Halo, folytatódjék hát a történet, kellemes olvasást kívánok.
Írás közben a következő zenéket hallgattam: (1) Rhapsody of Fire - Power of the Dragon flame, (2) Rhapsody of Fire - Emerald Sword
A jelzéseiknél, pl.: (1), indítsd el, a *-nál állítsd le.
Nincs mesélő
Thrys teljesen izgalomba jött a lehetőségtől hogy nemcsak ismét láthat egy sárkányt, de meg is küzdhet egyel. A nagy örömében miközben Irilethet követte, nem vette észre hogy az útitársa, Marshal már nem követi.
Marshal még egy kicsit hátramaradt és felmarkolt egy tekintélyes összeget amiért ő és az elf lány elmentek az ősi sírba és megszerezték a sárkány követ. A jutalom pénzből és a banditáktól szerzett arannyal a városban vett magának egy kábító mérget, egy erős, kampós kötelet és öt üveg tűzellenállás főzetet, a legjobb minőségűt amit csak talált. Időközben kidolgozott egy lehetséges stratégiát a sárkány ellen.
A kötelet átáztatta két főzet tartalmával, egyet megivott és kettőt megtartott későbbre.
Mire utolérte a többieket, már a kapunál várakoztak. Irileth épp a katonáknak tartott beszédet ami úgy tűnt tetszik Thrysnek.
- Egy sárkány megtámadta a nyugati őrtornyot! – Ismertette a helyzetet a katonákkal akik a hír hallatán nem csak meglepődtek, de meg is rémültek. Marshal nem hibáztatta őket, még ő is alig hitte el hogy a sárkányok léteznek, de minél tovább tagadja valaki a véres valóságot, annál rosszabb lesz. – Jól hallottátok! Egy igazi sárkány! – Elhallgattatta a sopánkodó katonákat. – Nem érdekel honnan jött és azt sem hogy ki küldte. Amit tudok, hogy hatalmas hibát követett el amikor megtámadta Fehérvágtát!
- De testőr… - Az egyikük, ha csak nyögve-nyelve is, de meg mert szólalni. – hogyan harcoljunk egy sárkánnyal? – A testőrnő nem hezitált a válasszal, még ha nem is tudta a választ a kérdésre, tudta mit mondjon.
- Ez egy jó kérdés. Egyikünk sem látott még sárkányt vagy számított arra hogy meg kell küzdenie egyel. – A hangjában egyáltalán nem volt félelem és mindent megtett hogy bátorságot adjon az emberei lelkének. – De akkor is megütközünk vele, még ha el is bukunk. Ez a sárkány az otthonunkat fenyegeti… a családjainkat! – Most gúnyos szigorra váltott át. – Lenne képetek katonának… nem is, nordnak nevezni magatokat ha elfuttok egy ilyen szörnyeteg elől? Hagynátok hogy egyedül szálljak szembe vele? – Egyértelmű volt hogy a becsületükre és a lelkiismeretükre próbál hatást kelteni és sikerült is mert a katonák többsége felbátorodott és kiált az ügy mellett. – Nem csupán a becsületünk a tét. – Emelte a tétet. – Gondoljatok csak bele, az első sárkány ami megjelent Égkoszorúban a legutóbbi kor óta. – Dicső mosoly jelent meg az arcán. – Miénk lesz a lehetőség hogy végezzünk vele! Feltéve ha velem vagytok! Ki tart velem?! Ki akar közületek korunk első sárkányölője lenni?!
- Én! – Thrys habozás nélkül lépett előre és kiáltott. Őt követte a többi Fehérvágtai katona. Még Marshal is elmosolyodott a sisakja alatt.
Mindannyian a sötét elfnőt követték, utána ment Thrys, a katonák és a fekete páncélos ment a sor legvégén.
A nap már kezdett lenyugodni, de az utolsó sugarai még kitartottak amíg elérték a romokban lévő őrtornyot, addigra már teljes sötétség honolt. Az éj sötét leple fedte be Égkoszorút és alig lehetett látni az őrtorony körül csak néhány összeégett tetemet.
