A következő másfél nap nagyobb esemény nélkül telt.
Miután Perselus távozott, Draco úgy ebéd körül került elő a szalonból. Kicsit már jobban nézett ki, de még mindig nem túl nagy kedve volt a társasághoz, ezért inkább felment a szobájukba, ahol Harry ült az ágyán, és valami kviddics újságot lapozgatott. Mikor a szőke belépett az ajtón felnézett rá.
- Rendben vagy, Draco?
- A körülményekhez képest? Aha.
- Van kedved dumálni? – tette le az újságot a kezéből Harry.
- Miről? – kérdezte fáradtan Draco.
- Bármiről, ami eszedbe jut. A délelőttről, vagy Siriusról, vagy Pitonról, vagy a családi titkaidról, vagy a jövő heti kviddics meccsről, mit tudom én! Miattam az időjárást is kitárgyalhatjuk, mert rohadt meleg van mostanság.
- Mindenáron a hangomat akarod hallgatni, Potter?
- Mindenáron nem, csak ha van kedved beszélni.
- Black nagyon kihozott a sordomból – mondta végül a szőke. - Pedig megfogadtam, hogy nem fogom hagyni magam.
- Ezt én is. De látod, én is felkaptam a vizet.
- Kösz, hogy kiálltál értem.
- Ugyan. Ahogy elnéztem, meg tudod te védeni magad, csak ahhoz nagyon fel kell húzni az agyad – vigyorgott Harry.
- Nem akartam vele kiabálni.
- Igazából nem kiabáltál, csak határozottan elmondtad a véleményed. Kicsit meglepted, azt láttad, ugye? Elgondolkodott néhány dolgon.
- Black? Neki nincs mivel gondolkodni.
- Ne ítélj elhamarkodottan, Draco. Sirius jó fej, csak most… más köti le a figyelmét.
- Ja, tudom. Remélem, Lupin minél előbb magához tér, mert Black az egész házat kiborítja. Esküszöm, anyám nem hisztizett ennyit, pedig ő aztán tudja mi fán terem a hisztéria.
- Elhiszem – mondta Harry, majd óvatosan feltette a következő kérdést.
- Piton elment?
- Halottad, nem? Amúgy, muszáj volt hallgatóznod?
- Sajnálom, én nem akartam rosszat. Csak… olyan nehéz volt elképzelnem mindazt, amit róla meséltél. Sosem hittem, hogy ő tud normális emberként viselkedni.
- Te sem láttál soha az álarc mögé, ahogy senki sem. Apám sem, pedig vele régen állítólag barátok voltak. Bár… apámat ismerve, neki soha nem voltak barátai. Érdekkapcsolatai talán. Perselusnak pedig azért nem voltak barátai, mert mindenki azt hitte róla, amit te. Hogy egy érzéketlen tuskó. De nekem apám helyett apám volt, Potter, és ezt soha nem tudom neki meghálálni – egy pillanatra elhallgatott. – És amit most hallottál… az meggyőzött az igazamról?
- Talán igen. De még mindig nehezemre esik elhinni.
- Hát a te Siriusod sem erőlteti meg magát, hogy elhiggyem, amiket mondasz róla – mondta kissé morcos hangon Draco.
- Oké, igazad van, egy-egy – mosolyodott el Harry.
- Megnézhetem az újságodat? – kérdezte Draco, mivel kicsit elege volt már a nehéz témákból, főleg a reggeli összecsapás után, igy a délután hátralévő részében inkább a kviddicsről, és a repülésről beszélgettek.
Vacsorázni sem mentek le, elkerülendő a vitákat, így Mrs. Weasley hozott fel nekik némi ennivalót, miután a többiek végeztek. Evés után gyorsan megfürödtek, és ágyba bújtak.
- Remélem, ma többet tudunk aludni, mint múlt éjjel – sóhajtott Harry.
- Hát, ha nem indulsz ma éjjel is körsétára, akkor talán igen – morgolódott a szőke.
- Bocs, hogy felébresztettelek.
Draco felkönyökölt. – Te sem hiszed komolyan, hogy aludtam.
- Akkor meg mi a fenének nyafogsz?
- Miért ne? – vont vállat Draco, mire Harry hozzá vágta a kispárnáját.
Draco lehúzta a fejét, így a bomba pont elszállt felette. – Kviddicsben jobb vagy, Potter – mondta vigyorogva, majd visszadobta a párnát. – Inkább aludj!
- Te is, Draco. Jó éjt!
- Neked is! – mondta a szőke, majd ő is magára húzta a takaróját, és megpróbált aludni.
