Hajnalban azonban Harry arra ébredt, hogy még álmában is hiányolja maga mellől a férfit. Óvatosan kinyitotta a szemét, és körülnézett a szobában. A majdnem teljes sötétség ellenére látta, hogy a férfi az elvarázsolt ablak előtt áll, a falnak támaszkodik, és bámul ki a sötétségbe. Lassan felkelt, odament hozzá. Nem akarta megriasztani, így csak óvatosan simogatta meg a karját.
- Perselus, jól vagy? Mi a baj?
- Nincs semmi baj. Nem akartalak felébreszteni. Aludj csak.
- Eszemben sincs magadra hagyni.
- Csak át kell gondolnom néhány dolgot.
- Rólunk?
Perselus nagy levegőt vett. - Igen.
Harrynek görcsbe rándult a gyomra. Pedig olyan szépen alakult minden. Nem is gondolkodott azon, hogy mi van, ha a férfi képtélen túllépni a régi dolgaikon? Hiszen benne már olyan régről gyökereznek ezek az érzések… szinte már a részévé váltak. Hogy várhatná tőle, hogy egyik pillanatról a másikra képes legyen ezeket félretenni? Egy pillanatra könnyek szöktek a szemébe, de aztán összeszedte magát.
- Perselus, figyelj… ha... ha megbántad, ami történt… ha azt akarod…. én… elmegyek.
- Félreértettél, Harry. Nem bántam meg… sőt… végre talán képes vagyok… hogy is mondtad? Érezni… csak kell egy kis idő, hogy elfogadjam, hogy… pont veled. Nekem ez egy kicsit… meredek. Kell egy kis idő, amíg… amíg…
- Értem - mondta a fiú, és megnyugtatóan megszorította a férfi karját, hogy az tudja, valóban érti, hogy mire gondol. Aztán halványan elmosolyodott. - És még amiatt aggódtál, hogy nekem lesz túl korai.
- Könnyebb volt miattad aggódni, mint szembenézni a saját nehézségeimmel.
- Tudom - mondta a fiú komolyan. - Segíthetek valamit?
Perselus csak megrázta a fejét. - Ezt nekem kell helyretennem magamban.
- Azért remélem, pozitív helyre teszed.
- Harry, ez nem azt jelenti, hogy…
- Tudom - szakította félbe a fiú, majd gyengéden megsimogatta a karját. - Nem jössz vissza az ágyba?
- Még egy kicsit maradnék. De te csak menj. Pihenj! Szükséged van rá. Majd jövök én is.
- Biztos jó lesz így? - kérdezte Harry, és mivel a férfi bólintott, egy pillanatra még átölelte és hozzábújt, majd visszament az ágyhoz, és belefeküdt. A párnán még érezte a férfi illatát, sóhajtott egyet, és csak remélni merte, hogy szerelmének lesz elég lelkiereje túllépni a kétségein.
Mikor Perselus hallotta, hogy a fiú bebújik az ágyba, visszatért a saját gondolataihoz. Annyiszor végiggondolta már ezeket a dolgokat az elmúlt időszakban, és azt hitte, sikerült túljutnia rajta. De most… ma éjjel Harryvel a karjaiban mégis képtelen volt elaludni. Nem voltak kétségei afelől, hogy szereti a fiút. De mégis újra és újra felszínre törtek a régi érzései. Hisz ezt a fiút gyűlölte hat éven keresztül olyan kimondhatatlanul. De vajon Harryt gyűlölte? Vagy csak James Potter fiát? Vagy csupán magát James Pottert? Harryt sosem volt igazán oka gyűlölni. Sosem tett semmi olyat. Az óráin ugyan mindig idegesítően viselkedett, de abban ő is legalább olyan ludas volt. Ami pedig az elmúlt néhány hetet illeti, mindig mellette volt. Még a legnehezebb helyzetekben is. Soha nem hagyta magára. Sóhajtott egy nagyot. Sokat jelentett neki a fiú támogatása. Nélküle talán még mindig a gyengélkedőn feküdne. Így, hogy a fiú jelenléte az életében kitöltötte a gondolatait, esélyt adott magának túlélni. De vajon elég erős lesz, hogy valóban túlélje? És Harry?
Úgy egy óra tűnődés után úgy döntött, hogy nem tud, és nem is kell ennek ma hajnalban a végére járnia. Megfordult, néhány percig kedvtelve nézte az ágyában békésen szuszogó fiút, majd lassan az ágyhoz sétált, felhajtotta a takarót, és becsusszant mellé. Harry megmoccant álmában, de mielőtt teljesen felébredt volna, a férfi átkarolta.
- Minden rendben, aludj csak tovább - súgta a fülébe. A fiú csak motyogott valamit, odabújt Perselushoz, és tényleg aludt tovább.
Mikor Perselus reggel felébredt, látta, hogy Harry már ébren van, mellette könyököl, és őt nézi.
- Jó reggelt! - köszönt neki.
- Neked is. Tudtál egy kicsit aludni?
- Egy kicsit igen.
- Sokáig voltál fenn?
- Még egy jó órát.
- És sikerült valamire jutnod?
- Csak annyira, amit már eddig is tudtam.
- És elárulod?
- Nagyon fontos vagy nekem, Harry. Bármit megtennék érted, ami tőlem telik.
- Nem tudod kimondani, hogy szeretsz, igaz?
- Azt hiszem, egy szó kevés ahhoz, hogy kifejezzem, amit érzek.
- Mellébeszélsz.
- Lehet. Vannak dolgok, amikről nem tudok beszélni.
- Ne erőltessem?
- Hálás lennék.
- Rendben. Te is türelmes voltál hozzám, én is az leszek. De ugye az nem baj, ha én kimondom? Nekem ez… sokat jelent.
- Nem, Harry, nem baj. Jólesik, amikor mondod. Csak én nem szoktam… és nem könnyű.
- Tudom. Semmi baj. És… az ellenérzéseid?
- Nem így hívnám ezt a dolgot. Csak a véremben vannak bizonyos érzések…
- Hogy gyűlölöd az apámat. És talán engem is.
- Meg kell tanulnom a múltat elválasztani tőled. Semmi közöd hozzá.
- Hogy ezt így látod, már fél siker. Ez talán jó kiindulási alap.
- Remélem az lesz - mondta a férfi, és gyengéden megsimogatta Harry arcát. A fiú rámosolygott, odahajolt hozzá, és megcsókolta.
Mikor szétváltak, nagyot sóhajtott. - Utálom ezt mondani, de mennem kéne.
- Tudom. Már így sem lesz időd reggelizni. Tényleg rossz hatással vagyok rád.
- Ki fogom bírni.
- Tudom. Tudom, hogy ki fogod bírni. De akkor sem szeretném, hogy ilyeneket csinálj.