- Nem látni sehol, de egyértelmű hogy itt járt. – A testőrnő gyorsan felmérte a helyzetet és előhúzva a kardját, amit Marshalon kívül mindenki követett. – Szóródjunk szét és mindenki túlélőket keressen! – Utasított mindenkit.
A levegőben még érezni a kialudt sárkánytűz füstjének és a nemrég megsült holttestek szagát. Teljes némaság volt a megviselt épület környékén, mintha valaki figyelné az embert.
A katonák egy része, akiket Irileth vezetett a torony egyik oldalán, egy másik csapat a másik oldalát kutatta, Marshal ott maradt ahol megálltak és a tervén gondolkodott. Thrys a toronyba próbált bemenni, de valaki azonnal kirohant.
- Ne! Vissza, a többieket is menekülés közben kapta el! – Egy túlélő katona, halálra volt rémülve.
- Katona, nyugodj meg és mondd el mi történt! – Parancsolta a sötét elf. – Hol van a sárkány?!
Mielőtt válaszolhatott volna, a távolból egy félelmetes üvöltést lehetett hallani.
- Valahonnan ismerős. – Jegyezte meg Thrys, de senki sem figyelt rá.
- Itt jön. – Marshal, a nyugalom és a hidegvér legkisebb hiánya nélkül állapította meg amint a sárkány feltűnt a hegyek közül és a tornyot vette célba.
- Mindenki, - Irileth kiáltott az embereinek. – váltson át íjra és minden lövés találjon! – A sárkány egyre közelebb jött, de mielőtt bárki lőhetett volna, lángba borította a torony mellett lévő terepet ami végzett két katonával. A többi katona húsába az élve megsülő társaik halálsikolya mélyesztette a pengéjét és megbénította a többieket, kivéve Marshalt és Irilethet. – Mire vártok még?! Illeszt! Feszít! Ereszt! – A kiabálása felrázta az embereket és a feladatukra koncentráltak. – LŐJÉTEK LE AZT A KIB*SZOTT SZÖRNYET!
A többség úgy tett ahogy a testőr parancsolta nekik, de Thrys és néhány még mindig sokkos állapotban lévő katona fejében most tudatosult a tény hogy ez nem egy gyerek mese ahol minden boldogan végződik. Ez bizony a tüzes és véres valóság ahol sokan meghalnak egy szempillantás alatt.
(1) Azok akik elég bátrak voltak ahhoz hogy ellentámadásba lendüljenek megpróbálták lelőni az égen összevissza repülő sárkányt, de tízből ha egy eltalálta és az sem tett benne komoly kárt. Ahogy repült, a sárkány újabb két katonát kapott el, egyiket a szájával majd azonnal összeroppantotta mint egy száraz faágat, a másikat az egyik lábával és olyan magasra szállt vele hogy már alig lehetett látni. Amikor azt hitték a fenevad zuhanó repülésbe kezd, kiderült hogy az áldozata sikoltva zuhan alá az égből és úgy tört össze az összes csontja mint egy tojás.
Thrys összeszedte a bátorságát és felvette a lezuhant katona íját és nyilait, de ő sem járt több sikerrel mint a többiek. A csata kezdett vesztésre állni amikor Marshal, aki eddig megbújt egy szikla mögött, a csatát figyelte és próbálta kiszámítani a sárkány küzdő stílusát végre a csatamezőre lépett, de a sárkány egy újabb adag tüzet zúdított a támadóira. Ezúttal három katona kapott lángra akik addig sikoltoztak amíg meg nem haltak. Az egyik Marshaltól remélt segítséget, de helyette csak gyomron rúgta és a földön érte a halál.
Thrysnek nem volt ideje leszidni a nordot, túlságosan lefoglalta az életben maradás amikor a sárkány ismét tüzet kezdett okádni. Az elf már tudta hogy nem maradt sok ideje és az utolsó pillanatban elugrott az útjából, de még így is megperzselte a hátát.