Mindkettejük legnagyobb meglepetésére hamar elaludtak, és nem is ébredtek fel egészen másnap reggelig.
~~ o ~~
Másnap a két fiú egész délelőtt nem mozdult ki a szobából, a reggelit és az ebédet is Mrs. Weasley hozta fel nekik, amiért ők roppantul hálásak voltak. Ők időközben olvasgattak, beszélgettek, vigyázva arra, hogy ne érintsenek kínos témákat.
A délután közepén azonban Harry megunta a szobafogságot, és úgy döntött, hogy kimegy körülnézni, már csak azt kifürkészni, hogy milyen a hangulat. Draco csak egy laza intéssel jelezte neki, hogy menjen csak, őt egyelőre még annyira nem érdekli a kinti hangulat, hogy kockáztassa érte lelke amúgy is eléggé ideiglenes nyugalmát.
Így Harry bólintott neki, hogy érti, és kilépet a szobából. Lement a konyhába, de mivel ott nem talált senkit, készített magának egy teát, gyorsan megitta, majd úgy döntött, hogy megnézi Remust, van-e valami változás az állapotában.
Az ajtó most is résnyire nyitva volt, így Harry belépett. Sirius most is ugyanúgy ült az ágy szélén, és Remus kezét fogta. Harry a testtartásán látta, hogy már iszonyúan fáradt, hiszen hosszú napok óta szinte semmit nem aludt, és azt a keveset is itt ülve Remus mellett. Odalépett hozzá, és a vállára tette a kezét.
- Sirius, menj, pihenj le egy kicsit. Itt maradok vele.
De a férfi megrázta a fejét. – Nem hagyom magára.
- Aludj egy órát! Ígérem, egy óra múlva felkeltelek.
- Nem megyek sehova. Főleg, amíg az a Malfoy itt van a házban.
Harry nagyot sóhajtott, és megcsóválta a fejét. – Draco nem akar semmi rosszat, Sirius. Főleg nem Remust bántani.
- Mi a fenétől vagy ebben olyan átkozottul biztos? – állt fel Sirius is az ágyról, így magasabb volt mint Harry, és szinte félelmetesen tornyosult Harry fölé. – Miért vagy olyan biztos benne, hogy nem csak azért jött ide, hogy befejezze, amit az apja nem tudott véghez vinni?
- Sirius, te nem vagy… - de aztán nem fejezte be a mondatot, hiszen igazából nem akarta megbántani a keresztapját.
- Nem vagyok normális? Mondd csak ki nyugodtan, Harry! Lehet, hogy nem vagyok normális, de még mindig normálisabb vagyok, mint hogy a barátaim életét kockáztassam azzal, hogy idehozok egy Malfoyt a házba, főleg azok után, ami történt.
- Sirius, kérlek, hidd el, hogy Draco nem akar senkit bántani!
- Nem hiszem el! És tudod, miért nem hiszem el? Mert a vérében van a gonoszság, Harry!
Egy pillanatra mindketten megálltak, hogy levegőt vegyenek, mielőtt folytatnák a vitájukat, de nem tudták, mert egy az ágy felől érkező fáradt és gyenge hang beléjük fojtotta a szót.
- Megkérhetnélek titeket, hogy az ajtón kívül folytassátok tovább az üvöltést?
- Remus! – kiáltottak fel mindketten egyszerre. Odaléptek az ágy mellé, de a férfi láthatóan nem kívánta most a társaságukat.
- Menjetek ki!
- De Remus… - próbálkozott még Harry, de az hajthatatlan volt.
- Menjetek!
Harry bólintott, és lassan kiment, de Sirius még nem mozdult. Remus borostyán szeme felé fordult, és még egyszer megszólalt. – Te is.
Sirius arcán legördült egy könnycsepp, de végül megfordult, és ő is kiment. Az ajtó előtt a falnak támaszkodott. Nem akart messzebb menni, hátha Remusnak szüksége lesz valamire. Lassan lecsúszott a fal mellett, és leült a földre. Felhúzott térdeire hajtotta a fejét, és némán folytak a könnyei.
Harry eközben a szalonba ment, hogy közölje a többiekkel, hogy Remus magához tért. Mindenki egy kicsit megkönnyebbült, de Hermionénak feltűnt, hogy Harrynek nem felhőtlen a jókedve.
- Mi történt?
- Hát Siriusszal kicsit összekaptunk… - vallotta be lehajtott fejjel a fiú – és hát Remus elzavart minket a fenébe.
