4. fejezet

Jane

- Gyere csak! - fordultam el az ablaktól, amikor Alec kopogtatott az ajtómon. Nem mozdultam el onnan, mióta Felix eltakarította a vacsorám maradékát. Az emberi vér és félelem szaga még mindig áthatotta a szobámat. Ki kellett volna szellőztetnem! Jóllakottan már émelyített ez a bűz!

- Szia, nővérkém! - lépett be Alec, és egy széles mosoly kíséretében körbe puszilt. Máris egy fokkal kevésbé voltam feszült, ahogy megérintett.
- Szia! - viszonoztam a mosolyát.
- Ráérsz? Aro szeretne velünk beszélni, de azt mondta, együnk nyugodtan...
- Már befejeztem! - szakítottam félbe, és már oda is léptem a tükör elé, hogy ellenőrizzem a kinézetemet. - Mehetünk!
- Rendben, a könyvtárban vár minket – csóválta meg alig észrevehetően a fejét. Nem is kellett mondania semmit, anélkül is tudtam, hogy mit gondol. Túlságosan komolyan veszem az apró részleteket, és mindig mindent tökéletesen akarok csinálni. De nem sérthetem meg a mestert azzal, hogy rendezetlen külsővel jelenek meg előtte!

Az egyik elhagyott folyosón haladtunk a könyvtár felé. Zavart a még mindig bennem rejlő feszültség, nem akartam, hogy a mester gyöngének lásson! Olyannak, akit egy egyszerű halandó képes kibillenteni az egyensúlyából. De eddig még soha senki nem állt ellen a képességemnek! Vajon mennyire csalódott bennem Aro? Annyira el volt ragadtatva Bellától! Alice-ről nem is beszélve! Pedig hiába vannak ezek a figyelemre méltó képességeik, ha úgy sincs gyomruk kihasználni őket!

- "Szeretem a beteg rózsákat... "– futott át az agyamon.
- Bánt valami? - fogta meg a karom finoman Alec, és el sem engedte, míg meg nem álltam.
- Tessék? - néztem rá meglepetten.
- A vers! - mosolyodott el a testvérem. - Akkor mondogatod, ha valami bánt..
- … és ha jó kedvem van, vagy csak eszembe jut – ellenkeztem vele. Ezek szerint megint kimondtam hangosan. A jövőben jobban oda kell figyelnem, nehogy mások előtt is előforduljon! Kényszerítettem magam, hogy ne szorítsam ökölbe a kezem.

Indultam is volna tovább, nehogy elkéssünk, de Alec nem engedett, és várakozás teljesen fürkészte az arcomat. Amire én önkéntelenül is összeszorítottam a számat, mintha ezzel megakadályozhattam volna, hogy kiszedje belőlem rosszkedvem okát.

- Ki vele, nővérkém! Ismerlek már! - fogta meg a vállamat vigasztalóan.
- Nincs semmi baj!... Csak zavar egy kicsit, ami történt – préseltem ki a szavakat, és folyosó egyik kanyarulatában megtelepedett pókokra meredtem.
- Kicsit? - hitetlenkedett Alec. Néha jó lett volna, ha egy kicsit kevésbé van rám hangolódva, és nem tudja nyomon követni szinte minden rezdülésem. - Nincs semmi baj! - ölelt végül magához, amit némi vonakodás után hagytam. Én vagyok az idősebb nekem kellene vigasztalnom és védelmeznem őt, nem fordítva!
- Meglátod megtaláljuk a módját, hogy megfizessünk neki – simogatta a hátam bátorítólag. - Ahogyan annak az albínónak is, aki vissza tudta fordítani ránk a képességeinket.

Igen! - az emlék halvány mosolyt csalt az arcomra. - Mi ketten együtt legyőzhetetlenek vagyunk! Nem lesz semmi baj! A mester majd csak talál valami ürügyet, hogy megsemmisíthessük a Cullen klánt! És vele együtt Bella Swan kisasszonyt is! Majd gondoskodom róla! Talán éppen azért hívatott most is! - ébredt bennem némi remény, és máris könnyebb szívvel, hagytam, hogy Alec a könyvtár felé vezessen. Csak az ajtó előtt vontam ki a kezem az övéből.

