4.

Hermione tombolt a fenti szobában. Az összes szitokszót elmorogta, ami csak eszébe jutott, és a legkülönfélébb jelzőkkel illette egykori tanárát. Sejtette, hogy a szerződésben lesznek olyan pontok, amivel nem fog egyetérteni, de azt nem gondolta volna, hogy minden egyes sora kiveri nála a biztosítékot.
Nem tudta, mit tegyen. Piton világosan leírta, hogy nem áll szándékában elállni az általa kínált feltételek egyikétől sem. Ezt végül is érthetőnek tartotta, elvégre a férfi tesz neki szívességet, de nagyon magas árat kér érte. Börtönbe akarja zárni, hogy aztán megfoszthassa az alapvető jogaitól. Az, hogy nem jöhet-mehet, mikor szeretne, csak az egyik dolog, de hogy minden lépését szabályokhoz köti, és ha csak egy valamit is másképpen csinál – mint azt a régi professzora gondolta –, máris szankciókat szab ki? Mégis mi ez, iskola?

SS/HG

Minerva McGalagony gondterhelten ráncolta a homlokát, miközben a kezében tartott szerződést olvasta. Szíve szerint némelyik sor után abbahagyta volna az olvasást, de kíváncsisága legyőzte. Végül fejcsóválva lecsapta a pergament az asztalra, és kereken kimondta a véleményét.

– Hermione, ezt a varázsszerződést semmiképp nem szabad elfogadnia! Perselus olyan feltételeket szabott, amik megkötik a kezét, ugyanakkor neki elég mozgásteret biztosítanak, hogy kedvére garázdálkodhasson a maga életében. – Szigorú pillantással a somolygó portré irányába nézett. Albus nem látta ennyire borúsnak a dolgot.
– Tudom, hogy keményen megszorongat, de nem tehetek mást. Nem hagyott kiskapukat…
– Nézze, értem, hogy tanulni szeretne a legjobbtól, de biztos vagyok benne, hogy más is képes lenne oktatni. Túl magas ár ez egy kis szívességért – morogta, megigazítva a kontyát.
– Hölgyeim, szerintem Perselus csak hozta a régi, megszokott formáját. Kétlem, hogy valóban ilyen drasztikusan fogja kezelni az önök kapcsolatát – mosolygott Albus a lányra, de ő csak pislogott.
– Albus, ne legyél naiv! – csattant Minerva hangja. Különben is, micsoda kikötés, az, hogy semmilyen kapcsolatot nem akar önnel? Ez csak természetes, nem is értem miért vette bele – fordult kérdő arccal a lány felé.

Hermione nem szólt egy szót se, csak lesütötte a szemét. Biztos volt benne, hogy egyszer majd elmondja a nőnek, miért viselkedett vele a férfi egész hetedévben olyan átkozottul elutasítóan, de most még nem tudta megtenni. Kicsit szégyellte magát a saját gyengesége miatt, hogy elvakultan akarta azt a szerelmet. Visszagondolva, bizonyos fokig megértette Piton akkori agresszív magatartását, bár ettől még nem fájt neki kevésbé a dolog.

Nagy levegőt vett, odasétált a nő íróasztalához, és a kezébe vett egy lúdtoll pennát. Még egy pillanatig elgondolkozott, hogy megéri-e neki ez az egész, aztán ráírta a nevét a szerződésre. Minerva egyáltalán nem volt megnyugodva, de ennek már csak akkor adott hangot, mikor a lány távozott, hogy feladhassa a levelet Pitonnak.

– Albus, ez az egész őrültség! Már azt is nehéz elképzelni, hogy nem ölik meg egymást már az első héten.
– Granger kisasszony belement az alkuba. Nem hiszem, hogy lenne különösebb okunk az aggodalomra –mosolygott barátságosan a nőre.
– Na, igen… De ezek a szerződési feltételek, hallatlan! Perselus szabályosan arra játszik, hogy előbb vagy utóbb kikényszeríthesse a lányból a felmondást. – Rendelt egy teát a konyháról, hátha az valamelyest csillapítja felborzolt idegeit.

SS/HG

Hermione ott állt a Piton-rezidencia előtt, zsebeiben az összekicsinyített dobozokkal, amikben kevéske ingóságait pakolta. Reggel könnyes búcsút vett Mrs Weasleytől, majd a Gringottsba ment, hogy nyisson magának egy számlát. Utána egyenesen Pitonhoz jött, hogy beköltözzön a házba, ami az elkövetkező egy évben az otthona lesz. Kicsit elkomorodott a gondolatra, de aztán megrázta a fejét. Igen, az lesz! Eltökélte magát, hogy volt tanára semmivel sem fogja eltéríteni a céljaitól.

