Hamar eljött a másnap. Az a másnap, amikor csak művészkedős órák voltak. Rosette még egyszer gyorsan átfutotta az órarendet, reménykedve, hogy a rajz eltűnik onnan. Csalódottan állapította meg, hogy a rajz bizony ott virít feketén-fehéren. Nagy sóhajjal dobta bele a táskájába a rajzcuccot. Már az a gondolat sem vidította fel, hogy ma alig kellett valamit vinnie a suliba, hisz a többi órára nem kellett semmi. Ének, Tánc és Dráma, meg egyéb nyalánkságok, és persze a Rajz... Jó, jó, utolsó óra. Csak nyugodtan. - nyugtatta magát a lány, és elindult.

Az iskolába megérkezvén Rosette örömmel konstatálta, hogy mint mindig, padtársa most is előbb érkezett, mint ő.
- Szép jó reggelt! - köszönt széles mosollyal az arcán, miközben helyet foglalt.
- Szia. Készen állsz?
- Mire? - kérdezte meglepődve a lány.
- Az éneklésre.
- Már miért ne lennék?
- Mert Áron Bá' mindig meghallgatja az újonnan jötteket. Velünk is ezt csinálta még év elején. Aztán a hangod alapján beállít valahova.
- Akkor nekem most...?
- Bizony.
- Na azt már...!
- Jóóóó reggelt, gyerekek! - lépett be a terembe trallázva a tanár. - Gyorsan, gyorsan! Mindenki álljon be a helyére! És hol van az én kis... - nézett végig a termen, majd megakadt a szeme Rosetten. - tündérbogaram? Gyere, gyere gyorsan! Borsos Áron vagyok. Mit szeretnél nekünk előadni?
- Nem lehetne...
- Nem, napsugaram, nem lehetne. Gyorsan, gyorsan, kifutunk az időből!
- Most nem jut eszembe egy népdal sem... - nyekeregte a lány. Nagyon össze volt zavarodva, mert kicsit hirtelen jött ez a 'most mindenki előtt énekelsz, drágám' cucc. Bár a többiek nem igazán figyeltek, inkább egymással társalogtak, ami egy kicsit dobott Rosette túlélési esélyein.
- Ó, semmi baj, kincsem, most úgysem vagyok népdalos hangulatomban. Eleget fogom hallgatni őket egész nap. Hanem... 'Most múlik Pontosan'. Ismered?
- Sajnos nem.
- Hát a 'Fáj Még'- et?
- Sajnos azt sem.
- Add csak ide a telefonodat, cukorborsóm! - lett elege a tanárnak. A lány még jobban megilletődve ugyan, de odaadta neki. - Nyugodj meg, csak a zenéidet nézem meg. Ami rajta van az gondolom fejből meg már, de mivel új vagy még, megengedem, hogy zenével együtt énekelj. - mondta, miközben le sem vette a szemét a kijelzőről. - Gyerekek mondjatok egy számot 1 és 76 között!
- 38! - kiáltotta Deidara. Rosette megismerte a hangját, és gyilkos pillantással méregette a fiút, aki csak a vállát vonogatta mosolyogva.
- Bryan Adams... Kezdődik, csillagom! - és elindította a zenét. Hosszú, gyötrelmes másodpercek repültek el, míg végre elindult az ének. A lány lehajtott fejjel és halkan, de elkezdett énekelni:

Here I am - this is me
There's nowhere else on earth I'd rather be...

- Hangosabban, papír-zsebkendőm! És fel a fejjel!
Ha ezt túlélem, otthon bedöntök egy bödön fagyit... - gondolta magában Rosette, majd felemelte a fejét és jó hangosan folytatta tovább.

Here I am - it's just me and you
And tonight we make our dreams come true
It's a new world - it's a new start
It's alive with the beating of young hearts
It's a new day - it's a new plan
I've been waiting for you
Here I am ...

- Hát ez gyönyörű volt... - nézett a lányra meglepődve Borsos Áron, miközben a telefont kapcsolta ki. - Rögtön előre is teszlek! - felállt és Rosettet a nagy kórus elé tolta. - Sajnálom, Izabella. Megtennéd, hogy hátrébb sorolsz eggyel? Köszi, tündérkém.
Izabella szó nélkül otthagyva helyét elment és Rosette foglalta el a helyét. A nagy kórus legelső sorában, középen.
- Tessék, egy Ének-könyv. Gyerekek, csend legyen! Olyanok vagytok, mint a gyerekek... 154. oldal! Egyszer eléneklem nektek, aztán próbáljátok meg utánam!
Rosette megnyugodott, így sokkal felszabadultabban énekelt és így sokkal gyorsabban el is telt az óra. Ahogy a tanár kitette a lábát az osztályból Izabella megjelent.
- Mondd, ezt meg hogy képzelted? - üvöltötte.
- Micsodát? - kérdezte ijedten Rosette.
- Na ne játszd nekem itt a hülyét! Most loptad el a helyem, pedig fele annyira sincs jó hangod, mint nekem!
- Én nem akartam...
- Dehogynem akartad, tanárok kis kedvence! Csakhogy tudd, ezt még nagyon meg fogod bánni! - és elindult a lány felé, de célját nem érte el, mert Deidara közéjük állt.
- Állj le, Izabella. Viseld el a vereséget.
- Titeket egymásnak teremtett a sors. Mind a ketten önző, arrogáns piócák vagytok! Még nem végeztem veletek. - azzal megfordult és nagy dirrel-durral elment a helyére. A többiek csak nézték a jelenetet, majd miután látták, hogy nem lesz belőle semmi, ők is elhúzták a csíkot.
- Jól vagy? - fordult Rosettehez Deidara.
- Persze, csak nagyon megijedtem. - mondta alig hallhatóan a lány.
- Gyere, üljünk le. Mindjárt kezdődik az óra.

