Sziasztok!
Köszönöm a pozitív visszajelzéseket, nagyon örülök nekik!

Ami a folyttást illeti, kész van, meg van, csak lusta vagyoook… Meg el vagyok havazva – suli, meló… pfff…

Szóval türelem Folytatás lesz, ezt garantálom. Feltöltöm az egészet, - hogy ez mihamarabb megtörténjen, érdemes kicsit megrúgdosni kritikák által vagy hagyni egy-egy üzenetet.

Mindenkinek jó olvasást kívánok a fanficcekhez!

Üdv: LassLussy

UI: Ha valaki e-mail-t szeretne küldeni, akkor az megteheti a "lasslussy (kukac) gmail (pont) com" címen.

5. fejezet

Thor gyorsabb tempóra ösztökélte lovát. A hatalmas zöldellő mezőn keresztül vágtázva versenyeztek. A cél a szemközi erdőben lévő hatalmas vízesés, a Kanyargó volt. Az aranysárga, ötlábú mén, Főnyeremény gond nélkül követte az utasítást és megszaporázta lépteit. A mellettük szorosan haladó szürke Villám névre keresztelt herélt szintén gyorsított, látván, hogy ellenfele még jobban felpörög. Lovasa nem más volt, mint Siff. A lány úgy döntött, ezt a versenyt most mindenképp megnyerik, így kissé megrúgta lova oldalát. Villám megugrott és egy fél fejjel már vezetett is, ám Főnyeremény nem hagyta ennyiben a dolgot.

Közvetlenül mögöttük, Fandral és Hogun között dúlt a meccs. Fandral lova egy fekete kanca, Árnyék, egyre csak szaporázta lépteit, mintha az élete múlott volna rajta. A mellettük robogó pej kanca kitartóan szelte a métereket. Kincsem kiválóan teljesített, Hogun örömére. A harmadik helyért folyt köztük a csata, hisz esélytelen volt, hogy a két mént beérjék. Azok már hosszú méterekkel lekörözték őket.

Leghátul kicsike póniján Volstagg robogott. A megtermett, fakó póni kitartóan robogott. Noha a kicsi mén, Szilaj lassan indult be, most annál hevesebben kezdett neki a felzárkózásnak. Aprócska lábaival gyorsan szelte a távolságot, mely elválasztotta a többiektől. Volstagg ráhajolt a póni nyakára, arcát beletemetve dús sörényébe, így olybbá tűnt, hogy a póni fekete sörénye lángra lobbant a vöröss szakállnak és hajnak hála. A póni pedig megvadulva rohant előre, egyre gyorsabban és gyorsabban.

Mire Fandral és Hogun észbe kaptak, Volstagg már előttük járt. A két kanca vidáman nyerítve lassított le. Bőven elég volt nekik a játékból, ráadásul jól tudták, hogy az erdő szélétől már nincs messze a vízesés. Fandral és Hogun pedig hiába erőlködött a két kanca nem adta jelét annak, hogy tovább szeretnének futni. Így inkább csak ügettek vígan, hogy majd elsőkként ihassanak a vízből.

Siff döbbenten vette észre a fák között szlalomozó pónit, mely felzárkózott hozzájuk. Thor megrökönyödve meredt rájuk, majd elvigyorodva dőlt rá lova nyakára. Főnyeremény egyből nekilendült, meg se állt a vízig. Volstagg jól tudta, hogy az ötlábú ménnel szemben esélyük sincs. Azonban Siff szürkéjét még lazán lefuthatták. A kissebbség-komplexusban szenvedő Szilaj pedig be is bizonyította, hogy nem a méret a lényeg. Mielőtt Siff és Villám bármit is tehettek volna, a kicsi póni bevágott eléjük és az orruk előtt két lóhosszal érkezett meg a tisztásra. A kicsi póni vidáman gázolt bele egyből a vízbe, táncolva örömében, hogy megmutathatta a nagyoknak, mire is képes valójában. Volstagg csak nevetett hátán ülve, hiszen a többiek kételkedni mertek a kicsiben. Siff után lassan befutottak a többiek is. Fandral és Hogun megrökönyödve meredtek a pónira.