- Jól van, nem fogok, megígérem. Lesz első órád?
- Nem.
- Mázlista.
- Így van. Én még heverészhetek egy kicsit.
- Valami azt súgja, hogy nem fogsz. Nem olyannak gondollak.
- Azt hiszed, ismersz? - kérdezte a férfi felvont szemöldökkel.
- Nem. De szeretnélek megismerni.
- Lesz lehetőséged. Remélem türelmed is. És most gyerünk, ki az ágyból, mert még az órádról is elkésel.
- Jól van, megyek már - adta meg magát Harry. Lassan kimászott az ágyból, miközben a bájitalmester kedvtelve nézte, ahogy öltözik. Mikor készen volt, ránézett a férfira. Az felé nyújtotta a kezét.
- Gyere, ülj ide még egy percre! – kérte, mire Harry megfogta a kezét, és letelepedett. - Harry… szeretném, ha tudnád, hogy… csodálatos volt veled ez az éjszaka… és amit történt, az nagyon sokat jelent nekem… hogy te nagyon sokat jelentesz nekem.
- Mondd ki, kérlek! - kérte a fiú, pedig tudta, hogy a férfi sokkal többet mondott el ezzel, mint ha csak kimondja azt az egyszerű szót: szeretlek.
Perselus egy kis ideig nézett a szemébe, de aztán megrázta a fejét.
- Nem baj - mondta végül a fiú. - Kimondom én. Szeretlek! És valóban csodálatos volt ez az éjszaka - végül adott egy röpke csókot a férfinak, és kiment a szobából.
Perselus valóban nem volt az az ébredés után heverészős típus, de tudta, hogy most szüksége van néhány percre, mielőtt felkel. Hanyatt feküdt az ágyon, és végiggondolta az éjszakát. Valóban csodálatos volt Harryvel, minden várakozását felülmúlta. És tudta, érezte, hogy az érzései a fiú iránt egyre erősebbek. Megengedett magának egy halvány mosolyt. Ki hitte volna, hogy ő valaha Harry Potterrel…
De aztán vett egy nagy levegőt, és úgy gondolta ideje nekivágni a következő napnak. Felkelt, felöltözött, és lassan átment az irodájába. Tudta, hogy vár ott rá egy kupac kijavításra váró dolgozat, amivel el kellene készülnie időben. Általában esténként, a lakosztálya nyugodt csendjében szokott javítani, de tegnap este azt a helyet sok mindennek lehetett mondani, csak nyugodtnak és csendesnek nem. Akaratlanul is elmosolyodott, ahogy megint eszébe jutott a tegnap este, de aztán kényszerítette magát, hogy végre a munkájára figyeljen.
Harrynek ma két lyukasórája volt, egy dupla ebéd után, és egy másik vacsora előtt. Úgy gondolta, hogy ez előbbiben nekiesik a bájitaltan könyvének, hátha tud még a szerelmének kellemes meglepetést szerezni ezzel is, a másodikban pedig az asztronómiának, bármennyire is nem fűlik hozzá a foga.
A bájitaltan nem okozott neki különösebb gondot, hisz eddig is csak annyi baja volt vele, hogy nem volt hajlandó tanulni belőle. Idén, mikor végre nekiállt, rájött, hogy nem olyan iszonyúan nehéz, csak oda kell figyelni, és ismernie kéne az összetevőket. Ez pedig azt igényelte, hogy valóban át kell néznie az elmúlt hat év anyagát, mert alap dolgokkal nem volt tisztában. De ez már csak a szorgalmán múlt.
Ami viszont az asztronómiát illeti, nem hiába nem szerette. Ült a könyv felett, és minimum ötpercenként szerette volna a falhoz vágni. Nem értett belőle semmit, és ez csak dühítette. Jó lett volna segítséget kérni, de a büszkesége nem engedte, hogy Hermionéhoz forduljon, és különben is a lány megígérte neki, hogy soha többet nem fog segíteni.
A vacsorához is magával vitte a könyvét. Na nem mintha annyira lett volna még kedve hozzá, csupán tisztában volt vele, hogy a barátai nem állnak vele szóba, és nem volt kedve a savanyú képüket nézni. Persze aztán az első pár mondat olvasása után már csak imitálta a tanulást, hisz nem akarta, hogy elmenjen az étvágya ettől a hülyeségtől.
Amikor Perselus egyszer ránézett a fiúra, körülbelül minden lejött neki. Hogy a barátaival még mindig nem békült ki, de az is, hogy a könyv csak alibinek van előtte. Egy darabig figyelte, érezte, hogy az valamiért bosszús, de az nem jött neki át, hogy miért. De, gondolta, majd sort kerít rá, hogy megkérdezze.
Vacsora után Harry visszavitte a könyvét a szobájába, majd anélkül, hogy egy pillantást vetett volna az ott enyelgő párocskára, kijött, és elindult a pincébe. Bosszúsága amiatt, hogy semmire nem ment a tanulással, és a barátai agyament szűklátókörűsége miatt csak tovább fokozódott. Mikor belépett Perselushoz, már robbanni tudott volna.
- Mi a baj, Harry? - kérdezte a férfi, aki lassan úgy érezte, hogy ez a kérdést már rendszeresíteni lehetne a jó estét köszönés helyett. De ma este Harrynek is ez volt a hab a tortán.
- Mi a baj? Elmondom neked, hogy mi a baj! - fakadt ki a fiú. - Az a nyomorult asztronómia, az baj. Aki kitalálta… komolyan mondom, valami jó kis átkot ki tudnék találni neki én is. Csak azért van, hogy megkeserítse az életünket. Egy órát ültem a nyamvadt könyv fölött, és egy büdös szóval nem lettem okosabb. Szívem szerint kidobtam volna az ablakon.
- Befejezted? - kérdezte a férfi, és egy csöppet sem tűnt úgy, hogy meghatotta a fiú monológja.
- Nem, nem fejeztem be. Két hónap múlva Ravaszra kell mennem ebből a baromságból, és nem tudok belőle egy szót sem.
- Még egy szó, és levonok tőled öt pontot.
A fiú egy pillanatra meghökkent, és a férfira nézett. - Nem csinálod meg - mondta neki, de inkább kérdés volt benne, mint határozott állítás.
- Mondtam, hogy ne feszegesd a határaidat.
- De…
- Nincs de, Harry. Két választásod van, de mindegyik úgy kezdődik, hogy befejezed a hisztit! Nem fogom eltűrni, hogy ilyen gyerekesen viselkedj! - mondta a férfi határozottan. Ez a hang a fiút is egy kicsit magához térítette.
- Igazad van, ne haragudj. Csak kiakadtam.
- Látom. Ez is azt bizonyítja, hogy az okklumencia tudásod még mindig a béka bizonyos testrésze alatt van.
