Elena elköszönt az igazgatótól, majd kisétált az irodából. Látta, ahogy szempárok ezrei szegeződnek rá és olyan érzés volt, mintha mindenki tudná, hogy miről beszéltek ott. Rápillantott az órarendjére, amit imént szerzett be és látta, hogy biológia, majd angol lesz a déli szünet után. Éppen 12 múlt negyeddel, amikor felnézett, és úgy döntött, hogy eszik valamit, mielőtt bemenne a terembe. Elvégre iskolás volt újra, és 1 órás szünete volt az órák előtt.
-Paradicsomlevest kérek, két grillezett csirkemellel és salátát is hozzá. - mondta a nőnek a pult mögött, aki kedvesen mosolygott rá és kiadta az ebédet.
-Desszertet? - kérdezte kedvesen. Elena örült neki, hogy legalább a menzán kedves a nénike vele, ha már egyelten barátja sem maradt itt. Ezen elmélkedve látta meg az ablakon keresztül a napfényben üldögélő Stefan-t, aki az udvari asztalkáknál ült egy hatalmas tál étellel és süttette magát az aprócska napfénybe, ami hetek óta előbújt.
-Nem kérek, köszönöm! - mondta, már oda sem nézve, majd felvette a tálat és kisietett Stefan mellé. Letette a tálcát az asztalra, Stefanéval szembe és leült.
-Hé. Szia! - lepődött meg Stefan, miközben lenyomott a torkán egy falat csirkehúst. - Látom, mindenkit idevonz a nap ma.
-Szörnyű ez az ősz. - panaszkodott Elena és látta, hogy Stefan élvezi, ahogy mesél neki. - Hetek óta csak esik, olyan jó, hogy kicsit kisütött a nap. Depressziós leszek, ha további felhőket kell elviseljek!
-Pedig nagyon az az érzésem, hogy be fog következni. - kuncogott Stefan, hatalmas zöld szemei gyöngéden pillantottak Elenára.
-Mi a helyzet veled? - érdeklődött a lány. - Csak egyedül eszel itt? Foglalt amúgy ez a hely?
-Most, hogy kérded, nem. - nevetett Stefan Elenán, de mindketten érezték, hogy már nagyon szükségük volt egy kis felszabadulásra. - Mi van veled, magányos farkaslány?
-Egyedül vagyok, magányosan ebédelek! - mutatott a tálcára, amelyik tele volt finomabbnál finomabb falatokkal, és végül Elena neki is látott a levesnek.
-Caroline?
-Hadd ne kelljen beszélnem róla! - kérlelte Stefant Elena és megkönnyebbülve lélegzett fel, amikor Stefan bólintott neki, hogy nyugodtan terelje a témát. - Ez az első napom.
-Hát ezt valahogy nehéz elhinni. - forgatta a szemeit Stefan, de a mosoly egyetlen percre sem tűnt el az arcáról.
-Már pedig így van. A magányos farkaslány visszatér a falkába. - mondta Elena ironikusan, észre sem véve, mennyire hasonlított minden egyes kifejezése Damonéra. Stefan pontosan látta a hasonlóságot és egy percre sem tévesztette szem elől Damon azon mozdulatait, amiket Elena automatikusan, valószínűleg tudatlanul végzett.
-Mi van veled mostanában? Jól vagy? - érdeklődött Stefan, most már félre téve a viccet.
-Ma este gyógytornára kell mennem, de semmi kedvem hozzá. - kuncogott Elena, de tudta, hogy Stefan nem fogja engedni, hogy kimaradjon erről. Látva Stefan komor arcát, meg is szólalt gyorsan. - Ne aggódj, nem fogom kihagyni. Ígérem!
-Remélem is! - fenyegetőzött Stefan, miközben Elena befejezte a levest és nekilátott a húsnak. Stefan fél órája egy húsnál volt, nem ízlett neki, elvégre vámpír volt, vérre volt szüksége. - Elkísérjelek?
-Nem kell. Majd egyedül megyek. - vonta meg a vállát Elena, miközben boncolgatni kezdte a húst és falatozni kezdett belőle. A falat azonban megakadt a torkán, amikor meglátott egy kék autót lassítani a járdán és kiszállt belőle egy magas, izmos, fekete hajú férfi,bőrkabáttal és fekete felsővel. Lányok ezrei fordultak meg utána az udvaron, miközben szemek milliói fordultak Elena felé és várták az összeütközést. Azonban egyikük sem adta meg azt, amire a többiek vártak.
Damon odasétált az asztalhoz, rácsapott az üres fára és odafordult Stefan felé.
-Beszéltél Katherine-nel? - kérdezte lényegre törve. Elena tágra nyílt szemekkel bámulta és minden erejével azon volt, hogy megnyugtassa szívét és leállítsa az őrült dobogást, amit az érkező vámpír keltett benne.
