Béta: Csacsi
nagy köszönet Enahmának, mert az ő segítsége nélkül még mindig a "mugli szólással" kínlódnánk :) Halkan megsúgom: ez a szólás volt a fő oka, hogy két hónapot állt a fic O:)
4. fejezet
Harry letelepedett a kis kávézó előtt az utolsó fillérjéből vett kávéval. Mindjárt két óra, és már kezdett unatkozni. Azt tervezgette, hogyan juthatna hozzá a bankban tárolt pénzéhez, amíg itt van, hogy átváltson egy keveset mugli pénzre, és továbbra is tudja miből fizetni a számlákat.
- Unatkoztál? – hallotta Tom hangját a háta mögül.
Harry megfordult, és végigmérte a férfit – Igen, miért? Nem igazán van mivel foglalkozni, ha az embernek még egy Bájital könyve sincs, amibe firkálgasson, nem beszélve a tollról, amivel firkálhatna.
Tom sóhajtott és leült, szemben a fiúval. – Miért nem veszel egyet?
'Viselkedj, Potter!' nyögött fel Harry. – Majd miután meglesz az álcám.
Tom gyorsan végigmérte a fiút – Azt hiszem a sebhelyed az egyetlen, amit el kell rejteni, Harry.
- De mágikusan nem lehetséges...
Tom éles pillantást vetett a fiúra – Már próbáltad, ugye?
- Természetesen. Általában egyszerűen elkendőzöm.
A Sötét Nagyúr horkant egyet – Le a kalappal a találékonyságod előtt.
Harry eltátotta a száját.
- Mi van?
- Jól hallottam, hogy te, Tom Rowle Denem egy mugli szólást használtál?
- Fogd be, Harry.
A fiú csak nevetett.
- Azt vedd meg.
- Nem érdekel a Sötét Mágia, Tom.
- Ahhoz, hogy le tudd győzni az ellenséget, meg kell ismerned.
- Aha, szóval ezért beszélgetsz velem annyit?
- Csak vedd meg azt a könyvet, Harry. Nincs benne semmi más, csak teória, és messze nem illegális.
- Vajon miért nem illegális? – horkantott egyet a fiú, hozzácsapva a fekete borítású könyvet a többihez.
- Ebben nem fogok segíteni a Minisztériumnak.
- Kivéve, ha azért, hogy illegálissá tedd, és aztán megszeghesd a törvényt.
Tom rondán végignézte Harryt – Én nem csinálok ilyet.
- Jól van, na. Azt Lucius Malfoy intézi helyetted.
- Lucius bármit is tesz, a saját érdekében teszi, nem az enyémben. Beszélhetnénk inkább valami másról?
- Nem szeretsz Luciusról beszélni?
Tom felnyögött – Nem. Nem szeretnék veled a követőim lelkialkatáról vitatkozni itt a könyvesbolt közepén, ahol bárki kihallgathat minket.
- Félsz, hogy az Azkabanba kerülsz?
- Úgyse tudnak engem az Azkabanban tartani. Neked viszont nem sok választásod lenne. Váltsunk témát.
Harry leemelt egy könyvet a különféle átkokról és varázslatokról, amit már korábban kinézett magának és a többihez csapta. – Nevezz meg egy embert, akit nem bírsz.
Tom pislogott egyet a hirtelen témaváltásra. – Albus Dumbledore.
- Miért? Úgy értem, mindig is azt mondtad, hogy nem bírod, de miért nem bírod?
- Hát először is, én mardekáros vagyok. Ő meg elfogult.
Harry hümmentett. – Ebben igazad van. De ő valóban megpróbálja a jót látni az emberekben.
- Lehet, hogy megpróbálta valamikor velem is. De mindig is úgy tűnt, hogy gyanakszik rám.
- És igaza volt.
- Ó, nem mindig. A többi mardekáros is szeretett bajt okozni, és én sokszor csak rosszkor rossz helyen voltam.
- Akkor örülök, hogy én griffendéles vagyok. – kuncogott Harry, bosszús pillantást kiváltva ezzel Mardekár utódjából. – Még valami?
- Olyan, mintha tudna olvasni az ember gondolataiban. Az idegeimre megy.
- Az mindenkinek az idegeire megy. De ez nem jelenti azt, hogy nem bírják őt.
- Ja, és mindig megpróbál megölni.
- És soha nem sikerül neki. Az egyébként is az én dolgom.
Tom felsóhajtott. – És te Harry? Ki az, akit te ki nem állhatsz?
- Cornelius Caramel.
Tom döbbentnek látszott. – Miért?