- Nem csodálom – dobta le Arthur a kezéből az újságot. – Nem lehetett nagy élmény egy hét után a kiabálásotokra ébredni.
- Nem is kiabáltunk.
- Harry…
- Na jó, csak egy kicsit.
Hermione a fejét csóválva nézett a barátjára. – Fiúk… olyan idióták tudtok lenni néha! Megyek, megnézem, mit tehetek a helyzetért. – és ezzel elindult felfelé az emeletre.
Mikor odaért Sirius mellé, leguggolt hozzá egy kicsit. – Sirius… most már nem lesz semmi baj, hidd el!
- Én… fogni akartam a kezét, mikor felébred – suttogta a férfi.
- Tudom – válaszolt a lány, miközben gyengéden megsimogatta a karját. – Tudja, hogy mellette voltál, hidd el!
- Ezt nagyon elszúrtam.
- Nem, Sirius, nem lesz semmi baj! Bemegyek hozzá.
Sirius csak bólintott, és visszahajtotta a fejét a térdére.
Hermione halkan bekopogott a szobába, majd benyitott. – Bejöhetek? – kérdezte.
- Gyere csak, Hermione! – mondta halkan Remus. A lány belépett, és odasétált az ágyhoz, majd leült a szélére.
- Hogy vagy?
- Nem túl jól. De megmaradok, azt hiszem.
- Akkor jó – mosolyodott el halványan a lány. – A fiúkat nagyon kiborítottad.
- Tudom. Nem akartam, csak…
- Sirius itt ül az ajtó előtt és sír. Végig itt volt melletted, és nem engedte el a kezed. Nagyon féltett. Nem akarsz vele beszélni?
- Még egy kicsit inkább nem. Inkább mondd el nekem, Hermione, hogy mi a fene folyik itt? Úgy vettem ki a szavaikból, hogy Draco Malfoy itt van a házban.
- Igen, Harry hozta ide.
- De miért?
- Igazából… ez bonyolult. Draco azt állítja, hogy szeretné megváltoztatni az életét. Ott hagyni a múltját, a családját, minden rosszat. Szeretne új életet kezdeni, és azt hiszem, komolyan gondolja.
Remus egy kis ideig elgondolkodva nézett maga elé. – És Sirius nem bízik benne, igaz?
- Nem, főleg azok után, amit Lucius Malfoy tett veled.
- Beszélhetnék Dracóval?
- Biztos, hogy ezt akarod, Remus? – kérdezte meglepődve a lány.
- Igen.
- Rendben, szólok neki.
Mikor Hermione kilépett a szobából, Sirius felemelte a fejét.
- Dracóval szeretne beszélni – mondta halkan Hermione.
- Micsoda? – pattant fel Sirius – Na azt már nem. Bemegyek hozzá!
- Nem mész sehova! – fogta meg a karját határozottan a lány. – Már így is épp elég hülyeséget csináltatok. Itt maradsz a fenekeden. Megértetted?
- Igen – mondta egy fintorral Sirius. – De nem mozdulok innen egy tapodtad sem.
Hermione csak megforgatta a szemeit, és elindult a fiúk szobájába. Bekopogott, majd benyitott. Harry még valószínűleg lent volt a szalonban, mert csak Dracót találta itt, aki az ágyán feküdt és egy újságot bogarászott.
- Remus veled szeretne beszélni.
- Velem? – kérdezte döbbenten Draco. – Nem keversz össze valakivel?
- Jaj, gyere már, Draco, legalább te ne légy hülye, ha már minden pasi hülye a házban.
Draco egy pillanatra elmosolyodott, majd felkelt az ágyról és a lány után indult. Amikor odaértek a szoba elé, Sirius a fiú elé állt.
- A pálcádat Malfoy! – a fiú szó nélkül a zsebébe nyúlt, kivette a pálcáját, és odaadta Siriusnak. Hermione szikrázó szemekkel nézett a férfira, majd Dracóhoz fordult.
- Menj csak be!
Draco óvatosan benyitott, majd belépett. Remus lehunyt szemmel feküdt az ágyban, így nem mert beljebb lépni, hátha a férfi elaludt, és nem akarta felébreszteni. De Remus kinyitotta a szemét és ránézett.
- Gyere közelebb nyugodtan! Gyere, ülj ide mellém! – Draco bátortalanul odasétált, és leült az ágy szélére. Remus egy ideig fürkészte a fiút, majd megszólalt. – Mondd, Draco, tudtál arról, hogy apád mire készül?
