3. fejezet
Frigg nem győzte kivárni, míg az orvos végzett fiánál. Mikor pedig értesül a helyzet súlyosságáról egyből Lokihoz sietett. Nem is hagyta magára fiát, egészen addig, míg Odin este érte nem jött. Az aggódó anya vissza akart menni fiához, ám férje nem engedte. Ragaszkodott hozzá, hogy térjen nyugovóra, mivel a virrasztás hiábavaló lenne. Hiszen Loki egész nap nem tért magához. Így végül, nagy nehezen, de Frigg Odinnal tartott. Loki pedig magára maradt az üres szobában.
Nem mintha lett volna bármiféle fogalma arról, mi minden zajlik körülötte. Arról se tudott, hogy Thor még egyszer az este során ránézett, mielőtt nyugovóra tért. Rémálmok és kétségek gyötörték, a láza nagyon magas volt. Félő volt, hogy talán még a reggelt se éli meg. Nem sokkal éjfél előtt azonban egy szobalány jelent meg a folyosón, kezében egy tálca gyümölccsel és egy teli kancsóval. A lány minden gond nélkül lépett be a sebesült szobájába. Vetett egy pillantást a láztól szenvedőre, majd a tálcát az asztalra tette. Elment hideg vízért és gondoskodott a borogatásról. Ezekután pedig előhalászott zsebéből egy cumisüveget és beletöltötte a tejet. Kissé megemelte a fiú fejét, majd szájába nyomta az üveget.
- El se hiszem, hogy egy nap alatt kétszer is én etetlek meg – jegyezte meg leginkább csak magának. A szobában lévő félhomály feszéjezte. Mintha valaki figyelte volna a sötétből, holott jól tudta, nincs odabent senki se rajtuk kívül. A negyedik korty környékén Loki mozgolódni kezdett, szemeit lassan kinyitotta. A zöld szempár lassan kezdett kitisztulni. – Hogy érzi magát, Uram? – Mosolyodott el a lány.
- Eija? – Dünnyögte Loki, elfordítva fejét. – Ez meg mi? – Célzott a lány kezében lévő cumisüvegre.
- Tej. Uram – felelt a lány higgadtan. Lokinak már az anyag színe se volt szimpatikus, de hajlandó volt tovább inni. - Sleipnir teje – Fejtette ki bővebben a lány a félholtnak. A fiú nem láthatta a csalafinta vigyort, ahogy azt se láthatta, hogy a lány csak lesve meri nézni a reakcióját. Loki a hír hallatán felköhögött, kiköpte azt, ami szájában volt.
- Sleipnir teje?! – Horkantott köhögve, fulladozva, levegőért kapkodva. – De hát Sleipnir mén! Nem kanca!
- Tudom, Uram. Ezt küldte fel Önnek Chiko azzal az üzenettel, hogy „Erőre kap tőle." Ha azonban az én véleményemet kérdezi, akkor szerintem ez csupán kecsketej. Mivel én is kaptam egy üveggel.
- Eija! – Csattant fel Loki. – A frászt hoztad rám!
- Csak ne nagyon ugráljon a Fiatalúr! Még fel találnak szakadni a sebei.
- Kit érdekel… - morogta, miközben lassan felült. – Hány óra?
- Mindjárt éjfél – Adott feleletet a lány, mire Loki elkáromkodta magát.
- Akkor ma már nem beszélek senkivel – állapította meg keserűen.
- Én szívesen meghallgatom – mosolygott rá a szobalány.
- Majd pont neked mondok bármit is – horkantott fel a fiú. – Chiko üzent még valamit?
- Csupán annyit, hogy ha újra erőre kap, akkor igazán kancává vagy ménné változhatna, hogy nemzen néhány csikót, mivel az állomány kezd beszűkülni és szükséges lenne némi vérfrissítés. Emellett említést tett a maga csodás génjeiről is…
- Ostoba nőszemély – fortyant fel Loki. – Én és a csodás génjeim, mi? – Gúnyolódott. – Sleipnir azért lett nyolc lábú, mert az én génjeimet kapta meg. Tényleg csodásak… - Fortyogott. – Nagyon jó kis szörnyecskéket tudok nemzeni a Káosznak.