- Tudod, hogy ez nem igaz - mondta a fiú halkan.
- Igen, tudom. De akkor használd, ha szükséged van rá!
- De...
- Eszedbe sem jut, igaz? Mert kényelmesebb belemerülni az önsajnálatba.
- Ezt pont te mondod? - kérdezte a fiú, de abban a pillanatban meg is bánta, ahogy látta, hogy a férfi szemében néhány szikra megvillan. De aztán legnagyobb meglepetésére Perselus nem hagyta, hogy elöntse a düh. Néhány pillanatra lehunyta a szemét, és mire újra kinyitotta már nyugodt volt.
- Igen, Harry, én mondom. Pontosan azért, mert tudom, én is el szoktam követni ezt a hibát. Szeretnélek megóvni ettől. De visszatérve az asztronómiára… vagy kibékülsz a kis barátnőddel, és nekiálltok hármasban tanulni, vagy idehozod azt a nyamvadt könyvet, és megnézzük, hogy mi az, amit nem értesz.
- Most? - kérdezte a fiú.
- Ha van kedved.
- Rendben.
- Akkor bemutathatod azt is, hogy állsz a transzformációs bűbájjal.
- Mire gondolsz?
- Nem hiszem, hogy tanácsos lenne többet rohangásznod éjjel a folyosókon, mint amennyit feltétlenül szükséges.
- De te vagy az ügyeletes, nem?
- Ez igaz, de ne feledkezz meg Fricsről!
- Hogy az a…. ááá, de már ő sem szokott nekem szólni. Sokszor látta már, hogy végigbolyongom az éjszakát a kastélyban.
- Tudom. De attól még idevarázsolhatod a könyved.
- Azzal is gyakorolok, igaz? - mosolyodott el a fiú.
- Ezt sem én mondtam. Szóval?
- Oké - adta meg magát Harry, és bár elsőre nem sikerült neki a bűbáj, másodszorra már sikerült átvarázsolnia a könyvét az ágyáról az előttük lévő asztalkára.
- Ez szép volt - dicsérte meg a férfi.
- De csak másodszorra sikerült.
- Mert még mindig hagytad, hogy a düh feleméssze az energiád egy részét. Csak ennyin múlott.
- Miért vagy ebben olyan biztos?
- Érezni lehetett. De most ne ezzel foglalkozzunk. Egyszer majd ezt is elmondom. Elég vaskosnak tűnik ez a könyv, és rövid az éjszaka - mondta a férfi.
Harry belátta, hogy igaza van, főleg, amikor már a harmadik óra végén jártak, és még alig jutottak valamire. A fiú immár sokadszor kellemesen csalódott Perselusban, hiszen az türelmesen és kitartóan magyarázta neki a dolgokat, csak akkor lett kicsit szigorúbb a hangja, ha az előző évek anyagára kellett visszakanyarodniuk, mert úgy látta, hogy a fiúnak abban is hiányosságai vannak.
Éjfél már jócskán elmúlt, mikor a fiú elnyomott egy ásítást.
- Álmos vagy? Abbahagyjuk? - kérdezte a férfi.
- Nem vészes. Most legalább megértettem egy csomó dolgot.
- Akkor már megérte.
- Az óráidon miért nem tudsz így magyarázni? - csúszott ki a kérdés önkéntelenül a fiú száján.
- Talán azért, mert az óráimon senkit nem érdekel, amit mondok.
- Ez nem igaz.
- Na jó, Grangert talán igen - mondta a bájitalmester egy kis gonosz mosollyal. - De komolyra fordítva a szót… Annak idején, mikor elkezdtem tanítani, még némi naiv ábránd élt bennem arról, hogy van értelme. Az évek során ez kikopott. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a feltörekvő ifjúságot minden érdekli, csak a tanulás nem. Főleg nem a bájitaltan.
- Persze, azért tanultam azt fél délután, ugye?
- Az indokaidról azt hiszem, jobb, ha nem nyitunk vitát - mondta Perselus az immár elmaradhatatlan apró mosollyal. - De azért örülök, hogy végre rászántad magad.
- Ha előbb megteszem, előbb jövök rá, hogy nem olyan szörnyű.
- Én azt hiszem, hogy eddig sem a bájitaltannal volt bajod.
- Ebbe most nem kellene belemennünk.
- Ahogy akarod. Van még kedved tanulni, vagy túl álmos vagy már?
- Hát…
- Ennél határozottabb választ kérek! - mondta Perselus. Harrynek valahogy az volt az érzése, hogy a férfi mellett néhány nap alatt fel fog nőni. Tudta, hogy ő elvárja tőle a felelősségteljes, komoly, határozott viselkedést. Hisz ő maga is ilyen. Egyenes, kíméletlenül őszinte, soha nem kertel. Mindig elmondja a véleményét, még akkor is, ha a másiknak fáj az igazság. De ugyanakkor Harry azt is tudta, hogy Perselus, bár nem mondja, szereti, ha jó kedve van, és mosolyog. Ez elég összetett, és bonyolult dolog volt így elsőre. De Harry tudta, hogy meg fogja találni a kettő között az egyensúlyt.
- Mára fejezzük be.
- Rendben. Itt alszol velem?
- Szeretnék… de most tényleg fáradt vagyok, és aludnom kéne… és…
Perselus csak nagy levegőt vett, megcsóválta a fejét. - Harry, mit kérdeztem?
A fiú ránézett, és leesett neki, hogy mire gondol a férfi. Perselus látta a szemében a megvilágosodást, felállt a fotelból, odasétált a fiú mellé, leguggolt és megfogta a kezét.
- Harry, miért gondolod, hogy csak akkor szeretném, hogy itt legyél velem, ha szeretkezni akarok veled?
- Én csak… azt hittem…
- Még mindig nem mered elhinni, hogy nem csak azt akarom tőled?
- De… sosem mondtam, hogy… ezt gondolnám…- Harry nem mert a férfi szemébe nézni, tudta, hogy az megint, igaz akaratlanul, de belelátott a lelkébe. A bájitalmester azonban szokás szerint gyengéden felemelte a fejét, és éjsötét szemével megkereste a fiú smaragdzöld szemeit.
- Hidd el, Harry, nem vagyok az a típus, aki a testi kapcsolat kedvéért bárkinek hazudna. Amiket mondtam neked, azt halálosan komolyan gondoltam. A másik dolog pedig, amit szeretném, ha megértenél, hogy egy igazi, őszinte kapcsolatban nem a szex a legfontosabb dolog. Természetesen fontos, ezt nem tagadom, főleg a tegnap este után… - tette hozzá egy pillanatra elmélázva -, de hidd el, egy csendes, összebújós este is lehet ugyanolyan jó, mint egy szenvedéllyel teli éjszaka. – mondta, majd egy pillanatra elhallgatott, látva a fiú szemében némi csodálkozást. - Nem tudom, mit gondoltál rólam… de azt hiszem, fogok még meglepetéseket okozni.
