Hahó! Üdvözöllek a konyhából. Itt 23 celsius-fok van, derült az ég és a Spice Girls „Too Much"-jára gépelek. A múlt heti nagy muffin katasztrófa óta ugyan tilos a sütő közelébe mennem, vagy megérintenem a sütőport, de itt a legjobb írni. Ülök a pulton, időnként kipillantok az ablakon, az út túloldalára, és nem kell messze mennem ha új bögre kakaót szeretnék. Ja, de titeket nem ez érdekel, hanem a sztori… Az is itt van:
Az előző fejezetben történt:
- Patrick… mondani szeretnék valamit…
- Mit?
- Én… én szeretlek!
Jane a lány füléhez hajolt.
- Én is szeretlek Teresa.
És lassan, szenvedélyesen megcsókolta.
Igen, Lisbon nem képzelődött. Az ágyában feküdt, élete szerelmével és éppen csókolóztak. Ez jel lenne? Igen, elég valószínű hogy ez egy jel. Nem érdekelte hogy negyvenöt perc múlva dolgoznia kell, sőt, azt tervezgette hogy aznap be se megy. Vagy legalábbis késni fog.
A lánynak kényszerítenie kellett magát hogy egyáltalán levegőt vegyen. Mintha valami a mellkasán ült volna, annyira nehéz volt lélegeznie. A szíve egyre hevesebben dobogott, és már nem csak ez mutatta az izgalmát.
Jane nem hitte el hogy ez valaha is meg fog történni. És most mégis ott volt. Egy pár pillanattal később - nehéz szívvel ugyan - véget vetett a csóknak hiszen levegőt kellett vennie. Akármennyire is különleges volt, oxigénre még neki is szüksége volt. Csak nézte a lány gyönyörű arcát. A kék szemeit, az ajkait, amit imádnivaló, dacos grimaszba húzott, valószínűleg annak megtorlására hogy a férfi elszakadt tőle. Nem látta a szemeiben a korábbi kétségeket, egyedül színtiszta vágyat látott. Miután sikerült megfelelő mennyiségű oxigént bevinnie a szervezetébe rögtön lecsapott a lány ajkaira, mintha csak a túlélést jelentenék neki.
Lisbon felnyögött. A hang valahol a morgás és a nyögés közt állt, de abban a pillanatban Jane elképzelni sem tudott volna szexibb hangot. Egyikük sem volt biztos a következő lépésben. Már ezer éve ismerték egymást, ez mégis valami új, valami furcsa volt köztük, ami akármilyen kellemes is volt, akkor is tartogatott magában veszélyeket, és olyan következményei voltak amik visszafordíthatatlanok.
Lisbon már szinte kívánta hogy valami történjen, akár valami ami félbeszakítja ezt az egészet, csak történjen valami. És akkor történ. Nem az amire számított. Azt hitte Jane majd meghátrál, vagy éppen ő maga, de arra hogy Jane elkezdi kigombolni a blúzát, álmában sem számított. De nem ellenkezett. Úgy érezte mintha ennek kellene történnie. Csak élvezte.
A férfi minden másodperccel jobban hitte hogy álmodik, vagy valami hasonló, de tudta hogy ez a valóság. Bár azon kívül hogy tudta nem sok olyan racionális bizonyítéka volt ami ezt támasztotta alá. Sőt, a legtöbb ellene szólt. Például az hogy Lisbon még nem ütötte meg, vagy esetleg lőtte le.
Lisbon szinte fel sem fogta hogy ki, mikor vetkőztette le, de furcsa módon szinte meztelenül sem érezte magát zavarban. És a férfi sem.
T -10 másodperc… - Szólt egy hang Lisbon fejében, de a lány nem zavartatta magát. Csak élvezte a hangokat, az érintések és az érzéseket. Majd egyszer talán valamelyikük megbánja ezt az egészet (nem), de most nem számított semmi. Se a munka, se Red John, se a holnap.
Másodpercekkel később már nem is érte volna meg visszafordulni, testük összeforrt az ősi, szent rítusban. Jane a lány arcát fürkészte, ahogy egyre gyorsabban és gyorsabban mozgott.
- Teresa, nyisd ki a szemeid!