- Nem, uram nem tudtam – bár a férfi már évek óta nem tanított a Roxfortban, a fiú most megint úgy tekintett rá, mint a tanárára. És most még az sem zavarta ebben, hogy a férfi vérfarkas.
- Egészen biztos?
- Igen, uram.
- Már csak egy kérdésem van, Draco… a szándékod, amivel ide jöttél közénk… tiszta?
- Igen, uram.
- Jól van, Draco, csak ennyit akartam tudni.
- Ön hisz nekem?
- Miért ne hinnék? – mikor a fiú csodálkozó szemébe nézett, látta, hogy a kijelentése némi magyarázatra szorul. – Tudod, sok példát láttam arra életemben, hogy a fiúk nagyban különbözzenek az apáktól. Erre maga Sirius a legjobb példa, csak erről időnként hajlamos elfeledkezni. És bár apád kis híján megölt… nem is tudom hány nappal ezelőtt… ez nem a te hibád, és a legkevésbé sem tehetsz róla. Majd Sirius is megérti, légy türelmes hozzá. Kicsit indulatos, de hidd el, jó szíve van. Most menj. Pihenni szeretnék egy kicsit.
Draco bólintott, lassan felállt, és kifele indult. Az ajtóból még visszanézett, látta, hogy a férfi még mindig őt nézi. – Köszönöm! – mondta neki halkan, mire Remus bólintott, és a fiú kilépett a szobából.
Tekintete azonnal a még mindig dühös Siriuséval találkozott. A férfi visszanyújtotta neki a pálcáját, mire Draco átvette, és szó nélkül otthagyta, visszament a szobájába.
Sirius egy darabig elgondolkodva nézett utána, majd összeszedte a bátorságát, bekopogott Remushoz, és benyitott. – Bejöhetek? – kérdezte bátortalanul.
A borostyánszínű szemek néhány hosszú másodpercig fürkészték, majd Remus megadta magát. – Gyere.
Sirius megkönnyebbülten belépett, odasétált az ágy mellé, és leült a szélére. Megint egy könnycsepp gördült le az arcán.
- Holdsáp, ne haragudj, hogy…
- Semmi baj, Tapmancs – szakította félbe megnyugtatóan a másikat a még mindig sápadt és gyenge férfi. - És köszönöm, hogy mellettem voltál.
A fekete hajú férfi már nem is titkolta, hogy sír. Remus megfogta a kezét.
- Tapmancs, ne sírj, most már minden rendben lesz. Tudom, hogy csak aggódtál értem, de most már rendbe jövök. Nyugodj meg!
De a férfinek még hosszú ideig hullottak a könnyei, mire kicsit meg tudott könnyebbülni.
Remus nagy nehezen felemelte a kezét, hogy letöröljön egy könnycseppet a férfi arcáról. – Jól van, Tapmancs. Most menj szépen, és aludj egyet. Tudom, hogy napok óta nem pihentél semmit. És én is elfáradtam már.
- Rendben leszel? – kérdezte még mindig a könnyein keresztül Sirius.
- Igen. Nem lesz semmi baj.
Sirius végül bólintott, felállt Remus mellől, és kiment a szobából. Most érezte csak igazán, hogy milyen végtelenül fáradt. A szobájába ment, lefeküdt, és szinte egy percen belül el is aludt. Másnap reggelig nem is került elő, de senki nem zavarta, hisz mindenki tudta, hogy milyen kimerült, és mennyire szüksége van a pihenésre.
Mikor Harry visszatért a szobájába, Dracót az ágyon fekve találta, amint bámulja a plafont.
- Hermione mondta, hogy beszéltél Remusszal. Mi volt? Mesélj!
- Kiderült, hogy Lupinnak egy zsákkal több esze van, mint a te Siriusodnak – nézett rá egy pillanatra a szőkeség.
- Ez így ebben a formában nem igaz, Draco. Remus csupán nyugodtabb, megfontoltabb, csendesebb. Mindig is az volt. Ők ketten kiegészítik egymást.
- Mire gondolsz, Potter? – kérdezte összehúzott szemmel Draco.
- Nem is tudom… talán arra, amire te – vigyorodott el Harry. – De komolyra fordítva a szót, akkor minden rendben volt Remusszal?
- Igen, ő rendes volt.
- Akkor már ötből egyre javult az arány. És csak jobb lesz.
- Legyen igazad.
- Az lesz, majd meglátod.
Draco bólintott, és a továbbiakban már általános dolgokról beszélgettek, mert tudták, hogy a mai nap már eddig is éppen elég nehéz volt.