Párbaj a parkban*
Kairó, Egyiptom, október 18. szerda, 9:00.
Ishizu Ishtar már kora reggel elindult, hogy még munka előtt bevásárolhasson a kairói piacon. Amikor nem kellett nagyon sietnie, akkor mindig itt töltötte a reggeleket. Szerette a hajnali pezsgést, a friss gyümölcsök és fűszerek illatát, ahogy a fülledt észak-afrikai levegővel keverednek. Három szatyrot is megtöltött a legjobb minőségű zöldségekkel, gyümölcsökkel, sajttal és kenyérrel, majd hazaérve megreggelizett. Szüksége is volt az energiára, mivel a nap folyamán újból buzgó régészekkel kellesz vitába bocsátkoznia.
Két hete hatalmas szélvihar söpört végig Egyiptom északi térségén, nagyban átrendezve a sivatagi dűnéket és rengeteg homokot hordva a városba. Amíg a lakosság nagy részét az utóbbi zavarta leginkább, Ishizu tudta, hogy számára az előbbi fog nagyobb gondot okozni. A szélvihar ugyanis egy újabb elveszettnek hitt ősi síremléket fedett fel a fővárostól húsz kilométerre a sivatagban. Ahogy pedig lenni szokott, régészek számos csoportja máris magának követelte a feltárás jogát.
Mint az Egyiptomi Történelmi Társaság elnöke, az ő feladata volt, hogy felülvizsgálja az ilyen esteket, és ha megfelelőnek tartja a régészek képzettségét és felkészültségét, engedélyt adjon a feltárásra. Az ásatási területen talált tárgyak persze mind Egyiptom tulajdonát képzik, de a régészek már csak a dolog izgalmáért is képesek idáig elutazni. Ami igazán megnehezíti számára az engedély megadását, az pont sírőrzői múltja, ami az állást is szerezte neki.
Egykori őrzőként jól tudta, hogy az istenek, illetve a holtak szellemei valamilyen szinten igenis jelen vannak ebben a világban. Ezek a lelkek pedig nem szeretik, ha háborgatják őket. Az ősi sírhelyek és templomok nyugalmát megzavarni nagy tiszteletlenség és veszélyes dolog. Nagyobb kihívást jelent viszont mindezt a makacs, általában ateista, de legalábbis a végtelenségig racionális archeológusoknak elmagyarázni. A legtöbben nem értik meg a veszélyeket, ami az ősi építmények szerkezeti stabilitása mellett várhat rájuk.
De nincs mit tenni! Ez a munkája, meg kell tennie! Az érte küldött dzsipbe beszállva elindult a helyszín felé. Eldöntötte, hogy csakis kizárólag a legfelkészültebb régészeknek ad engedélyt a sírba való belépésre, de őket is megpróbálja lebeszélni róla.
ooo
Kairó melletti sivatag, 9:40.
Az eddig eltemetett épület közelében már nagyban folytak a munkálatok. Számos másik dzsip és teherautó volt a helyszínen. Állami munkások a homokot hordták el a félig még mindig a homokban nyugvó ősi építmény körül. Kutatók és régészek a felszerelésüket ellenőrizték és szerelték össze a nemrég felállított fehér fóliasátraik alatt. Az egyiptomi Nap ilyenkor már magasan járt az égen.
Ishizu felvette napszemüvegét és elindult a három sátor közül a legnagyobbikhoz. Barna bakancsot és drapp nadrágot viselt, ami fölé egy térdig érő, krémszínű ruhát vett fel. A háromnegyedes ujjú ruha mellett még egy homokszínű, arany szálakkal díszített sálat is a vállára terített, ami haja egy részét is takarta. Ilyen öltözetben könnyen beleolvadt és harmonizált a körülötte lévő sivataggal.
Az első dolog, ami feltűnt neki a sátorhoz érve az alacsony, zömök, ezüsthajú férfi, aki nagyban sikált valamit. Az idős ember nagyítóját fényezte éppen, így nem vette észre a nőt, ám Ishizu felismerte. Mit keres ő itt?!
– Mr. Mutou! – szólította meg a férfit angolul. – Hogy kerül ide?
– Hogyan? Micsoda? – kapta oda a fejét a nagypapa. Öreg korára kissé szórakozottá vált, és néha nagyon el tudott merült saját kis világában, de legalább az angolt használta. – Ismerem magát?
– Oh, igen, persze… – jutott Ishizu eszébe, és levette a napszemüveget. – Ishizu Ishtar vagyok, az Egyiptomi Történelmi Társaság jelenlegi elnöke. Mi viszont még akkor találkoztunk, amikor…
– Igen, már emlékszem! – kapott a fejéhez Sugoroku, a nő arcát szemlélve. – Maga volt a Névtelen Fáraó sírjának egyik őrzője! – Ishizu bólintott. – Szóval elnök, mi? Jó kis állás lehet.
– Az én feladatom eldönteni, hogy ki léphet be a feltárandó területre, és ki nem.
– Akkor én ugye már protekcióval rendelkezem? – kacsintott az öreg az ex-sírőrzőre.
– Mr. Mutou, a döntésemet tárgyilagos alapon fogom meghozni. Csakis a legfelkészültebbek léphetnek be! Bár lehet, hogy jobb lenne, ha békén hagynák az egész…
– Na és, látta már? – kérdezte Sugoroku lelkesen a szavába vágva.
– Micsodát?
– Jöjjön velem!
Yugi nagyapja megragadta Ishizu karját és a sátrakon keresztül az események középpontjában álló ősi építményhez vezette. Ishizu először ellenkezett volna, de amikor meglátta, minden más megszűnt létezni egy pillanatra. A homokszínű kövekből épült, levágott tatajű piramis alakú épületet nézve eszébe jutottak gyerek és ifjúkora nehézségei. A Fáraó sírja, a szülei és a fivérei.
– Lenyűgöző, igaz? – zökkentette ki Sugoroku gondolataiból. Az öreg a bejárat feletti széles táblára mutatott.