- Na jó… Milyen doppingot adtál neki? – Kérdezett rá egyből Hogun, mire Volstagg felbődült.

- Nem csaltunk! Szilaj csak gyors! Ennyi az egész! Két kancát egyébként is bármikor legyőz.

- Kincsemnek nem volt kedve futni – vont vállat Hogun. – Egyébként is ismeri már az idevezető utat, jól tudta, hogy itt ihat majd és… - Épp csak leszedte a nyerget lováról, mikor az már indult is volna a vízhez. Fandral hasonlóan járt Árnyékkal. Morgolódva húzta vissza a kancát legelni, hiszen még nem volt eléggé lehiggadva ahhoz, hogy ihasson.

- Egyébként… Kedves Volstagg, mond csak… - kezdte a szőke. – Nem féled Chiko bosszúját? Hisz Szilaj nyakig vizes, veled együtt… és a felszerelés is ázik… és a lovad most futott maratont, menten kiköpi a tüdejét…. Úgyhogy ha megfázik…

- Ugyan, mire visszatérünk megszárad minden – vont vállat a vörös megpaskolva lova nyakát. – Szilaj bírja.

- Úgy legyen – biccentett Siff. – Sikerült meglepned, jó verseny volt.

- Majd visszafelé – vigyorgott Fandral. – Akkor megmutatjuk.

- Visszafelé ugyanúgy lefutunk titeket! – Kacagott Volstagg kivezetve lovát a vízből. Lenyergelte a lovat, majd elengedte. Úgyse megy sehova, innen nincs is nagyon hová. Siff és Thor még nyeregben voltak, ők egyelőre lovaikat sétáltatták, hogy leghiggadjanak.

- Szerintem Chiko üvölteni fog veled, amiért hagytad, hogy belemenjen a vízbe – csóválta fejét Thor. - Na mindegy.

- Hé, Thor! – Pillantott rá a már félmeztelen Fandral. – Áruld már el, miért akarsz beszélni Chikoval!

- Szerintem Loki mondott neki valamit. Az a lány újabban elég sokszor eltűnik… Ráadásul nagyon hasonlít Loki szobalányára… legalábbis arcra… - Itt kifutott arcából a vér és kis híján lefordult lováról. – Na várjunk csak! Mit mondott Hans, mikor nem találták seholse Chikot?!

- Reggel nyolc és kilenc körül, majd egy és kettő között és akkor, mikor mi elindultunk, tehát négy és öt között. Miért? – Kérdezett rá Siff. – Thor?

- Eija és Chiko egymagasak, ugye? – Felelt kérdéssel a kérdésre.

- Igen – bólintottak rá. – Miért?

- Mindkettő barna hajú és szemű.

- Igen – felelt a kórus.

- Nagyjából a testalkatuk is hasonló, nemde?

- De igen – sóhajtottak. – Milyen őrültség jutott eszedbe, Thor?

- Ma reggel, mikor arra jártam fél kilenc körül bent ült egy lány Lokinál. Az ebéd után szintén ott volt, ám olyan csípős válaszokat adott Lokinak, amilyeneket Eija nem szokott. Ráadásul mikor tegnap bent jártam nála, akkor szintén ott volt a szobalány és kioktatott. Egy szobalány, engem!

- Mire akarsz kijukadni? – Vonta fel szemöldökét Fandral. Nem tetszett neki ez az eszmefuttatás.

- Arra célozgatsz, hogy Chiko átveszi Eija helyét és ellátja Lokit? – Meredt rá Siff, akár egy bolondra szokás.

- Ez képtelenség! Az a lány ki nem állhatja az öcsédet!

- Kiderül… - Dünnyögte Thor. – Éles a gyanúm, hogy igazam lesz… Nyergeljetek. Nem sokára indulunk – vezette vízhez lovát, miután gyorsan lenyergelt. – Vacsoránál kiderítem mi folyik itt. Ha pedig Chiko bejár Lokihoz, mint szobalány, akkor egyből kiderül mivel mérgezi még az öcsémet.

