Francis gondolatai csak a szökés körül forogtak. Hogy hogyan lehet előnyt kovácsolni a szívbetegségéből.
Olyannyira elmerült a gondolataiban, hogy észre sem vette, hogy a kés, amivel időközben krumplit pucolt, beleszaladt a kezébe. Csak Alfred ijedt kiáltására realizálta a fájdalmat a kezében.
Elizabeth fejcsóválva bekötözte a kezét. Francis felajánlotta nekik a segítségét a konyhán. Arthurt egész nap nem látták, szóval ő nem tudott rá feladatot kiszabni.
A lány beleszórta a fazékba a felkockázott burgonyát, aztán egy másik edényből levest mert két tányérra, aztán Francis felé nyújtotta őket.
- Ezeket vidd fel Romulusnak és Arthurnak.
Francis elvette a tányérokat és felvitte őket a fedélzetre. Már besötétedett, csak a legénység néhány tagja őrködött a hajón, a többiek rég aludtak. A kapitány kabinjából halvány fény szűrődött ki.
Kopogás nélkül nyitott be a kapitányhoz. Egyetlen lámpás égett, az egyik asztalra téve, a térképeken. Romulus egy széken ült, és összefonta maga előtt a karját. Előre nézett, a díványra, ahol Arthur volt.
A kapitány nem aludt, csak unottan nézte a plafont, és Francis érkezésére kíváncsian felemelte a fejét, de amikor látta, hogy ki jött, csak visszaejtette a párnákra.
Francis Romulushoz ment.
- Elizabeth küldi.
Romulus biccentett, és elvette az egyik tányért. Arthur csak intett Francisnek, hogy az övét tegye az asztalra. Francis már indult volna, amikor Arthur megragadta az ingjét és visszahúzta.
- Maradj, kérlek.
Francis tekintete kíváncsian fordult a kapitány felé, és engedelmesen leült Romulus mellé egy székre.
Most nézte meg csak jobban a kapitányt. A halvány fényben sápadtnak látszott, és az alakja kicsinek és soványnak tűnt a párnák között az ágyon.
- Holnapra rendben leszek. – mondta Arthur.
Romulus sóhajtott, és a fejét csóválta.
- Hallgass a kapitányodra, Romulus!
Az elsőtiszt újra sóhajtott és nem mondott semmit. Francis belenézett Arthur zöld szemeibe. Élettel teliek voltak, és különösen csillogtak, mint a drágakövek.
- Merre tartunk? – kérdezte a kapitány.
- Nem eredtünk a hadihajó után, nyugatra fordultunk. – mondta Francis – Azt hiszem, most inkább északnyugatnak tartunk.
Arthur bólintott, és elgondolkodott. Kis idő után felkapta a fejét és felült.
- Arthur, maradj nyugton… - kérte Romulus.
A kapitány nem figyelt rá. Az egyik asztalhoz sietett, és lesöpört róla néhány könyvet. Felemelt egy nagy térképet, és a fény felé fordította. Nézte egy kis ideig, és a keze egyre jobban remegett.
- Arthur, feküdj vissza! – szólt rá újra Romulus.
- Francis, tudod, hogy merre fordultunk pontosan?
- Honnét tudnám? Nem én vagyok a kormányos. – vonta meg a vállát Francis.
Arthur sarkon fordult és gyors léptekkel kiviharzott a szobából, kezében a térképpel. Romulus felpattant és utána futott. Francis sóhajtott és követte őket.
Odakint teljes sötétség volt, és még a köd is leszállt.
Arthur a kormány mellett állt, és Eduardot faggatta, hogy hol is vannak pontosan. Romulus mellette állt, és egy lámpát tartott a fejük fölé, miközben kérlelte a kapitányt, hogy menjen vissza a kabinjába, pihennie kell. Francis kicsit távolabbról figyelte az eseményeket.
Eduard rábökött egy pontra a térképen, mire Arthur félrelökte a megilletődött matrózt, és megpörgette a kormánykereket.
- Kapitány? – kérdezte Eduard.
- Egyenesen a Drehl Öböl felé hajózunk, féleszűek! Akik odamerészkedtek, még nem tértek vissza! – kiabálta Arthur.
- Nem hittem volna, hogy ettől megrémülsz. – jegyezte meg Francis.
- Bolond! Nem véletlenül kerülöm azt a helyet! Hatalmas vízi szörnyek laknak ott!
Mint végszóra, a tenger csobogása mintha megszűnt volna. Vészjósló csend telepedett rájuk, és mindannyian pár pillanatig a ködbe meredtek. Tekintetükkel kutatták, mintha valami oda nem illőt keresnének.
A csend hirtelen megszűnt, hatalmas robaj támadt, és a hajó megdőlt, mire Francis megtántorodott. A ködből egy hatalmas lény alakja rajzolódott ki.
Ami először feltűnt nekik, hogy az az izé nagy. A lény közelebb hajolt hozzájuk, és már azt is észrevették, hogy hegyes orra van, és a fején szarvak vannak. Hosszú nyaka a vízbe nyúlt, és úgy tűnt, mintha, egy hosszú nyak lenne az egész törzse, bár ki tudja mekkora rész volt a lény testéből a víz alatt. Pikkelyes bőre szürkének tűnt, de nem lehetett pontosan megállapítani a köd miatt.
Francis hátrált néhány lépést.
- Eduard, indulj el lassan, ne ess pánikba, keltsd fel a többieket! – mondta csendesen Arthur – Francis, hozd ide a kardom, és szerezz magadnak is egy fegyvert!