A síron ősi hieroglifákkal a következő állt: "Thot temploma, főpapjainak végső nyughelye". Mindketten jól tudták, hogy Thot az ősi egyiptomi mitológia szerint a Hold megszemélyesítője és a bölcsesség istene volt. Szóval most tulajdonképpen a Hold templomába és főpapjainak sírhelyére készülnek az arra felhatalmazottak belépni. Ez a tény Sugorokut rég nem érzett izgalommal töltötte el, viszont Ishizuban még több aggodalmat keltett.
– Az írások szerint a Hold istene nem volt olyan irgalmas és nagylelkű, mint a Napisten, Ré (1) – magyarázta Ishizu. – Thot rendszeresen megbüntette azokat, akik ellenszegültek parancsainak, avagy akik felszenteletlenül léptek be templomába.
– A Holdisten büntetése pedig rendszerint komoly és kegyetlen volt – tette hozzá Sugoroku, jelezvén, hogy ismeri a történeteket. – De lehet, hogy mindez csak mítosz és legenda.
– A legendák alapja mindig a valóság!
– Éppen ezért kell bemennünk ide. Hogy kiderítsük, mi igaz és mi kitaláció!
– Még azok után is megbolygatná Thot és főpapjai nyugalmát, ami másfél éve történt? – próbálta meggyőzni Ishizu. – Az Alvilág kapui a szemünk láttára tárultak fel, az istenszörnyek pedig számos alkalommal életre keltek.
– Pont ez a lényeg! A templom belsejében lehet, hogy újabb Párbaj Szellemeket ábrázoló kőtáblára bukkanunk! Vagy akár egy újabb Fáraó csapdába esett lelkére!
– Csupán egyetlen Fáraó volt az egyiptomi történelem szerint, akinek nevét és végzetét nyíltan homály fedte. Ő pedig már…
– A történelem sem mesél mindenről! – erősködött az öreg. Semmi áron sem tett volna le erről a kalandról. – Ki tudja, milyen titkokat rejthet még ez a sír!
– Titkokat, amiket jobb nem bolygatni.
– Ugyan, ne legyen már ennyire unalmas! Két nap, és elhordják a homokot annyira, hogy végre kinyithassuk azokat a hatalmas aranyozott ajtókat!
– Legyen, de magának kereste a bajt! – jelentette ki Ishizu. – És csak hogy tudja, két nap múlva is itt leszek, hogy megpróbáljam lebeszélni róla.
ooo
Ishizu nagy levegőt vett, és rövid sétára indult. Útközben megcsörrent a telefonja. A fivére, Marik volt az. Legalább valami kellemes is történik ma! – gondolta, és felvette.
– Marik?
– Hola, hermana! – kezdte Tigris spanyolul, majd egyiptomi arabra (2) váltott. – Mi a helyzet? Összekaptál már a régészekkel?
– Készülök – sóhajtotta Ishizu. – De képzeld, kivel futottam össze! Yugi Mutou nagyapja is valahogyan idekeveredett és az elsők között készül felfedezni a sírt!
– Az öreg Mutou – dünnyögte Marik. – Nincs ő már vagy száz éves?
Nővére erre elkuncogta magát, de hamar visszafogta.
– Marik, ne légy tiszteletlen az idősekkel!
– Oké-oké. Bocsi. ...Itt még hajnali három van, és csak most érkeztünk meg Limába.
– És minden rendben?
– Igen, mindenki él, csak nagyon elfáradtunk. Egész nap úton voltunk. Most keresünk egy motelt, és húzzuk a lóbőrt délig. Déltől fellépésünk lesz!
– Sok sikert! Örülök, hogy jól vagytok!
– Kösz, meglesz. De ha már említetted… Miféle sírról van szó? Lehet már tudni?
– Igen – sóhajtotta Ishuizu, majd újból nagy levegőt vett.
– Mi az, csak nem Zorc lakik abban a sírban? – nevette Marik. – Nem lehet olyan szörnyű!
– A felirat szerint a sír Thot főpapjainak nyughelye és egyben a Hold temploma.
– Nem mondod komolyan?! A legendák szerint a Hold tiszteletére számos templomot építettek, de eddig még egynek sem akadtak a nyomára!
– Igen, és szerintem okkal – mondta Ishizu. – Thot nem szereti, ha illetéktelenek háborgatják a neki épített templomot és főpapjai lelkét!
– Hát, sok sikert az archik (3) meggyőzőséhez! – felelte Marik.
– Meglátjuk mi lesz. Üdvözlöm Odiont!
– Átadom!
– Aludjatok jól! Holnap beszélünk!
Fél órával később.
Domino City, Japán, október 18. szerda, 17:20.
– Na jó, annyira nem is volt rossz ez a film – vallotta be Seto, mikor a moziteremből sétáltak kifelé az öccsével. – A harci koreográfiák egész jók voltak, a szereplőválogatás elviselhető volt… de az a csavar a cselekmény végén! Az valami hihetetlen volt! Nem hittem volna, hogy hagyják meghalni a főszereplőt. Így biztos nem lesz folytatása!
– Ne örülj előre, Seto! – vigyorogta az öccse. – Biztosan lesz folytatása, csak így mindenki jobban várja, mintha happy end lett volna. Biztos, hogy a főszereplő feltámad vagy újjászületik majd, mert olvastam, hogy a színészt már beválogatták a negyedik film főszerepére is.
– Áhh, csodálatos! – ironizált Seto. – Menjünk enni?
– Arra gondoltam, hogy előtte sétálgathatnánk kicsit. Nem messze innen van egy park. Mi lenne, ha párbajoznánk?
– Rendben van, Mokuba. De tudnod kell, hogy csak azért, mert a testvérem vagy, nem fogom visszafogni magam!
– Ebben reménykedtem! A nindzsa paklim ugyanis jól ellátja majd a bajod, akárhogy küzdesz!
– Elég pimasz vagy, Moki! – Seto lágy mosolyra húzta a száját. – De majd én helyre teszlek!
– Meglátjuk! – mosolygott vissza rá a fekete hajú.
