Miután csillapította éhségét, Loki járkálni kezdett a szobában, hogy mozgásra bírja elgémberedett izmait és, hogy megszokja a sebek okozta fájdalmat. Az, hogy jóllakott és a szobájában volt valamennyire nyugalommal töltötte el, egészen addig, amíg kopogtattak az ajtón. A herceg szíve kihagyott pár ütemet. Nem akart találkozni, se beszélni senkivel, de tudta, hogy elkerülhetetlen. Reményvesztetten fordult az ajtó felé, majd mikor háborgatója belépett megkönnyebbülten sóhajtott. Csak Algrim volt az.
- Hercegem – biccentett az elf és becsukta maga mögött az ajtót.
- Kérlek, Algrim! – emelte fel kezét Loki fáradtan mosolyogva. – Sok minden történt az elmúlt időkben, de köztünk minden a régi.
- Loki – Algrim újra biccentett nyugtázás kép és tegezésre váltott. Loki kedvelte az öreg elfet. Jó tanár volt és jó társaság. Sosem várta tőle, hogy úgy kezelje, mint egy herceget. 'És mint kiderült soha nem is voltam herceg.' Algrim közelebb lépett és az arcára aggodalom ült ki. – Fekete mágia. Egy erős átok, mi több egy kötésátok. De ezt te is tudod, nem igaz?
Loki lassan bólintott, ujjait végigfutatta a mellkasán lévő kötésen. Ő tudta. Pontosan tudta mi ez, és már Algrim is tudja. Ahogy azt is, hogy nincs mit tenni.
- A kötést csak úgy lehet megtörni, ha az aki… - kezdte az elf, de hirtelen, minden előzmény nélkül valaki berombolt a szobába. Loki arca elsötétült.
- Mint mondtam Algrim, valami még mindig a régi. Ennyi idő után sem tanult meg kopogni. Úgy gondolja, mindenki szívesen látja az Aranyifjút. – kommentálta Loki Thor belépőjét.
- Loki! Hát felébredtél! – nézett az öccsére a Villámisten.
- Nyilvánvaló – válaszolt maró gúnnyal a fiatalabb. A két testvér csöndben meredt egymásra. Algrim elérkezetnek látta az időt, hogy kioldalagjon Thor mellett az ajtón.
- Loki – Thor testvére utálattal telt tekintetével kísérve közelebb ment hozzá. – Miért nem szóltál? – kérdezte aggodalommal. Loki kiakadt.
- Szólni? – nézett bátyjára megvetően. – Ez vicc akar lenni, kedves Thor? Szólnom kellett volna? Tényleg? És mégis hogyan?
Thor hirtelen elszégyellte magát, miután rájött mire is céloz öccse.
- Ha nem kezdted volna sértegetni Atyánkat, akkor…
- Sértegetni? – üvöltött rá Loki, bátyja meghökkent a reakcióján.
Algrim már jóval lejjebb járt a palota folyosóin, mire meghallva az üvöltést megtorpant. Thor nem csukta be Loki szobájának az ajtaját, így az egész palota hallhatta őket. Frigga és Odin a trónteremben voltak. A királynő felkapta fejét kisebbik fia hangjára. Felállt és kisietett az udvarra, ahol jobban hallotta őket. Odin nem mozdult, csak lehunyta a szemét. Ő mindent hallott, kristály tisztán.
- Lehet, hogy velem van a baj, de én nem emlékszem semmi sértő megjegyzésre, csak arra, hogy amint megszólaltam te fogtad magad és bedobtál egy sötét cellába, mint valami kutyát – sziszegte Loki.
- Azt mondtad Atyánknak, hogy megbocsátasz neki – emlékeztette Thor az öccsét, feleslegesen, mert Loki pontosan tudta mit mondott.
- És? – tárta szét karját a fiatalabb. – Még mindig nem értem mi ebben a sértő?
- Azok után, amit tettél neked kéne esedezned a megbocsátásért! – hördült fel Thor türelmét veszte. – Elhiteted velünk, hogy meghaltál, aztán egyszer csak felbukkansz a semmiből Midgardon és viccből elkezded gyilkolni az embereket!
- Viccből? – kérdezett újra vissza elsötétült tekintettel Loki. Már majdnem kiabálva folytatta. – Már megbocsáss, de visszaemlékezve az elmúlt „boldog" időkre, kettőnk közül nem én voltam az, aki trollokat, orkokat és más egyéb primitív társaságot harcba provokált, csakhogy utána viccből levágja őket, majd a dicsőségben fürödve leigya magát és…
- Elég volt Loki! Most nem az én régi hibáimról van szó hanem rólad! – dörrent Thor hangja.
- Nem az én szokásom viccből gyilkolni! Nem öltem meg senkit ok nélkül! – vágott vissza öccse. – Nézzük, ott volt pár katona, való igaz, de ők támadtak. Aztán, az a hely ahová érkeztem felrobbant, nos hát azt mondjuk úgy, hogy baleset volt, hisz én sem láthattam előre. Ami pedig a repülő erődöt illeti, az sem zuhant le, azt igazán nem róhatod fel nekem!
