Samnek, mielőtt elfogta volna a rátörő hányinger, volt egy fél másodpercnyi ideje ránézni az órára, ami hajnali negyed hatot mutatott. Már csak negyed órája volt, míg a reggel érkezők elkezdenek szállingózni, így minden rosszulléte ellenére megpróbált visszalopakodni a gyengélkedőre.

- Carter alezredes! Mondja, merre kirándult? – mordult rá az ügyeletes ápoló a gyengélkedőn.

- Csak a mosdóban voltam – nézett rá kimérten a nő.

- Elég hosszan. És egyenruhában… ezt jelentenem kell!

- Ha örömet okoz magának, hogy még a végén jól meghurcoltat egy beteg embert, ám tegye – vont vállat Sam, majd lassan átöltözött, kipakolta a fiókjába a Malektól kapott gyógyszereket, elfeküdt az ágyán, és mivel a végletekig kimerült volt, hamarosan el is aludt.

Mikor Sam legközelebb felébredt, Janet az ágya végénél állt, és karba tett kézzel, szigorúan nézett rá.

- Sam, megkérdezhetem, mi van a fiókodban?

- Ha nem lennénk sok éve barátok, Janet – nézett rá bosszúsan Sam -, akkor most azt mondanám, hogy semmi közöd hozzá.

- Ha nem lennénk sok éve barátok, Sam – lépett közelebb a doktornő –, akkor már rég elvittem volna, és kiöntöm a lefolyóba.

- Tudod mit? – ült fel Sam, kivette az üvegcséket a fiókból, és a szomszéd ágyra dobta. – Azt csinálsz vele, amit akarsz! – mondta, majd befordult a fal felé, és magára húzta a takarót.

- Sam… - ült le mellé Janet. – Áruld el, hogy mi ez?

- Fájdalomcsillapító.

- Honnan van?

- Mit számít? Többet segít, mint bármi, amit eddig tőled kaptam – mondta morcosan a nő, csak akkor gondolta meg magát, mikor Janet szó nélkül felállt mellőle. Akkor megfordult. – Janet! Ne haragudj! – nyújtotta felé a kezét, amit a doktornő egy sóhajjal megfogott, és visszaült mellé. – Tudod… zűrös éjszakám volt. Rohadt fáradt vagyok, és rohadtul hányingerem van. Aludni szeretnék.

- Legalább azt áruld el, hol jártál!

- A tok'ráknál.

- De…

- Janet! Szerinted még így néznék ki, ha lenne bennem egy szimbióta?

- Nem – húzta el a száját a nő.

- Na látod. Odamentem, kaptam pár üveget ebből a löttyből, és most itt vagyok. Ennyi. Ha akarod, annak mondod el, akinek akarod, már nem számít.

- Sam, ne mondd ezt! – mondta szigorúan Janet. – Pihenj egy kicsit, utána biztos jobb kedved lesz.

- Igen, biztos – húzta el a száját a beteg, majd visszafordult a fal felé. Janet még óvatosan betakarta, visszapakolta az üvegeit a fiókba, és hagyta pihenni.

Sam órákkal később arra ébredt fel újra, hogy valaki óvatosan leült az ágya szélére. Nem volt túl sok kedve Janet további zsörtölődését hallgatni, így csak lassan nyitotta ki a szemét. Legnagyobb megkönnyebbülésére azonban nem a doktornő, hanem Daniel ült mellette.

- Szia – mosolygott rá a férfi.

- Helló – mosolyodott el Sam is. Ahogy kipihente magát, egy kicsit a hányingere is enyhült. - Mi járatban?

- Hoztam pár megoldásra váró technikai problémát.

- Hallgatlak.

- Ugyan Sam - csóválta meg a fejét Daniel.

- Miért? Legalább addig nem máson gondolkodnék. De akkor minek köszönhetem a látogatást?

- Janet elmondta, merre jártál – mondta a férfi, de mikor látta, hogy Sam kezdi felhúzni magát, gyengéden megfogta a kezét. – Nyugi, csak nekem. Nem akarsz beszélgetni róla?

