Ahogy ott állt és elnézte anyját és fogadott öccsét emlékek sokasága tört fel benne. Még amikor gyerekek voltak. Thor sokszor látta így őket. Friggát, ahogy Lokit ápolja. Gyerekként jó párszor volt úgy, hogy összeverekedtek valami csipcsup dolog miatt. És Thor mindannyiszor alaposan helybenhagyta öccsét. "Thor, te vagy az idősebb, több eszed lehetne!" így szidta meg őt az anyja mindig. Loki meg könnyes szemekkel, de vigyorogva nézte Thort az anyjuk szoknyája mögül. Mindegy volt, ki kezdte, vagy hogy miért ütött ki a verekedés a végén mindig Thort büntették meg.

Thor egy pillanatra elmosolyodott, de tényleg csak egy pillanat volt, amint újra meglátta öccse sebekkel teli testét újra komor lett. Mindig Loki volt az eszesebb. Loki volt a jó gyerek. A szófogadó gyerek. Minden csínyja ellenére, ő bölcsebb és érettebb volt Thornál. Minden csínja valami tanulságot hordozott. Thor sokszor nem értett a szép szóból. Loki így okította Thort. Mindig volt valami célja a trükkjeinek, mindig volt valami üzenet.

Ellökte magát az ajtótól és kiment a szobából. Levegőre volt szüksége. A folyosó nyitott volt és onnan messze be lehetett látni Asgard hegyvidékeit. Thor a korlátra könyökölt és a horizontot bámulta üres tekintettel.

- De most nem értem, testvérem - motyogta magában. - Nem értem az üzenetet.

Thor sosem volt jó a rejtvényekben. 'Az nem lehet, hogy mindaz az idő, amit eltöltöttünk együtt eltűnt. Egyszerűen nem lehet, hogy ily rövid idő alatt elfelejtsd azt az oly hosszú időt Loki. Bármily gyűlölettel is viseltetsz irántam, vagy még apánk iránt, akit oly nagy hévvel letagadtál, nem felejtheted a közös boldog pillanatokat. Én sose felejtem. Pedig haragszom rád. Haragudtam rád. De feledni sosem feledtelek el.' Mi történt hát? Van egy nagy űr. Loki halott, Loki él. De mi történt, amíg halott volt? Thor agya kétségbeesetten próbált összerakni egy magyarázatot a történtekre. Az nem lehet, hogy öccse ennyire mélyre süllyedt a sötétségbe. Thor látta őt, ahogy Loki ránézett, amikor hazahívta, a könnycsepp, amikor Thor harcba hívta az oldalán. Az öccse ott volt. Bármit is okozott tetteivel bátyjának, a szeme mást mondott. De Thor nem értette. Loki félt. 'Nem mert hazatérni tartva Odin haragjától? Nem. Itt valami más lesz. Azok a sebek... nem Midgardról valóak. Nem, azok még korábbiak.' Thor felegyenesedett még mindig a hegyeket figyelve. A Nap már lassan ereszkedett lefele. Ahogy a fény fogyni kezdett, úgy Thor dühe nőtt. Ökölbeszorította kezeit. Valaki bántotta az öccsét.

- Én, Thor, Odin fia, Atyám nevére esküszöm, hogy megfizetsz tetteidért bárki légy is!

Az éjszaka lassan leszáll, és Asgard népe elcsendesedett. Thor nem lelt nyugalomra, céltalanul rótta a folyosókat. Rajta kívül Frigga virrasztott. Mintha csak ez a feladat jutott volna neki. Virrasztott mikor Thort száműzte atyja, virrasztott mikor Odin aludni tért, és most is virraszt kisebbik fia meggyötört teste mellett.

Összetört azon a napon mikor Odin és Thor visszatértek a leszakadt hídról. Loki nem volt velük. Odin azt mondta Loki elment. "Hova ment?" Frigga kérdezte, pedig tudta, szíve-lelke tudta, a könnyei már a kérdés előtt tudták a választ, de muszáj volt megkérdezni. Várta, hogy Odin azt mondja "Hamarosan visszajön." De nem mondta. Senki nem mondott semmit. Thor sírt, Frigga sírt. Odin nem sírt. Ő is elment. Egy része meghalt, egy része Lokival együtt megszűnt létezni. És egy halott nem sír.

A temetés után Odin hónapokig nem szólt Lokiról semmit. Mintha elfelejtette volna, hogy egyáltalán létezett. Persze ez nem volt igaz. Frigga tudta, hogy ura bent emészti magát, hogy igenis fáj neki, talán még jobban mint nekik. De dühös is volt rá, amiért nem mond semmit. Amiért nem beszél róla.

