- Már azt hittem elvesztetek - nézett rám fürkészőn Spencer, mikor visszaértünk. - Vagy elraboltak.
- Ugyan, három harcias FBI ügynökkel az oldalamon mi félnivalóm lenne, nem igaz? - nevettem a lányokra, akikből szintúgy kitört a nevetés.
- Reid, Reid… - csóválta meg a fejét Morgan. - Látszik, hogy nem ismered a nőket. Ők a szociális életük jó részét a mosdóban élik. Olyan ez, mint a négy pár cipő, emlékszel? Tipikus női dolog.
- Mi van a négy pár cipővel? - néztem rájuk, mire rám pillantottak, majd egyszerre rázták meg a fejüket.
- Semmi - nevette el magát Morgan. - Mehetünk végre sörözni?
- Naná - vágta rá Emily és Garcia, és a többiek is egyetértően bólogattak.
- Nem vagy még fáradt? - sandított rám Spencer, ahogy néhány lépéssel lemaradtunk a többiektől. - Hosszú napod volt.
- Nem vészes - vontam vállat. - És holnap amúgy sem kell korán kelnünk.
- Igaz - hagyta rám, és néhány lépéssel utolértük a többieket.
Mikor kiértünk a plázából, kis időre szétszóródtunk, hisz három kocsival mentünk tovább, csak a bár előtt gyűlt össze újra a csapat. Spencer ugratta Morgant, aki utolsóként ért oda, hogy ezúttal rá kellett várni, majd bementünk, és megrendeltük az italunkat.
- Biliárdozik velem valaki? - vetette fel Morgan.
- Jó ég, tíz éve is van már, hogy játszottam - csóváltam meg a fejem, mire kihívón nézett rám.
- Akkor legalább könnyű győzelmem lesz - húzta az agyam.
- Spencer? - néztem a mellettem ülő páromra.
- Velem az oldaladon csúfosan ki fogsz kapni - rázta meg a fejét. - Mondtam már, hogy gyakorlati dolgokban nem vagyok jó.
- Ugyan! Lehet, hogy Morgannak ez a dicsőségről szól…
- Abban biztos lehet - szúrta közbe Rossi.
- Nem baj, én csak a játék miatt szoktam játszani - vontam vállat, majd visszanéztem Spencerre. - Gyere!
Savanyú képpel adta meg magát, de megfogta a kezem, és felállt az asztaltól, Morgan pedig Garciához fordult.
- Leszel a párom, Nyuszómuszó?
- Az már igazán nem lenne fair - csóválta meg a fejét a lány. - Nem elég, hogy profi vagy, egy istennővel az oldaladon legyőzhetetlen lennél.
- És az baj? - vont vállat Morgan, de mivel Garcia hajthatatlannak bizonyult, Emily megszánta Morgant, és bevállalta a játékot.
Mikor körbeálltuk a biliárdasztalt, Spencerre néztem, aki összehúzott szemöldökkel méregette a golyókat, és láttam, erősen gondolkodik.
- Mi az?
- Csak azon tűnődöm, ez az egész nem más, mint fizika és trigonometria - vont vállat. - Hatás-ellenhatás. Csak a megfelelő szög és erő kérdése a dolog.
- Hajaj, Morgan, jobb, ha elkezdesz félni - kuncogott Emily.
- A matek nem veheti fel a versenyt a tudással és a tapasztalattal - vont vállat a srác. - Kezdjünk! - adta ki az ukázt, és annyira biztos volt magában, hogy még a kezdőlökést is átengedte nekünk.
Játék közben persze a többiek is odaszivárogtak, végül már az egész csapat ott állt körülöttünk. Ugratták egymást, Rossi nem hagyott ki egy alkalmat sem, hogy megcsipkedje Morgant, ha az a profizmusa ellenére elszúrt valamit. Ahogy azt Spencer előre megjósolta, vesztésre álltunk. Hiába voltak halálosan biztosak a számításai, a kivitelezés nem sikerült tökéletesre, bár javuló tendenciát mutatott. Láttam rajta, hogy bosszantja a dolog, de csak jót nevettem rajta, és adtam egy puszit az arcára. Ez a tény, és az, ahogyan zavarba jött, remek témát nyújtott Morgannek és Garciának a továbbiakra, de Spencert sem kellett félteni, ha éppen nem a játékra koncentrált, visszavágott nekik.
