viszontszereti őt. Bármit mondhatott volna, akármilyen érvet felhozhatott volna, semmi sem lett volna neki elég jó.

– Nem foglak, és nem is akarlak meggyőzni az igazamról – kezdett bele a lány. Harry leroskadt a dívány karfájára, és mérgesen méregette. – Szeretem őt, és ezen nem fog változtatni semmi. Életemben nem voltam még ilyen boldog!
– Végiggondoltad ezt egyáltalán? – Hangja kétségbeesett volt.
– Nem – ismerte be a lány.
– Azt mindjárt sejtettem… Piton sokkal idősebb nálad, senki sem szereti, mert nincs is rajta mit kedvelni. Gondoltál arra, mit fognak szólni a barátaid, a családod?
– De… – A férfi nem hagyta, hogy Hermione közbevágjon.
– Te is olyan kirekesztett leszel, mint ő. Tényleg ezt akarod?
– Azt hittem, hogy ti mind a legjobbat akarjátok nekem – felelte dacosan felszegve az állát. – Nekem Perselus mellett a legjobb!
– Nem mondhatod komolyan – dühöngött Potter. – Annyi férfi van a világon, és neked pont ez a pincerém kell?
– Tudom, hogy nem kedvelitek egymást – mondta Hermione szomorúan. – Nem hibáztatlak érte, hiszen egyáltalán nem adott rá okot, hogy megváltozzon róla a véleményed. De meg kell értened, hogy velem egészen másképpen viselkedik.
– Akkor sem járja, hogy vele legyél.
– Nem fogom őt elhagyni, Harry! – A férfit letaglózta a lány tekintetéből sugárzó elszántság. – Még akkor sem, ha… Ha emiatt elveszítem a barátaimat.

Harry hirtelen felpattant a díványról, és a lány elé lépett.

– Azt hiszed, mi mind elfordulunk tőled, csak mert abnormálisan vonzódsz Pitonhoz? – Őszinte csodálkozás ült ki az arcára.
– Ez a vonzódás nem abnormális! – vágta oda Hermione, de a férfi csak legyintett, jelezve, hogy neki erről más a véleménye.
– Mi szeretünk, és nem fogunk elhagyni!
– Nem? – kérdezett vissza Hermione halványan mosolyogva.
– Azért dobjak ki egy több mint tíz éves barátságot az ablakon, mert neked rossz az ízlésed? – Harry dühe kezdett elpárologni. – Sajnálom, de egyikünktől sem szabadulsz.
Hermione nevetve vetette magát a férfi karjaiba, és úgy szorította, hogy Potter tüdejében alig maradt levegő. Rettentően megkönnyebbült.
– De akkor miért támadtál rám ilyen dühösen az előbb? – vonta fel a szemöldökét.
– Mert haragszom rád, amiért csak úgy eltűntél, és azt sem tudtam, hol vagy.
– Azért nem haragszol, hogy Perselusszal vagyok? – kockáztatta meg a kérdést a lány.
– Bolondnak tartalak, és más is annak fog, de most komolyan… Volt már valaha olyan, hogy mi meg tudtuk másítani a döntésedet? – Félszegen a lányra mosolygott.
– Soha! – vágta rá Hermione.

Hermione szinte szárnyakat kapott, miután egy órán át mindent átbeszéltek Harryvel. Bár a férfi határozottan elvetette annak lehetőségét, hogy ő valaha is baráti viszonyt fog kialakítani a bájitalmesterrel, sőt délutáni teázásra sem volt hajlandó, de biztosította afelől, hogy támogatni fogja majd Hermionét, mikor előadja a többieknek a szédült elképzelését arról, hogy neki Piton mellett van a helye. A lány egyelőre megelégedett ennyivel, mert már ez is sokkal több volt, mint amire számított. Harry egyébiránt bevallotta neki, hogy egy ideje már sejtette, hogy a hosszú, laborban töltött összezártságnak nem lesz túl jó vége.