- Már ha mérgezi – vetette oda Siff. – Mi oka volna rá?

- Ki tudja? – Dünnyögte Hogun. – A nők kiismerhetetlenek, ezt mindenki tudja.

- Chiko nem egy rossz indulatú lány – csóválta fejét Volstagg. – Nem hinném, hogy további gondot akarna okozni Lokinak. Inkább csak segíteni…

- Elválik – vetette oda Thor. Tíz perccel később már visszafelé tartottak a kastályba.

- Egyébként… - Lihegte Fandral, miközben felzárkózott Thor mellé Árnyékkal. – Hogy döntött a Tanács?

- Jah, egész jól… - Dünnyögte Thor.

- Bővebben? – Kérdezett rá a másik oldalról Siff.

- Loki életben marad, legalábbis egyelőre. Amíg nem tisztázódnak a dolgok az eltűnésével kapcsolatban… - Sóhajtott Thor. – Kapott egy hónapot arra, hogy felépüljön és igazolja mondanivalóját. Már ha hajalndó bármit is mondani…

- Szóval, ha beszél és kivizsgálják az ügyét – összegezte Volstagg, - akkor ha minden jól megy visszkaphatja még a hercegi címét is? – Szilaj szintén felzárkózott a csapathoz.

- Igen.

- HÉ! – Ordított előre Hogun Kincsemmel. – Mi nem hallottuk! – A kanca lassan behozta lemaradását és tartotta az új tempót. – Szóval mi volt? – Vigyorgott, mire Siff kisegítette.

Tyr a tárgyalás végeztével segített visszavinni a könyveket Karinnak a könyvtárba. A lány mélyet sóhajtva csukta be maguk mögött az ajtót. Intett a férfinak, hogy a könyveket csak nyugodtan tegye le az egyik asztalra. Tyr így is tett, majd szembe fordult a lánnyal. Karin kérdőn nézett fel rá.

- Akkor most újabb húsz évig nem is látlak? – Kérdezte csendesen. Tyr megütközve meredt a lányra.

- Nem, dehogy…

- Tehát még később jössz, ha egyáltalán jössz. Értem – indult el a hosszú sorok között Karin, hátat fordítva az istennek. – A kijáratot ismeri, Uram. Köszönöm segítségét, ég önnel…

- Karin… Karin, várj! – Indult el utána Tyr. – Karin, ne csináld ezt! Karin! – Már-már utolérte a lányt, mikor az befordult két szekrény között és eltűnt a férfi szemei elől. Tyr utána indult, ám egy szekrénynek koccant. Pedig az előbb szabályosan látta, hogy itt egy ködbe burkolódzó folyosó volt. Legalábbis az előbb. – Karin? – Érdeklődött csendesen Tyr. Arra tekintett, amerről jött, ám ott is csak egy könyvespolcba futott. – Karin ez nem vicces! – A Háború istene kiakadt. Ő a színtiszta játszmákhoz volt szokva és nem az ilyen trükkökhöz és mágiához. Ha volt gyengepontja, akkor az ez volt. Jelenleg hiába fordult bármerre is, minduntalan csak szekrényekbe botlott. Aztán egyszer csak megnyílt az út tőle balra. – A bal az balsorosot jelent, nem? Muszáj pont balra indulnom?

- Ne nevettess – érkezett Karin válasza mindenhonnan, visszhangot verve a teremben. – Ez egy labirintus. Két végpontja van. Te döntesz, meilykre találsz rá. Az egyik a kijárat. A másik… a másik nem.

- A másik hozzád vezet, ha nem tévedek, ugye? – Fejete be a lány gondolatmenetét. – Legalább valami támpontot adsz, hogy mikor melyik kijárat felé baktatok?

- Nem. A szerencsédre bízom. – Felet kimérten Karin. – Azonban előre figyelmeztetlek, ha az ajtóhoz kijutsz, azon többé be nem lépsz.