-Damon.. - Stefan is ugyanolyan meglepődöttnek tűnt, mint Elena. - Mit keresel itt ilyenkor?
-Bocsássatok meg, ha valamit megzavartam! - vigyorgott ironikusan, majd arca újra komolyan figyelt. - Beszéltél Katherine-nel vagy sem?
-Nem. - válaszolta Stefan nyugodtan. - Miért? Keresett?
-Úgy tűnik, nagyon meg akar halni. - tette csípőre a kezeit Damon, és körbenézett az udvaron, találkozva néhány türelmesen várakozó szempárral, akik nem adták fel a reményt, hogy balhét látnak ma. - Hagyott néhány üzenetet ismeretlen számról, ami igencsak felbosszantott és most megkeresem és megölöm.
-Miért nem kérded meg Klaus-t? Ő volt jóba vele az utóbbi időben. - ajánlotta a segítséget Stefan, közben Elena arcát fürkészve. Látta, hogy a lány kellemetlenül érzi magát Damon jelenlétében, zavarba van és elszomorodott.
-Micsoda ötlet! - csapott újra az asztalra. - Menjek és ölessem meg magam én, mert egyértelmű, hogy Klaus megeteti velem a beleim, ha segítségért fordulok hozzá!
-Klaus megváltozott.. - szólt közbe Elena, de tudatlanul nézett fel, amikor rögtön megbánta, hogy a szavak elhagyták a száját.
-Ja, persze, én meg Csipkerózsika vagyok, aki fehér ruhában táncol és cipellőt visel. - dühöngött a vámpír és a fél udvar őket bámulta. Damon szemei szikrát vetettek, de egyetlen egy pillanatra sem nézett Elenára. Csak Stefan és a környező lányokra vetett néhány pillantást.
-Miért nem hagyod inkább ezt az egészet? - ajánlott Stefan egy jobb megoldást. - Talán jobb lenne, ha hagynád Katherine-t és foglalkoznál valami mással, mielőtt megöleted magad.
-Miért? Hiányozni fogok? - vigyorgott önelégülten, de közel sem volt magával olyan elégedett, mint azt mutatta. Intett, majd elindult az autó irányába. Elena észre sem vette, hogy Damon elsietett, amikor felnézett, már félúton volt a kék járgány felé. Akkor pattant fel a lány is a helyéről és utána sietett.
-Damon! - kiáltotta, bár nem hangosan, mert tudta, hogy a vámpír méterekről is meghallaná, ha szólítaná. - Damon!
Damon egyetlen pillantást sem vetett hátra, a lány irányába, csak lépegetett előre, bámulva egy tömeg lányra, akik rövid szoknyácskákba és csinos kis csizmákba tipegtek a hűvösben. Elena gyorsabban és gyorsabban lépegetett, nem bírta lábaival ezt a tempót, úgy érezte, kilométereket szaladt már és még mindig hatalmas út állna előtte.
A vámpír lassított, de amikor Elena arcán felcsillant a remény, akkor Damon odalépett egy magas, szőke lányhoz, aki az iskola egyik legismertebb tanulója volt. A többi lány kerek szemekkel bámulták Damon-t, hiszen egy vámpír volt, mindenki rá figyelt azon nyomban, ha megjelent valahol. A lány szerényen mosolygott, de Elena tudta, hogy közel sem olyan, amilyennek mutatja. Utálta azt a lányt, most még jobban, mint eddig. Allison csábosan flörtölt Damon-nel, de szemei felcsillantak, amikor Damon megsimogatta az arcát és a hideg végig bizsergett a testén. Damon intett neki, hogy kövesse és a lány, aki gyorsan egy igézés áldozata lett, követte a fiút, egészen az autóig. A vámpír egyetlen pillantást sem vetett Elenára, olyan gyorsan, ahogy csak lehetett elhajtott az úton.
-Ne is figyelj rá. - monda Stefan és megfogta két kezével Elena vállát. A lány felsóhajtott és odafordult a másik vámpírhoz.
-Észre sem vesz. - siránkozott Elena, de Stefan nem engedte, hogy elszomorodjon. Átkarolta a vállát, mintha évek óta legjobb barátok lennének és visszakísérte a padhoz.
-Kikapcsolta az érzéseit. - vallotta be a rejtegetnivalót Stefan és Elena nem hitte el, amit hall. Szörnyű hír volt, Damon évek óta nem tett ilyesmit, soha nem engedte, hogy az érzései eltűnjenek a testéből, amíg Elena ott volt mellette. Most pedig pont Elena az, aki miatt ehhez folyamodott.
-Ez az egész olyan szörnyű. Nem tudom, hogy mit tegyek, hogy újra beszéljen velem.
-Csak hagyd, hogy gyógyuljon. - ajánlotta Stefan. - Időre van szüksége ahhoz, hogy jobban legyen. Hónapok, évekre..