- Megijeszt, Úrfi – jegyezte meg csendesen a mellette ülő. – Térjünk át egy vidámabb témára! Ha már ébren van, miért nem eszik?
- Nem vagyok éhes…
- Nem létezik, Uram! – Nyomott egyből a fiú szájába egy szemszőlőt. – Egyen szépen, hogy minél hamarabb meggyógyuljon, az Éedsanyja érdekében! Az a szerencsétlen asszony annyit sír-zokog maga miatt…
- Nem kértem lelkiismeret kihangosítást! Tudom, hogy anyám miattam szenved… Egyáltalán, ki kérte, hogy bárki is megmentsen?! Készen álltam a halára!
- Ez esetben nem kellett volna elfogadnia a vizet és az ételt. Nem gondolja? Megint önző, Uram. Csak magára gondol, hisz ha meghal, akkor lejut a Pokolba és ott élhet tovább, a fentiek közül senkit se látna… Viszont akik itt maradnának, azoknak szörnyen hiányozna jelenléte.
- Az én jelenlétem? Ezen kacagnom kell! – Horkantott fel Loki. – Asgard lakosságának 99%-a ki nem állhat, mind utálnak, megvetnek, gyűlölnek és félnek tőlem. A maradék 1%-ot kiteszi Apám, Anyám és Thor. Hogy neked és Chikonak mi a véleménye rólam, azt nem tudom, de gyanítom, hogy szintúgy nem túl sok jó! Tehát miről is beszélünk, kedves Eija?
- Arról, Uram, hogy ha maga elhagyja Asgardot, akkor a Fellegvárnak befellegzett. Az elmúlt év során Önt végig gyászolták. Oly mértékben, hogy egyetlen tornyot se tataroztak, nem ültettek semmit, nem szaporítottak semmit. Egyszerűen nem csináltak semmit. A kastély borzalmas állapotban áll, egy év alatt több részét is lezárták. Ha maga most meghal, abba Frigg Úrnő is belehal! Bele fog rokkanni, hogy kétszer, egymás után elveszíti magát! Ahogy mások is, Uram.
- Eija – szólalt meg csendesen Loki. – Azt hiszem, nem kérdeztem a véleményedet. Most elmehetsz.
- Értettem – állt fel a lány ellenkezés nélkül. – Próbáljon felépülni – Tette még hozzá csendesen, mire Loki csak felhorkantott. Az ajtót csendesen húzta be maga után, majd halk léptekkel indult el a cselédszobák irányába. Az utolsó előtti ajtón hallkan kopogtatott, majd benyitott. Az ajtó mellett levetette magáról a ruhákat és sajátjait öltötte magára.
- Mesélj, mi volt? – Pislogott fel rá Eija félálomban.
- Semmi, olyan, mint mindig – morogta. – Meg akar halni azaz idióta… Mindegy, beszéltem a fejével, talán átgondolja a dolgokat. Aludj, már itt se vagyok – bújt bele cipőjébe.
- Chiko.
- Hmm?
- Szerinted mikor jön rá?
- Nem tudom. De ha rájön, vállalom a felelősséget mindenért. Aludj jól.
- Te is – suttogta Eija a kiszökő lánynak. Chiko mélyet sóhajtva hagyta el a kastélyt a konyhán keresztül. Az ő szállása a lovaknál volt, így most oda sietett vissza, hiszen a reggel rohamosan közeledett, rá pedig várt a munka.
Loki elmélázva ült ágyán, hátát a feltornyozott párnáknak vetve. Volt igazság abban, amit Eija mondott. Azonban Eijától nem szokott ilyen bölcsességeket hallani. Ugyanakkor azt is tudta, hogy magával rántana néhány embert a halálba, ha tényleg meghalna. De nem fog. Hiszen egy orvos ellátta sebeit. Eija pedig ételt hozott neki. Így pedig esélye se volt már. Ha lent a cellában nem látogatja meg Chiko. Ha Thor hamarabb ér le és beszólhatott volna neki valamit, amin megsértődik és semmivel se törődve magára hagyja… Akkor talán lett volna esélye a halálra. De a történtek után már nem látott rá túl sokat. Eija még borogatást is hozott neki. Arcára halovány mosoly ült ki. Ha jobban belegondolt, a szobalánynak már nem is lett volna szabad itt megjelennie, hisz tíztől már csak az őrség rója a folyosókat. Esetleg az ágyasok.