Marshal bement a torony belsejébe, a kötél kampós végét beakasztotta a torony egyik tartó gerendájába és gyorsan felrohant az torony tetejére ahol tökéletes rálátása volt a csatára. Látta hogy a katonák fele máris holtan hevert, Thrys és Irileth még éltek, de Thryst megégette a sárkány, Irilethet pedig elkezdte sarokba szorítani amikor fölé szállt. Mielőtt elégethette volna a sötét elf nőt, Marshal meglőtte az egy helyben lebegő sárkányt amitől rá irányította a tekintetét és felé szállt.
A fenevad gyorsan szállt a torny tetején lévő nord felé, de az egy szemernyi félelem nélkül az íj idegére illesztette a vesszőt, felhúzta majd elengedte, de épphogy csak súrolta a szörny fejét. A sárkány kinyitotta a száját hogy még egy adag tüzet zúdítson a fekete páncélosra. A torony tetejéről Marshal kiáltozását lehetett hallani.
A lentiek úgy érezték hogy a csata elveszett, de mielőtt akár visszavonulhatnának, a sárkány a torony előtt lebegett és újra tüzet akart okádni a túlélőkre.
Marshal lassan fellopakodott a lépcsőkön, az imént csak eljátszotta a halálát hogy ne csak a toronyhoz csalogassa a sárkányt, de hátba is tudja támadni. Miközben a megfelelő pillanatra várt, megitta a másik üveg sört amit a banditáktól szerzett. Amint elérkezett a pillanat, Marshal, a kötél végével a kezében ráugrott a sárkány hátára amitől a teremtmény meglepődött és rángatózni kezdett hogy lerázza a kéretlen utasát, de hiába, a nord kitartóbb volt mint hogy a sárkány megszabadulhasson tőle, a hátán lévő szarvain felmászott egészen a nyakáig és rákötötte a kötelet.
A fenevad már nem tudott elrepülni, így elkezdett körözni a torony körül, oldalra fordulva hogy megszabadulhasson Marshaltól, de neki pont ez volt a terve és sikerült megkapaszkodnia a jobb szárnyába. Elővette a kardját és beleszúrta a szárnyhártyájába és olyan erősen kapaszkodott belé mint addig még semmibe és a súlyától elkezdett lassan lefelé csúszni ami a sárkánynak rettenetesen fájt és egy az eddigieknél is nagyobb tűzsugarat lőtt a torony tetejére, de Marshal ezt is előre látta és a küzdelem előtt a kötelet a városban található legerősebb tűzellenálló főzetben áztatta ami még a sárkánytűznek is ellenállt.
Marshalnak ennyi idő bőven elég volt és amint sikerült elvágni a szárnyát és már komoly erőfeszítésbe került a levegőben maradni, de mielőtt földet ért volna egy hatalmas rántással kitörte a torony tartógerendáját amitől az épület szerkezete instabillá vált, de a sárkány a földre zuhant majd a földre zuhant.
A torony úgy égett az éjszakában mint egy hatalmas gyertya és az olvadt kövek lassan, viaszként patakokban folytak a szélén.
Marshal oldalra vetődve ért földet, sértetlenül és ismét kézbe vette a kardját és felkészült a küzdelem folytatására. Thrys, a katonák, de még Irileth is megdöbbent az imént látottakon, de a sötét elf nő nem vesztegette az idejét és a katonáira parancsolt.*
- Mire vártok még?! Itt az idő hogy végezzünk vele! – Mindenkiben ismét felcsillant a remény hogy végezhessenek ezzel a bestiával, Marshalnak hála.
(2)A megmaradt katonák minden irányból körbevették, de mielőtt bárki is megsebezhette volna, a sárkány az ép és a sérült szárnyával, a farkával, a hatalmas állkapcsával és még a tüzével is ölve a fehérvágtai katonákat. Akik nem voltak elég gyorsak és szemfülesek, vagy össze lettek zúzva, harapva vagy összeroncsolódott, égett holttest maradt belőlük.
Irileth kikerülte a tüzes poklot, bemászott a sárkány alá és sikerült elvágnia a másik szárnyát. Thrys hátulról próbálta megtámadni, de a fenevad össze-vissza csapkodott a farkával és egy találat félresöpörte a nemes elf lányt, egészen az égő torony bejáratáig.