Piton egy árnyalattal sem fogadta szívélyesebben, mint a legutóbbi alkalommal. Hermione nem is firtatta a dolgot, szótlanul követte a férfit a szalonba, aki ez után intett neki, hogy várjon, és eltűnt egy ajtó mögött. Mikor visszajött, egy barna papírba csomagolt dobozt tett le a kanapéra, és magával hozta a szerződés másik példányát is meg egy pennát. Hermione már nyúlt volna érte, hogy azt is aláírja, de Piton megállította a kezét a levegőben.

– Mindent pontosan megértett, amit beleírtam? – Hermione kissé bosszúsan bólintott. – Tartani fogja magát hozzá, nincs ellenvetése? – Nehezen hitte el, hogy a lány csak úgy lenyeli a dolgot.
– Vannak pontok, amik felháborítóan sértőek, de nem fogok visszalépni – felelte dacosan. Piton győztes mosolyát látva rájött, hogy a férfinak pontosan ez volt a célja.
– Tisztában van vele, hogy mit jelent egy varázsszerződés? – Nem várt választ. – Olyan lesz, mint egy megszeghetetlen eskü, egymáshoz fog kötni minket. – Fejét oldalra billentette. – Ez így rendben van önnek, Miss Granger?
– Igen, Uram, megértettem mindent. Kötelezni fog az alázat, ne aggódjon – fújtatott.
– Nagyon remélem. Mindazonáltal javaslom, váltson hangnemet velem szemben, mert ez pontosan az a viselkedés, amit nem fogok tolerálni! – sziszegte, majd a lány kezébe nyomta a pennát.

Hermione alávéste a nevét, majdnem át is szakította a lapot. Piton kurtán biccentett, majd ő is szignálta a két példányt. Az egyiket átnyújtotta a lánynak, majd hirtelen elkapta Granger alkarját. Összefonta a kezeiket, és feszülten várt. Hermione még pislogni is elfelejtett, mikor az ezüstös kötelek megjelentek a karjuk körül. Merlin, mibe megyek bele! sikította egy vékony kis hang a fejében. Mikor a mágikus fonalak eloszlottak a levegőben, már el is rántotta volna a kezét, Piton azonban még mindig szorosan tartotta. Érdeklődve emelte rá barna szemeit. Röviddel ezután fájdalmasan kiáltott fel, de ezúttal sikeresen kiszabadult a szorításból. Perselus enyhén gúnyos mosolyra húzta a száját, ahogy figyelte a lány kétségbeesett arcát.

– Ez meg micsoda? – mutatta felé csuklóját, amin ott díszelgett egy piros karperec.
– Égetett? – kérdezte az érdeklődés legkisebb jele nélkül a férfi.
– Igen, fájt! – morogta a lányt. – Azt kérdeztem öntől, hogy mi a fene ez?
– A hangsúlya, Granger kisasszony – figyelmeztette a lányt. – Kérdeztem, hogy tudja-e, mit jelent egy mágikus szerződés. Egymáshoz lettünk kötve, ennyire egyszerű…
– De magának nincs ilyen – csattant fel a lány, a férfi fedetlen csuklóját vizsgálva.
– Az enyém láthatatlan, én tettem a feltételeket, maga meg elfogadta! – vicsorogta vissza. Nem kívánt erről többet beszélni. – Megmutatom a szobáját, ahol fel is veheti az egyenruháját. Utána jöjjön vissza, hogy megbeszéljük a mai teendőit. – Hermione megdöbbent az egyenruha hallatán, nem is gondolt rá.

A szobája nem volt se túl kicsi, se túl nagy. Egy ágy, könyvespolc, két kényelmes fotel, íróasztal és egy ruhásszekrény volt benne. Piton közölte, hogy a vendégfürdő az emeleten van, azt lesz kénytelen igénybe venni, mivel nem volt hajlandó átalakítani a cselédszobát. Azt már meg sem említette, hogy eredetileg raktárhelyiség volt, de alkalmazott egy tértágító bűbájt.
Hermione bólintott, miután körbenézett, aztán a férfi magára hagyta. Kinyitotta az ágyra dobott csomagot. Csak hápogni tudott, mikor meglátta magát a szekrényajtóra függesztett tükörben. A ruha olyan volt, mint egy krumplis-zsák, előnytelen volt minden szempontból, sötétszürke színével sápasztotta a lányt, és fél lábszárig ért. Erőteljesen hajazott egy rabruhára.