A második játék vége felé már nem tudtam elfojtani az ásítást, ami Spencernek is feltűnt. Így miután másodszor is kikaptunk, elköszöntünk a társaságtól, és néhány pikáns megjegyzéstől kísérve haza indultunk.
- Attól tartok, egy hétig fogod pihenni ezt a hétvégét - sandított rám Spencer a hazaúton, mikor már majdnem lecsukódtak a szemeim.
- Nem számít - mosolyogtam rá. - Nagyon jól éreztem magam. És kettesben csak még jobb lesz - kacsintottam rá, de megint kénytelen voltam elfojtani egy ásítást. Közeledett az éjfél, és bár sosem voltam túl korán fekvő típus, az elmúlt mozgalmas nap minden erőmet kiszívta. - De ez a repkedés fárasztó dolog - csóváltam meg a fejem.
- Az ember nem arra van kitalálva, hogy a felhők felett repkedjen - tűnődött el Spencer. - A hirtelen nyomáskülönbség, a gyorsulás, és a hangsebesség-közeli sebesség megviseli a szervezetet, főleg, ha nem vagy hozzászokva. Szóval, ideje ágyba kerülnöd.
- Előtte még meg kell beszélnünk ezt a dolgot - figyelmeztettem, mire megint zavarba jött. - Ugye nem gondoltad komolyan, hogy a földön akarsz aludni?
- Csak nem akartam, hogy tolakodónak tarts - szabadkozott.
- Ez eddig még nem jutott eszembe veled kapcsolatban - ráztam meg a fejem. - Sőt, néha… én érzem magam… túlságosan rámenősnek. Pedig általában nagyon is félős szoktam lenni. Nem erősségem a kezdeményezőkészség.
- Pedig nagyon… határozottnak tűnsz - pillantott rám, miközben leparkolt a ház előtt.
- Túl sokat veszíthetek - húztam össze a szemem, miközben kiszálltam, de mikor Spencer odaért mellém, megfogtam a kezét. - Túllőttem a célon? - kérdeztem aggódva.
- Dehogy - nyugtatott meg. - Sőt - tűnődött el összehúzott szemmel -, velem… jobban is teszed, ha határozott vagy. Én hamar… megfutamodom… ilyen helyzetben. Kell valaki, aki határozott.
- Csak nehogy átessek a ló másik oldalára - mosolyodtam el szégyellősen. - Nem szeretném, ha azt hinnéd, hogy egy rámenős liba vagyok.
- Ez eddig még nem jutott eszembe veled kapcsolatban - ismételte meg nevetve a szavaimat, majd maga után húzott a házba.
Mikor becsukódott mögöttünk a lakás ajtaja, visszahúztam magamhoz, és hozzábújtam. Spencer átölelt, és adott egy puszit a hajamba.
- Ágyba kellene kerülnöd, mielőtt állva elalszol.
- Megígéred, hogy nem alszol a földön? - néztem fel rá.
- Csak ha három másodpercen belül elindulsz, letusolsz, és ágyba bújsz.
- Igenis - vigyorogtam rá, és besiettem a hálószobába a bőröndömhöz. Gyorsan előkerestem a piperecuccaimat, egy törölközőt és a pizsamámat, aztán ránéztem. - Gyors leszek, mint a villám!
- Rendben - somolygott. - Addig én ezt még kiolvasom - mutatott az éjjeliszekrényén heverő nyitott könyvre. Megcsóváltam a fejem, ahogy konstatáltam, hogy valószínűleg az a maximum negyed óra, amit a fürdőben fogok tölteni, neki bőven elég lesz a hátra lévő száz oldalra.
- Verseny? - néztem rá kihívóan.
- Benne vagyok - nevette el magát, majd leült az ágy szélére, és kézbe vette a könyvét.
Odaléptem hozzá, és felhajtottam, hogy lássam, mit olvas. Tizenhetedik századi francia filozófia… megcsóváltam a fejem. Engem tuti nem sokáig kötne le. Bár, ha nekem is csak néhány órát venne el az életemből, hogy kiolvassak egy ilyen vaskos könyvet, talán belevágnék, de nekem napokba, sőt, hetekbe kerülne.
