Hivatalosan is munkaszüneti nap

IV. (befejező) rész

Sir Crocodile, a megbecsült Királyi Kalózok, a Shicibukai egyik tagja, világ életében rendkívül szánalmasnak és nem kissé ízléstelennek tartotta azokat, akik másnaposan a pokoli fejfájásukra illetve a kellemetlen szájízükre ébrednek. Egészen mostanáig. Kikecmeregve a kómás állapotból, kénytelen volt beismerni, hogy tegnap, igen alaposan sikerült lerészegednie. Minden egyes tagja, számára teljeséggel ismeretlen okokból kifolyólag, a legkisebb mozgás ellen is keservesen tiltakozott. A fejfájását leginkább ahhoz tudta volna hasonlítani, mintha egy gőzmozdony zakatolna teljes gőzzel a koponyáján belül, a síneken kíméletlenül csattogó kerekekkel és harsány dudálással egyetemben. Megpróbálta résnyire kinyitni a szemeit, de szinte azonnal meg is bánta a dolgot, mert, legalább is Crocodile akkor úgy érzete, mintha reflektorok világították volna be a szobáját, és nem csak pár beszűrődő fénypászma adott volna valamicske világosságot a félhomályban.

Jobb híján a többi érzékszervére hagyatkozott. A paplannak mellette alkohol, izzadtság és szivarfüst szaga volt, nagy valószínűséggel miatta, bár ezek mellett, valami édeskés illat is vegyült a szoba általános, áporodott bűzébe, ami halványan ismerős volt neki, de ilyen zilált állapotban nem tudta volna megmondani, hogy honnan, akármennyit töpreng is rajta. A jó kezét kinyújtva óvatosan tapogatózni kezdett maga körül. Az ujjbegyeivel egy darabig csak a kellemesen hűvös, összegyűrt paplan ráncai között kutatott, majd egyszer csak, pár centivel a saját fekhelyétől, a keze valami meleget érintett. Anélkül, hogy megfordult volna a fejében, hogy mi lehet az, amibe beleütközött, szinte tudatlanul csúsztatta rá a tenyerét. Hosszú másodpercekre volt szüksége hozzá, hogy felismerje, nem valamin, hanem valakin, sőt, azon felül is valakinek a fedetlen bőrén nyugtatja a tenyerét.

Ha nem lett volna annyira nagyon másnapos, mint valójában volt, akkor minden bizonnyal rögtön felül, vagy talán még az ágyból is kiugrik, csak hogy meggyőződjön arról, vajon hallucinál-e vagy sem. Ám, jelen esetben annyira sajgott minden porcikája, hogy ez kivitelezhetetlennek tűnt. Ráadásul, míg egy hirtelen felülés, azon kívül, hogy kimerítő, de szédüléssel, sőt hányingerrel járt volna, ezért inkább csak a szemeit nyitotta ki, nem törődve a vakító világossággal, hogy fény derüljön hálópartnere kilétére.

Doflamingo-t igen nehezen lehetett összekeverni bárki mással széles e tengeren, még abban az esetben is, ha történetesen hason fekszik, és az arcát a párnájába fúrva békésen alszik. Természetesen karakterisztikus kabátja és napszemüvege nélkül. Félmeztelenül. Crocodile gyomra, felismerve a mellette fekvő szőke férfit, gyűszűnyire zsugorodott, és a férfi úgy érezte, hirtelen kezd nagyon meleg lenni a takarói alatt. Ennek ellenére, az ép keze továbbra is nyugodtan pihent Mingo széles, izmos és tagadhatatlanul ruhátlan hátán.

A sebhelyes férfi, jó pár perc elteltével, már igencsak zavarban volt, a kínos helyzet miatt és emellett már javában ostorozta magát a felelőtlenségéért is. Mégis hogy volt képes annyira berúgni, hogy sutba dobva az összes józan eszét és realitását, valamint fittyet hányva a következményekre lefeküdt a fiatalabb férfival? Egészen belelovalta már magát az agonizálásba, amikor is, hihetetlenül nehézkesen, csupán apró és itt-ott hiányos részletekben kezdett visszaszivárogni mindaz az emlékezetébe, még szörnyűbb, hasogató fejfájással kísérve, ami tegnap, azután történt, hogy Doflamingo kérdés nélkül kinevezte magát az Ő asztalvendégének még a társalgóban. Lassacskán összeállt a kép Crocodile fejében. Már vissza tudta idézni a vörösbort, a szivart, a paravánt a hosszúra nyúlt árnyékokkal, az ingje gombjait, az érintéseket, az elsuttogott szavakat, a csókot, és végül az ígéreteket... A szőke shicibukai ígéreteit. Azokat, amiket neki tett, és eddig hűen be is tartott.