– Mesésen áll rajtad, Hermione, úgy nézel ki, mint egy börtöntöltelék! – morogta magában. – De hisz az is vagyok, aláírtam a szerződést… Én idióta!
Elgondolkozva nézett rá a piros karkötőre, nem is sejtve, hogy Piton még meglepetéseket tartogat neki ezzel kapcsolatban.

A bájitalmester nem mondta ki, ami kikívánkozott belőle, amikor a lány feltűnt a szalonban. Hermionenénak is megvolt a maga véleménye, amit úgy harapott vissza a nyelve hegyéről. Okosabbnak látta, ha megtartja magának, végül is, ez még csak az első nap. Perselus úgy döntött, erre a napra nem készít listát, elvégre az iskola egykori eminensével áll szemben, valószínű, hogy meg tudja jegyezni, amit elmond neki.

– Kövessen, körbevezetem, közben elmondom, mi lesz a dolga. – Szándékosan a könyvtár felé vezette a lányt. Előre sejtette a reakcióját, mikor feltárul előtte a kétszárnyú ajtó, és megpillantja a tömérdek értékes könyvvel megrakott magas polcokat. Nem kellett csalódnia. Hermione még a lélegzetét is visszafojtotta. Legszívesebben azonnal nekiállt volna válogatni a kötetek között, de vissza kellett fognia magát.
– Amint látja, van itt pár doboz, a minap érkeztek, még nem volt időm kipakolni. Gondolom egyértelmű, mi a teendő velük. – Kijjebb lépett, a lány követte, és becsukta az ajtót maguk mögött. – Kisasszony, figyelmeztetem, hogy nem olvasni jött! Ha azon kapom, hogy naphosszat itt lebzsel, ahelyett hogy a dolgát végezné, azonnal elküldöm! – Látszott rajta, hogy komolyan gondolja. Piton titkon remélte, hogy a lány mégis elcsábul, és így gyorsan megszabadulhat tőle. Valami azt súgta neki, hogy a jól megfogalmazott szerződés ellenére is – ami rá nézve kecsegetető feltételekkel szolgált – nagyon kényes lesz ez az úgynevezett munkáltató viszony.

– Ne aggódjon, uram, tisztában vagyok vele, hogy miért vagyok itt – felelte nyugodt arcvonásokkal. – Eléggé érettnek tartom magam ahhoz, hogy felfogjam, ez itt munka.

Az emeleten tovább haladva elérkeztek a lány által is használható fürdőhöz, három vendégszobához, majd a folyosó legvégén egy hatalmas ajtó előtt álltak meg. Piton várt egy percet, majd benyitott. Elegánsan berendezett lakosztály volt, de tükrözte a férfi visszafogottságát. Hermione gyorsan körbejáratta a szemét, aztán bólintott, hogy tovább indulhatnak. Ha jól értette, akkor ide úgysem mehet be akármikor, szóval nem különösebben foglalkoztatta a berendezés megcsodálása.
Visszatértek az alsó szintre. Perselus nem szentelt időt, a már jól ismert szalonnak, egyből az étkezőbe menetelt. Hermione elképedt, mikor meglátta a hosszú asztalt. Máris látta maga előtt a "rémképet", hogy minden széken ül valaki, és neki egyedül kell kiszolgálnia a huszonöt főt. Kicsit megrázta a fejét, hogy elhessegesse a képet, és titokban reménykedett, hogy Piton hű a róla alkotott képhez, vagyis nem él túlságosan buzgó szociális életet.
A konyha jól felszerelt volt, de szintén hatalmas. Hermione örült neki, hogy nem kőkorszaki módszerek mellett kell majd főznie. Máris felötlött benne egy kérdés, hiszen fogalma sem volt a férfi étkezési szokásait illetően, az iskolában nem volt alkalma tanulmányozni az ízlését.

