HÚÚÚ... Rukia és Ichigo útjai elválnak?! Na, olvassuk el, és meglátjuk, mi lesz ebből!

Ichigo nem tudta pontosan, hol is van. Valahol egy park közepén feküdt, a zöld gyep simogatta az arcát. A nap első sugarai ébresztették fel, hamarosan felébrednek az emberek. Felült, és körülnézett. Mellette Ise Nanao feküdt. Ő is lassan ébredezett. Ichigo sóhajtott, az arcára erőltetett egy mosolyt, és szerelmesen gügyögni kezdett.

- Jó reggelt, Nanao-san – Nanao elmosolyodott, és felült.

- Jó reggelt, Kurotsuki-san – Ichigo tettetett vidámsággal megcsókolta a nőt.

- Kurosaki – javította ki mosolyogva.

- Bocsánat, Kurosaki-san. Csak hát. Ó, elég jól kiütöttük magunkat – körülnézett a parkban – jobb lesz, ha megyek, a férjem ma érkezik – felállt, és felvette a szakadt blúzát, amit a tegnap éjjel letépett magáról. – az is jobb lesz, ha most fizetlek ki. Nem?

- Ahogy neked tetszik, Nanao-san – Nanao felvette a földről a táskáját, és kifizette Ichigót.

- 60000 yen, ahogy kérted.

- Visszakísérlek a kocsidhoz – ajálnkozott Ichigo, és a megfelelő irányba indultak.

- A férjem ma érkezik, szóval rengeteg dolgom van még. Biztos le lesz részegedve, és biztosan találok egy-két rúzsfoltot a zakóján. De nem baj.

- Ne haragudjon, ha sérti a kérdés: de miért nem beszéli meg a férjével – Nanao nagyot nevetett.

- Ugyan Kurosaki-san, Kjorakuval nem lehet beszélni, ha nem a munkáról kérdezem – válaszolt Nanao, miközben a park sétányára léptek.

- Akkor miért nem kezdi azzal? És aztán, ha már belemerültek a beszélgetésbe, ráterelheti a témát.

- Ez nem így megy Kurosaki-san – Nanao megvillantotta a szemüvegét – mit tudhat maga a házasságról?

- Hm... igaza van – mosolygott műmosollyal Ichigo. Annyira nem érdekelte ez a nő, mint a többi. Már rég nem érdekelte a többi nő, csak egy. De két gond volt: nem tudta, hol lakik Kuchiki Rukia, hogy beszélhessen vele, és nem tudta, ha találkoznának, mit kellene mondania.

- Itt a kocsim – mondta hirtelen Nanao.

Ichigo automatikusan nyitotta a nőnek az ajtót, megvárta, amíg beszáll, majd becsukta.

- Köszönöm az estét, Kurosaki-san – mondta Nanao.

- Számomra volt megtiszteltetés. A viszont látásra – mázoskodott.

Ichigo végignézte, amíg a kocsi elhajt, majd köpött egyet, és elindult haza. A ruhái bűzlöttek az alkoholtól, a nadrágján hatalmas fűfoltok zöldeltek. Megint rosszul érezte magát, és remélte, hogy Ise Nanaot egy életre elfelejtheti. Fájt a gyomra, lehet, hogy evett egy kis füvet. Minél előbb haza akart érni, hogy lezuhanyozhasson, és lepihenhessen. Bár tudta, otthon Orihime várni fogja. Amióta Sora meghalt, Orihime csak árnyéka önmagának. A mosolygós nőből egy két lábon járó hulla lett, akit nem lehet felügyelet nélkül hagyni. Remélte, hogy Orihime még nem ébredt fel.

Reménye bebizonyosodott. Mikor benézett a nő szobájába, Inoue békésen aludt. De látszott, hogy nincs minden rendben vele. Ichigo körülnézett a szobában. Szürke falak, koszos ablakok, egy matrac szolgál ágyul Orihimének. A szekrény, az ajtó mellett nagyon régi, és korhadt. A padlón szétszórva, Orihime által megrongált tárgyak hevertek, amik egy kicsit is emlékeztették őt Sorára. A kiságy, a babakocsi, kis tányérok széttörve.

Sora hagyatékait leszámítva Orihime így találta ezt a lakást, még amikor Ichigo Washingtonban nyomorgott. Akkoriban a Inoue még annak is örült, hogy van tető a feje fölött.

Ichigo csendesen bezárta az ajtót maga előtt. Sóhajtott, és a fürdő felé vette az irányt. Gyorsan lezuhanyzott, majd felöltözött. Tegnap elment a mosodába, a ruhái ismét tiszták voltak. Kénytelen volt egy kék nadrágot, és egy vörös pólót felvenni, amiket normálisnak tartott. Ledőlt a saját matracára. Az ő szobája is pont olyan volt, mint Orihiméé. Ichigo mereven a mennyezetet bámulta. Egy kép villant be neki, ahogy Rukia állt a cseresznyevirágok alatt. Majd elaludt.

