Május
Májusban rettentő sokat dolgoztam – a bandával turnézni kezdtünk, mert már a dobos is leérettségizett. Utaztunk, zenéltünk, én telefonáltam, e-maileket küldtem, pénzt utaltam terembérletre, pénzt utaltak nekem.
Kedden, szerdán és csütörtök délután próbáltunk. Saját számokat írtam, én számlistákat állítottam össze, fodrászt és sminkest hívtam. Péntek esténként fellépés, szombaton is, jobb heteken még vasárnap este is zenéltünk, hétfő volt a közös megállapodás alapján a szabadnapunk.
Menedzserként rengeteg dolgom volt – utazni, találkozni, mosolyogva ismerkedni, fontos embereket kávékra meghívni, figyelni a kapcsolatomra. Kanapékon, anyósüléseken aludtam.
Megtérült a rengeteg befektetés, mikor egyre több nulla állt a számjegyek mögött a közös bankszámlán, kezdtem egyre mosolygósabb lenni – nekem ez okozta a legnagyobb megnyugvást. Ez, meg az, hogy amíg a fiúk felléptek, valaki fizette a méregdrága koktélomat.
Május második hétvégéjén jutottam el odáig, hogy megnézzem a normális telefonom híváslistáját, üzeneteit, mert amikor dolgoztam, csak az üzleti telefonom volt nálam, abban is csak a legfontosabb számokkal – a párom, K és az öcsém.
Kerestek sokan – régi ismerősök, hogy fussunk össze, hogy menjünk el ide, vagy oda. A cégek, akiktől ajánlatot kértem arculattervezésre, talán csak még több munka fogadott; aztán találtam valamit.
Gyászjelentést küldtek nekem; el kellett telnie kis időnek, amíg feldolgoztam.
Volt egy jó barátom, A. A-ból később szeretőm lett, de nem ez a lényeg. Ha volt valaki, akire azt mondhattam, hogy ő az én igazi másik felem, akkor az A volt. Alkoholbeteg volt, mikor megismerkedtünk; érzékeny a valóságra. Költő volt, szegény, és hányattatott sorsú, én pedig érzékeny voltam az ő társaságára.
Mielőtt megismertem volna az öcsémet, A volt az a személy, akinek nem hazudtam, aki mindent tudott rólam, és akiről mindent tudtam – megmutatott nekem egy másik világot, én pedig bárhová követtem volna. Azt hiszem, őt tényleg szerettem, éppen azért, mert megértettem, hogy milyen, és nem féltem tőle, annak ellenére, hogy ismertem, és tudtam, hogy veszélyes. Ezért volt olyan szép az egész.
A huszonnégy éves volt, amikor meghalt drogtúladagolásban, én pedig nem értettem az egészet. Álltam a kis lakásomban, kezemben a telefon, és nem tudtam, hogy kit hívjak fel. Az öcsém túl kicsi volt ehhez, nem mertem kitenni ekkora tehernek; féltem attól, hogy a párom gyanúsnak tartana, féltékenykedne és drogosnak hinne. Nem maradt más, mint K – hozzá menekültem. Arra számítottam, hogy kidob, amikor a párja nyitott nekem ajtót; nem engem küldött el.
Elmeséltem K-nak az életem, amikor ketten maradtunk. Elmeséltem A-ról mindent, amit tudtam, amit ő valaha nekem mesélt arról, hogyan látja a világot. Meséltem neki arról, hogy nem vagyok hűséges; meséltem neki a játékról, amelyben párok és szeretők vetélkednek egymással.
Mélyen a szemembe nézett, és kimondta. A mellkasára vont, és a szívébe zárt. Lehajolt hozzám, összeérintette ajkainkat, és jóvátett minden igazságtalanságot, ami valaha is történt velem. Levett a lábamról, úgy, mint a drogok, amiket később adott. Nem tettetett semmit, és nem akart félrevezetni vagy becsapni. Nem maradt belőlem semmi, és nem vártam el, hogy megvédjen a valóságtól.
K karjaiban jöttem rá, hogy azok az emberek, akiket szeretek, mind eltűnnek – elvesznek, meghalnak, kiveszik belőlük a fény, de én játszom. Játszom, és ezért veszítek, de játszom, és van esély, hogy dupla vagy semmiben mindent visszakapjak.
Look me in the eyes, say that again
Take me to your chest, and let me in
Give me mouth-to-mouth, and make amends
Knock me off my feet like heroin
No need to disguise or to pretend
Don't misconstrue and don't misapprehend
There's nothing left, no fortress to defend
And tonight's the night that we begin the end.