– Uram, mondana pár szót arról, hogy milyen ételeket kíván fogyasztani? – kérdezte érdeklődve.
– Granger kisasszony, részletes listát fogok adni majd a menüről, de elöljáróban annyit, hogy nem vagyok vegetáriánus, és nem szeretem a meglepetéseket, szóval felesleges is próbálkozni valami saját recepttel – felelte epésen.
– Értettem, uram.
– Remélem, tetszik a hely, ön ugyanis itt fog étkezni, míg én az étkezőben kívánom elfogyasztani az ételeimet. – Várt egy percet, de a lánynak nem volt semmi reakciója, legalábbis kívülről nem látszott. – Ugyebár nem kívánunk indokot szolgáltatni arra vonatkozóan, hogy pletykálkodni kezdjenek rólunk. A szolgálók nem esznek az urukkal.

Hermione fortyogott belül: Pletykálkodni? Szolgálók? Az URUKKAL? Miféle középkori stílus ez? Senkinek nem szólhat egy szót se semmiről, akkor meg ki tudná meg? Na, nem mintha szívesen evett volna együtt ezzel a felfuvalkodott… Eszméletlen pofátlanul adta magát elő.
– A szolgálók itt esznek! Jó hogy nem lök neki egy tálat a sarokba, mint egy kutyának – méltatlankodott magában.
Hihetetlen, nem gondolta volna, hogy egy ilyen ház, automatikusan kiváltja az emberből a sznobizmust.

Bólintással jelezte, hogy megértett mindent, de csak hatalmas önuralommal tudta követni a férfit egy kisebb, barátságosabb szalonba, ahol amolyan meghitt beszélgetéseket lehet lefolytatni a barátokkal vagy épp az ember kedvesével. Hermione úgy vélte, ez a helyiség használaton kívüli lehet a házban. Kizártnak tartotta, hogy a férfi bármelyikkel is rendelkezne, maximum ellenségei voltak, persze, abból jó sok.
Az alagsorban megint felcsillant a szeme, ahogy belépett a laborba. Elképesztő volt a nagy tér, a profi felszerelés, a drágábbnál drágább hozzávalók. Volt köztük olyan is, ami szinte beszerezhetetlen. Itt eltöltöttek vagy fél órát, mikor a férfi végül úgy döntött, ideje indulniuk.

– Ma nem eszem itthon, csak vacsorára jövök vissza. Amíg távol vagyok, rakja rendbe a könyvtárszobát és a kisebbik szalont is takarítsa ki. Vendégeket várok estére, szóval háromszemélyes vacsorát készítsen. – Átment a konyhába, majd egy szakácskönyvvel tért vissza. Három helyen bejelöltem a könyvet, a hozzávalókat már megrendeltem.
– Ön és a vendége mikor érkeznek meg pontosan? – kérdezte a lány a recepteket tanulmányozva.
– Nyolcra jövünk vissza, Miss Granger, és két vendégem lesz. Azt mondtam, három személyre készítsen vacsorát… még sem ment olyan jól a számmisztika? – mosolygott gúnyosan. Hermione megvilágosodott… Ezek szerint ő nem azt eszi, amit Piton. Rendben, nem is baj, az ő ízlésének amúgy is túl puccos a kiválasztott menü.
– Rendben, uram, megleszek vele. Van még valami ezen kívül?
– Nincs! Reményeim szerint boldogulni fog… Fontos vendégek lesznek, nem szeretnék szégyenben maradni előttük. – Felkapta a kabátját, majd otthagyta a lányt, egyedül a hatalmas házban.

SS/HG

Hermione első lépésként visszaszaladt a könyvtárba, hogy kicsomagolja a könyveket. Piton tiltása ellenére mindegyikbe belelapozott egy kicsit, de tüzetesebben nem olvasott el semmit, hiszen még a vacsorát is el kellett készítenie. Már majdnem végzett, mikor a legutolsó dobozból egy különösen régi, értékesnek látszó kötetet vett elő. Jócskán belepte a por, és ahogy felnyitotta, az egész az arcába szállt. Próbálta visszatartani a lélegzetét, de már késő volt. Elkezdett végeláthatatlanul sokat tüsszenteni, egészen addig, míg el nem eredt az orra vére. A mosdóba rohant, hogy valamivel elállítsa a vérzést.

– Rohadt porallergia! – dühöngött hátrahajtott fejjel, a mosdóba kapaszkodva.