-Vagy évtizedekre. - harapott Elena az ajkába, amikor eszébe jutott a gondolat. Nem volt ennyi ideje, nem várhatott valaki után ennyit, képtelenség volt ennyi szenvedést kibírni.
-Vagy évtizedekre... - a fiatalabbik Salvatore beleegyezett. Tudták mindketten, hogy ez a valóság és egy vámpírról van szó, akinek az évek nem ugyanúgy telnek, mint másoknak. Lehet, hogy Damon évek múltán gyógyul meg a sok szenvedéstől és csak akkor lesz képes Elenára úgy nézni, mint akit nem utál tiszta szívéből.
/
A Gilbert ház ajtaja nyílt és Elena belépett a meleg házba. Senki nem volt még itthon, arra gondolt, hogy Alaric még az iskolában van, miközben Jeremy valahol tekereg. Magának azonban bevallotta, hogy örült annak, hogy egyedül lehet. Szüksége volt újra arra, hogy egyedül hagyják. A reggeli fellendülés gyorsan elmúlt és Elena kedve percről perce rosszabb lett. Elveszítette Damon-t és soha nem fogja visszakapni - ez jelezte azt is, hogy Damon érzelmei már nem fognak visszatérni, legalábbis nem a közeljövőben. Jobb lett volna, ha új elfoglaltságot talál, minthogy egyedül töprengjen és gondolkodjon buta, értelmetlen dolgokon, ezért elővette a telefont és tárcsázott egy számot.
-Stefan? - szólt bele a lány, amikor hallotta, hogy valaki felvette a telefont két csörgés után.
-Szia. Minden rendben? - kérdezte Elenát a vámpír.
-Igen. Csak meg akartalak kérni, hogy eljönnél-e velem ma vásárolni. - mondta Elena amilyen halkan csak tudta, igazából szégyellte, hogy ilyen helyre hívja Stefan-t. - Tudom, hogy szörnyű ötlet, de nem szeretnék egyedül lenni és muszáj valami új cuccot vennem.
-Figyelj, nekem van egy kis elintéznivalóm még, de találkozhatunk úgy 2 óra múlva,ha neked megfelel. - Stefan hamar beleegyezett, tudta, hogy min megy keresztül Elena és Damon, és ha már a saját bátyján nem segíthetett, akkor legalább Elenán próbáljon meg.
-Az úgy megfelel. - mondta Elena, majd letette a kulcsokat az asztalra és közben levetette a kabátját.
-Átmegyek hozzád. - válaszolta Stefan, majd gyorsan elbúcsúzott és letette a telefont. Elena az asztalon hagyta az iPhone-t, majd nekilátott összeszedegetni a reggeli maradványait a konyhából.
Körülbelül egy órát töltött el, de mikor már semmilyen dolga nem akadt, arra gondolt, hogy talán átmehetne Stefan után autóval, úgyis fél óra az út és jobb, ha autóval mennek.
-Szia. - zavarta meg a gondolkodást Jeremy, aki besietett az ajtón. - Hamar hazaértél.
-Ma csak néhány órám volt, holnaptól kezdődik a nehéz nap.
-Szóval beleegyeztek? - csillant fel Jeremy szeme, ahogy ledobálta a cuccait a kanapéra, a fogasra, a nappali közepébe és egyenesen a hűtőszekrényhez indult. - Befejezheted az utolsó éved?
-Igen, de az igazgató elég konkrét határokat szabott. - nevetett, de ez a nevetés már közel sem volt olyan őszinte, mint a reggel.
-Miért? Mit mondott? - Jeremy elővett egy üveg vizet, egy kis csokoládét és nekilátott falatozni, miközben közelebb ült Elenához.
-Tudtad, hogy tud rólam és Damon-ról?
-Tud a terhességről? - húzta össze a szemeit Jeremy. - Csak nem azt hozta fel ellened?
-Nem. - rázta a fejét Elena. - Nem tudom, hogy mennyit tud. De az volt az egyetlen feltétel, hogy visszavegyen, ha távol tartom magam Damon-tól.
-Mondjuk nem áll távol a valóságtól. - vonta meg a vállát Jeremy. Ő is azt szerette volna, ha ennek az egésznek minél hamarabb vége lenne Elena és Damon között.
-Mit akarsz ezzel mondani?
-Figyelj, mindenki tudja, hogy szinte egy évet kihagytál a suliból, amióta te és Damon együtt vagytok. - magyarázta a fiú. - Mindig ígérgetted, hogy visszajössz, hogy bepótolod és kaptál rá millió esélyt, mégsem éltél vele, mert ugyanúgy inkább őt választottad és mindig akadt valami probléma. Szerintem erre célzott az igazgató.