- Kiraksz? Mégis miért?! Nem vétettem ellened semmit! – Kiabált a semmivel, ám szavaira választ nem kapott. – Karin! Jó, oké, elismerem, húsz évig feléd se néztem! Azzal is tisztában vagy, hogy közben találkoztam pár nővel… Karin, ne csináld már ezt! Nem vagyunk már gyerekek… Ígérem, hogy …

- Tyr, a Becsületes. Így emlegetnek az emberek könyveikben, tudtad? Azonban tévednek, ha azt hiszik, te megbízhatóbb vagy, mint bármely másik férfi. Ugyan olyan vagy, mint a többi… Becsületes vagy, valóban, ha harcról és pénzügyekről van szó. Becsületes leszel egy nőhöz, ha hűséget esküszöl neki. De csak azután, addig nem. Addig ugyanúgy járatod a bolondját mindeggyikkel! Mégis, hány nőcskédet mellőzted még rajtam kívül tíz-húsz-ötven évig?!

- Karin! – Csattant fel Tyr hangja. A feldühödött isten a hozzá legközelebbi könyvespolchoz vágta Thuris-t, Thor rúnáját, majd Kaen-t, a Káoszr, mire a polc felborult és lángra lobbant. Azonban Karint se ejtették a fejére. A tüzet egyből lefagyasztotta Isa, a Jég rúnájának segítségével. – Karin, te megint elfelejted hol a helyed, mint a Könyvtár Örzője!

- Tyr, szerintem pedig most írtad alá a halálos ítéletedet. Jobban tetted volna, ha egyszerűen csak kisétálsz innen. Mint a Könyvtár Örzője, jogom van ahhoz, hogy végezzek veled, amennyiben ártasz birodalmamnak. Hibát vétettél, Tyr és most elszenvedheted eredményét. – Felelt a lány hidegen, érzelmektől mentesen. A suttogó hangtól borsódzott Tyr, hátán a hideg futkosott. Már tegnap volt egy olyan érzése, hogy kapni fog még ezért a lánytól, de nem hitte volna, hogy ilyen hamar. Elvégre is az utóbbi pár évben valóban nagyon sok solga volt, más nőkre se nagyon volt ideje. Meg aztán fiatalság-bolondság, az vesse rá a követ, aki maga nem volt ilyen. Erre fel itt van Karinnal szemben. A lány láthatóan háborgott. Jogosan. Erre ő volt olyan ostoba, hogy a kezére játszott, mert sikerült felidegesítenie a lánynak. Azonban vesztésere állt a csatában, bárhonnan is nézte. Ő nem nagyon értett a mágiához, a bűbájokhoz. Még a rúnákhoz se sűrűn. Hiszen azokból is rengeteg féle volt, de ő csak azt a jó öreg tizenhatot ismerte, melyek alapjai a többinek. Odin maga meg még több nyelv rúnáit is ismerte…

A férfi megcsóválta fejét, elűzte a zavaró gondolatokat. Hiába töprengett a jelen helyzeten, nem jutott eszébe semmijen védőbeszéd. Ráadásul a lány előnyben volt. Ő ismerte a helyszínt az utolsó négyzetcentiméterééig, akár varázslattal megvariálva, akár simán. Ő viszont abban se volt biztos, hogy a plafon valóban tíz méter magasan van, vagy lentebb. Tehát az el is felejtheti, hogy felmászik a szekrények tetejére. Már, ha feltud. Rövid gondolkodás után a védőbeszéd mellett döntött. Hátha megnyeri Karint, újból.

- Jól van, jól van! – Emelte fel védekezőleg a kezét. – Higgadj le, Kairn, beszéljük meg! – A lány úgy tűnt megfontolja az ajálatát, aztán megérkezett a válasz is.

- Nincs mit megbeszélnünk, Tyr! Vétettél birodalmam ellen, ezen nincs mit megbeszélni! – Karin a semmiből került elő, kezében egy jókora kard pengéje villant a napfényben. Tyr a rutinnak köszönhetően tért ki a csapás elől, melyet egyből követett a következő. A kard éle után a követező, amit meglátott az a feldühödött, jégkék szempár volt, mely csak úgy ontotta magából a szikrákat. Ezt követően pedig a hosszú, fekete hajzuhatag csapta meg arcát, ahogy a lány megfordult, pördült.

