Chapter 4
Mamamaci és Francica
Harry, Lucy és Dumbledore az Odú hátsó bejáratát vették célba. Elhaladtak a házában békésen szuszogó Tapmancs mellett - Harry nyilván nem látta a sötétben, mivel lassítás nélkül ment el előtte - és megálltak az ajtóban. Ott Dumbledore hármat koppantott, s Lucy nyomban mozgást látott a konyhaablak mögött.
- Ki az? - szólt ki a mindig gyanakvó Mrs Weasley. - Azonosítsa magát!
- Én vagyok az, Dumbledore; velem van Lucy és Harryt is hozom.
Abban a szempillantásban kitárult az ajtó, és ott állt előttük Mrs Weasley.
- Harry drágám! A szívbajt hozta rám, Albus, hiszen azt mondta, csak holnap érkeznek vissza!
- Szerencsénk volt - magyarázta Dumbledore, miközben beterelte Harryt és Lucyt az ajtón. - Lumpsluck a vártnál könnyebben beadta a derekát. Ez persze Harry és Lucy érdeme. Á, jó estét, Nymphadora!
Lucy körülnézett, és csodálkozva látta, hogy Mrs Weasley nincs egyedül a konyhában. Az asztalnál ott ült a sápadt, szürkésbarna hajú Thonks, két keze közt egy jókora bögrével. Valószínűleg azután érkezett, hogy ők elmentek.
- Üdvözlöm, professzor úr! - köszönt a nő. - Harry, Lucy, szervusztok.
- Hello, Tonks - köszönt vissza a két Potter.
- Én megyek is. - Tonks sietve felállt, és vállára kanyarította köpenyét. - Köszönöm, Molly, a teát és a türelmet.
- Miattam ne menjen el, kérem! - emelte fel a kezét Dumbledore. - Nem időzhetek sokáig, sürgős találkozóm van Rufus Scrimgeourral.
- Nem, nem, amúgy is mennem kell - felelte lesütött szemmel Tonks. - Jó éjt...
- Gyere el a hétvégén, drágám, Remus és Rémszem is itt lesz...
- Nem tudok, Molly... de azért köszönöm. Jó éjt mindenkinek.
Tonks Dumbledore-t, Harryt és Lucyt megkerülve kisietett az ajtón, majd odakint néhány lépés után megpördült a sarkán, és köddé vált. Harry észrevette, hogy Mrs Weasley aggódó pillantást küld utána.
- Harry, Lucy, viszlát a Roxfortban! - búcsúzott Dumbledore. - Addig is vigyázzatok magatokra! Alázatos szolgája, Molly.
A varázsló meghajolt az asszony előtt, aztán kilépett a kertbe, és szertefoszlott - pontosan ugyanazon a helyen, mint Tonks. Mrs Weasley becsukta az ajtót, majd a vállánál fogva az asztali lámpa világába vezette Harryt, hogy alaposabban szemügyre vegye. Lucy kuncogva követte őket.
- Akárcsak Ron... - sóhajtott, miután tetőtől talpig végigmérte a fiút. - Mindketten úgy néztek ki, mintha nyújtóártást szórtak volna rátok. Esküszöm, Ron vagy tíz centit nőtt, mióta legutóbb talárt vettem neki. Nem vagy éhes, kis drágám?
- De igen - felelte Harry.
- Jól van, tedd csak le magad. Mindjárt összeütök valamit. Te nem kérsz, Lucy? Indulás előtt alig ettél valamit…
- De igen, kérek szépen.
Harry és Lucy leültek. Harry térdére szinte azon nyomban felugrott Csámpás, majd dorombolni kezdett, ahogy befészkelte magát a fiú ölébe.
- Szóval Hermione is itt van? - kérdezte örvendezve Harry, és megvakarta Csámpás füle tövét.
- Így figyeltél rám, mikor meséltem, honnan tudok az inferusokról? - háborodott fel Lucy játékosan.
- Jól van na, azt hittem, Hermione levélben küldött neked könyveket - vágott vissza Harry ugyanabban a stílusban.
- De ha egyszer mondtam külön, hogy Hermione már itt van!
- Igen, már itt van, de fel fogjátok ébreszteni, ha nem beszéltek halkan! - Szakította félbe a vitát Mrs Weasley, miközben varázspálcájával megkopogtatott egy jókora vasfazekat. Az rászállt a tűzhelyre, és nyomban rotyogni kezdett. - Tessék, készen is van...
Újra rákoppintott a fazékra, ami erre felemelkedett, Harry és Lucy felé repült, és megdőlt. Mrs Weasley alácsúsztatott egy jókora mélytányért, s ügyesen felfogta a sűrű, gőzölgő hagymaleves-sugarat.
- Kenyeret kértek hozzá, drágáim? - kérdezte, miközben Lucynak is töltött.
- Kérünk szépen, Mrs Weasley - felelte Harry, rápillantva húga arcára, aki csak bólintott.
Az asszony meglengette pálcáját a válla fölött; egy vekni kenyér és egy kés röppent kecsesen az asztalra. Miközben a kés felszelte a kenyeret, a leveses fazék pedig visszaszállt a tűzhelyre, Mrs Weasley helyet foglalt a két Potterrel szemben.
- Szóval sikerült rábeszélnetek Horatius Lumpsluckot, hogy vállalja el az állást?
Harry és Lucy csak bólintottak, mert tele volt a szájuk forró levessel.
- Arthurt és engem is tanított - mesélte Mrs Weasley. - Évtizedekig dolgozott a Roxfortban... Ha jól tudom, nagyjából egy időben került oda Dumbledore-ral. Na és rokonszenvesnek találtátok?
Harry és Lucy szája most épp kenyérrel volt tele. Vállat vontak - Harry még egy diplomatikusan határozatlan fejmozdulatot tett.
- Hát igen... - folytatta bölcsen bólogatva Mrs Weasley. - Elbűvölő tud lenni, ha akar, de Arthur sose kedvelte őt. A minisztérium tele van Lumpsluck régi kedvenceivel. Mindig is jól tudott protekciót szerezni, de Arthurra például sose volt ideje - neki nem jósolt túl nagy jövőt. Ebből is látszik, hogy ő sem tévedhetetlen. Nem tudom, Lucy vagy Ron említették-e a leveleikben... bár nem olyan régen történt... szóval Arthurt előléptették!
Mrs Weasley szemlátomást alig várta, hogy alkalma legyen ezt elújságolni. Harry olyan gyorsan akart válaszolni, hogy egyszerre nyelt le egy nagy korty igen forró levest. Lucy az arckifejezését látva majdnem visszaköpte a levesét.
- Ez csodálatos! - lehelte a fiú könnybe lábadt szemmel.
- Kedves vagy - mosolygott Mrs Weasley, nyilván abban a hitben, hogy Harry az örömhírtől érzékenyült így el. - Hát igen... Rufus Scrimgeour a helyzetre való tekintettel átszervezést hajtott végre a minisztériumban, és Arthurt nevezte ki az újonnan felállított Hamis Védővarázsok és Önvédelmi Eszközök Felkutatása és Elkobzása Ügyosztály élére. Ez nagyon fontos beosztás, tíz ember dolgozik Arthur alatt!
- Pontosan mi a...