- Akkor óra indul - mondtam, és adtam neki egy puszit, majd beviharoztam a fürdőbe.
A fürdőben is ugyanolyan szép rend volt, mint a lakásban, de sok időt nem pazaroltam arra, hogy felmérjem a terepet. Spencer tusfürdőjének férfias illata, ami belengte az egész helyiséget, birizgálta ugyan a fantáziámat, de minél előbb végezni akartam, így gyorsan letusoltam, fogat mostam, megfésülködtem, és már siettem is vissza a szobába.
Ahogy beléptem, Spencer becsapta a könyvét.
- Ez döntetlen - mosolygott rám.
- Fenébe! - sóhajtottam megjátszott bosszúsággal, ahogy csípőre tett kézzel végignéztem rajta. Biztos voltam benne, hogy már percekkel korábban végzett, és csak arra várt, hogy felbukkanjak az ajtóban.
- Majd legközelebb megverhetsz - mosolygott rám, majd tetőtől talpig végigmért. Kimondhatatlanul zavarba jöttem, ahogy tudatosult bennem, hogy a kedvenc pizsamám a macival az elején nem igazán szalonképes.
- Bocs - pirultam el. - Majd beszerzek valami felnőttesebbet.
Spencer elnevette magát, majd odasétált hozzám.
- Eszedbe ne jusson! - simogatta végig a két karom, majd megfogta a kezem. - Nagyon jól áll.
- Képzelem - hajtottam a vállára a homlokom, hogy ne is lássa, hogy még jobban elvörösödtem.
- Komolyan mondtam - kuncogott továbbra is. - Nagyon jól áll. És az is, hogy ilyen zavarban vagy.
- Undok vagy - néztem fel rá, mire eltűnődött.
- Sok mindent mondtak már rám, de azt hiszem, ezt még nem. Ezen el kell gondolkodnom - mondta vigyorogva, majd adott egy puszit, majd egy elfojtott mosollyal elslisszolt a fürdő irányába.
Pár pillanatig még mosolyogva néztem utána, de aztán leültem az ágyra, és egy perccel később bebújtam a takaró alá. A párnán éreztem Spencer illatát, és ez végtelenül megnyugtató volt. Kimondhatatlanul boldog voltam, hogy itt lehetek vele, és bár nem akartam semmit elkapkodni, vagy lerohanni Spencert, akinek láthatóan több időre volt szüksége az adott helyzetben, mint nekem, alig vártam már, hogy bebújjon mellém az ágyba. Ennek ellenére félálomban voltam már, mikor hallottam, hogy kijön a fürdőből. Azt még hallottam, hogy belépett a szobába, de aztán csend lett. Egy idő után erőt vettem magamon, és felnéztem.
Az ágytól alig egy méterre állt, és mosolyogva figyelt.
- Mi az? - kérdeztem álmosan.
- Csak nézlek.
- És nem szeretnél egy kicsit közelebbről nézni? - mosolyodtam el.
- Miért is ne? - nevette el magát, majd elindult az ágy felé.
- Melyik oldalon szoktál aludni? - kérdeztem elgondolkodva, mert nem szerettem volna már az első alkalommal fenekestül felforgatni az életét.
- Eddig nem nagyon volt szükségem arra, hogy ezen gondolkodjak - vont vállat, majd szemügyre vette a szobát. - De jó lesz így, az ablak felőli oldalon - mondta, és bebújt mellém a takaró alá, és felkönyökölve tovább nézett. Én egyből közelebb bújtam hozzá, és megcirógattam az arcát.
- Köszönöm, hogy meghívtál - súgtam neki.
- Én pedig örülök, hogy eljöttél - mondta, majd adott egy puszit. - Tényleg jól érzed magad?
- Abszolút - nyugtattam meg, mire odahajolt hozzám, és megcsókolt. A csókunk szelídnek és érzékinek indult, de ahogy kezdtem felébredni, szenvedélyesebbé vált. Amikor azonban még közelebb húztam magamhoz, nagy nehezen elszakadt tőlem, és mikor vissza akartam húzni, az ajkamra tette két ujját.
- Aludnod kellene - súgta.
- Fel tudnál ébreszteni - néztem rá morcosan.
- Már így is majdnem felébresztettelek - kuncogott. - De holnap is nap lesz.