Elena lesütötte a szemét. Ha most az édesanyja látná, bizonyára csalódott lenne. Soha nem akart rossz diák lenni, mindig a legjobbak között volt és alig voltak hiányzásai. Most pedig alig bír pótolni mindent, alig tud beilleszkedni, az élete tönkrement és szinte mindent elveszített néhány nap alatt. Nem akart többet ezen az úton járni. Helyre kellett hoznia mindent, és az, hogy Stefan-nel elmegy vásárolni egy jó választás volt. Szükség volt barátokra.
-Nekem most mennem kell. - mondta Elena, miközben Jeremy felfalta a teljes tábla csokoládét. - Tudod, ha Alaric megjön és megtudja, hogy ebéd előtt betömtél egy tábla csokit, kinyír?
-Addig bezárkózok a szobámba. - kuncogott Jeremy és egy kortyból megitta a fél pohár vizet. - Te hova mész?
-Mi ez? Valami kikérdezés? - nézett nagyot Elena, mert Jeremy soha nem szokta megkérdezni, hogy mi dolga van és merre megy. - Alaric tett oda, hogy érdeklődd meg, merre járkálok?
-Nem. Most őszinte leszek. - mondta Jeremy, majd komolyan nézett szembe nővérével. - Nem akarom, hogy Damon közelében legyél és fuss utána, amikor még a vak is látja, hogy te már nem kellesz neki!
-Megnyugodhatsz, mert Stefan-nel találkozom. - mondta Elena, de rájött, hogy mégsem volt olyan jó ötlet bevallani ezt.
-Cserélgeted a Salvatorékat? - vonta fel a szemöldökét a fiú, majd odament Elenához és megragadta a kezét. - Azt sem akarom, hogy Stefan közelében legyél. Elfelejtetted, hogy szinte megölt?
-Stefan megváltozott! - emelete meg a hangját Elena.
-Ezt mondtad akkor is, amikor Damon-nel jöttél össze! - újabb ellentmondás érkezett Jeremy részéről.
-Te most velem vagy ellenem vagy?
-Ellened, mert te nem tudod eldönteni, hogy mi a helyes. - Jeremy őszintén elmondta a véleményét és érezte, hogy igaza van és ezt Elena is tudja. Látta Elena arcán azt, hogy meglepődött, nem számított arra, hogy pont ő fog vele szembeszegülni, nem várt arra, hogy ellentmond majd a saját bátyja, de Jeremy semmi mást nem akart, csak hogy Elena boldog legyen és ne szomorú.
-Akkor mégis mit tegyek? - tette a kezét ölbe Elena türelmetlenül.
-Menj Caroline-nal vagy Bonnie-val vagy bárki mással. Vigyél engem, de ne halljam a Salvatore nevet körülötted. - Jeremy elszántan küzdött a két vámpír ellen és igen jó úton járt, hogy teljes mértékben felbosszantsa Elenát.
-Caroline lefeküdt Damon-nel! Bonnie egy éven keresztül hazudott nekem, amíg sokszor szükségem lett volna rá! Jeremy, elegem van ebből az egészből, senki nem maradt mellettem, nincs kivel menjek bárhova is, csak Stefan. - fakadt ki Elena, szemei közben könnyesek voltak.
-Itt vagyok én, Alaric, bármelyikünkre számíthatsz. Rengeteg barátnőd van a suliba. Keress valakit, akivel menj, de ne fuss a Salvatorék után. Nem érnek annyit, Elena! - emelte meg Jeremy is a hangját Elenával szemben.
-Semmi baj nincs Stefan-nel. Hibázott, és én is. - magyarázkodott Elena, mert mennie kellett volna már.
-Megpróbált megölni! Azok a vámpírok elmebetegek, tönkreteszik az életedet és te is ugyanolyan vagy, ha engeded, hogy ezt tegyék veled! - kiabálta Jeremy, de rögtön megbánta. Látta Elena szemeit, ahogy szikrát szórtak a sötét délutánban, majd olyan erősen csapta pofon Elena Jeremy-t, hogy a nappaliban visszhangzott az ütés. Jeremy egyetlen pillantást vetett a nővérére, bólintott egyet és szó nélkül felment az emeletre és becsapta a szobája ajtaját.
/
Hatalmas vihar közelgett. Az égen sötét felhők sorakoztak fel, teljesen belepték Mystic Falls-t, egyedül a távolban látszott egy kis világosság az égen, de gyorsan eltakarták a felhők a kibújó napot. Elena kiszállt az autóból, és a szél ellen küzdve, megpróbált eljutni a Salvatore ház ajtajáig. Erős, hideg szél fújt, haját összeborzolta, a göndör fürtök össze vissza álltak, de még ez is jól állt neki. Végre, mikor odaért, bekopogott az ajtón. Csak akkor jutott eszébe, hogy Damon is itt lakik, és olyan erősen imádkozott magában, hogy ne ő nyissa ki az ajtót, ahogy csak tudott.
Amikor azonban nyílt a hatalmas, vastag ajtó a villa bejáratánál, földbegyökerezett lábakkal állt Elena ott, mintha legnagyobb rémálma vállt volna valóra. Nem volt erre felkészülve, nem tudott mit mondani, csak állt ott szótlanul és próbált nem rosszul lenni.