- Hát, tudod, most, hogy kitört a pánik Tudodki miatt, egy csomó furcsaság jelent meg a piacon - olyan dolgok, amik állítólag megvédenek Tudodkitől és a halálfalóktól. Persze képzelheted, miféle holmik ezek. Úgynevezett védőitalok, amikben nincs semmi más, csak egy kis bubógumógenny, azután defenzív rontások, amiktől leesik az ember füle. Persze a szélhámosok többsége olyan Mundungus Fletcher-féle pitiáner alak: naplopók, akik hírből sem ismerik a tisztességes munkát, és most hasznot húznak az emberek félelméből. Viszont néha felbukkannak tényleg csúnya dolgok is. Arthur a minap elkobzott egy láda megátkozott gyanuszkópot, amelyek szinte bizonyosan egy halálfalótól származnak. Egy szó, mint száz, Arthur most nagyon fontos munkát végez - mondom is neki, hogy butaság azon lamentálnia, mennyire hiányoznak neki a gyújtógyertyák, a kenyérpirítók meg a többi mugli kacat.
Monológja végén Mrs Weasley olyan rosszalló arccal nézett Harryre, mintha a fiú hangoztatta volna, hogy gyújtógyertyák nélkül nem élet az élet.
- Mr Weasley most is dolgozik? - érdeklődött Harry.
- Igen. Igazából már itthon kellene lennie, éjfélre ígérte magát.
Az asszony ránézett egy jókora órára, ami az asztal végén terpeszkedő ruháskosár tetején hevert. Az az óra volt, ami tíz mutatójával mutatta a Weasley család egy-egy tagjának és Lucynak az állapotát. Az óra régen mindig a nappali falán lógott, ám Mrs Weasley újabban mindenhova magával vitte. Most mind a tíz mutató a „halálos veszély" felirat fölött állt.
- Már jó ideje mindig ezt mutatja - magyarázta könnyednek szánt hangon Mrs Weasley. - Mióta Tudjátokki nyíltan hadat üzent. Most mindenki halálos veszélyben van... biztos, nem csak a mi családunk... de nem ismerek senki mást, akinek ilyen órája van, úgyhogy nem tudom ellenőrizni. Ó!
Mrs Weasley hirtelen az órára mutatott. A Mr Weasleyhez tartozó mutató immár az „úton" felirat fölött állt.
- Jön már!
És valóban, egy másodperccel később valaki bekopogott a hátsó ajtón. Az asszony felpattant, és odasietett; megfogta az ajtógombot, s arcát a fának szorítva halkan kiszólt:
- Te vagy az, Arthur?
- Igen - hallatszott Mr Weasley fáradt hangja. - De ha halálfaló lennék, akkor is ezt mondanám. Tedd fel a kérdést!
- Ugyan már...
- Molly!
- Jól van, jól van... Mi a leghőbb vágyad?
- Megtudni, mitől repül a repülőgép.
Mrs Weasley bólintott. Elfordította a kilincsgombot, de azt Mr Weasley nyilván erősen tartotta a túloldalról, mert az ajtó nem nyílt ki.
- Molly! Előbb nekem is fel kell tennem a kérdést!
- Jaj, Arthur, ez már tényleg nevetséges...
- Milyen néven szoktalak szólítani, amikor kettesben vagyunk?
Harry és Lucy a konyhai lámpás halvány fényénél is látták, hogy Mrs Weasley arca lángvörösre gyullad; ők maguk is hirtelen forrónak érezték a fülüket és a tarkójukat. Egy gyors pillantás után szaporán kanalazni kezdték a levest, s közben olyan hangosan csörömpöltek a kanállal, amilyen hangosan csak tudtak.
- Mamamaci - suttogta bele az elsüllyedni készülő Mrs Weasley az ajtó résébe.
- Úgy van - felelte Mr Weasley. - Most már beengedhetsz.
Az asszony kitárta az ajtót férje előtt. Mr Weasley sovány, kopaszodó, vörös hajú varázsló volt; szarukeretes szemüveget és hosszú, porlepte úti köpenyt viselt.
- Nem fér a fejembe, miért kell ezt minden egyes alkalommal eljátszanunk - sopánkodott a még mindig pironkodó Mrs Weasley, miközben lesegítette a köpenyt férjéről. - Ha egy halálfaló a te alakodat akarná ölteni, előtte kényszeríthetne, hogy eláruld a helyes választ.
- Szent igaz, drágám, de ez a minisztérium által javasolt eljárás, és nekünk példát kell mutatnunk. Isteni illatot érzek - csak nem hagymaleves?
Mr Weasley reménykedve az asztal felé fordult.
- Nahát! Lucy, már vissza is értél Harryvel? Azt hittük, csak holnap érkeztek! Jó újra látni, Harry.
A varázsló kezet rázott a fiúval, majd Mr Weasley lehuppant a Lucy melletti székre. A felesége eléje is lerakott egy jókora tányér levest.
- Köszönöm, Molly. Szent szénkefe, de nehéz éjszakánk volt! Valami féleszű elkezdett metamorf-medálokat árulni. „Akaszd a nyakadba, és változtasd meg tetszés szerint a külsőd! Százezer álca mindössze tíz galleonért!"
- És valójában mi történik, ha felveszi az ember?
- A többségnek csak undok narancssárga lett a bőre, de voltak, akiknek az egész testén polipkarszerű szemölcsök nőttek. Mintha nem lenne amúgy is elég nagy a forgalom a Szent Mungóban!
- Fred és George szoktak ilyen tréfákat kitalálni - jegyezte meg habozva Mrs Weasley. - Biztos, hogy nem...?
- Persze, hogy biztos! - szólt közbe határozottan Lucy. - Nincs ilyen groteszk humoruk és ők csak olyan árukat árulnak, amik tényleg védenek. Vagy legalábbis ezt tervezik, de még finomítani kell pár dolgon.
- Még mindig benne vagy a Vállalatban? - kérdezte Harry suttogva Lucytól.
- Igen, persze.
- Szóval a metamorf-medálok miatt jöttél ilyen későn? - kérdezte eközben Mrs Weasley a férjét.
- Nem, egy csúnya visszaható rontást jelentettek Elephant and Castle-ből, de szerencsére a Varázsbűn-üldözési Kommandó már intézkedett, mire kiértünk.
Harry szája elé emelte a kezét, és elfojtott egy ásítást.
- Ágyba! - parancsolt rá rögtön az ilyen ügyekben megtéveszthetetlen Mrs Weasley. - Előkészítettem neked Fred és George szobáját. Most csak a tiéd.
- Miért, ők hol vannak?
- Ó, ők az Abszol úton, a varázsvicc-boltjuk fölötti kis lakásban alszanak, mert nagyon sokat kell dolgozniuk - mesélte Mrs Weasley. - Bevallom, eleinte rossz szemmel néztem a ténykedésüket, de el kell ismerni, van üzleti érzékük. Na, gyere, kis drágám, a ládád már odafent van.
- Jó éjszakát, Mr Weasley - búcsúzott a két Potter, és felálltak. Csámpás könnyedén leugrott a fiú öléből, és elsompolygott.
- Jó éjt, gyerekek - köszönt el Mr Weasley.
