A korhatár továbbra is 18 év. Erotikus tartalom!

A gyönyör fokai

Negyedik fok

Bájitaltan. Hermione morcosan meredt az órarendjére. Tökéletesen felesleges volt magával hordania, mert a második tanítási nap óta kívülről tudta, hogy mikor hol kell lennie. És azt is, hogy Ronnak és Harrynek hol kell lennie, mert ők hajlamosak voltak arra, hogy megfeledkezzenek egy-egy óráról. Különösen, ha dolgozat volt várható. De most Hermione volt az, aki szívesen megfeledkezett volna a bájitaltanról. Legalábbis az egyik fele erre a vágyott, a másik meg már orron is koppintotta magát, hiszen a bájitaltan nagyon is fontos, és ha csak egy alkalmat is kihagy, az végzetes lehet a RAVASZ-jegyére nézve. Ezért aztán Hermione összeszorította a fogait, és visszasüllyesztette a táskájába az órarendet.
– Megértem, hogy eleged van már belőle – jegyezte meg Ron. – Egész héten Pitonnál kell lenned esténként, és most még óránk is lesz vele… Utálom a bájitaltant!
– Valahogy azért majdcsak túléljük – morogta Hermione, bár kétségei voltak afelől, hogy ő túl fogja-e élni az órát.
Végtelenül zavarban volt az előző este miatt. Nem elég, hogy valami furcsa késztetés hatására lehúzta a bugyiját, és anélkül indult el a pincébe, de aztán, miután harmadszorra okozott neki meglepő mértékben örömet a Pitonnal töltött idő, gyakorlatilag kikövetelt egy ráadást. Eddig, ha valaki valamilyen módon tudomást szerzett volna arról, ami a büntetőmunkák végén folyik, ő védekezhetett volna azzal, hogy nem akarta, csupán nem állt ellen a tanár közeledésének. Ezután azonban, hogy Piton éppen elengedte volna, ő pedig maradt, nehezen mondhatná, hogy nem is akarta az egészet. Arról nem is beszélve, hogy nem csak akkor és ott, hanem folyamatosan akarta. Akarta a büntetőmunkát, a nyolc körül aktuálissá váló, rituális teaivást és főleg azt a pillanatot, amikor Piton a vállához ér.
Esténként, amikor kielégült, kissé elcsitult a vágy, csak azért, hogy aztán újult erővel törjön elő, mire a szobájába ér. Hogy az ágyában, a függönyök meg a némítóbűbájok takarásában felidézze, újraélje mindazt, amit Piton tett vele, s újra jólessen – még, ha nem is olyan mértékben, mint ott, a bájitaltan tanár irodájában. Korábban úgy képzelte, hogy ha valakivel olyan viszonyba kerül, hogy engedi, hogy meztelenül simogassa a legintimebb testtájait, azt az embert nagyon fogja szeretni. Úgy képzelte, hogy ezeket a meghitt pillanatokat ezernyi együtt töltött óra, beszélgetés, csókok sora fogja megelőzni. Valahogy úgy, mintha mondjuk egyszer csak egymásra találnának Ronnal, és aztán, jó néhány hónap járás után felfedeznék egymás testét is – és nem csak azért jutott éppen Ron az eszébe, mert évek óta róla álmodozott, hanem azért is, mert tényleg őt érezte ennyire közel magához. Harryt szerette persze, de csak úgy, mint egy testvért. De Ron… Ő fiú volt.
Most mégsem ő volt az, akinek a puszta látványára is olyan helyeken kezdett bizseregni a teste, hogy még az érzésbe is majd' belepirult. Arról nem is beszélve, hogy mennyire hálás volt, amiért most van rajta bugyi. És még csak nem is csókolta meg Pitont. Sőt, nem is igen hiányolta idáig az intimitásnak ezt a fokát. Pedig mégis mióta tekinthető közelebbi viszonynak az, hogy valaki megcsókolja, mint az, hogy masszírozza a csiklóját? És most mégis ez történt. Napok óta kívánta Piton érintését, és egyáltalán nem érdekelte az, hogy fognak-e valaha csókolózni. Arról nem is beszélve, hogy nem beszélgettek órákon át, semmit sem tud a férfiról, és még csak nem is akar róla semmit sem tudni. Mert azt azért el tudta képzelni, hogy megcsókolja a szex hevében, de az, hogy a nyögvenyelős, kötelező teázások alatti beszélgetésen túl még próbálkozzanak valamivel, csakugyan kizártnak tűnt.