-Mit akarsz? - kérdezte Damon semleges hangon, mintha nem is az a lány állna előtte, akit megkért, akivel annyi boldog pillanatot töltött. Rengeteg időt töltöttek együtt régen és Damon megígérte, hogy soha nem fogja magára hagyni Elenát, most mégis olyan távoli volt a pillantása, olyan érzés nélküli.
-Stefan itthon van? - kérdezte Elena, összeszedve magát. - Úgy volt, hogy együtt megyünk vásárolni.
-Tényleg? - vigyorgott a tipikus, önelégült arcával, száját húzogatva és szemeit néha összehúzva. Olyan volt, mint az a Damon, akit Elena évekkel ezelőtt megismert, először, amikor eljött a Salvatore villába. - Milyen ironikus.
-Bemehetek? - kérdezte Elena, percről percre jobban remélve azt, hogy Stefan megjelenik valamelyik pillanatban és kimenti ebből a helyzetből. -Stefan itthon van?
-Nincs. - mondta egyszerűen, mintha a világon semmi más gondja nem lenne, csak az, hogy Elenának beszédet tartson. - Én már meg sem felelek?
-Én nem... - kezdte Elena a mondatot, de elharapta a végét, mielőtt olyant mond Damon-nek, amivel okot ad rá, hogy újra visszavágjon neki.
-Nem mész bele ebbe a beszélgetésbe, ugye? - fejezte be helyette a mondatot a vámpír, Elenán pedig újra átfutott az az érzés, amit akkor érzet, amikor először meglátta őt. Kirázta a hideg, összerezzent, félelmetes volt a villa, az idő, a hely, és félelmetes volt maga a személy, ahogy ránézett és szinte felfalta a kék szemeivel.
Elena nemmel bólintott, tényleg nem akart újabb konfliktust, egyszerűen elege lett ebből az egészből. Damon befejezte az egészet, és ez maradjon is így. Damon félreállt a bejárati ajtó elől és beengedte Elenát. A villában jó meleg volt - a tűz szokásosan égett a nappaliban, de Stefan sehol sem volt.
-Stefan nincs itthon. - mondta Damon, ahogy kitöltötte az italt a pohárba. - Whiskeyt?
-Nem. - Elena válaszolt, majd körülnézett. Ha Stefan nincs itt, akkor ennek semmi értelme. Nem kellett volna itt maradnia, el kellett volna menjen, amíg még tudott.
-Most pedig, ha megbocsátasz, mennem kell pakolni. - kacsintott rá Damon és miután letette a poharat, elindult ki a nappaliból.
-Mész valahova? - fordult utána Elena.
-El.
-Hova el? Damon! - sietett utána Elena, hogy megtudja a választ, de a vámpír nem állt meg egy percre sem és vissza sem fordult, hogy válaszoljon. -Damon!
-El. El megyek Mystic Falls-ból. - válaszolt végre, majd belépett a szobájába és nekilátott néhány bőröndöt előszedegetni a szekrényből. A szobája rémisztő volt, vértócsák minden mennyiségben, véres ágyneműk és foltos helyek, minden szanaszét, összevissza ledobálva a földre, a kanapéra, az ágyra. Nem erre számított Elena, megrémült a látványtól és egy lépést hátrált.
-Mi ez az egész? - kérdezte remegő hanggal.
-Semmi.
-Damon, mi történik itt? Mi van veled? - nézett körül Elena, de rémülten nézett szembe Damon-nel újra.
-Én vagyok, Elena! - odasuhant a lány elé, szorosan, közel hozzá, testük összeért, de Damon lelke túl messze volt. Kibírhatatlan volt a pillantása és Elena tisztában volt azzal, hogy ez valóban az a Damon, aki megrémiszti és fél tőle, nagyon. - Ez vagyok én, testben és lélekben!
-Hova mész? - kérdezte még egyszer Elena, hátha kap már egy normális választ az immár másodszor feltett kérdésre.
-Itt hagylak téged és a szánalmas életedet. - húzta fel szemöldökét Damon, majd újra nekilátott a pakolásnak.
Rettentő érzés járt át Elena testén. Összerezzent, ahogy látta, hogy Damon egy szó nélkül ott hagyja és tudta, hogy ennél sokkal rosszabb lesz, ha elmegy. El akarja hagyni a várost, a saját fele után menni és ezt nem engedhetik. Igaz, hogy több száz éves vámpír volt, mégsem tudta elviselni Elena, hogy tönkreteszi az életét egyedül, szenvedve. Segítségre volt szüksége és egyelten egy név jutott az eszébe : Klaus.
Ahogy Damon az emeleten pakolt, Elena elővette az iPhone-t és bepötyögte Klaus nevét. Telefonálni nem akart, mert azt hallaná a másik szobában levő vámpír, ezért csak néhány szót írt üzenetbe és elküldte.