- Lucy, te próbáld nem felébreszteni Hermionét és Ginnyt…
- Nem fogom, ugyanis ma Harryvel terveztem aludni - vágott az asszony szavába Lucy. - Persze, csak ha te nem bánod…
- Nem - sietett a válasszal Harry. Lucy úgy látta, örült, hogy nem neki kellett felhoznia a kérdést.
Mielőtt kiléptek a konyhából, Lucy látta, hogy Mrs Weasley még egyszer a ruháskosárban heverő óra felé pillant. Megint a „halálos veszély" feliraton állt az összes mutató.
Fred és George hálószobája a második emeleten volt. Mrs Weasley rábökött pálcájával az éjjeliszekrényen álló lámpára, mire az nyomban meggyulladt, és hangulatos, aranysárga fénnyel árasztotta el a szobát. Bár az apró ablak előtt álló asztalra Lucy egy nagy váza virágot állított, illatuk nem tudta elnyomni a helyiséget belengő puskapor bűzét. A szoba egy jelentős részét felirat nélküli, lezárt kartondobozok foglalták el, azok között állt Harry iskolai ládája. Amióta elköltöztek, Fred és George raktárként használták a szobájukat. Lucy csak akkor jött ide kísérletezni, amikor feltétlenül muszáj volt, mert ez a szoba akaratlanul is arra emlékeztette, hogy az ikrek, akik mindig fel tudták vidítani, nincsenek itt.
Hedvig örvendezve ráhuhogott Harryre egy nagy ruhásszekrény tetejéről, aztán kirepült az ablakon - nyilván meg akarta várni gazdáját, mielőtt vadászni indul.
Harry és Lucy jó éjszakát kívántak Mrs Weasleynek, majd gyorsan pizsamát húztak (Lucy sietve áthozta a sajátját a szobájából), és befeküdtek a két ágyba. Harry azonban benyúlt a párnája alá, majd némi tapogatózás után kihalászott egy ragacsos, piros-narancsszín valamit. Egy Rókázó Rágcsa volt az.
- Ne lepődj meg - kuncogott Lucy, miközben Harry letette a rágcsát az éjjeliszekrényre. - Igyekszek nagyjából rendet tartani, de mindig belefuthatunk meglepetésekbe.
- Szóval most te durrogtatsz az ikrek helyett? - kérdezte Harry. Lucy a sötétben csak a szeme csillogását látta.
- Nagy ritkán, mikor nem tudnak a boltjukban kísérletezni vagy eleve nekem kell előrukkolnom egy megoldással, mert ők elakadtak.
Néhány percig csöndben feküdtek a sötétben, majd Harry megszólalt:
- És mondd, Lucy… hogy vagy igazából?
Lucy csak ekkor jött rá, hogy sosem tudta becsapni Harryt a túl bizakodó leveleivel.
- Nem tudom - felelte őszintén. Hátára fordult és a plafont kezdte bámulni. - Amíg nem tudtam, mikor jössz, addig borzalmasan voltam. Legalábbis a többiek reakciójából erre következtetek. Dumbledore levele óta egy kicsit jobban vagyok, de még mindig nem alszom valami sokat és néha még mindig rám tör a melankólia. Próbálom elterelni a figyelmem, de…
- Úgy érzed, semmi se használ - fejezte be a mondatát Harry. - Tudom, velem is ugyanez van. Amíg nem jött meg a levél, addig mást se csináltam, mint feküdtem az ágyamon és bámultam a plafont.
- Le mertem volna fogadni. Ha Ginny és Hermione nem rángatott volna ki minden nap, én is ugyanezt csináltam volna.
Ismét csönd ereszkedett rájuk. Lucynak fogalma sem volt, mit mondjon, de úgy érezte, túl messze van Harrytől; néha azon kapta magát, hogy attól retteg, hogy Harry valójában nincs is itt, csak álmodja az egészet. De aztán Harry megszólalt:
- Túl fogjuk valaha tenni magunkat rajta?
Hangja alig volt hangosabb a suttogásnál és annyi szomorúság volt benne, hogy Lucynak gombóc keletkezett a torkában.
- Nem tudom - felelte elcsukló hangon. - Szeretném azt hinni, hogy egy nap igen.
- És az mikor jön el? - Harry hangján annyira hallatszott az elkeseredés, hogy Lucynak kicsordult a könnye. Tudta, hogy Harry nem vár választ tőle, tudta, hogy a bátyja szintén tisztában van vele, hogy fogalma sincs: csupán meg akarta osztani vele a kétségeit. Tudta, mert ő is ugyanezt akarta tenni.
- Nem tudom, de… azt sem tudom, hogy el akarom-e engedni egyáltalán…
Hallotta, hogy Harry alatt megnyikordult az ágy. Lucy attól félt, hogy Harry meglátja az arcát, ami mostanra már könnyektől csillogott, vagy meghallja a hangján, hogy sír.
- Annyira hiányzik… - szorította kezeit a szemére, hátha így bent tudja tartani a könnyeket, de azok csak folytak le tovább az arcán, miközben ő lassan már levegőt se kapott a torkában lévő gombóctól.
Amióta visszatértek a minisztériumi csatából, nem sírt Sirius miatt. Fájdalma odabent őrölte fel, a külvilág csupán a fásultságot látta rajta. Az érzelmek, amiket elfojtott, most egyszerre törtek fel belőle, méghozzá azelőtt az ember előtt, aki miatt a leginkább erős akart maradni. És most ő látja a leggyengébbnek.
Lépéseket hallott, majd azt érezte, hogy Harry a feje alá nyúl, majd felülteti, hogy magához ölelje. Lucy a nyakába temette az arcát, rámarkolt a fiú pizsamájára, miközben szabad folyást engedett a könnyeinek. Úgy gondolta, most már úgyis mindegy. Az azonban meglepte, hogy Harry teste ugyanúgy remegett, mint az övé, és hogy lassan az ő vállánál is nedvesség itatta át a hálóruháját.
- Nekem is hiányzik - hallotta Harry motyogását, miközben érezte, hogy testvére a haját simogatta. - Néha azt várom, hogy megjelenik a kertben kutyaalakban, vagy érkezik tőle egy levél, amiben a hogylétünk felől érdeklődjön… Néha azt hiszem, hogy hallom az ugatós nevetését…
- Én meg azt, hogy hercegnőnek hív - szólt közbe Lucy, miközben furcsa módon halványan elmosolyodott. Azt pedig még furcsábbnak találta, hogy érezte, hogy Harry szája is mosolyra húzódik.
- Néha várom, hogy meséljen történeteket apáról…
- …meg magáról és Lupinról…
- …hogy nevessen az ikrek viccein…
- …hogy megdicsérjen minket a régi csínyeinkért…
- …hogy gratuláljon a kupagyőzelemhez…
- …hogy támogasson minket az aurori pályához…
- …hogy apa és anya helyett ott legyen nekünk.
Lucy erre nem tudott már mit mondani. Az utolsó tükrözte szívük legmélyebb vágyát, azt, amire mindig is vágytak, mióta megtudták az igazságot Siriusról. És bár néha felcsillant a remény, hogy esetleg a jövőben valamikor egy család lehetnek, ez Sirius halálával végleg szertefoszlott.
