Al és az ezredes egész éjszaka bent ült a kórházban, várva Edward ébredését. Roy minden alárendeltjét hazaküldte, mondván, hogy pihenjenek, neki a kórházban kell maradnia. Al pedig… nos Al mindennél jobban vágyott már a testvérére. Látni akarta, hogy jól van, boldog, és nevet, mindkét elvesztett végtagjával. Várakozás közben sokszor elképzelte, milyen lesz, ha visszakapják a testüket. Ő lenne a legboldogabb ember a világon.

Hajnalban Roy akkor ébredt fel a bóbiskolásából, amikor Ed ajtaja kinyílt, és a nővér lépett ki, aki vigyázta az álmát.

- Elric úr felébredt. – tájékoztatta őket – Még nincs valami jól, beszélni sem nagyon fog. De már bemehetnek hozzá.

Ezután félreállt az ajtóból, helyet adva az ezredesnek és a páncélnak, hogy beférjenek a szobába.

Ed kicsiny szobájában egyetlen ágy volt, egy ablak, valamint néhány szék. Mustang az ágy túloldalára ment, és leült a székre, amin eddig feltehetőleg a nővér ült. Al az ágy másik oldalán nézett le testvérére.

Az Acélalkimista állig be volt takarózva, szőke haja piszkosan és kócosan terült szét a párnán. Al azt mondta volna, alszik, de mivel a szeme nyitva volt, erről nem lehetett szó.

- Bátyó!

Edward lassan felé fordította a fejét és szomorúan ránézett.

- Alphonse… - mondta halkan.

- Itt vagyok, bátyó… - Al megfogta testvére bal kezét, mire Ed arca megrándult – Bocsánat.

- Volt már rosszabb is… - mosolyodott el szomorúan Edward.

- Sajnálom, hogy még csak észre sem vettem, amikor elraboltak! – a páncél szomorúan lehajtotta a fejét.

- Al… semmi baj…

Roy csendben figyelte az Elric fivéreket. Ed határozottan nem ilyen szokott lenni. Mintha a kínzások megtörték volna…

- Nemsokára lesz a születésnapod, ugye?

- Igen, miért?

- Addigra visszaszerzem a tested, Al. – mosolyodott el Ed.

- Hogyan, bátyó?

- Bízd csak rám, tesó.

- Ilyet akkor szoktál mondani, ha valami őrültségre készülsz… Ed, mit tervezel?

- Csak visszaszerzem a tested, kisöcsém.

- Bátyó… mondd el.

- Vissza fogom szerezni a születésnapodra. – mondta rendíthetetlenül Ed – Most… visszaraknád a karom és a lábam?

Roy az Eddel szemben lévő asztalra nézett, ahol a fiú művégtagjai voltak. Ha Alnak igaza van, és az Acél valami hülyeséget tervez, akkor még egy ideig nem szabad lábra állnia. Arról nem is beszélve, hogy milyen súlyosan meg van sérülve, és az automailek csatlakoztatása is nagy kínokkal jár.

- Nem, Acél. – mondta ellentmondást nem tűrő hangon az ezredes.

Edward lassan felé fordította a fejét, és a tekintetéből ítélve eddig észre sem vette, hogy ott van.

- Miért? Járni akarok!

- Nem fogsz, amíg teljesen meg nem gyógyulsz. – jelentette ki Roy.

Ed csalódott-szomorúan nézett az automailjeire, majd az ezredesre.

- Mi történt? Hogy találtak meg?

- Mi is kérdezhetnénk, hogy mi történt.

Ed semmitmondó pillantást vetett az ezredesre, és várta a kérdésére a választ.

- Kaptunk egy levelet, és egy telefonfülkében feküdtél. – sóhajtott Roy.

Ed maga elé meredt, a gondolataiba merült. Miért küldött a Hazugság levelet az ezredesnek és Alnak? Meg akarta zsarolni őket? Mit kért cserébe érte?

- Mit írt a levél? – kérdezte halkan Ed.

Mustangot meglepte ez a félénk hangnem. Mi történt a kölyökkel a fogsága alatt?

- Csak azt, hogy hol találunk. – mondta lassan Roy.

- Semmi mást? – kérdezte Ed.

- Semmit. – válaszolta Roy.

Al hosszan nézett az ezredesre, tudva, hogy nem a teljes igazságot mondja. Nem szólt közbe, mert talán a bátyja még végtagjainak felével is kimászik az ágyból és hason csúszva megy, ki tudja hová. Majd négyszemközt megkérdezi Royt.

- Hogy érzed magad, Acél?

Ed kérdő tekintettel nézett rá.

- A lehető legjobban, mégis mit gondol, hogy?

- Igencsak felvágták a nyelvedet. – csóválta a fejét Roy. Edward már nem halkan beszélt, hanem a szokásos, határozott, élcelődő hangján.

Edward pár pillanatig némán meredt az ezredesre. Roy aggódva nézett a fiú kifejezéstelen szemeibe. Már megijedt, hogy valami olyat mondott, ami Edet ebben az állapotában rosszul érinti.

- Bátyó? – kérdezte Al.

Ed gyorsan megrázta a fejét.

- Csak elgondolkodtam. – motyogta Edward, aztán feljebb húzta a takaróját elfordult az ezredestől – Pihenhetnék?

- Itt leszek, bátyó.

- Te vagy a legjobb, Al! – mosolygott fáradtan a kicsi alkimista, ahogy lehunyta a szemét.

Roy nem mondott semmit, de egészen késő délutánig Edward és Alphonse mellett maradt. Ed különösen viselkedett, Roy nem kételkedett benne, hogy a kínzásokon kívül valami más borzalmon is átesett. De hogy mi lehetett az, csak találgathatott. Látszólag az Acél állapota javult, és Alphonse ennek mérhetetlenül örült. Roy úgy döntött, egyelőre nem szól neki a levelekről. Őszintén remélte, hogy nem is kell beszélnie róluk, mert most már minden visszaáll a régi kerékvágásba. Nem minden alakult úgy, ahogy tervezte.


Hát, Brigi Gyuricza, sikerült összehoznom egy új fejezetet. :D