- Reggel szavadon foglak. Ugyanilyen… sőt… jobb ébresztést kérek cserébe - mondtam, és látszatra sértődötten loptam tőle még egy puszit.
- Rendben - nevette el magát, majd elfeküdt mellettem, én pedig odabújtam hozzá, és a vállára hajtottam a fejem.
Kis ideig csendben feküdtünk, de mikor egy nagyot sóhajtott, felnéztem rá.
- Nem fogsz tudni aludni.
- Nem baj - mosolyodott el. - Azt hiszem, megéri.
- Azt hiszed? Na szép - ugrattam.
- Persze, hogy megéri - cirógatta meg az arcom. - De szoknom kell az érzést, hogy valaki szuszog mellettem. Meg tudnám szokni, azt hiszem, de most még… kissé… furcsa. Zavarban vagyok… azt hiszem.
- Nekem is rég volt már, hogy nem egyedül aludtam - tűnődtem el. - Mintha egy másik évezredben lett volna.
- Tényleg olyan nagyot csalódtál? - kérdezte óvatosan.
- A profil megállapította, nem? - sóhajtottam.
- Ne haragudj, nem akartam eszedbe juttatni - húzta el a száját bűntudatosan.
- Semmi baj. Én voltam a naiv, buta kislány, aki vidékről beköltözött a nagyvárosba, és mindent elhitt, amit mondtak neki. Azóta ez sokat változott. Sokszor már annak sem tudok hinni, aki őszinte.
- Igen, ilyen az, ha az ember nagy pofonokat kap az élettől - bólintott rá ő is. - De most ne gondoljunk ezekre a dolgokra, rendben? Itt vagyunk, csak mi ketten… Most próbáljunk meg aludni! Reggel pedig… hm… majd meglátjuk… addig kitalálom az ébresztő módját - somolygott, és a hangjában rejlő ígéretbe beleborzongtam.
- Rendben - mondtam, majd adtam neki egy puszit, és visszabújtam a vállára.
Eltűnődtem azon, amit mondott. mindketten elég nagy pofonokat kaptunk az élettől. Spencer eddig nem sokat mesélt magáról, ennek ellenére el tudtam képzelni. Az apja elhagyta őket, Diana beteg volt, ő maga pedig mindig és mindenhol különcnek számíthatott. Nem könnyű élet. Én pedig mindig naiv típus voltam, mindig, mindenki ott vert át, ahol csak akart, míg vissza nem húzódtam teljesen a csigaházamba. Elvégre, ha nem barátkozom, nem bánthat meg senki. Ez sem más, mint védekező mechanizmus, de hát mi mást tehetne az ember lánya? De végül beláttam azt, hogy Spencernek igaza van, és ennek a hétvégének nem a múltról való merengésről kell szólnia, hanem kettőnkről. Végül ebbe a gondolatba kapaszkodva nagy nehezen elszunnyadtam.
Kora hajnal lehetett, a város felett még alig pirkadt az ég alja, mikor a telefon csipogásra ébredtem. Ahogy felriadtunk, Spencer szorosan magához ölelt.
- Ezt a szombat hajnali türelmetlen csipogást ezer közül is megismerem - morogta a nyakamba. - Nem akarom megnézni.
Megcsóváltam a fejem, és végigcirógattam a karját. - Muszáj lesz.
Morcosan nézett rám, majd végül mégis kimászott az ágyból, és az asztalon hagyott telefonért ment. Megnézte az üzenetet, és még jobban elkomorodott a tekintete. Visszalépett az ágyhoz, és visszazuhant mellém.
- Tudtam én, hogy ez túl szép ahhoz, hogy sokáig tartson.
- Mi történt? - kérdeztem csüggedten, mire a fejét belefúrva a párnába, felém nyújtotta a telefont. Elvettem tőle, és megnéztem az sms-t.
Hotch mindenkit berendelt, egy óra múlva legyetek az irodában. JJ
Ledobtam az ágyra a telefont, és odabújtam Spencerhez.
- Ez azt jelenti, hogy elmentek? - kérdeztem végigsimogatva a hátát.
- Mivel annak valószínűsége, hogy az eset helyben történt, közelít a nullához, igen… valószínűleg el kell mennünk - csóválta meg a fejét. - Nem akarok most elmenni… Szólok Hotchnak, hogy kiveszek két nap szabadságot - mondta nyűgösen.