Ugyanakkor közelebb is hozta őket egymáshoz, jobban, mint korábban bármi. Lucy többé nem félt attól, hogy eltávolodik a testvérétől. Tudta, hogy a közös veszteségük, hogy Sirius, bár már nem volt velük többé, összeköti őket és abban is hitt, hogy azt, amit megtanultak tőle, egy nap továbbadhatják.
És bízott benne, hogy bárhol is van már Sirius, megtalálta Jameset és Lilyt, hogy együtt figyelhessék őket, ahogy tovább folytatják a harcot.
- Köszönöm - súgta Lucy, miközben szorosan magához ölelte Harryt. - Köszönöm, hogy itt voltál nekünk. Köszönöm, hogy vigyáztál rám és vigyáztál Harryre. Köszönöm, hogy apánk helyett apánk voltál… Köszönöm, Sirius.
Nem volt temetés, nem volt gyászszertartás, nem volt sírhely, ahová elzarándokolhatott volna. De biztos volt benne, hogy Sirius így is értékeli a szavait.
- Igen - mondta Harry is. Távolabb húzódott, így Lucy láthatta könnyáztatta arcát. Ám a szemébe visszatért a reményteli csillogás, és halovány mosolya is végre őszinte volt. - Köszönjük, Sirius.
Egymást ölelve feküdtek a takaró alá, és miközben Lucy Harry szívverését hallgatta, valahová messze képzelte magát, egy olyan jövőbe, ami már sosem történik meg és hagyta, hogy az illúzió szétoszoljon, mint füst a levegőben. De nem sajnálta, többé már nem. És talán most először érezte azt, hogy megtette az első lépést afelé, hogy feldolgozza a történteket. Hosszú idő után először mosollyal az arcán aludt el.
Másodpercekkel később - ő legalábbis úgy érezte - ágyúlövésszerű zajra riadt fel: kicsapódott a szoba ajtaja. Miközben Harryvel felültek az ágyban, megzördültek a függönykarikák a karnison, s vakító napfény árasztotta el a szobát. Lucy egyik kezét az arca elé kapta, a másikkal pedig ösztönösen Harry után kapott.
- Mi történt!? - hallotta Harry értetlenkedését.
- Nem tudtuk, hogy már megjöttél! - harsogta egy izgatott hang, akiben Lucy Ronra ismert.
- Ne verd már, Ron! - igazolta feltevését egy szemrehányó hang, amelyik egészen biztosan Hermionehoz tartozott.
- Minek vered te Harryt? - kérdezte Lucy, miközben lassan lejjebb engedte a kezét, de a ragyogó fényben még így se látott semmit. Egy magas árnyék bontakozott ki előtte, ő pislogott, s mikor sikerült ráfókuszálnia, a vigyorgó Ront ismerte fel. Mellette
- Csak úgy, mert nem normális - felelte Hermione.
- Hehehe - nevetett gúnyosan Ron, majd Harry felé fordult. - Jól vagy?
- Csodásan - felelte Harry, aki a feje búbját dörzsölve visszahanyatlott az ágyra. A szemüvege már rajta volt. - És te?
- Egész jól. - Ron közelebb húzta az egyik kartondobozt, és ráült. - Mikor érkeztél? Anya csak most szólt nekünk!
- Éjjel egy körül.
- Milyen volt a muglikkal? Rendesen bántak veled?
- Semmi különös - felelte Harry. Közben Hermione lehuppant az ágyuk szélére. - Alig szóltak hozzám, de jobb is volt így. Te hogy vagy, Hermione?
- Ó, én nagyon jól - felelte a lány, s fürkésző tekintettel bámulta Harryt és Lucyt is.
Lucy sejtette, mit vár tőlük Hermione, de mivel pillanatnyilag nem volt kedve se Sirius haláláról, se más fájdalmas témáról beszélni - már az is haladás volt, hogy Harryvel egymás között képesek voltak rá -, inkább megkérdezte:
- Hány óra van? Lemaradtunk a reggeliről?
- Ne izgulj, anya mindjárt hoz fel nektek kaját. - Ron fintorogva az égre emelte tekintetét. - Mert hogy szerinte Harry alultáplált... Na, de meséljetek már, mi volt? Mit csináltatok Dumbledore-ral?
- Semmi izgalmasat - vonta meg a vállát Lucy. - Egy Horatius Lumpsluck nevű régi tanárt kellett rábírnunk, hogy jöjjön vissza a Roxfortba.
- Ja...? - motyogta csalódottan Ron. - Azt hittük, hogy...
Hermione figyelmeztető pillantására azonban gyorsan irányt váltott:
- ...mármint persze, gondoltuk, hogy valami ilyesmi volt.
- Gondoltátok? - mosolygott Harry.
- Aha... Mivel Umbridge lelépett, megint nincs SVK-tanárunk. Na és... milyen az ürge?
- Olyan, mint egy rozmár, és régen a Mardekár házvezetője volt - sommázta Harry. - Valami baj van, Hermione?
A lány mindeddig úgy bámult rájuk, mintha furcsa tüneteket keresne rajtuk - de most gyorsan összeszedte magát, és könnyed mosolyt erőltetett az arcára.
- Nem, dehogy, nincs semmi baj! És az a... az a Lumpsluck szerintetek jó tanár?
Harry és Lucy vállat vontak.
- Nem t'om - felelte végül Harry. - Umbridge-nál nem lehet rosszabb.
- Én tudok olyat, aki rosszabb, mint Umbridge! - csendült egy dühös hang az ajtóban. Ginny csoszogott be a szobába. - Szia, Harry, jó újra itt látni!
- Neked meg mi bajod? - kérdezte Ron.
- Ő a bajom! - sopánkodott Ginny, és lezuttyant Harry és Lucy ágyára. - Megőrülök tőle!
- Mit művelt már megint? - érdeklődött együtt érzőn Hermione.
- Semmit, csak úgy beszél velem, mint egy háromévessel!
- Néha én is falra mászok attól a némbertől - Hermione halkabbra fogta hangját. - Iszonyúan el van telve magától.
Lucy a szemét forgatta, miközben Ron felfortyant.
- Nem tudnátok egy fél percre leszállni róla!?
- Persze, védjed csak! - vágott vissza Ginny. - Tudjuk, hogy be vagy indulva rá!
- Nem hagynátok abba ezt az értelmetlen vitát? - nyögött fel Lucy fáradtan. Mivel három igen dühös pillantást kapott, így inkább Harryre nézett, aki viszont egyre értetlenebb képet vágott.
- Kiről besz...
Mielőtt végigmondhatta volna a kérdést, megkapta rá a választ. Az ajtó ismét kitárult; Harry önkéntelenül magára rántotta a takarót, de olyan heves mozdulattal, hogy Hermione és Ginny lecsúsztak az ágy széléről, és a padlóra huppantak.
Az ajtóban Fleur állt, és két finomságokkal megrakott tálcát tartott a kezében.
- 'Arry! - szólt elérzékenyülten. - Olyan rhégen nem látalak!
Mikor a lány elindult Harry felé, felbukkant mögötte a bosszús arcú Mrs Weasley.
- Magam is fel tudtam volna hozni azokat a tálcákat! - zsörtölődött az asszony.
