„A szerelem háromnegyed részben kíváncsiság."
Eljött a szombat. Annyira izgulok, hogy mi lesz. Egész nap magammal törődök, hogy tökéletes legyek a nagy eseményre.
- Te meg mit csinálsz? - jelent meg Loki mellettem.
- Sminkelem magam. - válaszoltam egyszerűen.
- Ti halandók miért bújtok folyton smink mögé? - tette fel az újabb kérdést. - Ez olyan álarc féle.
- Nem tudom… - rántottam meg a vállam. - Jól esik szépnek érezni magunkat.
- Szerintem pedig aki tele van festékkel az szörnyen néz ki! - kezdett grimaszolni.
- Jaj, Loki! - forgattam a szemeimet. - Itt ez a divat.
- Mi a jó ebben? - kérdezte.
- Az, hogy nem látszódnak a pattanások, illetve ráncok, kiemeli az arcod és komolyabbnak tűnsz tőle.
- Te jó ég! Ivana, te tényleg elhiszed, hogy sminkben szebb vagy?
- Persze! A smink azért van, hogy szépek legyünk!
- Vagy, hogy bohócot csinálj magadból…
- Köszönöm Loki, legjobbkor tudsz támogatni! - mondtam gúnyosan.
- Sajnálom, de ez az igazság! - válaszolta Loki.
- Lehet, hogy Asgardban nem ez a divat, de itt igen, most pedig hagyj készülni! - mondtam idegesen.
- Nem értem az ilyen férfiakat, akiknek ez tetszik…
Erre már nem feleltem. Inkább elkezdtem a körmömet reszelni.
- Wow! - kiáltott Loki.
- Mi a baj? - kérdeztem.
- Neked tényleg a zöld szemű férfiak jönnek be? Még egy pont ide! - kiáltott Loki.
Megfordultam és elejtettem a reszelőt. Loki a naplómat olvasta.
- 5 másodperced van, hogy elhagyd a naplóm körzetét! - szóltam rá idegesen.
- Kedves, naplóm! Ma vagyok 10 éves, de már a felnőtt éveimen gondolkodom! - kezdte olvasni gúnyosan.
- Loki… - szóltam rá.
- Azt már tudom, hogyha lesz egy lányom, akkor Ivelisse lesz a neve, de, ha fiam lesz, akkor Theron… - folytatta. - Csak sajnos a családom…
Ezt már nem bírtam. Itt kikaptam Loki elől a naplómat. Nem akartam, hogy a családomról olvasson.
- Elég volt! - szóltam rá idegesen.
- Miért, csak a családodat akartad jellemezni! - felelte szemrehányóan.
- Igen, de te sem beszélsz szívesen a tiédről, én viszont annál kevésbé szeretek az enyémről! - mondtam dühösen.
- Miért, mit tettek veled? - kérdezte kíváncsian.
- Talán majd egyszer elmondom… - feleltem szomorúan, majd visszaültem a földre és elkezdtem reszelni a körmömet.
Nem szerettem és nem is szeretek a családomról beszélni. Szörnyű emlékeim vannak felőlük. Loki hiába nem hisz el, de szerencsésebb, mint én család szempontjából. Miközben a körmömet reszeltem egy könnycsepp csordult ki a szememből, de nekem fel sem tűnt. Ideges voltam és szomorú.
- Ivana. - szólalt meg Loki. - Miért sírsz?
Ekkor tűnt fel, hogy folyik a könnyem. Gyorsan letöröltem és megköszörültem a torkomat.
- Nem sírok…csak a szemembe ment a festék… - feleltem remegő hangon.
- Biztos csak ennyi a baj? - kérdezte aggódva.
- Igen Loki ennyi! Nem mintha érdekelne téged… - feleltem gúnyosan.
Ezután hallottam, hogy Loki dorombol. Éreztem, ahogy hozzám dörgölőzik. Sóhajtottam és elkezdtem simogatni a hasát.Ő lefeküdt és dorombolt tovább. Hogy őszinte legyek, megnyugodtam. Egy macska tényleg sokat tud segíteni!
- Mit szeretsz ebben? - kérdeztem kuncogva.
- Nem tudom, csak olyan kellemes! - felelte.
Nevetni kezdtem rajta. Ezután éreztem, hogy a szőre igen csak gubancos, így felvettem egy kefét és fésülni kezdtem. Loki meglepődött, de dorombolt tovább.
- És ez nem zavar? - kérdeztem.
- Nem nagyon. - felelte. - Kicsit fura, de amúgy egész jó! Hozzátudnék ehhez szokni! - felelte gúnyosan.
- Mert a királyok királyi élethez vannak szokva…értem már miért lettél macska! - mondtam gúnyosan.