- Csak egy hülye ötlet volt – tűnődött el Sam, és saját maga is elképedt az ötlete abszurditásán.

- Tok'ra akartál lenni?

- És mindezt úgy, hogy én szabjam a feltételeket – nevette el magát nem túl vidáman Sam.

- Ezt nem értem.

- Nem is számít, Daniel – mosolygott rá Sam.

- Miért? Amíg elmeséled sem máson gondolkodsz. Szóval? Mit terveztél? Ide akartál csábítani egy szimbiótát? Rávenni, hogy jöjjön el veled a Földre?

- Látod ez a verzió eszembe sem jutott – tűnődött el Sam. - Az én ötletemnél már csak ez okozott volna nagyobb felzúdulást. Így legalább még a saját lábamon hagytam el a bázist, és nem úgy dobtak ki.

- Akkor elképzelni sem tudom, mit akarhattál – próbálta kiugrasztani a nyulat a bokorból Daniel.

- Egy baromi egyszerű kérésem lett volna. Egy bizonyos szimbiótával szerettem volna egyesülni.

- És ezzel mi bajuk volt?

- Az, hogy hülyék, csökönyösek, és meg vannak győződve róla, hogy csak az ő felsőbbrendű véleményük lehet a helyes.

- De most nekik nem mindegy, hogy kivel egyesülsz?

- Mint a mellékelt ábra mutatja, nem.

- Érdekes… És ki lett volna a szerencsés kiválasztott?

- Nem ismered. Igazából… én sem ismerem. A neve Syrah.

- És honnan jött az ötlet?

- Tudod… ő… Malek kedvese. És már majdnem húsz éve sztázisban van.

- Az szörnyű lehet. Te… kedveled Maleket, igaz?

- Kiváló tudós, és nagyon jó parancsnok.

- Igen, és biztos jó pasi is.

- Daniel, ő egy tok'ra.

- Igen, de van egy gazdateste, egy hús-vér férfi. Szóval?

- Ha jobban belegondolok…

- Igen?

- Jó, igazad van… lehet, hogy tetszik.

- Ez izgalmasan hangzik. Mesélsz még róla?

- Malekről?

- Hé, fiatalok, mi ez a nagy vidámság? – lépett be hozzájuk Janet.

- Semmi, csak Sam legféltettebb titkait fürkészem ki éppen.

- Ó, akkor én is maradok – nevetett a doktornő. – Nekem is mondasz egy titkot?

- Amennyit csak akarsz – mosolygott Sam is. – Mit szeretnél tudni?

- Ha jól hallottam, a pasikról beszélgettetek. Elárulod, ki volt a legjobb pasi, akivel a galaxisban találkoztál?

- Erre két esélyest tudok – szállt be az ugratásba Daniel is.

- Csak? – sandított rá Sam. – Hova tetted időnként a szemed, Daniel?

- Lemaradtam valamiről?

- Á, dehogy.

- Szóval?

- Jó, legyen kettő – vont vállat Sam. – Akkor… Narim és Martouf holtversenyben.

- Nekem Narim jobban bejött – emlékezett vissza a doktornő.

- És neked? – kérdezte nevetve Sam Danielt.

- Most erre mit mondjak? – nevetett Daniel is.

- Inkább áruld el, hogy ki volt a legszebb nő, akivel találkoztál!

- A feleségem – sütötte le a szemét Daniel, ahogy a régi dolgok eszébe jutottak, de Sam nem hagyta, hogy elsüllyedjen az emlékekbe.

- És utána?

- Nem tudom. Tényleg. Sok szép nőt láttam szerte a galaxisban, de… úgy igazán egy sem fogott meg.

- Reménytelen vagy, Daniel – legyintett Sam.

- És erre csak most jöttél rá?

- Nem, nem csak most jöttem rá.

