Ha vannak barátaid
Luna és a túlvilágiak segítségével Harry további hét halálfalót bírt vallomásra, mielőtt az aurorok kezére adta volna őket. Sir Nick jelentése szerint meg a Roxfortban keresztül-kasul az a szóbeszéd járja, hogy Harry ártatlan, s ezen kívül pletykálnak még a rejtélyes Dorcháról is, aki halálfalókat ejt foglyul a többnyire tehetetlen aurorok orra előtt.
Harry időnként eltűnődött, mi üthetett belé, hogy valaha auror akart lenni. Mikor megkérdezte, Luna csak ennyit mondott: az őrület.
A hírek mellett Sir Nick a Véres Bárót és Hóborcot is elhozta, amint elkezdődött a nyári szünet. Hóborc igazán mókásnak találta Azkabant. A rabokat kínozta piszkos kis trükkjeivel vagy éppen a dementorokat bosszantotta, amíg üldözni nem kezdték őt a folyosókon. Az őröknek elővigyázatosan nem mutatta meg magát, így ha a fegyencek panaszkodtak nekik, azok csak legyintettek, és az egészet a dementorok közelségére fogták.
A Véres Báró jelenléte nagy áldás volt Harrynek, akinek rég elfeledett mardekáros tulajdonságai a szellem jelenléte és támogatása miatt előtörtek. Így a halálfaló vadászat ravaszabb és alattomosabb, a fellépése pedig félelmetesebb lett.
Különböző szövetségeseinek segítségével Harry három szett afrikai stílusú talár, erős afrikai akcentus, két tartalék varázspálca (olyan tokokban, amelyek ellenálltak az invitonak vagy capitulatusnak), és egy bűbájokkal védett utazóláda (amit az Azkaban melletti szigeten tartott, ahol edzeni szokott) birtokosává vált. Harry nem volt biztos benne, akarja-e tudni, honnan szerezte Hóborc és a Véres Báró a pénzt a felszerelésére. A varázspálcát, amit használt, egy afrikai pálcakészítő kifejezetten neki készítette hálából, amiért Harry megmentette őt és néhány társát a dzsungelben. A talárokat meg néhány helyi vadász ajándékozta neki engesztelésül, miután párduc alakjában megpróbálták levadászni. Ezek után az akcentus következett, amit Harry fáradságos munkával tökéletesített egy bűbáj segítségével, amit James előbb Lunának, a lány pedig neki tanított meg.
Sir Nick jelentése alapján a minisztérium nem tudta, mit kezdjen Dorchával. Az ismeretlen afrikai segített nekik halálfalókat elfogni, méghozzá – tudomásuk szerint - mindenféle illegális varázslat nélkül, ugyanakkor rengeteg betörést és illetéktelen behatolást követett el megfélemlítve ezzel az ország lakosait, s nem csak a halálfalókat. Mindennek a tetejébe, egyedül azok kerültek közvetlen kapcsolatba Dorchával, akiket elkapott. A minisztériumot megdöbbentette ez az egész ügy.
Ezzel szemben Voldemortot rettenetesen dühítette, hogy az embereit sorra elfogták, és hogy a tervezett rajtaütései is mind balul sültek el az információ kiszivárgása miatt. Még azt sem tehette meg, hogy gyorsan megöli a halálfalóit, mielőtt beszélnek. Valójában Voldemort örült volna, ha Dorcha őt szolgálja, de ahogy a dolgok álltak, Dorcha kiérdemelte, hogy azonnal megölje - esetleg halálra kínozza -, amint összefut vele.
Dumbledore, a két roxforti szellem szerint, legalább annyira szurkolt Dorchának, amennyire az aurorok, akik hirtelen sokkal könnyebbnek találták a munkájukat. A magányos afrikai, mondta Dumbledore az évzáró lakomán, a reményt szimbolizálja ezekben a szűkös időkben, aki kiérdemelte az ország tiszteletét és háláját. Kétségtelen, mondta Fawkesnak bizalmasan, mikor azt hitte egyedül van, hogy őszintén kedvelte Dorchát és elismerte bátorságát, mégis bizonytalan maradt az iránt, ahogy az afrikai intézte ügyeit. Az ugyanis nem volt túl etikus. Harry nem tudta, mit gondoljon az öregről, főleg, mivel ő egyike volt azoknak, akik a pletykák ellenére még mindig szilárdan úgy tartották, hogy Harry bűnös.
A július harmincadikai éjszakát Harry arra szánta, hogy egy patkányt kergessen, amit végül az auror parancsnokságra küldött pontosan éjfélkor egy cetli kíséretével, amin ez állt: A Brit igazságszolgáltatás tele van lyukakkal. Most betömhettek egyet, inkább előbb, mint utóbb. Bocs, hogy ezúttal nincs kazetta, de úgy vélem, egyszer igazán megdolgozhatnátok a pénzetekért.