- Merész egy lány, annyi biztos. Okosabb és szebb is lett, mióta nem láttam – nagyot ásított. Töprengett még egy darabig, hogy a holnapi nap folyamán, ha fel bír ébredni, mégis mennyit mondjon el a történtekből. Ám végül úgy döntött, előbb megvárja a Tanács döntését, mely sorsáról dönt. Addig is bőven ráér itt sziesztázni és pihenni.
Másnap reggel zúgó fejjel ébredt. Fel se akart kelni, de sajnálatos módon valaki elhúzta függönyét. Morgolódva nézett fel a serénykedő szobalányra, aki mostanra már az ablakot tárta szélesre. Ám az I-re a pontot a fölötte álló doki tette.
- Thor Úrfi! – Szólt az ajtóban állónak. – Kérem jelentse, hogy az öccse életben marad! – Vigyorodott el az elf vidáman szemlélve a dühös zöld szempárt. – Hogy érzi magát, Loki?
- Az úrfi hol marad? – Horkantott Loki, mire Thorból hatalmas sóhaj szakadt ki. Végre megnyugodhatott oly téren, hogy a fiú esélyes az életre. Legalábbis az agya nem károsodott.
- „De a száját lehet visszakéne varrni" – Töprengett el Thor. – Mond csak, Loki… Merre jártál?
- Mit számít az Neked? – Horkantott fel a fiú. Az orvos idő közben felültette és már javában hámozta le róla a kötéseket, hogy újból lekezelje a sebeket.
- Kérdeztem valamit, válaszolj! – Csattant fel Thor dühösen. Loki nem felelt, csupán felszisszent a fertőtlenítő érintésére. – LOKI! – Dühödött fel ismét Thor. – Miért nem válaszolsz?!
- Hagyj békén, bátyám – morogta a fiatalabb testvér a padlót bámulva. – Menj és foglalkozz a saját dolgoddal!
- Loki! – Dördült újból Thor hangja. A levegő szinte szikrázott a Mennydörgés istene körül.
- Uram, kérem ne izgassa a beteget feleslegesen. Most pihenésre van szüksége, nem pedig arra, hogy zaklassák. Várja meg, míg felépül vagy legalább jobban lesz. Utána minden bizonnyal válaszolni fog a kérdésekre – Szólt közbe a szobalány. Thor idegesen pillantott rá.
- Kezdem unni, hogy a személyes szolgáink nem tudják, hol a helyük… - Kezdte dühöngve, ám az orvos közbeszólt.
- Thor Úrfi! Most az egyszer igazat adok Eija-nak. Lokinak pihenésre van szüksége és nyugalomra. Kérem, ne zaklassa a beteget. Ezek a sebek így is lassan gyógyulnak… „Már ha valaha is begyógyulnak maguktól" – tette hozzá magában.
- Ám legyen – morgott Thor, majd sarkon fordulva elviharzott.
- Ironikus – jegyezte meg csendesen Loki. – A Vihar istene elviharzik egy orvos és egy szobalány szavaira… Mi történt itt az elmúlt év során? Újabban tényleg nagy lett a szád, Eija – Pillantott a lányra. Eija azonban nem felelt, csupán tovább törölgette a port a polcon.
- Az Ön érdekében tettem, amit tettem, Uram – felelt kimérten. – Elnézését kérem, ha ezzel rosszat tettem.
- Dehogy – mosolyodott el Loki, ám a mosoly hamar grimaszba vágott át. A sebek úgy csíptek, mintha csak égő tüskebokorba feküdt volna mezítelenül.
- Viszont előbb-utóbb válaszolnia kell a feltett kérdésekre is – tette még hozzá a lány.
- Inkább nem – morogta Loki. Magában már csak azért imádkozott, hogy a házigazdája ne találja meg. Ha még utalást is tesz rá Thornak… Ó nem, abból csak szörnyű zűrzavar támadna, esetleg egy Ragnarök. Azt pedig nem akarta. Jobb, ha hallgat. Talán jobban járna, ha összevarrná saját száját. Megrázva fejét kiverte belőle a zavaró gondolatokat. Jobb, ha most csak a méreg legyőzésére koncentrál és a gyógyulásra. – Mit mondott a Tanács?