- Nem volt fárhadság - felelte könnyedén Fleur, azzal letette az egyik tálcát Harry, a másikat Lucy térdére, majd lehajolt, hogy megpuszilja a fiút. Harry kezdett olyan vörös lenni, mint amilyen Ron volt, mikor először meglátta itt Fleurt. - Annyirha várhtam márh, 'ogy viszonlásalak! Emlékszel Gabrielle húgomrha? Folyton sak rhólad és Lucyrhól beszél! Ő is boldog lesz, 'ogy találkozhat veletek.
- Miért... ő is itt van? - motyogta Harry.
- De'ogy is van itt, buta fiú! - Fleur csilingelve felkacagott. - Úgy érhtem, jövő nyárhon, amikorh... vagy te nem is tudod? - Kék szeme elkerekedett, és szemrehányóan pillantott Mrs Weasleyre, aki ingerülten rávágta:
- Még nem volt időnk elmondani neki.
Fleur ismét Harry felé fordult, de olyan lendülettel, hogy uszályként meglibbenő haja arcul csapta Mrs Weasleyt.
- Billel össze'ázasodunk!
- Oh - nyögte bambán Harry. Lucy épp azt figyelte, hogy Mrs Weasley, Hermione és Ginny szokás szerint kerülik egymás tekintetét. - Nahát... öh... gratulálok!
Fleur megint lecsapott Harryre, és puszikkal halmozta el.
- Billnek mostanába' nagyon sok dolga van, én pedig sak félálásba' dolgozom a Grhingottsnál, ezérh' párh napja elhozot ide, 'ogy jobban megismerhkedjem a saládjával. Annyirha örhültem, mikorh 'alotam, 'ogy te is eljössz - it nem sok minden' le'et sinálni, sak főzés van meg sirkék! Perhsze Lucynál senki sem örhült jobban. Jól van, 'Arry, Lucy, egyetek, jó étvágyat kívánok!
Azzal Fleur kecsesen sarkon fordult, kilibbent a szobából, és óvatosan becsukta maga mögött az ajtót.
- Tcha! - szaladt ki Mrs Weasley száján.
- Anya utálja - jegyezte meg halkan Ginny.
- Nem utálom! - suttogta ingerülten Mrs Weasley. - Csak annyit mondtam, hogy szerintem elhamarkodták ezt az eljegyzést!
- Már egy éve ismerik egymást - dörmögte Ron, aki eléggé kótyagosnak tűnt, és még mindig a csukott ajtót bámulta.
- Egy év nem olyan sok idő! Persze tudom én, miért ez a nagy sietség! Tudjukki visszatért, az emberek attól félnek, hogy a holnapi napot se érik meg, ezért mindenféle átgondolatlan döntést hoznak. Emlékszem, másfél évtizede is, amikor Tudjukki hatalmon volt, tucatjával szökdöstek a párocskák...
- Igen, köztük te meg apa - kajánkodott Ginny.
- Az más tészta - intette le az anyja. - Minket az Isten is egymásnak teremtett, mire vártunk volna? Viszont Bill és Fleur... hát, nem tudom... Mi a közös bennük? Bill szorgalmas, gyakorlatias fiú, Fleur viszont...
- Buta tyúk - bólintott rá Ginny. - De azért Bill se éppen földhözragadt. Végül is átoktörő, szereti a kalandot, a hírnevet. Szerintem azért is bukott rá Francicára.
Harry és Hermione elnevették magukat.
- Ne nevezd őt így, Ginny! - ripakodott rá a lányára Mrs Weasley. - Na, jól van, megyek a dolgomra... Harry, Lucy, egyétek meg a rántottátokat, mert teljesen kihűl!
Az asszony gondterhelt arccal kifordult a szobából. Ron még mindig nem tért egészen magához; úgy rázogatta a fejét, mint a kutya, ha víz megy a fülébe.
- Nem lehet hozzászokni Fleurhöz, ha egy házban laksz vele? - kérdezte együttérzően Harry.
- De, persze - felelte gyorsan Lucy, mielőtt bárki más megszólalhatott volna. - Itt mindenki összevissza problémázik a dolgon, nem értem, mi bajuk van Fleurrel.
- Csak az, hogy… - kezdte el egyszerre Ginny és Hermione, mire Lucy feltette a kezét.
- Jó, tudom, költői kérdés volt, el ne kezdjétek megint.
- Én amúgy nem is problémázok! - szólalt meg felháborodva Ron, mikor látta, hogy Lucynak sikerült leállítania a két lányt.
- Persze, mert be vagy indulva rá - ismételte korábbi szavait Ginny.
- Szánalmas vagy! - ripakodott rá a fiúra Hermione is, azzal látványosan bevonult a sarokba, és ott karba tett kézzel megállt.
Ginny végül sóhajtott egyet.
- Mindegy, anya úgyis észhez téríti Billt.
- Hogy téríti észhez? - kérdezte Harry.
- Állandóan hívogatja Tonksot, hogy jöjjön el hozzánk vacsorára. Azt akarja elérni, hogy Bill beleszeressen, és inkább őt válassza. Remélem, összejön a dolog. Én is szívesebben látnám Tonksot a családban.
- Persze, biztos összejön - gúnyolódott Ron. - Nem találsz olyan idiótát, aki Tonksot választaná, ha Fleurt is megkaphatja. Jó, persze, Tonks se ronda, ha épp nem csinál fura dolgokat a hajával meg az orrával, de...
- Sokkal normálisabban néz ki, mint Francica! - méltatlankodott Ginny.
- És sokkal okosabb is, hiszen auror! - tódította Hermione a sarokból.
- Fleur nem buta lány - jegyezte meg Harry. - Bizonyította a Trimágus Tusán.
- Ne kezdd még te is! - fortyant fel Hermione.
- Ennyire bejön neked, ahogy azt mondja: „'Arry"? - kérdezte csípősen Ginny.
- Nem. - Harry szemmel láthatóan most már bánta, hogy beleszólt a vitába. - Csak azt mondtam, hogy Franci... mármint Fleur...
- Ha jót akarsz, többé nem szólsz közbe - súgta oda jó tanácsként Harrynek Lucy. - Én már jó pár napja próbálom meggyőzni őket, de semmi.
- Én akkor is jobban örülnék Tonksnak - jelentette ki Ginny karba tett kézzel. - Rajta legalább lehet nevetni.
- Azt nem mondanám - vetette ellen Ron. - Az utóbbi időben kábé olyan vidám látványt nyújt, mint Hisztis Myrtle.
- Ezzel ne gyere, Ron! - pirított rá Hermione. - Nem könnyű feldolgoznia, ami történt... végül is... végül is az unokabátyja volt.
Harry összerezzent, majd hirtelen felkapta a villáját, és tömni kezdte magába a rántottát. Lucy követte a példáját, remélve, hogy így kimaradhat a beszélgetésnek ebből a részéből. Azért még korántsem volt túl a dolgon.
- Tonks és Sirius alig ismerték egymást - vitatkozott Ron. - Sirius a fél életét az Azkabanban töltötte, és előtte nem is találkoztak a családjaik...
- Nem az a lényeg - rázta a fejét Hermione. - Tonks úgy érzi, ő a felelős Sirius haláláért!
- Ezt meg honnan veszi? - bukott ki a kérdés Harryből.
