4. fejezet: Út a Landersonba
Reggel mindenki kapkodott. Narkel berakta a pálcáját, a távcsövét, az üstjét, a ruhadarabjait, és mindent ami kellett a Landersonba. Lily-t bezárta a kalitkájába. Anne rendelt egy közönséges taxit. Betették a ládát és Lily kalitkáját a hátsó ülésre és Narkel beült a csomagok mellé. Anne az anyósülésre ült. Bemondta az címet és elindultak. Narkel szórt egy kismadáreleséget Lily kalitkájába. Mikor megérkeztek, Anne segített kivenni a ládát, Narkel pedig kivette a kalitkát. Bementek az állomásra.
Meg van a jegyed? – kérdezte Anne
Meg. Narkel előhúzta a zsebéből a vonatjegyét.
Akkor induljunk. – azzal Anne elindult egy fal felé. Elkérte Narkeltől a jegyet és bedugta a fal egyik repedésébe.
Rendben. Húzd végig az ujjad ezen a repedésen, kérlek.
Narkel végighúzta az ujját és nagy ámulatára, elolvadt a fal. Mögötte várakozott az ő vonata. Elindultak felé.
Vidd fel a ládát a vonatra, én addig megvárlak. – szólt Anne. Segített feltolni a vonatra, aztán leszállt és megvárta Narkelt.
Anya, találkoztam Bennel! Az ő fülkéjébe ültem be.
Akkor jó. Vigyázz magadra Narkel. És majd küldj levelet.
Oké, anya.
Ne járkálj éjszaka, a klubhelyiségen kívül, ne csinálj semmi rosszat, rendben?
Oké, oké.
Sípszó hangzott fel.
Siess, Narkel! El ne felejts baglyot küldeni! Még ma este küldj levelet, rendben?
Rendben, anya. Találkozunk év végén.
Vigyázz magadra! Jó utat! Addig integetett, míg el nem tűnt a szeme elől a vonat. Narkel eközben beült Bennel közös fülkéjükbe. Robbantós snapszlit játszották és vettek sok csokibékát. Mikor már úgy fél órája utaztak a vonat egy föld alatti alagútban haladt. Egyszer csak hangos robajlás hangzott fel és mintha a vonat kissé lelassult volna.
Mi volt ez? – kérdezte Ben.
Nem tudom. – felelte Narkel.
Tíz perc múlva megérkezünk a Landersonba.
Ilyen hamar? Negyven perc volt az egész?
Szerintem az a nagy robajlás az volt, hogy a vonat dehoppanált. – elmélkedett Ben.
Lehet.
Nyolc perc múlva tényleg lassulni kezdtek és a vonat most újabb alagútban haladt. De ez más alagút volt. A falak kövekből voltak kirakva. Hatalmas kövekből. A vonat végül begördült egy kis állomásra és megállt. A folyosó egyszerre megtelt és nagy zsibongás lett úrrá a vonaton. Narkel levette a ládáját a poggyásztartóról. és megfogta Lily kalitkáját. A vonatról valólejutás öt percet vett igénybe, mert mindenki hamar le akart szállni.
Elsősök! – hangzott fel a kiáltás. – minden elsős elém sorakozzon! Mikor Narkel és Ben lekászálódtak a vonatról, amilyen gyorsan csak tudtak, odamentek a köpenyes nőhöz.
Minden elsős megvan? Rendben, akkor megvárjuk, míg a többiek elmennek. Úgy két percet vártak aztán elindultak kiértek az alagútból és füves lankán haladtak tovább. Egy nagy domb tetején kirajzolódott egy négyszögletes vár.
Ez itt a Landerson kastély. A föld feletti része csak ekkora, de a pince hatalmas. Most is a pince fölött haladunk el, pedig meg nagyon távol vagyunk a bejárattól.
Én Molson professzor vagyok, az igazgatóhelyettes. Most a nagyterembe megyünk, ó ahol megtudják, melyik házba kerülnek. A Whiterbe, a Lighterbe, vagy a Gaterbe.
Hosszú percekig tartó gyaloglás után végre elérték a bejárati ajtót. Beléptek rajta. Bal- és jobb oldalt két lépcső helyezkedett el, szemben pedig egy hatalmas bükkfa ajtó állt. Beléptek rajta és egy óriási terembe kerültek. A világítást olajlámpák ezrei alkották. A plafonon arannyal bevont rajzok és szobrok voltak láthatóak. A falkon kék csíkok voltak a fehér szín mellett. Végigmentek a termen az aranyterítős tanári asztal felé. Minden elsős felsorakozott a tanári asztal előtt. Molson professzor elővett egy pergament és olvasni kezdte a neveket. Graseley, Mary a Whiterbe került, Thomas, Emma a Gaterbe, és…
Ben Marker – szólt Molson professzor.
Ben félősen kibotorkált a professzorasszonyhoz.
Collocabo eos in domum! – mondta Molson professzor és intett a pálcájával. A pálca hegyéből sárga szalag jött ki.
LIGHTER!
Ben boldogan sántikált el a Lighter asztalához.
Narkel Delorfy!
Narkel Molson professzor elé lépett.
Collocabo eos in domum!
A pálcából újból sárga szalag jött elő.
LIGHTER!
Narkel leült barátja mellé és együtt nézték a beosztást. Két gyerek a Gaterbe került, még három a Lighterbe, és a legtöbben, huszonketten kerültek a Whiterbe. Narkel ránézett az asztalokon lévő ételekre. Nagyon éhes volt. Mivel már nem szólt se az igazgató, se Molson professzor, mindenki tett valamit a tányérjára és enni kezdett. Nagyon finom volt. Közben felállt a tanári asztal közepén helyet foglaló professzor és megszólította a diákokat.
Ő Handrowney professzor, az igazgató. – súgta Narkelnek Ben.
…jó tanulást kívánok, neketek és jó tanévet! – azzal Hardrowney professzor leült és elfogyasztotta az ebédet.
Minden Lighterös elsős ide, hozzám! – szólt a Lighter prefektusa, mikor befejezték az evést. Kimentek a nagyteremből és elindultak balra, a lépcsőn, egészen a második emeletig. Befordultak néhány sarkon, aztán megálltak egy portré előtt.
Ez itt John Lighter portréja. – mondta a prefektus. – és a Lighter klubhelyiségének bejárata. A jelszó: Lumicus. Vigyázzatok, mert dehoppanálással kerültök a klubhelyiségbe, az egyik toronyba.
A portré a jelszó hallatára kinyílt, mint egy ajtó. Mögötte egy üres fal volt.
Amikor megérintitek a falat, az dehoppanál titeket a toronyba.
Az elsősök sorban felmentek a klubhelyiségbe. Végül Narkel és Ben is sorra kerültek. Egyszerre érintették meg a falat. Beszívta őket a szorító üresség, aztán egy kerek szobában találták magukat sok fotellel és kanapéval, na meg egy kandallóval.