- Biztos vagy benne, hogy hónapokig azt akarod hallgatni Morgantől, hogy amíg ők keményen dolgoztak, te mit csináltál? - próbáltam ugratni. - Elég élénk a fantáziája.
- Erre nem gondoltam - húzta el a száját. - De hogy hagyhatnálak itt?
- Ugyan… nagy kislány vagyok már… majd átcsekkolok egy korábbi gépre, és hazamegyek.
- Az egy fél vagyon. Maradj nyugodtan - fogta meg a kezem. - Most nagyon utálsz?
- Egyáltalán nem utállak - nyugtattam meg. - Sajnálom, hogy így alakult… de te figyelmeztettél előre. Bármikor közbe jöhet valami.
- Sajnálom.
- Tudom. De most ki az ágyból, és öltözz, mielőtt elkésel - mondtam határozottan, mert tudtam, hogy ha hagyom, hogy az elkeseredettsége rám is átragadjon, akkor tényleg nem fogom elengedni.
- Te most elzavarsz? A saját lakásomból? - nézett rám morcosan, miközben kiült az ágy szélére. - És különben is…
- Spence - csúsztam oda mögé, és vigasztalón átöleltem a vállát, de ő furcsán nézett rám.
- JJ-vel beszéltetek rólam?
- Csak néhány szót - sóhajtottam a vállára ejtve az állam. - Miért?
- Ő az egyetlen, aki így hív.
- Bocs!
- Nem, én nem azért… csak feltűnt. Szeretem, hogy így hív, és tőled is… szeretni fogom. Olyan… közvetlen. Tényleg tetszik.
- Akkor jó - mosolyogtam rá. - És nem zavarlak el, de menned kell! Ha nyavalyognék is menned kellene, legfeljebb még nagyobb bűntudatot okoznék, amit nem akarok. Szóval irány a fürdő, és kapd össze magad!
- Igenis, parancsnok - mosolyodott el, majd megcsóválta a fejét, majd összeszedett néhány ruhát, és tényleg elvonult a fürdőbe.
Elkeseredetten hanyatlottam vissza az ágyba, hisz hiába figyelmeztetett jó előre Spencer, annyira beleéltem magam, hogy az egész hétvégét együtt töltjük, hogy végtelenül csalódott voltam. Ennek ellenére előtte nem akartam mutatni, mert tudtam, így is milyen rosszul érzi magát a füstbe ment terveink miatt. Tíz perccel később került elő a fürdőből, immár indulásra készen. A pisztoly az oldalán furcsa, és némileg ijesztő is volt, sosem láttam még rajta. Kicsit tudatosította bennem, hogy milyen veszélyes a munkája, de annyira még nem szerettem volna szembesülni vele, inkább másfele tereltem a gondolataimat.
- Mivel üthetem el ezt a két napot? - kérdeztem felkönyökölve.
- Nem tudom, felfedezheted a környéket. Túl sok látnivaló nincs a városban. De van egy kis park két utcányira, oda szoktam kimenni olvasni, ha jó az idő. És van egy jó olasz étterem, ha balra fordulsz, néhány percen belül megtalálod. Úgy terveztem, ott fogunk ebédelni. Ez nem jött össze.
- Majd legközelebb - sóhajtottam. - De valószínűleg fel fogom fedezni.
- Jól van. Most mennem kell… majd… felhívlak - mondta lesütött szemmel. - És… a pótkulcsomat kirakom a konyhaasztalra, legyen nálad. El is… el is viheted nyugodtan - mondta lesütött szemmel.
- Köszönöm, Spence!
- Ugyan - csóválta meg a fejét. - Annyira sajnálom…
- Nem a te hibád, hanem a rosszfiúké - mosolyogtam rá halványan. - Menj csak… védd meg a világot! Ígérem, nem fogom felforgatni a lakásod, mire visszajössz.
- Ha felforgatnád, csak még több könyvet találnál - mosolyodott el.
- Jó ég - nevettem el magam. - Még ennél is többet?
- Valószínűleg még az ágy alól és a szekrény mögül is előkerülne néhány tucat - mondta, majd sóhajtott. - Megyek. Ha bármi van, csörögj rám, de majd hívlak én is.
