Egy csata vége – Draco Malfoy szemszögéből

A harc véres és kegyetlen, nem is akarok belegondolni, hány barátot vesztettem el. Hiába vagyunk gyorsabbak, erősebbek, mint az emberek, ha létszámbeli fölényben vannak, így kiegyenlített a harc. Egy nyakat eltörök, de mindjárt jön a következő, akinek muszáj kioltanom életét, ha élni akarok.

Fáradt vagyok, szemem káprázik, és bánom, hogy nem vettem Harry vérét, mikor lehetőségem volt rá, de a haragom egyszerűen nem engedte. A csalódás, amit éreztem, mikor láttam azzal a vörössel... fájdalmas volt. Ráébredtem, hogy én, aki soha nem voltam gyenge, most az vagyok, miatta. Úgy tértem vissza hozzá, hogy el akartam ismerni érzelmeim meglétét, bele sem gondolva, mit jelent mindez. Fájdalom, kétség, mind együttes erővel zuhant rám, és utána jött a bizalmatlanság, mikor belépve megláttam, hogy valami vörös nőcskét ölelget.

Magyarázata nem érdekelt, és csak azért áldom a Sorsot, hogy nyilvánosan nem adtam tanújelét bolondságomnak, ezzel pedig nem szegtem meg hűségemet, ami Apámhoz köt. Ha önmagam előtt el is veszítettem a becsületemet, legalább a külvilág számára megmaradt - a látszat.

Kecsesen kikerülök egy felém suhanó karót, hogy aztán vakmerő támadómat a földre döntve hagyjak benne maradandó sérüléseket, majd folytatom pusztító utamat, mint ahogy körülöttem mindenki.

Tekintetem vadul cikázik, mert már elég nagy a zűrzavar ahhoz, hogy ne tűnjön fel egy „baleset". Igen, meg fogom tenni – bíztatom magamat. Megölöm Harry Pottert és utána olyan leszek, mint régen.

Rideg, szenvtelen... Miért nem boldogít ez a kilátás? Rohadt szerelem! Ezen kedves gondolatok közben veszem észre a harcoló Pottert, aki éppen messzire hajít egy embert.

Képes vagyok megölni?

Oldalra fordulva védi ki a következő támadást, miközben haja arcába csapódik.

– Hülye, miért nem kötötted össze? – morgom helytelenítően.

Aztán észreveszem a hátulról törtető SLEV tagot, és ösztöneim azt jelzik, hogy ez kivédhetetlen a számára. Ezzel már nincs is szükség a közbelépésemre, amivel kivonható a forgalomból a Potter örökös.

Nem is kell semmit sem tennem.

Most már koncentrálhatok a csatára. Igen, nem fogok tenni semmit sem... aztán mégis azon veszem észre magamat, hogy testem tőlem függetlenül mozdul. Kivédeni én sem tudom a csapást, csak éppen a test, amibe fúródik a fegyver, az nem Potteré.

– A francba ezzel az átkozott önfeláldozással.

Ne hagyj itt – Harry Potter szemszögéből

Karok fonódnak körém, hogy aztán valamiféle tompa nyögés érjen el hozzám. Agyam még nem, de szívem már tudja, ki van mögöttem, és eszeveszett dühvel szorítom magamhoz a testét, míg a mérgezett fegyverrel vagdalkozó alakot egy ökölcsapással hatástalanítom. A körülöttem lévő zűrzavarral nem törődve óvatosan leereszkedem a földre. Draco sápadt, fehér bőre csúnya, szürke árnyalatot kezd ölteni, és szeme fényét veszti. A sebből patakzó vér ijesztően gyorsan színezi pirosra az öltözékét.

– Igyál – nyújtom felé több helyen is vérző karomat.

– Nem – tolja félre erőtlenül. – Nem tehetem.

– Miért? – kiáltok fel kétségbeesetten. – Megmondtam, nem akartam Ginnyt! Rád vártam… – szorítom magamhoz hevesen karcsú alakját.

– Én... meg akartalak ölni – válaszolja.

– Nem érdekel, hiszen helyette megmentettél! Igyál végre!

– Meghalhatsz te is – emlékeztet szelíden. – A folyékony ezüst a vérbe jutott, és...

Szavait figyelmen kívül hagyva mélyesztem fogaimat bőrömbe és átlyukasztva, véremet számba véve hajolok Draco fölé, hogy így vágjam félbe érveit. Aztán többször megismétlem a műveletet, míg a végére azt mondom:

– Ha meghalok, akkor veled halok... szeretlek.

– Bolond – leheli gúnyosan –, de így szeretlek – ránt magához, majd tapasztja rám a száját.

Körülöttünk tombol a káosz, néhol fájdalmas sikolyok törnek fel, miközben teljesen alkalmatlan időben romantikázunk. Szorítjuk egymást, hiszen megtaláltuk a másik felet, akire szükségünk van ahhoz, hogy az örökkévalóság elviselhető legyen.

A kivetítőn futó képek hatására Voldemort dühe egyre fokozódott, ahogy az egyik esemény követte a másikat.

– Nem akarsz mondani valamit? – érdeklődött Piton kedveskedve.

– Nem! – morrant fel a bosszús Sötét Őr.

– Biztos?

Voldemort, széke karfájába markolva, mély levegőt vett, hogy felkészüljön az önelégültség okozta kínra, aztán megszólalt:

– Vesztettem.

– Tessék? – hajol közelebb a győztes fél.

– Vesztettem! – ismerte el vereségét ordítva. – Most már békén lehet hagyni! Ki gondolta volna, hogy ezt fogja tenni!?

