A nap már jócskán magasan fent járt, amikor is a sugara pont megfelelően talált el egy sátornak a bejáratát. Átlopakodva a kis nyíláson pont egy sámán arcára vetült, fölébresztve fényével az illetőt.
- Onii… - kezdte álmoskás hangon még, miközben kezével maga mellett tapogatózott.
De keze akadály nélkül siklott végig a puha hálózsákon. Yoh szemeit kinyitva felült és körülnézve látta, hogy ismét egyedül van a helységben. Nem értette mit remélt, Hao soha nem várta meg, hogy magától fölébredjen, múltkor is csak az ígérete miatt tette. De már teljesítette így semmi oka nem lett volna rá, hogy bent szobrozzon várva rá, hogy felébredjen. Hao nem most hagyja magára először, mióta itt vannak, de a mai mégis fájt neki picit.
Ekkor eszébe jutott neki az este, hogy barátnőt kereshetnek… Megeshet, hogy Hao megfogadva a tanácsát egyedül körülnézett… akár még az is megtörténhet, hogy kint van és beszélget valakivel vagy ott vár rá. A gondolattól fellelkesülve magára vette köpenyét, miközben észre vette, hogy a bal kezét, amit este jelölt meg, újra bekötötte, míg a többit békén hagyta.
Yoh picit széjjelebb húzta a vásznat, hogy kilessen. De nem fogadta meglepetés a tűz már elaludt és nem látott senkit a környéken, csak a már kihűlt reggelijét. Csendben oda menve leült és a kezébe véve némán elfogyasztotta.
Egy darabig még várt miután elfogyasztotta, közben a nap állásából próbált rájönni mennyi is lehet az idő. Végül úgy döntött megkeresi a tavat és testvérét meglepve fog maguknak halat. Így nem is várva tovább fölállt és elindult egy irányba. Miközben haladt nem akart bele gondolni testvére tervébe. Amit eddig megosztott vele kis morzsát, abból csak annyit tudott, hogy valamikor naplemente előtt vagy utánra tervezi. Attól jobban megborzongott, hogy ma a feje fog jönni. Magában imádkozott, hogy ne fájjon neki nagyon vagy Hao legyen gyors, hogy minél kevesebbet érezhessen belőle. Bár nem tudta, hogy a feje után mi fog következni és az az eddigieknél mennyire is fog fájni neki. Így csak azzal tudta nyugtatni magát, hogy miután testvére végez haza viszi és élni fog.
Miközben ezen merengett és a fákat, bokrokat és az egyéb különféle növényeket kerülgette, ébredt csak rá, hogy már oda kellet volna érnie a tóhoz. Ennyit nem szokott sétálni. Ahogy erre rájött megadóan sóhajtott.
"Remek most nem csak azzal kell törődnöm, hogy időben kész legyek a vacsorával, de még valahogy vissza is kell találnom..." - mondta magában.
Ezenkívül lehet testvérét se a legjobb kedvében fogja találni, amikor is észre veszi a hiányát, de ez most mindegy. Egyenlőre az első és legfontosabb megtalálni a tót. Utána a tábor már gyerekjáték lesz, főleg ha ott lesz a kezében két szép hal is. Ezért elkezdett egy magasabb fára fölmászni. Lassan fölküzdve magát az utolsó vastag ágra, amíg még elbírja állt fel rá és nézett körül.
A táj szép volt, bár ez most mellékes a nagyobb gond az volt, hogy…
- Nem látom a tavat…. se a tábort… - mondta magához beszélve ijedten körbe pillantva.
Megnyugtatva magát és mély levegőt véve nekiállt alaposabban körbe nézni. Keresve azokat a pontokat, ahol a fákat ritkábban látja, hátha ott a tó vagy a tábor. Már mindegy volt melyiket találja meg, csak valami ismerős helyen lehessen. Közben átkozta magát, az elején még jó ötletnek tűnt, hogy most ő szerzi be a vacsorát, meglepve vele Haot, de már megbánta. Meg kellet volna várnia testvérét, hogy a tóhoz vezesse és akkor még utoljára egy jót szórakozhatott volna az ügyetlenkedésein, legalábbis Haoról ezt feltételezte.