- Várom - bólintottam rá, majd adott egy puszit, és kimenekült a szobából. láttam rajta, hogy nehéz szívvel teszi, de nem igazán volt más választása.
Visszabújtam az ágyba, és jobb híján magamhoz öleltem Spencer párnáját, amin még éreztem az illatát, így azt képzelhettem, hogy még mindig mellettem fekszik.
Mivel nem sokat aludtam az éjjel, végül sikerült visszaaludnom, és csak a délelőtt közepén ébredtem fel újra. Egy pillanatig azt sem tudtam, hol vagyok, de aztán eszembe jutott a hajnal, csak, hogy az egyedüllét még élesebben hasítson belém.
Végül kimásztam az ágyból, letusoltam, felöltöztem, és kimentem a konyhába, hogy felmérjem, van-e valami ehető itthon. Úgy tűnt, Spencer gondosan bevásárolt, így ettem egy joghurtot egy kiflivel, majd egy sóhajjal felfedezőútra indultam a lakásban. A nappaliban még nem jártam, úgyhogy úgy döntöttem, ott kezdem. Itt is rengeteg könyv volt, a falat jórészt könyvespolcok borították, de itt volt Spencer számítógépe, egy nagyképernyős tévé, és az egyik sarokban egy szintetizátor. Próbálkoztam a gépével, de ahogy azt előre sejtettem, jelszóval védett, így inkább kikapcsoltam, és a könyvespolc feltérképezésével folytattam. Rájöttem, hogy Spencernek nagyon szerteágazó az érdeklődése, de leginkább tudományos és szakmai jellegű, a szórakoztató irodalom nem feltétlenül az erőssége, kivéve a régebbi scifi könyveket, és Diana régi versesköteteit.
Jócskán elmúlt már dél, mikor meguntam a bogarászást, és úgy döntöttem, hogy felderítem a környéket, ahogy Spencer is tanácsolta. Megkeresem az éttermet, amit említett, aztán én is kiülök a parkba olvasni, ahogy ő szokott. Rám fér egy kis lazítás, ha már a sors keresztülhúzta a terveinket. Körülnéztem, hogy milyen könyvet vihetnék magammal, de a bőség zavarában vállat vontam, és felkaptam az éjjeliszekrényéről azt, amit Spencer tegnap este fejezett be, beletettem a táskámba, és elindultam.
Már nagyon éhes voltam, így első utam a Spencer által ajánlott étterembe vezetett. Gyorsan ettem egy spagettit, miközben a pincér sráccal kitárgyaltuk egymás akcentusát. Ő egyből kiszúrta, hogy nem vagyok helyi, nekem pedig nagyon kellett figyelnem, hogy kivegyem a lényeget az olasz szavakkal tűzdelt pergő mondataiból. De a kaja finom volt, így mindent megettem, és a végén alig bírtam felállni az asztaltól. Még útbaigazítást kértem a park fele, aztán elköszöntem, és elindultam, hogy megkeressem az annyira vágyott zöld területet.
A parkban úgy terveztem, hogy majd kiülök egy padra, de mivel elég sokan heverésztek a fűben, úgy döntöttem, én is ezt a kényelmesebb verziót választom. Még szerencse, hogy egy egyszerű farmer és póló volt rajtam, amit nem féltettem. Ezen aztán eltűnődtem, miután elővettem a könyvem, és leültem a fűbe. Mármint azon, hogy Spencernek lényegesen elegánsabb az öltözködési stílusa, mint az enyém. Vasalt nadrág, ing, nyakkendő… elgondolkodtam, hogy vajon csak munkában hordja ezt a szerelést, vagy nála ez az alap? Eddig mindig csak így láttam. Megpróbáltam elképzelni farmerban és pólóban, és bár nekem megnyerte a tetszésemet a kép, elképzelhető volt, hogy tőle távol áll ez a stílus. Ha viszont így van, akkor kíváncsi lennék, mit gondol az én laza öltözködésemről.
