Hát úgy látszik Zero mégsem annyira vámpír... Úgy értm persze, hogy az, de azért simán elaludt éjszaka. És tudodtommal a vámpírok éjszakai életmódot folytatnak... Na de nem baj, lényeg a lényeg, nem tudja senki, hogy majdnem kiszívták a vérem, megint. Mármint csak Kaname, de ő mit nem tud? Sokmindent. Egész este nem tudtam aludni, így miután visszatrtem a szobámba, már is mentem újra ki sétálni. Persze csak miután átkötöztem a sebem, mert ugye nem akarom teljesen tönkre tenni Kaname nyakkendőjét, meg persze fertőtleníteni kell, meg miegymás... Szóval végeztem a dolgaimmal és máris mentem ki. Olyan furcsa vagyok mostanában.Állandóan kint sétálgatok, este általában, és elesek vagy éppen megharapnak... Rossz hatással van rám a szünet. Nem baj, nemsokára úgyis vége lesz. És akkor meg azért fogok siránkozni.
Egész este nem aludtam, de nem voltam fáradt. A délelőtt és délután unalmasan telt. Csak sétáltam, meg gondolkodtam, és néha segítettem Kurosu igazgatónak. Aztán este úgy gondoltam, hogy jobb lenne egy kicsit aludnom is, hogy ne a holnapi órákon tegyem majd. De aztán eszembe jutott, hogy rég láttam Zerot, így talán meg kéne látogatni. Hisz ő úgyis ilyenkor van ébren, ugye? vagy ha nem, akkor majd felébresztem, hogy aztán majd jól összevesszünk. Hiányzik az, hogy olyan semmi dolgokon tudunk veszekedni. Így hát tettem is egy látogatást nála, de legnagyobb meglepetésemre nem volt a szobájában. Így hát berontottam az igazgatóhoz, aki az ablakon nézett ki.
- Hol van Zero? - rontottam be, és minden kertelés nélkül feltettem a kérdést. Persze, joga van a szobáján kívül tartózkodni, de valahogy rossz előérzetem volt.
- Éppen Kanameval vitatkozik... Akarod látni? - mutatott ki az ablakon. Akkor volt az a pillanat, amikor már úgy voltam, hogy sikítok, de nem tettem, inkább nyugodtan, már amennyire tőlem telt, megkérdeztem, hogy miért is.
- Azt nem tudom. - és amikor megkérdeztem, hogy miért hagyja ezt válaszolta: - Ha Zero még mindig ember lenne, akkor természetesen nem hagynám. De mivel már nem az, így úgy rendezik a dolgikat, ahogy akarják.
- Dehát ezek meg fogják ölni egymást! Kaname sokkal erősebb de Zeronál lehet a... - inkább nem fejeztem be, hanem rohantam oda, ahol voltak. Persze csak annyira, amennyire a fájós lábam engedte, mert tényleg nagyon fájt. Szerencsére még nem ugrottak annyira egymás torkának, csak szidták egymást, de nagyon.
- Hagyjátok abba! - kiabáltam rájuk. Amire persze rögtön leálltak, mert a kibaálásom nem annyira volt parancsoló, mint inkább síró. Nem sírtam, csak nagyon, de nagyon rosszul éreztem magam. Nem igaz, hogy nem tudják felfogni, hogy nem akarom, hogy állandóan csak veszekedjenek! Ezt nem képesek felfogni?! - Nem igaz, hogy nem tudjátok megérteni, hogy én nem ezt akarom! Tudom, hogy nem akartok engem bántani, de higgyétek el, ez csak nekem rossz. - mondtam, immár hátat fordítva nekik. Nem akartam, hogy lássák azt, hogy sírok. - Nem akarom, hogy állandóan veszekedjetek. Nem várom el, hogy barátok legyetek, de legalább ne öljétek meg egymást. - szóltam ismát, majd elindultam a szobámba. Még hallottam, ahogy Zero azt mondja Kanamenak: "Ez az egész miattad van vámpír!". - Látjátok? Megint... - mondtam már hátra se fordulva és inkább bementem az épületbe, egyenesen a szobámba. Nem igazán aludtam, legfőképp átkoztam azt, hogy Kanameba szerettem bele, és Zero pedig a legjobb barátom... Reggel már nagyon fájt a fejem, ami nem volt éppen előnyös, mivel már aznap iskolába kellett menni. És tudtam, hogy most akármilyen kis dolog is okozhat egy dühkitörést.