- Mit keresel itt? - hallatszott közvetlenül mellőle egy ismerős mégis ezúttal fenyegető jéghideg hang.
Yoh ijedtében akkorát ugrott, hogy majdnem leesett az ágról, pontosabban le is esett volna, ezzel közelebb kerülve az anya földhöz, ha valaki nem fogja meg a kezét. Ez a valaki a testvére volt, aki még mindig haragosan nézett rá és ezt a hangjával is kimutatta.
- Arról csak álmodhatsz, hogy pont most hagylak meghalni, abban meg ne is reménykedj, hogy megszökhetsz előlem. - szűrte a fogai között fenyegetően.
Yoh nagyot nyelve nézett rá. Nem akarta ennyire feldühíteni, csak jót akart.
- Én… nem… - kezdte zavartan, majd össze szedve magát, immár határozottan nézett a szemeibe - A tóhoz akartam menni, hogy halat fogjak neked.
- Ennyire hülyének nézel?! A tó pont ellenkező irányban van. - nyomatékot adva, hogy nem tetszett a válasza, cserébe még erősebben szorította, hogy fájjon testvérének.
Yoh érezve felszisszent, miközben arra nézve meglátta a tót.
"Egész idő alatt rossz irányba mentem..." - suhant át rajta a gondolat a döbbenettől.
- Hao igazat mondok, nem akartam elmenni, csak megakartam köszönni, hogy mindig gondoskodtál rólam. Azt akartam, hogy boldog légy, amiért most nem neked kell ételért menned, hanem már minden evésre készen vár a sátrad előtt.
"Hao kérlek higgy nekem, ez az igazság, csak kedveskedni akartam neked." - mondta magában őszintén a haragtól szikrázó szemeibe nézve.
Hao még egy darabig haragosan nézte, míg végül megszólalt.
- Meggondoltam magam, még se kellesz. - mondta nyugodtan elengedve a kezét.
Yoh döbbenten nézte, ahogy elengedi a kezét és a gravitáció hatására egyre távolabb kerül testvérétől, esés közben össze húzta magát, így védve a fontosabb szerveit, remélve így túléli a zuhanást. Várva a fájdalmas ütközést, viszont az valahogy elmaradt. Helyette érezte, hogy kezek ölelik át tartva és a levegőt is már nem maga alól érezte fel áramlani, ahogy az zuhanáskor szokott lenni, hanem oldalról érkezett már. Szemét kinyitva és körbe pislogva látta csak, hogy testvére megint azt a szárnyas túrós alakjában van, amivel múltkor vissza vitte, csak ezúttal nem a tengert szelte, hanem bent az erdőben szlalomozott vele a fák között. Amikor tekintetük találkozott Hao apró mosolyra húzta a száját.
- Látnod kellet volna az arcod, amikor elengedtem a kezed. - mondta szórakozottan nevetve - Haláli volt.
Yoh csak nézte és nézte…. Nehéz volt elhinnie, hogy testvérének ilyen idétlen viccei vannak. De hamar valami más is az eszébe jutott, valami sokkal fontosabb.
- Az istenért Hao, előre a fákat nézd, ne engem. - mondta ijedten, ahogy Hao továbbra is a fák között repült, miközben őt nézte.
Bátya némán kuncogva nézett előre a változatosság kedvéért gyorsítva közben. Yoh is előre tekintve minden egyes alkalommal amikor fa törzset látott, reflex szerűen össze rezzent. Mert mindig olyan volt, mintha a fának csapódnának vagy az az utániba, esetleg az azt követőbe.