Egy hosszú sóhaj kíséretében szakadt ki belőle mindaz a feszültség, ami csupán pár perccel ezelőtt sokkolta az alkohol okozta rövidtávú emlékezetkiesés következtében. Elképzelni sem tudta, hogy hogyan okozhatott néhány pohár bor ilyen, mindent felül író rövidzárlatot éppen az Ő memóriájában. Mindazok ellenére, amiket Doflamingo még az éjjel során megfogadott neki, a sebhelyes férfinek akadt pár kételye és fenntartása kettejükkel, valamint az összekuszálódott helyzetükkel kapcsolatban. Egyszerűen ötlete nem volt rá, hogy hogyan lesz minden ezután. Minden visszatér a megszokott, fél évvel ez előtti kerékvágásba, vagy ismételten egy merőben új helyzettel kell majd szembenéznie? Hol, hogyan és mikor fognak majd találkozni? Egyáltalán fognak-e találkozni? Vajon képesek lesznek csupán egy-két óránál több időt egymásnak szentelni a magánéletük mellett? Vagy, lehet, hogy Doflamingo egészen máshogy vélekedik erről a helyzetről? Nem tudta. Nem is tudhatta, egyik kérdésre sem volt képes kielégítő választ adni magának, és éppen ezért, kivételesen úgy döntött, hogy bőven ráér majd később is foglalkozni velük. Jelen pillanatban inkább kiélvezi a helyzetet. Azt a csöndes és háborítatlan kevéske időt, ami valami csoda folytán megadatott nekik kettesben.

Már éppen, ha egy hangyányit bátortalanul is, félve, hogy felébreszti a másikat, de közelebb húzódott volna a szőke férfihoz, átkarolva a jó kezével Mingo vállait, amikor véletlenül, csupán megszokásból megkereste tekintetével az éjjeliszekrényen álló órát. Az éppen akkor ütötte el a tizet. Pár másodperc erejéig megkövülten figyelte tovább az óra másodperc mutatóját, majd, ahhoz képest, hogy csak nemrég ébredt fel, túl gyorsan kezdték el követni egymást, szinte kapkodva, a változatos szentségelések a fejében. Ha már tíz óra, akkor a legénysége, ha nem is mindenki, de jelentős része már elég régóta talpon van. Ha pedig ébren vannak, akkor hamarosan elkezdi majd Őket érdekelni, hogy mégis hol marad már a kapitányuk. Akkor pedig csupán két lehetőség állt fenn. Egy: a rosszabb lehetőségként, bepofátlankodnak a szobájába, és akkor vége az eddig féltve őrzött titoknak. Kettő: a kevésbé rosszabb, de legalább ugyanannyira kínos eshetőségként, megvárják, amíg felkel, és kimegy hozzájuk. Csakhogy akkor elég nehezen tudja majd csak kimagyarázni Crocodile azt, hogy mégis mit keres Doflamingo az Ő szobájában, és miért nem lóg valami háztetőről egy nagy, napszemüveges jégcsap formájában, amikor is mindenki úgy tudja, hála neki, és a tegnapi hazugságainak, hogy a szőke férfi az egész éjszakát odakint töltötte.

Még mielőtt korán reggel, pontosabban délelőtt túlpörgette volna magát azzal, hogy rohamos iramban spekulál, vett egy mély levegőt. Jelenleg minden elképzelésénél milliószor jobb ötletnek tűnt a még mindig mit sem sejtve szuszogó Mingo-t is tájékoztatni a tényállásról. Ehhez persze sajnos fel kellett ülnie, ami csak rontott az amúgy is kibírhatatlan fejfájásán. Ujjait a halántékához szorítva igyekezett tompítani a fejében cikázó fájdalmat.

- Ébresztő, te nagy rózsaszín madár! - szólt egy kicsit emeltebb hangon, miközben óvatosan, a vállánál fogva megrázta a fiatalabb férfit. - Már regg..., áh vagyis délelőtt van!

A szőke férfi erre éppen csak felébredt, mocorgott egy keveset, egy fél másodperc erejére kipillantott a párnája fedezéke mögül Crocodile-ra, jelezve, hogy felfogta a férfi szavait, és máris ellentámadásba lendült a reggel és úgy általánosságban a világ ellen, az arcát ismételten a párnája puha tollai közé temetve.

- Neeem! - ellenkezett az idősebb férfivel, az álomtól még rekedt hangon, bár felkiáltásába legalább annyi kimerültségről tanúskodó nyöszörgés, mint jókedvű felhang keveredett - Addig nincs is nappal, amíg nem látom a napfényt! - makacskodott tovább, és karjaival átölelve a párnáját, azt csak még jobban magához szorította, hogy biztos, ami biztos, egy halvány fénysugár se hatoljon át az ágynemű barikádján, ezzel megcáfolva előbbi kijelentését.