Hermione beletörődően felsóhajtott, és úgy ment be bájitaltanra, mintha a vágóhídra érkezett volna. Nos, a röpdolgozat éppen olyan véres is volt, tehát ebben a tekintetben nem különbözött sokban a hangulata és az óra jellege. Vagy Piton állított össze különösen nehéz kérdéseket, vagy Hermione volt az, akit annyira lefoglalt az ideges fészkelődés – sehogy sem volt kényelmes a szék, s minduntalan attól tartott, hogy mindenki látja rajta, mennyire feltüzelte a tény, hogy bájitalok között van –, de ez a dolgozat most nem sikerült valami jól. És ezáltal nem sikerült jól Ronnak és Neville-nek se, és Hermione csak reménykedni tudott benne, hogy Piton nem fogja ezt ürügynek felhasználni arra, hogy kitegye őket az óráról. Nem nagyon mert a tanárra nézni. A pince hűvöse, a bájitalok illatával átitatott, kissé áporodott levegő, az üvegcsék csendülése a padokon már önmagában is annyira felizgatta, hogy igazán nem tartotta szükségesnek, hogy ehhez még Piton pillantása is hozzájáruljon.
Hálás lett volna, ha a tanár kivételesen marad a helyén, és elolvasgat az asztalánál a terem túlsó végében – Hermione év elején persze szeretett volna a legközelebbi asztalhoz ülni, hogy Piton láthassa, milyen jól dolgozik, de Ron és Harry annyira tiltakoztak, hogy megszánta őket, és a többi griffendélessel együtt hátrébb mentek. Most persze nem bánta, hogy nem kell egész órán beszívnia Piton illatát, mert talán a végén olyasmiket tett volna, amiket nagy nyilvánosság előtt megbán. Az első asztaloknál így mardekárosok voltak, és Hermione megítélése szerint semmivel sem dolgoztak jobban, mint ő, de azért Piton többnyire csak egy-egy rosszalló pillantással illette a hibáikat, és bőszen dicsérte az ügyességüket. Most a lány azonban még azt sem bánta volna, ha Piton egész idő alatt a mardekárosok között áll, és őket ajnározza, csak ne jöjjön a közelébe. De jött.
Hermione nem értette, hogy Piton miért is kezdte el ezt az egészet, és fogalma sem volt, hogy hogyan képzeli péntek után a továbbiakat, de arra kezdett rájönni, hogy ő éppen annyira vonzza a férfit, amennyire az vonzza őt. Piton ugyanis nagyon is odajött hozzájuk, kritizálta a művét, gúnyolódott azon, hogy hogyan vágta fel kockákra a balzsamgyökeret – siralmasan, mert miközben dolgozott, Parvati megjegyezte mellette, hogy de inna egy csésze teát, és Hermione kénytelen volt rájönni, hogy a tea említésére izgatott remegés fut át a testén –, és nem egyszer állt meg a háta mögött, hogy figyelje a művét. Olyan közel jött hozzá, hogy Hermione már várta a pillanatot, amikor, ha szándékosan nem is, de véletlenül egymáshoz érnek, és szinte dühítette, hogy erre sosem került sor. Mivel bájitalt főztek, összefogta és feltűzte a haját, és szinte érezte, ahogy a férfi lélegzetvétele végigsöpör a fülén és a tarkóján. Természetesen siralmas munkát adott le óra végén – és biztos lehetett benne, hogy Piton boldogan ad majd rossz jegyet rá.
– Mi volt ma veled, Hermione? – kérdezte Ron, amikor már biztonságos távolságba kerültek a pincétől és Pitontól is, és felfelé mentek az előcsarnokba vezető lépcsőn.