Kiérve az épületből elindultak a városi park irányába. Úgy tűnik, Yugi mégis csak segített egy kicsit. Részben az ő jelenléte is hozzájárult ahhoz, hogy Mokuba vége időt tölthet bátyjával. Régóta várt már arra, hogy ők ketten párbajozzanak egy jót.
Bár Seto minden eddigi játékuk során legyőzte őt, számára nem a nyereség volt a lényeg, hanem a játék maga. Az érzés, hogy bátyja a párbaj alatt csak rá figyel, sőt, komolyan veszi őt. Mert bármit mondott Seto korábban, Mokuba tudta, hogy amíg minden más párbajozót könnyűszerrel aláz a sárga földig, még maga a párbaj előtt, vele ezt nem tenné meg. Amikor másokat legyőzött, jót nevetett rajtuk, de amikor Mokubát győzte le, mindig gratulált neki és kezet is fogtak. Ők ketten jó csapat voltak, már a kezdetektől.
ooo
Mire a parkba értek már esteledett. A Nap lebukó korongja köré narancs és korallszínű felhők gyűltek igazi festményre illő látványt nyújtva. Seto és Mokuba megálltak a park közepén, egymástól tíz méter távolságra, és aktiválták DuelDiskjeiket.
– Ha szeretnéd, még feladhatod! Akkor nem kell, hogy a földbe döngöljelek – ajánlotta Seto öccsének szokásos, leereszkedő stílusában. Moki viszont tudta, hogy jelenleg csak rájátszik erre.
– Arról szó sem lehet, Nii-sama! – rázta meg fekete haját Mokuba. – Harcolni akarok!
– Akkor… kezdődjön a leszámolás!
ooo
Néhány körön már túl voltak, mikor váratlan látogatót fedeztek fel. Seto ekkorra nagyjából megharmadolta Mokuba életpontjait (3100), míg az ő életpontjai szinte sértetlenek maradtak (7600). Mindkettejük kezében három lap volt, a térfeleiken pedig két–két lefordított lap. Mokubának két Páncélos Nindzsája (2000/1700) volt a térfelén, Setónak pedig a Hajnalhasadás Sárkány (1200/1500) és a Lándzsa Sárkány (1900/0). Minden szörny támadóállásban volt.
– Kaba-kun! Mokuba-kun! – rohant oda hozzájuk Yugi. Ő éppen a parkban sétált, amikor észrevette, hogy két igen ismerős személy párbajba fogott a közelben.
– Yugi-san! – köszöntötte Mokuba vidáman. Ő nagyon élvezte a párbajt, és megörült, hogy barátja is felbukkant.
– Már megint te?! – mordult fel ellenben Seto. Ő nem örült a látogatónak. Ma már másodszor kellett elviselnie a gyíkkirály társaságát.
– Kaba-kun, Mokuba-kun! – lihegte Yugi. – Ugye nem azért párbajoztok, mert ennyire rossz a viszony köztetek? – kérdezte aggódva. Seto erre csak horkantott egyet, így öccse válaszolt.
– Ne aggódj, Yugi-san! Már kibékültünk! Szórakozásból párbajozunk!
– Ennek örülök – bólintott Yugi, de legbelül még neheztelt Kaibára.
– Én mindig a győzelemért játszok! – ellenkezett Kaiba.
– Ettől függetlenül jól szórakozunk – erősködött Mokuba. – Yugi-san! Nézd meg, hogyan győzöm le a bátyámat!
– Arra várhatsz! – jelentette ki Seto.
– Igen? – vigyorodott el Mokuba. – Az én köröm jön! Húzok! …Utána megtámadom az egyik nindzsa harcosommal a Lándzsa Sárkányodat!
– Ne olyan hevesen! Aktiválom a csapdámat: Negate Attack! Ez megállítja a támadást és véget vet a csatakörödnek!
– Én is aktiválom a csapdámat: Második Roham! Ha véget ért a csataköröm és van legalább egy harcos típusú lény a térfelemen, akkor megismételhetem a csatakört!
– Nagyon jó, Mokuba! – dicsérte Seto még mindig fölényes hangnemben.
– A legjobbtól tanultam! – vigyorogta Mokuba, bátyjára kacsintva. – Szóval készülj!
Yugi nagy levegőt vett. Biztos volt benne, hogy Kaba-kun nem adja fel ilyen könnyen. És úgy is történt.
– De van még mit tanulnod! – jelentette ki Seto ravasz mosollyal. – Íme, a második csapdám: Sárkányok Mágikus Védelme! Már mindketten jól ismeritek. Elpusztíthatom az ellenfelem egyik csapdalapját, és a Második Rohamot választom!
– Ne már, Nii-sama!
– De igen! Hajnalhasadás Sárkány! – Seto türkizzöld, négyszárnyú szörnye ekkor mozgásba lendült. Tett egy kört a pálya felett, majd átsuhanva Mokuba csapdája felett elpusztította azt. – Na mi az, Moki? Nem használod fel a másik lefordított lapod?
– Most nem használhatom – sóhajtotta Mokuba. A bátyja ezúttal is fölénybe került. – De megidézek egy szörnyet a köröm végén: Vörös Róka (700/1000) védekező állásban (1000)!
– Én jövök! – kiáltotta Seto, majd húzott egy lapot. – Megidézem a Kékszemű Lovagját (1600/1400). Ezután támadom a Lándzsa Sárkánnyal a Vörös Rókát. A képessége pedig, hogy ha védekező szörnyet támad, akkor is képes átszúródási veszteséget okozni!
Seto sárkánya elpusztította Mokuba rókáját, és az említett 900 életpontot vesztett. Mokuba: 2200.
– Most pedig – folytatta Seto –, feláldozom a Lándzsa és Hajnalhasadás Sárkányokat, hogy hívjak egy másik szörnyet…
– Csak nem…! – kiáltott fel Yugi. Biztos volt benne, hogy aki most jön, az…
– Mokuba, csak a te kedvedért – pillantott Seto magabiztosan fivérére –, megidézem minden büszkeségem megtestesülését: Kékszemű Hósárkány, gyere! – A térfelén megjelent legkedvesebb szörnye, a hatalmas, kékesfehér sárkány. Olyan valósnak tűnt, mint azelőtt soha, de Seto ezt csak rendszere tökéletességének tudta be.