- Tudod ez akkor igazán vicces, amikor így repülve kergetnek a fák között. Semmi mást nem hallasz közben csak a fájdalmas kiáltásaikat és a fa hangját, amikor eltörik. - mondta szórakozottan kuncogva.
Yoh valahogy ebben semmi vicceset nem tudott találni. Közben testvére köpenyébe kapaszkodott már félénken, mert Hao a sima szlalomot megunva már forogva csinálták ezt.
- Hao, kérlek hagyd abba, kezdek rosszul lenni. - mondta Yoh már émelyegve.
Testvére egy kis ideig szótlanul ugyanúgy csinálta az előbbit, majd hirtelen megállt.
- Akkor fogj valamit. - mondta Hao eldobva magától.
Yohnak még felfognia se volt ideje, csak azt érezte, hogy zuhan és a következő percben egy hatalmas csobbanással a vízbe esett. A víz alatt szemeit kinyitva fölnézett és látta testvérét még mindig a levegőben lebegve. Nem jött fel, inkább lejjebb úszott, hogy elnyelje jobban a víz sötétsége. Pár perc után már érezte, hogy nem sokáig fogja kibírni még levegő nélkül, de testvére is már nem olyan nyugodtan tekintett le. Látta, ahogy a fejét forgatva kezdi keresni, míg a vízre nem ereszkedett már. Yoh csak erre várva elrugaszkodott a talajtól és sebesen felfelé úszva megragadta testvére lábát és a következő pillanatban már a vízbe rántotta. Viszont nem számolt vele, hogy testvére reflexei sokkal jobbak nála az örökös élet halál harctól. Hao minden napját örökös éberséggel tölti, nem tudva mikor készülnek újra az életére törni. Így Yoh támadása ugyan meglepte és sikerült a vízbe húznia, de onnantól már átvette Hao a küzdelem fonalát és mielőtt testvére még levegőt kaphatott volna a kezét megfogva vissza húzta magához, bezárva őt egy szoros ölelésbe. Yoh a vízben kapálózva próbált szabadul. Közben nem bírva már tovább vissza tartani a lélegzetét, akaratlanul is kinyitotta a száját. Idősebb testvére látva a Yohból kiáramló buborékokat, nem szórakozva vele már tovább a felszínre vitte, elvégre még mindig élve kell neki. Amint fölértek öccse hangos köhögések között töltötte meg tüdejét friss oxigénnel. Miután már jobban kapott levegőt testvérére nézve halkan kuncogott.
- Szerintem ez a szórakoztató. - mondta bátyát nézve aki épp azzal foglalatoskodott, hogy a vizes arcára tapadt haját megfogva, hátra rakja, hogy láthasson.
Testvére haragosan ránézve és válaszként csak fejbe vágta.
- Au, onii-chan ez fájt. - mondta a fejét dörzsölve azon a ponton.
- Inkább fogj valamit nagy horgász, ha már ide hoztalak.
Yoh szó nélkül, nagy levegőt véve a víz alá merült. Elvégre ha testvérének sikerült puszta kézzel megfognia, akkor neki is fog. A víz alatt, hamar elkezdett kergetni egy halat.
- Onii-chan, nézd sikerült! - mondta Yoh már a felszínen a kezében a hallal, ami kicsúszva a kezéből vissza jutott a vízbe.
Hao a jeleneten csak kuncogni tudott, még a vízben maradva.
- Legközelebb próbáld meg a partig elhozni. - mondta még mosolyogva.
Yoh morcosan vissza merült a víz alá egy újabb levegő adaggal a tüdejében és úgy kergette a halakat. Pár óra után már a sok úszkálástól, hogy mindig kicsúszott a kezéből, fáradtan lebegett a víz felszínén.
- Gyere ki, mielőtt még megfázol nekem, már elkészült az ennivaló. - mondta Hao.