Másnap Sirius és Remus később jöttek, mint szoktak, de mivel Sirius emberalakban jött, és nem Tappancsként, Harry elnézte nekik.
- Harry, Harry! – kezdte Sirius, előrerohanva a cellához, maga mögött hagyva egy szórakozott Remust és morcos őrt. – Nézd! Szabad vagyok! Van ez a varázsló ipse – nem hiszem, hogy hallottál róla, hacsak nem mesélték neked az őrök, amit kétlek, de mindegy -, aki halálfalókra vadászik az országban, és az aurorokhoz küldi őket kihallgatásra, meg hogy tartóztassák le őket. És elkapta Féregfarkat! Csodálatos tárgyalás volt!
Remus csak a fejét csóválta Siriuson, majd Harryre nézett, aki egy sötét sarokban ülve figyelt, arcán halvány mosoly játszott.
- Hogy vagy, kölyök?
Harry vállat vont, aztán azt mondta reszelős hangján:
- Örülök neked, Sirius!
Keresztapja arca elkomorodott.
- Ó, Ágaska…
- Már nem olyan rossz itt – rázta a fejét Harry. – A dementorok többnyire békén hagynak, és rengeteg szabadidőm van okklumenciát gyakorolni, hogy Voldemort ne hatolhasson be az elmémbe többé.
Remus aggódó pillantást vetett a cellában ülő fiatalemberre, míg Siriust láthatóan szíven ütötte Harry nemtörődöm hozzáállása a börtönélethez.
- Nem adjuk fel, kölyök. Megígérem!
- Őrizd meg a reménytelen próbálkozásaidat valakinek, aki megérdemli, vérfarkas! – gúnyolódott az őr, ahogy visszajött a két látogatóért. A cellába pillantva egy sovány fiút látott, akinek vékony nyálcsík tapadt az állára, és őrület táncolt a szemében. Amikor elfordult az Azkabanban már megszokott látványtól, azt mondta:
- Gyerünk, lejárt az idő! Különben sem értem, miért pazaroljátok erre a szörnyszülöttre az időtök…
Csak Luna vette észre a dühöt megülni Harry vonásain, amikor az őr elvezette keresztapját és Remust.
...+*+..+*+…
A Harry születésnapját követő héten még hat halálfaló végezte a minisztérium karjaiban. Egy hetedik jelent meg holtan a következő hétfőn, és a felvételről kiderült, hogy pokoli harc bontakozott ki, ahol fehér- és feketemágiát egyaránt használtak Dorcha és a halálfaló, Amycus Carrow. A jelenlegi miniszternek, Rufus Scrimgeournak ez elég oknak bizonyult, hogy vérdíjat tűzzön ki Dorcha fejére.
Talán Harry érdekeit szolgálta, hogy sérülései – egy törött kar és láb, egy fájdalmas vágás a felsőtestén, és a Cruciatus utóhatásai – az Azkabanban tartották, ahol Hóborc szórakoztatta, és három másik kísértet barátjával meg épületes beszélgetéseket folytathatott. Valószínűleg gyenge metamorf képességének köszönhette az életét, amivel nagyjából begyógyította Carrow egyik ocsmány átkát, ami telibe találta. Egy rendes metamorfmágus, mint Tonks, képes lett volna a csontokat is helyrerakni épp olyan jól, mint egy vágást begyógyítani, viszonylag kevés varázslat segítségével. De Harry nem volt olyan jó, és a csontok összeforrasztása magasan a képességein túl mutatott.
Csaknem két hónapig tartott, mire felgyógyult annyira, hogy megreszkírozzon egy újabb halálfaló vadászatot, pedig Hóborc rendszeresen lopott gyógyitalokat a Roxfortból, és később, Azkabanon kívül Harry is használt pár varázslatot sebei gyorsabb gyógyulása érdekében. Addigra a Scrimgeour és a Voldemort emberei által kavart por Dorcha letartóztatására elült, és a közvélemény úgy tartotta, hogy Dorcha meghalt.
Bár már jobban érezte magát, Harry Azkaban közelében maradt. Nem akarta, hogy mégegyszer úgy meglepjék, mint ahogy Carrow tette. A Véres Bárót, és még a Báró által talált három kísértetet, akik életükben remek párbajozók voltak, hívott segítségül. Ők négyen keményen edzették Harryt, legalábbis amennyire egy szellem képes edzeni egy élőt.