– Kékszemű… – sóhajtotta Moki. Mindig is lenyűgözték bátyja magasztos sárkányai.
– És ezzel még nincs vége! Ha feláldozom a Kékszemű Lovagját, akkor további áldozatok nélkül hívhatok még egy Kékszeműt a paklimból! Leghűségesebb szolgám, mutasd magad!
– Két Hósárkány egy kör alatt – mondta Yugi elismerően. Kaba-kun stratégiája mindig is lenyűgözte. A stílusát illetően voltak kifogásai, de egyértelmű volt, hogy Kaiba remekül párbajozik.
– Most még nem támadhatok, de a következő körben véged! Addig is, lefordítok két lapot, és végeztem!
Setónak így már egy lap sem maradt a kezében. Nagyon magabiztos! – gondolta Yugi.
– Akkor újra az én köröm jön! – kiáltotta Mokuba. Mivel támadni erősebb szörny hiányában nem tudott, csak megidézte a Kínai Gárdistát (800/1800) védekező állásban (1800), majd lefordított még egy lapot a meglévőhöz, és lezárta a kört. Neki így két lap maradt a kezében.
Seto viszont nem lépett rögtön. Képtelen volt levenni szemeit a korábban megidézett sárkányokról. Bár először a Solid Vision tökéletességének könyvelte el, valami nem stimmelt. Eddig is élethű hologramok jelentek meg előtte, de most mintha a sárkányok valós tömeget is kaptak volna. Nem csak sűrített levegő és illúziók… Szinte érezte a földre nehezedő hatalmas súlyt maga mellett és a szelet, amit a sárkányok néha meglebbenő szárnyai okoztak. Az egyre növekvő sötétségben pedig a Kékszeműi bőre mintha folyékony gyémántként izzott volna.
– Valami nincs rendben… – dünnyögte maga elé. De lehet, hogy csak képzelődöm. Az a sok harc az AII–vel talán megzavarta az ítélőképességem.
– Mi az, Nii-sama? Csak nem beijedtél? – cukkolta az öccse.
– Mokuba! Te nem veszel észre semmi szokatlant a hologramokon? – kérdezte a bátyja.
– Mindig csak a munka… – értelmezte félre Moki Seto kérdését. – De nyugodj meg! Szerintem tökéletesek!
– Talán túlságosan is tökéletesek…
– Nem értem, mire célzol, Nii-sama.
– Én igen! – szólt közbe Yugi. Amióta Kaiba megidézte a sárkányokat, neki is feltűnt valami. Olyan igazinak érezte az aurájukat, mint azon párbajszörnyek auráját, amiket az Orichalcos életre keltett. Vagy amikor a szörnyek egy Árnyjáték eredményeként keltek életre. A fehér sárkány fenyegetése most valósabb volt, mint valaha.
– Téged nem kérdeztelek! – förmedt rá Seto. – Te maradj ki ebből!
– Nem lehet, Kaba-kun! Be kell fejezned a játékot!
– Micsoda?!
– Ez az egész olyan, mintha egy Árnyjáték bontakozna ki. Legalábbis a sárkányaid mintha életre keltek volna!
– Mire célzol? Hogy talán valamiféle varázslat fizikai testet adott a szörnyeimnek? Ne légy ostoba, Yuugi!
– De Kaba-kun, hisz te is érzed!
– Csak arra céloztam, hogy talán valami hiba van a rendszerrel!
– Még most sem értem, miről beszéltek! – ingatta a fejét Moki, aki semmit nem vett észre a sárkányok valós jelenlétéből. Még azután sem, hogy egymás után a Kékszeműk, unalmukat jelezvén, nagyot ordítottak. Üvöltésük visszhangja betöltötte a parkot, és szárnyaik által keltett szél leveleket sodort el a közelükből.
– Még most sem hiszel nekem? – kérdezte Yugi.
– A Solid Vision Technology sűrített levegőt, hőgenerátort, hűtőszerkezetet és elektromos áramot használ, hogy a hologramokat és támadásaikat valósabbá tegye. Ettől még nem „élnek" a sárkányaim. Csak valami miatt most nagyobb intenzitással működik a rendszer! Ennek semmi köze az okkult marhaságokhoz! Varázslat nem létezik! – erősködött Kaiba.
– Ezt állítod még azután is, hogy annyi mindenen mentünk…
– Jó, talán létezett olyan ősi dolgok kapcsán, mint az Ikonok, vagy az Orichalcos. De azoknak már vége!
Yugi tovább győzködte volna, de Mokuba tudta, hogy hiába. És jelenleg ő sem tartotta ezt másnak, mint testvére túlzott maximalizmusának technológiája kapcsán.
– Yugi-san, hagyjad! Nii-sama elvből elutasítja a mágiát és minden ahhoz kapcsolódó dolgot!
A Játékok Királya ekkor nagy levegőt vett. Kaiba makacs volt, mint mindig. Remélte, hogy valóban neki van igaza, és ez csak kisebb rendszer hiba, nem pedig valami sokkal veszélyesebb.
– Én jövök! – jelentette ki végül Seto, majd húzott. – Kijátszom az Elmúló Élet Kincse nevű varázslapot a kezemből. Most a kör elején öt további lapot húztatok, de öt kör múlva el kell dobnom minden lapot a kezemből.
Elképesztő, hogy sikerült kihúznia ezt a lapot, pont, amikor már egy másik lap sem maradt a kezében! – gondolta Yugi. Hiába tagadta Kaiba folyton, Yugi sejtette, hogy egy ideje már ugyanúgy hisz a kártyák lelkében, mint ő maga.
– Megidézem a Csikóhal Császárt a pályára (1700/1650)! – folytatta Seto. – Utána: Kékszemű, támadd a Páncélos Nindzsát!
