Elena korán kellt. Szerda reggel volt, még csak fél 7. Az éjjel történtek után alig bírt valamit aludni, minden egyes gondolata arról szólt, hogy Damon elmegy, őt pedig itt hagyja ebben a szőrnyű életében, ami kialakúlt az utóbbi hónapok során, Stefan távozása után. El akart menekülni ebből a világból, még ha családja és barátai is ide húzták vissza. Nem akart most itt maradni, szüksége volt néhány napra, akár hétre, hogy túl tegye magát a történteken.
Kipattant az ágyából és a szekrényhez ment, belenézett és összekötötte haját. A harapás nyomai lassacskán tüntek el a nyaka gyenge bőréről, de még mindig láthatóak voltak. Gyengédenen húzta végig kezét a sebhelyen és azt kivánta, bárcsak eltünnének onnan minnél hamarabb. Kinyitotta a fiókját, amiben összevissza minden csecsebecsét tartott és keresni kezdte a hajcsattokat, hogy feltűzze haját a zuhanyozás idejére. A csattokat nem találta meg, azonban keze egy kis könyvecskébe ütközött, amit ki is vett, hogy megvizsgálja.
Elcsodálkozva nézte a régi naplóját, ami vékony bőr fedőlapba volt csavarva és átkötve egy vékony, narancs szinű szalaggal. Leüllt az ágyra és kibontotta a gyengére kötött masnit és kinyitotta a füzetkét. Több, mint fél éve nem írt a naplójába, az utolsó bejegyzés mutatta ezt, ami arról szólt, hogy Katherine visszatért és John bácsi a korházba kerűlt miatta. Azóta sem ideje, sem kedve nem volt kiönteni lelkét régi hallgatójának. Tavaly órákat töltött a napló irogatásával, mára azonban már fel nőtt. Nem tölthetett minden egyes szabad percet egy könyv világába menekűlve, gondolatait lejegyezve, otthon a szobájában.
Amilyen gyorsan kivette és belepillantott a könyv tartalmába, olyan gyorsan kötötte újra és tette vissza a fiókba, ahol jól eltemette az egyéb apróságok alá. Az a rész az életéből lejárt, elmúlt és ideje tovább lépni, újrakezdeni.
Zuhanyzás után a szekrényéből egy farmer rövidnadrágot vett ki és egy piros rövidújjú felsőt. Nagyon meleg volt Mystic Falls-ban és még melegebbet jeleztek a meteorológusok. Miközben öltözködött egy halk rezgésre lett figyelmes, ami az éjjeliszekrénye felől érkezett. A fekete Iphone olyan gyorsan rezgett az ágy mellett, hogy majdnem leesett a földre. Elena nagyon gyors mozdulattal vetette magát az ágyra és kapta el a telefont még mielött az lezuhanhatott volna.
-Szia, Bonnie! – megpróbált vidám hangon csevegni, nehogy észrevegyen rajta valami különöset a barátnője.
-Elena. Szia. Mi van veled? Alig bírtalak elérni. Jól vagy? – aggódó hangon öntötte Bonnie ki lelkét.
-Igen, ne aggódj. Semmi nem történt. Vagyis, inkább élőben mesélném el. Találkozunk valahol?
-Persze. – Bonnie hangján hallatszott az Elena szavai által kelltett lepődöttség. – Találkozunk a grillben fél óra múlva?
-Jó úgy. – Elena letette a telefont, és felüllt az ágyban. Összeszedte gondolatait, megírta fejében a beszédet, amit Bonnie-nak fog elmondani a történt eseményekről. Közben felállt és a nyakán lévő enyhe-piros pöttyöket alapozóval rejtette el.
A konyhában senki nem volt. Szerda reggel valószínű, hogy Alaric és Jeremy is iskolában voltak. Ekkor jutott eszébe Elenának az, hogy Bonnie sincs iskolában és ez igen nagy érdeklődést kelltett benne.
Miután táskájában benne volt a kocsikulcs, a házkulcs és az Iphone, kilépett az ajtón és bezárta maga mögött azt. Érezte, ahogy a forró, nedves levegő megcsapja és elárasztja testét a hő, ami a kinti napsűtés által mindent égetett az úton. Beüllt a ház elött levő autóba és beinditotta a légkondit. Az eddigi nap legjobb pillanata volt az, amikor a hűvős levegő nekiütközött már nedves homlokának, végigsűvített az arcán és utána az egész testén.