"Segítened kell. A Salvatore villában vagyok. Elena."
Körülbelül 10 percig kellett várnia és hamarosan hallotta, hogy csöngetnek az ajtón. Tudta jól, hogy ki az, ezért elsietett, hogy ő nyisson ajtót, mégis Damon volt az, aki hamarabb odaért. Mintha gyilkos pillantást vetne a lányra, kék szemei sötétek voltak, miközben kinyitotta a bejárati ajtót.
-Mi a fene folyik itt? - lépett be az ajtón Klaus, körülnézve, Elenáról Damon-re és fordítva.
-Ki a fene hívott ide? - kérdezte érthetetlenül Damon, de amikor látta Klaus pillantását Elenára, rögtön tudta, hogy miért van itt. Két lépéssel ott termett Elena előtt, megragadta a lány torkát és megszorította olyan erősen, hogy kissé elzáródtak Elena légútjai. - Mit képzelsz magadról?!
-Damon, tedd le a lányt! - parancsolta Klaus, de ez hiába volt, Damon mozdulatlanul szorongatta Elenát, akinek egyre jobban fogyott az oxigénje. Klaus egy röpke suhanással teperte a földre a másik vámpírt, Elena hátralépett két lépést, megtántorodva, majd mélyeket lélegzett, hogy pótolja a hiányzó levegőt. Nem akart ekkora felhajtást, azt hitte, Klaus parancsolni tudna Damon-nek.
-Tűnejetek el a házamból! - mondta Damon, gyorsan felpattanva a földről.
-Nagyon jól figyelj, Salvatore! - lépett hozzá közelebb Klaus. - Tudom, hogy mit érzel, de egy barom vagy. Nem veszed észre magad előtt a lányt, aki még ezek után is kiáll melletted. Sokan megadnának mindent, hogy legyen egy lány, aki így nézzen rájuk. Esküszöm, ha tudnálak igézni, rávennélek, hogy kitépd a saját szíved!
-Tűnjetek el innen.- mondta Damon, de már közel sem volt annyira eltökélt és magabiztos. Klaus a lelke mélyébe tiport és nagyon fájt neki, hogy igaza volt a hibridnek. Az érzések csak úgy szivárogtak át azon a láthatatlan szűrőn, amíg át nem szakították a gátat, amit épített a vámpír gondosan az elmúlt napokban. Elöntötte a düh, az undorodó utálat, amit eddig érzett Klaus iránt, és ezt még csak fokozta az emlék, hogy Elena teste tönkremenve feküdt a földön néhány napja, a vértócsába, pont ezen a helyen. Tiszta szívéből utálta Klaus-t, de nem tudta, hogy miért utálja jobban - mert belelát a lelkébe, vagy mert tönkretette a kapcsolatukat Elenával. Elenáról nem tudott dönteni - utálja vagy imádja, egy nagyon vékony vonal választotta el ezt a kettőt és képtelen volt dönteni.
Ránézett, de csak bosszankodott, amikor eszébe jutott, mennyire szánalmas a helyzet kettejük közt. Elena most is Stefan miatt jött ide, amikor pedig ő mehetett volna Elenához, lemondott róla és helyette Caroline volt az, aki a menedéket nyújtotta egy ideig. Nehéz volt eldönteni, hogy mi legyen a lánnyal, de nem engedett emberi szívének. Előbújt a vámpír énje, szemei vörösre színeződtek, a vékony bőrén érezte, ahogy fogai kitüremkednek a helyükről és élesen karcolják a száját. Nem akarta megharapni a lányt, de valami olyan erősen késztette rá, hogy darabokra szedegesse minden egyes testrészét - mintha maga az ördög szállt volna belé.
Klaus a következő pillanatban két mozdulattal odanyomta Damon-t a falnak, minden erejével, és a vámpír, aki nem rendelkezett hibrid képességekkel, mozdulni sem tudott. Klaus pontosan tudta, hogy mi van a fiú lelkében, annyi mindent megélt már az évek során, annyi ilyen esetet látott, hogy már a kisujján jött ki. Helyre akarta hozni, hogy újabb teher essen le a válláról, ezért rászegezte a szemeit.
-Mi ez az egész? - kérdezte Stefan, aki belépett az ajtón és látta, ahogy Klaus szeme tágra nyílik és jelzi az igézés kezdetét. - Klaus, ne!
Stefan erőteljesen nekiugrott a alig mozdult valamit, de tekintete Damon-ról Stefan-re vándorolt.
-Nem kell beleavatkoznod! - kérte Stefan, hogy hagyja őket megoldani a dolgokat. Klaus mosolyogva engedte el Damon-t, aki mozdulatlanul bámulta előtte a két vámpírt. - Megoldom!