– Ne olyan gyorsan, Nii-sama! Aktiváltad a csapdámat: Tükröző Csapás! – Yugira pillantott. – Yugi-san, ezt miattad tettem a paklimba! A hatása pedig, hogy minden támadóállásban lévő szörny elpusztul a térfeleden!
– Kiváló, Mokuba! Már majdnem elkaptál!
– Mi az, hogy majdnem? – döbbent meg Mokuba.
– Itt van egy gyors mágia a kezemből: Mágia Visszahívás. A segítségével újból és azonnal felhasználhatok egy varázs–vagy csapdalapot a temetőmből. A választott lap a Sárkányok Mágikus Védelme! A csapdádnak annyi! – Seto diadalittasan nézett ellenfelére, de Mokuba állta a tekintetét. – Most pedig a Kékszeműm folytatja a támadást!
– Elfelejtetted, hogy nekem is van egy Negate Attack a paklimban, Seto – mondta Mokuba. – Most pedig aktiválom a második csapdám: Negate Attack! Ebben a körben semmiképpen sem fogsz támadni!
– Úgy hiszed? Akkor itt van az ellencsapdám: Mechanikus Varázstükör. Most felhasználhatok egy csapda–vagy varázslapot a te temetődből! A Második Rohamot választom, így megismételhetem a csataköröm!
– Kiváló – ámuldozott Yugi. Kaba-kun rémisztően előrelátó stratégiája most is nagy hatással volt rá. De a sárkányok egyre intenzívebbé váló auráját képtelen volt figyelmen kívül hagyni.
– De az csak akkor működik, ha van harcos típusú lény a térfeleden! – jelentette ki Mokuba.
– Így igaz! A Csikóhal Császár víz és harcos típusú lény!
– A fenébe, tényleg! – szitkozódott Mokuba.
– Moki, Moki… – ingatta a fejét Seto. – Hát nem azt tanítottam neked, hogy figyelj oda minden részletre?
– Sajnálom, Seto…
– Most már késő! A két Kékszemű Hósárkányommal megtámadom a te két Páncélos Nindzsád! Összesen kétezer életpontot veszítesz!
– Kaba-kun! Várj még! – kiáltott fel Yugi. Egyre inkább biztosabb volt benne, hogy valami rossz dolog fog történni.
– Támadás! – hagyta figyelmen kívül Yugit Kaiba.
– Ne! Ne támadj velük! – ordította Yugi, és Seto irányába vetette magát.
– Pusztítás Fehér Villámai!
– NE!
Yugi megragadta Seto karját, de már semmit sem tehetett. A két sárkány szája megtelt fénnyel, majd a pusztító energia eltalálta Mokuba szörnyeit. A robbanás hatalmas volt, a képződő lökéshullám pedig méterekkel arrébb repítette Mokubát. Volt viszont annyi szerencséje, hogy egy rakás színes, lehullott levélen landolt, így nem sérült meg igazán. Az életpontjai viszont 2200–ról 200–ra csökkentek.
– Ha ez közvetlen támadás lett volna, komolyan megsérülhetett volna! – szidta Yugi Kaibát.
Seto maga is csodálkozott a támadás erején, de még mindig görcsösen ragaszkodott a mágia elvetéséhez és a fizika törvényeihez.
– Engedj el! – rázta le magáról Mutou kezeit. – Mondtam már, hogy csak valamiért túlműködik a rendszer. Holnap reggel első dolgom lesz ellenőrizni!
– Túlműködik? Az okozta azokat a krátereket az öcséd szörnyei helyén? – mutatott Yugi a másik térfélen keletkezett mélyedésekre, amik nagyon is valósak voltak. – Miféle sűrített levegő okozna ilyet? – kérdezte komolyan.
– Mindenképp beszélni fogok a mérnökeimmel – ígérte Kaiba, de legbelül kezdett elbizonytalanodni. Ilyen valós támadás még egy szimuláció alkalmával sem jött létre.
– Kaba-kun! Én úgy hiszem, ez nem a párbaj rendszeredtől függött!
– Hanem mitől? Szerinted én keltettem életre a…?! De hagyjuk is, nem érdekel a véleményed! – erősködött Seto. – Mokuba! Minden rendben? – kiáltott oda az éppen feltápászkodó öccsének.
– Persze, Nii-sama – felelte a fiatalabbik Kaiba, mialatt visszatért eredeti helyére. – De lehet, hogy tényleg valami gond van a rendszerrel…
Seto megkönnyebbülten nyugtázta magában, hogy öccsének szerencsére nem esett semmi baja. De lehet, hogy Yuginak tényleg igaza van, és egy közvetlen támadás a Sárkányaitól…
– Folytassuk! – mondta végül. Mokubának még egy védekező szörnye van, a Kínai Gárdista 1800 ponttal. A Csikóhal Császár őt nem ütheti le. Ha viszont egy fény típusú lényt hívok a térfelemre a Csikóhal Császár két áldozatnak számít, így megidézhetném az utolsó Kékszeműmet is a kezemből. Ha pedig felhasználom a Gyors Támadás varázslapom, már ebben a körben támadhatok vele…
– Kaba-kun! – fordult hozzá Yugi aggódva. Mivel jól látta a Seto kezében lévő lapokat, sejtette, hogy riválisa mire készül. – Szerintem nem kellene újra egy Hósárkánnyal támadnod!
Igaz – gondolta Seto. Azt az intenzív aurát és jelenlétet csak a két sárkányomnál érezni, más szörnyeknél nem. Lehet, hogy csak egy lokális hibáról van szó?
– Most az egyszer hiszek neked, Mutou. Úgy tűnik, a rendszer hibája csak a Kékszeműekre terjed ki, így a végszó kevésbé lesz drámai. Aktiválom az utolsó csapdám: Sárkányok Haragja! Most a legyőzött szörnyeid támadópontjainak megfelelő életpontot veszítesz, és ezzel el is veszíted a meccset!