- Sam – nézett rá viszonylag elkomolyodva Janet. – Szólhattál volna, hogy mire készülsz. Nekem, vagy Danielnek…

- Hülyének néztetek volna. És amúgy is… csak bajba kevertelek volna titeket, ha kiderül. Így csak szegény Waltert rántom magammal, ha lebukok. Pedig őt sem szeretném. A legkevésbé sem érdemli meg.

- Nem néztünk volna hülyének – biztosította Daniel.

- Bár lehet, hogy elbeszélgettünk volna a fejeddel – tűnődött el Janet. – De bevallom… ha nehéz szívvel is, de végül utadra engedtelek volna.

- Hát, ez nem túl bíztató – húzta el a száját Sam, de mikor a doktornő lehajtotta a fejét, sóhajtott. – Ne! Nem te tehetsz róla, hogy eddig tart a földi tudomány. Még a tok'rák sem próbálkoznak máshogy gyógyítani az ilyen nyavalyákat, mint az egyesülés útján.

- Nem is lennének képesek rá? – kérdezte Daniel.

- Nem tudom. És őszintén szólva a történtek után annyira nem is érdekel.

- És nincs más, aki segíthetne? – reménykedett Janet.

- Aki segíthetett volna, már nincs itt. A tollanok, az asgardok…

- Az ősök – tette hozzá Daniel.

- Hagyj engem békén velük Daniel!

- Miért? Lehet, hogy két hét alatt kirúgatod magad, de talán egészségesen dobnának ki.

- Igen, valahol a galaxis másik felében, úgy, hogy azt sem tudom, ki vagyok. Kösz... Határozottan jó kilátások. Amúgy tényleg azt hiszed… hogy Oma barátnőd nem jönne rá… ha erre játszanánk?

- Verték már át ennél sokkal csúnyábban is – fintorgott Daniel. – Nem is hinnéd. De ha nem akarod, nem erőszak. És most pihenned kellene. Alaposan kifárasztottunk.

- Igen, alszom egy kicsit – mosolygott rá Sam. – Később visszajössz?

- Persze – bólintott rá Daniel, aztán a doktornővel kisétáltak.

- Hogy van? – kérdezte Daniel Janettől.

- Nem jól. És beleőrülök, hogy nem tehetek semmit. Nyomom bele a temérdek gyógyszert, itt a rengeteg kezelés, és látom, hogy nem használ. A vérképe napról napra romlik.

- És nincs valami más?

- Végig próbáltuk az egész palettát. Már Hayes professzornak sincs semmi ötlete. És a legrosszabb, hogy minden, amivel még próbálkozunk, csak módszeresen legyengíti a szervezetét. Néha azt hiszem, többet árt, mint használ.

- Ez annyira kegyetlen a sorstól… hogy pont ő… - hajtotta le a fejét Daniel. - És a legrosszabb, hogy… aki tényleg segíthetne… Narim vagy Thor, vagy bárki… hogy ilyenkor soha nincs itt senki az átkozottul fejlett civilizációkból. Amikor igazán baj van, akkor mindig egyedül vagyunk.

- Gondolja, Daniel, hogy egy ember sorsa számukra is akkora katasztrófa, mint nekünk? – nézett rá kételkedve Janet.

- Hetek óta gondolkodom azon, hogy hol találhatnék segítséget – ismerte be Daniel. – De az a szörnyű, hogy a világoknak, amiket felfedezünk, a kilencven százaléka fejletlenebb… sokkal fejletlenebb, mint mi. Nekik inkább a mi segítségünkre lenne szükségük, nem hogy ők segítsenek nekünk.

- Akkor nem marad más, csak a tok'ra.

- És mégis, mit csináljak velük?

- Fogalmam sincs. A tok'rák makacsok és önfejűek, de Sam legalább ugyanannyira.

- És itt a kör bezárul. Most megyek én is. Holnap benézek.

- Rendben – bólintott rá Janet, és csak nézte, ahogy Daniel elsétál.

~~ o ~~

- Janet, mi a baj? – lépett be Daniel három héttel később a gyengélkedőre. – Teal'c mondta, hogy keresett.