Roxforti kötelességei ellenére a Báró több időt töltött Azkabanban, mint a mardekárosaival. Hóborc szintén beszüntette a nebulók terrorizálását, s helyette folytatta nyári kalandjait a rabok kínzásával és dementorok bosszantásával. Harry kérdésére, hogy miért döntött úgy a kopogószellem, hogy itt marad, Hóborc egyszerűen csak azt felelte:
- A Bárónak csak egy szabálya van a csúnya fegyencekre vonatkozóan, mégpedig az, hogy Hóborcka adja meg nekik, ami jár.
Abban az évben a Halloween borzalmas volt Harry számára. Normális esetben Voldemort ezt az időt mugli falvak lerombolásával töltené Harry „szórakoztatására", s élményeit kárörvendőn vetítené le a fiú elméjében. Harry okklumencia pajzsa azonban elég erőssé vált mostanra ahhoz, hogy ezt ne tehesse meg többé, ezért ehelyett a gyilkolás mellett döntött. Megtizedelte a Weasleyket – Percy kivételével, akinek eltávolodása a családtól minden bizonnyal megmentette az életét. Tehát november elsején Harry arra az elkeserítő hírre ébredt, hogy öt Weasley csatlakozott Ronhoz, Hermionéhoz, Lilyhez és Jameshez a túlvilágon.
Kis szöszmötölés után a kapcsolatával, Harry ismét a túlvilági síkon találta magát, körülötte a szipogó Weasleykkel.
- Hékás!
Mrs. Weasley azonnal előreugrott és csontropogtató öelésbe zárta őt. A láthatóan letört Mr. Weasley követte példáját. A rangidős Weasley Harry fájdalommal teli szemeibe nézett.
- Harry, annyira sajnáljuk.
Harry kényelmetlenül vállat vont, tudva, hogy Mr. Weasley arra értette, hogy nem hittek neki.
- Nem az önök hibája. Voldemort alaposan kitervelt mindent. Még ha a tárgyalás alatt nem is lettem volna megszállva sem hiszem, hogy bármi esélyem lett volna.
- Nem ez a lényeg, haver – mondta Fred.
- Nem bizony! – értett egyet George. – Tudtuk, hogy Sirius…
- …a pokolba, ő és Remus egy pillanatig sem kételkedtek abban, hogy ártatlan vagy…
- …és mi mégsem gondolkodtunk el egy másik alternatíván.
- Ez személyesen érintett titeket, srácok – próbálkozott Harry. – Úgy értem, Ginny volt az egyetlen szemtanú…
- Nem minden olyan, mint amilyennek első pillantásra gondolnánk – szúrta közbe Bill, a pillantása kemény volt. – Ez az egyik legfontosabb szabálya az átoktörőknek. Egyikünk sem próbált a dolog mélyére látni. Még akkor sem, mikor az évekkel enyhült a bánat.
- Családtag voltál – szólt Mrs. Weasley, akinek még mindig könnyek áztatták arcát -, és mi hagytuk, hogy az összes hely közül pont Azkabanban sínylődj!
Harry érezte, hogy felforrósodik az arca. Mindig is a családjaként gondolt a Weasleykre, de sosem hitte, hogy ők is így éreznek iránta. Ajkába harapott, és biológiai szüleire nézett. Lily és James visszamosolyogtak rá.
Ron Harry válla köré fonta karját, majd szüleire és testvéreire somolygott.
- Amit Harry most mondani szeretne az az, hogy „köszönöm". És tudom, hogy soha nem hibáztatott titeket semmiért.
- Eléggé lefoglalta, hogy saját magát hibáztatta – helyeselt Luna, mikor megjelent Harry mellett. Gyorsan körülnézett, majd homlokráncolva így szólt:
- Nem azt mondtátok, hogy Ginny is meghalt?
Ez az egyszerű kérdés kisebb pánikot váltott ki a jelenlévőkből, mikor rájöttek, hogy azóta nem látták Ginnyt, mióta megérkeztek ide. Luna a zavartodott Harryhez fordult, aki elég időt töltött már a hollóhátassal, hogy tudja, készül valamire. Közelebb hajolt hozzá.
- Rendben. Mondd meg, hol van! – suttogta.
- Kísértet – mosolygott Luna.
- De… miért? – kerekedtek ki Harry szemei.
- Kérdezd őt – vont vállat a lány, majd eltűnt, hogy visszatérjen az élők világába. Harry egy hosszú pillanatig figyelte a zűrzavart, majd követte Lunát. Mikor kinyitotta a szemét, a Véres Báró és Hóborc között egy félig áttetsző Ginny Weasleyt talált. Luna cigánykereket hányt a plafonon.