Crocodile idegességében mérgesen fújt egyet, bár legszívesebben kimerülten sóhajtott volna egy nagyot. Ahhoz képest, hogy még csak nem rég kelt fel, a fiatalabb férfi jó úton haladt a felé, hogy nagyon gyorsan, alig pár perc lefogása alatt, lefárassza. Sejtette, hogy nem lesz egyszerű dolga, ha megpróbálja kiimádkozni a fiatalabb férfit az ágyból. Nem csupán azért, mert Doflamingo nem aludhatott valami sokat, és így, az életben egyszer tényleg fáradt volt, hanem mert alapból is ilyen volt a természete. Mindegy, hogy Crocodile mit mondott neki, Ő akkor is éppen az ellenkezőjét csinálta annak, amit valójában kellett volna, vagy legalább is minden elképzelhető eszközt felhasználva harcolt a sebhelyes férfi javaslata ellen, egészen addig, amíg meg nem kapta, amit Ő maga akart. És a fellelhető legváltozatosabb verbális trükköket, mint például a mellébeszélést és a figyelem elterelést, bevetve minden egyes alkalommal elérte, amihez éppen kedve szottyant. Az idősebb shicibukai már lassan azon sem csodálkozott, hogy ezen, miért nem képes egy jó ideje meglepődni, vagy megbotránkozni. Csupán tegnap, először, mióta ismerik egymást volt képes rá is tekintettel lenni. Végre figyelembe venni, hogy Ő mit szeretne, vagy éppen nem szeretne. Az idősebb shicibukai beleborzongott, ha felidézte magában az elsuttogott fogadalmakat. Ennek ellenére, most minden úgy zajlott, ahogyan régen, így, azt érezve, hogy minden joga megvan hozzá, mégis csak folytatta a férfi nem túl sok sikerrel kecsegtető meggyőzését:

- Ennél szánalmasabb kifogást már rég hallottam. Jobbra nem futotta? - kérdezte unottan. Crocodile "bókját" Mingo egy rövid párnába nevetéssel jutalmazta. - Nem érünk rá most az ostobaságaidra, fel kell kelnünk. Délelőtt tíz óra van! És fogadok, hogy az egész Baroque Works már itt toporog az ajtóban, és együtt azon tanakodnak, hogy hol lehetünk... Kérlek, ha lehet, csak most az egyszer tedd azt, amit mondok… - vetítette előre a sebhelyes férfi a következményeket, egy kissé talán bosszúsan, miközben fáradtan megdörzsölte a szemeit.

- Ah, kész zene füleimnek ez a többes szám. Főleg, hogy a Te szádból hallhatom... - kuncogta a szőke férfi, ahogyan a párnát támasztéknak használva felnézett és tekintetét a másik férfira függesztette. - Egyébként, meg csak hallgatlak, hallgatlak, és egyre jobban ámulok... Lehet, hogy tegnap nem figyeltem eléggé, és még sem voltál annyira részeg, mint hittem?

- Tessék? - lepődött meg Crocodile, és egy pillanatra még azt is elfelejtette, hogy az imént még mennyire siettette a felkelést, ahogyan értetlenül meredt Doflamingo-ra.

- Igazából, lényegtelen, csupán azon mélázom, hogy ha tényleg másnapos vagy, hogy van energiád még arra is, hogy máris aggodalmaskodj? - nézett a sebhelyes férfira Mingo kihívóan, a választ várva, azzal az önelégült mosolyával, amivel mindig is képes volt Crocodile-t az őrületbe kergetni.

- Nem aggódóm, csak arról van szó, hogy nagyon szeretném elkerülni, hogy a legénységem jelentős hányada ránk nyissa az ajtót. Mert abból semmi jó nem következne. Semmi. És eddig úgy gondoltam, a tegnapiakból kiindulva, hogy most már Te is érted, sőt, megérted, hogy miért - vettette oda, kissé talán szemrehányóan a férfi. Crocodile-t máris bántotta a dolog, hogy rögtön ki kellett oktatnia a fiatalabb férfit, ezzel azonnal vitát generálva, ahelyett, hogy valami, sokkal nyugodtabbal, vagy esetleg talán még érzékibbel indították volna a reggelt. Már éppen szólásra nyitotta a száját, hogy enyhítsen valamicskét az előbbi kijelentése durvaságán, de Doflamingo, mintha, csak megsejtette volna a szándékát, már előtte visszakozott:

- Nem kell rögtön megsértődni... - motyogta Doflamingo békítőleg, miközben az egyik kezét az idősebb férfi karjára tette. A szőke tenyere meleg, és száraz volt, és ez az érintés, pedig Crocodile kimondottan nem vágyott rá jelen pillanatban, mégis megnyugtatta - Ha kíváncsi vagy a véleményemre, és azt kívánod, hogy őszinte is legyen, akkor azt kell mondanom, hogy engem egy kicsit sem érdekel, hogy rajtakapnak-e veled kettesben, vagy sem. Nézzék, ha akarják fufufufufu~ - nevetett fel a fiatalabb férfi - Jól van, jól van, bocsánat, tudod, hogy csak vicceltem. Nem kell rögtön így nézned rám - mentegetőzött vigyorogva Mingo, amint észrevette, hogy Crocodile milyen "ha nem hagyod abba, akkor itt hagylak" tekintettel méregeti.