A sárkány megfordult hogy ismét egy hatalmas sugár tüzet okádjon az áldozatára, de a fekete páncélos nord az utolsó pillanatban ráugrott és ellökve Thryst a tűz útjából, ezzel megmentve őt.
- ROHANJ! – Marshal olyan erővel húzta az elf karját hogy majdnem leszakította, de Thrys értette a helyzetet és felvette a tempót.
A sárkány egy újabb adag tűzzel készült a menekülőket elégetni, tudván hogy nincs rejtekhely ahová félreugorhatnának, megrészegült a tudattól hogy végre nyert.
Elbízta magát és nem vette észre hogy a toronynak, ami mögötte volt úgy lángolt akár egy kitörő vulkán. Az összes fa tartó oszlopai elégtek, a kőfala megrepedt és úgy dőlt ki mint egy hatalmas lángoló fa ami összenyomta a sárkányt.*
Thrys
A sárkány egy kicsit összeégette a jobb vállamat, több helyen zúzódások és horzsolások keletkeztek a testemen, de ez volt életem legnagyobb kalandja. Részt vettem egy sárkány megölésében. Amint a tűz alább hagyott, mindannyian közelebb mentünk hogy szemügyre vegyük a teremtmény holttestét, de az még mindig élt.
A lángoló őrtorony maradványi alatt, ami több testrészét eltörte és megnyomorította próbált reménytelenül, a két elvágott szárnyával még egyszer, utoljára a levegőbe emelkedni, de hiába.
Marshalnak nem volt már meg a kardja, elvesztette amikor megmentett, ezért a én mentem oda a gyötrődő sárkányhoz hogy átszúrjam a torkát és a kiömlő, forró vére átáztatta a földet. Mintha utolsó erejével még mondani akart volna valamit, de nem értettem.
- DOVAHKIIN?! NEEEE….. – "Dovah mi?". A sárkány teste lángba borult és éreztem hogy valami erő száll át a testembe és a lelkembe egyaránt, méghozzá belőle. Mintha valami ősi dolog ébredt volna fel volna bennem, egy hatalom ami egész életemben bennem volt és csak most kelt volna életre.
- FUS! – Egy hatalmas kiáltást hallattam magamból és egy erős széllökést söpört végig mindent ami az útjába került. Nem tudom mit történt velem, de nem volt rossz érzés.
Ettől még Marshalnak is elállt a lélegzete, a sisakja a küzdelem alatt leesett és láttam a ledöbbent arcán hogy még ős is meg van lepődve. A túlélő katonák is értetlenül néztek rám, mint aki egy elképesztő dolgot hajtott végre, végül az egyikük végre megszólalt.
- Ezt nem hiszem el! – Nem tudtam eldönteni hogy félelem vagy csodálat van a hangjában. – Te… sárkányszülött vagy. – Fogalmam sem volt róla hogy miről beszélt.
- Sárkányszülött? Az meg micsoda?
- Még a régi történetekben, - Folytatta a katona. – amikor még sárkányok éltek Égkoszorúban, csak a sárkányszülöttek voltak képesek ténylegesen megölni őket és elvenni az erejüket. Ezt tetted ugye? Elnyelted a sárkány erejét? – Fogalmam sem volt róla hogy mit is tettem vagy hogy én tettem-e egyáltalán.
- Nem tudom mi történt velem.
- Ez kellett legyen. Az előbb amit csináltál, a Kiáltás amit használtál, azt kell jelentenie hogy igenis egy sárkányszülött vagy.
- Sárkányszülött?! – Egy másik katona csatlakozott a beszélgetésbe. – Miről beszélsz?
- Igaz! – A harmadik is csatlakozott. A katonák közül csak ők hárman maradtak életben. – A nagyapám gyakran mesélt történeteket a sárkányszülöttről. – Hallgattam a beszélgetést hogy megtudjam mi történt velem az előbb és elkezdett igazán érdekelni. – Azok akik a sárkány vérével születnek. Akárcsak maga Tiber Septim.