- Mert nem ért ahhoz, amit csinál, és nem hajlandó hallgatni másokra. Mikor Dumbledore meg én azt mondtuk két éve, hogy visszatértél, úgy döntött, hogy elment az eszünk.
- Dumbledore nem éppen a józan eszéről híres, Harry, és ahogy hallottam, Rita Vitrol egész évben a te józanságodat vitatta.
- Ó igen. Tudod, az az egész sebhely-ami-összekapcsol-veled dolog. – válaszolta Harry gúnyosan.
- Persze. Fogd csak rám.
Harry felsóhajtott, és megrázta a fejét. – Mégis hogy mentsem meg a világot, Tom, ha senki nem hallgat rám? – kérdezte finoman, ahogy lassan elindult a kassza felé.
- Oké. Még valaki, akit nem bírsz? – kérdezte Harry, amikor végre elindultak a Foltozott Üst felé vacsorázni.
- Peter.
- Pettigrew? – tátotta el a száját Harry. Tom bólintott. – Nem bírod Féregfarkat, és mégis megtartod?
- Bosszantó, de hasznos is tud lenni.
- Mire? Céltáblának?
- Annak is.
- Tom...
- Harry, ő egy animágus. Méghozzá egy patkány animágus.
- Egy illegális patkány animágus.
- Még jobb.
Harry felnyögött. – Miért nem adod egyszerűen át a Minisztériumnak?
- Miért adnám át?
- Mert bosszantó, szökésben van, mindent összekever és tartozik nekem egy élettel?
- Tényleg?
- Igen.
- Erről nem tudtam...
- Igen. Megmentettem az életét, mikor Sirius és Remus seggbe akarták átkozni.
- Hogyan beszélsz?
- Fogd be, Tom.
Tom felkuncogott, ahogy elfoglalták a helyüket az asztalnál.
- Szóval, kit nem bírsz még, Harry?
- Gilderoy Lockhartot.
Tom beleprüszkölt a teájába. – Lockhart. Az a csaló, aki törölte a saját emlékezetét?
- Igen, az. Méghozzá akkor, amikor a Titkok Kamrájába igyekeztünk. Megpróbálta törölni Ron és az én emlékezetemet Ron hibás pálcájával.
- Te jó ég!
- A fejünkre omlasztotta a mennyezetet.
- És törölte a saját emlékeit?
- Aha!
- Heh. Úgyis elég hülye lett volna, hogy belenézzen a kisasszony szemébe.
- A baziliszkusz nőnemű volt?
- Eeegen.
Harry Tomra bámult. – És én ezt honnan tudtam volna!
- Próbáltad megnézni?
- Ha jól emlékszem, éppen megpróbált megölni. Nem igazán volt alkalmam rá.
- Viselkedj, viselkedj.
- Fogd be, Tom.
- Szóval most már minden nap találkozni fogunk?
- Hát nem is tudom. Még mindig érdekesebb vagy, mint Crack és Monstro.
- Binns is érdekesebb, mint Crack és Monstro.
- Nem, nem. Te csak a fiaikat ismered. A szülők sokkal rosszabbak. Egy fűszál is érdekesebb, mint az a kettő.
- És egy vízcsepp?
- Az nem érdekes, az csak idegesítő.
- Hé, érdekesebb vagyok Féregfarknál is?
- Te-te-te-természetesen, m-m-me-mester. – dadogta Tom.
Harry felnevetett. – Na, akkor ez most Féregfark volt vagy Mógus?
Tom megborzongott. – Merlinre, Mógus. Tudod, már majdhogynem el is felejtettem.
- Jó érzés, hogy emlékeztethettelek a régi szép időkre.
- Ó, te határozottan érdekesebb vagy, mint bármelyik halálfalóm, kivéve talán Luciust. Te nem félsz sértegetni engem. – döntötte el Tom.
- Hát igen, már mondtad, hogy nem fogsz megölni, és itt, nyilvános helyen még a Cruciatustól se kell tartanom. Azt hiszem tökéletes biztonságban érezhetem magam.
- Miért vagy olyan biztos benne, hogy nem öllek meg? Miért hiszed, hogy megtartom a szavam?
- Te nem Malfoy vagy.
Tom felnevetett. – Most már érdekesebb vagy Luciusnál is, Harry. Azt hiszem ő nem sértegetné magát!
Harry vigyorogva dőlt hátra.
- Holnap?
- Jó, jó.
- Kettőkor.
- Ugyanitt.
- Rendben. Akkor találkozunk, ex-kígyóképű. – intett búcsút Harry.
Tom visszafojtott egy nevetést.