- Ha olyan pontosan emlékszel a tegnapiakra, akkor viszont engedj meg nekem pár észrevételt, amik valószínűleg elkerülték a figyelmedet... Csak, hogy tiszta vizet önthessünk a pohárba. Ennyi időd csak van még rám? - hízelgett Doflamingo rendkívül taktikusan, miközben közelebb hajolt a másikhoz.

- Halljam... - sóhajtotta Crocodile eleget téve a szőke kérésének, azzal, hogy nem húzódott arrébb, és továbbra is az ágyban maradt.

- Nos, - kezdte a fiatalabb férfi, az állát a tenyerébe támasztva – az, bizonyára neked is rémlik, hogy a Baroque Works tagjainak nagyobbik része, köztük Te is, alaposan a pohár fenekére nézett, nem?

Crocodile röviden bólintott, de továbbra is felhúzott szemöldökkel nézett vissza abba az igézően kék szempárba. Sejtelme sem volt arról, hogy hova akar kilyukadni a fiatalabb férfi.

- És, ha ez megvan, akkor minden bizonnyal azt is vissza tudod idézni, hogy mi voltunk ketten az elsők, akik otthagyták a csapatépítő rendezvényt, vagy mit. Ergo a többiek... - vitte fel a hangsúlyt a férfi, hagyva, hogy a sebhelyes fejezhesse be a gondolat menetét.

- Mind tovább maradtak, és később távoztak - mondta Crocodile.

- Helyes! Fufufufufu~ - dicsérte meg a Mingo az idősebb shicibukai-t. - Látom, kezded érteni, hogy mire gondolok... Tehát, ha tovább maradtak, mint mi, akkor nem következik belőle logikusan az, hogy mivel több idejük volt inni, valószínűleg még jobban eláztak, mint Te? Valamint, szintén ebből kifolyólag, később is kerültek ágyba, mint mi? Hiszen ismered Őket, nem? Ez az egyetlen olyan alkalmuk, amikor egy kicsit elengedhetik magukat és szórakozhatnak... Nincs igazam? - tudakolta szinte dorombolva a szőke férfi - Összegezve, szerintem a legénységed majdnem mindegyik tagja még az igazak álmát alussza, és ha felébrednek sem az lesz az első dolguk, hogy felkeressenek Téged. Bőven elég lesz nekik, ha meg tudnak birkózni a másnaposságukkal. Úgyhogy, még tömérdeknyi időnk van kettesben... - fejezte be a magyarázatot Doflamingo, majd hogy alátámassza a szavait visszafeküdt a párnák és paplanok közé.

Crocodile mélyen hallgatva töprengett a hallottakon. El kellett ismernie, hogy a szőke férfi felvetésében volt ráció. Nem is kevés. Az a lehetőség, miszerint tovább maradhat együtt Doflamingo-val, bármiféle kíváncsi tekintetek kísérete nélkül, ebben a megvilágításban, nem csak, hogy sokkal logikusabbnak, de vonzóbbnak is tetszett, mint az, hogy máris fel kelljen kelnie. A gondok és a problémák még ráérnek. Megvárják, nem rohannak el, nem úgy, mint ennek a reggelnek a csábító lehetőségei.

- Szóval, szerinted nincs okunk a sietségre? - kérdezte megerősítésként a szőkét. Szerette volna még egyszer tőle hallani, ahogyan marasztalja.

- A legkisebb se... - ismételte meg Mingo a kijelentést, miközben állhatatos pillantását a másik férfin nyugtatta. A sebhelyes férfi egy nagy sóhaj közepette adta meg végül magát a másik okfejtésének és feküdt Ő is vissza a szőke mellé.

- A kedvemért megpróbálnál egy kicsit lazítani? Legalább, addig, amíg ilyen nyugodt minden, amíg kivételesen mind a ketten itt vagyunk - kérlelte Doflamingo a sebhelyes férfit mély, kiegyensúlyozott hangon. Szinte érezhető volt a hanghordozásából, hogy mindennél jobban szeretné, ha Crocodile megbízna benne és abban, amit mond. Az idősebb shicibukai ennek, a már-már könyörgő és intenzív hangnak, a megbízhatóságot és szilárdságot sugárzó kék szempárral együttvéve nem tudott ellenállni. Ismét bedőlt a szőke shicibukai ócska trükkjének, érezte, hogy amíg csak él újra, és újra be fog dőlni neki, és ez még Őt is meglepte, de egy kicsit sem bánta a dolgot.