- Sajnálom, Karin! Rendben van, nyertél! Elismerem, hogy egy önző dög voltam! Nem foglalkoztam veled, nem adtam meg neked azt, ami jár! Karin, én… ha tehetném… újrakezdeném… - Miközben beszélt fürgén tért ki a csapások elől, melyek egyre sűrűsödtek. Ám Karinnak nem volt elég ennyi. Bevetette a könyvekből tanult bűbájait is. Hajigálta a rúnákat, csapdákat, fegyvereket, hálókat szőve belőlük alig pár másodperc alatt. Kiegészítette őket a különféle varázsigékkel és miegymással, ami csak tárházában felelhető volt, mindent bevetett. Tyr hiába beszélt neki őszintén, a lányból kitört az elmúlt pár év elkeseredettsége és csalódása. A férfi meglepődve tapasztalhatta viszont, hogy a lány, annak ellenére, hogy egy könvtárban él, elég képzett harcos és jó erőben is van. Ugyanis sorra sikerült kapnia tőle három sebet. Noha csak felületesek voltak és elcsúsztak vértjén a pengék felsebezve bőrét, ettől függetlenül, ha a lány jobban tartotta volna a kardot, merevebb csuklóval… Akkor talán már nem is élne. Közben folyamatosan beszélt és egyre csak mondta és mondta a magáét. Próbálta észhez téríteni Karint, ám nem járt sikerrel. Idővel viszont a csapások enyhültek, a lány egyre jobban lihegett. Hisz harci tudása mégis csak könyvekből származott. Végülis az egyik csapásnál Tyr sikeresen elkapta jobb csuklóját.

- Ha sikerült lehiggadnod… - Szuszogta, noha ő nem nagyon izzadt le a kitérések közepette. Neki mindez nem volt több, mintha egy újonc esett volna neki. Egy kicsit képzettebb újonc. Most viszont, hogy sikerült kicsavarnia Karin kezéből a kardot és ilyen közel kerülnie hozzá észrevett még valamit a lányon. Első pillantásra fel se tűnt neki, hisz remegett, a lábai meginogtak, épp csak tartották súlyát, csoda volt, hogy még állt. Ráadásul a fejét is lehajtotta. Pedig ő dacra számított, felhőtlen dühre, amiket a kék szempárból kiolvashat. Azonban egyiket se látta. Helyette mást pillantott meg. Könnycseppeket. – Karin? – Szíve szerint megemelte volna a lány állát, hogy az a szemébe nézzen, de erre képtelen volt bal karja híján.

- Engedj el. Menj innen – Ezt a két rövidke mondatot kezdte ismételni Karin megállás nélkül, miközben a könyvtár visszatért eredeti formájába. – Hagyj békén! – Kapta fel tekintetét pár perccel később, mikor Tyr még mindig erősen tartotta kezét és apránként egyre közelebb húzta magához.

- Te mégis, mikor kezdtél harcolni tanulni?

- Eh? – A lányt láthatóan meglepte a kedves, higgadt hang és a különös kérdés. – Öt éve – adott végül választ.

- Nem is rossz – dünnyögte Tyr. – Másnak ehhez a szinthez komoly oktató szükséges és tíz, tizenöt év.

- Ne bókolj – mordullt fel Karin.

- Miért?

- Mit miért?

- Miért kezdtél ilyesmivel foglalkozni? – Suttogott a lány fülébe, mire az megborzongott.

- Nem tudom. Egy hadisten mellé… - Hirtelen eszmélt fel, mit is mond. Ám már késő volt menteni a menthetőt, hiába is harapta el a mondat végét. Vörösödve temette arcát a férfi mellkasának. Tyr megrökönyödve meredt rá.

- Te… miattam…? – Kezdte, ám Karin egyből felkapta fejét.

- Mi az, hogy miattad?! Ne légy ennyire önző és egyáltalán! – Kiabált Tyr képébe dühösen, ám még mindig vörösen. – Már miért pont Te miattad?! Hisz nekem csak egy senki vagy!

- A felettesed.