- Ebben biztos vagyok - mondta Harry halványan elmosolyodva. - De nem hittem volna, hogy összebújós típus vagy.
- Ez pusztán hangulat kérdése. Bár az utóbbi… jó hosszú időben nem volt lehetőségem ilyen hangulatra. Remélem, ezzel most nem okoztam neked csalódást.
- Egyáltalán nem. Vagy ha igen, akkor kellemeset.
- Ennek örülök. Szóval? Maradsz?
- Igen.
- Akkor fürdés és alvás.
Harry egy pajkos mosollyal nézett a férfira. Perselus viszonozta a mosolyát, majd kedvesen megsimogatta az arcát. - Ha felveted, ami most eszedbe jutott, abból nem alvás lesz.
- Azt mondod?
- Azt. Úgyhogy most döntsd el, hogy mit szeretnél.
- Te mit szeretnél? - kérdezte a fiú.
- Harry, nekem máskor is alakult úgy az életem, hogy három-négy napig nem aludtam. De neked holnap figyelni kell az óráidon, és tanulnod sem ártana.
Úgy tűnt, a fiú meg sem hallja, amit mond. Csak továbbra is azzal a kihívó mosollyal nézett rá. - Kihívod magad ellen a sorsot, remélem tisztában vagy vele.
- A legteljesebb mértékben - mondta Harry.
- Akkor viseld a következményeit - súgta a fiúnak, lehúzta magához, és megcsókolta. Egy pillanat elég volt, hogy mindkettejükben fellobbanjon a tegnap esti szenvedély, és a kezdetben érzéki csókból hamar szenvedélyes lett, mohón falták egymás száját. Perselus keze máris utat talált a fiú pólója alá, majd csakhamar meg is szabadította tőle. Ugyanakkor Harry beletúrt a férfi fekete hajába, és a tarkójánál fogva húzta még közelebb magához.
Amikor egy pillanatra szétváltak, hogy levegőhöz jussanak, Harry kihasználta a lehetőséget, hogy megszabadítsa a férfit az ingétől. Az ing még le sem ért a földre, mikor Perselus hanyatt döntötte a fiút a kanapén, és egy ügyes mozdulattal fölé kerekedett. Harry csak egy pillanatra volt képes az éjfekete szemekbe nézni, és megérezte, hogy a férfi most nem képes úgy uralkodni magán, mint előző este tette. Harry megborzongott ettől a gondolattól, és hagyta, hogy a férfi magával sodorja ebbe a fékevesztett szenvedélybe. Ugyanazzal az őrült vággyal viszonozta a csókját, amit az ő szemében látott. Aztán Perselus elszakította magát a fiú szájától, csak hogy újra és újra bejárhassa szájával a tegnap épp hogy csak felfedezett területeket a fiú testén.
Lassan kigombolta a fiú nadrágját, és egy pillanatra felkelt, hogy meg is szabadíthassa az enyhén feleslegessé vált ruhadarabtól, majd ő maga is kibújt a nadrágjából. Amikor Harryre nézett, látta, hogy az vágytól ködös szemekkel végigméri, majd felé nyújtja a kezét. Megfogta, leguggolt mellé és újra megcsókolta, közben a kezével néhányszor végigsimogatta a fiú gerincét, majd lejjebb haladt a fenekére, a combjára, egekbe korbácsolva evvel a fiú vágyait is. Mivel a kanapé eléggé szűkös volt kettejüknek, úgy gondolta, hogy inkább mellette marad, úgy csókolta végig lassan a fiú testét, eljutva a köldökéig, ott kicsit elidőzött a nyelvével, kis csiklandós mosolyt csalva a fiú arcára, majd lassan tovább indult lefele, és a csókjaival párhuzamosan tolta le a fiúról az alsónadrágot.
Érezte, ahogy Harry visszatartja a lélegzetét, és pattanásig feszülve várja a következő érintését. Rajta is végigborzongott a vágy, és nem váratta tovább a mellette reszkető fiút. Lassan végigsimított a merevedésén, mire Harry felnyögött a gyönyörtől. Ahogy lassan simogatni kezdte, Harry egyre gyorsabban kapkodta a levegőt, amikor pedig az ölére hajolt, és finoman végigcsókolta, a fiú már magán kívül volt a kéjtől, ami elborította. Harry érezte, hogy már nem bírja sokáig. Amikor pedig Perselus a szájába fogadta a férfiasságát, már érezte a közeledő, mindent elsöprő extázis előjeleit. És valóban nem bírta sokáig a szerelme érzéki kényeztetését. A teste megfeszült, ahogy a vakító gyönyör szétrobbant benne, és teljesen elborította.
Harry testében lassan elcsitult a gyönyör, de szíve még mindig gyorsvonati sebességgel dübörgött, mikor Perselus odatérdelt mellé a földre. Kedvesen megsimogatta az arcát, mire Harry kinyitotta a szemét, és ránézett.
- Mit szólnál most egy közös tusoláshoz? - kérdezte a fiút, és a szemében még sokat ígérő szikrák villogtak.
- De te még nem…- kezdte volna Harry, de Perselus egy futó csókkal beléfojtotta a szót.
- Hosszú még az éjszaka - suttogta a fülébe, és Harryt megborzongatta a hangja, és a forró lélegzete a bőrén. Valami azt súgta neki, hogy a bájitalmester még képes fokozni az eddigi gyönyöröket, és ez a tudat szinte megszédítette, hisz még mindig képtelen volt mozdulni az előző orgazmus mindent elsöprő robbanásától.
Perselus egy halvány mosollyal az arcán nézte fiatal szerelmét, és nagyjából el tudta képzelni, hogy milyen gondolatok járnak a fejében, anélkül, hogy bele kellett volna néznie a gondolataiba. - Nos, készen állsz a folytatásra?
- Mehetünk tusolni - súgta a fiú, miközben Perselus tarkójára csúsztatta a kezét. - De most te jössz. - nézett a szemébe sokat ígérően.
- Állok elébe - válaszolt a férfi, és egy rövid csókot nyomott Harry szájára. Felállt, és a kezét nyújtva Harrynek, felsegítette őt is az ágyról.
A fiúnak azonban úgy tűnt, más tervei vannak. Ahogy felállt, végigsimogatta Perselus mellkasát, a nyakához hajolt és gyengéden csókolgatni kezdte. A férfi hátrahajtotta a fejét, hogy teret engedjen a fiúnak, hogy azt tehessen vele, amit csak akar. És Harry őt akarta, mindenestől. Végigcsókolta a mellkasát, el-elidőzve a mellbimbójánál, ami kéjes nyöszörgésre késztette a férfit. Végül visszatért kedvese szájához, de két kezét a férfi fenekére csúsztatva húzta még közelebb magához.