- Én igyekszem... - súgta a férfi bizonytalanul. - De, meg kell értened, hogy ez nekem nagyon, nem is tudom, talán az új a megfelelő szó rá. Érted, szokatlan...Ezelőtt velem ilyen még nem történt, bármilyen furcsán is hangzik - mondta a sebhelyes shicibukai a plafont nézve, miközben a kézfejét a homlokára tette, hátha javít valamicskét a fejfájásán. Még mindig nagyon másnapos volt, ráadásul kezdte egyre szomjasabbnak érezni magát, valamint a bal csuklója egyre biztosabban, és idegesítőbben sajgott lüktetve attól, hogy már legalább két napja folyamatosan hordta a kampóját. Általában éjjelente mindig levette, hogy pihentesse a karját, és ekkor a csuklója is rendkívül hálás volt, amiért nem kellett egy darabig elviselnie a fémkapcsot, de a múlt éjszaka még csak arra sem volt lehetősége, hogy ez a gondolat valamint a következményei megforduljanak a fejében, olyan gyorsan és váratlanul nyomta el az álom.

- Annyira azért nem hangzik furcsán, fufufufufu~ És meglehet, hogy új, szokatlan vagy ismeretlen, de a jó értelemben, nem? - tudakolta Doflamingo, miközben váratlanul, az egyik hosszú karjával átkarolta az idősebb férfi fedetlen derekát, és odahúzta közvetlenül maga mellé. A testük összesimult, a lábaik véletlenszerűen keresztezték egymást, úgy feküdtek immár egy takaró alatt, összegabalyodva. Mingo kissé talán követelőzve hajtotta oda a másik kulcscsontjaira a fejét, a sebhelyes pedig némán tűrte. - A legjobb értelemben...

Crocodile-t meglepte a mindenféle előzmény nélküli bensőséges gesztus. Tudta, hogy valójában már semmi oka nincs rá, mégis rettentően zavarba jött, érezte amint egyik pillanatról a másikra, elönti a forróság, ráadásul a sebhelyes férfi helyzetét az sem könnyítette meg, hogy Mingo puha ajkai, ha pusztán véletlenül is, a bőrét érintették. Egy csapásra már nem is volt előtte nagy titok, hogy miért nem fázott az éjjel során annak ellenére, hogy nem volt rajta ing. Remegve vett egy mély levegőt, remélve, hogy majd megnyugszik tőle, valamint a mellkasa helyett a torkában dobogó szíve sem fog már olyan eszeveszett iramot diktálni. Ahogy, az, várható volt, nem így lett, a fiatalabb shicibukai édes illata, amit most már végre sikerült felismernie, csak még jobban felpörgette a pulzusszámát. Tegnap ilyenkor Crocodile számára még elképzelhetetlen, sőt lehetetlen lett volna, hogy bármiféle következmény nélkül, ilyen nyíltan közeledhessen a szőke férfi felé. Most pedig ez a helyzet, ahogyan Doflamingo széles mellkasa maga előtt eltakarta azt a kevéske napfényt is, ami beszűrődött a szobába, tagadhatatlanul is valóságos volt.

A sebhelyes férfi nem tehetett róla, de Mingo érintése felszínre hozta azt a tegnapi gondolat foszlányát, ami még a társalgóban, a szőke férfi játékát egyszerre hallgatva és csodálva kísértette meg. Tegnap éjjel, amikor már nehéz volt a feje a bortól, ahogyan egyre csak nézte, és nézte, ahogyan a másik teljes beleéléssel zongorázik, egyszerűen nem tudott betelni a zenével és a látvánnyal. Figyelte, ahogyan a billentyűkhöz érnek az ujjai, némelyiket éppen csak, hogy megérintve, a másikon hosszabban elidőzve, ahogyan együtt mozog a zene ritmusával, ahogyan csak a hangszerre és a játékra összpontosít, és mindezt elnézve, azt kívánta, bárcsak Ő lehetne a zongora helyében. Mindennél jobban, szinte szomjazva vágyott azoknak a kezeknek a gyengéd és törődő érintésére. A sima ujjbegyek tapintására a bőrén. Végig a hátán, mellkasán és...

A hirtelen felrémlett emlék megzavarta az idősebb férfi viszonylagos nyugalmát. Érezte, ahogyan egyre jobban elvörösödik. Az igaz, hogy amikor Doflamingo játszott a tegnapi nap folyamán, Ő már jócskán részeg volt, de még abban az esetben is, mégis hogy juthattak ilyen mocskos dolgok az eszébe?! Mikor lett ennyire felelőtlenül és ostobán szentimentális? Ráadásul fantáziálgatós?! Hogy megpróbálja kitörölni az emlékei közül azt a bizonyos gondolatot szorosan behunyta a szemét, és még a fejét is megrázta tagadólag, mintha neki sohasem jutott volna ilyesmi az eszébe. Ahogy az, várható volt, ez már Doflamingo-nak is feltűnt.

- Mi történt? - kérdezte halkan, félig nevetve, ahogyan egy parányit hátrébb csúszott, hogy láthassa is a másik férfit. Le sem tagadhatta volna, hogy tetszett neki a látvány. - Valami komoly a baj, vagy csak rádöbbentél egy-két dologra, amikre lélekben még nem igazán készültél fel? - puhatolódzott a fiatalabb shicibukai, a szituációhoz képest meglepően mindent tudó vigyorral a képén.