- Önálló vagyok, Odin megmondta! – Húzta ki magát büszkén. – Magam döntök arról, kit engedek be ide vagy sem, Odinon kívül. Úgyhogy ha azt mondom, hogy Te ide többé nem jössz, akkor az úgy is lesz! – Taszította el magát a férfitől. – Értetted?

- Oh, ne hidd, hogy csak azért, mert a fél kezemből farkaseledel lett, nem tudok elbánni veled… Ha jól emlékszem, te voltál az, aki oly hűen ápolt a sérülés után. Ráadásul te voltál az, aki előtte két karom között oly gyengéden…

- Elhallgass! – Rivallt rá Karin. – A múltat kár borzolgatni, ami megtörtént, megtörtént és…

- Érdekes. Loki tárgyalásán nem ezt mondtad.

- Az megint más! – Vetett ellent a lány. – Az egy komoly tárgyalás volt. Ez a kettőnk dolga, két külön műfaj…

- Meg a nagy francokat! Ha a múlt hibáiból kell tanulnunk azért, hogy előrébb jussunk, akkor az az élet minden területén érvényes! – Érvelt saját igaza mellett Tyr. Mélyet sóhajtva ült le egy fotelbe. – Most őszintén, Karin. Mire jó mindez? Miért nem bírod elismerni, hogy még mindig szeretsz, bármi is történt?

- Tudod ki! Te utolsó, aljas rohadék! - Köpte a lány dühösen.

- Hát persze – sóhajtott Tyr. – Elismerem, nem csak azért nem jöttem, mert olyan sok dolgom volt…. Akadt mellette más is. Na és persze gyáva is voltam. – Erre már Karin is felfigyelt. Kíváncsisága érlelődött egyre inkább.

- Gyáva? Te? – Pislogott kérdőn, érthetetlenül. – Mégis, mihez? – Valahogy nem tudta elképzelni, hogy Tyr féljen bármitől is.

- Gyáva vagyok a nőkhöz. – Sóhajtott újból.

- A nőkhöz? – Ült le mellé a földre Karin. Tekintetében ezernyi kérdés volt, ahogy feltekintett Tyr-re. A férfi mélyet sóhajtva tekintett félre.

- Igen, a nőkhöz.

- Azokhoz, hogy lehet bárki is gyáva?

- Úgy, hogy féltem, elveszítem az illetőt, még mielőtt magamhoz láncolhattam volna egy életre.

- Te meg akartad kérni valakinek a kezét? – Hökkent meg a lány, majd harsány nevetésben tört ki. – Neeem, ezt nem hiszem el!

- Az a lány… - Kezdte ingerülten, felháborodva azon, hogy kinevették. - Bájos, kedves, intelligens és küllemre is tetszetős. A modora kissé maradi, ám nem riad vissza a csípős megjegyzésektől se! Folyton a könyveket bújja és rettentően sok mindenről tud! Azonban nagyon magányos és szeretetéhes, mégha erősnek is mutatja magát, jól tudom, hogy esténként könnyeket hullat! Az a lány… teljesen elvarázsolt – tette hozzá gyengéden. Karin döbbenten nézett fel rá, majd a szavak hallatán egyre jobban elsápadt. Kezdte gyanítani, mégis kire illik ez a leírás. A végeredmény hízelgett neki, ám rettentően félt is tőle.

- Nem akarom hallani – állt fel. – Most menj.

- De… - kapta fel fejét Tyr.

- Mondom menj. Pihenésre van szükségem, neked pedig orvosra. Hajlandó vagyok eltekinteni a történtektől. Majd gyere vissza pár nap múlva, hogy megbeszéljük a dolgokat, hogyha Loki mégis háborút tervezne…

- De…

- Most elmehetsz, Tyr! – Intett neki a lány, majd alakja végleg elveszett egy hosszú folyosón. Az ajtó magától tárult ki. Tyr sóhajtott még egy utolsót, majd felállt és távozott a könyvtárból. A feje zúgott és kezdett elege lenni mindenből. Morcosan baktatott el az orvoshoz, hogy az elláthassa aprócska sebeit.