Hermione vállat vont. – Nehéz volt a dolgozat. Van, ami még rajtam is kifog.
– Na persze… – legyintett Ron. – Rajtad soha egyetlen tanár se tudna kifogni! – Rámosolygott, és Hermione fáradtan viszonozta a gesztust.
– Sajnos ez egyáltalán nem igaz – csóválta a fejét. – Nem tudom, ezek után mi lesz a vizs…
– Ne, Hermione, nyugi – fojtotta belé a szót a fiú. – Március van, szerintem bőven ráérsz még a vizsgák miatt aggódni. – Felértek az előcsarnokhoz, és Ron megállt. – Kimegyünk sétálni? – intett a nyitott tölgyfakapuk felé. Kivételesen szép koratavasz volt, sütött a nap, és meleg volt odakint. Harry már ott is hagyta őket; Ginnynek lyukas órája volt, Harryéknek már nem volt több órájuk, úgyhogy kiment kettesben a lánnyal. Hermione kipillantott a napsütötte parkra.
– Most inkább nem – rázta meg végül a fejét. – Szeretnék átnézni valamit rúnatanra.
– Később is ráérsz – győzködte Ron.
– Később Pitonhoz megyek.
– Ó… Hát, akkor talán majd legközelebb. – Ron határozottan csalódottnak tűnt. Hermione sajnálta, mert az elmúlt időszakban Harry tényleg gyakran hagyta ott őket, hogy Ginnyvel lehessen, és mivel ő még annál is többet járt a könyvtárba, mint más években – pedig ötödikben még ezt hitte, hogy nem fogja tudni megdönteni a saját rekordját –, Ron sokszor maradt egyedül, vagy kényszerült rá, hogy vele tanuljon. Hermione nemigen hitte, hogy a tankönyv fölötti közös üldögélés vagy akár a tárgyak és tételek megbeszélése akkora örömet okozna Ronnak – habár kitartóan és néha látszólag lelkesen vett benne részt. Így, bár kicsit lelkiismeret-furdalása volt, hamar meggyőzte magát, hogy Ron biztosan jól eltölti majd az időt Deanékkel, ő maga pedig addig is tanulhat.
Persze, végül a tanulásból alig lett valami, helyette csak ült a meglehetősen kihalt könyvtárban – mindenki a parkot preferálta –, összemosódtak a rúnák a szeme előtt, és azon gondolkozott, hogy mit akarhat Piton. Ő is belátta, hogy meglehetősen nevetséges ez a helyzet, hogy gyakorlatilag titokban randevúzgat egy tanárával, a fennmaradó időben pedig azt próbálja kitalálni, hogy mindez miért történik, hiszen annyira nyilvánvaló. De hát Piton sohasem volt könnyű eset, és Hermione úgy sejtette, hogy a tanár nem akar ennél mélyebb kapcsolatot kialakítani vele – legalábbis érzelmi szinten. Mert a testi kapcsolatot volt még hová mélyíteni, és ha ez eszébe jutott, Hermione szíve máris izgatottan kezdett kalapálni. De az érzelmek esete más volt – erre nem csak abból következtetett, hogy Piton olyan kiállhatatlan volt órán, hogy legszívesebben faképnél hagyta volna üstöstül, mindenestül, hanem abból is, hogy úgy érezte, a tanár éppen annyira nehezen hidalja át a büntetőmunka és szex közötti, teakortyolgatással töltött időt, mint ő.
Hermione ezúttal nyugalmat erőltetett magára, amikor elindult a pince felé. Természetesen most is kíváncsian várta, hogy mi fog történni, de leplezni akarta zavarát. Piton az órán kegyetlenül gúnyos és elutasító volt vele, és Hermione úgy érezte, ezért szinte jár valami kárpótlás, valami különleges élmény neki. Határozottan kopogott be az iroda ajtaján, és türelmesen várt, amíg Piton ki nem nyitotta neki az ajtót.
– Jöjjön – intett a férfi, s azonnal sietett is vissza a helyiség mélyére.
Hermione belépett, és elképedve látta, hogy az asztalon, amely mellett dolgozni szokott, most ott volt egy üst – benne gőzölgő főzettel –, mérleg és különböző hozzávalók.