A Tánc és Dráma óra film nézéssel ment el, de Rosettet nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy az előbb majdnem megverték. Az egész olyan félelmetes volt és... és... remegett a keze, így karba fonta, nehogy feltűnjön valakinek. Még belegondolni is rossz volt, hogy mi történt volna, ha Deidara nem lép közbe. Rosette lopva felé pillantott és nem nagy meglepetésére a fiú rajzolgatott.
Még szünetben is ugyanazt rajzolta.
- Deidara...
- Igen?
- Hát izé... Köszönöm.
- Még mindig azon rágódsz?
- Nem vagyok hozzászokva a rajtam alkalmazott erőszakhoz és fenyegetésekhez.
- De én is megfenyegettelek.
- Hjaj, de te más vagy! Te nem akartál nekem rontani. Legalábbis eddig nem. - nézett kérdően a fiúra, aki szemforgatva visszatért a rajzához. - Megmutatod?
- Majd, ha kész lesz. És mielőtt megkérdezed, hogy mikor lesz kész, a válaszom nem tudom.
- Ennyire kiismerhető lennék?
- Nem, csak mindenre rákérdezel.
- Tényleg? - kérdezte Rosette tettetett ártatlansággal a hangjában.
- De még mennyire.

Teltek-múltak az órák és a Rajz vészesen közeledett, és végül el is érkezett.
- Sziasztok gyerekek! Üljetek le! Az újaknak Patkóm Ágnes vagyok! A mai napon a természet a téma! Jó munkát! - azzal leült a tanári asztal mögé és elkezdett olvasni. Rosette szép lassan előszedegette a rajz cuccát és a lapját bámulta. Szebbnél szebb természettel kapcsolatos kép jutott az eszébe, de a kivitelezéssel bajok voltak, ugyanis a lány egy vonalat sem volt képes meghúzni vonalzó nélkül. Még a pálcikaemberei is förtelmesek voltak. Körbenézett az osztályon, aztán vissza a lapjára. Mindenki bőszen rajzolgatott, míg az ő szeme előtt a rajzból való megbukás lebegett. Utoljára az óvodában rajzolt, mert az előző iskoláiba nem volt rajz óra, vagy ami meg volt tartva, azt is végig bohóckodták.
- Baj van? - zökkentette ki gondolatmenetéből Deidara.
- Miért kérded?
- Csak mert még el sem kezdted.
- Ó, csak annyi ötletem van, hogy nem is tudom, melyikkel kezdjem. - 'Nem, mintha el tudnám bármelyiket is.' - tette hozzá magában.
Újabb negyed óra semmittevés után Rosette már tényleg elkezdett aggódni. El kéne kezdeni... - gondolta magában és próbált valamit odarajzolni. Műve 5 perc alatt kész lett. Deidara már rég kész volt, ezért átpillantott a lány válla felett.
- Ez meg mi?
- Ez? Hát... ez aaaa... a természet lelke!
- Úgy látszik Miss Tökéletes mégsem olyan tökéletes...
- Senki nem állította, hogy tökéletes vagyok.
- Talán szükséged lenne egy kis...
- Ne is folytasd! Megoldom egyedül is! Sőt, már meg is oldottam!
- Hát azt látom. - kuncogott Deidara.
- Nevess csak...
- Jajj, ne legyél már ilyen. Nem is olyan rossz ez a... rajz. - tört ki megint nevetésben. Rosettenek ez nagyon rosszul esett. Ránézett az órára és visszatért a csodás műhöz. - Na mi van? Most megsértődtél?
- Nem. Minden rendben.
- Még meg lehet menteni. Csak kéne még ide egy kis ilyen... meg egy kis ilyen... - rajzolgatott bele. A lány csodálattal figyelte, amint pacájából tűrhető firkálmányt kreálnak. - és kész is! Nem lett túl tökéletes, de csodát nem tudok tenni.
- Pedig az én rajzomhoz képest ez nagyon szép.
- Ez a te rajzod, csak fel lett javítva.
- Köszi... - állt fel Rosette és kivitte a rajzát. Előbbi rosszkedvét a boldogság váltotta fel. Padjához visszatérvén Deidara szólt neki, hogy most vele megy haza, mert apukája nem ér rá.

Művészünk éppen az ellenkező irányban lakott, mint Rosette és az út is többszöröse volt annak, amit meg szokott tenni. Így a lány kihasználta az időt és kérdések tömkelegét zúdította Deidarára. Persze jobbnak látta a család témát kihagyni, hiszen most biztos feszült a hangulat.
- Száraz a levegő. - jegyezte meg Rosette, mikor leszálltak a buszról.
- Az baj?
- Nem tudom... csak szóvá tettem.
- Aham, mit csinálunk ma?
- Úgy gondoltam, hogy angolozunk egy kicsit.
- Ehhh, ne már!
- Nem nyitok vitát! Hidd el, nem lesz olyan rossz...
- Ülni a könyv felett és szavakat magolni? Már hogyne lenne rossz?
- Ki mondta, hogy könyvből magolod? - kérdezte mosolyogva Rosette.
- Inkább meg sem kérdezem. - mosolygott vissza rá Deidara.

Ez az idilli hangulat csupán Deidaráék házág tartott, ahogy Rosette egy nem éppen nyugodt estének volt részese...

Sajnálom, hogy sokat kellett rá várni. Remélem, majd kárpótol valamennyire eme fejezet és nem lett annyira gáz.