– Még nem! – jelentette ki Mokuba. – Az Élőhalott Nindzsa (1200/900) különleges képessége, hogyha a kezemből a temetőbe küldöm, akkor abban a körben nem ér több életpont veszteség!
– Csak elodáztad az elkerülhetetlent és már csak egy lapod maradt! – jelentette ki Seto. – Lefordítok egy lapot, és végeztem. – Már neki is csak két lap volt a kezében, amiket így már nem készült használni, plusz a csapdája.
– Remek. Én jövök! – kiáltotta Mokuba. Felhúzott egy lapot, majd rögtön el is mosolyodott. Pont az a két lap volt a kezében, amire szüksége volt. – Megidézem a Nindzsa Kutyáját (500/400) támadóállásba (500), de feláldozom, hogy hívhassam az Arany Nindzsát (2600/2400) támadó állásba. Majd megtámadom vele a Csikóhal Császárodat (1700). Így 900 életpontot fogsz veszíteni, csak úgy, mint én az előbb! Kölcsön kenyér visszajár, Nii-sama! És így már biztos nem használhatod fel a Császárt, hogy még egy Kékszeműt megidézhess! Támadás!
– Tévedés, Mokuba! Nem fogsz megtámadni, mert itt egy újabb csapda: Támadás Irányító Páncél. Ezt a lapot az Arany Nindzsádra ruházom, és kényszerítem, hogy a Csikóhal Császár helyett az életpontjaidat támadja! A saját erőd fog végezni veled!
– Jaj, ne már! – sóhajtotta Mokuba. Végül mindig ő nyer!
Az Arany Nindzsa meglengette kardját, majd az ellenfél felé rohanva lesújtott. Mokuba nem örült a dolognak, viszont nem érzett mást, csak egy sűrített levegőből létrehozott csapást a mellkasán. A végzetes támadástól kissé összegörnyedt, de utána rögtön kihúzta magát. Nem mutatott gyengeséget, ahogy azt bátyjától látta. Életpontja ekkor nullára csökkentek. Seto ezúttal is legyőzte, de megszokta már, és nem hagyta, hogy ez kedvét szegje.
– Győztem, Mokuba! Bár ez várható volt – jelentette ki Seto, miközben halványan mosolygott. Yugi mégis felfedezte szemében az örömöt. Nem feltétlenül a győzelem, hanem a testvérével töltött idő örömét.
– Gratulálok, Nii-sama! – mosolyogta Mokuba.
A hologramok lassan elhalványodtak, ők pedig elindultak egymás felé. Mikor találkoztak, kezet ráztak. Seto ekkor közelebb rántotta magához öccsét és pár pillanatra átölelte, majd mélyen a szemébe nézett.
– Rövid, de izgalmas harc volt. Keményen küzdtél! – monda Seto olyan elismeréssel, amilyennel Yugi még sohasem látta bárkihez szólni. Az öccse nyilván kivétel volt az általános megvetése és gúnyolódásai alól.
– Nagyszerű volt – helyeselt Yugi is. Örült, hogy viszonylag jó vége lett, és a fivérek is kibékültek. Ezt az összetartást látva már Kaba-kun korábbi beszólását is kezdte megbocsátani. – Mokuba-kun, nagyon ügyes voltál!
– Yugi-san, úgy gondolod? – kapta oda a fejét Mokuba fellelkesedve.
– Hagyd a gyíkot! – követelte Seto. – Én már megmondtam neked, hogy nagyon is jó voltál!
– Hát, nem ilyen szavakkal…
– Mokuba, elég! – tért vissza Seto szokásos stílusa. – Menjünk enni!
– Velünk tarthat Yugi is? – kérte rögtön Moki.
Seto már épp készült volna nemet mondani, de visszaemlékezett arra, hogy mit ígért öccsének. Ma és másnap az lesz, amit ő kíván.
– Hát, ha muszáj…
– Kaba-kun, beszélhetnénk négyszemközt? – szólította meg ekkor Yugi, majd intett, hogy menjenek kicsit távolabb.
– Mokuba, menj előre a kocsihoz! – kérte a bátyja, és Mokuba jó testvérhez hűen el is indult a megfelelő irányba.
– Rendben, de siess! – kötötte fivére lelkére.
Seto ekkor határozott léptekkel Yugihoz sétált és komoly tekintettel nézett le rá.
– Mi olyan fontos, Mutou, hogy nem ér rá később?! Ma este az öcsém kedvére kell tennem, így nincs időm a baromságaidra!
– Ne aggódj, Kaba-kun, nem tervezem meghívatni magam vacsorára, még ha Mokuba-kun fel is ajánlotta.
– Ez remek, tényleg köszönöm! – felelte Seto, és már sarkon is fordult, amikor…
– Csak még valami!
– Mit akarsz?!
– Ami a párbaj alatt történt… – kezdte Yugi komoly hangon.
– Mondtam már, hogy az valószínűleg csak apróbb technikai hiba…!
– Én nem így gondolom.
– Persze, mert te, a gyíkok királya, nyilván a természetfeletti marhaságokban hiszel!
– Kérlek, hallgass meg, Kaba-kun! Lehet, hogy még te sem tudsz mindent… saját magadról.
Seto felvonta a szemöldökét.
– Elég, Mutou. Fogalmam sincs, mire akarsz kilyukadni, de nem érdekel. Ezt a beszélgetést befejeztük! A viszont nem látásra! – Azzal Seto fogta magát, hátat fordított Yuginak, majd nagy hévvel öccse után indult. Yugi már meg sem próbálta megállítani, csak fejcsóválva nézett utána, ahogy szikár alakja magabiztosan halad előre a lámpafényben a park kijárata felé.
ooo
Seto és Mokuba viszonylagos idillben töltötték az este maradék részét. Nagyot vacsoráztak a KFC csirkés ételeiből, majd hazatérve még órákig játszottak az Assasin's Creed Unityvel. Ebben a játékban már nem egymás ellen, hanem egymás oldalán harcoltak, és meg is nyerték az összes szintet. Éjfél körül holtfáradtan dőltek el a kanapén, és egymás mellett aludtak el.