- Sosem hallottam hogy Tiber Septim valaha is ölt volna sárkányt. – A második egy kicsit szkeptikus volt, de az első elüldözte a kételyeit.
- Akkoriban sem voltak sárkányok, te idióta. Most jönnek vissza… ki tudja mióta.
- De a régi történetek azt mondják hogy a sárkányszülött nem csak megölni képes őket hanem elragadni a lelküket is. Te kell hogy legyél.
- Te mit mondasz, Irileth? – A sötét elf nő és Marshal felé fordultak, az utóbbi felvette a sisakját és nem láttam az arcát. – Elég csendben vagy.
- Igen, mondd el hogy te is hiszel ebben a sárkányszülött dologban? – Az elf nő csak letörölte a vért a szája széléről majd megvetően válaszolt.
- Jobban tennétek ha nem beszélnétek olyan dolgokról amikről nem tudtok semmit sem. – A sárkány teteme felé fordult amiből már csak a csontváza maradt. – Itt egy halott sárkány és ezt valami amit értek. Ebből a küzdelemből nem csak azt tudtuk meg hogy igenis veszélyt jelentenek mindenkire, de azt is hogy ha nehezen is, de meg lehet őket ölni. De nincs szükségem holmi mesebeli sárkányszülöttre. Nekem bőven elég olyas valaki aki képes megölni a sárkányokat. – A katonák akik ugyan tisztelték a felettesüket, de egy kicsit felháborodtak a szigorú megjegyzésen.
- Te ezt nem értheted meg. Te nem vagy nord.
- Egész Tamrielt bejártam. Rengeteg dolgot láttam már és ez is csak egy a sok közül. Javaslom, inkább bízzatok a saját szemeteknek és a képességeiteknek mintsem mesékben és legendákban.
Marshal, eddig csak hallgatott, de most végre közbeszólt.
- Az hiszem én és Thrys most visszamegyünk a Jarlhoz és elmagyarázzuk neki hogy mi történt.
Ezzel az ötlettel senki sem ellenkezett.
A visszaúton rengeteget gondoltam erre a csatára. Pont olyan volt mint a mesék amiket gyerekkoromban imádtam és ezúttal nem csak menekültünk a sárkány elől, de meg is öltük és ahogy a katonák szólítottak, "sárkányszülött", talán valami kiválasztott lennék? Nagyon boldog voltam, örültem neki hogy megmentettünk egy várost a biztos pusztulástól, de nem tudtam hogy Marshal mire gondolt.
- Marshal… - Megszólítottam volna, de egy hatalmas mennydörgés félbeszakított.
- DOVAHKIIN! – A hang irányába fordultam és a legnagyobb hegy felől jött amit valaha láttam.
- Most már biztos. – Marshal hangja hűvös volt. - Te vagy a sárkányszülött.
- Pontosan mi az?
- Biztosat nem tudok mondani, de vannak olyanok akik biztosan tudják.
- Kik?
- Majd később. Előbb behajtom Balgruufon a tartozásom.
- Nem fizetett még ki.
- Csak azért a poros kőért amit a kriptából hoztunk. Ha valaki azt akarja hogy sárkányt öljek, extra árat állítok fel. – Csak megforgattam a szemei, nem is vártam tőle mást.
Ahogy beértünk a városba mindenki üdvrivalgással fogadott minket, a város tudta hogy mit tettünk és igazi hősként üdvözöltek minket. Jól esett, de Marshalt csak a jutalma érdekelte.
Beléptünk sárkánytömlöcbe, a Jarl intézője fogadott minket.
- Visszatértetek? Jó, a Jarl már vár titeket. – Marshal válaszra sem méltatta, rögtön a Jarlhoz ment.
- Örülök hogy visszatértetek. Mi történt az őrtoronynál?
- Elvégeztük a munkát amit kiszabott ránk és várjuk a fizetségünket. – Marshal rögtön a lényegre tért.
- A sárkány ott volt? – Balgruuf azért több részletet akart.