- Daniel… nagyon gyorsan ki kellene találnunk valamit – nézett kétségbeesve a doktornő a férfira. – Nagyon-nagyon gyorsan.

- Ennyire rossz a helyzet? – roskadt le mellé Daniel.

- Ennyire.

- Beszélek Malekkel – csóválta meg a fejét a férfi. – Napok óta ez jár a fejemben. Bár nem tudom, mit tehetne.

- Azért próbálja meg!

- Megyek – állt fel határozottan Daniel, és miután némi rimánkodás árán kapott engedélyt, útnak indult a tok'ra bázisra.

Mikor kilépett a kapun, gyanakodva körülnézett, aztán ahogy az őrség körbefogta, megtorpant.

- Dr. Daniel Jackson vagyok a Földről. Malekkel szeretnék beszélni – mondta óvatosan.

- Már úton van – válaszolt kimérten az egyik tok'ra, így Daniel türelmesen várt, míg a parancsnok megérkezik.

- Dr. Daniel Jackson vagyok a Földről – mutatkozott be Maleknek is, mikor megérkezett.

- Tudom, hogy ki maga, Dr. Jackson – biccentett üdvözlésképpen a parancsnok. – Bár személyesen még nem találkoztunk, hallottam már magáról. Mit tehetek önért?

- Beszélhetnénk négyszemközt?

- Hogyne – bólintott rá Malek, majd jelezte Danielnek, merre induljon, és elindultak be a fák közé. – Hallgatom – nézett Danielre, mikor már jócskán hallótávolságon kívülre értek a többiektől.

- Carter alezredes nagyon beteg – sandított Daniel a tok'rára, de semmit nem tudott leolvasni az arcáról. – Dr. Fraiser szerint napjai lehetnek hátra. Talán egy hét.

- Megmondtam, hogy nem fog visszajönni – csóválta meg a fejét Malek, és Daniel ezúttal némi dühöt látott villanni a szemében. – Nem hitték el nekem. Tudtam, hogy nem fogja meggondolni magát, de nem hitték el.

- Kik?

- A bizottság, ami arról dönt, hogy melyik szimbióta kapjon új gazdatestet.

- De hát maga a parancsnok, nem? – nézett rá értetlenül Daniel. - Azt hittem…

- Mint parancsnoknak jogom van elkészíteni az őrség beosztását, és továbbítani a visszaérkező ügynökeim jelentését a Nagytanácsnak – vágott közbe bosszúsan Malek, de Daniel épp ezért nyugalmat erőltetett magára. Tudta, hogy semmi értelme nem lenne, ha ők ketten most egymás torkának ugranának, legfeljebb az utolsó esélyt is elszúrná, hogy segítsen Samnek.

- Malek, engem mélységesen hidegen hagy a tok'ra hierarchia. Nem azért jöttem, hogy ezen vitatkozzunk. Szeretnék Samnek segíteni.

- Ha hiszi, ha nem, én is szerettem volna – mondta a parancsnok szintén egy kicsit lehiggadva, és épp ott, ahol néhány héttel korábban Sammel is, letelepedtek a földre.

- Nem tehet még valamit?

- Ha Samantha nem gondolja meg magát, sajnos nem. Ő ragaszkodik Syrah-hoz, a bizottság pedig mást akar.

- De honnan jött ez az ötlet?

- Bárcsak tudnám. Már úgy jött ide, hogy ezt eltökélte, de semmi épeszű magyarázatot nem tudott adni rá. Pedig százszor megkérdeztem magam is.

- Maga mesélt neki Syrah-ról?

- Én csak megemlítettem neki, hogy a párom már jó ideje sztázisban van. Nem hittem… hogy ez ilyen mély nyomot hagyott benne. És higgye el Dr. Jackson, minden személyes ambícióm ellenére próbáltam Samanthát lebeszélni a döntéséről. Fontos nekem a párom, de annyira nem vagyok önző, hogy a jelen helyzetben inkább halálra ítéljem Samanthát.