- Mi? Én nem... - kezdett volna bele Crocodile a hárításba, ahogyan felnézett abban a tengerkék szempárba, ami igen csak arról árulkodott, hogy a gazdája remekül szórakozik, ám Mingo megelőzte.

- Wani, egyáltalán nem kell szégyenkezned. Nekem, sőt magadnak is nyugodtan bevallhatod, hogy kellek neked, fufufufufu~ - nevetett továbbra is jót a szőke férfi, miközben a mutatóujjával szépen lassan elkezdett apró köröket rajzolni a másik meztelen hátára.

- P-parancsolsz?! - bicsaklott meg egy pillanatra az idősebb férfi hangja meglepetésében.

- Távol álljon tőlem... - dorombolta a szőke - Bár, ha máshogy nem megy, nekem úgy is megfelel - mondta, azzal ledobta magáról a takarót, és egy gyors, szinte követhetetlen mozdulattal később már ott ült Crocodile-on. Az idősebb shicibukai ha valami másra igen, erre aztán biztosan nem számított. A szőke férfi, kihasználva azt, hogy a másik egy-két másodpercig képtelen volt napirendre térni a váratlan meglepetés felett, megragadta a sebhelyes mindkét karját, és azokat a férfi feje felett az ágy matracára szorította, biztosítva ezzel, hogy a másik még csak véletlenül se tudjon mozogni, vagy esetleg használni az arany kampóját. Crocodile egy darabig, ami számára éppúgy lehetett egy másodperc, mint két hosszú óra, csak pislogni tudott a döbbenettelő, egészen addig, amíg Mingo átható tekintete ki nem józanította egy kissé. Ugyanis a fiatalabb férfi előre hajolva egészen kedélyborzolóan közelről szemezett a másikkal.

A sebhelyes férfi válaszolt volna, tervei szerint valamiféle indulatszóval, esetleg többel is, ráadásul jó hangosan, ha nem szorul el a torka, úgy, hogy egy hangot se bírjon kinyögni. Már eleve éppen eléggé zavarban volt, el sem tudta képzelni, hogy az össze-vissza kalimpáló szíve még erre is képes legyen reagálni, esetlegesen fokozni az iramot. Erről, szerencséjére, vagy éppen balszerencséjére meg is bizonyosodhatott, amint észrevette és tudatosult benne, hogy Doflamingo csak és kizárólag egy alsónadrágot visel.

Hónapokkal később, amikor ez az incides néha-néha eszébe jutott Crocodile-nak már csak mosolygott rajta. Ellenben akkor, abban a pillanatban legszívesebben leszedte volna Doflamingo fejét, vagy megcsókolta volna, vagy talán mindkettőt egyszerre. Olyan érzelmi kavalkád dúlt a lelkében, ami más embereknek is sok lett volna, nem hogy, neki. Egyszerre volt dühös és izgatott, zavart és kifejezetten érdeklődő. Crocodile, bárhogyan is próbálkozott, nem tudott épkézláb magyarázatot adni, még saját magának sem, hogy mégis hogyan volt képes egyetlen férfi ekkora felfordulást okozni az Ő mindig kiegyensúlyozott lelkében. És természetesen ez csak még jobban kétségbe ejtette. Azt nagyon is pontosan tudta, hogy vonzódik a fiatalabb shicibukai-hoz, de egyszerűen elképzelni sem tudta, hogy miért és hogyan lehet egy vonzalom, egy egyszerű érzelem olyan erős és intenzív, hogy teljesen, gyökerestül képes egy embert, a saját gondolkodásmódjával egyetemben átformálni. Ez az egyszerű megállapítás Crocodile számára éppen annyira volt rémisztő, mint lenyűgöző.

Bár Mingo kimondottan nehéz volt, mégsem a súlyától szenvedett a legjobban, hanem az Őt körülvevő, és egyre csak növekvő hőségtől. Végül az elviselhetetlen forróság, és a szőke férfi azúrkék, szinte figyelmet követelő tekintetének nyomása alatt tört meg, és nyitotta végre szólásra a száját:

- Doflamingo, ha jól emlékszem, azt ígérted, nekem... - kezdet az idősebb férfi, remegő, és sajnos kevésbé indulatos és megrovó hangon, mint szerette volna, de Mingo ismételten közbeszólt.