Perselus egész aranyosnak találta a duzzogó Voldemortot, és úgy határozott, ideje befejezni az előjátékot, hogy a tettek mezejére lépjenek.

– Mi van, ha azt mondom, nem elég? – lehelte a védelmét teljesen leengedő vöröslő szeműnek.

– Hm? – fordult felé értetlenül, mikor egy meleg száj tapadt ajkaira. – Mi... a fene... – nyögte ki két puszi között, aztán fel is adta a küzdelmet, mert már egy ideje titkon azon töprengett, milyen is lenne látni a szenvedélytől égő Perselus Pitont. Fogadni mert volna, hogy nem akármilyen élményben lesz része.

Ezzel pedig egy időre már nem hangzottak el felesleges szavak, hanem elégedett sóhajok töltötték be a termet./

Egy új kezdet – Harry Potter szemszögéből

Az, hogy túléltük a csatát, még mindig hihetetlen számomra, és valószínűleg csak annak köszönhető, hogy barátaink nem hagytak minket cserben, és saját épségüket kockáztatták, míg észhez nem tértünk Dracóval. Ki győzött végül? Senki... Szomorúan húzom el számat boldogságom ellenére is, mert a csata mind a két oldalon nagy veszteségekkel járt, de sehol sem volt meg végül az a bizonyos végső győzelem. Egy időre béke köszönt be, ez bizonyos, de nincsenek kétségeim afelől, hogy várnak még ránk harcok, de ez a jövő zenéje. A mostani pillanat minden eljövendő gond ellenére is a boldogságról szól, amit maradéktalanul ki akarok élvezni.

Az ágyban fekve – természetesen csupaszon – várom, hogy Draco is méltóztasson csatlakozni hozzám, aki abban a szerencsében részesült, hogy Ciccet kell kiengesztelnie. Megérkezve a cica még csak rá sem fújt életem szöszijére, aki ezt meglehetősen morcosan fogadta, bár megértette a dolgot, hiszen saját magának köszönhette ezt a bánásmódot.

– Azt mondta csak egy pillanat lesz – állapítom meg bosszankodva, hogy az a pillanat már egy órája elmúlt.

Türelmetlenül nézem az ajtót, mikor tárul fel, mikor is végre egy nagyon elégedett Draco Malfoy sétál be, győzedelmesen vigyorogva.

– Mit vetettél be? – érdeklődöm feltérdelve az ágyon.

– Személyes varázsomat – hajol meg játékosan.

– Az nálam is jöhet – válaszolom incselkedve. – Aztán az is tartson legalább egy órát!

– Csak addig? – mered rám felháborodva.

– Ha többre is képes vagy – ragadom meg karjait, amint elég közel kerül hozzám –, nem fogok panaszkodni.

Hevesen vonnám magamra, de a mozdulat közben megakaszt. Kérdően nézek vissza rá, nem értve, miért nem ölel úgy, mint legutóbb.

– Akarsz engem? – teszi fel a kérdést olyan különös hangsúllyal, amit még nem hallottam.

– Persze – válaszolom mohón, és már csókolnám is, ám kitér. – Mi van?

– Nem érted – simít végig arcomon gyengéden. – Akarsz?

Megértem a kérdést, valamint a hangsúlyt. Az, hogy önként vállaltam volna a „lány" szerepet továbbra is, abból fakadt, hogy a szerelemben teljesen mindegy, melyik szerepben vagy, és a büszkeség nem állhat az érzések útjába.

– Szeretnélek – lehelem. – Viszont akkor Apád újra meg akar majd öletni!

– Ez visszatart? – érdeklődik huncut mosollyal.

– Nem – válaszolom, hogy aztán átvéve az irányítást, magam alá szorítsam. – Szeretlek.

– Különben nem is engedném – indokolja döntését.

– Gyengéd leszek, és...

– Ajánlom is, vagy több alkalmad nem lesz – közli velem véleményét. – Megcsókolsz, vagy csak az időt húzod?

– Nagyképű – motyogom fölé hajolva.

Ajkaimat harapdálva utolsó értelmes gondolataim egyike, hogy unatkozni aztán nem fogok emellett a nagyképű vámpír mellett. Sokat fogunk nevetni, szeretkezni, és persze veszekedni, hogy aztán minél több kibékülős szexet tartsunk. Bármit is tartogasson jövőnk, kitartunk egymás mellett jóban, és persze rosszban is, hiszen erről szól a házasság.

Dumbledore az MP3-lejátszója által hallgatott zene ritmusára lépkedve olvasta közvetlen munkatársai üzenetét.

„D.

Kivettük az évszázados szabinkat! Ne keress, ne üzenj, és kérlek, ne is gondolj ránk!

VOLDEMORT

(Ps.: Nyertél)"

„Tisztelt Dumbledore!

Úgy határoztam, kiveszem a régóta esedékes szabad évtizedeimet. A következő ötven évre szükséges aktákat rendszereztem, valamint megbízható munkatársra bíztam a további teendőket. Hiba nem lehetséges, ezért kérem, próbáljon ne segíteni nekik a további zökkenőmentes munka érdekében.

Üdvözlettel:

Perselus Piton"

A ősz figura elégedetten kuncogva fejezte be az olvasást.

– Tudtam én, hogy illenek egymáshoz! – pördült meg a tengelye körül teljes győzelme tudatában.

Ezután vidáman folytatta legveszélytelenebb tevékenységét, a táncot. Az viszont már jóval veszélyesebb volt, hogy eközben már a következő szerelmi áldozatokon törte fejét.

Vége