- Elhiszem – sóhajtott Daniel. – Csak… nem tudom, mit tegyek.

- Próbálja meg lebeszélni róla! A szimbióta, akivel egyesülnie kellene, jó ügynököm, és jó barátom. Nem bánná meg. És sokat tudna segíteni.

- Ez szép és jó, Malek, de szerintem kevés, hogy meggyőzze Samet. Nem beszélne vele még egyszer?

- Nem tudom, mit mondhatnék, Dr. Jackson, amit eddig még nem mondtam. És pont tőlem eléggé valószínűtlen ez az egész. Talán épp azért nem vesz komolyan, mert tudja, hogy meggyőződésem ellenére kérem tőle, hogy gondolja meg magát.

- Hát, ha úgy kéri, hogy maga sem gondolja komolyan, akkor persze, hogy nem fogja komolyan venni magát.

- Őszintén, Dr. Jackson, maga mit tenne a helyemben?

- Nem tudom, Malek, tudom, hogy nincs könnyű helyzetben. De ha Sam meghal, maga duplán rosszul jár. Sem a párja, sem az embere nem juthat gazdatesthez.

- Én ezt értem, Dr. Jackson, de az egyik variációnál a bizottság, a másiknál maga Samantha áll az utamba. És mindkettő olyan, mintha egy sziklafalnak akarnék menni.

- És nem lehetne valahogy… kijátszani a bizottságot?

- Mire gondol?

- Mit tudom én! – rázta meg a fejét bosszúsan Daniel. – Maga itt a fejlettebb civilizáció, találja ki! Csempésszük ki a barátnőjét valahogy, és ha már egyesült Sammel, úgysem tehetnek semmit.

- Ismeri maga a tok'ra bázis biztonsági rendszerét? – kérdezte Malek. – Esélytelen lenne kijutnunk. Arról nem is beszélve, hogy ha lebuknánk… az senkinek nem lenne jó.

- Mégis mi történhetne? Leváltják a parancsnoki rangjáról? Nagy kaland – vált kissé gúnyossá Daniel hangja.

- Átkozottul nem érdekel a rangom, Dr. Jackson! – kapta fel a vizet Malek is. – Ezernyolcszáz évig tökéletesen jól megvoltam nélküle! De ha lebukunk, nem csak engem büntetnek meg hanem Syrah-t is, aki a legkevésbé tehetne az egészről. És ezt nem hagyom, még ha magának nem tetszik, akkor sem!

- Jól van, higgadjon már le! Akkor segítsen kitalálni valami mást!

- Beszélek Samanthával – adta meg magát végül Malek. – De nem tudom, mi jelenthetne megoldást, Dr. Jackson.

- A lényeg, hogy tegyük meg, ami módunkban áll. Mehetünk?

- Át kell adnom addig valakinek a bázist. Várjon meg a kapunál!

- Lélekemelő lesz megint négy rám szegeződő fegyverrel várakozni.

- Senki nem fogja bántani – csóválta meg a fejét Malek. – Menjünk! – álltak fel.

Daniel a kapunál egy negyed óráig várakozott. Közben magán érezte a tok'rák gyanakvó pillantását, de mivel nem jöttek elő, így nézelődött, míg Malek visszaért, és aktiválták a kaput, és átléptek rajta.

- Malek, kérem, próbáljon türelmes lenni – szólt oda Daniel a tok'rának, mikor odaát elhallgatott a sziréna hangja, és Malek gyanakodva végignézett a rájuk szegeződő fegyvereken.

- Próbálok – villant rá a tok'ra szeme. – De hálás lennék, ha a lényegre térhetnénk.

- Persze, menjünk! – indult el Daniel, Malek pedig követte a gyengélkedőre, ahol valamivel békésebb volt a hangulat.

- Janet, mi a helyzet? – lépett oda Daniel a doktornőhöz, de az csak sóhajtott.

- Semmi jó. Malek – fordult végül a tok'rához -, nem tud valahogy segíteni?

- Csak egy szimbióta tudná meggyógyítani, ha ő is akarná.