– Örökké a küszöbön akar ácsorogni? – mordult rá Piton. – Fáradjon be, kisasszony, és csukja be az ajtót. – Hermione lassan engedelmeskedett. A nyugodtság álcája azonnal lefoszlott róla. Képes lett volna elviselni Pitont egész idő alatt, ha az asztalánál ül és dolgozatokat javít. De az, hogy mellette, tőle pár centire álljon, ijesztő gondolat volt, mert azonnal felforralta a vérét. Hermione nem értette, hogy hogy lehet ennyire kívánni valakit, és egyáltalán nem vonzódni hozzá.
– Folytassa a munkát ott, ahol tegnap abbahagyta – utasította Piton. – Nem mondhatja, hogy nem hagytam elég helyet magának.
– De… – felelt Hermione halkan. – Csak meglepődtem.
– Mégis mi lepte meg, kisasszony? – pillantott rá a férfi csúfondárosan. – Az, hogy néha-néha előfordul, hogy bájitalt főzök? A Roxfort készletei is megcsappannak néha.
Hermione bólintott, és közelebb ment. Gondosan megkerülte az asztalt, hogy ne kellje elmennie Piton mellett, és hozzáfogott, hogy megkezdje a bájitalok rendszerezését. Hatástípus szerint csoportosította őket, azon belül pedig alapanyagok alapján, hiszen ez nagyon is fontos volt, hátha valaki allergiás tüneteket produkál egy-egy hozzávaló hatására. Lassan haladt, nem is igazán igyekezett a munkával, mert egyáltalán nem akart idő előtt kész lenni. A mai és a holnapi este is az övék volt még, és Hermione most döbbent rá, hogy a világ minden kincséért sem adná ezt a két kényeztetést, ami még rá várt. Bármilyen dühös is volt Pitonra az órán történtek miatt, most csakis azt tudta figyelni, hogy hosszú ujjai, amelyekkel előző este benne járt, milyen gyorsan és könnyedén aprítják, adagolják, mérik a hozzávalókat.
Piton alig pillantott rá, láthatólag lekötötte a munkája. Hermione viszont kényelmesen dolgozott, így arra is bőven volt ideje, hogy figyelje a férfit. Elraktározta magában az olyan hasznos apróságokat, hogy Piton milyen késsel dolgozik, vagy milyen sorrendben méri ki az egyes hozzávalókat. Apró trükköket figyelt meg, amelyeket hosszú év rutinja alakíthatott ki a férfiben – és amelyek talán szintén csak sok év után jutottak volna Hermione eszébe. Nem számítva természetesen a gyönyör perceit, úgy vélte, egyedül ezek a megfigyelések érnek valamit az itt töltött órákból. Természetesen nem várta el, hogy ő profitáljon azon, hogy Piton büntetőmunkára küldte, de eredetileg éppen valami ilyesmiben reménykedett. Közös bájitalfőzésben, vagy hasonló helyzetben, amiből tanulhat valamit. De Piton valami egészen mással rukkolt elő…
Hermione úgy találta, hogy a férfi túlságosan hamar készen lett. Megfigyelte, hogy hogyan rakja rendbe az eszközeit – mit mos el, mi az, amit csak áttöröl, melyik edényeket hagyja száradni, mit tisztít kézzel és mit bűbájjal –, majd azon kapta magát, hogy Piton az asztal mellett áll, keresztbefont kézzel, és gúnyosa pillantással figyeli az ő álmatag mozdulatait.
– Azt hiszem, mára befejezheti, kisasszony – javasolta a férfi. Hermione elrendezett még néhány fiolát, majd felpillantott.
– Igen, uram. – Várakozón figyelte a férfit, és Piton nem is késlekedett sokáig, egy pálcaintéssel elővarázsolta a két csésze teát.
– Remélem, most is meghívhatom – mondta. A teázásaikban lassan több volt a színjáték, mint a valóság. Hermione leült, belekortyolt a forró italba, és közben lehunyt szemmel mélyítette el lélegzetvételét, készült fel a folytatásra.