Mikor rendbe szedte magát, visszament befejezni a munkát, aztán a konyhába nyargalt, hogy nekiálljon a főzésnek. Piton ízlésvilága valóban kifinomult volt, már ami az ételek összeválogatását illeti. Hermione nyöszörögve forgatta, a szakácskönyvet.
Előétel: Bundázott parmezán rudacskák, avokádó szósszal.
Főétel: Krakkói gombás kacsa
Desszert: Gesztenyés krémes
Tudta, hogy Piton a halálát akarja, vagy ő fogja saját magának kívánni, mert ha ennek nekiáll, akkor abból senki sem eszik. Az interjún azt hazudta, tud főzni, de igazából még egy teát is képes volt elrontani. Élénken élt képzeletében, ahogy a horcruxok keresése során ennek Ron Weasley is hangot adott. Elképzelése sem volt, hogyan fogja bepanírozni a sajtot és kisütni anélkül, hogy ne égne szét. A kacsáról már nem is beszélve… Húshoz csak akkor szeretett hozzányúlni, mikor már ehető állapotban van. Mikor meglátta, hogy az állaton még a feje is rajta volt, öklendezni kezdett. A desszert gondolatával sem állt jobban, mivel már a receptet sem tudta értelmezni. Tekintete megakadt egy-egy kifejezésen, mint a „gondolomformán", „amíg eléri a megfelelő állagot" és hasonlókon. Nos, ekkor már tisztán látta, hogy segítségre lesz szüksége.
Sürgősen megoldást kellett találnia, mert már három óra volt, de a vacsora még csak alapjaiban sem leledzett az asztalon.

– Istenem, segíts! Hogy fogom ezt megcsinálni? – Végleg elveszítette minden reményét. Lecsúszott a konyhakőre, és kezébe temette az arcát. Nem ment neki. Tényleg megpróbálta, de csak annyit ért el, hogy úszott a konyha a mocsokban, és fogyott az ideje.

Nem tudta, kihez fordulhatna segítségért, hacsak nem…

A szalonban működésbe hozta a kandallót, és magában fohászkodott, hogy rá legyen kapcsolva a Hopp-hálózatra. Amint túl közel lépett hozzá, a karkötője furcsán felizzott, de nem égette a karját. Molly Weasley éppen a konyhában sürgött-forgott, mikor megjelent a lány feje a kandallójukban.

– Hermione? – kérdezte meglepődve. Jaj, kis drágám, olyan jó, hogy máris látlak! – Hermione mosolygott, hiszen még csak reggel váltak el.
– Jó napot, Mrs Weasley! – köszönt kedvesen a lány. – Tudom, hogy sok a dolga, és nem is tartanám fel, de segítségre lenne szükségem.
– Mondd bátran, de miért nem jössz ide? – Hermione megpróbált átlépni, de nem tudott.
– Mindegy, most inkább nem – szabadkozott. – Lenne rá mód, hogy elkészítsen nekem…?

Molly keze úgy járt, mint a villám, Hermione pedig leste minden mozdulatát, a kandalló előtt térdelve. Néha visszahúzta a fejét, hogy az órára pillantson, de még bőven volt idejük. Így elnézve a dolgot, nem is volt olyan bonyolult, bár neki már a gomba felvágása is a konyhaművészet magasiskoláját jelentette.
Mikor a nő elkészült, mindent az asztalra rakott, és eltűnődött. A nagy kérdés már csak az volt, hogyan kerül az étel Hermionéhoz. Mivel a lány nem tudott átmenni érte, és Molly sem tudott engedély nélkül belépni a Piton-házba, ez a dolog megoldatlan maradt. Hermione erősen gondolkozott, míg végül rájött. Kis türelmet kért, majd eltűnt.

McGalagony igazgatónő érdeklődve figyelte Miss Grangert, ahogy a Roxfortban használt bűbájokról faggatta. Leginkább az érdekelte, hogyan tűnik fel az étel az asztalokon. A megszerzett információ birtokában már éppen elköszönni készült, de Minerva megállította.

– Miss Granger, minden rendben van? Úgy értem…
– Igen, professzor asszony, ne aggódjon! Piton professzor mondta, hogy… Áu! – Hirtelen a karjához kapott, amire erősen rászorult a karperece. Ezek szerint tényleg nem mondhat el semmit, amit Piton mondott neki.
– Mi történt, jól van? Itt van még? - Minerva most már komolyan aggódott.
– Igen, nincs semmi baj, csak elzsibbadt a lábam. Ne haragudjon, de mennem kell, köszönöm a segítséget! – kiáltotta, majd eltűnt.
Minerva és Albus értetlen pillantást váltottak.