- Előtte ő harcolt Bellatrix Lestrange ellen. Szerintem úgy gondolja, hogy ha végzett volna a nővel, az nem ölhette volna meg Siriust.
- Ez hülyeség! - jelentette ki sommásan Ron.
- Nem, ez a túlélők bűntudata - helyesbített Hermione. - Lupin is próbált a lelkére beszélni, de hiába, nagyon maga alatt van. Azóta még a metamorfálás se megy neki.
- Mi nem megy neki? - kérdezte Harry.
- Nem tudja változtatni a külsejét - magyarázta Hermione. - Gondolom, a sokktól vagy valamitől meggyengült a varázsereje.
- Nem is tudtam, hogy ilyen is történhet - jegyezte meg Harry.
- Én se - csóválta a fejét Hermione. - De gondolom, ha az ember nagyon le van törve...
Kinyílt az ajtó, és Mrs Weasley dugta be rajta a fejét.
- Ginny - suttogta -, gyere le, segíts a főzésben!
- Beszélgetünk, ha nem látnád! - méltatlankodott Ginny.
- Gyere le! - ismételte Mrs Weasley, és választ se várva visszahúzta a fejét.
- Csak azért kellek, hogy ne maradjon kettesben Francicával! - mérgelődött Ginny. Fleurt utánozva körbelendítette hosszú vörös haját, és széttárt karokkal, balerina módjára pipiskedve áttipegett a szobán.
- Azért gyertek majd le ti is! - szólt vissza az ajtóból, aztán kiment.
Harry és Lucy kihasználták a beszélgetésben beállt szünetet, és folytatták a reggelizést. Hermione Fred és George dobozait vizsgálgatta, s időnként a szeme sarkából Harryre és Lucyra pillantott. Ron merengve majszolta Harry pirítósát, s továbbra is az ajtót fixírozta.
- Ez meg mi? - kérdezte hirtelen Hermione, és felmutatott egy kisméretű távcsőnek tűnő tárgyat.
- Nem t'om - felelte Ron.
- Ha Fredék itt hagyták, akkor biztos teszteletlen áru, úgyhogy vigyázz vele - figyelmeztette azért barátnője Lucy két falat között.
- Édesanyád szerint egész jól megy a varázsvicc-bolt - szólt Harry. - Azt mondta, a bátyáidnak van üzleti érzékük.
- Az nem kifejezés - vigyorgott Ron. - Úsznak a galleonokban! Alig várom, hogy lássam a boltjukat! Még nem voltunk az Abszol úton, mert anya „biztonsági okokból" csak apával együtt hajlandó elmenni, apa meg eddig nem ért rá, de állítólag szuper a bolt!
- És mi hír Percyről? Szóba áll már a szüléiddel?
- Nem - felelte Ron.
- De hát el kell ismernie, hogy édesapádnak volt igaza, hiszen Voldemort visszatért...
- Dumbledore szerint - szólt közbe Lucy - az emberek könnyebben bocsátanak meg annak, aki téved, mint annak, akinek igaza van. Hallottam, amikor ezt mondta édesanyádnak.
- Igazi Dumbledore-féle pihent agyú szöveg - dörmögte Ron.
- Az idén Lucyval különórára fogunk járni hozzá - jegyezte meg csak úgy mellékesen Harry.
Ronnak a torkán akadt a pirítós, Hermione pedig felsikoltott.
- És ezt csak most mondjátok!? - hüledezett Ron.
- Most jutott eszembe - felelte őszintén Harry. - Tegnap éjjel mondta a seprűs kamrában.
- Azanyja...! Különórák Dumbledore-ral... - suttogta lenyűgözve Ron. - Nem mondta, hogy miért...?
Nem fejezte be a kérdést, helyette lopva összepillantott Hermionéval. Lucy letette a kést és a villát - kissé túl gyorsan vert a szíve ahhoz képest, hogy nem csinált mást, csak ült az ágyban. Dumbledore azt mondta, Harryvel mondják el nekik... akár most rögtön túleshetnek rajta... Harryre nézett, aki a villáját fixírozta, majd felnézett.
- Nem tudjuk, miért akar órákat adni nekünk, de valószínű, hogy a jóslat miatt.
Se Hermione, se Ron nem válaszolt, csak dermedten meredtek rájuk.
- Arról a jóslatról beszélek, amit megpróbáltak ellopni a minisztériumból - folytatta Lucy.
- Csak hát azt senki nem hallotta - sietett leszögezni Hermione. - És már összetört.
- Bár a Próféta szerint... - kezdte Ron, de Hermione lepisszegte.
- A Próféta jól sejti. - szólt közbe Harry, és végre felemelte a fejét. Lucy megfogta a kezét, miközben a barátait nézte: Hermione rémültnek tűnt, Ron álmélkodott. Harry közben folytatta: - A jóslatot más formában is megőrizték, nemcsak az üveggömbben. Mi Lucyval Dumbledore dolgozószobájában hallgattuk meg. Neki mondták el annak idején, így ő továbbadhatta nekünk. Az derült ki belőle... - Harry nagy levegőt vett. - Szóval úgy tűnik, én leszek az, akinek végeznie kell Voldemorttal... A jóslat legalábbis azt mondja: nem élhet egyikünk, amíg a másik él.
A négyes egy hosszú pillanatig némán meredt egymásra. Aztán durranás hallatszott, és Hermione eltűnt egy fekete füstfelhő mögött.
- Hermione! - ordított fel kórusban Harry, Lucy és Ron, s a két reggelis tálca csörömpölve landolt a padlón.
Hermione köhögve kibontakozott a füstből. Ott volt a kezében a teleszkóp, és a fél szeme körül mintaszerű monokli díszelgett.
- Megszorítottam, erre... belém bokszolt! - nyögte lélegzet után kapkodva a lány. Valóban, a távcsőből egy rugó állt ki, s azon egy apró ököl fityegett.
- Rá se ránts! - szólt a visszafojtott nevetéstől elcsukló hangon Ron. - Anya egy perc alatt rendbe hoz. Profi a kisebb sérülések gyógyításában...
- Kit érdekel ez most! - Hermione gyorsan visszaült az ágy szélére. - Harry... jaj, Harry... Miután visszajöttünk a minisztériumból, sokat gondolkodtunk... persze nem akartuk elmondani nektek, de abból, amit Lucius Malfoy a jóslatról mondott - hogy rólad meg Voldemortról szól... szóval gyanítottuk, hogy valami ilyesmi lehet... Jaj, Harry... - Hermione sajnálkozva nézett a fiúra, és suttogva megkérdezte: - Nagyon félsz?
- Már nem - felelte Harry. - Amikor meghallgattam a jóslatot, eléggé féltem... De most már valahogy úgy érzem, hogy mindig is tudtam... Mindig is tudtam, hogy egyszer meg kell küzdenem vele...
