7. Ébresztő
Leah-t nem rég megkezdett álmából egy fájdalmasan üvöltő férfihang riasztotta fel, amitől kis híján leesett az ágyról. A fáradtságtól tompa agya lázasan kutatta a hang forrását, és az azt gyilkoló ellenséget, de csak Matthias kissé megfakult illatát érezte. Értetlenül pislogott még néhányat, mire rájött, hogy az egyik polcon elhelyezett zenelejátszóból szólt a hang, még hozzá valamilyen opera. A zeneszerszám szerint 6 óra nulla-nulla volt, valószínűleg erre a tényre hívta fel a figyelmet ezzel az éktelen lármával. Leah odabotorkált hozzá, hogy elhallgattassa, de nem boldogult vele. Matthiasra való tekintettel összetörni sem akarta, így bemenekült a zuhanyzóba, hátha ott kevésbé élesen hallja. Terve csak részben sikerült, hiszen farkas hallása túlságosan kifinomult volt, és az agonizáló énekes sem mindennapi tüdővel rendelkezett. Így csak reménykedni tudott, hogy Matthias hamarosan előkerül, és elhallgattatja. Meg különben is indulnia kellene. Az utat valószínűleg réges-rég megnyitották, és neki már úton kellene lennie!
Még végig sem szappanozta magát, amikor ajtócsukódást, és Matthias vidám hangját hallotta:
- Jó reggelt! – szólt be a fürdőszoba ajtón a férfi. – Hoztam reggelit. Ne aggódj, alig 20 perce nyitották meg az utat. Jól aludtál?
- Ühümm… - dünnyögte vissza Leah, mert nem akarta, hogy szappanos víz folyjon a szájába, és különben is sok volt hirtelen az információ. Szerencsére Matthias takarékra állította az üvöltöző férfit, így a hangja már csak mérsékelten szaggatta Leah dobhártyáját. Villámgyorsan megtörülközött, magára kapkodta a ruháit, és elszántan kilépett a miniatűr fürdőből… és majdnem átesett Hógolyón. Mielőtt a meglepett félvér reagálhatott volna, Leah mélyről jövő torokhangon rámorgott, hogy végre megtanulja hol a helye!
- Kislány, viselkedj! – szólt ki Matthias szigorúan a főzőfülkéből. Leah önkéntelen a vállai közé húzta a fejét Hógolyóval egyetemben. Hiszen tényleg éretlenül viselkedett ő is…
- Csomagoltam neked reggelit, és kávét is – került elő a vendéglátója egy barna papírzacskóval a kezében. – Ne ijedj meg, csak a papír pohár van a kantinból, a saját kávémat raktam bele – mosolygott boldogan a zavarban lévő lányra, akinek fogalma sem volt, hogy mit kellene csinálnia. Legszívesebben megölelte volna a férfit, mint ahogy az ember a legkedvesebb plüssmaciját szokta, de nem akart túl érzelmes lenni.
- Köszönöm – nyögte ki végül nagyon kreatívan.
- Nincs mit. Tessék, itt a névjegyem, hogy fel tudj hívni, ha legközelebb erre jársz, és szeretnél velem találkozni – nyomott a kezébe egy darab papírt. Leah veszettül küzdött, hogy a „Köszönömön" kívül valami más is eszébe jusson.
- Nemsokára vége a szezonnak – sikerült végül értelmesen megszólalnia. – Nem biztos, hogy rá fogok érni… - tért ki az egyértelmű válaszadás elől. Ő maga sem tudta, hogy mit szeretne kezdeni ezzel a helyzettel és a férfival, azon kívül, amit eddig is kezdett. Egyszerűen tanácstalan volt, hogy mit szoktak ilyenkor csinálni. Végül menekülőre fogta, mint ilyenkor mindig.
- Rohannom kell – motyogta, de mielőtt elérte volna az ajtót, amiben erősen akadályozta a kezében szorongatott zacskó, a fogasról leügyeskedett kabátja és a még mindig ott lábatlankodó házőrző, Matthias egyik kezével rövid időre magához szorította. A gesztus csupán halvány árnyéka volt annak, amire Leah igazán vágyott, a macigyilkos ölelésnek, de mégis nagyon jól esett. Teljesen el volt ragadtatva.