- Csak délután ülnek össze. A segítségükre lesz Karin is.
- Mint mindig – sóhajtott Loki. – Szóval délután megszavazzák a fejem lecsapását? – ironizált. – Nagyszerű, akkor most minek töri magát miattam, doki? Kell a műsor a népnek, hogy a hullát nem lehet újból felakasztani?
- ÚRFI! – Vágta fejéhez a portörlőt a lány. – Gondolkozzon, mielőtt beszél!
- Hogy merészeled?! – Meredt rá villámló tekintettel a fiú. Az orvos szorosra húzta a kötést. – Takarodsz! – Morgott, mire a lány biccentett és távozott.
- Csillapodjon, Fiatalúr! A Tanács nem feltétlen fog a halála mellett dönteni. Senki se tudja, mi történt magával az elmúlt év során. Ha erre őszintén válaszol, akkor talán még életben is hagyják.
- Persze – morogta a fiú. – Baldr halálát is rám fogták. Mindig mindent rám fognak, mindegy, hogy ott voltam-e vagy sem. Lefogadom azt is nekem róják majd fel, hogy a kastély milyen állapotban van jelenleg…
- Higgadjon le. Magának most első a pihenés, erre koncentráljon – Fejezte be az orvos. – Nem kellhet ki az ágyból, megétette?
- Persze – morogta fogai között. – Megértettem.
- Nagyszerű, akkor én most távozom. Próbáljon meg enni, ha a kisasszony volt oly kedves és felhozta a reggelijét.
- A kötelességét teljesítette, semm többet – fújtatott Loki dühösen a tálcára pillantva. Noha étvágya ugyan nem sok volt, valamit azért mégis csipegetett. Aztán tekintete megakadt a kancsón, amiben víz és bor helyett ismételten tej volt. – Már megint Chiko – Ráncolta szemöldökét, majd elmosolyodott az éjszakai emlék hatására. - Mi a fenét itatsz velem, Chiko? – Tette fel a költői kérdést. Egy dolgot tudott biztosan. Százszorta jobban volt, mint azt bárki is várta és emellett volt egy olyan gyanúja, hogy a lovászlánynak is köze van hozzá. – Kecsketej, hmm? – Kóstolt bele az italba. – Hát ez biztos nem az – fintorodott el. Viszont tekintettel arra, hogy Chiko küldte csak megitta a kancsó tartalmát. Pár perccel később mély álomba zuhant.
A tanácsteremben összegyűltek az istenek. A Tanács vezetője Odin volt, egyedül neki volt joga megvétózni a meghozott döntést. A további tagok voltak: Thor, Tyr, Frey és Heimdall. Rajtuk kívül egyedüli nőként Karinnak volt joga megjelenni a tanácsokon és segíteni a helyes döntés megszületését. A férfiak már összegyűltek a kör alakú teremben, egyedül Karinra vártak. Pár perccel a megbeszélt időpont után kopogtattak az ajtón. Tyr egyből ugrott, hogy ajtót nyisson. Az ajtóban egy hatalmas könyvkupac fogadta, mely mögül aligha látszott ki a lány. A férfi nagyot pislogva leemelte a dőlöngélő halom háromnegyedét, mire megláthatták Karint is.
- Rég találkoztunk, Uraim! – Biccentett feléjük belépve a terembe. A könyveket letette az asztalra, Tyr adagja mellé. – Köszönöm.
- Igazán nincs mit. A fa megérkezett?
- Igen, köszönöm.
- Remek – Az ajtót Heimdall csukta be mögöttük nagyot sóhajtva. Odin végig nézett az egybegyűlteken, majd recsegős, nagypapás hangján szólalt meg.
- Mind tudjátok, miért vagyunk itt. Loki büntetést érdemel tettéért. Azért a tettéért, amit mi láttunk. De homályba vész a történet jókora része… - Odin mélyet sóhajtva leült. Ő megtette a tőle tellhetőt, hogy mentse fia irháját.
- Loki eddig mindent megúszott – Morgott Frey. – Ideje lenne, hogy büntetést is kapjon valamiért, nem?