- És Coulson? – vicsorgott Thor.
- Ki? – nézett vissza rá Loki, látszott rajta, hogy visszapörgeti magában az eseményeket. – Á, igen! Az az ügynök az üvegkalitkánál. Nos, ha jól emlékszem az jogos önvédelem volt. Valami nevetséges fabrikált tűzágyúval fenyegetet. – vonta meg a vállát Loki.
- Jó ember volt! – csattant fel a bátyja.
- Aki rosszkor volt rossz helyen és nem a saját fajtájával kezdett! Vagy várjunk csak! – Loki összeráncolva a homlokát úgy tett mint aki nagyon gondolkodik. – Hmm, vagy talán inkább te voltál rosszkor, rossz helyen. Kitudja, ha nem játszod a nagy hőst… - Loki hagyta, hogy Thor elhiggye, hogy az ő hibája volt az egész, figyelte, ahogy bátyja lelkiismerete mardosni kezdi. – Mellesleg – szólalt meg újra a kisherceg. – az ügynök nem halt meg.
Thor felkapta a fejét és döbbenten meredt öccsére, nem tudta, hogy csak játszik-e vele.
- De hát Fury azt mondta…
- Fury? – vágott közbe Loki, majd halkan kuncogott egyet. – Tényleg nem jutott el az agyatokig, hogy nem csak én voltam az, aki az elejétől kezdve dróton rángatott titeket?
'Elég volt!' A Villámisten megdörzsölte a halántékát. Kezdett fáradni. Pedig még nem is kapott választ a kérdésére.
- Miért Loki? – kérdezte szomorú tekintettel. – Miért tetted ezt?
Loki dühe nőtt. Idegesítette, hogy Thor nem tud semmit, nem ért semmit és mégis ítélkezik felette.
- Volt egy tervem – mondta a fiatal próbálva visszafojtani dühét. – Volt egy reményem, erre jöttél te, lepottyantál az égből és minden szertefoszlott! Miért nem tudtál nyugton maradni?
- Elraboltad a barátomat, a tudós Selviget!
- De a nőcskédet békén hagytam nem? Mennyibe tellett volna megkeresnem és megölnöm? De nem tettem! Azt hittem ez tiszta üzenet!
- Tiszta üzenet? – csattant fel Thor. – Nem, Loki! Nem volt tiszta üzenet! Egyik tetted sem volt tiszta üzenet!
- Mert nem figyelsz! – vágott vissza az öccse. – Beleártod magad olyanba, amiről fogalmad sincs! Játszod a nagy hős miközben megöleted magad!
- Te próbáltál megölni!
- Védeni próbáltalak te nyomorult! – sziszegte Loki. Thor szeme kikerekedett és dühében nyakon ragadta öccsét.
- Védeni? VÉDENI? – hörögte.
- Nem értesz semmit! – nyögte Loki, miközben próbálta lefejteni Thor kezét magáról. – Mégis mit vártál? Hogy majd sírva a nyakadba borulok, aztán kézen fogva hazajövünk?
- Igen! – vágta rá Thor, enyhítve a szorításán.
- Mindkettőnket megöltek volna .
- Kik? A Chitauri? – kérdezte Thor. – még a gyenge Midgard is sikeresen kiállt ellenük, Asgardnak nem lett volna ellenfél, Loki!
Loki Thor képébe nevetett.
- A Chitauri? Tényleg azt hitted csak pár ocsmány robotszörny az amitől tartani kell? Ó nem, Thor! A Chitauri csak egy a sok közül. Ők csak olyan előjátékfélék – vigyorgott bátyjára, majd hirtelen elkomolyodott az arca. – Vannak olyan lények, amelyekről nem írnak a könyvek, olyan lények amilyeneket még sohasem láttál. A Kilenc világon túl, amikről mi tudunk, azonkívül számtalan más világ is létezik Thor. És Ő már sokukat az uralma alá hajtott. És most minket akar.
- Ki? Kicsoda, Loki? – Thor lassan elengedte a fiatalabb herceg nyakát. Loki egy darabig maga elé meredt, majd hátat fordított és az ablakhoz ment. Thor észrevette, hogy a hátán lévő kötés pár helyen átvérzett. Újra szégyent érzett, hogy öccse állapotáról megfeledkezve oly hevesen rárontott.
- Nem tudsz te semmit. Fogalmad nincs mi van készülőben. Fogalmad nincs mi történt – motyogta Loki az asgardi tájat bámulva.
- Igazad van, testvérem! – Thor igyekezett békítőre fogni a hangját. – Kérlek segíts megértenem! Megígérem, hogy minden erőmmel azon leszek, hogy megértselek, de ahhoz tudnom kell mi történt. Ki tette ezt veled, Loki?