- ...Hogy nem érek hozzád egy ujjal sem - fejezte be a szőke férfi helyette a mondatot majd, mint, aki tud valami titkot, és ennek tudatában valami grandiózus arcátlanságra készül vigyorogva megcsóválta a fejét - Tudom, hogy rossz néven fogod venni, de ki kell, hogy ábrándítsalak, Wani-yaro, rosszul emlékszel - Crocodile felhúzott szemöldökét, és egyre sötétedő tekintetét látva gyorsan kijavította magát. - Vagyis, inkább pontatlanul. Az ígéretem, ugyanis nem teljesen így hangzott el, fufufufufu~ - nevetett a férfi továbbra is, bár ezúttal még több vidámság keveredett a hangjába. Mintha már előre örült volna valaminek. Piszkos gondolataitól széles vigyor terült szét az arcán. - A fogadalmam szó szerint úgy szólt, hogy ma, én nem fogok hozzád nyúlni egyetlen ujjal sem, egyszer sem, ha Te nem akarod. Segítek, a hangsúly az időponton van, fufufufu~ - magyarázta túlságosan is jókedvűen Doflamingo, miközben egyre közelebb és közelebb hajolt az ágyon fekvő áldozatához. - Mert ugye, ez tegnap volt, ma meg ma van. Milyen érdekes, ahogyan repül az idő... - suttogta egy lélegzetvételnél is halkabban, amikor már csupán pár centi volt közte és a sebhelyes férfi között.

Bár tagadhatatlanul, és ráadásul az elképzelhető összes tekintetben vonzotta a szőke férfi Crocodile-t, mégis, erre a kijelentésre, egy csapásra megfagyott a vér az idősebb férfi ereiben. Nagyon is élvezte Doflamingo társaságát, sőt közelségét, de erre még nem igazán volt felkészülve. Most az egyszer a másik virágnyelven megfogalmazott célozgatásai ellenére is pontosan tudta, hogy mit szeretne a szőke shicibukai, mivel töltsék ki azt a nem is olyan kevés időt, amíg kettesben vannak. Kissé szomorúan vette tudomásul, de már nem lepődött meg rajta, hogy ez esetben sem érdekelte a fiatalabb férfit az Ő véleménye, esetleg az, hogy van-e egyáltalán kedve bármihez is. Érezte, ahogyan az izmai akaratlanul is megfeszülnek, hogy csak felületesen veszi a levegőt, és legszívesebben fohászkodott volna azért, nehogy Mingo is észrevegye, hogy mennyire furcsán reagál a kezdeményezésére.

- Doflamingo, ugye nem gondolod komolyan, hogy itt és most... - próbálkozott, ha feleslegesen is az idősebb shicibukai azzal, hogy eltántorítsa a másikat a céljától. Sajnos a félelmei igaznak bizonyultak, a szőke férfi még csak oda se figyelt az ellenvetéseire. Vagy ha figyelt is, egyáltalán nem érdekelték Őt. Crocodile megkísérelte, ha nem is kiszabadítani, de legalább megmozdítani a kezeit, de akárhogyan is igyekezett Mingo szorítása túl erősnek bizonyult.

- Már miért ne gondolnám komolyan? - kérdezte, egy elhaló sóhaj kíséretében utoljára, még mielőtt teljesen előre dőlt volna. A sebhelyes férfi ösztönszerűen hunyta le a szemeit, tehetetlenül várva arra, hogy pontosan mire is készül Doflamingo. Ezen a ponton, már inkább nem ellenkezett a másik férfi akarata ellen, csak hagyta, hogy a szőke vezessen.

Egyáltalán nem rémült meg annyira, mint ahogyan azt másodpercekkel ezelőtt elképzelte, amikor a szőke férfi ajkai közelebbi ismeretségbe kerültek az övéivel. A megkönnyebbülés apró hullámai jólesően öntötték el, és egy-két pillanatra kiélesítették az érzékeit is, mialatt Mingo birtokba vette az ajkait. Legalább annyira borzongott, mint az éjjel, a paraván mögött, attól teljesen függetlenül, hogy ez a csók most nem olyan volt, mint az első. Ez vad volt, heves, és legfőképpen rövid. És bár később szégyellte volna bevallani, de amikor a fiatalabb férfi eltávolodott tőle, hogy újra kiegyenesedjen még egy halk nyögés is kicsúszott a száján. Lassan kinyitotta a szemeit, és felpillantva a szelíden mosolygó Doflamingo nézett vissza rá. Egészen eddig észre sem vette, de már a karjait is szabadon tudta mozgatni, a fiatalabb shicibukai eleresztette őket, bár forró ujjai érintésének nyoma, mintha még most is érződött volna Crocodile bőrén. Kissé megilletődött a szőke férfi tetteitől, pontosabban azok hiányától. Egy darabig nem igazán értette, hogy pont akkor, amikor már éppen nem hadakozott volna semmi ellen, Doflamingo hirtelen miért hátrált ki az egészből. Ez csak valami ízléstelen tréfa volt a másik részéről, vagy, és ahogyan a sebhelyes férfi erre az eshetőségre gondolt, akaratlanul is nagyot dobbant a szíve, a szőke férfi észrevette volna az Ő bizonytalanságát és idegességét, és azért hagyta félbe a dolgot? Valószínűleg, a tipródása még az arcára is kiülhetett, ugyanis egyszer csak Mingo akasztotta meg a kérdések áradatát a fejében:

- Kérlek, ne mondd, hogy tényleg elhitted, hogy, mindezek után, még képes lennélek bántani, fufufufu~ - szólalt meg pár másodperc csendes pihegés után a szőke férfi, miközben hosszú és kecses mutató és középső ujját végighúzta a száján. A sebhelyes shicibukai-nak elképzelése sem volt arról, hogy miért csinálja ezt a másik, de azt tényként kellett elismernie, hogy közben őrjítően vadítónak festett.