- Ez valóban igaz - bólintott rá Thor, - de az is lehet, hogy kényszerítették…
- Kényszeríteni? Lokit? – Nevetett fel Heimdall. – Mégis, ki tudná kényszeríteni Odinon kívül? Senkire se hallgat!
- A sérülései alapján márpedig megpróbált valakinek ellenállni! – Vélekedett továbbra is bizakodóan Thor.
- Hacsak nem önmagának okozta a sebeket, hogy ezt higgyük! – Vágott vissza Frey. – Emlékez, Thor! Amikor lelökte Frigg kedvenc vázáját és rád fogta, akkor is megvágta szándékosan a saját kezét az egyik darabbal, hogy rád foghassa az egészet.
- Az gyerek csíny volt! Ne keverjük a kettőt! Loki mostanra felnőtt, már nem így gondolkozik! Ráadásul nem olyannak ismerem, mint aki megmérgezné önmagát!
- Elég legyen! – Dörrent rájuk Tyr. – Heimdall, neked mi a véleményed?
- Loki egy évig olyan helyen volt, ahol szemeimmel nem láthattam őt. – Kezdte az őr. – Amikor felbukkant Midgardban nem volt rajta semmi különös. Nem éreztem rajta, hogy kényszer hatására cselekedne. Szerintem senki se kényszerítette. Lokit egyedül Odin volt képes fékezni.
- Ha a múlt hibáiból akarunk tanulni, akkor nézzük át Loki összes cselekedetét és tetteinek következményét – Szólalt meg csendesen Karin hosszú percek óta először. – A természete akár a futótűz, ezt mind tudjuk, hiszen a Káosz gyermeke. Azonban az a tűz, mellyel a húst megsütük, áruljátok el kérlek, miben különbözik attól, mellyel felégetjük szomszédunk házát?
- Megint kezdi a rébuszait – forgatta szemeit Frey. A teremben minden szempár a lányra szegeződött.
- Ha meg akarjuk érteni, akkor ahhoz meg kell ismernünk. Ismerjük is… - Itt a könyvekre intett. – Ez a három kötet – intett a vaskosabb példányokra – a jégóriásokról szól, azokról, akiktől Loki származik. Róluk sem szabad megfeledkeznünk, ha Loki viselkedését akarjuk megismerni. Az a négy a Káosz története – bökött a még vaskosabb, hatalmasabb és porosabb példányokra. – Mivel az óriások a Káoszból erednek, ezzel is foglalkoznunk kell. – Az a vékony Frigg naplója, mely akkor kezdett íródni, mikor Loki „született". Nem szabad elfeledkeznünk azonban arról sem, hogy egy anya elfogultan vélekedik tulajdon gyermekéről. A másik kettő – ezzel a könyvek hada véget ért – feljegyzések arról, hogy mi mindent csinált maga Loki. Ezekben benne van minden. Az, hogy mi vagy ki miatt tette azt, amit és annak mi lett a végeredménye.
- Nagyszerű és ezt most mind át kell olvasnunk? – Vágott egy grimaszt Frey. Thor arcán szintén csak a döbbenet ült. Azonban eszébe jutott Loki egy régi beszólása, mikor arra a kérdésére válaszolt, hogy honnan tud ő a varázsrúnákról. Loki akkor így felelt neki:
- „Könyvekből, bátyám. Tudod, az a sok réteg teleírt papír, amit két bőrdarab fog össze és még sose tartottál a kezedben."
- Akkor most olvasni fogunk? – Döbbent meg még Heimdall is.
- Nem, ezeket már átnéztem az éjszaka folyamán – rázta meg fejét Karin. – Összefoglalom. A Káosz, az káosz és zűrzavar. Lételeme a kellem és a báj, hogy minél nagyobb felfordulást csináljon. Az óriások rendkívül sok mindenre képesek, ők a Káosz fiai és lányai. A tűzóriások szikráiból keletkezett a Nap, a Hold és a csillagok. A déróriások a mi őseink, noha mára igen kevesen maradtak. Az ősi tudás jó részét a Káoszból ők kapták meg előbb, mi pedig tőlük szereztük meg, igaz, Odin, Mindenség Ura?