Mire a gépéhez ért már meggyőzte magát, hogy teljesen hülye. Hogy Matthias nem is olyan fantasztikus, és csak a hormonjai játszanak az agyával, és szánalmas kis szerencsétlen, ha enged neki. Mindez alig 20 percébe került!
Az elkövetkezőkben tengernyi ideje volt alaposan körbejárni ezt a témát, minden irányból. Cseppet sem segített, hogy hosszú órákon és napokon keresztül bámulta a fehér utat maga előtt. Főleg a kevésbé veszélyes szakaszok bizonyultak rémesnek, ahol szinte semmi sem kötötte le a gondolatait.
Átlagban óránként változtatta meg a véleményét, hogy viszont akarja-e még látni a lovagját. Ezen nem segítettek a telefonbeszélgetéseik sem, amelyek igazán ártatlanul indultak – csak azt akarta tudni, hogy nem hagyott-e ott valamit a férfinél -, de aztán néha a rövidke városi pihenőjét is a telefonon lógva töltötte alvás helyett. Egyszerűen imádott vele beszélgetni, még akkor is, amikor nem azt ecsetelték hosszasan, hogy mit csinálnának a másikkal, ha nem választanák el őket egymástól hosszú kilométerek. A legrosszabb az volt, hogy a férfi egyszer sem követelőzött, végig udvariasan és figyelmesen viselkedett. Ez végtelenül idegesítette Leah-t, hiszen így nem kapott egy kézen fekvő indokot a „szakításra".
Egyik alkalommal megkérdezte, hogy mi volt tulajdonképpen az a borzalom, amire első reggel ébredt. Matthias elmagyarázta, hogy egy Wagner operából hallott egy áriát, történetesen a Siegfriedből. A férfi lelkesen rajongott az opera műfajáért, és ezért a bizonyos darabért pedig kifejezetten. Amikor felajánlotta, hogy megnézhetnék együtt a Siegfiedet, meg úgy általában megismertetné Leah-t az operák világával, az komoly súllyal esett latba a szakítás mellett. Az ilyen dolgok nem farkas fülének valók!
Végül kikerült a döntés a kezéből, mert akkor sem tudott volna időt szakítani a találkozásra, ha nagyon akarta volna. Az egyetlen megoldás az lett volna, hogy ha az egész nyarat vagy legalább egy részét a bányásztelepen tölti, amihez azért nem ismerte eléggé a férfit. Bár a geológus felajánlotta, mintegy mellékesen, mindenféle sürgetést vagy türelmetlenséget nélkülözve. Gondolkozási időt kért a családjára hivatkozva, akiket meg kellene látogatni. Nem, mintha vágyott volna rá, de kifogásnak megfelelt.
Alig maradt már egy kis idő a jégút lezárásáig, amikor megérkezett az utolsó fuvarjával az alaszkai kisvárosba, ahonnan a szállítmányokat elindítják. Végül visszautasította Matthias ajánlatát, és felkészült a hazaútra. Átnézte a gépét, vett egy-két dolgot az útra, és a volán mögé ült. De a gondolatai sehogyan sem tudta leállítani, mert el kellett volna döntenie, hogy a családjának melyik részét látogatja meg. A még mindig mély gyászban élő vámpír klánt vagy a törzsét és a régi falkájának tagjait. Persze ez utóbbi nem egy egyszerű vállalkozás, hiszen nem nagyon mutatkozhat nyilvánosan, tekintve, hogy már sokkal öregebbnek kellene kinéznie.
Aztán rájött, hogy egyikre sem vágyik. Sem Edward vizslatására és a síri hangulatra, sem a volt kedvesének immár népes családjára, és együtt érző pillantásaira. Matthiast akarta, a karjaiban. Beletaposott a fékbe, és szinte helyben megfordította a kamiont, nehogy az orra előtt zárják le a jég utat.