- Ezt meg hogy értsem? - kérdezte kicsit morcosan.
- Ahogy akarod! Most megyek reggelizni. Te kérsz valamit? - kérdeztem.
- Köszönöm nem! Melissa már megetetett. - fordult a hasára Loki.
- Megetetett? Nem vagy rosszul? - kérdeztem ijedten.
- Nyugi, nem bántott. - felelte.
- Rendben! Akkor mindjárt jövök!
Ezután felálltam és kimentem.
XxXxX
Melissa ült a konyhában és teáját kortyolgatta, amikor én kimentem. Rám mosolygott amikor meglátott.
- Jól nézel ki! - mondta.
- Köszönöm, de még van hova fejlődnöm ilyen téren! - feleltem mosolyogva.
- Figyelj, ez még nem is igazi randi, nem kell, hogy te legyél Mrs. Tökély!
- De nem akarok rossz benyomást kelteni…szeretnék megfelelni!
- Tudom Iva! De nem kell akkor sem túlfűszerezned! Majd egy igazi randin!
- Igazad lehet! - mondtam miközben készítettem magamnak egy szendvicset. - Hogy-hogy megetetted Lokit?
- Honnan tudod, hogy megetettem? - kérdezte Melissa meglepetten.
- Nem jött még oda hozzám nyávogva, hogy adjak neki kaját. - hazudtam.
- Ó! - kiáltott fel, majd nevetni kezdett. - Csak nem akartam, hogy ezzel menjen az időd.
- És nem mérgezted meg? - kérdeztem gúnyosan.
Melissa a szemeit forgatta, amin nevetni kezdtem.
- Tudom, hogy sokat jelent neked ez a kis nyavalyás, nem akartam összetörni a szíved azzal, hogy megölöm. - válaszolta.
Mosolyogni kezdtem. Melissa is tud rendes lenni, ha akar.
- Meg kéne látogatnom Clintet. - szólalt meg Melissa.
- Mi tart vissza? - kérdeztem.
- Az iskola.
- Nem baj, hamarosan itt a szünet és láthatod a bátyádat!
- Nem tudom…majd még elválik! - kiáltott fel.
- Ahogy gondolod.
- De, ha Shanenel nem jön össze, még mindig ott van Clint! - mondta huncut mosollyal.
Melissa volt az a lány, akinek minden álma az volt, hogy Clint összejöjjön egy lánnyal. Ám azt a lányt ő akarta megszerezni neki, hogy biztos legyen benne, nem töri össze Clint szívét.
- Nem is tudom Melissa…szerintem jobb lenne, ha Clint döntené el kit akar! - motyogtam.
- De attól még ott lesz! - felelte nevetve.
Megforgattam a szemeimet. Néha már untam Melissát.
XxXxX
Álltam a tükör előtt és nézegettem magamon a ruhámat. Nem tudtam jól nézek-e ki benne. Olyan szinten izgultam, hogy fel sem tűnt, már percek óta ott állok a tükör előtt.
- Szép vagy szép vagy, de Hófehérke se semmi! - hallottam a gúnyos hangot.
Megfordultam. Loki ült az ágyamon és nézett engem.
- Honnan ismered a Hófehérke történetét? - kérdeztem meglepetten.
- Amíg iskolában vagy nekem is kell valamivel foglalkoznom. - sóhajtott fel.
- De az a könyv a polc tetején volt! Hogy szetted le? - kérdeztem kiakadva.
- Mágia! - felelte Loki és gúnyosan felnevetett.
- Várj! Várj! Te tudsz varázsolni? Miért nem változtatod vissza magad? - kérdeztem meglepetten.
- Mert Odin varázslatát magam nem tudom megtörni…Majd, ha valaki tiszta szívből szeret újra tudok majd emberként élni. - felelte.
Csak bólintottam. Egyszerűen nem tudtam mit hozzáfűzni.
XxXxX
10 perc múlva 4 óra, Shane bármikor itt lehet. Ültem a padon és gondolkodtam. Vajon miért engem hívott? Vajon miért lettem hirtelen ilyen szerencsés? Ám mindent elfelejtettem amikor megláttam Shanet. Egy kockás ingben, szürke térdnadrágban és sportcipőben jelet meg. Szőke haja fel volt zselézve. Kicsit látványosan megbámultam. Shane mosolyogva jött oda mellém. Felálltam, hogy úgy üdvözöljem, de figyeltem, nehogy elessek.
- Szia, Iva! - köszönt amikor meglátott.
- Szia, Shane! - köszöntem vissza.
- Mizu? - kérdezte miközben beállt elém.
- Semmi különös…veled? - kérdeztem zavartan.