– Kérdezhetek valamit a főzettel kapcsolatban, amit készített? – kérdezte végül a lány, hogy megtörje a rájuk ereszkedett csendet.
– Nem – vágta rá Piton elutasítóan. – Égési sérülések esetén használatos főzet volt, ha érdekli, mindent megtalál róla a könyvekben. Nem azért van itt, hogy különórát tartsak magának.
Hermione bólintott, és bár vágyat érzett arra, hogy egy kihívó mosollyal megkérdezze, hogy hanem miért is van itt, de hallgatott. Piton letette a csészéjét, és ráérősen állt fel, mint aki ki akarja húzni a pillanatot, ameddig csak lehet.
– Egyébként is azt hiszem, ma már túl fáradt a tanuláshoz. – Hermione elmosolyodott. Lehunyt szemmel várta, hogy a férfi mögé lépjen, és halkan felsóhajtott, amikor megérezte a vállán Piton kezét. A férfi egy darabig lassú, erős mozdulatokkal masszírozta a vállát, majd könnyedén áttért a nyaka és az arca simogatásához. Már azelőtt megkerülte, hogy keze lejjebb siklott volna a lány mellkasára, és Hermione várakozón pislantott fel. Piton intett, hogy álljon fel, és a szék helyett az asztalra ültette fel a lányt. Így arcuk csaknem egy magasságba került, amikor a férfi elé állt, s Hermione önkéntelenül is szétnyitotta a lábát, hogy Piton közelebb jöhessen hozzá.
A férfi folytatta a nyaka simogatását, s ujjai lassan lejjebb tévedtek a lány mellkasára is. Ráérősen gombolta szét az inget, és minden gomb után csókot lehelt a felszabaduló bőrre. Lehúzta a lányról a ruhát, tenyerébe vette Hermione melleit, és végigcsókolta a lány kulcscsontját, nyakát, majd arcát. Olyan természetesnek tűnt, hogy megcsókolja a száját, hogy Hermione csak azután döbbent rá, hogy először csókolóznak, amikor ajkai már szétnyíltak, és utat engedtek a férfi nyelvének. Piton az egyik kezével körbesimogatta a lány mellbimbóját, majd lassan lejjebb haladt a hasa felé. Végigsimította a szoknyán keresztül Hermione oldalát és combját, majd keze megpihent a lány térdén. Megszakította a csókot, és Hermione úgy kapott levegő után, mint a fuldokló. Piton gyors, határozott mozdulattal tűrt fel a lány szoknyáját – Hermione most se viselt bugyit –, és egy pillanatra elgyönyörködött az elé táruló látványban. Hermione nézte, ahogy a férfi a testét bámulja és szemében vágy gyullad, és hihetetlen elégedettség töltötte el Piton pillantása miatt.
Piton közelebb húzott egy széket. Leült rá, hogy kényelmesen és hosszabban is elhelyezkedhessen a lány lába között. Hermione kicsi hátrébb dőlt tenyerén megtámaszkodva, egyik lábát felhúzta, és teljesen kitárulkozott a férfi előtt. Piton a térdétől kezdte a csókok, simogatások sorát, és lassan, milliméterről milliméterre haladt befelé. Hermione sóhajtozott, ahogy az ajkak vagy a nyelv egyre érzékenyebb területet simítottak végig. Végül Piton már a lány combhajlatát nyalta meg, egy halk nyögést váltva ki Hermionéből, majd egy óvatos puszit nyomott a középső területre. Várt néhány másodpercet, és mozdulatlansága, lehelete melegsége, az, hogy annyira közel volt, és mégsem ért hozzá, még jobban izgatta Hermionét. Puncija finoman, de egyértelmű türelmetlenségről árulkodva rándult meg. Piton benyálazta az ujjait, finoman választotta szét a kisajkakat, hogy feltáruljon szeme előtt a lány testének legféltettebb pontja is. Körbecsókolta az illatos kis puncit, majd óvatosan megnyalta előbb a nagyajkakat, majd egyre beljebb kezdett haladni. Hermione felnyögött, amikor Piton nyelve először talált utat a testébe. A férfi néhányszor még belenyalt a lányba, majd lassan feljebb költözött, és a csiklóját vette a szájába. Egyik ujjával simogatni kezdte a nyáltól és a lány vágyától nedves nyílást, és lassan behatolt, miközben finoman szopogatta a lány csiklóját.