Kis ideig még filozofáltam ezen, aztán felütöttem a könyvet, amit hoztam. Ahogy azt előre sejtettem, nem igazán kötötte le a figyelmem, és jót vigyorogtam azon, hogy húszezer helyett jó, ha kétszáz szót olvasok percenként, úgyhogy gyorsan be is csaptam, és hanyatt fekve a bárányfelhőket néztem az égen. Közben arra gondoltam, milyen jó lenne, ha Spencer itt lenne velem. Biztosan rá tudnám venni arra, hogy elfeküdjön itt mellettem a fűben. Sőt, lehet, hogy ő előre gondolt volna erre, és hoztunk volna egy plédet. Hát, ez sem jött össze, mint annyi minden ebből a hétvégéből. De még így is boldog voltam, hisz a tegnap este nagyon is jól sikerült, és bár a ma reggeli ígéretekből nem lett semmi, így is többet kaphattam már Spencerből, mint amennyit egy jó héttel ezelőtt remélhettem. Azon pedig még csak nem is mertem töprengeni, mit hoz a jövő.
Nem sokkal később megcsörrent a mobilom. Spencer volt.
- Szia! - vettem fel.
- Szia! Hol vagy? - köszönt ő is, de ez utóbbi kérdést már egyszerre tettük fel.
- Én kérdeztem először - mondtam nevetve.
- Nem igaz - vágott vissza.
- De azt mondtad, legközelebb nyerhetek.
- Jó, igazad van, tényleg ezt mondtam - látta be. - A texasi semmi közepén vagyunk éppen.
- Csúnya ügyetek van?
- Melyik szép? - válaszolt kérdéssel a kérdésre, és szinte láttam magam előtt, ahogy elhúzta a száját.
- Bocs, igazad van - sóhajtottam.
- Inkább mesélj te! Merre vagy?
- Kijöttem a parkba olvasni. De a filozófiakönyved rém unalmas - húztam el a számat. - Úgyhogy csak relaxálok.
- Jól teszed - sóhajtott. - Szeretnék ott lenni veled.
- Én is szeretném, ha itt lennél, de kénytelen vagyok egyedül elütni az időmet - sóhajtottam teátrálisan. - Nap közben még hagyján, de mi lesz velem este nélküled? - kérdeztem ugratva. - A géped kódolt, tévét nézni nem nagyon szeretek, zongorázni nem tudok, így valószínűleg megőríteném a szomszédokat, ha próbálkoznék...
- A gépemet fel tudod törni. Nagyon egyszerű a jelszó - tűnődött el. - Aki ismer, könnyedén kitalálhatja, akár elsőre is.
- Persze. Aztán rám törik az ajtót a kollégáid, hogy behatoltam az FBI rendszerébe, és mire visszajössz, már bilincsbe leszek verve.
- A gépemnek semmi köze a céghez. Még összeköttetés sincs köztük, ha Garcia nem akarja úgy - biztosított. - És nem is tárolok rajta túl sok munkával kapcsolatos dolgot. Nyugodtan bekapcsolhatod, nem fognak véres helyszíni fotók szembenézni veled. Legfeljebb a diplomamunkáim sora, ami hasonlóan unalmas, mint a filozófiakönyvem - vigyorgott. - Tíz próbálkozásod lehet a jelszóra, de ha hétnél még nem találtad ki, hívj fel!
- Egy újabb próbatétel - csóváltam meg a fejem hangosan gondolkodva, mire elnevette magát.
- Eddig minden próbát kiálltál.
- Ennek örülök - mondtam, de már a jelszón tűnődtem, míg vissza nem rántott a valóságba.
- Hogy jutsz ki holnap a reptérre?
- Spencer, ne ezen aggódj, én ezt megoldom - nyugtattam meg.
- De én aggódom - makacskodott.
- Koncentrálj a munkádra - tanácsoltam.
- Hotch is ezt mondta - morogta a telefonba.
- Spence, ugye nem csinálsz semmi butaságot? - ráncoltam a homlokom.
- Nem, dehogy. Csak Hotch tudja, hogy ez most nekünk elég rosszkor jött, és aggódott. Így még indulás előtt a lelkemre kötötte, hogy az üggyel foglalkozzak. De nem lesz gond. Koncentrálok a munkára is.
- Remélem is. Mert ha nem, én is kikapok Hotch-tól!
- Dehogy. Mindenki kedvel téged - nyugtatott meg. - De most mennem kell. Majd… később jelentkezem.
- Rendben. És nyugodj meg, velem nem lesz semmi baj!