Perselus halántékán lüktetni kezdett egy ér, annyira erősen szuggerálta a labor ajtaját, hogy végre kinyíljon, és a másik oldalon megjelenjen Hermione. Ostoba és szánalmas baromnak tartotta magát, amiért itt retteg attól, hogy esetleg elhagyják. Jobban kéne bíznia a lányban, de nem tudott. Ha mást is annyi csalódás ért volna az élet minden területén, mint őt, akkor senki nem mondaná, hogy alaptalan a bizalmatlansága. Nem Hermione lett volna az első nő, aki a pillanatnyi boldogság után kilépett volna az életéből.
A hangulata egyre rosszabb lett az idő múlásával, főleg miután eszébe jutott, hogy még a kutatásában is kudarcot vallott. Elkenődve fordult a munkaasztal felé, hogy szembenézzen „élete fő művével".

– Mi a… – Azt hitte, hogy hallucinál.

Felpattant a székről, és két lépéssel átszelte a távolságot, ami az asztaltól választotta el. Többször is körbejárta a munkapadot, minden irányból megcsodálta az üvegedényben lévő főzetet, de egyszerűen nem akart hinni a szemének. Összeszorította a száját, és visszatartotta a levegőt, majd elengedte az ujjai között tartott fúriafűz levelét.
A falevél elegánsan leszállt a főzet felszínére, majd mintha meggyújtották volna, elégett.

– Perselus! – robbant be a laborba Hermione óriási elánnal.
– Működik! – suttogta Piton még mindig az üvegedényre meredve. – Készen van a főzet! – fordult a lány felé.
– Micsoda? De hát nem is készítettünk újabb… – Hermione szava egyszeriben elállt.

Az utolsó főzet, amit a karácsonyi szünet előtt készítettek, sötétlila volt, és egyáltalán nem tűnt megfelelőnek, lévén nem is hasonlított az eredeti elképzelésükhöz. Ám az elmúlt napok során a bájital beérett és leülepedett, így most tökéletesen átlátszó volt, egy vékony lilás csíkkal az alján.

– Letesztelted a…
– Elégett benne – bólintott a férfi, és már nem is tudta elrejteni a szája szélén bujkáló mosolyt. – Megcsináltuk az évszázad legbonyolultabb bájitalát!

Piton elkapta Hermione derekát, és magához vonta. Mielőtt a lány bármit mondhatott volna, a száját már az ajkaira tapasztotta, és szinte majdnem felfalta őt. Az öröm, ami eluralkodott rajta, annyira a hatalmába kerítette, hogy egy egész percre meg is feledkezett róla, miért nem volt vele a lány egészen mostanáig. Ahogy ez a felismerés tudatosult benne, azonnal megszakította a szenvedélyes csókot, és eltolta magától a lányt, amit Hermione egy elégedetlen morgással nyugtázott.

– Miután elértem a karrierem csúcsát, biztos vagyok benne, hogy jönni fog a feketeleves – szólalt meg rekedten. – Szóval, ha lehet, kíméletesen közöld, hogy Potter rávett, hogy elhagyj engem. – Bár a szavai kissé szánalmasan csengtek, a végén megeresztett egy gúnyos félmosolyt, ami igazán lehengerlővé tette őt.
– Csalódást kell okoznom, drágám – vigyorgott Hermione. – Bár Harry megpróbált befolyásolni, hamar belátta, hogy esélytelen műveletre vállalkozott. Most pedig legyél olyan jó, és folytasd azt, amit az előbb félbehagytál…

