Egy erdőben sétáltam. A napfény oly vakítóan járta át az egész erdőt, szinte már a szememet marta. Virágillatú szél fújt, gyengéden ringatva a fák lombjait. A távolban hirtelen megláttam egy embert, aki éppen felém néz. Kicsit hunyorítottam, hogy jobban lássam. Az ismeretlen alakja kirajzolódott, Alfred volt. Odarohantam hozzá, hogy megkérdezzem, mi folyik itt. Ahogy odaértem, magához húzott, és szenvedélyesen megcsókolt. Rányomta az égő száját olyan hevességgel és forrósággal, hogy majd bele őrültem. A szívem hevesen dobogott, a lábam remegett. Meg akartam neki mondani, mennyire szeretem, de a csók végezetével hirtelen eltűnt. Hova tűnt? Miért ment el? Nekem szükségem van rá! Rohantam utána, ahogy csak bírtam, és torkom szakadtából kiabáltam:

- Ne hagyj itt! – nagy erővel a földre estem, és visszatértem a valóságba.

Szóval csak álom volt. Igaz is, mi más lehetett volna? Túl szép volt, hogy igaz legyen.
Nagy nehezen felkeltem, és az ajtó felé pislogtam, ahol Alfred állt a Hero feliratú pizsamájában.

- Te meg hogy kerülsz ide? Ne mondj semmit!

De csak egy helyben állt, és meredten pislogott rám.

- Arthur…

- Mi van?

- Semmi…

Elátkozom ezt a féleszűt!

- Legalább most Sohaországban voltál?

- Nem, te idióta!
Vajon mit szólna, ha elmondanám neki, hogy vele álmodtam? Benyögne valami egoista szöveget, vagy meglepődne? Inkább nem kísérletezem.
- Nyugi, a hős sosem hagy el!
Ezek szerint beszéltem álmomban? Akkor ezért jött ide. Ne… mindjárt elásom magam. Éreztem, ahogy az arcom egyre vörösebb lett a szégyentől.
- Me-megyek fürdeni.
- Ne! – rám csimpaszkodott – Mit csináljak, ha elkap egy terminátor?
- Szakadj már le rólam… És ne legyél hülye.
- De az ilyenek mindig a hősökre vadásznak!
Sóhajtottam, és levettem magamról a mancsait.
- Ha akkora hős vagy, akkor ilyenektől nem félsz.
- Tudod te is félhetnél, mert a hülyéket is szeretik.
- Akkor tényleg te lehetsz a fő préda – motyogtam alig hallhatóan, és bementem a fürdőszobába.
- Ne hagyj magamra! – dörömbölt az ajtón, de én tudomást se vettem róla, inkább nyugodtan lefürödtem.
Jól esett, amikor a meleg víz végigfolyt a testemen, és hagytam, hogy felforrósítson. A tusfürdő igazán jó illatúvá és puhává varázsolta a száraz bőrömet. Felfrissülve kiszálltam a zuhany alól, és magamra öltöttem a köntösömet. Mikor kimentem a folyosóra, Alfred már nem volt sehol. Gondoltam, biztos elment már aludni, így nyugodtan mentem vissza a szobámba. Átvettem a pizsamámat, és befeküdtem a kényelmes, puha ágyba. Oldalamra fordultam, és hangosan felvisítottam az ijedtségtől, amikor észrevettem, hogy Alfred ott fekszik mellettem.
- Mi a f*szt keresel itt? A frászt hoztad rám, ember!
- Féltem, hogy a szobámat könnyen megtalálják.
- Húzz már vissza a szobádba!
A nyitott ablakon keresztül befújt a szél, és az ajtó becsapódott.
- Megtaláltak! – félelmében szorosan átölelt – Félek! Félek! Félek!
- Ne foss már, csak a vihar miatt van.
- Ez a film félelmetesebb volt, mint amit múltkor Japánnal néztem, pedig az a legfélelmetesebb!
- Most döntsd el melyik a legfélelmetesebb…
Hogy lehet ennyire félni? Tényleg idióta… Ásítottam, és behunytam a szemem. Olyan közel volt, hogy éreztem minden kis rezdülését, a légzését, a szívverését. Késztetést éreztem arra, hogy átöleljem. A kezeim önkéntelenül indultak meg felé, majd átölelték a mellettem fekvő fiút. Mikor már úgy gondoltam, hogy mélyen alszik, csókot nyomtam a homlokára, és nem sokkal azután engem is magával ragadott az álom.