A lány minden erejét összeszedve kényszerítette magát hogy a férfi szemébe nézzen. És vége volt. A lány teste mint a tűzijáték robbant fel.* A férfi egy másodperccel később követte a csúcsra. Tudta hogy ez az egész megpecsételte a hátra lévő életét, de nem a rossz értelemben. Már csak remélni tudta hogy a lánynak nem okoz gondot ez az egész. De nem mert neki szólni. Idő előtt nem. Inkább maga mellé húzta, szorosan átölelte, és elaludt.
Jane egy másfél órával később ébredt fel. A lány nem volt sehol. Ahogy felállt, és felöltözött észrevette hogy az inge is hiányzik. Elindult kifelé. A folyosón hangokra lett figyelmes.
„Igazad van… Belelovalltam magam… Mindkettőbe."
Szerzői megjegyzés: Fanfiction ezzel a mondattal? Coming soon.
A tv volt az. Ahogy belépett a nappaliba megtalálta Lisbont, törökülésben ülni a kanapén, a tv-t bámulva, az ő ingében. A lány egy pillanattal később észrevette. Gyorsan a távirányító után kapott, és megállította a műsort.
- Bocsánat… Én nem akartalak felkelteni…
- Semmi baj… Az az én ingem?
Lisbon magára nézett.
- Öhm, igen… bocsánat… Olyan szaga volt mint neked és… én hát… elvettem… már egy hónapja itt van… visszaadjam? – kérdezte végül bűnbánóan a lány
Jane jobban megnézte az inget, és csakugyan, az nem az az ing volt amit előző nap viselt, ez egy olyan volt amit elvesztett. Még furcsállta is, egy ing nem veszik csak úgy el. De abban biztos volt hogy ez ugyan bűncselekmény, de akkor is szívbemarkolóan aranyos.
- Nem, dehogy! Tartsd csak meg… De hol van az ami ma rajtam volt?
- Ja hogy az? Nos arra ráborult valami, beraktam a moksásba. Baj?
Jane furcsállta hogy Lisbon mindenért bocsánatot kér, vagy megkérdezi hogy baj-e. Mintha csak egy másik ember lenne, nem az akivel együtt dolgozik.
- Nem kell mindenért bocsánatot kérned… Ha valakinek bocsánatot kell kérnie az én vagyok, mert ennyi ideig elrejtettem az érzéseim. De most már bevallom. Szeretlek.
A kijelentés sokkal valódibbnak hangzott mint az előző esti, pedig az is teljesen őszinte volt. Lisbon nem akart mást csinálni mint Jane karjaiban tölteni a következő napot, és az azutánit is, meg az azutánit is. Egészen élete végéig. De tudta hogy ez nem fog beteljesülni, valamikor dolgoznia is kell. De aznap nem fog bemenni. Az a nap csak az övék.
Jane a televízió képernyőre pillantott.
- Mit nézel?
- CSI-t. Ez a kedvenc részem. Szex, hazugság, lárvák. Mintha csak a sorozatot foglalná össze.
- Na és miről szól?
Lisbon egy halkat kuncogott. Nem hitte hogy Patrick Jane, aki mindent tud és jobban tud, sosem hallott a CSI-ról.
- Helyszínelőkről. – felkapta a DVD dobozát – Ezek Grissom, Sara, Catherine, Nick, Warrick és Brass kapitány. Ebben a részben megölnek egy nőt…
És innentől csakúgy folyt Lisbonból a szó. A gyilkosságról, Grissomról, Sararól, és a lárvákról. Miután megnézték a részt – mert abból Lisbon nem engedett – Úgy döntöttek elmennek sétálni. Mint más párok. Végülis miért lennének különbözők mint minden más ember odakint?
Jane visszakapta az ingét, és elindultak. Vettek egy fagyit, sétáltak egy parkban, és a nap végén beültek egy étterembe. Pont úgy mint szinte az összes pár egész Californiában. Csak egy aprócska különbség volt. Ők hárman voltak.
TBC
Ez most egy olyan fejezet volt amihez nem kérek kommentet. Asszem. Persze azért nem tilos, de ha a kritika rossz lenne, akkor most inkább fojtsd mélyen, mélyen, magadba. Oksa?
*Ócska poén és hangulatgyilkos lenne azt mondani hogy „Cos, baby, you're a Firework…" Szóval csak nagyon halkan, itt, lent, a lap alján, ahol senki sem nézi írom le.
