Április 1-je volt Izaya legkedvencebb ünnepe. Jobban szerette, mint a húsvétot, a karácsonyt vagy a Halloweent. Az oka? Bemutathatja a furfangos csapdaállító képességeit és megtréfálhatja a szerencsétlen és gyanútlan polgárokat, akiket annyira szeret.

Most is éppen egy csapdán ügyködött Namie számára. Reggel 6 óra volt, és egy nagy, egészen élethű pókot kötözött fel a plafonra. Amikor Namie arra megy, hogy elhelyezze a papírokat a polcon, el fogja mozdítani a könyvet, amihez hozzá van kötve a zsinór vége, és a pók a fejére fog esni.

Az egyszerű, mégis ördögi tervén vigyorogva Izaya visszament az alsó szintre, és nemtörődöm módon elkezdett játszogatni a sakktábláján lévő különböző figurákkal.

Nem sokkal később Izaya kezdte unni magát, ám ekkor végre megszólalt az ébresztőóra. Hallotta, ahogy Namie felkel, elkészülődik, és megpróbálta tartani a pókerarcát.

Namie néhány perc múlva jött le a lépcsőn a ruhájának utolsó ráncait simogatva.

- Reggelt, Namie! – mosolygott.

Namie egy másodpercig csak bámult.

- Reggelt! – motyogta, majd felvett egy kupac papírt, ami az asztalán volt szétszóródva, és felvitte őket elrakni. Az információ bróker izgatottan hallgatózott, majd elvigyorodott, mikor hallotta könyvek mozgását, valamint ezt követően egy sikolyt, ám a mosolya kissé fakult, mikor hallott egy meglehetősen hangos, fájdalmasnak hangzó puffanást is.

Namie fájdalomban morgott, mikor Izaya egy jégzsákot nyomott a fejének.

- Védelmemre szóljon – mondta Izaya -, nem gondoltam, hogy az a polc kilóg annyira, hogy beüsd a fejed.

Namie motyogott valami olyasmit, hogy „fogd be és hagyj békén'.

Izaya sóhajtva játszadozott a műanyag pókkal.

Ennyit a nagy tréfáról.

Érezte, ahogy Namie mozog, próbálja magát kényelembe helyezni, és ehhez igazította jeget.

- Azért még csinálsz nekem vacsorát, ugye? – kérdezte.

- Idegesítesz. Menj el! – hangzott a nyomott válasz.

Izaya magában mosolyogva állt fel.

20 perc múlva Namie feje már nem is volt feldagadva.

Az incidens egyetlen bizonyítéka szegény Namie számára fájó fej és horzsolt homlok maradt, de túléli.

- Nos, megyek és átverem az embereket – mondta Izaya. – Te nem vagy vicces.

Izaya felkapta a kabátját a székének támlájáról, ahol hagyta, ám amint fel akarta venni, valami leesett a földre.

Namie szemei csukva voltak, de pontosan tudta, mi történik.

Izaya megfogta a kabátját, és hamarosan megtalálja a gumikígyót, amit beledugott.

A kiáltása tudatta vele, hogy megtalálta, és elmosolyodott.

PUFF!

Namie gyorsan felült és körülnézett.

- Izaya?

Egy nyögés hallatszott a szoba másik feléről, ahol az informátor lassan feltápászkodott; az egyik kezével a vérző orrát, a másikkal a fejét fogta.

- Itióta ajdó… gi hagyda félig gyitva? – mondta, miközben próbálta nem összevérezni a szőnyeget. Namie nevetett.

- Azt hiszem, ezzel kvittek vagyunk. Tessék – ajánlotta fel a jegét, amit Izaya hálásan elfogadott, és lerogyott mellé a kanapéra.

Namie adott neki egy marék zsebkendőt is, amit csak úgy rátett a vérző orrára.

Megpróbálva nem nevetni a helyzet ironikusságán, Namie felállt, és egy újabb jégzsákért ment.

Mire visszaért, Izaya elfeküdt a kanapén, a feje pedig hátrafelé lógott az egyik végéről, így próbálta megállítani az orrvérzését.

Namie arrébb lökte a lábát, és visszaült.

- Hadd nézzem!

- Nem.

- Mi? Miért nem?

- Mert fáj.

- És a nézésem, AKKORA veszélyt jelent… - válaszolta Namie gúnyosan. – Na, gyere ide!

Egy nyögéssel Izaya ülőpozícióba tápászkodott, és Namie felé fordult.

Namie gyengéden leválasztotta az ujjait a fejéről, és megvizsgálta a sérülést.

- Semmi komoly. Túléled.

- Nocsak, milyen együtt érző vagy…

- Mit akarsz még? Egy sütit? Nyalókát? Adjak rá gyógypuszit?

- Az jó lenne.

Namie olyan pillantást vetett rá, mintha azt mondaná „komolyan, Izaya?", de az informátor tekintete változatlan maradt.

Egy halk panaszkodás után, hogy „mennyire gyerekes", Namie előrehajolt, és megpuszilta Izaya homlokát.

- Tessék. Máris jobb – mondta, mintha egy kisfiúhoz beszélne, aki lehorzsolta a térdét, nem pedig egy maga okozta sérüléses felnőtthöz.

- Azt hiszem, a számat is bevertem…

- Egyáltalán nem – vágott közbe Namie.

Egy nyögéssel Izaya szánalmasan nekidőlt.

- Nos, mit kéne most csinálnom? Így nem mehetek zaklatni az embereket…

Namie megvonta a vállát.

- Nincs semmi a TV-ben?

A nap további részét mindketten vígjátékok és előre felvett átverések nézésével töltötték. Egyikük sem vette észre, mennyire fáradtak, míg végül egymásnak dőlve aludtak el, a mostanra már felmelegedett jegük pedig elhagyatva hevert a padlón.

Minden békés volt másnap reggelig, mikor a telefon csörgött, és mindketten felriadtak a hirtelen zajra.

- Izaya, te perverz! Mit gondolsz, mi a fenét csinálsz?

- Hé! Ne próbáld meg rám kenni! Te voltál az, aki elaludt mellettem!

- ÉN? Miért tennék ilyesmit?

Izaya felállt, hogy felvegye a telefont, és közben átnézett a válla fölött, hogy vitatkozzon Namiével.

Nem vette észre, hogy a műanyag pókot a pulton hagyta a telefon mellett, most pedig véletlenül az fogta meg.

- ÁÁÁÁÁÁ!

Ösztönösen eldobta a pókot, ami Namie mellett landolt, aki felsikoltott a meglepetéstől, és Izaya karjaiba futott védelemért.

Egy másodperccel később észrevették, hogy ez csak a műpók.

Lassan mindketten egymásra néztek, egy percig lefagytak; de aztán Izaya vigyorgott.

Namie kuncogott.

És aztán mindketten hatalmas nevetésben törtek ki.