- És mi van Lucyval? - fordult fogadott húga felé Ron. - A Próféta szerint mindketten…
- Mivel nem tudnak részleteket, ezért jó szokásukhoz híven engem is belekevertek - magyarázta Lucy. - De a jóslat csak egy embert jelöl meg Voldemort ellenfeleként és az Harry. Voldemort őt jelölte meg, őt választotta ki. Azonban, mivel én az ikertestvére vagyok, így a sebhelyen kívül rám is illik a leírás, ami megjelöli Voldemort ellenfelét, és ez majdnem olyan fontossá tesz, mint Harryt. Ilyen szempontból igaza volt a Prófétának: én vagyok a tartalék, a másik Kiválasztott, aki Harry helyébe lép, ha ő idő előtt elbukna. Legalábbis Dumbledore így fogalmazott. Hogy addig nekem milyen szerepem lesz, nem tudom, de nyilván fontos, ha Dumbledore nekem is különórákat akar adni. Azonban bízzunk benne, hogy nekem sosem kell majd átvennem a feladatot Harrytől.
- Mikor hallottuk, hogy Dumbledore maga megy el Harryért, és hogy téged is magával visz, azt hittük, mondani vagy mutatni akar valamit a jóslattal kapcsolatban - szólt felélénkülve Ron. - És végül is jól gondoltuk, nem? Nem vacakolna vele, hogy különórákat adjon nektek, ha úgy gondolná, hogy nektek kampec - szóval biztos van esélyetek!
- Ez igaz - helyeselt Hermione. - Kíváncsi vagyok, mit akar tanítani neked. Talán a defenzív mágia magasiskoláját... iszonyúan erős ellenátkokat... rontásrombolókat...
Harry és Lucy alig figyeltek a lányra. Olyan melegség áradt szét bennük, aminek semmi köze nem volt a besütő naphoz, és a mellkasukban érzett görcsös gombóc oldódni kezdett. Tisztában voltak vele, hogy Ron és Hermione sokkal jobban megrémültek, mint mutatják, de a puszta tény, hogy ott maradtak velük és bátorítják, vigasztalják őket, ahelyett hogy borzadva elhúzódnának tőlük, mint a leprástól - nos, ez olyan sokat jelentett nekik, hogy szavakba se tudták önteni. Csupán megszorították egymás kezét, hogy jelezzék a másiknak az örömüket.
- ...meg hát mindenféle elterelő bűbájt - fejezte be a találgatást Hermione. - Ti legalább egy órátokról tudtok, amire biztosan járni fogtok az idén. Az pont eggyel több, mint amennyiről én meg Ron tudunk... Igazán megjöhetnének már az RBF-eredményeink.
- Biztos hamar megjönnek - vélekedett Ron. - Már eltelt egy hónap.
- Várjatok! - szólt Lucy. Az éjjeli beszélgetés egy újabb részlete derengett fel benne. - Mintha Dumbledore azt mondta volna, hogy ma jönnek meg az RBF-eredményeink!
- Ma!? - kiáltott fel Hermione. - Ma? De hát miért nem... Jaj Istenem! Miért nem szóltál?
Azzal felugrott, mintha megcsípték volna.
- Megyek, megnézem, jött-e bagoly...
Mikor Harry és Lucy tíz perccel később felöltözve, kezükben a reggelis tálcákkal leértek a földszintre, Hermionét meglehetősen zaklatott állapotban, a konyhaasztalnál ülve találták, Mrs Weasley pedig ott állt fölötte, és szemlátomást azon fáradozott, hogy eltüntesse a lány szeme körül a pandamackós monoklit.
- Meg sem mozdul - sopánkodott az asszony. Egyik kezében a pálcáját tartotta, a másikban a Gyógyítás a gyakorlatban című könyv egy példányát, ami a Horzsolások és zúzódások című fejezetnél volt felütve. - Nem értem, ez mindig használni szokott.
- Jellemző Fred és George sajátos humorára, hogy eltüntethetetlenre csinálták - jegyezte meg Ginny.
- De hát muszáj eltüntetni! - rémüldözött Hermione. Nem járkálhatok ilyen arccal!
- Nem is fogsz, drágám! - sietett megnyugtatni Mrs Weasley. - Megtaláljuk az ellenszerét, ne félj!
- Biztosan van ellenszere - próbálta Lucy is megnyugtatni barátnőjét. - Muszáj, hogy legyen, ugyanis a legtöbb árut magukon tesztelik. Azonban ezt még én se ismerem, így gőzöm sincs, mi lehet az.
- Bill mesélte, 'ogy Frhed és Zsorzs nágyon vices fiúk - szólt mosolyogva Fleur.
- Hogy halálra ne kacagjam magam! - vágta rá bosszúsan Hermione. Felugrott a székről, és kezét tördelve járkálni kezdett a konyhában. - Mrs Weasley, egészen biztos, hogy nem jött reggel bagoly?
- Persze, drágám, hiszen észrevettem volna - felelte türelmesen az asszony. - De hát még kilenc óra sincs. Hosszú még a nap...
- Tudom, hogy elszúrtam a rúnaismeretet - motyogta zaklatottan Hermione. - Legalább egy súlyos félrefordítást csináltam. És sötét varázslatok kivédéséből is gyatra voltam a gyakorlatin. Az átváltoztatástanról azt hittem, hogy egész jól sikerült, de így utólag már…
- Fogd be a szád, Hermione! - förmedt rá Ron. - Nem csak te izgulsz! Aztán majd megjön a tíz „kiváló" RBF-ed...
- Dehogyis, dehogyis! - Hermione hisztérikusan rázta a kezét. - Tudom, hogy mindenből megbuktam!
- Tényleg, mi van, ha mindenből megbukik az ember? - kérdezte Harry. Az összes jelenlevőnek tette fel a kérdést, de természetesen Hermione válaszolt rá.
- Akkor a házvezetőnkkel kell megbeszélnünk a továbbiakat. Év végén megkérdeztem McGalagonytól.
- Á Beauxbatonsban mi más'ogy sináltuk ezeket - jegyezte meg kissé fennhéjázva Fleur. - Szerhintem jobban. A 'atodik év után voltak a vizsgák, nem az ötödik után, és...
Egy rémült sikoly belefojtotta a szót. Hermione a konyhaablaknál állt, és kifelé mutatott. A távolban négy, egyre növekvő fekete pötty látszott az égen.
- Ezek baglyok - állapította meg rekedten Ron, s már ugrott is, hogy csatlakozzon Hermionéhoz az ablaknál.
- És hárman vannak - tette hozzá Harry. Ő is odaállt barátai mellé.
- Fejenként egy - mondta Lucy és ő is odaállt melléjük.
- Jaj istenem... - suttogta holtra váltan Hermione. - Jaj istenem... jaj istenem... - Azzal belemarkolt Harry és Ron karjába. Harry kinyújtotta a másik karját, amibe Lucy belekarolt; így álltak ott összekapaszkodva, várva a leveleiket.
A madarak, négy szép macskabagoly, egyenesen az Odú felé repültek. Mikor a házhoz vezető ösvény fölé ereszkedtek, már az is látszott, hogy egy-egy nagy, négyzet alakú borítékot hoznak.
- Istenem! - visított Hermione.
Mrs Weasley átoldalazott a négyes között, és kinyitotta a konyhaablakot. Egy, kettő, három, négy - a madarak beröppentek, szépen felsorakoztak a konyhaasztalon, majd egyszerre felemelték a jobb lábukat.
A Lucynak címzett levelet a bal középső bagoly hozta. A lány odalépett a madárhoz, és ügyetlenül babrálni kezdett a küldeményt rögzítő csomóval. Balra tőle Ron próbálta leoldani a levelét. A jobbján álló Harry szintén ügyetlenül időzött a csomóval, az ő jobb oldalán pedig Hermionénak annyira remegett a keze, hogy a baglya is belerázkódott.