- Így igaz – bólintott rá Odin. Karin pedig folytatta.
- A déróriásoknak vagy jégóriásoknak a káosz a természete. Lételemük a pusztítás és a zavar. Ugyanakkor hatalmas erőkkel vannak megáldva, mint például az alakváltás vagy az önmegtermékenyítés. Mit ne mondjak, joggal dühösek ránk, ám ha feljutnak Asgardba, akkor újabb Ragnarök lesz. Hagyjuk is őket, Heimdall évek óta figyelemmel kíséri sorsukat és a tervek is megvannak ellenük.
- Ami Lokit illeti – sóhajtotta. – Frigg szemével nézve ártatlan gyermek. Mint mondtam, az anyák elfogultak, ha sajátjukról van szó. Tehát nézzük, mit is művelt az évek során… Egyszer elrabolta Idunt,- az ifjúság és bőség istennőjét - és átadta a déróriásoknak. Bajban voltunk mivel éltető aranyalmái nélkül hamar erőnket vesztettük volna és öregedni kezdünk. Akár a halnadók. Azonban Loki vissza is hozta őt, igaz, erre Odinnak kellett kényszerítenie.
- Igen, kényszer hatására mindig tudta hol a helye… - jegyezte meg epésen Heimdall.
- Viszont azt tudátok, miért vitte el Tjászinak, akit utána megölteltek? Nem? Hát persze, hogy nem, hisz nem kérdeztétek, mit ajánlott Lokinak Idunért. Tjászi azt mondta neki, hogyha átadja neki az istennőt, akkor elmondja neki az igazságot. Hogy mifélét? Hát a születéséét. Lokit pedig érdekelte a téma suhancként, hát belement. Aztán ő maga is rájött, hogy hibát vétett apja ellen, ezért vissza is csalta a nőt.
- Remek, bajt csinált, majd helyre hozta. Ezért kellene vele másképp viselkednünk? – Morgott Frey. – Ha már hibázik, alap, hogy helyre is hozza.
- Ne szólj bele, kérlek. A továbbiakban is voltak csínyei. Freyja-ról, a húgodról Lokinak hála olyan kósza hírek járják Asgardot, hogy a nyakékéért, a Bríszingamen-ért négy törpének nyújtott egy-egy éjszakát. Ez Freyja-nak és neked egyaránt halálos sértés. Megértem hát, hogy ki nem állhatod Lokit. Njörd, a tenger istene és volt neje, Szkádi, aki szintén déróriás és a vadászat, pusztítás istennője egyaránt gyűlöli Lokit. Szkádi különösen, de hát mit lehet ez ellen tenni, mikor lányuk nevét így mocskolja. Ki tudja, talán jogosan…
- Ne merészeld sértegetni Freyja-t! Ő tiszta és ártatlan!
- Oh, azt kötve hiszem, ahhoz túl könnyen adja magát, igaz, Thor?
- Öhm… izé… - Pirult el a szőke férfi, ám a témát gyorsan tovább is terelték.
- Heimdall, te is gyűlölöd őt, hiszen minden lépését látod, ám ő az egyetlen Asgardban, aki ismeri a kiskapukat és elkerüli tekintetedet.
- Így igaz – bólintott rá a férfi. – Utálom, amiért a hátam mögött tud cselekedni, mint például behozni Asgardba váratlan vendégeket. Akár a jégóriások tavalyról.
- Tény, de csak Thornak akart leckét adni a helyes viselkedésből. A módszer rossz volt, de eredményes. Odin belátta, hogy Thor nem való még királynak, Thor pedig rájött, hogy rossz a hozzáállása, amiért folyton harcol.
- Ott a pont – bólintott rá Tyr.
- Továbbá, még nem fejeztem be a Lokival kapcsolatos húzások hosszú sorát – mosolyodott el a lány. – Odin maga is bíztatta csínyekre fiát, nem igaz? Mint mikor a sör megsavanyodott. Tipikus kobold húzás, ám az ifjú mágus előszeretetel alkalmazta a lakomákon atyja bíztatására, mikor már túlságosan is a korsók mélyére néztek a férfiak.
- Előfordult – bólintott rá Odin, mire a teremben lévők álla nagyot koppant az asztalon.