-Old meg, Stefan! - vigyorgott Klaus, mert biztos volt benne, hogy Stefan az ég világon semmit nem lesz képes ezzel kapcsolatosan megoldani. - De esküszöm, ha még egyszer hallani fogok a Damon-Elena konfliktusról, kiszárítom a bátyjád és ráveszem, hogy kitépje a saját szívét!
Stefan összeszorította az ajkait és türelmesen várt arra, hogy Klaus kisétáljon a villából. Körülbelül 10 percig álltak ott mozdulatlanul, amíg biztos volt Stefan abban, hogy Klaus elég távol van ahhoz, hogy ne halljon semmit abból, amit beszélnek.
-Idióták vagytok?! - kiáltotta, ránézve Elenáról Damon-re, majd erőteljesen meglökve Damon jobb vállát, ahogy mellette állt. - Semmi sem hiányzik jobban, mint az, hogy Klaus beavatkozzon ebbe az egészbe? Így is eleget tett Elenáért, azt hiszitek, nem fogja számon kérni?
-Stefan, az én hibám volt. - szólalt meg Elena hosszú idő után először. - Én hívtam ide Klaust, mert azt hittem beszél majd Damon-nel, hogy maradjon.
-Elena, te csak hallgass! - nézett vissza Damon-re Stefan. - Ha Damon el akar menni, akkor menjen! Úgy tudom, semmi közöd nincs ahhoz, hogy mit tesz.
-Attól még barátok maradtunk és nem akarom, hogy hülyeséget csináljon! - fakadt ki Elena, de abban a pillanatban, ahogy Stefan ránézett, visszafogta magát.
-Akkor sem Klaus-hoz futsz először, Elena, gondolkodj! - Stefan érthetetlenül nézte a lányt, aki elég rémültnek tűnt. - Klaus abban a pillanatban visszakéri a segítséget, ahogy szüksége lesz rá. Nem kell a segítsége!
Elena némán bámult Stefan mögött Damon-re, aki csak bámult össze vissza, a lányról az öccsére és vissza, de nem szólt semmit. Lassan elege volt mindenből és úgy érezte, hogy muszáj elmenekülnie ebből a világból.
-Csináljuk azt, hogy én elmegyek egy időre, hogy beszéljetek erről. - ajánlotta fel Stefan. - Rendezzétek el ezt a helyzetet kettőtök között és hívjatok fel, ha végeztetek.
-Nincs, amit megbeszélni! - mondta, egészen nyugodtan Damon. - Nézzetek szembe Klaus-szal, ha akartok, én elhúztam innen!
Utolsó pillantást vetett Elenára, majd hátra fordult és felsietett a lépcsőn. Elena szíve egyre gyorsabban és gyorsabban dobogott - belegondolt, hogy Damon elmegy, olyan életet él, mint amilyent azelőtt, mielőtt megismerkedtek, és sajnos ismerte már azt az énjét a férfinek, ezért nem is örült neki. Szenvedett, mert ma már Jeremy és Stefan is jól kiosztotta, nem értette, mit csinál ennyire rosszul, miért veszekszik vele mindenki. Szemei újra megteltek könnyekkel, de amint látta, hogy Stefan ránéz, visszanyomott minden érzést, ami megjelent az arcán.
-Gyere, menjünk. Jó? - lépett oda a vámpír Elenához és megölelte, szorosan magához szorította, mert tudta, hogy mennyire szenved, akkor is, ha nem mutatja. Nemsokára kisétáltak az ajtón és beültek az autóba, most már Stefan vezetett, miközben elindultak Mystic Falls főterére, hogy bevásároljanak.
/
-Mit szólsz ehhez? - emelt ki egy egyszerű, sötétkék, selyemruhát Stefan a plázában. A Mystic Falls-i pláza nem volt nagy, de elég üzlet volt, amiből válogassanak. Elenát Stefan a legfelső emeletre vitte, ahol a legdrágább üzletek voltak.
-Stefan, én nem hordok ilyesmit. Nincs is ahova felvegyem! - huzogatta a száját Elena, majd elsétált másfele.
-Pedig láttalak már ilyen csinos darabokban! - követte Stefan egy újabb ruhával a kezében. Ez egy csodálatos, fehér ruha volt, vékony arany pántokkal és selyemövvel. Nagy dekoltázzsal, karcsú kis derékkal rendelkezett és rövid volt, szinte combon felüli. - És ez?
-Stefan... - vette a kezébe a ruhát Elena. - $77?! Stefan, ennyi pénzt hoztam összesen mindenre. Nem tudok egy ilyen ruhát megengedni magamnak.
-Csak próbáld fel. - kérlelte Stefan, majd betuszkolta Elenát a próbafülkébe, és türelmesen várakozott, amíg átöltözött.
