Idegen(?)

Gára teljesen belemerült a Homokrejteki akadémia idei végzőseinek anyagába. Már lassan négy éve, hogy Homokrejtek átvette az Avarrejteki módszert az utánpótlás képzésére. A két falu szövetsége azóta a bizonyos csúninvizsga óta nagyon megerősödött.

Gárának most az volt a feladata, hogy a geninjelölteket háromfős csapatokba ossza és kijelölje az egyes csapatok dzsonin vezetőjét.

Hirtelen kopogás zökkentette ki a gondolataiból.

- Szabad! – szólt. Egy őrnek beosztott sinobi lépett be.

- Gára szama! – hajtott fejet.

- Igen? –

- Egy ismeretlen érkezett a kapuhoz. Nem fedte fel a kilétét, de úgy véljük, sinobi az illető. Nem mutatott ellenséges szándékot. Szeretne beszélni Veled. –

- Semmit sem árult el magáról, vagy a céljairól? – kérdezte a Kazekage.

- Nem, uram. Csak annyit mondott, hogy régebbről ismeritek egymást, még geninkorotokból. –

Gára kicsit tétovázott, de végül a kíváncsisága győzött.

- Jól van, találkozom vele. Kísérjétek be, de előtte szólj Kankurónak. -

- Igenis! – válaszolta az őr, halványan elmosolyodva. Homokrejtek minden lakója tisztában volt vele, hogy Kankuró milyen féltőn óvja még mindig az öccse biztonságát. Gára is, és a szolgálatot teljesítő őrök is hetekig hallgathatnák a bábmester morgását, ha engednék, hogy a Kazekage nélküle találkozzon egy a személyazonosságát elrejtő sinobival.

Kankuró alig két perc múlva már ott is volt. Újabb néhány perc múlva megérkezett a rejtélyes vendég – két Anbu kíséretében.

Gára befelé mosolygott. Már évek óta megbecsült, tisztelt tagja, sőt vezetője volt Homokrejtek falujának, de még mindig újra és újra meglepte, és jóleső érzéssel töltötte le a szeretet és gondoskodás egy-egy ilyen jele. Egy jöttment idegen nem találkozhat a megfelelő biztonsági óvintézkedések nélkül a Kazekagéval. Eleinte zavarta a dolog, azt hitte, hogy nem bíznak az erejében. De aztán rájött, hogy ez inkább a külvilágnak szánt jelzés: „Ez az ember a vezetőnk. Fontos a számunkra, bármi áron megvédjük."

Gára ülve maradt az asztala mögött, Kankuró pedig mögötte állt. Az idegen tisztes távolban megállt, és kicsit meghajtotta magát.

- Gára szama, Kankuró szan! Hihetetlenül jó érzés újra látni Titeket! – szólt vidáman. Az arca nem látszott a fején lévő csuklya miatt, de a hangja nagyon kifejező volt. Gára biztos volt benne, hogy mosolyog. Halványan ismerős is volt a hang, de nem tudta hová tenni. Lehet, hogy tényleg ismeri az illetőt…?

- Nos, üdvözöllek, bár nem tudom a neved… Elárulod esetleg? – kérdezte. A csuklyás kicsit tétovázott.

- Beszélhetnénk esetleg négyszemközt? – kérdezte – Illetve hatszemközt – biccentett Kankuró felé.

Gára csak egy pillanatra tétovázott, de az illető határozottan ismerősnek tűnt, és az ösztönei sem jeleztek veszélyt. Hátrapillantott Kankuróra, és bólintott. Kankuró egy kézjellel utasította a két Anbut, hogy az iroda ajtaja előtt várakozzanak.

Miután a két őr után becsukódott az ajtó, az idegen megszólalt:

- Még egyszer: üdvözöllek Gára szama, Kankuró szan. – és lehúzta a fejéről a csuklyát. A két fivér megdöbbenve meredt a ragyogó kék szemekbe.