A/N: Íme itt is a történet 4. része. :) Szívesen fogadok bármiféle észrevételt/ötletet. :) Ez az első történetem, tehát mha kritikát kapok, az csak segíteni tud. :)
Megértve
Valaki hozzám szólt. Vagyis inkább rám szólt. De mégis ki, ki lehetett? Hiszen nincs itt senki csak én és Fogatlan.
-Hagyd már békén azt a követ! Nem hallod Hablaty?! – egész biztosan itt kell lennie valahol. A nevemet is tudja. De honnan? – Hablaty, ha nem jössz ki onnan, esküszöm …
-Fogatlan? – nem, az nem lehet. Biztos csak képzelődöm. Hogy tudna Fogatlan beszélni hozzám? És én mégis hogy érthetném meg?
-Az ég szerelmére Hablaty, gyere ki abból a lyukból, mielőtt még beomlik!
Amilyen gyorsan csak merek, visszamászom Fogatlanhoz a barlangba. Ő szemlátomást örül nekem, mivel azonnal odajön hozzám és nekem dörgölődzik. De amikor észreveszi, hogy a kő még mindig a kezemben van, morogni kezd.
-Jaj Hablaty, miért van még mindig nálad? Dobd el még mielőtt valami történik. – azzal megpróbálja kiütni a kezemből. Én viszont magasabbra emelem a kezemet.
-Várj ezt mondd még egyszer!
-Mondom, dobd el, még mielőtt… - hirtelen gondolkodó fejet vág. – Hogy értetted azt, hogy mondjam el még egyszer?
-Úgy ahogy mondtam. Még egyszer hallani akartam ezt a mondatot. – most már biztos, hogy Fogatlan szólt hozzám az előbb. A jelek szerint ő is úgy meg van döbbenve, mint én.
-Te értetted, amit mondtam? – kérdezi hüledezve.
-Igen. És most is.
-De hogy? Hogy lehet ez? –a saját döbbenetemet látom viszont az arcán.
-Nem tudom. – ez teljességgel lehetetlen. Hogyan tudnék fogatlannal beszélni?
-Biztos van rá valami értelmes magy…. – mondja, miközben elfordul. Így véletlenül kiüti a kezemből a követ. És hirtelen már csak a morgását hallom. Viszont amint hozzáérek a kőhöz, újra értem. – Mármint nem lehet, hogy- és elveszem a kőről a kezemet.
-Megvan! – mondom talán túlságosan is lelkesen. Elvégre nem mindennapi, hogy az ember a sárkány-barátjával ilyen könnyedén tud beszélgetni.
-Mi van meg? – kérdezi érdeklődve Fogatlan.
-A kő! A kő miatt értelek! Ha nem érek hozzá, csak a morgásodat hallom! De ha nálam van, akkor minden szavadat értem!
Fogatlan is olyan hitetlen arcot vág, mint én. De hirtelen nagyon belelkesedek. Eddig csak találgathattam arról, hogy Fogatlan egy-egy mozdulatával mit akar mondani. De most végre megértem! Annyi kérdésem van hozzá! Persze nem mostaniak és néhányra jobb lett volna korábban választ kapni, de akkor is. Végre válaszokat kaphatok. Gondolom az örömöm kiült az arcomra is, és Fogatlan most érdeklődve fordul felém.
-Minek örülsz ennyire?
-Annak, hogy végre megértelek téged! Hogy most már nem találgatnom kell, hanem tényleg értelek! És annyi kérdésem is van! Nem is tudom, melyikkel kezdjem. Talán a..
-Hé, lassabban! – mondja Fogatlan. – Egyszerre egy problémával foglalkozzunk.
-Milyen problémákról van szó?
-Az kicsit sem furcsa neked, hogy egy kísértetiesen izzó kő miatt hirtelen megértesz engem? Mivel engem ez nagyon zavar. Mi miatt van ez? Ki csinálta?
-Ezek miatt nem hiszem, hogy aggódnunk kéne.
-És mit csinálunk, ha történik vele valami? Mondjuk hirtelen tüskés lesz meg ilyenek.
-Rémeket látsz, ez csak egy kő, semmi ilyen nem történhet. Nyugi. – még mindig repesek a boldogságtól, hiába aggodalmaskodik itt nekem Fogatlan. Végre értem!
-Igen, csak egy kő ami túlságosan is sejtelmesen világít. És mi lesz, ha történik veled valami, miközben a kezedben tartod?
-Semmi bajom nem lesz, nyugi. De ha attól megnyugszol, ha bármi furcsát észlelek a kövön, azonnal eldobom magamtól, jó?
-Nem fogod itthagyni, jól sejtem? – néz rám kicsit durcásan.
-Dehogy fogom! Ehhez hasonló dolgot nem fogunk még egyszer találni, abban biztos vagyok! – mondom magabiztosan. – Mennyivel könnyebb lesz ezután minden! Könnyebben tudunk repülés közben, sőt minden egyes pillanatban könnyebb lesz a kommunikációnk!
-Annyira ne éld bele magad. – forgatja a szemét a barátom. – Mi van ha nem akarok válaszolni a kérdésekre?
-Ugyan, te olyat nem tennél. – vakargatom meg az álla alatt. Fogatlan pedig azonnal megadja magát és élvezni kezdi a kényeztetést.
-És ha nem tudok válaszolni rájuk?
-Akkor felteszem a következőt. – nem fog ilyen könnyen lerázni.
-Jó, akkor halljam az elsőt. – mondja és lefekszik a fal mellé, én pedig nekidőlök az oldalának.
-Szerinted ezzel a kővel csak téged, vagy a többi sárkányt is megérthetem?
-Nem tudom, majd megtudjuk. Mert?
-Csak, hogy ha hazamegyünk Hibbantra, akkor fel tudjak rá készülni, és hogy ne nézzenek még nagyobb bolondnak, mint eddig. Erről jut eszembe, a farkad kiolvadt már?
-Még nem, de még biztos kell neki egy kis idő. – húzza elém a farkát Fogatlan. Rendesen befagyott, sőt egy két helyen jégcsapkezdemények is látszanak rajta.
-Nem fáj, hogy így megfagyott?
-Nem dehogy, már megszoktam, hogy rajtam van.
-Értem. És a családodra emlékszel?
-Nem, nem igazán maradt meg róluk emlékem. Meg hát mi sárkányok sosem rágódunk a múlton, mindig csak előre tekintünk.
-Oké, és hogy bírod ennyire a hideget? És hogy vagy képes a sötétben tájékozódni? És..
-Nyugi, egyszerre csak egy kérdést. – forgatja újra a szemeit. Muszáj rajta mosolyognom. Tehát válaszolni fog a kérdéseimre. És kezdetét veszi az egész éjszakán át tartó kérdésáradatom.