Hajnal körül Seto mégis felébredt, és hosszú percekig gondolkodott az aznap történteken. Vajon tényleg rendszerhiba lenne? – kérdezte magától. Vagy valóban valami sokkal megmagyarázhatatlanabb történt? Minden erejével próbálta kiverni a mágia gondolatát a fejéből, kisebb-nagyobb sikerrel. Végül kényszerítette magát, hogy felejtse el az egészet, hiszen fontosabb dolga is akad. Két nap múlva végre készen állnak majd a dimenziós kocka tesztelésére, és ha minden jól megy, akkor élőben is megküzdhet majd a Fáraóval abban a másik dimenzióban. De addig is…
– Mokuba… – suttogta Seto öccse fülébe, miközben lágyan megérintette a vállát. – Kelj fel, reggel van!
– Mrrr – morgolódott Moki. – Nem aludhatnánk ma kicsit tovább?
– Sajnálom, de neked ma be kell menned az iskolába konzultációra, én pedig sohasem kések a munkából.
– Ez nem fair! – nyafogott a kómás tinédzser. – Utálok tanulni!
– Ne mondj ilyet! – kérte bátyja. – Ha akarod, csinálok neked palacsintát reggelire, és talán még egy Spongyabob részt is megnézhetünk indulás előtt!
– Na, jó… – egyezett bele a fekete hajú.
Gyorsan lezuhanyoztak, átöltöztek, majd reggeli alatt megnézték az említett rajzfilm egyik részét.
– Tudod, Seto – mondta Mokuba, mikor már az autó felé sétáltak –, a ma reggeli nagyon rendes volt tőled! Te vagy a legjobb!
– Tudom – felelte Seto vigyorogva. Egymásra néztek és összecsapták a tenyerüket a levegőben. Seto senki mással nem volt hajlandó ilyen laza módon viselkedni, csakis testvérével, és abban az esetben, ha kizárólag kettesben voltak.
ooo
Domino City, Játékbolt, október 19. csütörtök, 8:00.
A reggel Yugi számára is nehéz gondolatokkal indult. Ő sem tudta egykönnyen kiverni fejéből az előző nap történteket. Bármit is mondott, azért zavarta, hogy Kaba-kun használni készül a dimenziós kockát. Biztos volt benne, hogy Aigami kockája nagy veszélyeket rejt magában. Másrészt pedig ott volt a párbaj Seto és Mokuba között. Ahogy az a két Kékszemű életre kelt… mintha csak az Árnyjátékok ereje tért volna vissza a világukba.
Amennyire ő tudta, az Ezeréves Ikonok elvesztésével az Árnyjátékok lehetősége is távozott a világukból. Az Árnyak erejének használatához és a szörnyek életre keltéséhez ugyanis az Ikonokban raktározott mágikus energiára volt szükség. Vagy legalábbis egy jelentős, ősi varázserőt birtokló tárgyra, mint az Orichalcos kristálya. De utóbbi szintén távozott erről a földről. Így nem értette, Kaba-kun mégis hogy volt képes testet adni a sárkányának.
Lehet, hogy mégis csak egy rendszerhiba volt, és a sűrített levegő túl nagy erővel csapott le? De az nem magyarázza azt az erőteljes aurát, amit korábban az Árnyjátékok során is érzett a párbajszörnyekből áradni. Akkor lehet, hogy…?! Lehet, hogy Kaba-kunnak valódi varázsereje van? Amennyire Kaiba elutasította a természetfeletti minden jelenlétét, ez merész ötletnek tűnt. De mégis…
Az emlékvilágban történtekből kiindulva, az egyetlen személy, aki Ikon nélkül is képes volt megidézni egy Szellemet, ráadásul fizikai formában, az Mana volt, Atemu mágus barátnője. Persze Mana mestere, Mahado is egy mágus volt, és nyilván neki sem lett volna feltétlenül szüksége az Ikonjára saját Szelleme segítségül hívásához. De vajon mágusok még most is léteznek, és ugyanúgy képesek segítségül hívni a Szellemek erejét, mint Atemu korában? Lehet, hogy Kaba-kun egy közülük?! Ha igen, figyelmeztetnie kellene az ereje veszélyeire!
Atemu az emlékvilágban egyszer említette, hogy az ő korában a mágiával rendelkező személyeket nagy tisztelet, de egyben félelem övezte: Egy gyakorlott varázsló vagy varázslónő, akár a Szellemek erejét megelevenítve, akár saját erejét használva, képes volt egy egész várost eltörölni a föld színéről. Részben ezért is hozták létre az Ikonokat: hogy a Fáraó főpapjai az Ikonok erejét bevetve felvehessék a harcot az ellenség mágusaival. Ha pedig az Ikonok egy varázsló kezébe kerültek, akkor ő végtelen erőre tehetett szert. Ha Bakura nem a Sötétség Urával szövetkezett volna, akkor Mahado minden bizonnyal könnyű szerrel legyőzte volna őt.
De Kaba-kun, mint előbb említve volt, elvből elítéli a mágiát. Ha megszakadna, se tudná meggyőzni, hogy az eseményeknek bármi köze lehet a természetfelettihez. A legjobb az lesz, ha titokban rajta tartja a szemét, és ha valami veszélyes történik, közbe lép.
Ekkor eszébe jutott, hogy vajon mit is tehetne! Ha Kaba-kun rossz célokra használná a lehetséges varázserejét, mégis hogyan állítaná meg? Egy Ikon sincs már a birtokában, saját magát pedig sohasem tartotta varázslónak. Bár sokszor eljátszott a gondolattal, hogy vajon milyen érzés lehet a Sötét Varázslóhoz hasonló hatalommal rendelkezni, végül mindig kizárta a lehetőséget, hogy benne is valamiféle ősi erő lakozna. Ha volt is köze varázslathoz, azt csakis a Fáraó jelenlétének köszönhette, és ő is csupán az Ezeréves Kirakóst használta.
