Szerzői megjegyzés: Egy újabb fejezet. Rövidebb, mint az előző viszont annál több információmorzsa van benne elrejtve. Kellemes olvasást!
4. Fejezet
Farkas álom
Draco unottan üldögélt kicsiny konyhája asztalánál. A nyersszínű falapot dossziék, füzetek, teleírt papírlapok terítették be. A szőke fiú ezek között turkált fásultan, miközben elmélyülten rágcsálta a Poppy által itthagyott piskótaszerű süteményt.
Az elmúlt napok után, hihetetlenül egyedül érezte magát.
Nem is olyan rég még együtt élvezte a medencényi fürdőkád előnyeit Harryvel. Órákon át tartó pancsolás után Hermione is megjelent, és kártyázással egybekötött „dumapartit" csaptak. Rég látta Harryt ennyit mosolyogni, mint akkor. Ráadásul a srác, akibe folyton úgy kell valamiféle ételt belerimánkodni, hirtelen kijelentette, hogy pizzát szeretne enni. Draco kétkedve bár, de teljesítette a kérését, és csodálkozva látta, hogy Harry majdnem a felét magába is gyűrte.
Aztán persze az éjszaka beálltával jött a szokásos „csatározás". Harry ugyanis valahányszor magánál volt, sohasem volt hajlandó lefeküdni. Állandóan harcban állt saját magával, kényszerítve legyengült szervezetét az ébrenmaradásra. Az eddigi „rekordja" harminchat óra. Ennek leteltével legtöbbször egyszerűen már képtelennek bizonyult a virrasztásra. Ilyenkor teste már mindmohóbban megköveteli a pihenést, és sokszor kénytelen az ájulásba menekülni a fiú makacssága elől.
Harry mindezek ellenére mindegy egyes alkalommal felvette a harcot, félve, hogy ha elalszik nem ébred fel egyhamar. Ám hiába mindennemű küzdelem, legtöbbször elvesztette a csatát.
Most is másfél napi ébrenlét után kiütéssel győzött a fáradtság, ám nem sokáig. Pár óra alvás után Draco Harry végeláthatatlan sikolyaira és vergődésére ébredt.
Ha nem varázsiskola, akkor a rémálmok… Szerencsétlen fiúnak az életben nem lesz már egy nyugodt éjszakája.
Miután nagy nehezen felébresztette keserű meglepetésként érte, hogy ismételten magához tért. Abban ugyanis nem volt nagy köszönet. Hiába volt a feketehajú fiú magánál, hiába nem ugrott a torkának, ő mégis azt kívánta bárcsak inkább tartaná az ellenségének.
Harry ilyenkor ugyanis nem volt más csupáncsak egy elgyötört fiatal, aki képtelen remegésének, hisztérikus zokogásainak és kitöréseinek parancsolni.
Draco órákon keresztül próbálta nyugtatni. Fájdalmas tapasztalatai alapján tudta, ilyenkor az segít a legjobban, ha mellette marad, s a fiút védőn magához ölelve beszél hozzá.
Most is ezt tette. Három órán keresztül locsogott mindenféléről, mígnem Harry elcsendesedett és újra elaludt. Biztos volt benne, hogy életében nem hordott össze annyi sületlenséget, mint akkor éjjel, de ha szükség lenne rá, újra megtenné gondolkodás nélkül.
Draco sóhajtva tért vissza az előtte heverő jegyzetekhez, miközben lopva a faliórára pillantott. Keserűen kellett megállapítania, hogy a várt személy késik. Nem is keveset.
Morgolódását halk kopogás szakította félbe.
Emlegetett szamár – jegyezte meg magában epésen az ajtó felé menet.
– Helló, Draco! – mosolygott a fiúra melegen a küszöb túl oldalán várakozó férfi. – Bocsánat a késésért, de az előző időpontom kicsit elhúzódott.
– Kicsit, mi – mormolta magában Draco, majd hangosan hozzátette: – Fáradjon be Mr. Lupin! Minél előbb túlesünk rajta annál jobb.
– Csak nem valami fontos dolgod van? – pislogott meglepetten a férfi beinvitálva saját magát.
Draco fintorogva becsukta utána az ajtót, majd visszaült az asztalhoz.
– Nem készültem sehova – válaszolta kezébe véve az egyik dossziét. – Csak nem szeretem, ha Harry körül sertepertél.
Lupin halványan elmosolyodott. Komótosan levetkőzött, és kabátját az egyik szabad székre hajtogatta.
– Mi ez a sok papír? – nézett végig kíváncsian az asztalon. – Csak nem azok a jegyzetek, amiket Piton professzor emlegetett?
– De igen.
A férfi felütötte az egyik dosszié fedelét és érdeklődve beleolvasott.
– Minden egyes alkalommal elcsodálkozom, mennyire részletes leírás – lapozta át az iratot. – Találkoztam már számos hasonló esettel, de ez az első, hogy valaki ennyire részletekbemenően teremtsen egy világot, ráadásul olyat, ami annyira különbözik a valóságtól.
– Örülök, hogy valaki legalább szórakoztatónak találja – morogta Draco, majd egy nemtörődöm mozdulattal kivette a férfi kezéből a papírokat. – Nem siet?
