4.
Az eső egyre csak esett, áttetsző fátyolba vonva London szürke utcáit. A felhők lassan, de biztosan körbevonták és magukba falták a nemrég felkelő ezüstös holdat, a csillagok pedig már korábban feladták; fény csak a messziről vilódzó színes reklámfelületekről érkezett, és az elsuhanó autók reflektoraiból.
Gwen a buszmegállóban állt és szitkozódott. Vékony, átázott zöld kabátját szorosan összevonta magán, a haja vizesen tapadt meztelen nyakához, és az eső becsurgott a felsője alá. Már vagy húsz perce várakozott így a buszra, ami csak nem akart megérkezni. Általában pedig nem szokott ennyit késni. Furcsa. Egyáltalán miért nincs egy fedett váró ebben a rohadt buszmegállóban?
Az eső mégjobban rákezdett, és ő érezte, ahogy a cipője kellemesen átitatódik egy hideg pocsolyában. Mindegy, rossz minőségű, ócska egy darab... Több eleganciához szokott. A férfi a vonatról. Mycroft Holmes. A névjegykártyáját Gwen táskájában hagyta, az egyik könyv lapjai közé csúsztatva, bár fogalma sincs róla, mikor és hogyan. Amikor aludt, a táska az ölében volt és szorosan átkarolta. Meg kell hagyni, elég merész... Azóta sem kereste meg.
Előkotorta a kabátzsebéből a kártyát, és a fény felé fordította. Néhány csepp eső után azonban a festék kezdett elmosódni, így inkább elrakta.
Várt, várt, toporogni kezdett.
- Gyerünk, mi lesz már? Állítólag pontos vagy - lehunyta a szemét, és arcát az ég felé emelte. Hagyta, hadd folyjon le rajta a víz. Égette a hideg, felperzselte a bőrét, ahogy végigfolyt a nyakán, le a gerincén. Mycroft Holmes illatára emlékeztetett, az volt ilyen fagyott, keserves sóvárgást csepegtetett belé, mintha még most is érezné...
Egyszercsak elállt az eső... vagyis körülötte még mindig esett. Egy nagy, fekete ernyőt pillantott meg a feje fölött, ami egy karban folytatódott, a kar pedig egy grafitszürke öltönyös férfiben, aki mögötte állt és elgondolkodva nézte őt. Nem fogok nagy meglepetést okozni, ha elárulom, Mycroft Holmes volt az.
- Megengedi, hogy hazavigyem? A kocsim itt parkol a közelben, és úgy látszik, a busza ma már nemigen szándékozik ideérni.
Ez már túl sok véletlen. A lány elmosolyodott, meglepetését kifejezendő megcsóválta a fejét, és szótlanul a férfibe karolt. Együtt elindultak a parkoló felé.
- Hogy talált meg?
- Megadtam az elérhetőségeim, és Ön nem keresett fel.
- Mert ez úgy működik, hogy a lány adja meg a címét, és a férfi keresi meg őt.
- Nos, itt vagyok.
Egy fekete Bugattihoz értek.
- Hűha, ilyen jól fizet a könyvelői munka vagy sikkasztott?
- Ilyen jól fizet - a férfi kinyitotta az ajtót Gwennek, majd ő is beszállt.
- Hol lakik? - Mycroft pontosan tudta, hol alakik Gwen; miután a lány megadta a címét, nagy nehezen harmadszorra sikerült beindítania a motort, majd kis híjján összetörte a mellettük parkoló kék Skoda oldalát.
- Nem túl gyakran veszi kézbe a kormányt, igaz? - a lány érezhetően jól mulatott ezen.
- Nem, nem igazán - attól függ, melyik kormányról beszélünk, tette hozzá magában.
Gwen kifejezéstelen tekintettel bámult ki az ablakon, a ruhájából csöpögött a víz. Kicsit bűnösnek is érezte magát, amiért összevizez és a cipőjével besároz egy ilyen szép, tiszta autót. Olyan, mintha vadi új lenne.
Mycroft erőteljesen a vezetésre koncentrált, ugyanis körülbelül nyolc éve ült utoljára volánnál. A tekintetét megpróbálta az úton tartani és a műszerfalat figyelni. Néha oldalra pillantott. Ott ült mellette a lány akiről mindent tudott és aki nem tudott róla semmit, ez az egész szituáció olyan szürreálisnak tűnt és távolinak, hogy néha bele kellett gondolnia, hogy vajon tényleg vele történik-e mindez.
A Wharton Street viszont nem volt távoli, és ezt kicsit mindketten csalódottan fogadták.
- Köszönöm a fuvart.
- Eljön velem vacsorázni valamelyik nap?
Kerülőválaszt kell adnia.
- Ha Ön nem terem elő a semmiből egészen véletlenül, talán még mindig ott áznék a buszra várva.
A busz váratlan késésében elég nagy szerepe volt Mycroft befolyásának. Hiába, nem árt, ha az ember néha tesz egy-két szívességet a közlekedésügyi miniszternek... Azt viszont már nem ő rendezte el, hogy Gwen lakótársa ne legyen otthon.
- ,,Szevasz csajszi! - olvasta fel a kapun hagyott cédulát a lány. - Lementem Brightonba a haverokkal, de nem vetted fel a telefont. Remélem van nálad kulcs! Jöttömre öt nap múlva számíts, pirkadatkor, kelet felől. Lucy." Ó, szuper vagy Lucy, tényleg! Lenne nálam kulcs, ha nem te nyúlnád le állandóan az enyémet - kérlelő tekintettel Mycrofthoz fordult. - Öhm, tudom ez most hülyén fog hangzani, de nincs hol aludnom, szóval nem tudna befogadni egy éjszakára? Ígérem, nem leszek útban, és csak egy éjszakáról lenne szó.