Aztán egy nap minden megváltozott. Heimdall megjelent a palotában, elhagyta őrhelyt. Odin megváltozott, Thor megváltozott.

- Mi történt?- kapta el fia kezét, aki készült elviharozni mellette minden szó nélkül. Thor pár pillanatig habozott.

- Loki él - mondta. Frigga szíve elkezdett sebesebben dobogni. Örülnie kell, de nem mert örülni. Thor szomorúsággal és aggodalommal teli arca nem engedte neki. Valami baj volt. Ahogy fia ránézett tudta, és szíve egy még gyorsabb tempót kezdett diktálni. - Midgardon van. Minél előbb haza kell hoznom.

Thor arcon csókolta anyját és a gyülekező helyre ment. Odin az összes varázslótudományban jártas emberét összehívta. Utat kellett találniuk Midgardba.

Thor elment. És Frigga virrasztott. Az órák napoknak tűntek, a napok hónapoknak. Odin nem szólt semmit, ami még inkább lassította az idő kerekeit. Aztán vége lett. A trón teremben voltak. Loki hazatért, őt várták. Csendben. És akkor Odin odafordult hozzá. Akkor oly sok idő után, kézbe vette felesége kezét és megszólalt.

- Készülj fel - sóhajtotta. - hagy az az ember, aki most visszatér hozzánk talán már csak árnyéka annak, akit egykoron fiunknak hívtunk.

*
Frigga hirtelen kizökkent a gondolataiból. Loki megmozdította a fejét. Még mindig az ölében tartotta és újra cirógatni kezdte. Figyelte, ahogy fia kinyitja szemét.

- Loki - suttogta neki halkan. A kisherceg tekintete meggyötört és elveszett volt. Egész teste lüktetett a fájdalomtól. Növekvő félelemmel nézett körül, próbálta felfogni hol is van. Aztán meglelte anyja arcát az éjszakai homályban. Sötét volt, mindössze egy gyertya pislákolt mellettük. És a fénye rávetült arra az arcra. Olyan angyali volt. Loki szeméből akaratlanul legördült egy könnycsepp, melyet édesanyja virágillatú ruhája mohón elnyelt.

- Meg kellett, hogy öljelek. - Loki hangja erőtlenül hatott az éjszaka csendjébe. Frigga nem mert megszólalni, elapadtnak hitt könnyei újra utat találtak az arcán. - Újra és újra. Egészen addig, amíg hezitálás nélkül nem ment... egészen addig, amíg nem élveztem. És te könyörögtél. Mindig könyörögtél és az én szívem megszakadt. De bizonyítanom kellett neki... ez volt az egyetlen út...

- Shhhh - csitította Frigga, mikor látta, hogy Loki egyre mélyebbre süllyed az emlékeiben. - Nem lesz semmi baj. Minden rendbe jön. Atyád hamarosan hazatér Jothumheirből és együtt megoldjuk.

Loki lehunyta a szemét. 'Odin. Miért gondolja mindenki, hogy Mindenek Atyja mindent megold. Majd Odin megmondja, majd Odin eldönti, majd Odin megoldja. Ő miért nem dönthet maga? Miért hiszi mindenki, hogy Odin szavánál nincs hatalmasabb? Én tudom, én láttam őket. "Ő" Odinról fog dönteni, már rég döntött mindenről. El fog jönni, ítélkezni fog Mindenek Atyja felett, pusztulásba taszítani a birodalmát, majd az összes többi létezőt. És a nagy Odin nem tehet majd semmit. Nem lesz, aki megállítsa.' Loki keserűen elmosolyodott. ' Egyszer megvolt a lehetőség, hogy vége legyen. De Odin megkegyelmezett. Ez volt az ő gyengesége. Hitt a második esélyben. És most ez a második esély fogja megölni. El fog jönni, megbosszulni mindent, visszavenni ami az övé, elfog jönni Odin fejéért. Hiába minden. Én megpróbáltam. Megállíthattam volna, de...' fájdalmasan nyelt egyet és lassan megrázta fejét anyja meleg simogató kezei alatt. 'Thor.Már megint Thor. Ő aki annyira hangoztatja, hogy még mindig a testvérem. De egy testvér nem csinál ilyet. Egy testvér a testvére mellett küzd, sosem ellene. De Thor mindvégig azon volt, hogy megállítson. Nem értett semmit. Miért nem? Thor... lehet, hogy megakartad menteni a drágalátos Földedet, de nem is sejted, hogy ezzel talán egy Ragnarokot indítottál el. Csak Midgardnak kellett volna pusztulnia. De most már minden együtt fog elpusztulni. Ha Ő megérkezik. Thor ha tudnád... ha tudtad volna... ' Loki lassan újra álomba merült.