15 perc alatt beért a grillbe, ahol Bonnie a pultnál ülldögélve várta őt.
-Szia Bonnie. – mosolygott Elena a lányra és megölelte. Leüllt a mellette levő székre és táskáját a pultra tette.
-Elena. Hogy vagy? Minden rendben?
-Igen, csak beszélni szerettem volna veled. – közben a pincér Elenához ment, aki egy üveg jéghideg ásványvizet kért. – Rettenetes ez a hőség. Alig birom.
-Igen, tudom. Én sem vagyok elragadtatva tőle. – Bonne Elenára nézett, de amikor Elena az ásványvizért nyúlt, szemei a csuklójára szegeződtek. A piros harapásnyom ott ékeskedett és mutogatta magát minden szemnek.
-Úristen Elena, mi történt a kezeddel? – Bonnie elkapta Elena kezét és megragadva azt, figyelte a vámpírnyomokat. – Ki tette ezt?
Elena visszahúzta kezét és Bonnie-t arra intette, hogy csendesebben beszéljen. Közelebb húzódott a boszorkányhoz, hogy tudassa vele a történteket.
-Ezt akartam elmesélni. Gyere ülljünk egy aszalhoz. – Elena Bonnie-t a kezétől ráncigálva vezette egy másik asztalhoz ahol úgy tünt, senki nem veszi őket körül.
-Meséld már. Mi történt az elmúlt két napban?
- Emlékszel amikor Damon elvitt vacsizni? – Bonnie bólintott. – Damon és én kicsit…
Elena szünetet tartott, mire Bonnie tágra nyílt szemekkel nézett rá.
-Csak nem? Te meg Damon? – Bonni alig tudott suttogni, attól a meglepetéstől, ami érte a történtek hallatán.
-Nem, dehogyis. Ne értsd félre. Nem történt olyasmi. – Elena látta, ahogy Bonnie sóhajt egyet a megkönnyebbűléstől. – Damon és én kicsit becsíptünk. Hazavitta villához, majd megnéztünk egy filmet, néhány pohár tequila mellett. Aztán reggel így ébredtem és egyikünk sem emlékezett semmire.
-Jézusom Elena. Akár meg is ölhetett volna. – Bonnie aggódva beszélt hozzá.
-De nem tette és ez a lényeg. Mindketten hibásak vagyunk. – szünetett tartott a lány, hogy Bonnie átgondolja a történteket. – Tulajdonképpen még van egy dolog, amit el kell mondjak.
-Miről van szó? – Elena intett Bonnie-nak, hogy húzodjon közelebb és összebújva folytatták a beszélgetést.
-Damon Stefan után megy. És azt akarom, hogy magával vigyen, de ő erről hallani sem akar. Segítened kell nekem.
Bonni összehúzott szemöldökkel mozgatta fejét.
-Nem, Elena nem kockáztathatod az életed. Ha Klaus megtudja, hogy élsz, képes téged megölni és akár Damon-t és Stefan-t is. Nem mehetsz Damon-nel.
-Bonnie, Stefan csak akkor jönne vissza, ha én kérném. Rám mindig hallgatott, bízott bennem és ha megmondanám neki, hogy helyrehozunk mindent, talán megszegi a Klaus-nak tett igéretet és hazajön. Legalább megpróbálom. Ha nem jön haza, igérem hazajövök és túl leszek rajta.
-Elena, már 3 hónapja őt siratod, miért higyjem el most neked, hogy túl fogsz lépni Stefan-on?
-Mert ha a saját szemeimmel látom, hogy nem kellek neki, akkor feladom. – Elena szavaiban fájdalom és szomorúság érződött. Bonnie tudta, hogy igazat mond, hiszen már annyiszor látta őt szenvedni, tudta, érezte, hogy Elena őszintén beszélt.
-Rendben. Mit a tennivalóm?
Elena elmosolyodott a boldogságtól, hogy Bonnie úgy döntött, hogy segít neki.