- A szobatársa nem azt írta, hogy öt nap múlva jön?
- Az a Gyűrűk Urából van - Mycroft összeráncolta a szemöldökét. - Az egy fantasy. Gandalf, hobbitok? - Mycroft egyre értetlenebbül nézett. - Mindegy, hagyjuk. Egyéjszakás partira ment, és ha elég másnaposan is, de holnapra itthon lesz.
Mycroft Holmes, a könyvelő a Mayfairen lakott, egy elég tágas, kényelmes kétszobás lakásban, ami csak néhány utcányira esett Mycroft Holmes, az angol kormány és titkosrendőrség metaforájának Pall Mall utcai lakosztályától. Nem tudta megállni, hogy ne olyan lakást válasszon, ahol ugyancsak van kandalló. A lakás falai viktoriánus mintákkal díszített, sötét kárpittal voltak bevonva, a csillár is ezerévesnek tűnt a maga túldíszítettségével, és mindez, a szobák poros, sok-sok év emlékeitől terhelt hangulata szöges ellentétben állt egyes bútordarabok újszerűségével. Volt benne valami ellentmondásos.
Gwen a tűz előtt melegedett egy fekete műbőr kanapé szélén, Mycroft egyik ingében, átázott ruhái kiteregetve száradtak mellette. A ,,könyvelő" két borospohárral a kezében épp most tért vissza a konyhából. Az egyiket a lánynak nyújtotta, majd leült mellé. Megfigyelte, hogy a haj ilyentén feltűzésével láthatóvá válik a lány vékony, fehér nyaka és kerek vállának egy része, amiről lecsúszott a túlméretezett ing. Meg kéne igazítani. Hirtelen nagyon melege lett, biztosan a tűztől, de mintha ez a hő a lányból jönne. Felvetette és kielemezte magában az esetleges szexuális vonzódás lehetőségét, az ennek és a további mélyebb relációnak a hatását egy érzelmi kompromittáltság kialakulásának valószínűségére, valamint következményeit a munkájához való hozzáállására, annak kényes természetéből adódó nehézségei függvényében, és végül arra jutott, hogy nem hajol oda a lány finom nyakához sóvár csókot lehelve a forró bőrre. Megmaradt az esztétikum objektív szemlélésénél, és figyelte, ahogy a lány megborzong, és libabőrös lesz. Mycroft nyugodtan és unott arccal felállt a kanapéról, hozott egy takarót és Gwen hátára terítette, vigyázva, nehogy a lány bőréhez érjen. Biztosan perzsel, mint a tűz. A lány felnézett, sötétkék szemeiben meglepettség csillant.
- Köszönöm.
- Kérem - Mycroft hangja hideg, udvarias és elérhetetlenül távoli volt. Egy jégverem. Van-e valaki a jégverem alján?
- Gyakran csinálja ezt, hogy hölgyeket ment meg az esőből és felhozza őket a lakására?
- Ha jól emlékszem, nem én hoztam fel magát, hanem Ön döntött úgy, hogy nálam alszik.
- Hát, ebből legalább biztosra veheti, hogy nem vagyok vámpír, különben be kellett volna hívnia.
- Igazán megnyugtató.
- Mit szokott csinálni a szabadidejében? Valahogy nem tudom elképzelni, amint a haverokkal klubokba jár, iszik meg táncol, szóval érti...
- Általában dolgozom. De ha tudni akarja, van ,,klubom".
- Valóban?
- A Diogenes Club.
- Sosem hallottam róla. És ott mindenki hordóba bújik, vagy a cinizmusukra ilyen büszkék?
Mycroft megmosolyogta Gwen gyenge kardcsörtetéseit.
- A cinizmusunkra? Úgy gondolja, merő cinizmus a viselkedésem?
- Hát, gondolom, mert mindig ilyen közönyös, és rám is olyan flegmán néz...
- Ó, ezt ne vegye magára.
- Szóval mindenkivel ilyen... hideg?
- Ez nem hidegség kérdése. Egyszerűen felesleges, nem éri meg érezni bármit is - mert előbb-utóbb fájni fog, tette hozzá magában.
- Szeretné, hogy bebizonyítsam, mennyire megéri? - választ sem várva Gwen a férfihez hajolt, hogy megcsókolja. Ám az, egy elnéző mosoly kíséretében, a rózsaszín ajkakra illesztette hosszú mutatóujját. Gwen úgy rogyott vissza a kanapéra, mint akit egy vödör jeges vízzel nyakonborítottak.
Hibázott. Többé nem fordulhat elő.
- Azt hiszem, Ms Thompson, mára elég volt a kalandokból. Tegyük el magunkat holnapra.
,,Tegyük el magunkat holnapra." Senki nem beszél így! Miféle ócska szöveg ez?
Gwen némán, puffogva bevonult a vendégszobába és magára zárta az ajtót. Mycroft egy darabig csendesen ült a tűz előtt. A poharát nézte, körbe-körbe lögybölte benne a maradék italt, míg az örvénnyé változott, hatalmas, zúgó, fekete Maelstörmmé, és elnyelte a szobát, a lakást, magába süllyesztette egész Londont, az összes kivilágított utcájával és drága épületeivel meg piszkos sikátoraival.
Amikor lefekvéshez készülődött és elhaladt Gwen szobája előtt, megállt egy pillanatra az ajtónál, közel hajolva, arca szinte a fát súrolta. Szabályosan lélegzik. Már biztos alszik.
Gwen, az ajtó belső oldalához dőlve, révetegen hallgatta a férfi halk lépteinek egyre távolodó zaját.