Harry egy pillanatig ezt az idősebb Ginnyt vizslatta. A háború előrehaladtával legjobb barátjának húga soványabb lett, s úgy tűnt, szemeit olyan borzalmak kísértik, amiket csak ő maga ismerhet. A talárja kissé szakadt volt, s Harry néhány könnyebb sérülés nyomát vélte felfedezni alatta.
- Szia, Harry – suttogta Ginny a beállt csöndben, melyben csak a fiú lélegzet vétele és Luna vidám cigánykerekei hallattszottak. Harry behunyta a szemét, mikor a szörnyű emlék, melyben megátkozza őt, felszínre tört.
- Miért maradtál itt?
Ginny karjait maga köré fonva válaszolt.
- Mielőtt megöltek azon az estén, visszaadták az emlékeimet. Gúnyolódtak, hogy olyan bűnökért rohadsz itt, amiket el sem követtél. És, nos, az adósod vagyok, emlékszel? Mikor első éves koromban megmentettél? Addig nem léphetek tovább, míg vissza nem fizetem neked.
- Az nem számít – rázta meg a fejét Harry.
- De igen! Nem voltam elég erős, hogy ellenálljak Malfoynak a Misztériumügyi Főosztályon, és most itt ragadtál…
- És nem olyan rossz itt! – vágott vissza Harry. Ginny az ajkába harapott.
- A Báró mondta, hogy sokat edzel, és hogy valójában te vagy Dorcha. Hogy te állsz Voldemort erőinek megtizedelése mögött. De mostanában leálltál. Miért?
- Bonyolult – állt fel Harry, s megrándult, ahogy ezernyi tű szúródott a lábába a mozdulattól.
- Mondd el! Úgy sincs hova mennem, ráérek – válaszolta Ginny, majd lebegve helyet foglalt. Luna hasonló pózban mellételepedett. A Báró elsuhant a cellából, de Hóborc Luna mellé kuporodott, arcán kaján kíváncsiság tükröződött.
Harry felsóhajtott, és fáradtan a falnak támaszkodott.
- Belefáradtam a harcba – kezdte, erősen a témára koncentrálva, hogy gondolatait rendezve értelmet nyerjen mondanivalója. – Belefáradtam, hogy olyanokért küzdjek, akiket az sem érdekel, élek-e vagy halok, amíg ők biztonságban vannak. Belefáradtam, hogy egy manipulálható tömegnek próbáljak megfelelni, akiknek egyik pillanatban még a hős megmentőjük vagyok, a következőben meg a bűnbakjuk. Nem számít, ki vagyok, vagy kinek tűnök, mindig ugyan az van.
- Akkor mi értelme van az edzésnek? – kérdezte Ginny, amikor megbizonyosodott róla, hogy Harry befejezte. Meglepetésére Hóborc volt az, aki válaszolt.
- Harry tudja, hogy amíg él, Voldimorc megpróbálja majd megölni; és Harry nem az a fajta, aki öngyilkosságot követ el csakhogy ne kelljen tovább várnia. Edz, hogy amikor Voldimorc tényleg eljön érte, legalább úgy halhat meg, hogy tudja, minden tőle telhetőt megtett. Magáért, és azokért, akiket Voldimorc megölt.
Harry és Ginny hitetlenkedve pillantottak a kopogószellemre, míg Luna nevetve hátrabukfencezett. Hóborc pajkosan elvigyorodott és kihúzott a szobából, kétség kévül azért, hogy dementorokat bosszantson. Ginny Harryhez fordult.
- Mit tanítottál neki?
Harry vállat vont, a szellem szavai épp úgy meglepték őt, mint a lányt. Luna lenyugodva ismét Ginny mellé lebegett.
- Nem gondolhatjátok, hogy ennyi háború után, amit átélt, nem ismerte ki eléggé az emberek természetét! Az nem számít, hogy ő és a komolyság legalább olyan jó vicc, mint a dementorok kínzása.
Harry az orrnyergét masszírozta.
- Kezdem azt hinni, hogy ti összedolgoztok, hogy mielőbb megőrjítsetek.
- Egyiküknek sincs szüksége ahhoz segítségre – cukkolta Ginny széles mosollyal.
- Igaz – fintorgott Harry. A két lány kacagva hátraesett, és körbebukfencezték a szobát a levegőben. Harry arcára halvány somoly ült ki, ahogy őket nézte, s boldog volt, hogy a borzalmak, amiket átéltek, nem tették őket tönkre teljesen.
A cella előtt megtorpanó léptek zaja megdermesztették a lányokat. Mindhárman egy emberként fordultak a rácsok felé, hogy két meglepett aurorral nézzenek farkasszemet. Mögöttük Hóborc lebegett, vonásain alattomos mosollyal. Harry felnyögött és kezébe temette arcát.
- Véres pokol!
Következő fejezet: Ismerni a halált