-Szeretném, ha használnád a boszierőd és megkínoznád Damon-t, ha újra nemet mond. Ne nagyon, csak kicsit. Egy-két fájdalom-áramlat nem árt az egójának.
-Örömmel megteszem…- Bonnie is mosolygott hiszen minden pillanatot kihasznált arra, hogy Damon-nek keresztbe tegyen, vagy hátráltassa őt, úgyanúgy ez a feladat is kedvére való volt.
-Rendben. Irok Damon-nek, hogy várom a grill-ben és ha megérkezik beszélek vele. Te csak tedd a dolgod, majd rávesszük, hogy magával vigyen.
Amint Elena elővette az Iphone-ját, megnyitotta Damon nevét és nekikezdett az írásnak:
„Várlak a grillben. Beszélnünk kell. Elena"
-Rám vártatok? – Damon egy szempillantás elött ott állt az asztaluknál, csipőre tett kezekkel és kék szemeivel bámulta őket vigyorogva. Egy másodperc múlva már a telefonját vonszolta ki a zsebéből és nézte a képernyőt. – Úgy tünik igen.
Önelégült mosolyával Elena mellé üllt, odébb tolva őt a fapadon.
-Mi a helyzet Miss Gilbert? – mosolyával levette Elenát a lábáról, majd Bonnie felé forditotta a fejét. – Boszi?
Bonnie csúfondáros mosollyal válaszolt Damon bosszantó megszólitására.
-Beszélnem kell veled. – fordúlt Elena Damon-hoz, aki úgyanígy tett. Széles mosolyát nem tudta semmi letörölni az arcáról ma, a lánynak úgy tünt, hogy szorakozik velük a vámpír.
-Halljuk. – folytatta a vigyorgást a fiú.
-Azt akarom, hogy magaddal vigyél. – Elena lényegre törően, röviden hozta elő a témát és Damon arcát figyelte, ahogy egy cseppnyi változás sincs rajta.
-Tényleg? – ez az egy szó volt, amit tudott mondani a mosolygás közepette.
-Igen! – Elena komolyan próbált beszélni, el akarta érni a célját.
-Nem. – Damon nagyon jól szorakozott a lány próbálkozásán, de tudta már mielött megjött az üzenet, hogy ez a mai nap folyamán be fog következni többször is.
Elena arcán a komolyság meginogott, de nem tántorodott el attól, amit meg akart kaparintani.
-Damon, nekem ott a helyem. Veled kell menjek, hogy megbizonyosodjak róla, hogy Stefan jól van. Ha nem akar visszajönni, elfogadom, de egy próbálkozást megér. – a hangja kezdett elcsuklani és kérlelésbe csapott át.
-Nem. – Damon szemöldökét felhúzva, még jobban mosolygott, önelégülten nézte, ahogy a lány arckifejezése hisztibe torkoll.
Elena arra várt, hogy bekövetkezzen az, amit Bonnie-val megbeszéltek és úgy érezte, hogy elárulták. Eddig már másodszor kellene salygó fájdalmat okoznia a vámpirnak, mégsem történt semmi. Összezavarodottan nézett rá a bocsorkányra, aki úgyanúgy nézett vissza rá és egyikük sem értette, hogy mi a gond.
-Mi a gond? Nem müködik a tervetek? – Damon megtörte a csendet és a két lány közötti folytonos eszmecserét.
Mindketten a vámpirra néztek és megpróbálták leplezni a lepődöttséget, ami az arcukra rajzolódott.
-Bonnie, úgye visszahoztad Jeremy-t a halálból nemrég? – témát váltott Damon?
-Igen.. – halkan válaszolt a boszi és szemeit összehúzva nézte, hogy ezzel mire céloz a vámpir.
-Azt hitted, hogy a túlvilágról nem fognak ezért cserébe kérni valamit? Példáúl a varázserőd..? – Damon az asztalra könyökölt és gonoszan nézett Bonnie-ra.
-Bonnie-nak nincs ereje már?
-Nincs. Egyszer történt hasonló Emily-vel is. – Damon magyarázta az ideges Elenának.