- De hát akarja, a jó Isten áldja meg! – csóválta a fejét Daniel, miközben fojtott hangon bosszankodott, nehogy Sam is meghallja.

- Beszélek vele – mondta inkább a tok'ra, mert ez alkalommal neki nem volt kedve belemenni egy parttalan vitába.

- Jöjjön! – hívta Janet hátra, a gyengélkedő függönnyel leválasztott részébe, de mielőtt beléptek volna, Malek megtorpant.

- Négyszemközt beszélnék Carter alezredessel, ha lehet – nézett Janetre, mire az némi töprengés után rábólintott.

Malek végül belépett, de egy percig csak nézte, ahogy a nő alszik. Sápadt volt, és nagyon sovány. Malek még mindig nem értette az álláspontját, és bár valóban hajlott volna a dologra, amit Sam a fejébe vett, magában belátta, hogy Danielnek igaza van. Ha mindannyian tovább makacskodnak, akkor mindenki rosszul jár, leginkább Samantha. Végül közelebb lépett hozzá, és megsimogatta a kezét. Mikor a nő felnézett és meglátta, nagyon meglepődött, de aztán halványan elmosolyodott.

- Helló! – köszönt suttogva. – Micsoda… meglepetés… Hogy kerülsz ide? – kérdezte észre sem véve, hogy letegezte a másikat.

- Remek védőügyvéded van – viszonozta a gesztust a tok'ra is.

- Nem… ülsz ide… mellém? Kicsit… kényelmetlen olyan… magasra nézni – kérte Sam, mire Malek óvatosan letelepedett az ágy szélére. – szóval… Daniel rángatott ide – tisztázta Sam.

- Segíteni szeretne. Ahogy én is.

- De a szemedben nem azt látom, hogy… megkaptuk az engedélyt.

- Nem.

- Kár.

- Samantha, ne csináld ezt! – kérte Malek. – Miért akarsz inkább meghalni?

- Tudod, hogy… a taurik nem… gondolkodnak logikusan.

- Téged úgy ismerlek, mint aki nagyon is logikusan gondolkodik – cáfolta meg Malek. – És mindenkinek szüksége lenne rád. Nekünk tok'ráknak, és a Taurinak is.

- Syrah-nak is szüksége lenne rám.

- Tudom, Samantha. De a személyes érdekeknél mindig van fontosabb. Ezt neked is tudnod kellene! Nézd a galaxis érdekeit is!

- Én vagyok… a legkisebb pont… a galaxisban – rázta meg a fejét Sam.

- Ez nem igaz – tiltakozott Malek. – Az elmúlt tíz évben többet tettél a galaxisért, mint a legtöbb tok'ra kétezer év alatt. Beleértve engem is.

- Ez hülyeség – húzta el a száját a nő.

- Nem, egyáltalán nem az. Samantha, még olyan sokat tehetnél!

- A galaxisban most béke van – vont vállat Sam.

- Soha… nincs… hosszú ideig… béke – tűnődött el a tok'ra. – Hidd el! Én láttam.

- Akkor azt már… a következő… generáció… feladata lesz… megoldani.

- És ha nincsenek olyan jók, mint te?

- Mondja ezt egy tokra… aki fejlettebb intelligenciával és technológiával… rendelkezik.

- Igen. És ha összeadnánk egy tok'ra intelligenciáját a tiéddel, verhetetlenek lennétek.

- Valóban… Syrah biológiatudása és az én fizikatudásom tökéletes páros lenne – mondta Sam, mire Malek megcsóválta a fejét.

- Mondd, eltökélt szándékod, hogy meghalsz? Mert akkor nem próbálkozom feleslegesen – mondta kissé hűvösebben.

- Látod, pont ez a stílus az… ami miatt nem akarok mással élni… csak veled.

- Samantha… egymás között nem vagyunk ilyenek. A többiek sem. Amit te úgy hívsz, hogy… a tok'ra stílus… az csak a fajtáink közti gyanakvás és előítéletek mellékterméke. Odahaza… nem hallanál egy hangos vagy cinikus szót.