Ahogy Harry megérezte a férfi kemény merevedését a hasához nyomódni, kéjesen belenyögött a csókba. Egy pillanatra még szorosabban húzta magához, majd megszakítva a csókot, mélyen a férfi szemébe nézett. Ahogy Perselus megérezte, hogy a fiú mire készül, nagyot nyelt, és lehunyta a szemét.
Harry lassan térdre ereszkedett előtte, tenyerét rásimította Perselus forrón lüktető férfiasságára. Felidézte magában, hogy az előbb Perselus hogyan kényeztette őt a szájával, ráhajolt a férfi merevedésére. Először csak egy röpke puszit adott a hegyére, amitől a férfi érezhetően megremeget, majd amikor a fiú próbaképpen körbenyalta a nyelvével, hangosan felnyögött. Tudta, hogy ha Harry továbbra is ilyen ártatlan érzékiséggel játszadozik vele, nem fogja sokáig bírni. Amikor pedig Harry a szájába vette, olyan gyönyör futott végig rajta, hogy szinte összecsuklott a lába. Mikor visszanyerte a lélekjelenlétét, finoman beletúrt a fiú hajába.
- Harry… várj… - nyögte neki teljesen elgyengülten. - Én… - nem volt képes tovább mondani, ahogy a fiú nyelve tovább játszadozott vele, az belefojtotta a szót. Nem akart még elmenni, el akarta nyújtani a dolgot, amennyire csak lehet, szeretett volna eljutni a fiúval a zuhany alá, hogy ott tovább kényeztesse őt, de úgy tűnt, Harryt mindez nem érdekli. Ahogy egyre mélyebben fogadta a szájába, érezte, hogy közeledik a vég, és amikor Harry kezei közben a fenekét kezdték simogatni, az eddig visszafogott gyönyör szétrobbant a testében, és hihetetlen magas csúcsra repítette Perselust. Nem akart ugyan a fiú szájába élvezni, hisz nem tudta, hogy az mit fog rá reagálni, de az már nem az a pont volt, ahol még tudott volna gondolkodni, vagy cselekedni. De úgy tűnt, Harry egy cseppet sem bánja.
Huncut csillogással a szemében nézett fel a férfira, majd néhány apró puszit adva a hasára, lassan felállt. Megsimogatta a férfi arcát, és elmosolyodott.
- Most már mehetünk zuhanyozni.
Perselus erőtlenül visszamosolygott, magához húzta a fiút, és szorosan átölelte. Harry viszonozta az ölelését, a vállára hajtotta a fejét, de Perselus közelsége, meztelen testük összesimulása nem hagyta sokáig nyugodni. Finoman újra végigcsókolta a férfi nyakát, nyelve eljátszadozott a fülcimpájával. Nem volt biztos benne, hogy egy ilyen orgazmus után képes lesz újra felizgatni a férfit, de ettől függetlenül érezte, hogy a másiknak jól esik, amit csinál, így folytatta. Perselus azonban tudta, hogy kell most neki egy kis idő, míg újra összeszedi magát, kezét lassan a fiú tarkójára csúsztatva magához húzta egy csókra, majd egy mosollyal suttogva megszólalt. - Most már tényleg menjünk fürödni.
- Ha ragaszkodsz hozzá… - mondta a fiú, de amikor Perselus szemében meglátta a már ismerős, ígéreteket hordozó szikrákat, megadta magát. - Mehetünk - mondta, és nyelvével megnedvesítette kiszáradt ajkait. Ez az apró gesztus kimondhatatlanul csábította a férfit, hogy újra lecsapjon a fiú hívogató, piros ajkaira, de aztán eszébe jutott, hogy akkor sosem jutnak el a fürdőbe. Kézen fogta Harryt, és maga után húzta.
Mikor végre eljutottak a zuhany alá, Perselus megnyitotta a csapot, és egy pillanatig csak élvezték, ahogy a kellemes meleg víz végigfolyik rajtuk. Most Harry volt az, aki kezdeményezett egy lassú, gyengéd csókot. Mindketten szinte felolvadtak ebben az érzéki összefonódásban, és hosszú percekig képtelenek voltak elszakadni egymástól. Végül, amikor mégis megtették, Perselus egy ravaszkás villanással a szemében a tusfürdője után nyúlt, öntött egy adagot a tenyerébe, és lassú, érzéki simogatásokkal mosdatni kezdte Harryt. A tusfürdőtől csúszós keze akadálytalanul siklott végig a másik bőrén, érzéki sóhajokat csalva ki a fiúból. Ahogy lassan az egész testét újra felfedezte, érezte, hogy újra sikerült teljesen felizgatnia a fiút, de aztán Harry is beszállt a játékba, viszonozva a férfi sikamlós kényeztetését. Perselus magához húzta Harryt egy szenvedélyes csókra, közben pedig a fenekét simogatta, miközben úgy érezte, nem bírja tovább.
Kimondhatatlanul vágyott arra, hogy a fiú valóban az övé legyen. Nem volt ugyan biztos benne, hogy Harrynek nem lenne korai, de úgy gondolta, nem veszíthet semmit, ha felveti az ötletet. Tudta, hogy a fiúnak úgyis a feneke az egyik legérzékenyebb erogén zónája, így egy kis ideig simogatta, miközben egy pillanatra sem szakította meg a csókot. Aztán egy rövidke érintés erejéig elkalandozott a keze a bejárata felé is. Harry ebből pontosan értette, hogy mit szeretne a férfi. Némi bizonytalanságot érzett ugyan magában, de tudta, hogy ha Perselus valóban erre vágyik, meg fogja adni neki.
- Harry… - nyögte a férfi - megengeded nekem, hogy…
- Vigyázni fogsz? - kérdezett vissza Harry, némi halvány aggodalommal a szemében.
- Sosem okoznék neked fájdalmat. És már az elején megígértem, hogy bármikor megállíthatsz. Ez most is érvényes.
Harry szeméből lassan eltűnt a bizonytalanság, és bólintott. Perselus tudta, hogy a fiú egy kicsit tart a dologtól, így egy megnyugtató, gyengéd csókkal húzta újra magához. Megfogadta, hogy nagyon fog rá vigyázni, és hogy mindent megtesz, hogy csak a legminimálisabb kellemetlenséget okozza a fiúnak. Meg sem szakítva a csókot, egy nonverbális invitoval magához hívott egy tégely olajos krémet, belenyúlt, de még várt egy kicsit. Tudta, hogy a másikat sikerült kizökkentenie a kérdésével, és szerette volna, ha elfelejti azt a pillanatnyi bizonytalanságot, amit érzett, mielőtt bármit tenne. Ahogy érezte, hogy Harry újra feloldódik a csókjában, keze lassan újra a fiú feneke felé vándorolt.