-Amúgyis, miből gondolod, hogy varázserőről volt szó? – próbálta Elena kimagyarázni magát.
-Ne légy nevetséges Elena. A benzinkútnál voltam, amikor hallottam, hogy megérkeztél a grillbe és Bonnie-val azt tárgyaltátok, hogy vágjatok át.
Elena lesütötte a szemeit és kezeivel a bőrével játszadozott. Bonnie még mindig összezaravodva üllt ott.
-És hogy kaphatom vissza az erőm? – törte meg a csendet, ami beállt a Damon és Elena közti összezörrenés után.
-Ezt én nem tudom. Emily nem mondta el nekem, de majd bizonyosan ő el fogja neked, amikor eljön az idő. – Damon felállt az asztaltól, magára vonva Elena csoki-barna szemeit. – Nekem mennem kell.
Elena felpattant a székről és Damon után ment, megszoritotta a vámpir karját és maga felé forditotta. Nem kellett sok erő ahhoz, hogy Damon Elena felé forduljon, magától is odanézett a fiú, újra összenézve a két szempár: a jeges-kék találkozva a csoki-barnával.
-Elena, nem viszlek magammal. Ne fáraszd magad azzal, hogy megpróbálsz rávenni, hogy eljöhess. Úgyis nem lesz a válasz. – szemei mogorvák voltak és keményen tükrözték a lány alakját.
Elena nem számitott ennyire kemény szavakra. Régóta nem hallott ilyen durva és fájdalmas szavakat Damon-tól. Érezte, ahogy áthaladnak a testén, összeszoritva torkát, mellkasában nőtt a nyomás és érezte, hogy a szivét szöges ágakkal fonják körbe az elhangzott szavak. Nem tudta visszafogni magát, és ezt fokozta a vámpir fikarcnyit sem változó arckifejezése.
Hatalmas barna szemeiből egy-egy hatalmas könnycsepp gördült le végig a járomcsontján, lecseppenve a földre, több könnycseppet előhívva maga után. Ez volt az a pillanat, amikor Damon szemei ellágyúltak és gyengéden néztek a lányra, aki nem tudta visszatartani a krokodil könnyeit.
-Elena… - Damon megragadta a derekát, közelebb húva őt magához és átölelte szorosan, miközben a lány áztatta a szürke ingjét. Elena megpróbálta ellökni magától, de az ő kevéske ereje nem volt elég egy olyan kemény, masszív vámpírtestet ellökni magától. Nem volt hát mit tegyen, átkarolta a fiút és odanyomta fejét mégjobban a mellkasához, miközben próbálta felszáritani a könnyeit. Meggondolta magát, a nap legjobb pillanata mégsem az volt, amikor a hűvős levegő eláraszotta őt a forróság után, hanem ez volt az, amikor a forró levegő ellenére egymáshoz szorúltak, még forróbbá téve a körülöttük levő levegő molekuláit. Nem akart elmozdulni a fiú karjai közül, ahol a elgbiztonságosabban érezte magát. Mit tenne, ha nem lenne itt mellette minden nap ez a két erős, védelmező kéz, mit tenne, ha örökre meg kellene vállnia tőle?
Damon elnyomta magától a lányt, akinek szemei még nedvesek voltak a sírástól. A lány nem engedte el a fiú derekát, kezei még mindig össze voltak kulcsolva a hátán.
-Nézz rám. – a vámpir megemelte Elena pillantását és újra egymás szemébe néztek. – Ezt soha ne csináld többet.
-Sajnálom. – Elena most kihúzódott Damon karjai közül és törölegtni kezdte szemeit a kézfejével és próbálta összeszedni magát. A vámpír kezeit a nyakára tette, megérintve a sebeket, amiket ő alkotott, majd tenyerével megragadva Elena teljes arcát, forró leheletével egy puszit nyomott a homlokára.
Elena felnézett a puszi után és látta, hogy Damon szemei megenyhűltek és nem fogja őt szavakkal bántalmazni. A kristály-kék szemek szomorúan néztek a lányra, de megbánóan nézték a barna szemeket.
-Este átlépek hozzátok, beszélnem kell Ric-kel. Légy otthon. – és ezzel emberlassúsággal sétált ki a grill ajtaján..