- Semmi… - rántotta meg a vállát.
- És mit terveztél, mit csinálunk ma? - kérdeztem az engem legjobban érdeklő kérdést.
- Hát leginkább azt, hogy beszélgetünk. Így jobban megismerhetjük egymást. - mondta.
- Az jó! - feleltem, bár nem nagyon örültem neki.
Ha beszélgetésbe keveredtem az egyik kérdés mindig az volt, hogy mi van a családdal. Én azonban rühellem, ha a családomról kell beszélnem, de őt csak nem hordhatom le a fekete földig, ha megkérdi…Ez nagyon-nagyon nehéz…
- Te amerikai vagy nem igaz? - kérdezte Shane.
- Amerikai, olasz, francia és magyar felmenőim is vannak, de igazából inkább amerikainak vallanám magam. - feleltem kérdésere.
- Tényleg? Hogy-hogy? - kérdezte Shane kíváncsian.
Sóhajtottam. Nem mondhattam neki el az igazságot…még nem állok készen rá, hogy bárki megtudja az igazságot az életemről!
- Nos, a szüleim amerikaiak, a dédszüleim olaszok apukám ágáról, anyukám ágáról pedig franciák. Az ő szüleik pedig magyarok voltak, amíg ki nem költöztek ide külföldre. - feleltem.
- Klassz! - kiáltott fel Shane.
- Valóban úgy gondolod? - kérdeztem meglepetten.
- Persze! - bólintott rá.
Boldog voltam. Leginkább azért, mert elhitte.
- És mi van a családoddal? - kérdezte.
Itt meredtem magam elé. A kérdés amitől a legjobban rettegtem megérkezett.
- Nem beszélek szívesen róluk. - feleltem.
Ekkor éreztem, hogy egy kéz nyugszik a vállamon. Shanere néztem, mert a kéz hozzá tartozott.
- Megértelek. - mondta mosolyogva. - Nekem az apám alkoholista az anyám meg munkamániás, sosem volt idejük rám… szóval tudom milyen a szörnyű gyerekkor. - felelte.
Néztem őt nagy, csillogó, barna szemeimmel. Sosem gondoltam volna, hogy valaki megért.
- Szörnyű dolog. - böktem ki végül.
- Az… - felelte.
Ezután egy kicsit csöndben voltunk. Kínosnak éreztem a csöndet.
- És mondd csak, szereted az állatokat? - kérdezte.
- Persze! - vágtam rá rögvest a választ. - Te?
- Én is! Van egy kutyám Toto és két hörcsögöm Mazsola és Mogyoró. Neked van valamilyen állatod?
- Egy macskám, Loki.
Ekkor a szám elé kaptam. Nem mondhattam volna ki a nevét! Jaj, de hülye vagyok!
- Loki? Az nem az az őrült csávó volt, aki tavaly le akarta dönteni New Yorkot? - kérdezte Shane.
- Igen. - bólintottam.
- Csak azt ne mond, hogy olyan rossz a cica és azért kapta a nevét! - kiáltotta gúnyosan.
- Nem, nem! - feleltem nevetve. - Igaz az is közre játszott, de a főbb indok az volt, hogy ugyanolyan fekete színű és zöld szemű, mint Loki.
- Szóval kinézet alapján kapta?
- Igen.
- Aranyos.
Mosolyogtam Shanenen. Nem is volt ez a találkozás olyan durva, mint azt hittem!
- A lakótársad olyan híres. Mi ennek az oka? - tette fel az újabb kérdést.
- Ő Melissa Barton, Clint Barton alias Sólyomszem kishúga. - feleltem.
- Ezek szerint te ismered a Bosszúállókat? - kérdezte tágra nyílt szemekkel Shane.
- Nem, nem, nem! - védekeztem. - Clinttel már találkoztam, de ennyi volt!
- De akkor is ismered az egyikőjüket!
- Jó, de csak Clintet.
Shane kuncogott.
- Hát a matek hogy megy? - kérdezte a következőt.
- Még nem buktam meg. - feleltem egyszerűen.
Erre Shane nevetni kezdett. Aranyos nevetése volt, nekem kuncognom kellett rajta. Ezután rám nézett, én pedig rá. Az én barna szemem találkozott az ő kék szemeivel. A tekintete mintha a lelkembe látna. Nem szóltunk egymáshoz, de jelenleg nem is volt baj.
- Ne haragudj amiért annyiszor neked mentem. - törtem meg végül a csöndet.
- Nem haragszom! Mint mondtam szeretek szép lányokat elkapni! - felelte.
- Tényleg szépnek tartasz? - kérdeztem elpirulva.
- Igen. - bólintott.