Aztán ahogy Perselus egyik ujja belécsúszott, Harry egy pillanatra megdermedt. Nem fájt neki, csak egy kicsit furcsa érzés volt. Erről aztán meg is feledkezett, ahogy Perselus végigcsókolta a nyakát, majd a fülcimpájával kezdett játszadozni, hogy elterelje a figyelmét a kezdeti kellemetlen érzésekről. Lassan, finoman tágította a fiút, és végül megtalálta azt a pontot, amit keresett. Amit ha megérintett, a fiún érezhetően végigfutott a gyönyör. Harry pedig magában bevallotta, hogy mikor az a kis bizonytalanság felmerült benne, nem is sejtette, hogy ez ilyen mennyei érzés lehet. Ahogy pedig Perselus hozzáadta a művelethez még egy ujját, a gyönyör csak fokozódott.
A bájitalmester türelmes volt, nem akarta elsietni a dolgot. Tudta, hogy ha nem jár el a kellő óvatossággal, akkor kellemetlen élményeket szerezhet Harrynek, ennél pedig semmi sem állt távolabb tőle. Így aztán figyelmen kívül hagyva saját tomboló vágyát, tovább kényeztette a fiút, miközben igyekezett kellőképpen előkészíteni. Mikor végül úgy ítélte meg, hogy ez megtörtént, még egyszer megcsókolta, majd lassan mögé lépett, átölelte, újra végigcsókolta a nyakát, végül lassan, óvatosan beléhatolt. A fiú csak egy pillanatra szorította össze a szemét, de Perselus észrevette.
- Harry…
- Semmi baj - súgta a fiú. Hátradöntötte a fejét a férfi vállára egy futó csók erejéig. Végül, ahogy Perselus mozogni kezdett, Harryben lassan eltűnt az a pici feszítő érzés is, amit első pillanatban érzett. Végül pedig a férfi most is megtalálta benne azt a pontot, ami olyan élvezetet okozott neki. Perselus pedig, ahogy Harry forrón körülölelte őt, szinte eszét vesztette a gyönyörtől. Mintha mindig is csak erre vágyott volna, hogy teljesen egyesülhessen a szerelmével. Mindketten tudták, hogy ez a csoda nem tarthat sokáig. Amikor pedig a férfi gyorsított a tempón, a gyönyör olyan hullámokban öntötte el őket, hogy érezték, közel a beteljesülés. Perselus keze, amelyikkel eddig Harry mellkasát simogatta, most letalált a fiú merevedésére, rákulcsolva az ujjait, így minden mozdulatával kétfelől ingerelve a fiút. Ez azonban már túl sok volt Harrynek. Néhány pillanat alatt belülről szakította darabokra a gyönyör, de tudata utolsó szikráival még érzékelte, hogy Perselus is követi, aztán már csak a férfi szoros ölelését érezte, és egyszerre érték el a gyönyör minden eddiginél magasabb csúcsát.
Mikor - talán percek múlva - újra kapcsolatot találtak a külvilággal, Perselus lassan kicsúszott a fiúból, és Harry megfordult. A férfi kutató szeme azonnal a smaragd szemeket kereste, hogy meggyőződjön róla, neki is olyan csodás élményben volt része, mint neki.
Harry megértette az aggódást a másik szemében, és igyekezett megnyugtatni. - Ez… fantasztikus volt - súgta elhaló hangon.
Perselus megkönnyebbülten elmosolyodott. - Nekem is. Köszönöm Harry.
A fiú megsimogatta az arcát, és még egy gyengéd csókra magához húzta.
Mikor szétváltak, és Perselus újra kutatva nézett a fiú szemeibe, felfedezte benne, hogy Harry most már tényleg teljesen kimerült, és hogy ha holnap fel akarnak kelni, akkor tényleg ideje lenne ágyba kerülni, és egy kicsit aludni.
Gyorsan megmosakodtak, most már minden hátsó szándék nélkül, kimásztak a zuhany alól, megtörölköztek, és bebújtak az ágyba. Perselus magához húzta a fiút, és átölelte.
- Van még értelme egyáltalán aludni? - kérdezte Harryt, miközben kényelmesen elhelyezkedett Perselus ölelésében.
- Ezt a két órát? Igazából nincs. De nem venném a lelkemre, ha nem aludnál semmit.
- Nincs valami jó bájitalod…
- Van. De nem kapsz. Ez nem megoldás semmire.
- Na szép. Bezzeg te…
- Bezzeg én sem. Van épp elég, amit amúgy is meg kell innom.
- Igazad van, ne haragudj. Megfeledkeztem róla - mondta bűntudatosan Harry.
- Tudom - válaszolt a férfi.
- Mostanában nem is vettem észre, hogy gyenge vagy.
- Néha még érzem, hogy szükségem van egy kis erősítésre. De nem hinném, hogy a hajnali fél öt a megfelelő időpont az egészségi állapotom kitárgyalására.
- De én szeretném tudni, hogy vagy.
- Most azt szeretnéd hallani, hogy minden a legnagyobb rendben, hogy nem akarok már meghalni, és hogy sikerült elérned, hogy…
- Perselus… - szakította félbe a fiú. - Nem akarom, hogy azt mond, amit én szeretnék hallani. Azt szeretném, hogy úgy dönts… hogy is mondtad? Ahogy hited szerint a legjobb. És bárhogy döntesz, el fogom fogadni. És melletted leszek, bármi történik is. Ha el akarsz menni… bár bele fog szakadni a szívem, de elengedlek.
A bájitalmester pár pillanatig nézett a szemébe. Megértette, hogy a fiú érzései milyen átalakuláson mentek keresztül. Látta, hogy a gyerekes, önző szerelem, amit Harry eddig érzett, valahogy felnőttesebb lett. Megértette, hogy a szerelem nem arról szól, hogy mindent meg kell kapnia, amit akar. Hogy az igaz, őszinte szerelem képes elengedni… képes alárendelni magát a másik döntésének. Perselus érezte, hogy milyen fontos lépés, amit a fiú megtett.
- Köszönöm, Harry! - suttogta a fiúnak. Megsimogatta az arcát, aztán halványan rámosolygott. - Most aludj! Ma velem lesz órád, és ha mind a ketten fáradtak leszünk, akkor kő kövön nem marad.
- Ez igaz - vigyorodott el a fiú. Még egyszer kényelmesen elhelyezkedett a szerelme mellett, és végre mindketten el tudtak aludni.