- Frigg neki hála vesztette el Baldr-t, a szépet, a harmadik fiát. A kis önimádó, a szülői pár kedvence a fagyöngy áldozata lett. Sajnálatos módon Loki nem bírta nézni azt a túláradó szeretetet, melyet fivére kapott és rájött, mi a gyengepontja. Szerintem ő se túl boldog, hogy ezt akkor megtette, hisz ő is könyörgött Hélnek, az Alvilág Úrnőjének, hogy engedje vissza Baldr-t. Talán többet is, mint egyesek.
- A tulajdon testvérét is megölte – mordullt fel Frey. – Mit várunk tőle ezután?!
- Nyugalom. Thor, te gyakran estél atyád és Loki csínyjeinek áldozatává naív ostobaságod maitt. Azonban amik téged értek, tényleg csak csínyek voltak. Szif-et, az aranyhajút egyszer megkopasztotta. Pechére azonban a haj nem maradt arany, csupán egy maroknyi haj. Oka mindössze annyi volt, hogy el akart kápráztatni vele egy lányt, ám nem sikerült, így a büntetést is megkapta. A sors fintora. – Karin mély levegőt vett. – Tyr neki hála vesztette el kezét. – Pillantott a mellette álló félkarú istenre. – Mivel Tyr volt közülünk az egyetlen, aki meg merte etetni a vad Fenrir-t, a vad farkast. Ő lett megbízva azzal, hogy fogja le, míg az új, törpök által készített láncot rárakják. Amit már remélhetőleg nem tud szétszaggatni. Egyébként még mindig a kert legvégében vergődik, lassan engedelmes kutyussá szelídülve. Viszont aznap, mikor Tyr a kezét a szájába tette, hogy bizalmukat kifejezze, Loki véletlenül elszólta magát. Mindössze csak az igazságra kérdezett rá, amit gyerekfejjel nem értett. Tyr keze bánja az akciót, Fenrir pedig két hónapig sántított, mer akkorát rúgott bele Szkádi.
- Lokinak megvan az a rossznak is mondható tualjdonsága, hogy mindent tud, ami az emberek, az óriások és köztünk, istenek között történik. Ezt felhasználva rágalmaz, sebeket tép fel és viszályokat támaszt. Csal és lop. Csupán kényszer hatására cselekszik. Azonban vannak jótettei is.
- Csak egyet mondj – kacagott fel Frey. – Mert én egyről se tudok.
- Persze, hogy nem tudsz. Mint mondtam, Loki alakváltó. Ezzel vissza is él, ha jót cselekszik önszántából. Sleipnir. Ismeritek születése történetét?
- Nem – felelt tömören Frey. – Kellene?
- Erről én se tudok – pislogott Thor. – Azt tudom, hogy elég fiatal.
- Akkor hát elmondom. Mikor az Égi Fellegvár köré a második, magasabb és szélesebb falat kezdték megemelni jött egy építőmester. Szolgálatáért a Napot és a Holdat kérte. Az istenek naívan rábólintottak, hisz nem hitték, hogy befejezi a munkát egyetlen tél alatt egyedül, mindössze egy csődör segítségével. Azonban a mester befjezte volna a munkát, hacsak nem bukkan fel egy kanca, aki elcsábítja onnan a mént. Ez a kanca Loki volt, aki alakot váltott és magához csábította a csődört. Később megellette Slepinir-t, a szürke, nyolc lábú csikót, akit Odinnak ajánlott fel. Azt a csikót, akivel Odin képes a világok között utazni. Egyéb kérdés Lokiról és tetteiről? Vagy most már meggondolhatjuk, hogy milyen sorsot is érdemel? Vagy kezdjem sorolni jótetteit? Hisz a rosszra mindig többen emlékeznek. Megfékezte Baldr-t, hogy a folyóba ne fulladjon, mikor oly soká nézegette magát benne. Tönkre tette a kertet, hogy a kertésznek legyen munkája és ne unatkozzon. Visszaszerezte azt, amit más elvesztett és visszajuttatta jogos tulajdonosának…
- ELÉG! – Csattant fel Frey. – Nem akarom hallani. Elég lesz.
- Ebben az esetben – szólalt meg Odin csendesen. – Döntsön a Tanács.