.
.
.
Booth nem veszítette szem elől Dr. Brennan-t, aki láthatóan nem találta a helyét. Körülötte az FBI egyéb helyszínelői járkáltak jobbra-balra, és néhány újságíró is megjelent a kordonnál; Temperance pedig csak vágyakozva tekintgethetett a Jeffersonian munkatársai felé, mert tartotta annyira barátjának Hodgins-t, hogy figyelembe vette kérését.
Mikor Booth talpa alatt, tőle alig két méterre megroppant egy gally, a nő alig észrevehetően megrezzent és a férfi felé fordult. A hirtelen mozdulattól szája sarka megrándult, de aztán összeszedte magát és várakozásteljesen az ügynökre nézett.
Booth védekezően maga elé emelte a kezét:
- Nyugi, én a jófiúkkal vagyok. FBI, ha még emlékszik...
- Még mindig nem tudok többet mondani annál, mint amit már közöltem – csodálkozott rá a nő, ügyet sem vetve a tréfára. - A laboromra van hozzá szükségem.
- Megijedt – állapította meg Booth, kis kárörömmel a hangjában.
- Igen – válaszolta készségesen Dr. Brennan. - Nem láttam, hogy jön.
Booth-t váratlanul érte a beismerés. Arra számított, hogy a nő tagadni fog, csak hogy a keménysége látszatán csorba ne essék. Zavartan megigazította magán a kabátját, majd egy keskeny ösvény felé intett a fejével:
- Van arra valami, ami talán tetszene magának.
Temperance szemeiben érdeklődés csillant:
- Talált még egy csontvázat?
Booth meghökkenve ránézett, aztán nevetésben tört ki:
- Nem, azt nem... Hogy magát semmi más nem tudja lázba hozni! - hirtelen elhallgatott és a nő felé hajolt:
- Magának nem is szürkék a szemei – csúszott ki a száján -, hanem zöld... és kék. Mint az óceán.
Dr. Brennan elbámult egy pillanatra, majd így szólt:
- Az óceán nem kék.
- He? - nézett egy nagyot Seeley.
- Az óceán nem kék – ismételte meg a nő, kicsit hangosabban és jobban artikulálva. - Az óceánban nagyon nagy a víz mennyisége, emiatt a beeső fény máshogy törik meg. És mivel a víz a vörös fény elnyelésére sokkal jobban képes,...
- Ezt... ezt nem hiszem el... - csóválta a fejét Booth.
- Pedig így van – bólintott határozottan a nő, és folytatta volna, ha a férfi a szavába nem vág:
- Tudja, mit? Magának tényleg kikapcsolódásra van szüksége!
Dr. Brennan még egy ideig szótlanul mustrálta, aztán megszólalt:
- Szóval, ott fent? - nézett az említett ösvény felé.
- Igen. Pár méternyi kicsit meredek, de nem vészes. Majd... majd hívom, ha szükség lesz magára – azzal elfordult, a nőnek lehetőséget sem adva az ellenkezésre. Ám mikor néhány perc múlva visszanézett, Temperance-t már nem látta előbbi helyén. Elégedetten megcsóválta a fejét: úgy látszik, Dr. Brennan-re mégis lehet valahogyan hatni...
.
.
.
.
.
Eredetileg ez csak az első fele lett volna ennek a fejezetnek, de mivel már olyan régen írtam, hát gondoltam, nem húzom tovább az olvasóim idegeit... Nagyon várom az újabb kritikákat! Légyszi, kattintsatok itt lent erre a kis zöld négyzetre, és írjátok meg, hogy tetszik! Köszi!
.