Reggel hétkor Perselus ébresztette a fiút, de Harrynek nem nagyon akarózott felkelni.
- Harry, ne akard, hogy drasztikus legyek! - mondta a férfi, aki már egy negyed órája fenn volt, megmosakodott, felöltözött. - Mondtam neked az este, hogy viselned kell a döntésed következményeit. Két óra alvás után nehéz felkelni, de szerintem ezzel éjjel is tisztában voltál. Az embernek sokszor összeszorított foggal kell túlélnie a napot. Legyél annyira felnőtt, hogy nem hisztizel itt nekem.
- Erre nagyon ugrasz, igaz?
- Erre igen. Túl sok olyat kellett tennem az életben, amihez nem volt kedvem, mégis meg kellett tennem. Ez… valahogy rászoktatott arra, hogy… tűrjek… hogy elviseljek mindent…
- És ezt várod tőlem is?
- Nem. Nem akarom, hogy olyan legyél, mint én. Csak ne lepődj meg, ha ezzel kihozol a sodromból.
- Igyekszem nem hisztizni.
- Kezdheted.
A fiú, bármennyire nem volt kedve hozzá, kimászott az ágyból, és gyorsan felöltözött.
- Megyek reggelizni - mondta Perselusnak. - Jössz?
- Persze. Akár kézen fogva bevonulhatunk a nagyterembe.
- Perselus, haragszol valamiért? - kérdezte bizonytalanul a fiú.
A férfi egy pillanatra lehunyta a szemét, és lenyugtatta magát, ahogy mindig is tette, ha Harry rávilágított, hogy megint túllőtt a célon. - Nem, Harry. Csak fáradt vagyok, akárcsak te. Menj! Az órán látjuk egymást. És lehetőleg ne rám figyelj, hanem az üstödre, mert a végén tényleg elszállunk.
- Megpróbálok figyelni. Az üstömre. Este átjöhetek?
- Figyelmeztetlek, Harry, az ember legfeljebb egy hétig bírja alvás nélkül – mondta, majd vállat vont. - Valamibe bele kell halni. Gyere!
A fiú elmosolyodott. - Itt leszek - mondta, majd adott egy puszit a férfinak, és elindult reggelizni.
Ahogy az várható volt, Harry napja kész kínszenvedés volt. Valahogy kényszerítette magát, hogy nyitva tudja tartani a szemeit az órákon. Próbált figyelni, de hát nem sokat ért el vele. Ebéd közben majdnem elaludt az asztalnál. Pedig tudta, hogy a neheze csak ez után jön, most lesz órája Perselussal. És ha olyan kedve lesz, mint reggel, az veszélyes lesz. Most különösen oda kell figyelnie, hogy mit csinál, mert tudta, hogy a férfi ilyenkor a legmérgesebb. Most már rájött, hogy miért voltak régen is különösen rossz napjai. Mindig azt hitte, hogy az ilyen napokon szimplán kegyetlenebbül ébredt, mint máskor. Most már tudja, hogy ilyenkor csupán a végletekig kimerült volt. És most is közelít e felé az állapot felé. Csak most ő tehet róla, mosolyodott el Harry.
Mikor beléptek a terembe, a férfin nem látott semmi különöset, de ez nem lepte meg Harryt. Hisz szinte soha nem láttak rajta semmit. Most is csupán az éjsötét szempárban látta a fáradtságot, és tudta, hogy rajta kívül senki más nem vette észre. Remélte, hogy tényleg csak a kialvatlanságról van szó, és kedvese most nem beteg. Sziklaszilárdan elhatározta, hogy ma este aludni fognak.
De most Perselus elkezdte az órát, és neki tényleg minden idegszálával figyelnie kellett, ha nem akart hibát elkövetni. Végül nagy nehezen sikerült túlélnie a dolgot. Ez leginkább annak volt köszönhető, hogy a tanár megint nem cirkált közöttük, csak karba tett kézzel a tanári asztalnak dőlve állt, és tekintetével próbálta egyszerre befogni az egész termet.
Óra végén aztán addig szöszmötölt, hogy utolsónak maradt a teremben. Ez nem volt nehéz, hisz a barátai még mindig nem álltak szóba vele, a többiekkel meg eddig sem kellett foglalkoznia.
Amikor végül egyedül maradt, odasétált a férfihoz, aki már pár perce őt figyelte.
- Jól vagy, Perselus?
- Még lesz egy órám. Nem irigylem őket.
- Nem voltál olyan szörnyű…
- Csak miattad fogtam vissza magam. Az előző két órám rosszabb volt.
- Tarts ki.
- Harry… még napokig bírnám, ha szükség lenne rá.
- Annak az időnek vége, Perselus.
- Nem vagyok túl rajta, ahogy te sem. De most menj. Nem kell elkésned a következő óráról.
- Este találkozunk.
A bájitalmester bólintott, és Harry kiment a teremből.
Perselus tudta, hogy ugyan már csak egy órája lesz, de utána még tengernyi dolga van. Eddig nem volt ebből gondja, mert ott volt a fél éjszaka, hogy a dolgozatokat, meg a beadott házi feladatokat kijavítsa, de most úgy tűnik, alapjaiban kell átszerveznie a dolgait. Kezdetnek azt az üres óráját kéne a beadott cuccok kijavításával töltenie. Ha csak el nem alszik rajtuk. Bár általában fel szokta annyira dühíteni magát velük, hogy talán nem alszik el.
Mikor vacsora után a fiú bekopogott Perselushoz, a férfi látta rajta, hogy csak másodpercek választják el attól, hogy állva elaludjon.
- Fürödtél már? – kérdezte, mire a fiú nemet intett. - Akkor gyorsan tusolj le, és bújj be az ágyba. Egy fél óra és jövök én is.
- Gyere most! - kérte a fiú.
- Még van egy kis dolgom. De hamarosan jövök! - ígérte neki Perselus.
Harry nem szeretem képet vágott, de azért elindult fürödni. Végül bebújt az ágyba, de a feje még nem ért le a párnára, és már aludt is.
Perselus, miután kijavította a hátra lévő néhány házit, szintén gyorsan letusolt. Egy percig eltűnődve nézte a mélyen alvó fiút, majd bebújt mellé az ágyba, átölelte, és maga is mély álomba merült.