– De-de – felelte szórakozottan a férfi. – Igazad van. Még három betegem vár rám ezután. Merre van Harry?
– A nappaliban – intett Draco az említett helyiség felé. – Épp bűbájtanja van – tette hozzá sóhajtva.
Lupin alig láthatóan bólintott, majd az ajtót óvatosan kinyitva belesett a szobába.
– Gyorsan megvizsgálom, aztán már sietek is tovább.
Draco vizslató tekintettel figyelte, amint a férfi átlépi a küszöböt és becsukja maga mögött az ajtót. Csak azután tette vissza az asztalra az elkobzott dossziét, miután hallotta zár kattanását.
Maga se tudta, miért viselkedik így Remus Lupinnal. A férfi eddig semmit sem tett, amivel okot adna gyanakvására.
Nem tehetett róla, egyszerűen képtelen volt kedvelni Lupint.
Harry viszont rajongott érte, mind ébren, mind álmaiban. Megfogta őt a férfi „cukrosbácsi" jelleme. Annyira émelyítően kedves volt mindenkihez, hogy az már nem természetes.
Dracónak fogalma sem volt az ilyen embert, mi késztett arra, hogy pszichológus legyen. Biztos a szegény, elesett gyerekeken való segítség gondolata. Ám ez még nem menti fel az alól a tény alól, ahogy Harryre néz. Dracónak folyton a kórházi orvosok jutottak az eszébe a férfi tekintete láttán. Ha nem Perselus ajánlotta volna őt, az életben be nem engedi a házba, annyi biztos.
Lupin igazat mondott. Negyed óra is alig telt el, mikor arcán az elmaradhatatlan mosollyal kilépett a nappaliból.
– Gondolom nem kell mondanom, mi a helyzet – csukta be maga után az ajtót.
– Nem – vakkantotta Draco. – Tökéletesen tisztában vagyok vele.
A férfi az asztalt beterítő papírok egy részét óvatosan félretolta, csakhogy helyükre egy jellegtelen papírszatyrot tegyen.
– Akkor gondolom nem ér meglepetésként a következő mondandóm se – komorodott el. – Szerintem ideje lenne elgondolkodnod rajta, hogy Harrynek jobb lenne egy olyan intézményben, ahol orvosi felügyelet alatt állhat.
Ha tekintettel ölni lehetne, Lupin valószínűleg azon nyomban holtan rogyott volna össze a szürke írisz metsző pillantásától.
Draco pár másodpercig mogorván fürkészte a férfit, majd hangjába nyugalmat erőltetve megszólalt:
– Nem záratom diliházba Harryt, bárki bármit is mond – jelentette ki ellentmondást nem tűrően. – Több mint négy hónapot töltött kórházban. Ebből egy hónap állt azon kétségbeesett próbálkozásomból, hogy kihozzam onnan. Négy hetembe, családom minden kapcsolatába, és a papírtologató bürokrácia legmélyebb bugyraiba való belemerülésbe telt, mire megszabadítottam őt a megszállott orvosok kezéből. Mindegyikük benne látta az eljövendő Nobel-díjának az esélyét – pár pillanatra elhallgatott, engedve, hogy szavai kellőképpen megülepedjenek a magát szemlátomást egyre kényelmetlenebbül érző Lupinban. – Ezekután nagyon téved, ha azt hiszi, megengedem, hogy bárki is elvigye innen… Vissza abba a pokolba, azokhoz a fanatikus barmokhoz.
Az idősebb férfi dacosan állta az elszánt pillantást, majd fáradtan felsóhajtott.
– Neked is jobb lenne, ha nem látnád minden nap, de nem fogok erősködni – jegyezte meg végül csendesen.
Gondos mozdulatokkal magára vette kabátját.
– A gyógyszerek a szatyorban vannak – intett az asztalra rakott papírzacskó felé. – Gondolom, nem kell elmondanom melyik mire való, és mikor kell beadni. Mostanra már kívülről tudhatod.
Draco nem válaszolt, csak összeszorított szájjal, némán meredt továbbra is a férfira.
– Jövő héten ilyenkor újra jövök – folytatta Lupin zavartalanul. – Ha bármi gond lenne, hívjál nyugodtan, és azonnal itt termek. Ha esetleg nem érnél el, a kórházat is hívhatod…
– Nem lesz rá szükség – morogta Draco.
A férfi némán megcsóválta a fejét, ám a szőke fiú győzelmének volt tekinthető, hogy a kioktatás nem folytatódott.
Lupin minden további udvariasságot mellőzve kitárta a bejárati ajtót, és egy kurta biccentéssel távozott.
Alig kattant a nehéz falap a férfi mögött, Draco máris dühösen felpattant a székről. Némi oda-vissza járkálás után fusztráltságát nem tudván máshol levezetni, egy ingerül mozdulattal a földre sodorta a hófehér papírszatyrot. Nem sokon múlt, hogy jó meg is tapossa azt.
Ehelyett fújtatva a bejárati ajtóra meredt.
Ezért utálja Remus Lupint.