- Akkor nem mondom... - kontrázott rá Crocodile kissé savanyúan, ahogyan belenézett Mingo szinte elképzelhetetlenül kék szemeibe. Megkönnyebbült, szinte felszabadult attól, amit hallott. Mintha, az eddigi összes kételyét elfújták volna. Akárcsak tegnap, Doflamingo most is biztosította Őt róla, hogy fontos neki. Hogy számít az Ő véleménye és kedve is. Hogy ebben a kapcsolatban ketten vannak. Nehezen vallotta be még saját magának is, de Crocodile emiatt, ha lehet csak még jobban beleszeretett ebbe a nagy és rózsaszín madárba. Épphogy csak összekapcsolódott a tekintetük, a fiatalabb shicibukai arcán máris újra felfénylett az ismerős, vakító és széles vigyor.

- Akkor ne is mondd... - kuncogott fel a férfi merészen, és a következő pillanatban Crocodile, Doflamingo gyors és hirtelen mozdulata nyomán, ismételten a fiatalabb férfi karjai közt találta magát. Kissé vonakodva, hagyva, hogy a szőke továbbra is azt gondolja, megint sikerült megsértenie Őt, de végül mégis, viszonozta az ölelést. Mingo rendkívül óvatosan, mintha csak váratlanul tartani kezdett volna egy esetleges elutasítástól, a fejét a sebhelyes mellkasára hajtotta. Crocodile elértette a célzást, ujjai ösztönösen, mintha mindig is ezt csinálták volna, túrtak bele újra a szőke tincsekbe. És akárcsak tegnap most is sikerült elérnie, hogy Doflamingo szépen lassan ellazuljon az érintései nyomán. Még azt sem bánta, legalább is nem mutatta semmiféle jelét annak, hogy fájna neki, amikor a sebhelyes ujjai óvatosan, vigyázva a gyógyulófélben lévő sebre, végigsimítottak a halántékát takaró kötésen.

- Ugye tudod, hogy egy szemét dög vagy? - kérdezte még egy kicsit ércelődve, miközben ép kezének ujjai, a kijelentésének hangsúlyával éppen ellentétes érzelmeket kommunikálva, tovább játszadoztak a szőke hajszálakkal.

- Tudom~ - felelte a meggyanúsított, már majdnem énekelve a választ. Crocodile hallotta a hangján, ha, nem is látta a másik arcát, hogy mosolyog, és erre Ő is önkéntelenül mosolyra húzta a száját. Ebben a pillanatban legalább annyira volt elégedett és boldog, mint amennyire neheztelt magára és a saját ostoba döntéseire. Ugyanis rá kellett döbbennie, hogy eddig milyen gyáva volt. Gyáva és túlzottan aggodalmaskodó. Ha csak rágondolt arra, hogy a saját maga hibájából, a saját félelmei miatt, képes volt megfosztani magát a szőke férfitól kerek hat hónapig, csakis haragudni tudott saját magára. Bolond volt, hogy nem hallgatott a szívére és az érzéseire. Bolond, idióta, esztelen, és ráadásul még csak le se tagadhatta ezeket a jelzőket. Ha rajta múlt volna minden, sajnos kénytelen volt ezt is beismerni saját magának, akkor Doflamingo-val még mindig messziről kerülgetnék egymást. Ehhez képest, mégis volt annyira szerencsés, hogy többen is, a tudtán kívül, a segítségére siettek, hogy helyrehozzák azt, amit Ő elrontott. Miss All Sunday, a legénysége, Doflamingo csapata, maga Mingo, a tegnapi vörösbor... Tegnap, vagy már ki tudja mióta azon munkálkodott mind titokban, hogy két embert, ha nehezen is, de egy helyre tereljen, azért, hogy végre tisztázhassák az ügyeiket. Bár, azt sem felejtve, hogy milyen mértékben sikerült megkeseríteniük az életét, ha csak egy rövid időre is, mégis hálás volt nekik. Pontosan akkor, azon a napon, azon a hajnali órán, amikor Ő, naivan azt hitte, hogy helyes döntést hozott, valójában akkor követte el az egyik legnagyobb baklövését. Azonban, valamiért, ahogyan Doflamingo testmelege továbbra is felforrósította a bőrét, kezdte úgy vélni, hogy ez a megmaradt két munkaszüneti nap nem is lesz olyan szörnyű, mint azt eredetileg elképzelte.

-Vége-

(by Macskabajusz )