- Lépjetek be! - mosolygott ránk a klán vezér. Éppen egy nagyon régi kódex restaurálásával volt elfoglalva. Annyira elmerült a feladatban, hogy azt sem vette észre, hogy valami vegyszerrel összekente az arcát.
- Szabad? - fogtam meg egy rongyot, hogy letöröljem a foltot.
- Mindig mondtam, hogy igazi angyal vagy, Jane – adott egy futó csókot a kezemre, amikor befejeztem a tisztogatást. Ha képes lettem volna, most fülig pirulok. Gyorsan leültem Alec mellé, hogy leplezzem zavarom.
- Azért hívtalak ide benneteket, mert szeretném, ha utána járnátok valaminek. Az elbűvölő Alice emlékei között egy felettébb érdekes dologra bukkantam – kezdett bele a magyarázatba Aro, az arckifejezése láthatóan izgatott lett. - A klánjuk szomszédságában él egy indián törzs, aminek a tagjai képesek farkassá válni. Sajnos a kisasszony még nem látta őket az átváltozott formájukban, így nem egyértelmű számomra, hogy mit jelent ez a képességük. Ha tényleg vérfarkasok, ahogyan gyanítom, akkor végezni kellene velük. Az összessel. Ha esetleg valami mások, akkor hozzatok nekem legalább egy élő példányt. Lehet több is, ha úgy ítélitek meg, hogy magányosan nem lehet őket tartani. Meg úgy általánosságban tudjatok meg minél többet róluk. A Cullen klánt ne háborgassátok egyenlőre, az sem baj, ha nem tudnak a látogatásotokról – mosolygott ránk. - Vigyétek magatokkal Felix-t és Demetrit is, és szóljatok, ha további erősítésre van szükségetek.
- Ahogy kívánod – válaszolt Alec helyettem is, nekem már csak bólintanom kellett, így némileg leplezni tudtam a csalódásomat.
- Még valami! Alice emlékei szerint átható ázott kutya szaguk van. Szerintem nem okoz gondot a nyomukra bukkanni – jegyezte meg vidáman Aro. - Induljatok, amikor összekészültetek!
- Természetesen – feleltem, és már alig vártam, hogy eleget tehessek a parancsainak.
- És nyugodj meg, angyalkám! - szólt utánam a klán vezér. - Lesz még bőven alkalmad bosszút állni. Légy egy kis türelemmel.
- Igen – jöttem még inkább zavarba, hogy ennyire átlátszóak a reakcióm. Nem! Az előbb megérintette a kezem, azért tudja, hogy mi bánt engem. Megkönnyebbülten vetettem bele magam az előkészületekbe, ami olyan összeszokott csapatnál, mint a miénk nem tartott sokáig. Néhány óra múlva már a klán repülőgépén ültünk. Igyekeztem beletemetkezni a kedvenc verses kötetembe, hogy ne kelljen a többiek csevegését hallgatnom. Teljesen felvillanyozta őket a harc és a vadászat lehetősége. Főleg, hogy egy eddig ismeretlen ellenféllel állunk szemben. Én nem igazán hittem benne, hogy bármi komolyan ellen tudna állni négyünknek.

Felix-et más is izgalomban tartotta, és nem átallott hangot is adni neki, hogy mennyire el van ragadtatva Bella Swan kisasszonytól!

- Milyen kár, hogy nem lesz alkalmad találkozni vele... - jegyeztem meg, mire az arcára fagyott a jókedve.
- Hogyhogy? - kérdezte felháborodva.
- Aro kifejezett kérése volt, hogy hagyjuk a Cullen klánt békén, és csak farkasokat keressük meg. Szóval jobban teszed, ha uralkodsz magadon! - néztem rá fenyegetően.

Nem szerettem volna, ha bármiféle kétsége marad azt illetően, milyen szívesen gondoskodom róla, hogy megbánja az esetleges engedetlenségét. A tekintetéből ítélve megértette, hogy milyen hatékonyan tudnám lehűteni szerelmi hevületét. Helyes! Most már nyugodtan visszatérhettem a vers olvasáshoz.

Chymerea

A vers idézet Ady Endre A halál rokona című verséből származik.