Még gyorsan elköszöntünk, majd nehéz szívvel bár, de hagytam, hogy a munkájával foglalkozzon, én pedig visszatértem a bárányfelhők bámulásához, és az álmodozáshoz, egészen késő délutánig, mikor meguntam, és hazasétáltam.
Mivel a bőséges és késői ebéd után egyáltalán nem voltam éhes, fogtam egy papírt, leültem a számítógép elé, és próbáltam összeírni a lehetséges jelszavakat, hogy majd abból válogassam ki a leginkább valószínűeket. Rá kellett jönnöm, hogy a profil ellenére nem sok személyes dolgot tudok Spencerről. Átfogó képet kaptam az életéről, de semmi konkrét. Még csak a születésnapját sem tudtam. Viszont szerinte a jelszó nagyon könnyű, és aki csak egy kicsit is ismeri őt, az elsőre kitalálhatja. Így valami nagyon jellemző dolognak kell lennie, töprengtem. Olyannak, amit még én is tudhatok. Végül arra jutottam, hogy ennek munkájához, a képességeihez, vagy az édesanyjához lehet köze. Ezek a legszemélyesebb dolgai, amit megosztott velem. Végül Diana mellett döntöttem, de tudtam, még az ő nevének is számtalan változata lehet a kód, amivel Spence a gépét védi.
Bekapcsoltam a gépet, de még egy percig farkasszemet néztem a monitoron feltűnő jelszót kérő ablakkal, mikor rászántam magam, hogy próbálkozzak. Végül a legegyszerűbb verzióval akartam kezdeni, elvégre, ha nem jó, még akkor is marad kilenc lehetőség. Így beütöttem a tippemet, csak ennyit: Diana. És tulajdonképpen meg sem lepődtem, mikor az enter lenyomása után a gép elkezdett betölteni. Megcsóváltam a fejem, majd, mivel zavarni nem akartam Spencert, csak egy üzenetet küldtem neki: Siker! Még alig indult el a gép, mikor csipogott a telefonom, jelezve, hogy megérkezett a válasz: Látod, jobban ismersz, mint gondolnád. Ügyes vagy, kiálltad a próbát!
Jót mosolyogtam, majd a gép fele fordultam. Nem akartam Spencer cuccai között kutakodni, még akkor sem, ha állítása szerint semmi szövetségi vagy titkos adat nincs a gépén, inkább úgy döntöttem, netezek egy kicsit. Elolvastam a leveleimet, megnéztem a szokásos oldalakat, majd eltöprengtem, merre szörföljek tovább. Végül úgy döntöttem, ha csak virtuálisan is, de megismerem Quanticót, így behívtam a város honlapját, és nézegetni kezdtem. Feltérképeztem a helyi látnivalókat, múzeumokat, olyan helyeket, amiket a turisták általában meg szoktak látogatni, aztán mintegy véletlenül tévedtem a helyi egészségügyi intézményeket felsoroló oldalra, de úgy döntöttem, ha már ott vagyok, felmérem a számomra kínálkozó álláslehetőségeket.
Azzal tisztában voltam, hogy az állami kórházakban ritkán akad betöltetlen állás, hisz még ha fel is mond néha valaki, azt pénz hiányában próbálják áthelyezésekkel, átcsoportosításokkal megoldani, így inkább a magánkézben lévő intézményeket nézegettem. Végül találtam két idősek otthonát, és egy enyhén értelmi fogyatékos gyerekekkel foglalkozó intézetet, ahol szívesen dolgoztam volna, és még a képesítésem is megfelelőnek tűnt. Mailben elküldtem magamnak a címeket, hogy ha a sors úgy hozza, hogy szükségem lesz rá, ne kelljen újra végigbogarásznom az egész listát.
Mire mindezzel végeztem, már eléggé késő volt, így letusoltam, és utána bebújtam az ágyba. Jól gondoltam, bár egész nap hiányzott Spencer, de ez volt a legrosszabb. Ott feküdni egyedül az ágyában, érezni az illatát úgy, hogy nincs mellettem. Szörnyen nehezen aludtam el, és az csak fokozta a rossz érzésemet, hogy tudtam, másnap egyedül kell elvergődnöm valahogy a repülőtérre, és átmenni a hivatalos procedúrán. Végül aztán belefáradtam a gondolkodásba, és nagy nehezen elaludtam.