Álmában a városban járkált, annyira nem is érdekelte, merre megy. Renjit kereste, hogy megkérdezze, hol van Orihime, mert elszökött a lakásból, és most Yuzu sír, mert Karin fánkot ígért neki. Meg is találta Renjit a parkban, de ő azt mondta, hogy nem ismeri sem Orihimét, sem Yuzut sem Karint. Ichigo hazaszaladt, ahol Yuzu és Karin véres kiságya fogadta. Az ő szobájában pedig Stark feküdt vérbe fagyva a matracán. Mellette Orihime állt, a kezében Ichigo pisztolyával, és egy késsel. A szemében pedig őrült lánggal. Ichigo köpni-nyelni nem tudott, Orihime egyből belemártotta a szívébe a kést. Ichigo haldokolva, sokkosan kiesett a nappaliba. Ott várt rá Rukia. Átölelte Ichigo nyakát, és dúdolni kezdett. Nagyon sírt, mert soha többé nem láthatja Ichigot.

Erre riadt fel. A szívéhez kapott, ijedtében. A pólója szép és tiszta volt. Semmi vér. Ichigo megnyugodott. Szóval csak álmodta. Ilyen, és ehhez hasonló rémálmok kínozták már két éve. Rukia eddig egyszer szerepelt bennük. Bár álmodott, Ichigo szégyelte magát, hogy sírni látta őt. A való életben ez emég nem történt meg. Belé hasított a gondolat: MOST AZONNAL LÁTNIA KELL RUKIÁT! Felvette a kabátját, és kiszaladt a lakásból, le az utcára, majd rohanva elindult valamerre.

Nem érdekelte, merre megy, valahol érezte, erre kell mennie, ha látni akarja. Mintha Rukia húzná előtte a mézesmadzagot, maga felé. Ichigo pár perc alatt elért egy kicsi utcára. Ott állt egy darabig, mikor felismerte: annál az utcánál mentette meg Rukiát Noitrától. Egy erős vaskapu állta akkor Rukia útját. Megállt az utcasarkon, és várt. Nem tudta miért, de érezte, ha most elmegy onnan, nem látja Rukiát. Hosszú percek teltek el várakozással.

Mikor hirtelen egy fehér Audi A5 fordult be a sarkon, majd megállt Ichigo előtt. A vezetőülésben pedig Rukia ült. A feketehajú nő kiszállt a kocsiból, és megállt Ichigo előtt. A fehér ballonkabátját begombolta, és a sötétlila szemeit Ichigo barna tekintetébe fúrta.

- Jó napot – köszönt Ichigo kiegyenesedve.

- Jó napot – válaszolt Rukia, és ölbetett kezekkel tett egy lépést Ichigo felé – szeretnék mondani önnek valamit.

- Én is. Kezdje előbb ön – mondta Ichigo, a tekintete ugyanolyan üres volt, mint Rukiáé. A nő vette egy nagy levegőt:

- Soha többé nem találkozhatunk. Soha többé nem gondolhat rám, és én sem magára. Nem szabad a közelembe kerüljön, és én sem kerülhetek a maga közelébe. Világos önnek, amit mondtam?

- Mint a nap – válaszolt Ichigo. Rukia megdöbbent – igazság szerint a számból vette ki a szót. Én is pont ugyanezt akartam elmondani.

- Tényleg? – kérdezte Rukia csodálkozva.

- Veszélyes, ha a közelemben van. Ezért nekem is ugyanez volt a mondandóm. Csak azt sajnálom, hogy maga már elmondta.

- Miért sajnálja?

- A maga érdekében, nem szeretném, ha baja esne, ezért kölcsönösen kerülnünk kell egymást. Ha találkozunk, akkor nem nézhetünk egymásra.

- Pontosan. Megőrülne, és tönkretenném az életét.

- Akárcsak én.

- Árulja el: miért sajnálja, hogy ezt én mondtam el? – Ichigo még mindig nem válaszolt, hanem Rukia szemébe nézett. A két üres tekintet találkozásakor mindent betöltő űr keletekezett közöttük. Rukia tett egy lépést a kocsija felé – megígéri, hogy betartjuk ezt a szabályt. A másik érdekében.

- Összefoglalná, mit kéne betartsunk?

- Persze – bólintott Rukia. – Nem találkozunk! Ha mégis, akkor kerüljük egymás tekintetét! Nem gondolunk egymásra! Nem kerülünk egymás közelébe! Ha nem tartjuk ezt be, akkor mindketten tönkretesszük a másik életét! Egymás érdekében soha, de soha nem szólunk egymáshoz! Én megígérem. Na és ön?