- Sajnálom, Malek – fogta meg a férfi kezét óvatosan Sam. A tok'ra egy pillanatra összerezzent az érintéstől, de végül nem húzta el a kezét. – És nem kell… hibásnak érezned magad. Sem azért… mert meséltél nekem… a párodról, sem azért… mert nem vagy képes… lebeszélni a butaságomról. Nem a te hibád. Te… tényleg… mindent… megtettél.

- Ettől még nem vagyok nyugodt – csóválta meg bosszúsan a fejét Malek. – Egy ilyen elmét elvesztegetni, mint te…

- Ez a legnagyobb elismerés, amit valaha kaptam – tűnt fel egy halvány mosoly Sam arcán. – Már ezért… köszönöm, hogy… eljöttél!

- Bár többet segíthetnék!

- A múltkor azt kérdezted… emlékszel? Hogy… nem zavarna-e, hogy veled… kell élnem?

- Igen, emlékszem. Azt válaszoltad, hogy nem zavarna.

- És te? Téged zavarna, hogy… velem kell élned? Vagy téged csak az érdekelne… hogy a párod van bennem?

- Azok után, amit az elmúlt percekben mondtam, ezt még meg kell kérdezned?

- Azért egy nőnél… nem csak az esze számít. Fontos a kinézete, a jelleme, meg egy csomó minden más.

- Hogy is mondtad? – tett úgy Malek, mint aki próbál visszaemlékezni. – Elég, ha annyit mondok, hogy nem, nem zavarna? – tűnt fel egy ritka, halvány mosoly Malek arcán. – Szép vagy, Samantha. Jól áll neked a hosszú haj. Nem olyan… katonás. Sokkal nőiesebb vagy, mint régen.

- Agyon vagyok dicsérve – mosolygott Sam. – A végén még… elbízom magam.

- Megtehetnéd. De most… elfáradtál.

- Ne menj még! – kérte Sam.

- Pihenned kell!

- Felesleges.

- Visszajövök még, ígérem! – próbálta megnyugtatni a tok'ra, de nem járt sok sikerrel.

- Malek – szorította meg a kezét Sam, amennyire erejéből telt -, itt lennél velem… amikor… - kezdte, de a tok'ra lehajtotta a fejét. – Igazad van. Nem kell végignézned – csóválta meg a fejét Sam, mire a tok'ra újra felnézett.

- Samantha… nagyon sok halált láttam már. Olyanokét, akik nagyon közel álltak hozzám. Itt leszek veled, ha szeretnéd. De talán… a barátaid szeretnének veled lenni. Daniel, vagy a többiek.

- A kettő kizárja egymást?

- Daniel esetében nem. De a parancsnokod talán nem venné jó néven, ha itt lennék. És nem lenne tisztességes, ha itt esnénk egymásnak. Nagyon nem. Békére és szeretetre lesz szükséged, nem pedig ellenségeskedésre és veszekedésre.

- Nem hittem volna, hogy… egy tok'ra… mindegy.

- Samantha… egy tok'ra sokáig él, de nem halhatatlan. Sok barátot, testvért és szerelmet veszítettem már el, némelyiknek fogtam a kezét, mikor elment. És sok gazdatestet is láttam már meghalni. Mind nagy veszteség volt. Tudom, hogy mit jelent. Egy tok'ra is képes mélyen átérezni mindezt. Nem tudom, mit gondolsz rólunk, de… egy tok'ra ugyanúgy szeret, és ugyanúgy meggyászolja, ha elveszíti, akit szeret.

- Tudom. Lantashnak is… fájt, amikor Jolinar…

- Még most is fáj neki. De megtanult együtt élni vele, mint minden más veszteséggel. De most már tényleg pihenned kell. Holnap eljövök újra, megígérem! Van még fájdalomcsillapítód? – kérdezte, mire Sam megrázta a fejét. – Akkor hozok azt is.

- Ne menj el! – kérte újra Sam.