SS/HG

Piton legyűrte az undorát, és kimondta azt a lehetetlenül ostoba jelszót, amit Minerva talált ki a szünet utánra. Az igazgatónő az oly' gyűlölt adminisztrációval foglalatoskodott, mikor a férfi belépett az irodájába. Minerva lassan letette a pennáját a tartóba, és végigmérte a férfit. Az utolsó beszélgetésük alkalmával alaposan összevesztek, de most valami azt súgta neki, hogy Piton békés szándékkal jött. Minerva érdeklődve nézegette az asztalára helyezett ajándékokat.
– Virág, csokoládé és egy üveg ötvenéves whisky? – vonta fel a szemöldökét, majd intett a férfinak, hogy foglaljon helyet. – Kit öltél meg?
– Senkit, pusztán figyelmes vagyok – felelte a férfi kiismerhetetlen arccal.
Minerva elgondolkozva nézegette az ajándékait.
– Te nem szoktál csak úgy figyelmes lenni, szóval ki vele. Mit akarsz tőlem?
– Olyan elvetemültnek tartasz, hogy megpróbálnálak lekenyerezni? – kapott színpadiasan a mellkasához a férfi. – Igazán nem tudom, miért feltételezed rólam egyből a legrosszabbat.
McGalagony halványan elmosolyodott. Ismerte Pitont, mint a rossz galleont, ha ő ajándékokkal állít be az irodájába, akkor lennie kell valaminek a háttérben.
– Miss Granger jól van? – kérdezte ártatlan ábrázattal. – Véletlenül éppen kinéztem az ablakon, mikor megérkeztetek a kastélyba, kart-karba öltve.
– Véletlenül? – prüszkölte Piton.
– Meddig akarod feszíteni a húrt? – kérdezte ingerülten a nő. – Tudod, hogy ki nem állhatom, amikor játszadozol velem!
– Ilyet tennék? – mosolygott a férfi félszegen. – Jól láttad, valóban együtt érkeztünk, és Hermione kitűnő egészségnek örvend, éppen alszik… az ágyamban.
– Tudtam! – csapott az asztalra a nő. – Teherbe ejtetted! – mutatott a férfira.
– Még ha így is lenne – morogta Piton résnyire összehúzott szemmel –, akkor sem látom be, hogy miért ülnék most itt az irodádban. Biztosíthatlak róla, hogy magam is elboldogulok egy nem kívánt terhességgel.
– Akkor meg mi a ménkűnek köszönhetem a látogatásodat? – csattant fel Minerva. – Mert annyi bizonyos, hogy nem azért jöttél, hogy elnézést kérj tőlem az utóbbi időben felém mutatott tiszteletlen magatartásod miatt. Vagy esetleg tévednék, és mégis azért evett ide a fene, hogy a bocsánatomért esedezz?
Piton öblösen felnevetett. Igazán kedvelte a boszorkányt, legalább annyira manipulatív volt, mint Dumbledore, de akkor is kedvelte.
– Mindenképpen azt akarod hallani, hogy megbántam, amiket mondtam, nem igaz? – kérdezte oldalra billentett fejjel. – Ám legyen, elnézésedet kérem, ha a múltban bármilyen módon megbántottalak. Boldog vagy?
Az igazgatónő elégedetten bólintott, majd a férfi elé rakott egy poharat, és kibontotta az ajándékba kapott ötvenéves, aranylóan csillogó whisky üvegét. Egy ideig szótlanul ültek az ital zamatát élvezve, de Minerva kíváncsisága hatalmasabb volt, mint bármikor, így újra szólásra nyitotta a száját.
– Még ebben az évszázadban elmondod, hogy miért kerestél fel, vagy azt akarod, hogy estig itt találgassak? – Piton tagadóan megrázta a fejét.
– Megfőztem a bájitalt, pontosabban Hermione és én. Tökéletes, már csak tesztelnünk kell valakin. – A férfiről sütött a büszkeség, már a zsebében érezte az arany fokozatú Merlin-díjat.
– Hogy jövök én a képbe?
– A kapcsolataidra lenne szükségem. A korodat és a befolyásodat tekintve olyan embereket ismersz, akik meg sem fogják érezni, ha megkönnyítjük a gringottsi széfjüket egy kicsit.
– Oh, ezt milyen szépen fogalmaztad meg – mosolygott a nő. – Szóval pénzre van szükséged, hogy nagyüzemileg gyártani tudd a főzetet?
– Az anyagi hátterem, hogy is mondjam, erősen korlátozott. Szükségem lenne egy professzionálisan felszerelt laborra, minden hozzávalóra és sok-sok órára, mialatt zavartalanul dolgozhatok. Csakhogy, ha felhagyok a tanítással, akkor megszűnik az egyetlen anyagi forrásom…

Minerva végiggondolta a lehetőségeit. Ha engedi, hogy Piton felmondjon, akkor találnia kell valakit a helyére, és minden bizonnyal Miss Granger helyére is, mert számításai szerint a lány is vele tart majd. Ezen felül igen nagy felelősséget kell vállalnia, ha beajánlja valakihez Pitont, mert meglehet, hogy a férfi bízik a bájital sikerében, de még nem tesztelték.