- Igen, de elpusztította az őrtornyot. – Marshal lefáradva válaszolt. A Jarl nem lett dühös a tiszteletlenségén, ha valaha így mertem beszélni odahaza egy nemessel, komoly büntetést kaptam érte, de úgy tűnik az északiak sokkal közvetlenebbek.
- És kiderült hogy valami sárkányszülött vagyok. – Tettem hozzá, de Marshal dühösen felpofozott, olyan erővel hogy majdnem felestem.
- Már mondtam hogy én beszélek! – Dühösen meredt rám, de Balgruuf közbeszólt.
- Hadd beszéljen, lányom, hogy érted hogy sárkányszülött vagy. – A felrepedt ajkamat nyalogattam mielőtt válaszolhattam volna, nem értem miért ütött meg Marshal.
- Amikor a sárkány meghalt, elszívtam belőle… valamit. – A Jarl szeme kikerekedett a meglepettségtől.
- Szóval igaz. A Szürkeszakállúak hívtak téged.
- Azok meg kik?
- A Hang útjának a mesterei. Elszigetelve élnek Tamriel legnagyobb hegyén, a Világ torkán, Magas Hrothgarban. – Már végképp nem értettem semmit sem.
- Mit akarnak tőlem a Szürkeszakállúak?
- Azt mondják a sárkányszülött egy különleges ajándékkal van megáldva amit a Hangnak neveznek, a képesség amivel képes vagy a lelki erőd Thu'um-á vagy kiáltássá változtatni. – Pontosan ez történt a csata után amikor kiáltottam. – Ha valóban sárkányszülött vagy, megtudnak tanítani használni ezt az adottságod. Talán érdemes lenne kíséretet adnom melléd hogy elkísérjenek. – Marshal idegesen közbeszólt, valami megrémítette.
- Arra semmi szükség! Én magam fogom elkísérni, ketten gyorsabban haladunk. A ma estét még a fogadóban megszállva töltjük. – Nem tudtam mi ijeszthette meg Marshalt, hiszen inkább ünnepelnünk kéne.
- Erről jut eszembe, a jutalmatok. – Átnyújtott nekem egy kulcsot. – Tiétek a Szellősház, a város bejáratánál van. Mostantól a ti saját birtokotok.
- Köszönjük, Jarl Balgruuf. – Én nem feledkeztem meg a modoromról és megköszöntem, de Marshal már tényleg menni akart és elkezdett húzni maga után.
- Még meg kell beszélnünk néhány dolgot, hálásak vagyunk a nagylelkűségéért, de sok dolgunk van még. Az istenek óvják a városát. – Marshal elbúcsúzott, én követtem.
Az éjszakai utcán már nem volt senki csak az őrök, Marshal kemény szorítása egyáltalán nem enyhült amíg elértük a házat amit jutalmul kaptunk. Elvette a kulcsát és kinyitotta, de nem volt bent szinte semmi. Volt néhány régi, korhadt szék és asztal amit a lakás többi részével együtt, a padlást és a pincét is vastagon takart a magas por réteg. Valószínűleg már évek óta nem járt itt senki. A földön volt néhány koszos derékalj ami valószínűleg el volt ellepve bogarakkal.
- Nem sok, de most megteszi. – Egy kicsit kényelmetlenül érezhette magát és levette a sisakját.
- Legalább a miénk.
- Thrys, idefigyelj! – A falhoz szorított és erősen rám kiabált. – Ne locsogj senkinek se az adottságodról!
- Mégis…
- Fogd be! Én beszélek! Mit tervezel sárkányszülöttként?! Ne merészelj hazudni!
- Azt sem tudom mit jelent sárkányszülöttnek lenni, de nem is érdekel! – Nem tetszett ahogy beszélt, megrémített. Ijesztő, őrült arcot vágott.
- Miért jöttél Égkoszorúba?!
- Keresek valakit.
- Kit?
- Az apámat.
- Hogy?
- Egész életemet a Nyár-szigeteken töltöttem egy gazdag és nemes családban és arra akartak nevelni mint a többi nemes hölgyet. Én nem voltam olyan és anyám el is mondta miért. Az apám egy nord volt akivel a háború idején találkozott és annak ellenére hogy külön oldalon harcoltak, egymásba szerettek és így születtem meg. Anyám öt éve egy betegségben meghalt, de még ezt elmondta nekem.