Francis és Eduard lassú léptekkel elindultak, le sem véve a szemüket a szörnyről. A lény őket nézte, mintha arra várna, mikor tesznek az áldozatai hirtelen mozdulatot.
- Arthur – szólalt meg Francis – mi ez?
A kapitány rövid szünet után válaszolt, ő sem nézett el a szörnyetegről.
- Egy tengeri sárkány. Sok él errefelé. Rengeteg hajót húztak már le a víz alá, és falták fel a legénységét. Nem tudnak ellenük védekezni.
Francis nyelt egyet, és folytatta az útját lefelé. A lépcső alján lassan eloldalazott, és behátrált a kapitány a kabinjába. Bent futásnak eredt, felkapta az egyik asztalról a kapitány kardját, és a falról leszedett magának egy másik kardot. Hát eljött az ideje, hogy kalózkodjon. Vagy ki mit tart kalózkodásnak. Számára az volt kalózkodás, hogy harcolnia kell egy kalózkapitány zászlaja alatt. Most tényleg nem volt más választása, meg kellett védeni a hajót. Már ha megtudják, Arthur azt mondta, az emberek nem tudnak a sárkányok ellen harcolni.
A szoba ajtajához ment, és mélyen beszívta a levegőt. Nem tud hova futni.
A fedélzeten látta, hogy Eduard sikeresen eljutott a többiekhez, mert most az egész legénység kint állt, felfegyverkezve, Francis fiait is beleértve.
Egyikük sem mozdult, minden szem a lényre meredt. Francis is a sárkányra szegezte a tekintetét, úgy tolatott fel a lépcsőn, Arthur mellé.
Arthur elvette tőle a kardját és halkan megszólalt:
- Hosszában már rátekeredett a hajóra.
Francis bólintott.
- Mit fogunk tenni?
- Már kész a tervem.
- Mégpedig?
- Csak figyelj. – mondta halkan Arthur.
A kapitány megvetette a lábát, és hirtelen kirántotta a hüvelyéből a kardját. A sárkány mintha csak erre várt volna, felbődült, és a hajó vészjóslóan megreccsent. Aztán a nagy fejével becsapott a fedélzetbe. Denny és Lukas pont időben ugrottak el.
- Az ágyúkat, amik itt vannak, fordítsátok a sárkány felé, és tüzeljetek! Ne kegyelmezzetek!
A legénység minden tagja egyszerre kezdett mozogni. Ide-oda tolták az ágyúkat, megtöltötték őket, és lőttek. Arthur eközben nekiiramodott és elkezdett felkapaszkodni a köteleken.
Francis és Romulus a legénységnek segített, mindebből semmit sem láttak. Néhány golyó eltalálta a sárkányt, de ez neki látszólag meg sem kottyant. Újra lecsapott a fejével, egy ponton beszakítva a deszkákat. A lyukon egy ágyú, és Raivis zuhantak egy szinttel lejjebb. A hajú két oldala újból nagyot reccsent.
A sárkány újból lecsapott, ezúttal Alfredot és Mattet célozta. A két fiú pont időben ugrott el, csak Alfred lábát szakította fel a térde alatt a sárkány szarva. Őt Emil azonnal felkapta, és a kapitány ajtaja mellé futott vele. A fiú lába csúnyán vérzett.
Francis csak egy aggódó pillantást vetett fiai felé, aztán látta, hogy rendben vannak, Kikuval elsütött egy ágyút. Nem találták el a szörnyet. Francis a tekintetével Arthurt kezdte keresni. Sehol nem találta a fedélzeten. Merre lehet?
A francia felnézett a sárkányra és a szeme sarkából kiszúrta a kapitányt. A vitorlák kötelein mászott fel, kardját az övébe tűzte. Hova megy? Francis szemében megértés csillant. Felülről akarja legyőzni a szörnyet! Nem tudta pontosan hogyan, talán ráugrik, talán valahogy máshogy.
Arthur megállt a vitorla tetején. Kezeivel egyensúlyozott, aztán kirántotta az övéből a kardját. Látta maga alatt a mélységet, és a nagy szörnyet, ami még így is magasabb volt nála.
Elvigyorodott.
Igaz, hogy nem akart idejönni, világéletében elkerülte ezt a helyet. Régen, amikor még kis inasként szolgált egy hajón, erre hajóztak, és Arthur szemtanúja volt, hogyan törik össze és süllyed a víz alá egy másik hajó. Akkor azonnal visszafordult a gazdájával, és igen jól tették.
Lehet, hogy félt a szörnyektől, de a kalandokat jobban szerette. A cselekvés előtti izgalmat, ahogy elhatározza magát, és a végén ő nyer.
A sárkány újra lecsapott a fejével, és ezúttal Lukas nem volt elég gyors, a szörny elkapta az egyik karját. Denny ott termett mellette, és a fejszéjével rávágott párat a sárkány orrára, mire az elengedte.
Arthur csak erre a pillanatra várt. Elrugaszkodott, és a sárkány feje mögé érkezett. Nem habozott, belevágott a lény nyakába, és ahogy egyre mélyebbre vágta a pengéjét, a sárkány felordított.
Már nem kell sok.
Arthur mosolya szélesebb lett.
Aztán lehervadt. A keze, aztán a teste remegni kezdett. A szíve ritmustalanul kezdett verni, és Arthur szeme ködös lett.
- Ne most… - morogta.
Úgy látszik, nem pihent eleget. Ha hallgatott volna Romulusra… nem, ha Romulusra hallgatott volna, most még nagyobb bajban lennének.
Arthur kezéből kicsúszott a kard markolata, és lecsúszott a sárkány nyakáról. Majd csak élettelenül zuhant lefelé.