Fél nyolckor már a Piton-rezidencia konyhapultján gőzölgött a Mrs Weasley által elkészített étel.
Már minden készen állt. A krakkói gombás kacsa egy melegítő bűbája alatt várta, hogy tálalhassák, és a hűtődobozban is tányérokra volt sorakoztatva a gesztenyés krémes. Megterített az étkezőben, bár ezzel kicsit gondban volt. Nem tudta, Piton az asztal melyik végén szokott ülni. Végül rántott egyet a vállán, és a bal felső részére terített, amelyik a konyhához távolabb esett
Eltakarította a főzés, illetve annak kísérletének a nyomait a konyhában, és lerogyott az egyik székre. Alig tudott szusszanni egyet, az csengő máris megszólalt, és ő rohant ajtót nyitni. Némileg elrendezte zilált haját, és próbált kedvesen mosolyogni, mikor kitárta az ajtót, azonban a belépő vendégek láttán majdnem elfintorodott. A Malfoy házaspár gőgös, felsőbbrendű tartással vonult be az ajtón, nyomukban Pitonnal. Narcissa lekanyarította nyakából a selyemstóláját, és a lány kezébe nyomta. Piton jelezte a vendégeinek, hogy fáradjanak át a szalonba, majd a lányhoz fordult.

– Hogy néz ki a ruhája? – rivallt rá fojtott hangon? Hermione lenézett a mellkasára, amin ott volt egy ujjlenyomatnyi vérfolt. Hermione eltakarta a kezével, és félénken a férfira nézett.
– Semmi paradicsomosat nem kellett főznie, hogy került oda az a folt?
– Sajnálom, uram, vérzett az orrom a porallergiám miatt és…
– Micsoda? Remélem nem maszatolta össze az egész házat! – Választ nem várva a vendégei után ment.

Tíz perc múlva már az étkezőben ültek, és az előételt fogyasztották. Egy pillantásra sem méltatták a lányt egészen a desszertig. Mikor Mr Malfoy elé rakta le a tányért, a férfi érdeklődve a csuklójára nézett.
– Szép karperec – jegyezte meg gúnyosan. – Látom, Perselus, semmit sem bíztál a véletlenre, ahogy mondtad.
Hermione visszament a konyhába mosogatni, miközben azon gondolkozott, hogy értette az előbbi szavait a férfi. Elképzelése sem volt, miért olyan nagy jelentőségű az a piros karika a csukóján.
A vacsora végeztével átvonultak a kisszalonba. Piton felvitt egy üveg bort, nem a lányra bízta a választást. Meglátása szerint nem lenne képes megfelelő bort felszolgálni. A vacsora minőségére nem tett megjegyezést.
Egy ideig fent voltak, míg Hermione elpakolt odalent, épp mikor az utolsó tányért rakta vissza a helyére, feltűnt Lucius, Piton kíséretében. A férfi még egyszer elnézést kért, amiért egy órára magukra kellett hagynia Pitont és Narcissát, de halaszthatatlan ügyre hivatkozva elment. Piton visszament a szalonba a nőhöz.

Hermione nem tudta, mit csináljon, mert a férfi nem adott további utasításokat az estére vonatkozóan. Már fél órája üldögélt a konyhában, mikor elindult a lépcső felé. Kissé tartott a férfi újabb kirohanásától, de kénytelen volt megkérdezni tőle, hogy visszavonulhat–e a szobájába. Mikor a szalon ajtajánál volt, furcsa párbeszédfoszlányok ütötték meg a fülét.

– …a régi idők emlékére, drágám – duruzsolta a nő.
– Ahogy mondod, Cissy – lehetett hallani Piton mély hangját.

Hermione kopogni akart, végül aztán csak halkan benyitott. Kissé kitárta az ajtót, de nem látta a bent lévőket. Bekukucskált az ajtó résén, és aztán rálátott a férfira és a nőre. Meglepetésében majdnem felsikoltott. Piton és Narcissa nem észlelte a lányt, egészen mással voltak elfoglalva. Perselus félreérthetetlen helyzetben feküdt a nőn, aki kéjes sóhajjal élvezte, hogy a férfi keze felsiklott a ruhája alól kivillanó meztelen combján, miközben a nyakát csókolta. Hermione a szája elé kapta a kezét, és amilyen halkan csak tudta, behúzta maga után az ajtót. Megpördült a sarkán, majdnem feldöntötte az antik kis-asztalt, amin egy értékesnek látszó váza állt. Két másodperc múlva azonban még jobban megijedt. Lucius Malfoy tűnt fel vele szemben, az ajtótól pár lépésnyire.

– Mr Malfoy! – szólította meg a férfit rémülten.