- Azért jöttél hogy megkeresd apádat?
- Igen.
- Nem tervezel elmenni a Szürkeszakállúakhoz.
- Még nem tudom. Talán egyszer.
- Értem. – Eleresztett.
- Megijesztettél.
- Szükséges volt. Mindjárt jövök.
Egyszerűen sarkon fordult és kiment az ajtón. Miután elment, elkezdtem lecsatolni a kezdetleges vértem amit Marshal szerzett nekem a banditáktól és megpróbáltam kényelembe helyezni magam. Nem kockáztattam a derékaljakon mert még elkaptam volna valami betegséget. Marshal hamarosan visszajött egy kis vizes tömlővel és egy üveg erős borral.
- Iszol? – A bort nyújtotta felém, de finoman elutasítottam. A kulacsot nyomta a kezembe. – Biztos szomjas lehetsz. Igyál. – Éreztem hogy a torkom teljesen kiszáradt, ezért elvettem és mohón kezdtem nyelni a vizet ami a tömlőben volt.
- Köszönöm.
- Elfogunk menni a Szürkeszakállúakhoz, még ma indulunk.
- Mi?! Nem! Úgy volt hogy különválnak az útjaink!
- Az azelőtt volt hogy kiderült hogy sárkányszülött vagy. Ez nem kérés volt. Azt teszed amit mondok.
- És ha nemet mondok.
- Nem érdekel mit mondasz. A vízben amit megittál egy erős kábító méreg volt ami lebénítja az egész tested és függetlenül a válaszodtól, velem fogsz jönni.
- Ezt hogy… - A méreg máris elkezdett hatni. Nem tudtam se beszélni, se mozogni, csak tehetetlenül nyáladzani.
Marshal
Jól tettem hogy megvettem azt a bénítószert, így nem kell azzal bajlódnom hogy leüssem és elvigyem magammal Thrys. Egy kicsit talán dühös lesz amikor elmúlik a szer hatása, de az életem múlik rajta hogy Thrys megtanuljon sárkányszülöttnek lenni.
- Ezt magadnak köszönheted, Thrys. Eredetileg az volt a tervem hogy magamnak veszem el a Sárkánykövet hogy elvigyem a vezéremnek, de te és hülyeséged közbelépett. Habár jó is van benne, nem gondoltam volna hogy egy sárkányszülöttbe botlok. – Felkaptam a vállamra a tehetetlen testét és elvittem magammal. – Megértem hogy most dühös vagy, de tudd hogy én is áldozatot hoztam, hátra kell hagynom azt a követ hogy lekoptassam Balgruufot mert tudd hogy a világon mindenki az ellenségünk. - Miközben beszéltem elvittem egészen az istállóig, kibéreltem a szekeret hogy vigyen el Ivarfalvára. - Azok akik ostobák és szűk látókörűek nem érthetik meg a komolyabb dolgokat ezért olyan hülye dolgokba kapaszkodnak mint a becsület, a szeretet, az istenek, a hűség és egyéb bolondságokba hogy aztán csak homokszemek legyenek egy átkozott sivatagban aminek sosincs vége és amit csak az általunk ismert világnak hívunk, de ha velem maradsz, olyan dolgokat fogunk elérni ami nem csak megváltja az egész világot, de még jól is fogunk szórakozni. Gondolj csak bele, ha sikerrel járunk majd minden dalnok rólunk fog énekelni. A világ legnagyobb krónikája lesz, egy igazi égkoszorúi krónika, egy krónika Égkoszorúból! Nem elképesztő?
Mindezt komollyan gondoltam, de egy kicsit jól esett segíteni egy városon. A legérdekesebb az egészben hogy hősként mentem el és hódítókent jöttem vissza.
Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett jelöld be követésre és a kedvenceid közé. Ha érdekel, elolvashatod a másik történetemet is:
- Elfen lied ahogyan még nem láttad