Ennél a mondatnál azt hittem elájulok. Sosem kaptam még olyan bókot, hogy szép! A gyomromban mintha lepkék repdesnének…azt hiszem szerelmes vagyok! Ekkor azonban egy vízcseppet éreztem az arcomon. Felnéztem az égre. Be volt borulva és cseperegni kezdett az eső. Én pedig mindenre készültem csak erre nem, szóval esernyőm megint nem volt...
- Esik. - jelentette ki Shane.
- Igen. - válaszoltam.
- Keressünk valami száraz helyet! - mondta Shane.
- Rendben! - bólintottam.
Gyorsan felálltunk és elindultunk. Miközben sétáltunk az ég leszakadt és mi eláztunk. Végül egy kis bódé alá futottunk be. Ott néztük egymást.
- Rég áztam már így el! - mondta kuncogva Shane.
- Velem minden héten előfordul egyszer! - mondtam kuncogva.
Shane nevetni kezdett.
- Egyébként a te teljes neved Ivana Ivy Agler? - kérdezte.
Meglepődtem a kérdésén. Nem tudtam mi érdekli.
- Igen az. - bólintottam.
- Te jó ég, mi egy városban laktunk! - kiáltott fel Shane.
- Tényleg? - kérdeztem meglepetten.
- Hát nem ismersz meg? - kérdezte.
Elgondolkodtam. Az arca és a szemei olyan ismerősek voltak. Ezután beugrott valaki, de nem lehet, hogy ő az!
- Marvika? - kérdeztem.
- Ne hívj így, de igen! - felelte.
- Tényleg te vagy az? - kérdeztem mosolyogva. - Nem is tudtam, hogy ide költöztetek és hogy a teljes neved mi!
- Én vagyok! De rád nem számítottam Iva! - mondta és megölelt.
Rögtön eszembe jutott! Mikor kicsi voltam volt egy kisfiú az utcánkban. Szeplős volt és szemüveges. Mindenki Marvikának hívta és bántotta. Bár nem voltam valami bátor és erős, de nem egyszer volt, hogy kiálltam érte. Jóban is voltunk, vagyis nem olyan legjobb baráti viszony, hanem kölcsönös segítség. Aztán elköltözött és nem láttam többet…egészen mostanáig! Sosem tudtam mi a teljes neve, de akkor nem is bántott annyira. Ma pedig már tudom, ráadásul igen régóta egy suliba járunk. Erre a csavarra az életben nem számítottam!
- Te jó ég! Milyen rég is volt! - kiáltottam fel.
- Jó téged újra látni! - felelte.
- Már több hónapja egy iskolába járunk, de még sosem tűntél fel így!
- Te sem! Csak amikor elhívtalak akkor mondták a neved és eszembe jutottál.
- Ó te jó ég! Ez olyan mint valami szappan opera! - mondtam nevetve.
- Hasonló! - kezdett ő is nevetni.
Ezután vártunk egy picit, hogy csöndesedjen az eső. Mikor jónak láttuk akkor elindultunk. Egészen a házamig kísért.
- Jó volt találkozni Shane. - mondtam.
- Én is örültem. Valamikor megismételhetnénk! - ajánlotta fel.
- Az jó lenne. - válaszoltam.
- Akkor majd suliban megbeszéljük! - felelte. - Hátha az ölembe esel még egyszer!
Elpirultam.
- Meg lehet! Akkor viszlát Shane!
- Viszlát Iva! - mondta és megpuszilta a homlokomat, majd elment.
Ledöbbentem. Erre nem számítottam. Ezután kuncogtam és beléptem a házba.
- Milyen volt!
Hátrahőköltem. Melissa állt az ajtóban a szekrényen pedig Loki ült.
- Te engem vártál? - kérdeztem.
- Igen! Mindenre kíváncsi vagyok! - mondta.
- Csak beszélgettünk és kiderült, hogy én már korábban is találkoztam vele! - mondtam és elhagytam a szobát.
XxXxX
Ültem a szobámban és szedtem le a sminkem. Boldog voltam.
- Na, halljam! Mi történt Júlia! - ugrott mellém Loki.
- Beszélgettünk és azt mondta, hogy valamikor találkozhatnánk újra! - feleltem.
- Jaj, de romantikus! - mondta gúnyosan Loki.
Ránéztem egy gyilkos tekintettel, ami miatt nevetni kezdett. Sóhajtottam egyet.
- Te már csak ilyen vagy! - vágtam rá.
- Ó, még nem is láttad milyen is tudok lenni! - felelte gúnyosan.
Kellett nekem szóvá tennem! Ezek után van egy olyan érzésem, hogy Loki több trükköt vet majd be ellenem, mint azt én szeretném…