Hermione hangos kiáltásokkal élvezett el, teste újra összerándult Piton ujja körül, és hosszú másodpercekig lihegett hátrahajtott fejjel, kezére támaszkodva. A férfi lassan végigcsókolta a lány hasát, majd feljebb haladt a melléig, mindkettőn megnyalogatta a bimbókat, végül eljutott Hermione nyakáig. Újra csókolózni kezdtek, s Hermione csodálkozva érezte meg a saját ízét Piton nyelvén és ajkain. Jólesett neki, amit kapott, de még korántsem érezte magát elégedettnek, s úgy gondolta, ezt a férfi tudtára is kell adnia. Átkarolta Pitont, kicsit előrébb csúszott, és altestét a férfihez dörgölte a csók közben. Egyértelműen érezte, hogy a férfit is felizgatta a korábbi játék, és ez a megfigyelés még jobban ingerelte. Piton megszakította a csókot, a lány füléhez hajolt, megharapdálta a cimpát, és halkan suttogta:
– Látom, ma is telhetetlen vagy…
Hermione szeretett volna válaszolni, de egy halk nyögésnél nem futotta többre. Igen, telhetetlen volt, még többet akart, újra akarta érezni a gyönyört. Piton az egyik melléhez hajolt, harapdálni, szívogatni kezdte, amitől a lány újra felnyögött. Lábaival átfonta Piton derekát, teste egészen rásimult a férfiére, és lassan mozgatta altestét. Az érzéstől, ahogy Piton talárja, és alatta a keménység a puncijához simul, átjárta a kéj. A férfi azonban hamarosan hátrébb tolta, és Hermione hiába mordult fel elégedetlenül, mert Piton újra leült a székre. Megsimogatta Hermione combját, aztán lassan végigsimította szemérmét is. Hermione nekifeszítette magát a kezének, hogy fokozza az érintés intenzitását. Piton egyik kezének hüvelykjével simogatni kezdte a lány csiklóját, közben pedig újra közelebb hajolt, és nyalogatni kezdte a kisajkakat, és a közöttük megbúvó bejáratot. Nyelve besiklott a lányba, magába szívta az illatát, az ízét, és hallgatta, ahogy Hermione egyre hangosabban nyögdécsel.
Piton nyelve helyét lassan átvette két ujja, amelyeket jó mélyen be tudott csúsztatni a lányba. Lökései egyre erősödtek, s Hermione ütemesen mozgatta csípőjét, hogy még jobban növelje az erejüket. A lányt elöntötte a kéj, hangosan kiáltott fel, és hosszú másodperceken keresztül remegett az egész teste. Fáradtan hanyatlott hátra, s Piton, aki közben felállt, még időben kapta el, hogy ne az asztalon feküdjön végig, A férfi egyik kezével Hermionét tartotta, a másikkal a mellét simogatta, várta, hogy a lány szívverése csituljon, gyöngesége alábbhagyjon. Hermione lassan átkarolta a férfi nyakát, és most ő csókolta meg. Piton hagyta, hogy a lány elmélyítse a csókot, lassan, finoman simuljon össze a nyelvük. Végül elhúzta a fejét, és lesegítette a lányt az asztalról. Ráadta az inget, és hátrébb lépett, hogy onnan figyelje, ahogy a lány pihegve begombolkozik, haját hátrasimítja, szoknyáját lehúzza, és próbálja a ráncokat eltüntetni.
– Holnap hatkor várom – mondta ki a férfi a megszokott búcsúmondatot. Hangja mély volt, vágyakkal teli, és megborzongatta Hermionét. A lány vetett egy érdeklődő pillantást a férfire csípőmagasságban, de Piton az ajtó felé intett.
– Értettem. Itt leszek, uram – felelt hát Hermione jó kislány módjára, és otthagyta a férfi irodáját.