- Szükség van rám odahaza – mondta szelíden Malek, mire Sam megadta magát, de nem kerülte el a figyelmét, ahogy a tok'ra egy pillanatra lehajtotta a fejét. Kíváncsian várta a folytatást.

- Samantha… mondd… nem félsz? – kérdezte a férfi ezúttal emberi hangon.

- Tudod… ha félnék, se tehetnék… túl sok mindent. Nem mondom… hogy nem félek… Tudod, mindig irigyeltem… a vallásos embereket. Hogy… hisznek a túlvilágban… vagy az újjászületésben… Én mindig… csak a fizikában hittem, de… az nem mondja meg… hogy mi lesz velünk… ha meghalunk. Legalábbis a lelkünkkel.

- Maradj velünk! – kérte a férfi.

- Tudod… lehet, hogy bolond vagyok, de…

- Nem vagy bolond. Csak átkozottul makacs, és én nem értem, miért?

- Tudod, Loran… azt hiszem… mégis bolond vagyok. Mert… ha azt mondanád, hogy egyesülhetek Syrah-val, örömmel megtenném itt és most… pedig a nevén kívül semmit nem tudok róla. De… ha más… szimbiótára gondolok… kiráz a hideg. Nehogy… magatokra vegyétek… csak…

- Nem vesszük magunkra. Csak nem értjük. Én sem, Malek pedig főleg. Épp azért, amit mondasz. Syrah-ról sem tudsz többet, mint bármelyik másik szimbiótáról, és mégis ragaszkodsz hozzá. Ennek semmi értelme!

- Tudom – bólintott rá Sam. – De… had ne rágjuk át veled is… ugyanazt, amit Malekkel! Kérlek…

- Rendben – adta meg magát a férfi. – Tudom, hogy gyenge vagy vitatkozni. Nem akartam. Aludj! Holnap itt leszek. Hozok gyógyszert, és körülnézek, hátha találok még valamit, ami egy kicsit segít.

- Nem akarok semmi drogot – tiltakozott Sam.

- Mit?

- Olyan fájdalomcsillapítót… amitől nem tudok… tisztán gondolkodni.

- Eszembe se jutott, Samantha. Nyugodj meg, és próbálj aludni!

- Rendben. És köszönöm, hogy eljöttél!

- Nem kell megköszönnöd! Holnap találkozunk – ígérte még Loran, majd felállt az ágyról és kisétált, de Sam még látta, hogy útközben a szimbióta visszavette az irányítást. Mikor Malek kilépett, lehunyta a szemét, és szinte azonnal el is aludt.

- Gondolom, nem kell elismételnem minden szót – nézett végig a tok'ra Janeten és Danielen, mikor odasétált hozzájuk, de a másik kettő csak beismerően lehajtotta a fejét.

- Holnap magáért megyek – mondta végül Daniel. – Már amennyiben komolyan gondolta.

- Nem tudom, maguknál ez hogy szokás – nézett rá némi felsőbbrendűséggel Malek -, de egy tok'ra nem hazudik egy barátnak.

- Még egy embernek se?

- Nem – biztosította Malek.

- Tud hozni valami gyógyszert? – tért át gyakorlatiasabb kérdésekre a doktornő.

- Fájdalomcsillapítót mindenképp.

- A lelkének az is segít.

- Rendben – bólintott Malek, és Daniellel visszaindultak a kapuhoz.

- Tudja, mit gondolok? – kérdezte Daniel.

- Mit?

- Nem tudom, miért, de úgy érzem… Sam nagyon… kedveli magát.

- Mondjon még ilyeneket, nincs még elég bűntudatom – nézett rá bosszúsan a tok'ra.

- Nem azért mondtam – húzta el a száját Daniel. – Holnap ugyanabban az időben magáért megyek.

- Rendben – hagyta rá a tok'ra, és nézte, ahogy a férfi felsiet a lépcsőn az irányítóterembe, hogy megadja Walternek a koordinátákat, majd felsétált a rámpán, és átment a kapun.