Már jócskán elmúlhatott éjfél, tehát már jó pár órája aludtak, mikor Perselus felriadt valamire. Első pillanatban nem is tudta, hogy mi volt az, ami felébresztette. De aztán Harry nyugtalanul megmozdult mellette, és valamit motyogott. A férfi nagyot sóhajtott… időnként neki is voltak rémálmai… voltak olyan időszakok, mikor szinte minden éjjel. Ilyenkor gyűlölt lefeküdni… fennmaradt addig, amíg csak ülve el nem aludt az asztalánál, vagy a könyv mellett. Nem mintha ez sokat segített volna. Ahogy elaludt a könyvvel a kezében, máris valami tébolyult álomban találta magát. Volt éppen elég sötét része az életének ahhoz, hogy kitöltse az álmait. És most itt fekszik mellette ez a szegény fiú… még csak tizenhét múlt, és máris annyi szörnyű dolog történt vele az életben… Pár pillanatig még nézte, ahogy szenved, de aztán gyengéden megrázta. Harry olyan hirtelen ébredt és ült fel, hogy Perselus szinte megijedt tőle. Csak meredt a sötétségbe, kellett neki egy kis idő, mire magához tér. Perselus tudta, hogy ebben az első fél percben nem segíthet neki semmit. Ilyenkor még ki kell lépnie az álomból, és fel kell fognia a valóságot. De aztán gyengéden megsimogatta a fiú hátát, és átkarolta.
- Nincs semmi baj, Harry, itt vagyok melletted - mondta, és adott egy puszit a fiú mindig kócos hajába. Harry lassan magához tért a kábultságából, és a tenyerébe temette az arcát. - Gyakran szoktál álmodni?
A fiú megrázta a fejét. - A háború vége óta nem álmodtam.
- El tudod mondani?
- A háborúról álmodtam. Végignéztem, ahogy sorban meghalnak a barátaim… és… és te is.
- Nekem végül szerencsém volt. De tudom, hogy nagyon sokan meghaltak. Olyanok is, akik közel álltak hozzád. Lehet, hogy a közelségem visszahozza az emlékeidet.
Harry nagyot sóhajtott, és felemelte a fejét. - Ezek az emlékek bennem vannak Perselus, csak az utóbbi időben elfojtottam őket. Előbb-utóbb nélküled is kitörtek volna. Csak annyira szörnyű volt látni - mondta a fiú elhaló hangon, és megint a tenyerébe hajtotta az arcát. - Úgy hiányoznak…
Perselus tudta, hogy erre a fájdalomra nincs vigasz, ezért csak szorosan ölelte magához a Harryt. Tudta, hogy a fiú sír, és megértette a fájdalmát. Ő is veszített el valakit, akit igazán szeretett. Azt a lányt, akinek az életéért lassan húsz éve a sajátját adta volna, ha ezzel megmentheti. Azt a lányt, akinek a fiát most a karjaiban tartja. Lillyt... egy pillanatra őt is fojtogatni kezdték a könnyek, mint mindig, ha a nőre gondolt, de most nem adhatta meg magát ennek az érzésnek, hisz itt volt neki Harry… a fiúnak szüksége volt rá.
- Ne sírj, Harry… - szólalt meg végül suttogva. - Ők azért haltak meg… hogy azoknak, akiket szerettek, jobb legyen a világ. Bármelyikünk az életét adta volna… tudom, hogy te is, és én is… ha azzal segíthetünk. De mi túléltük, Harry. Mindannyiunknak vannak veszteségeink. Olyan emberek, akiket szerettünk. Még nekem is, pedig ezt nem hinné senki. Ez a fájdalom bennünk marad, amíg csak élünk. De meg kell próbálnunk elengedni azokat, akiket elvesztettünk. Ők mind azt szeretnék, hogy boldogok legyünk. Ugye tudod, hogy így van? - a fiú tétován bólintott, majd a férfi felé fordult, hozzábújt és szorosan átölelte. Perselus sokáig tartotta még a karjaiban a zokogó fiút, mire az egy kicsit csillapodott. - Jól van, gyere, próbálj meg pihenni! - mondta Harrynek, és szelíden lefektette. A fiú engedelmesen simult a karjaiba, és még egy kicsit szipogva lassan álomba merült.
Vele ellentétben azonban Perselus sehogy sem tudott aludni. Egy idő után feladta a próbálkozást, lassan felkelt, hogy fel ne ébressze a fiút, és az ablakhoz sétált. Mindig ezen a helyen szeretett igazán gondolkodni. Újra és újra felidéződött előtte egy zöld szempár, ami azonban nem a szerelme smaragdzöld szeme volt. Helyesebben nem a mostani szerelméé. Hanem azé a gyönyörű vörös hajú, zöld szemű lányé, aki lassan már húsz éve halott… A férfi érezte, ahogy néhány gát átszakad a lelkében, és egy kósza könnycsepp elszabadul a szeméből. - Kérlek, Lilly bocsáss meg nekem… - suttogta az éjszakába. - Mindenért, amit tettem… ígérem neked, úgy fogom szeretni a fiad, ahogy valaha téged szerettelek… és őt soha nem fogom elárulni. Soha nem fogom cserbenhagyni. Esküszöm!
Megengedett magának még egy forró könnycseppet, majd égő homlokát a hideg ablaküveghez érintve próbálta visszanyerni elvesztett egyensúlyát, de tudta, hogy ez most nem fog olyan könnyen sikerülni. Rájött, hogy mindeddig ez volt a baj. Lilly emléke volt, ami nem engedte, hogy úgy szeresse Harryt, ahogy szerette volna. De ez a varázs most megtört. Megfordult, és a fiúra nézett. Tudta, hogy most már minden rendben lesz. Egymás karjaiban meg fogják találni az igazi boldogságot.
Lassan odasétált az ágyhoz, befeküdt a fiú mellé, felkönyökölt. Percekig csak nézte, és gondolkodott, hogy felébressze-e. Most nyugodtan aludt, az arca békés volt, nem kínozták rémálmok. Végül mégis gyengéden megsimogatta az arcát. Mikor a fiú kinyitotta a szemét, néhány pillanatig értetlenül nézett a férfira. Mielőtt azonban bármit kérdezhetett volna, a férfi a szájára téve egy ujját, megakadályozta.
- Csak azt akartam elmondani neked, hogy szeretlek.
A fiúnak könnyek szöktek a szemébe, amit a férfi a beragyogó holdfényben nagyon jól látott.
- Mond még egyszer! - kérte hitetlenkedve.
- Szeretlek, Harry!
A fiú egy pillanatra lehunyta a szemét. Ez az egy szó a világot jelentette neki. Aztán újra Perselusra nézett. Még valamit tudnia kellett.
- Velem maradsz? - kérdezte suttogva. - Ugye, velem maradsz?
- Igen, Harry. Ameddig csak úgy akarod, veled leszek.
- Örökké - suttogta a fiú, és megsimogatta szerelme arcát. A férfi odahajolt hozzá, gyengéden megcsókolta, majd elfeküdt, a vállára húzta a fiú fejét, és szorosan magához ölelte. Végül néhány perc múlva mindketten avval a gondolattal aludtak el, hogy a másik karjaiban végre megtalálták azt, amiért érdemes élni: a boldogságot.