Yoh meglepetten testvérére nézett, aki immár a parton ült egy kis tűz előtt, ahol már a jól átsült hal gőzölgött. Kiúszva a parton érezte csak meg, hogy a ruhái vizesen milyen nehezek is. Mellé ülve a cipőitől egyből meg is szabadult, amiből egy kisebb vízesésként folyt ki a víz.
- Arigatou. - mondta elvéve egy darabot, amit enni kezdett, bele törődve, hogy még lesz mit tanulnia hal fogás téren.
Mire végeztek az evéssel már nagyjából meg is száradtak és Yoh elfeküdt mellette a fűben.
- Hao… Arra az oroszlánra meg orvvadászra, hogyan bukkantál rá? - kérdezte kíváncsian felé fordulva, ahogy eszébe jutottak.
- Véletlenül találtam meg a csapdát, még azon a napon, amikor ide hoztalak. Másnap ott maradtam és figyeltem milyen állatok mozoghatnak arra és akkor láttam meg az oroszlánt. A vadászt csak tegnap láttam először… gondolom érdekelte ki teszi tönkre neki az összes csapdáját. - fejezte be kuncogva.
- Akkor egy szerencsés oroszlán lehetett, hogy össze futottatok. - mondta mosolyogva.
- Hai. - mondta testvére fölállva és ezzel együtt a tűz is elaludt.
Testvére mögé lépve a vállaira tette kezét. Yoh kíváncsian fölnézett rá így és mintha most először a szemeiben azt látná, hogy habozik.
"Min gondolkodsz Onii-chan." - suhant át rajta a gondolat, majd egy erősödő nyomást érzett a nyakánál. Eszméletét vesztve terült el Hao előtt.
- Ha nem kezdünk neki, még reggel is velem leszel. - mondta ölbe kapva testvérét és eltűnt vele a lángok között.
Yoh pár óra után kezdett magához térni, ezt testvére is észre vette a közelében látva a mocorgásait. Az idősebb megeresztett egy halk sóhajt, mintha az idő is ellene lenne, amiért a fiatalabb testvér a kelleténél korábban ébredezik már.
Yoh lassan ébredezve érezte, hogy valami hidegen és keményen fekszik.
"Kő lenne..." - morfondírozott el magában.
De ahogy kinyitotta a szemét értetlenül ráncolta össze a homlokát, mert csak sötétséget látott. Pedig abban biztos volt, hogy nyitva a szemei legalábbis úgy érezte, hogy pislog. Álom meg nem lehet, mivel érezte, hogy az alatta lévő tárgy hideg. Ösztönösen a szeméhez akart nyúlni, hogy kitapogassa van e valami a fején, amikor érezte, hogy a kezei és lábai megvannak kötözve. Semmiét nem bírta megmozdítani, csak a fejét de azt is picit, mert szintén meg volt kötve. Hirtelen félelem fogta el, ahogy semmit nem hallott és látott, miközben széttárt végtagokkal ki volt kötözve valamihez. Gyanította ruha sincs rajta, mert amin feküdt ott egész testén érezte, hogy hideg.
- Hao? - hívta testvérét félénken.
- Ne félj, itt vagyok. - mondta kezével végig simítva arcán.
Yoh részben megkönnyebbült, így már jobb volt, hogy nem egyedül, hanem testvérével van. Bár azt nem értette, hogy kerülhetett ide, de gyanította ahhoz az előbbi fájdalomhoz és az utána jövő hirtelen sötétség lehet az oka.
- Hova hoztál? - kérdezte beszéltetve Yoh, addig is legalább hallhatja a hangját és nem érzi magát végtelenül kiszolgáltatotnak.
Testvére kis szünettel válaszolt és a hangja is távolabbról jött, mint előtte.
- Egy barlangba. - mesélte Hao, miközben mozgott körülötte - Te most éppen egy kő asztalon vagy. Kint már szerintem besötétedett. Te pedig nemsokára vissza alszol, így nem fogsz semmit érezni, miére felébredsz az egész már csak egy álom lesz. - a végénél már közvetlenül a feje fölött hallotta a hangját.