-Na milyen? - kérdezte Elena, ahogy kilépett a fülkéből, felöltözve a csodálatos ruhácskába. Gyönyörű volt, dereka karcsú, vékony, átkötve a selyemszállal, a ruha felső vágása gyönyörűen tapadt a testére, meztelenül hagyva a nyakát. cipő nélkül, csupasz lábbal lépett ki a piros szőnyegre és fordult egyet, hogy Stefan alaposabban végigmérhesse a ruha alakját.
-Mit mondjak... - kelt fel Stefan a fotelből, ahol várakozott, és közelebb lépett Elenához. Szemei szorosan az arcára szegeződtek, mosolya gyenge volt és kedves. - Tökéletes!
Elena elpirult, de próbálta összeszedni magát, hogy terelje a témát.
-Ezt én nem engedhetem meg magamnak. - vonakodott a vásárlástól, miközben visszasietett a fülkébe átöltözni. - Nem is értem, miért jöttünk ide. Ilyen egyszerű, szegény emberek, mint én nem vásárolnak Asos ruhákat...
-Ha szeretnéd a ruhát, én megveszem neked. - hallotta Elena Stefan hangját a függöny mögött.
-Az nem lehet, nem vásárolhatsz nekem ilyen drága ruhákat. - ellenezte Elena.
-Elena, ez nekem nem pénz, csak egy kis borravaló, amit bármikor ott hagyhatnék valamelyik pincérnek. Leszögezem, ennél többet is hagytam már ott pincéreknek éttermekben! - Elena hallhatta a hangjából, hogy elmosolyodott.
-Gyönyörű ez a ruha. - érkezett ki a lány, és visszaakasztotta a ruhát a helyére. - De most inkább kihagynám.
-Nem kell lemondj róla. Szívesen megvenném, ha szeretnéd. - ajánlotta fel Stefan, de látta, hogy Elena nagyon vonakodik a dologtól,ezért nem nyaggatta tovább.
Tovább indultak, üzletről üzletbe járkáltak és Elena ruhák ezreit próbálgatta, mígnem összegyült három tasak ruha, egy pár cipő és néhány új ékszer is. Hálásan ült le a pláza legalsó emeletén egy padra, míg Stefan elment egy üveg vizet vásárolni. Rengeteg csomagjuk volt, azt sem tudta, honnan volt ennyi pénze, de örült, hogy kicsit szórakozott ma este.
Ezen kívül rengetegszer eszébe jutott Damon. Fájdalmas képek ugrottak be, amikor eszébe jutott, hogy Damon elmegy, itt hagyja őket és valahol máshol kezd új életet, új lányokkal, úgy emberek közt és ki tudja, milyen életmódot folytat.
-Tessék, igyál, kimerültél a nagy vásárlásban! - érkezett meg Stefan mosolyogva, majd leült ő is, hogy Elena pihenjen meg. - Jól vagy?
-Nem tudom. - vallotta be Elena őszintén. - Szerinted otthon lesz még, ha hazaérsz?
-Őszintén, nem tudom megmondani. - válaszolta Stefan, megfogva Elena kezeit. - De nincs miért ezen rágd magad. Próbálj kicsit lazulni.
-Nem megy, Stefan. Olyan nehéz. Nem akarom elveszíteni.
-Azt hiszem, hogy ez a része már elmúlt. - tanácsolta Stefan, mert nem tudott mit mondani. - Próbálj meg túl lépni rajta. Az lesz a legjobb.
-Klaus segíteni tudna.. Meg tudná igézni, hogy megbocsásson, hogy maradjon itt és ott folytassuk, ahol abbahagytuk. Van még esély! - csillogtak fel Elena szemei, de Stefan arca rendületlen maradt és ez lehangolta Elenát is.
-Megtennéd ezt Damon-nel, csak azért, hogy neked legyen jobb? Ráerőltetnél valamit, amit önszántából nem akar?
Stefan igazat mondott. Damon nem akart maradni, nem akart szenvedni többet, ezért akart elutazni, elmenni innen és a háta mögött hagyni úgy Elenát, mint a többi barátját és ismerősét. Elena csak előre bámult, a semmibe és szorongatta a vizes üveget.
-Szerinted elmegy búcsú nélkül? - kérdezte, ahogy hangja elcsuklott, ahogy a sírás szorongatta.
-Elena. - Stefan maga felé fordította Elena fejét és megsimogatta az arcát. Nem tudta, hogy megteheti-e vagy a lány ellenzi-e, de örült neki, hogy nem történt semmi rossz emiatt. - Gyönyörű vagy, okos és talpraesett. Nincs szükséged másra, ahhoz hogy boldog légy. Te tökéletes vagy így és semmit nem rontottál el, ezért nem kell magad hibáztasd mindenért.
-Csak fáj... - Elena arcán megjelent az első könnycsepp.
-Biztos vagyok benne, hogy nem menne el búcsú nélkül.
-Gondolod?
-Igen, úgy ismerem. - mosolygott Stefan, majd felállt és felpakolta a csomagokat egymásra, és lassan elindultak kifele az autóhoz.