– Megmondom, mit csinálunk… Nem keresek neked senkit sem, aki pénzt adományozna a kutatásodhoz, mert tapasztalatom szerint nem vagy képes arra, hogy elviselj valakit a nyakadban, aki állandóan az eredményeid után liheg. – Piton zordan összeszorította a száját. – De ne felejtsük el, hogy nagyon is jól tudom kezelni a hangulatingadozásaidat, és egyáltalán nem féltelek attól, hogy kudarcot vallasz.
– Tőke nélkül nem boldogulok – dohogta a férfi.
– Nem mondtam, hogy nem lesz pénzed, csak azt mondtam, hogy nem fogok másoknál lobbizni. Az elmúlt évek során számtalan jó döntést hoztam, és azt kell hogy mondjam, meglehetősen módosnak számítok, még kobold mércével is.
Piton nem mert hinni a fülének. Minerva hajlandó lenne befektetni a kutatásába. Ez volt az eddigi legnagyvonalúbb ajánlat, amit életében kapott. Zavarodottsággal vegyes hálával biccentett a nő felé.
– Nem is tudom, mit mondjak…
– Semmit, csak járj sikerrel, és tegyél engem még gazdagabbá, Hermionét pedig boldoggá – kacsintott Pitonra.
– Nem bírod megállni, hogy ne hozd őt szóba, igaz?

SS/HG

Hermione az utolsó dobozokat pakolta ki az új, csillogóan tiszta, modernül felszerelt londoni laborban. Perselus mindenből csakis a legjobbat vásárolta, még akkor is, ha egyes üstöket Egyiptomból kellett megrendelnie, és heteket várt az engedélyre, hogy behozhassák az országba. Minerva nem fukarkodott, amikor Perselus újabb galleonokat kért tőle, egyetlen szó nélkül átutalta a széfjébe. Nem zaklatta a férfit, nem szaglászott utána, egyedül arról nem tudott lemondani, hogy kéthetente vasárnaponként meginvitálja őket egy délutáni teázásra, ahol is szemérmetlenül faggatta őket a magánéletükről.

Ahogy Harry jó előre megjósolta, a barátaik körében erős felzúdulást keltett a hír, hogy Piton és Hermione egy pár. Ugyan Ginny és Luna nem annyira bánták a dolgot, de a fiúk többsége ellenezte a kapcsolatot. Még Mr. Weasley sem gondolta, hogy ez a legjobb döntés a világon, de miután Molly több órás kiselőadást tartott az emberek helytelen megítélésről és Perselus vitathatatlanul nagy szerepéről a győztes csatában, a többiek visszavonulót fújtak. Mrs. Weasley minden héten meghívta őket vasárnapi ebédre, de Hermione, engedve Piton szüntelen rimánkodásának, eddig mindig kimentette magukat, ám lassan kezdett kifogyni a használható kifogásokból.

A Szent Mungo nem volt hajlandó együttműködni Pitonnal, mert szerintük a főzet rejthet magában olyan veszélyeket, amikre nincsenek felkészülve, így nem volt megfelelő tesztalanyuk. Neville azonban másként gondolta a dolgot. Több, mint húsz éve várt arra, hogy valaki egyszer csupán a lehetőséget meglebegtesse a szeme előtt, hogy visszakaphatja a szüleit.
Miután az ispotály nem volt hajlandó felelősséget vállalni a szüleiért, ha részt vesznek a kutatásban, így a barna hajú férfi átszállítatta őket az otthonába, ahol Piton mindennap meglátogatta őket, és beadta nekik a bájitalt.
Egyelőre még nem volt észlelhető jelentős változás egyikükön sem, bár Mrs. Longbottom tekintetéből már eltűnt a zavarodottság.

Hermione csendesen figyelte az asztalnál ülő bájitalmestert és Neville-t. Mindketten elmélyülve tanulmányozták a férfi naplóját, ahova minden nap feljegyezték a betegek állapotát. Perselus hosszasan ecsetelte a várható mellékhatásokat, amik – számításai szerint – a tesztelés negyedik hetében fognak majd jelentkezni, de már talált rá megoldást, hogyan enyhítse majd a rosszullétet anélkül, hogy egyéb bájitalok semlegesítsék a Nevum Fors* névre keresztelt főzet hatásait.

Perselus megérezte, hogy figyelik, egy pillanatra felnézett a jegyzeteiből, és pillantása találkozott Hermione mosolygós tekintetével. A férfi a mellkasára helyezte a kezét, és némán formálta azt az egy szót, ami a lány számára magát a boldogságot jelentette, és amivel viccesen egymásnak jelezték, ha mások is a közelben voltak, hogy mennyire szeretik egymást.

– Tavasz.

*Vége*

* Latin kifejezés, jelentése: Új esély.