A konyhában a légy zümmögését is hallani lehetett. Hosszas ügyetlenkedés után Lucynak végül sikerült kiszabadítania a levelét. Gyorsan feltépte a borítékot, kihúzta belőle az összehajtott pergamenlapot, és kinyitotta.
A RENDES BŰBÁJOS FOKOZATVIZSGA ÉRDEMJEGYEI
Sikeres vizsga:
Kiváló (K)
Várakozáson felüli (V)
Elfogadható (E)
Sikertelen vizsga:
Hitvány (H)
Borzalmas (B)
Troll (T)
Lucy Lily Potter vizsgaeredményei:
Asztronómia: E
Átváltoztatástan: K
Bájitaltan: K
Bűbájtan: K
Gyógynövénytan: V
Legendás lények gondozása: V
Mágiatörténet: B
Sötét varázslatok kivédése: K
Lucynak többször is el kellett olvasnia a bizonyítványt, mire többé-kevésbé sikerült felfognia. Minden rendben... Tudta, hogy az asztronómia gyatrán fog sikerülni, és hogy meg fog bukni mágiatörténetből, mivel a vizsga közepén eszméletét vesztette. Ám azt álmában sem gondolta volna, hogy ilyen jól fog zárni. Még egyszer végigfuttatta ujját a jegyeken... négy „kiváló"! Ráadásul még bájitaltanból is sikerült! Az öröm úgy áradt szét a tagjaiban, mint az adrenalin, hiszen pontosan tudta, mit jelentett az, amit a papíron látott: mehet tovább RAVASZ-ra az összes olyan tárgyból, ami kell az aurori képzéshez!
Lucy hatalmas vigyorral az arcán körülnézett. Hermione hátat fordított a társaságnak, és lecsüggesztette a fejét, Harrynek és Ronnak viszont sugárzott az arca.
- Csak jóslástanból és mágiatörténetből buktam meg, az meg kit érdekel? - újságolta Ron boldogan Harrynek és Lucynak. - Tessék, nézzétek meg! Cseréljünk...
Harry és Lucy átadták a saját lapjukat, majd együtt végigpillantott Ron jegyein: egyetlen „kiváló"' se volt köztük...
- Annyira tudtam, Harry, hogy megkapod a K-t sötét varázslatok kivédéséből! - ujjongott Ron, és belebokszolt a fiú vállába. - Lucy, te meg egy isten vagy, hogy négy K-t kaptál!
- Négy „kiváló"-d van? - fordult Harry jóleső csodálkozással Lucy felé.
- Igen! - Lucy nem bírta ki, hogy ne kezdjen önfeledten ugrálni, mint egy ötéves. - SVK, átváltoztatástan, bűbájtan és bájitaltan!
- Mi van? - nevetett Harry és átölelte húgát. - Hogy a fenébe sikerült a K bájitaltanból?
- Nem tudom, de alig várom, hogy lássam Piton arcán, mikor meglát a RAVASZ kurzuson!
- Ügyes fiú vagy! - szólt fel Mrs Weasley Ron lapjából. Büszkén mosolygott, és megborzolta Ron haját. - Hét RBF! Fred és George ketten együtt se szereztek ennyit!
- Hermione? - szólt tétován Ginny, mert a lány még mindig hátat fordított nekik. - Neked milyen a bizonyítványod?
- Nem olyan rossz - susogta Hermione.
- Jaj, maradj már! - csattant fel Ron, és kikapta a lány kezéből a pergament. - Aha, nem rossz... kilenc „kiváló" és egy „várakozáson felüli" sötét varázslatok kivédéséből. - Félig nevetve, félig bosszúsan nézett a lányra. - De persze csalódott vagy, igaz?
Hermione a fejét rázta. Harry és Lucy nevettek rajta.
- Mind a négyen mehetünk RAVASZ-ra! - vigyorgott Ron. - Anya, van még virsli?
Harry újra a bizonyítványára nézett. Lucy egy kis csalódottságot látott átsuhanni az arcán.
- Minden rendben? - kérdezte suttogva. Mivel Mrs Weasley még mindig Ront méltatta, így nem volt nehéz kicsit félrevonulni.
- Igen, persze. Jobbat nem is remélhettem volna… csak nekem nem sikerült a K bájitaltanból - felelte Harry, küzdve a rátörő csüggedtséggel.
- Semmi baj - simított végig Harry karján Lucy. - Majd én továbbképezlek. Ha auror akarsz lenni, akkor az is leszel.
Harry melegen rámosolygott a lányra.
- Lucy… te vagy a világ legjobb kishúga.
Draco elégedetten nézett végig az RBF-vizsga eredményein. Ami érdekelte - a sötét varázslatok kivédése és a bájitaltan - abból meg is szerezte a kiválót, a többi pedig hidegen hagyta. Úgysem az iskolára fog koncentrálni a következő évben, így nem sok figyelmet fordított a jegyeire. Megmutatta a lapot az édesanyjának, majd a szalonba ment, ahol Bellatrix már várta őt, hogy egy újabb nap gyakorláson essen át.
- Na végre! - kezdte rögtön Bellatrix, ahogy Draco belépett az ajtón. - Mi tartott ilyen sokáig?
- Megjöttek a vizsgaeredményeim, csak azokat olvastam át - felelte Draco.
- Vizsgák! - horkant fel Bellatrix lenézően. - Kit érdekel az a koszos, rozzant kastély? Neked egy feladatod van a következő évben, egyetlen egy, Draco! Sokkal többről szól ez, minthogy elvégezd az iskolát!
- Igen, persze, tudom - próbálta leállítani nagynénjét Draco, mielőtt túlságosan belelovalja magát. Szerencsére most Bellatrix sem akart sokat akadékoskodni a fiú késésén, mert gyorsan belevágott.
- Először gyakorlunk egy kis okklumenciát, utána azonban a nonverbális varázslást fogjuk elkezdeni - magyarázta. - Legillimens!
Draco számított a hirtelen támadásra, így már jó előre felállította a mentális védvonalait. Érezte, hogy Bellatrix megpróbál áttörni rajta, de ő összeszorított fogakkal koncentrált és bár kicsit leizzadt, de sikerült visszavernie a kísérletet.
- Ügyes - mondta ki faarccal Bellatrix, ami nála már tényleg dicséretnek számított. - Néhány nap alatt sokat fejlődtél. Azonban nem szabad elhanyagolnod a gyakorlást azután sem, hogy visszamész a kastélyba. Ez életbevágó lehet!
- Értem.
- Akkor most jöjjenek a nonverbális varázslatok. Ezekkel nagy előnyre tehetsz szert, ha összetűzésbe keveredsz a Potter kölykökkel. Nem fogják tudni, mi érte őket.
Bellatrix arca kaján élvezetet tükrözött. Draco próbálta átérezni a lelkesedését, de valamiért nem rajongott a gondolatért, hogy párbajoznia kelljen bármelyik Potterrel.
Bár a fiútól egyáltalán nem tartott, azért a lány pálcáját nem szívesen látta volna az arcára szegeződni.