Remélem, Kaba-kun nem tesz semmilyen ostobaságot! – sóhajtotta magában.
ooo
Domino City, Kaiba Corporation épülete, október 19. csütörtök, 11:00.
Mokuba délben érkezik meg az iskolából, így Setónak még volt egy teljes órája, hogy a Kvantum Kocka és az ahhoz épített irányító szerkezet programozását felügyelje. A Kockát ma reggel szállították Domino Citybe, és Seto két nap múlva készült megkísérelni a lehetetlent. Terve képtelensége és őrültsége sohasem zavarta. Végül is ő volt Seto Kaiba, aki számára nem létezik lehetetlen! A föld alól is előkeríti azt az átkozott Fáraót, megküzd vele, és le is győzi!
– Mennyi idő pontosan a szimuláció kezdetéig? – fordult a közelben sürgő-forgó köpenyes alakokhoz.
– Negyvenkilenc óra, Seto-sama.
– Akkor holnapután, pontosan délben elkezdjük!
– De biztos ebben, uram? Talán először egy roboton kellene tesztelnünk…
– Másfél évet vártam a pillanatra, hogy végre megküzdhessek Vele! Nem fogok egy perccel sem tovább várni! – jelentette ki Kaiba. Az emberi, bár sohasem értették, nem mertek ellenkezni vele.
– Igenis, Seto-sama!
ooo
Estefelé járt már az idő, amikor Seto és Mokuba végeztek aznapi feladataikkal, és a Kaiba Corporation épületét elhagyva kisebb sétára indultak a belvárosban. Mivel még mindig Mokuba mondta meg, hogy mit csináljanak, így most végigjárták a közeli játékboltokat, kisállat kereskedéseket és édességboltokat.
Másfél óra elteltével Mokuba az Assasin's Creed legújabb részével, három csomag párbajkártyával – hiába hajtogatta Seto, hogy bármit megszerez neki –, és két zacskó édességgel lett gazdagabb.
– Ha túl sok ilyen szarságot eszel – bökött Seto az öccse kezében tartott cukorkákat, gumicukrot, karamellát és csokit tartalmazó zacskókra –, akkor éveken belül cukorbeteg leszel!
– Nem érdekel – vonta meg a vállát Moki, és újabb karamellás édességet tömött a szájába. – Megéri – erősködött tele szájjal.
Seto megcsóválta a fejét.
– Kész csoda, hogy nem vagy már száz kiló!
– A tinédzser fiúk anyagcseréje nagyon gyors! Annyi csokit eszek, amennyit akarok!
– Ezt mond a fogorvosnak! – vigyorodott el Seto.
– Ne gyere már mindig ezzel! – sóhajtotta Moki. – Jók a fogaim…
– Még!
– Inkább nézzünk be egy játékterembe!
– Mivel úgy sincs más választásom…
Lepakolták a megvásárolt dolgokat Seto fekete sportkocsijába, majd elindultak a város legnagyobb játékterme felé. Hogy hamarabb odaérjenek, mellékutcákon rövidítették le a távot.
ooo
Domino City, október 19. csütörtök, 19:00.
Yugi Mutou ma este sokáig nyitva tartotta a boltot, mivel a megszokottnál nagyobb volt a forgalom. Úgy tűnt, hogy csütörtökön, a hét vége felé az embereknek több idejük akad új kártyákat és mindenféle társasjátékokat vásárolniuk. Viszont pont a rengeteg vevő és látogató miatt ma még ebédelni sem volt ideje. A reggelije: két darab tojásból készült rántotta és némi rizs pedig nem volt a világ leglaktatóbb étele. Hét óra felé már annyira korgott a gyomra, hogy úgy döntött, ideje bezárni a boltot, és elmenni valami ennivalóért.
Bevásárolni és főzni valamit azonban egy ilyen sűrű nap után már nem volt ereje. Inkább magára kapta kabátját, bezárta a boltot, és elhatározta, hogy elmegy valamelyik gyorsétterembe. A belváros csak két megállónyira volt busszal, de mivel nem akart jegyet venni, inkább gyalogolt. Húsz perc alatt már oda is ért.
Éppen egy mellékutcán sétált a falakra ragasztott párbajszörnyes posztereket nézegetve, amikor valaki elkapta a karját. Egy kigyúrt, bőrruhákat viselő alak megragadta, majd nagy erővel a közeli sikátor felé taszította. Miközben bukdácsolt előre, egy másik alak az árnyékból kilépve kigáncsolta. Hassal a betonra esett. Mivel az esés hirtelen jött, így tompítás helyett jól megütötte magát.
Mikor hanyatt fordult és ülésbe tornázta magát, már nyilvánvalóvá vált, hogy körbevették. Hét izmos, feketébe öltözött alak állt körülötte, közülük ketten fegyvert fogtak rá. Yugi nagyot nyelt, miközben úrrá lett rajta a rémület. Remegő tekintettel nézett támadóira. Vajon mit akarnak tőlem? – kérdezte magában, egyre inkább kétségbe esve. Nyilván való volt, hogy ennyi nagydarab ember ellen semmi esélye.
Ebből most hogyan mászok ki?
...
1 A Rá nevű istenkártya az egyiptomi Napistenről, Ré–ről kapta a nevét.
2 Az egyiptomi arab az a nyelv, amit Egyiptomban legtöbben beszélnek. Natív nyelvek közül még jelentős a kopt keresztény nyelv is.
3 Archik: Marik szava az archeológusokra.
*Néhány szörny illetve lap nevét vagy képességét lehet, hogy megváltoztatom a történet alatt. Ilyen pl. a Mechanikus Varázstükör (Magical Trick Mirror) aktiválhatósága, vagy a Hajnalhasadás Sárkány (Differend Dimension Dragon). A nevek a feliratos animében így szerepeltek, de a kártyákon nem. Emellett találtam is ki lapokat ill. szörnyeket, pl. Mokuba összes szörnye, Seto sárkányokra vonatkozó varázs–és csapdalapjai. A párbajok során pedig a játékosok a DOSD–ben bevezetett 8000 életpontról indulnak. Így tovább tartanak az izgalmak.