Ekkor valami meleget érzett az arcára csöppenni, ami lefojt rajta.
- Hao… sírsz? - kérdezte bizonytalanul, mert nehéz volt elhinnie, elképzelni meg főleg.
- Iie. - mondta kuncogva, miközben letörölte arcáról - Ez csak a vérem volt.
- Valaki bántott? - kérdezte Yoh aggódva és mérges volt picit testvérére, amiért őt megkötözte, miközben vérzik és nem tud neki segíteni.
- Iie. - mondta testvére, miközben érezte, hogy fölé mászik és össze érinti a homlokukat. - Önmagamon okoztam, ez is része a tervemnek. Most jó testvérhez illően aludj vissza szépen.
Yoh közben hálás volt, hogy bekötötte a szemét, de még így is érezte, hogy zavarában elpirul, ahogy most így kikötözve és meztelenül elképzelte magán testvérét.
- Hao, várj. - mondta gyorsan mert érezte, hogy testvére valamit közelit hozzá.
Testvére rongyot fogó keze fél úton megállt és némán várta mit szeretne még utoljára tőle.
- Onii-chan, ígérd meg, hogy egyikünk se fog meghalni most és találkozni fogunk utána. - magában még hozzá tette, hogy kérlek.
Érezte, ahogy testvére rázkódik fölötte a nevetéstől, miközben homlokuk továbbra is össze ért, érezve, hogy a vére lassan ráfolyik.
- Rendben, látni fogsz még. - mondta testvére arcára téve a kendőt, amit átitatott előtte egy olyan folyadékkal, amit belélegezve az ember mély álomba zuhan.
- Oyasumi, otouto. - súgta halkan és még utoljára megpuszilta a homlokát, ahol nem volt rajta seb.
Yoh már nagyon távoli és halk mormogásnak hallotta testvére szavait, ahogy körbe zárta elméjét a kellemes sötétség. A mostani kábulata különbözött az előzőtől. Most úgy érezte, mintha a víz alatt lebegne mélyen a sötétben… vagy mint az alagutas sétája, ahol, nem hall, lát és… mégse itt érezte magán testvére jelenlétét. Ugyan nem látta és fizikailag sem volt megfogható, de a szelleme ott volt vele. Mint egy őrangyal, aki láthatatlanul ott lebeg mindenki körül a maga védője. Így vele is ott volt. Hosszú haja mintha csak átmeneti szárnyak voltak érezte, ahogy körbe zárják és lágyan átölelve védik őt. Bár testvérére az őrangyal szerepet nehéz lenne átadni, úgy hogy sokak életét kioltotta már, de lényegében ő is csak egy lélek, mint mások, aki küzd, hogy megvédjen valami sokkal nagyobbat és fontosabbat. Míg mások a barátjukat, szerelmüket védik, addig Hao az otthonát, a Földet.
Eleinte Yoh várta, hogy Hao megint képeket mutasson be neki a múltjából, mint amikor magába szívta a Csillag szentélynél, de most a képek nem jöttek és testvére szelleme se jelent meg előtte. Csak a jelenlétét érezte, miközben melegítette. Akár hogy is, ha ez egy álom, akkor nem akar fölébredni belőle. Nem akar már minden nap egyedül, testvér nélkül kelni és végezni a dolgát, mintha egyke lenne. Haoval akar maradni és megvédeni a magánytól és a testvérét nem értő sámánoktól és megtalálni neki a hozzá illő lányt, aki ugyanezeket az elveket vallja, csak még több és mélyebb szeretetet tud neki adni, mint amilyet egy testvér valaha is adhatna.
Szómagyarázat:
Onii-chan - idősebb fiú testvér, báty
Arigatou - köszönöm
Hai - igen
Iie - nem
Oyasumi - jó éjszakát
Otouto - fiatalabb fiú testvér, öcs